Katolikus Szemle 40. (1988, Róma)

3. szám - ESZMÉK ÉS MŰVEK - Vásárhelyi Vera: Vissza a mélyből (Tollas Tibor)

magát vízzel és imádsággal igyekszik tisztára mosni. Márton eluta­sítja, s Anna bosszúja megintcsak rettenetes. Milyen igaz Csiky Ágnes Mária előzetes figyelmeztetése: « Mónár Anna, az erdélyi folklór legsötétebb-legtalányosabb nőalakjának balladája csak látszólag szerencsés kimenetelű». Sorsa tehát még a szerencsében is az ember tragédiája. JÁKLI ISTVÁN VISSZA A MÉLYBŐL TOLLAS TIBOR: Varázskör. Nemzetőr, 1988. Versek. A költő, túljutva élete delelőjén, már nem előre, a jövőbe te­kint, hanem visszanéz a múltba: « derengjenek föl bennem, édeni­­ fiatalságunk drága évei.» Ólomsúlyú évek terhével a vállán, bör­töntől, betegségtől megtört testtel, eltávozott szeretteinek emléké­vel a szívében, ellenállhatatlan kényszert érez, hogy «az ébrenlét és álom közötti keskeny sávon» visszavarázsolja gyermekkorát. Ahogy rakódnak ránk az évek, lassan mi szép volt, mind emlék lett. Foglyok vagyunk mind, észrevétlen, Az Idő óriás börtönében. (Régi mércével) Egyre gyakrabban fölvillan előtte fiatalon meghalt édesanyjának arca. Betegen, súlyos operáció után, a klempfenhauseni klinika beteg­szobájából írja, « Anyám » c. versében : Tíz éves voltam, még gyerek, hogy tőled elszakadtam. Magányomban kerestelek, s máig árvád maradtam. Hiányod szaggat szüntelen, s ahogy múlnak az évek, egyre közelebb tűnsz, nekem, már karommal elérlek. Sorolja gyermekkora soha el nem felejtett emlékeit. Apját, ver­seinek első terjesztőjét, nagyanyját, akinek « törzséből hajdan há­rom­­ ékes ág nőtt, köztük anyám, » dédapja öccsét, aki « a messzi múltból / köszön rám, sötét körszakállal, » — beszél a régi házról, szülőfalujáról, iskolájáról, amelynek « szelíd tanítója / Szűcs Lajos

Next