Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)

1920-08-07 / 69. szám

2. oldal, Kecskemét és Vidéke 69. iránt. A termés fokozásáról. A termés fokozásáról igen sok szó esett az utóbbi időben, de annak megvaló­sítása érdekében m­ég igen kevés történt. Városunk és környékének termésére vonat­kozó statisztikai adatok is azt bizonyítják, hogy a többtermelés jelszava még igen tá­vol áll a megvalósítástól. Pedig minden szerencsétlenségünkben a föld lehet csak a megmentőnk, a termés fokozása lehet az egyetlen segítő eszköz, mely lehetővé teszi gyors talpraállásunkat. A termés fokozása nemcsak a közellátás kér­désében hozna lényeges javulást, de pén­zünk értékének a növekedését is maga után vonná. Minden áron arra kell tehát igyekeznünk, hogy mindenből minél többet és minél job­bat termeljünk. Ezért a modern gazdálko­dás minden szellemi és technikai eszközét elő kell venni, hogy termésünket fokozzuk. A többtermelés létrehozásának első fel­tétele az egyszerű földmíves ember maradi észjárásával szemben az oktatás, a felvilá­gosítás. E téren a legnagyobb feladat az is­kolára hárul, hol az olyan gazdasági okta­tással, mely nem elégszik meg az elméleti ismeretek nyújtásával, hanem gyakorlati ok­tatást is nyújt, lerakhatjuk a többtermelés alapját. Ez azonban — mint általában az iskola munkája — csak jövőre kiható munka. A mai szükségletet a felnőttek oktatásával le­het kielégíteni. Ezen a téren a földmíves nép felvilágosítása, az okszerű gazdálkodási módokkal és annak eszközeivel való meg­ismertetés és megbarátkoztatás volna az első és legfontosabb teendő. Hány földmives van, ki földjét nem műveli okszerűen s igy az megközelítőleg se hoz annyi termést, mint amennyit megfelelő műveléssel lehetne elérni. Hogy csak egy példát említsünk, ott van az ugar. Hány ezer holdnyi terméstöbbletet jelentene az or­szágra s igy hány ember számára jelentene jobb megélhetést, ha sikerülne népünkkel megértetni, hogy az ugar felesleges és cél­szerűtlen s hogy a föld, ha okosan trágyáz­zák, ha a szükség szerint műtrágyát alkal­maznak, nem kiván föltétlenül pihenést, sőt megfelelő váltógazdaság mellett kétféle­­ér­mést is hozhat. A művelési rendszerek között ott van a bolgár rendszer, amely mellett a zöldség­­hozadék megsokszorozódik. Ma már ország­szerte kezdi eltanulni és alkalmazni magyar népünk. Miskolcon, Debrecenben és a Ba­laton vidékén igen szép sikerrel alkalmazzák, de nálunk a hivatásos kertészeken kívül má­sok nem kísérlik meg általa a termés foko­zását. Vagy ott van a gyógynövénytermelés. Mit jelentene ma az országra, mikor a né­met vegyészeti gyárakból alig kapunk gyógy­szert, ha a gyógynövénytermelés révén elő tudnók állítani az ország gyógyszerszükség­letének jelentékeny részét. De nemcsak gyógynövényeket nem termelünk, hanem még azokat sem gyűjtjük össze, melyekért csak a kezünket kellene kinyújtani. A hársfa az idén csodadúsan virított és a bodza is. De vájjon hányan szedték meg a virágát ? Mennyi drága székfa, menta, zsálya, mák, anyarozs, gyűszűvirág vész karba, holott az ezekből előállítható gyógyszerek méregdrá­gán sem kaphatók. A termelés fokozásához azonban nem­csak a népnek felvilágosítására van szükség, de szükséges a szövetkezetek alakítása is, melyek még egyrészről, mint termelő szövet­kezetek a több termelést is elősegítik, más­részt az értékesítés megszervezésével a ter­melést fokozzák, s azt tényleg gyümölcsö­zővé teszik. — A méhészeti tanfolyam kiállítását ma, pénteken d. u. 5 órakor nyitja meg Mayer János földmivelésügyi államtitkár az Új­ Kol­légium dísztermében. — Adakozzunk a medikusoknak! Minden magyar embernek kötelessége a kecskeméti keresztény főiskolai hallga­tókat támogatni! Népmozgalmi adatok­ julius M1. Születések: Folyó évi julius hóban született 154 lélek. Ezek között volt róm. kath. törvényes 63 fiú és 54 leány, törvény­telen 6 fiú és 5 leány, református 11 fiú és 14 leány, izraelita 1 fiú. Halvaszületett 4 gyermek. Halálozások: Folyó évi julius hóban meghalt 133 egyén. Vallásra nézve 101 rk., 28 ref., 1 ág. h. ev. és 3 izraelita. Korra nézve egy éven aluli volt 50, 1—10 éves korig 13, 10—20-ig 8, 20—30-ig 12, 30-40 ig 3, 40—50-ig 8, 50-60-ig 8, 60—70-ig 7, 70—80 ig 15, 80-100 ig 9, ezek közül 11 törvénytelen, 58 lélek 3 éven aluli, 51 pedig külterületi volt. Erőszakos haláleset 2 volt. Gondatlanságból 2 gyermek megfulladt, egyik a vízbe esett, a másikat pedig az ágyban halva találták, párnába fúlt. Az egy éven aluli korban elhalt gyermekek halálokai: bélhurut 22, gyermekaszály 6, emésztési zavar 5, tüdővész 1, gennyvérű­­ség 1, fulladás 1, veleszületett gyengeség 7, tüdőgyulladás 1, görcsök 1, veleszületett vérbaj 2, tüdőhurut 1, egyet nem lehetett megállapítani nagyfokú rothadás miatt. Ragályos betegségek július hóban. Be­jelentett 6 difteria 1 halálozással, 6 hastífusz 3 halálozással, 11 kanyaró halálozás nélkül, 3 szamárhurut 1 halálozással. Szegény rendelés: A tiszti orvosi hi­vatalban július hóban 937 beteg részesült ingyen gyógykezelésben, ugyanannyit láttak el ingyen gyógyszerrel. Különféle tevékenységek: A tiszti orvosi hivatalban, illetve a tiszti orvosok által július hóban végzett egyéb tevékenységek: Halott­­kémlés 144, sebészkedés 22, egyéb vizsgá­latok 373, élelmiszer kiutalás 40, orvosi bizonyítványok kiállítása 79, kórházba utalás 31, cselédvizsgálat 100, foghúzás 44, foglyok­­vizsgálata 317. A városi kórház forgalma: Folyó évi június hóról visszamaradt 42 férfi és 37 nő, összesen 79 beteg. Július hóban felvételeit 62 férfi és 83 nő, összesen 145 beteg. Jú­liusban tehát 224 beteg volt ápolás alatt. Ezek közül gyógyult 42 férfi és 31 nő, ösz­­szesen 73 beteg; javultan távozott 3 férfi és 6 nő, összesen 9 beteg, meghalt 6 férfi és 8 nő, összesen 15 beteg; július hó 31-én ápolás alatt maradt 41 férfi és 57 nő, ösz­­szesen 98 beteg. Az elmebeteg osztályon 5 elmebeteg volt. A városi szegényházban julius hóban teljes ellátásban részesült 53 férfi és 44 nő, összesen 97 egyén, ezek közül kórházi élel­mezésben csupán 1 egyén részesült. Az élel­mezés kiszolgálása ellen panasz nem for­dult elő. A szegényházi ápoltak magaviselete július hóban kifogástalan volt. Kővári, egészségügyi nyilvántartó, a tényleges tiszteket vagy olyan polgári fog­lalkozású embereket, akik szellemi munkával keresték kenyerüket. — Budapesten szombat­tól kezdve este 11-ig járnak a villamosok. — Egy chikagói lap értesülése szerint a népszövetség nemzetközi vezérkart állít össze a világbéke háborgatói ellen. — A délszláv távirati iroda jelenti, hogy Románia egye­lőre nem mozgósít, mert a legutóbb elrendelt két sorozás teljesen meddő maradt: alig hat százaléknyi legénység jelentkezett a katonai behívási parancsra. — A pápa Lengyelország sürgős megsegítésére kérte meg az antant-államokat. — Ausztria adósságainak fizetéséről Millerand Lancia miniszterelnök egyezményt írt alá. — Ke­­renszki volt orosz miniszterelnök az „Excel­sior“ c. lapba közölt interjúben az ántantot okolja a bolsevizmus megerősödése miatt. — A lengyel védelmi tanács fegyverbe szólított minden 36—45 éves férfit. — A lengyel szociáldemokraták részt vesznek a koalíciós kormányban. — A magyar kormánypolitiká­tól teljesen független irodalmi és művészi szervezetet létesít Párisban. — A londoni „Morning Post“, az egyetlen nagy, keresz­tény angol lap, egy szenzációs cikksorozat­ban leleplezte a zsidók magyarországi akna­munkáját. — Kult rabbi Jeruzsálemben ki­jelentette, hogy a zsidóság nemsokára len­geni látja zászlaját, a jeruzsálemi zászlót. — A cseh kommunista bányászok ismét véres zavargást rendeztek. Rövid hírek. A Tiszabünpörben tegnap Dobó kihall­gatását folytatták. — Friedrich István nyi­latkozott a Tisza-perről. A liberális lapok ellene folytatott aknamunkája teljesen befeke­títeni igyekszik Fridrichet, ki a következő­ket mondotta: Hazajöttem Budapestre, hogy kihallgatásomat kérjem s meg akarok ne­vezni vagy negyven-ötven tanút, akik igazolni fogják, hogy a vádlott urak meséi nagyon rosszul lettek előkészítve és bemutatva. — A kormány ismét megkezdi tárgyalásait a munkássággal. — Palesztinába utaznak a Galíciából elmenekült zsidók. — Millerand francia miniszterelnök felhívta Benes cseh külügyminisztert, hogy a prágai kormány vegye birtokába a Csehországnak ítél­t escheni, árva- és szepesmegyei területeket. — Prá­gában a hír szerint, Károlyi Mihály gróf „Prágai Magyar Újság“ címen meginduló lapot fogja szerkeszteni. — A Presse szerint a francia köztársasági elnök Deschanel decemberben lemond. — A statisztika szerint 2 milliónál több nő van Franciaországban, mint férfi. Ezért ak­ció indult meg férfiaknak külföldről való be­hozatalára. — Az oroszok nem eresztik haza Innen-onnan. Hencegnek a zsidók. Bizony joguk van hozzá, hiszen a keresztény­ kurzust elevenen el akarják temetni, mért ne hencegnének tehát!? Az egyik zsidó lapban olvasom, hogy a zsidók nagyra vannak vele, mert Horthy kormányzót zsidók is üdvözölték egy ünnepélyes látogatás alkalmával. Ugyan-ügyen kedves hitközség! Hát tehet arról a felkelő nap, hogy a kakasok kukorékolásába a békák is belekuruttyolnak­? Meg aztán sokszor kiván nekünk jó napot a cigány is, anélkül, hogy valami különös szerencsének tartanók a cigány bizalmas­kodását ! Kissé lassabban a bizalom előlegezé­sével, mert még mindig nem aludtak el újból a felébredt magyarok! NAPI HÍREK. Naptári 1920. évi augusztus 7. szombat — Róm. kath. Kajetán. — Protestáns: Ibolya. — Görög-orosz: 1920. július 25. Anna. — Napkelte 4 óra 38 perc, napnyugta 7 óra 34 perc. Időjárási A központi meterologiai intézet jelentése szerint a következő időjárás várható: Száraz meleg. — Segítőakció Szent István napjára. Lapunk élénk figyelemmel kiséri a gyermek­­menhelyek, a kórházak és a szegényház ügyét. Eddig több alkalommal voltak nemzeti és hazafias ünnepélyeink­ (Nemzeti Hadsereg bevonulása, Horthy látogatása stb), amikor is a szegények és betegek még morzsákat sem kaptak a nagy vacsorákból. Hogy tehát Szent István napján legalább egy napra fe­ledtessük el ezekkel a szegényekkel a nagy nyomort és részben jóvátegyük a mulasztást, azért aug. 20-ára gyűjtést indít szerkesztő­ségünk a helybeli jótékonysági egyesületekkel karöltve. A részletekről legközelebb többet. A Kecskemét és Vidéke szerkesztősége. — fl Kecskeméti Báztulajdonosok Szö­vetségének választmányát felhívja az elnök­ség, hogy f. hó 9-én, hétfőn délelőtt 11 órára a városháza folyósójára teljes szám­mal összejöjjenek. — Joghallgatók Egyesülete f. hó 9-én, hétfőn délután 6 órai kezdettel gyűlést tart, amelyre, tekintettel a tárgy fontosságára, minden tag megjelenését kéri az elnökség. — Il mOVE fogyasztási szövetkeze­tébe tefir, vászon és bőrneműek, továbbá férfiruha szövetek megérkeztek. t ritte jó fizetéssel !t

Next