Kecskemét és Vidéke, 1890. március-december (2. évfolyam, 10-52. szám)

1890-03-06 / 10. szám

4 KECSKEMÉT és VIDÉKE. megy a készítés, de az idő sem oly becses, hogy sietve kellene­­ fölhasználni, néhány nap késedelmi nem a világ, a munkás kéz , bár kevés, de azért elég olcsó. Daczára, hogy jó ára van, a lkosság nem szeret vele bajlódni, mert eltekintve a költségtől, mit a víztartók berendezése maga után von, meg a pajtáké, oly vesződségesnek tartja az indigo előállítását, hogy csakis kevesen szánják rá magukat arra, hogy ez igen jól jövedelmező kiviteli czikket nagyban állítsák elő. Érdekes volt valamikor az indigo termelés Közép-Ameri­­kában. Az ültetvényes lehetőleg közel választotta lakásához a megművelésre szánt területet, levágta az őserdő egy részét, hogy fáiból kerítést c­inálhasson, a többit föl­gyújtotta hamu­trágyázás végett. Áprilisban föllazította valamennyire a talajt, hogy bele­vethessen, az időszakos esőzés közönségesen május első napjaiban ered meg ott és oda fejlesztette a vetem­ényt, hogy július közepén vágásra alkalmas volt már az. Ennek leg­jobb időpontját az mutatta meg, hogy a növény szürkés liszt­­nemű anyaggal vonódott be. Az első aratásbeli indigó mind mennyisége, mind festő anyagának minőségére nézve csekély volt, a második évi azon­ban mind a két tekintetben kiváló, a harmadik aratásnak csak az esetben volt értéke, ha talaját a gyomtól kellően föltisztí­­tották. Némely kedvező helyen az indigo ültetvényt 10 évig is lehetett használni, ha közben-közben új vetést eszközöltek. A levágott gallyakat égetett, kővel kifalazott vermekbe rakták, hová 1000—10000 gallon viz fért; a mint pedig meg­telt, kövekkel nyomkodták le és annyi vizet bocsátottak rá, hogy elborítsa. így maradt benn az indigogally 12—24 óráig a csávában, a­mint azt a gallyak minősége, az időjárás álla­pota és egyéb körülméinek megkívánták. Midőn a viz bizonyos zöldbe játszó szint öntöt­t, kiszedték belőle a növényt, erős pá­rolás alá vették a visszamaradt levet, mig csak meg nem ké­kült; ekkor szélesebb verembe bocsátották át, hogy a festék­­ré­szek minél terjedelmesebb alapon ülepedhessenek le, de gyor­sították ezt a folyamatot növényi forrázatok hozzátételével is. A mint lecsapódás kívánt mértékben ment végbe, eltávolították­­a vizet, az üledéket pedig durva gyapot és gyapjú szövetekre r­ikva szárították ki. A festék­anyag értéke attól függött, mikor történt a g­­lvak kihalászása a léből, meg a csáva hosszabb vagy rövidebb ideig volt-e keverve. Ma azonban nem ily primitív módon ké­szítik az indigót­, hogy kevesebb anyag menjen veszendőbe. Az évelő indigó cserje termékét általában többre becsülik, mint a három évre terjedő életnét, miért haszonhajtóbb, noha félannyit ing szolgáltat, mint a másik. A guatemalai indigo melléjóság szempontjából csak a Curacao szigeti „lauro” nevű féleség so­rozható, de mivel ott kevés terem, a közép-amerikait nem bírja a versenyen letörni, mert valamely ezikk kelendőségének nem­csak az­ az­ oka, hogy jó, hanem az is, hogy mennyiségével ki birja-e a keresletet elégíteni. Különben csak kuriózum marad. A görög befolyás kora Magyarországon. — Irta: Bartha József. — (Folytatás.) Helyesebben a görög befolyás II. Gejza, alatt kez­dődik, a­mikor a görög császári trónra Commen János halála után Commen Mánuel lépett. Manuel a harczban dicsvágyó, erős, békében csel­­szövényes és ravasz volt. Ő a hanyatló görög birodalom legnagyobb csá­szára­, keletről az új fanatizmus ifjú népeitől, a törö­köktől nyomatva, országa elveszett részei helyett nyu­­gaton akart kárpótlást keresni. Birodalma határa Ma­gyarország déli részéig terjedt, tehát erre vetette sze­meit, sőt nem kevesebb, mint a régi római birodalom, visszaállításáról álmodozott. Merész egy álom, a képtelenséggel határos; ő nem is az erőszak fegyvereit akarta­­alkalmazni, mert a spártai katonák nem léteztek már többé, a régi hellén dicsőség rég letűnt, a birodalom épülete omladozni kezdett, s az új nemzedék lézengve bolyongott e ro­mok között, a belén dicsőség napjának egy hátra ma­radt, eltévedt gyenge sugarában sütkérezve; ő csel­­szövényes politikájában látta az erőt, ő bízott tehetsé­gében. S hogy czélját ki nem vihette, annak oka abban rejlik, hogy a derék királyok uralkodása után Magyar­­ország nem veszítette el erejét oly hirtelen s fegyve­reivel gátat tudott vetni a császár hódítási vágyának. Hogy Mánuel Magyarországot birodalmába akarta kebelezni, világos jelét adta akkor szándékának, mikor a trónkövetelő Boricsot pártfogásába vette, sőt neje rokonával össze is házasította. Lehet, hogy ez előbb még csak terv volt Mánuel agyában, s tetté csakis Borics pártfogás kérése élesztette, a­ki semmiesetre se mulasztotta el térden állva mondott könyörgésébe foglalni, hogy ha Magyarország trónjára segíti, a biro­dalmat az ő császári fönhatósága alá foglya helyezni. E kedvező alkalmat Mánuel nem hagyta figyel­men kívül. Borics, Kálmán király második nejének az orosz Predzlavának törvénytelen fia volt, ki anyjának a királyi udvartól való előzetese után külföldön szüle­tett, sohasem szűnt meg egész haláláig magát Kálmán törvényes fiának tartani. Lehet, hogy anyja oltotta keblébe ezen hiedelmet, hogy így koronát és trónt szerezzen neki, s szavai nem is estek terméketlen földbe, mert Borics örökös trónkövetelő volt, s számtalan sebet ütött a magyar haza szivén. A hon kisebb része szintén mellette nyilatkozott s törvényes fiúnak tartotta; igy a hon kétfelé szakadt, kezdetét vette az átkos pártoskodás, s a szomorú test­­vérharcz. Borics kezdetben éjszakról háborgatta az országot lengyel és orosz segítséggel jőve be, de a sajó mel­letti ütközetben m­egveretett. II. Gejza nagybátyja, a szerb Bélus, ki kiskorú­sága alatt a kormányzó tisztét végezte, ügyes politi­kájával csakhamar útját állta Boricsnak, hogy éjszak­ról többé ne kapjon segítséget. Ugyanis Gejzának a kiewi nagy­fejedelem leányát Eufrozinát szerezte meg feleségül, öcscsének, Lászlónak pedig a lengyel fejede­lem Judit nevű leányát. Ezen fejedelmi udvarokból tehát Borics ki volt zárva, s ő délről keresett ügyének pártfogót, a­melyet Mánuelben föl is talált. 10. szám.

Next