Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)

1920-07-01 / 37. szám

2. oldal, Kecskemét és Vidéke Sára a város lépjen érintkezésbe a földmi­­velésügyi és közoktatásügyi minisztériummal s e minisztériumok és a város kiküldöttei terjesszenek javaslatot a legközelebbi köz­gyűlés elé. A javaslatot egyhangúan elfogadták. Több kiválóan fontos ügy tárgyalásár­a a főispán az idő elhaladottságára való te­kintettel a legközelebb összehívandó rend­kívüli közgyűlésre halasztotta. A mai köz­gyűlést pedig fél 1 órakor bezárta. A kálvinisták szervezkedése. M­ Megyercsy Béla előadása. Tegnap délután a Protestáns Egyesület­ben vallásos délután volt, amelyen Megyer­­csy Béla, a Magyar Kálvin­ Szövetség igaz­gatója tartott előadást, nagy közönség jelen­létében. Az előadó ismertette a Kálvin Szövet­ség és a Keresztyén Ifjúsági Egyesületek munkájának alapelveit, azzal a célzattal, hogy ezáltal előkészítse a talajt a két kálvinista szervezetnek Kecskeméten majd az ősszel történő megalakítására. Az előadó dióhéjba foglalva a következőket mondotta: „Mi kálvinisták túlnyomó többségben szervezetlenül állottunk. Ennek tulajdonít­ható az, hogy ellentétben a katolikusokkal, a jelen keresztény kurzus megindulásához egyetlen katonát sem küldtünk a zsidóság elleni frontra. A zsidóság ellen megindult küzdelemből azonban nekünk sem szabad kimaradnunk, hanem felekezeti függetlensé­günket féltő gonddal megtartva, a zsidóság ellen, a többi keresztény felekezetekkel egyet­értve, közös frontot kell alkotnunk. A keresztény kurzusra vonatkozólag, Prohászka szavainak igazat adva, nekünk is ki kell jelentenünk, hogy a keresztény kur­zus nem olyan, mint amilyennek lennie kel­lene. Hiányzik az erkölcsi tisztaság a köz­életből. Ezen csak úgy lehet segíteni, ha valóban keresztyén erkölcsű, puritán jellemű férfiakat engedünk érvényesülni a közélet­ben is. Több vád hangzott el ellenünk, így a klerikalizmus és reakció vádja. Elutasítjuk mind a kettőt. A papok világi uralmát soh­­sem helyeseltük és nem is fogjuk helye­selni, ha pedig hitünk, erkölcseink és fajunk­hoz való ragaszkodásunk miatt reakcióval vádolnak bennünket, úgy büszkék vagyunk erre. A támadások ne gátoljanak bennünket munkánkban, amelynek úgy társadalmi, mint gazdasági és művelődési térre ki kell ter­jeszkednie.“ A vallásos délutánon Megyercsy be­szédét megelőzően Muraközy nagytiszteletes rövid megnyitó­ beszédet tartott, továbbá B. Kiss Aranka és Széll Kata nagy rátermett­séggel verseket szavalt. A vallásos délutánt Farkas Kálmán zárta be, ki Megyercsyhez intézett köszönő szavakat az előadásért. dúsítónak tett kijelentésében óva intette az an­golokat a nemzetközi szocializmustól. A ha­gyomány és a nemzeti öntudat szerinte erős támaszték. — Szmirnában görög és török csapatok összeütköztek. — A francia kamara ötszáz millió frankot szavazott meg a keleti hadműveletekre. — A törökök az ázsiai par­tokon elkeseredetten küzdenek az angol csa­patok ellen. — Az új olasz kormány prog­­rammjának egyik pontját képezi a hadinye­reségek elkobzása. — Félholtra verték Muna cseh kommunista vezért. — Az osztrák ke­­resztényszocialisták egyhangúan tiltakozó állást foglaltak el a Magyarország ellen irá­nyuló zsidó bojkott miatt. — Az új francia adótörvény rendkívüli súlyos új adókkal sújtja a francia népet. — Az élelmiszerek nagy drágasága miatt Németország több vá­rosában nagy zavargások voltak. — A con­­naughti herceg lesz az új görög király. Rövid hírek. A pártok a közös munkaprogrammal dolgoznak ki és remélik, hogy ennek alap­ján lehetővé teszik az együttműködést. — Vázsonyi demokratái a fővárosban erősen dolgoznak és szervezkednek a községi vá­lasztásokra. — Hastífusz-járvány miatt egye­lőre nem mehetnek nyaralni a magyar gye­rekek Angliába. — A francia postaigazgató­ság Magyarországba vezető szikratávíró vo­nalat létesített. — Kamienicki és Zamorszky lengyel képviselők a magyar—lengyel kér­désről nyilatkozva, kijelentették, hogy a len­gyeleknek és a magyaroknak egymás mellett kell lenni. — Tömegesen jönnek haza hadi­foglyaink Szibériából. Illetékes körök szerint hetenként átlag ezer ember tér vissza. — Apponyi nem fogadja el a miniszterelnök­séget. — Jelynek Márton Kolozsvárra szökött, ahonnan nemrégiben levelet küldött Buda­pestre. — A csehek is csatlakoznak Ausztria bojkottjához. — A francia sajtóban éles han­gulat nyilvánul meg a Magyarország ellen kimondott bojkott miatt. — Konstantinápolyi jelentések szerint megkezdték a Dardanellák erődjének a lerombolását. — Németország nyolc milliárd aranymárkát ajánlott föl Fran­ciaországnak. — Foch tábornagy egy sajtót.­ NAPI HÍREK. Naptári 1920. évi junius hó 1. csütörtök — Róm. kath.: Jézus sz. v. — Prot.: Tibor. — Görög­orosz : 1920. junius 18. Szeonc. — Napkelte 4 óra 7 perc, napnyugta 8 óra. Időjárás­­ A központi meterologiai intézet jelentése szerint a következő időjárás várható, derült.­­ Palotás Pausztin ezredes tegnap dél­előtt 11 órakor a városi színházban hazafias szellemű előadást tartott. A szónoki hévvel előadott beszéd igen mély benyomást tett a nagyobbrészt katonákból álló közönségre, a­mely szűnni nem akaró tapsokkal fejete ki a szónokkal való együttérzését. — Éjjeli táviró és távbeszélő szolgálat a postán. A postafőnökség értesíti a közön­séget, hogy júl. 1-től dec. 31-ig éjjel 12 óráig lehet táviratokat feladni és telefonon beszélni. — I Rátkay és Gyárfás, Budapest két legjobb humora színészét látjuk szerdán és csütörtökön a mozivásznon, a Harrison és Barrison című burleszk bohózat főszerepei­ben. Mindazoknak, akik a moziban a köny­­nyed bohóságokat élvezik, e képet megtekin­tésre ajánljuk. E napokon kerül még bemu­tatásra a Glériás asszony címü 4 felvonásos dráma, mely egy asszony kálváriáját tárja megható képekben a néző elé. Pénteken, szombaton és vasárnap a Femina cimü pa­zar szinpompájú 6 felvonásos olasz filmjáték mesteri felvételei számíthatnak nagy érdek­lődésre. — Évzáró ünnepély a róm. kath. főgim­náziumban. Junius 29-én volt a róm. kath. főgimnáziumban az ünnepélyes „Te Deum“. Utána az intézet rövid évzáró­ ünnepélyt tar­tott, melynek programmja a következő volt: 1. Himnusz. Énekelte az ifjúsági énekkar; 2. Végvári: Segítsetek című költeménye. Sza­valta Nagy Zoltán IV. o. t.; 3. Ünnepi be­széd ; 4. Dutka Ákos: A Kárpátok dala. Szavalta Bakkay Tibor II. o. t.; 5. Szózat. Énekelte az ifjúsági énekkar. Az ünnepi be­szédet Tárkányi Ferenc kegyesrendi tanár mondotta, melynek gondolatmenete a követ­kező volt: Mielőtt búcsút venne az ifjúság az iskola falaitól végleg, avagy rövidebb időre, el nem mulaszthatja, hogy a múltat föl ne idézze. Végigvonultatta az ifjúság szemei előtt a háború és a forradalmak er­kölcsi és aályagi kárait. Majd buzdította az ifjúságot a különböző ifjúsági egyesületek támogatására, mert a szerencsétlen hazát, mint a költő mondja: Naggyá csak fiainak szent akarata teheti. Bízik benne, hogy az ifjúság fogja tudni kötelességét és ha más­ként nem tudjuk visszafoglalni az elszakított országrészeket, nem riadnak vissza a harctól sem. Miénk lesz még a Kárpátok gerince, miénk az Adria, miénk a Bácska, Bánát, a Felvidék, miénk kincses Kolozsvár, a székely­lakta hazával együtt. Erre tegyünk itt a sza­bad ég alatt, mint őseink tették Rákos me­zején, hatalmas, tiltakozó fogadalmat: „Ha­zánk! Míg élünk rólad soha meg nem fe­ledkezünk. Dolgozni fogunk éretted. És nem fogunk addig nyugodni, mig rabló szom­szédainktól vissza nem foglaltuk az utolsó falut, a legutolsó göröngyöt is. Isten minket úgy segéljen!“ — A tanítók tanulmányi kirándulása június 4 én, vasárnap lesz. A különvonat reggel fél 8 kor indul a nagyállomásról. A kiránduláson vendégek is résztvehetnek. A rész­vételi dij felnőttek után 40­­, 15 éven alu­liak ennek felét fizetik. A fenti részvételi dij ellenében a résztvevők ebédet is kapnak. —­il­mOVE kecskeméti főosztályának csoportja a bácskai menekültek segélyakciója javára 1920. június 14-én, vasárnap este 8 órakor a Katona József színházban fényes műsora kabaré-estélyt tart. Műsor: 1. Meg­nyitó beszédet mond dr. Garzó Béla ref. főgimnáziumi igazgató. 2. Az Istentagadó diák, szomorú játék 1 felvonásban. 3. Sze­renád, 1 felvonásban. 4. Betyár-tánc, Magyar táncegyveleg, előadják a volt Horthy ban­­déristák. 5. Csárdás jelenet, bohózat. 6. Ér­tékes magánszámok.­­ A kabaré után az Otthon dísztermében táncmulatságot rendez, ugyanezen jótékony célra, külön belépőjegy­­gyel, amely azonban érvényes az Otthon nyári kerthelyiségében tartandó hangver­senyre is. A (­ Szent László-vásár, melyet az an­golkisasszonyok növendékei rendeztek, 8000 koronán felül jövedelmezett, úgy, hogy a be­szerzésekre fordított tényleges kiadások le­vonásával 6900 korona kerül szétosztásra és pedig: a hazatérő foglyoknak 1500 K, a MIVÉ-nek 400 K, siketnémák segélyezésére 400, kisegitő-iskola segélyakciójára 400 K, kath. tápintézetnek 400 K, a „Jövő" céljaira 400 K, ifj. könyvtárra 400 K, ifjúsági iskola zászlóra 3000 K. — Katona József hamvainak átszállítása tárgyában a törv. kat. közgyűléshez beter­jesztett indítványnak adatként említett részé­­ben tévedés van. Ebben indítványozó B. L. ny. polgármester azt írja a néhai Katona Mária (Kun Gergelyné) szavai szerint: „a sír­ban sokan fekszenek“ így „oda temették apját, anyját, testvéreit és ezek gyerme­keit“. A közelmúltban elhalt és a még élő családtagok visszaemlékezése s előadása szerint Katona József sírjában a költőn kívül apja, anyja és Sándor testvérének két kis gyermeke nyugszik csak. Többi testvére s ezek hozzátartozói a mellette fekvő sírban vannak elhelyezve. Tehát az exhumálás sok nehézséggel nem fog járni. (Beküldetett.) — Protestáns Ifjak Egyesületének Vezetősége kéri az egyesület összes tagjait, hogy f. hó 30-án, szerdán este pontosan fél 8 órakor, rend­kí­v­ül fontos ügy­ben, a Protestáns Egyesületben teljes szám­ban jelenjenek meg. — Évzáró vizsga. A helybeli áll. kise­gítő iskolában ma délelőtt tartattak meg az évzáró vizsgálatok. — Felvételi vizsgálatok a középiskolák I. osztályába. A kultuszminiszter a miniszter­­tanács hozzájárulásával a középiskola I. osz­tályába lépni szándékozó tanulóknak köte­lező felvételi vizsgálat tartását rendelte el. A felvételre június 1-én és 2-án, azonkívül legkésőbb augusztus 25-én és 26-án lehet jelentkezni. A vizsgálat idejét a főigazgató tűzi ki, a felvételi vizsgálat díja 12 korona.­­ A moratórium idejének meghosszab­bítása. A hivatalos lapban megjelent rendelet szerint a pénzügyminiszter a kereskedelmi miniszterrel egyetértőleg a korábban meg­jelent rendelet alapján egyes adósoknak en­gedélyezett moratóriumot az adós kérelmére, ha az engedélyezett fizetés­ halasztásnak az indokai változatlanul fennállanak és a meg­hosszabbítás közérdekű, legfeljebb hat hó­napra meghosszabbíthatja. A meghosszab­bítás a hivatalos lapban egyszer közzéteendő. — Papnövendékek felvétele a váci egy­házmegyébe. Olyan ifjak, akik a váci egy­házmegye szolgálatában óhajtanak a papi pályára lépni, okmányaikkal felszerelve na­ponként jelentkezhetnek felvételért a váci püspöki palotában.­­ A Mozgóképház hétfői és keddi műsorából kiemelkedett a „Tékozló fiú“ c. megható dráma. A gyönyörű film a jóizlésű közönség várakozását teljesen kielégítette. Hasonló értékes darabokat mindig szívesen látunk. 37. szám. 10, szőlők 160 cn Megrei

Next