Katolikus Szemle 40. (1988, Róma)

3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Barátaink

Csiszolt, míves versekkel űzi-szelidíti kísérteteit Tóth Bálint. Nem keres szemfényvesztő új formákat. A klasszikusok mellett a babits­i generáció költői közt keresendők mesterei. Klasszikus mér­tékű sorai természetesen áradnak, képei 'logikusak', gondolat­tá­masztók, gondolat támogatók. Ars poetica-ját talán az ötvenötéves koromban című versében találhatjuk meg, szinte teljes egészében, mely ugyanakkor ars hum­ana-ja is lehet. Most ötvenötéves koromban formai bukfenceket csináljak, kívánjátok tőlem, megteszem amit még lehet, régi iskolán nevelődtem, hóban, vérben, fagyban, koromban, de soha senkihez sem szegődtem, sem siratásban, sem vigalomban, vagyok, ki vagyok, annyi szent, gyűlölj, vagy mondjál rám igent, nem változom, tizenkilenc évem óta én egy vagyok — szívelsz barátom, nem szívelsz — mozdíthatatlan, mint csillagok. LÜKKÖS ANTAL BARÁTAINK A Magyar Cserkészszövetség Intéző Bizottságának tagjai július 24.-én New Yorkban emlékiratot adtak át Grósz Károly magyar miniszterelnöknek. Az emlékirat mondanivalója így összegezhető: A hazai szakértőknek újságokban is megjelent véleménye szerint az otthoni ifjúság nevelése komoly problémát jelent. A tapasztalat azt mutatja, hogy az Isten, haza és embertárs szolgálatára nevelő cserkészet munkája eredményes volt. Ez az eredmény Magyarorszá­gon se maradna el. Nyilvánvaló, hogy az ottani sajátos politikai, gazdasági és társadalmi körülmények miatt önálló mozgalomra van szükség. A külföldi Magyar Cserkészszövetség azonban szívesen nyújt segítő kezet a Magyarországon esetleg újra megalakuló cserkészet vezetőinek képzéséhez, ha erre az otthoniak igényt tartanak és a hatóságok biztosítják az Isten, haza és embertárs szolgálatára ne­velő cserkészet akadálytalan működését. Augusztus 5-én, 73 éves korában, elhunyt P. Nagy Anzelm, a dallasi ciszterci közösség volt apátja. Imádságos szeretettel gondo­lunk lapunk baráti támogatójára.

Next