Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)

1920-05-23 / 7. szám

7. szám. A városi költségvetés. (Folytatás.) A bugaci gazdaságra nézve a bizottság nézete a közös kezelés nehézségei mellett a már előadottak dacára is azonban az, hogy mivel ezen nagy terület a várostól igen távol van s ha feltörik, a mezőgazdasági kezelés ezen gyenge minőségű földeket rövid idő alatt kimeríti, egyébként pedig az állat­­tenyésztésre is kell gondolni, mert annak fontossága a hegyi legelők elvétele miatt az ország ellenséges megszállása következtében rendkívül emelkedett: ezen távollevő nagy­birtok (22.000 hold) megfelelő részei állan­dóan legeltetésre és erdősítésre használtas­sanak, tenyészapaállatok nevelése s neme­sített és haszn­álhajtó állattenyésztés mellett. Ugyanezen célból a személyzet és az álla­tok tartására szükséges termények előállí­tása végett a bugaci szent királyi-féle gaz­dálkodás is fenntartassék, sőt kibővítessék megfelelő szakszerű vezetés mellett. A legel­tetésre kiadott jószág ellátásáról tartós szá­razság esetére is történjék gondoskodás az erdőkezelés keretében takarmánytermelés útján is. Ez már átgondolt és rendszeres hasznosításnak lenne nevezhető, csak legyen olyan vezetés is, mely mindezeket erélyesen végrehajtja! Szó volt még a legelőgazdaság egyéb­­kénti berendezéséről is ; többek közt a talaj­javításról, gazdák állattenyésztési szövetke­zetéről, mely a vidékről legeltetés végett ide hajtott jószág kiszorításával az állattenyész­tést az itteni gazdák kezébe adná! Ezt a gazdák közül is igen sokan helyeselték. Ezeken túl Bugac-Monostorra nézve még a hatóságnak elég sok kérdés rende­zése körül fájhat a feje! Jó volna ozt a fény­képészt kivinni, hogy az orgoványi határon levő „Tolvajost“ vagy a szentlászlói és mó­­ricgáti határon levő buckákat lefényképezné. Nem hiába szörnyedt el az erdészeti felü­gyeletet gyakorló államtitkár, mikor itt járt, hogy ilyen területek „Európa közepén“ mi­kép állhatnak fenn! Hanem azért az államtitkárnak csak annyiban van igaza, hogy ezek a százával élénkbe tóduló emeletesház nagyságú ho­mokbuckák, melyek a szelek munkájának fantasztikus eredményeikép a képzelet által különben ki nem gondolható képeket tárnak elénk, végre kerüljenek sorra s ezeket is hordja le a kecskeméti talicska, mint lehordta Cethalban, Szarkásban, Ballószegben, Szik­rában stb. Elvégre Kecskemét abban nem hibás, hogy verejtékes munkával a talics­kára kell szorulnia. Nem állhatott ellene a a szelek munkájának, mikor századokon át a török pusztításokkal kellett szemben álla­nia ; mikor őt magát kiölték, börtönbe hur­colták, lepörkölték és leszegényítették. Ki és mit tudott volna tenni a szél munkája, a temérdek homokbucka ellen, mikor annak nem volt semmi értéke a fillok­­szerű előtt, fű­ nem nőtt rajta, s ha a szél fújt és szerencsétlen utunk arra vitt, szembe találkoztunk vele ! Most sem tudunk egye­bet tenni vele, mint hogy vasút létesítésével vagy kiosztjuk egy részét szőlővel való tele­pítésre, vagy pedig nagy költséggel, nagy türelemmel és nagy várakozással erdősítjük. Hát várjon az állami felügyeletnek ezt csak most kell észrevennie ? Hol volt — nem az államsegéllyel, hanem csak a jó tanácscsal is — egy félszázad óta! A bizottság tárgyalta még a „kecske­méti földek“ útvesztőszerű kimutatásait, me­lyekről nem bizonyos, hogy a földek mind felsorolva vannak, sőt még az sem, hogy merre fekszenek, aminthogy ezekre számos kérdés folytán sem lehetne megfelő térkép híján felvilágosító feleletet adni. Annyit még­is nyertünk feleletkép, hogy kijelentették, miszerint „meg vagyok győződve, hogy egye­sek a városnak számos birtokát bitangolják, mert térkép híján nem lehet számba szedni“. Egyébként ezekre a „kecskeméti föl­dekre“ nézve a bizottság tagjai sűrűn emle­gették a tisztviselők, ipari vagy kereskedői munkások, általában szegény családok részére kiosztandó kiskerteket, a földmunkások ré­szére eladandó kisterületű földeket, a ház­helyek kiosztását stb. mikre nézve javaslattétel végett egy szűkebb körű bizottság küldetett ki. A téglaégetésre nézve bejelentették, hogy sikerült szenet beszerezni, s így a téglaége­­tés hosszú szünet után a városi telepen már megindult. A tégla, miután a munkabérek emelkedtek, természetesen drágább lesz, de legalább lehet kapni, mi a normális város­­fejlődés visszaállítására nézve nélkülözhetetlen. mélyen a leány szemébe nézett, abba a sötét szemekbe, melyekből számára ezer menyország tükröződött vissza. — Margitka ... édes ... jó Margitka — szólt szaggatott hangon, miközben ajkai görcsösen rángatóztak ... én ... én csak magát szeretem. Margitka elpirult és szemeit lesütötte. — Ha el nem taszít, úgy maga lesz üdvöm, boldogságom — folytatá az ifjú. Kis szünet. — Tegyen boldoggá viszontszerelmével. Margitka kérdő pillantást vetett az ifjúra. — Hátha megcsal, hűtlen lesz, elfeled? — Nem ... nem soha! Esküszöm ! — Hát legyen úgy, mint akarja — Kezet rá! Kunfalvy megragadta Margitka kezét és szenvedélyes csókot nyo­mott fehér arcára. — Most pedig gyerünk — szólt Mar­gitka. Édesanyám bizonnyára türelmetlenül vár odahaza. Elindultak. Sietve folytatták útjukat. Kun­falvy örömében nem érezte lába alatt a földet. — Lám, — mondogatta magában — azt hittem, számomra nem született leány. Ahányat eddig megismerhettem, mind frivol volt, ki mellett a családi tűzhely pokollá válik. Végre a Gondviselés meghallgatott, rámtekin­tett ... Oh, de kedves teremtés is ez a Margitka... Elérték a falut. Elbúcsúztak. Kunfalvy visszatért. Útközben meg­­megállt és vágyódó tekintettel nézte az esti félhomályba burkolt falut. Margitka pedig szobájába vonult és Kunfalvy emlékével fog­lalkozott. Szokatlan érzelmek dúltak lelkében. Szive nem volt többé oly nyugodt, mint eddig. „Felveré azt a szerelem hatalma.“ II. Ismét beköszönt ott a nyár. Margitkáék háza hátsó végénél egy gyümölcsöskert terül el, melyet a fák erősen beárnyékolnak. A kertben terebélyes diófa alatt díszes szalma­ágy áll. Egy napon ide ült ki Margitka és szorgalmasan kötögetett. Közben meg-megállt és elmerengve nézett a sűrü falombok közé. Bizonnyal azért nézett arra, hogy semmi se zavarja mély gondolatait. Majd halovány arca kipirult és szenvedélyes hangon mondá: — Igen, vádolom, mert bűnüs ... Es­küvel fogadta, hogy nem fog elfeledni, hogy eljön meglátogatni, bánatomban megvigasz­talni. És ime, egy év telt már el, kínzó, gyötrő szenvedések között és ő hirt sem adott magáról. Bűnös ... bönös! Kissé megengesztelődött. Ismét me­rengve nézte a lombokat. De gondolatai el­­érték a mélység határát s mintha szive fe­nekét érintenék, megrezzentve felébresztették merengéséből. Sietve fogott ismét a mun­kához. Látszott, hogy pótolni igyekszik mu­lasztásait, így tartott ez jó ideig, míg a fá­rasztó gondolatok, a delelő nap melege és a madarak altató zenéje álmot nem hozott a falu legszebb leányára. Az álom nyomasztó hatása alatt elszenderült, a szalmaágy virág­ággyá lett. Alighogy elszenderült, jöttek a tarka lepkék, enyelegve körülrepkedték és pajzán játékot űztek az alvó fölött. A csalogány a szomszédos bokorra szállt és elzengé fölötte kedves szerelmi dalát. Ezalatt Margitka édesen álmodott. Kun­falvy megjelent előtte és örömkönnyek közt ölelte kebelére szeretett Margitkáját. — Magáért jöttem kedves Margitka, hogy magammal vigyem. Margitka az ifjú szemébe nézett és szólni akart. Ebben a pillanatban egy kocsi fordult be az udvarba, melynek zörejére hirtelen felébredt. Vizsgáló szemekkel tekintett körül, mert nem tudta, hogy csak álmodta-e vagy való­ságos kocsizörgést hallott. Azonban csak­hamar észrevette, hogy az udvaron egy fogat áll, melyen bizonnyára vendégek érkeztek. Gyorsan felugrott tehát és a szobába sietett, hogy a vendégeket üdvözölhesse. De mily nagy volt a meglepetése, mikor a szobába lépve Kunfalvy Elemért látta, maga előtt. Azonnal eszébe jutott előbbi álma. — Hát csakugyan azért jött — gondolá magában. Igen, Kunfalvy beváltotta ígéretét. És a szép Margitkából néhány hét múlva taka­ros asszony lett. L. J. Kecskemét és Vidéke Rövid hírek. Egy kis angol város határozatot ho­zott, amely szerint 50 magyar gyermek el­látásáról hajlandó egy évig gondoskodni. — A német nemzetgyűlés 10 millió márkát szavazott meg a papírszükséglet zavartalan ellátására. — Franciaországban nagy érdek­lődés mutatkozik a lebélyegzett magyar ko­rona iránt. — Clemenceau újságja határ­­kiigazítást igér Magyarországnak. — A Pa­lesztinai arabok élénken tüntetnek a zsidók ellen. — A pozsonyi cionista szervezet a Palesztinára hozott határozattal kapcsolatban ünnepélyes nagygyűlést tartott. — Apponyi 3. oldal. nem írja alá a békét, hanem — amint már mi napokkal ezelőtt megírtuk, — Praz­­novszky Iván rendkívüli követ kapott erre megbízást. — A csehek félretolják a nem­zeti érzelmű tótokat, úgy, hogy már idege­nek a saját hazájukban. Legújabb. Kinevezték az uj főispánt. Budapesti tudósítónk jelenti d. u. fél 1 órakor, hogy a kormány Kecs­kemét th. város kormánybiztosává FÁY ISTVÁN tatai főszegabirót nevezte ki. Nyugat-Magyarország sorsa. Budapest. Teljesen hiteles, rész­leteiben egyelőre még nyilvánosságra nem hozható közlések alapján mint be­fejezett tényt jelenthetjük, hogy Nyugat- Magyarország német járásai nem sza­kítatnak el tőlünk. Válaszjegyzékünk átadása. Budapest. Szikratávírón jelentik Párisból, hogy Praznoszky meghatal­mazott miniszter átadta a békeszerző­désre vonatkozó válaszjegyzéket, Henry ezredesnek, ki azt a külügyminiszté­riumba vitte. Az ország gabonaellátásának biztosítása. (Budapest.) A kormány elhatározta, hogy a jövőben gabonarekvirálás nem lesz. Az ellátatlanok, tisztviselők, munkások és nemtermelők részére az ellátást biztosí­tani fogják. A termelők kötelesek lesznek holdankint bizonyos mennyiséget beszol­gáltatni. A beszolgáltatásnál a progresszi­vitást és a terméseredményt fogják figye­lembe venni. A külföldi gabonaszállítást a kormány monopolizálni fogja s csak megfelelő ipari cikkekért hajlandó rekompenzációs szállítá­sokat eszközölni. Budapest. A román csapatok a napok­ban kiürítették a bihar megyei Pocsaj és Kis­marja községeket.

Next