Kecskemét és Vidéke, 1891. január-december (3. évfolyam, 3-51. szám)
1891-01-15 / 3. szám
III. ©0fol 3?"Q,33Cl 3- SZ- H^Z©CSlSS13Q-St, 1SS1- közművelődési heti közlöny. HEGJELEN MINDEN CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ár: Hirdetések •• nyílt- Szerkesztőség: Kiadóhivatal: F* rész évre 6 trt_kr Felelős szerkesztő és kiadó: téri közlemények juta- V. tized, zöldkert-V. tized, zöldkert- Félévre .. 3 frt kr. NAGY IMRE. »108 árakon számit' , , “‘t'-!,'8.8*aTM\ utczu 78. sz. jNevvedevre 1 trt 50 kr. tatnak. ~ s- ■ , •„ inu fiVimmnik'tr.árs * írásbeli közlemény. Minden pénzbeli külde- “bármely RUDNYÁNSZKY GYULA. a* ’/ * * ‘! ‘ j 3° kr. Kéziratok nem adatnak meny ide ezimezendő, postahivatalnál, minden beiktatás után, vissza. Székfoglalás. Mire lapunk napvilágot lát, a múlt év deczember havának 29-ik napján megválasztott új tisztviselők elfoglalják székeiket és megkezdik hivatalos működésüket. A közélet terén igen fontos szerepe van azon embereknek, akik arra rendelvék és hivatvák, hogy egy nagy egyetemet kormányozzanak. Mennyivel fontosabb azonban e szerep és hivatás egy olyan város közönségével szemben, mint Kecskemét, amely értelmi, vagyoni és népességi nagy súlyánál fogva nemcsak megkívánja, de megköveteli, hogy a kormányzatának rúdjához állított egyének képesek legyenek hivatásuk betöltésére, mert nagy reformokat, s czélba vett hatalmas alkotásokat csak egy önmagával és hivatása fontosságával tisztában levő, tehetséggel, erővel és munkakedvvel bíró tisztviselőkar lehet egyedül képes akként valósítani meg, hogy a százados mulasztások valóban pótolva legyenek azok által! Midőn a tisztújítási kombinácziók részletei kezdtek a nagyközönség közé kiszivárogni, már akkor tudtuk, hogy december 29-ike többrendbeli meglepetéseket fog hozni, de, bár nem volt előttünk titok, hogy czélba vétetett közigazgatási gépezetünk „fáradt gőzének felfrissítése,“ , mégis több meglepetésben részesültünk, mint amennyit sejtettünk. Emberek ejtettek el, akik egy egész életen át szolgálták városunk közügyét, mint hivatalnokok, s láttuk igaz részvéttel, szemléltük megindulással, hogy a vénhedő rendszernek megőszült munkásai mily nehéz szívvel vették, hogy meg kell válniok attól a széktől, a melyet naponként, évek hosszú során át melengettek, s ott kell hagyniok azt a küzdtért, a melynek ifjúságot, erőt, tehetséget, életet, . . . mindent, de mindent áldozának, görgetvén a sablonszerű munka Sisifus kövét, melynek kínja hasonló a malomtaposó kínjához! Pedig hát, vájjon kellemetlen lehet-e azon érzés, a melyet akkor érzünk szivünkben, mikor jól végzett munka után díjul kapjuk a megérdemelt nyugalmat? Nem! Azért ma, midőn az ősztörtös gárda elbúcsúzik a város fejétől, habár nehéz is lesz megválni attól az ódon épülettől, amelynek minden szöge régi ösmerős, ne vigyen magával senki gyűlölséget, de még neheztelést sem, csupán azt a boldogító érzést, hogy hátralévő napjait kiki szeretett családja fészkében töltheti s azt a ragaszkodást, melyet eddig a közügy élvezett, övéikre terjeszthetik ki osztatlanul. Ez kárpótolni fog mindent, noha az ősszel derengő napsugár nem forró már, de melege mégis kellemes! Ebben az enyheségben már nem a nevelő erőnek buzogása, hanem a lankadó élet gyengülő lélekzete jelentkezik, azért a hosszú, munkás élet alkonyán, szelíd odaadással boruljanak a nyugalom karjaiba. Valamint oka van a nagy természetnek arra, hogy százados fák helyén cserjéket fakasszon, úgy természetes rendje a dolognak, ha kidőlt ember helyét másik foglalja el, mivelhogy a természet semmi űrt meg nem tűr! Az örökös küzdés nemcsak velünk született emberi tulajdonság, de kötelesség is, mert a már meglevő dolognak ismerete felkelti lelkünkben az ismeretlen utáni vágyat, s az oknyomozó értelem sejtelmektől vezetve felkutatni törekszik a jobbnak képzelt és szebbnek álmodott eszmények forrását, s ez a küzdés, ez a munka örökké tartó mint a világ, végtelen mint a lét, általános mindenütt mint a gondviselés, a züzlő élet habtorlásán az egyik hullám reményt temet, a másik meg eszmét fakaszt! A gőz és villany korát éljük! Lassan, inogva nem botorkálhat ma senki.