Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)
1920-05-26 / 8. szám
Szerda, 1920 május 26. Árai 80 fillér. 1. évfolyam, 8. szám. Tutllai m. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 288 K. Negyedévre 72 K. Félévre 144 K. Egy hóra 24 K. Telefon: 135. Telefon: 135. FELELŐS SZERKESZTŐ : LETT JÓZSEF. . . «©» : : ÁLTALÁNOS KERESZTÉNY IRÁNYU, FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Kecskemét, III., Arany János u. 6. sz. a róm. kath. bérház átjáró udvarában. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. A keresztényszocialista munkások a zsidók nem kis fájdalmára megindították helybeli hetilapjukat, az Alföldi Népakaratot. Ez a cím, reméljük, sokkal őszintébben fogja fedni a tartalmat, mint a néhai Magyar Alföldé, amely körülbelül egy évtizeddel ezelőtt látott először napvilágot és ma már minden magyarnak tudnia kell, hogy már e lap címe sem volt egyéb rút becsapásnál. Mert azon ürügy alatt, hogy a derék magyar alföldi nép jogos és igazságos kívánságaiért száll ki a harci síkra, egyengetője volt a zsidó faj világuralmi kísérletének. Ennél csúnyábban nem csapták még be Kecskeméten a magyar népet. Azonban örömmel látjuk, hogy végre a munkásság kezd kibontakozni a népámítók karjai közül és a jobbik útra tér. Immár sajtójuk nem a magyar polgárság ellen hirdet elkeseredett osztályharcot, hanem a nemzetközi szociáldemokrácia ellen, amelyet a zsidóság világuralmi eszközének tart. Viszont határozottan elismeri, hogy „a tiszta nacionalizmus nyújt legigazibb szociális jólétet“. Hazánknak mennyi csapáson kellett keresztül mennie, míg a munkásság ezen egyszerű igazság birtokába jutott! Csak azután ezen igazságot ki ne engedje a kezéből csúszni és ne üljön fel sohsem a hazaárulásra csábítóknak. A haza megtagadása a múltban hitványság és gyávaság volt, ami lehetővé tette az egykor dús Magyarország koldussá tevését. Ilyennek soha többé nem szabad előfordulnia. A hazaáruló vétke a legrutább és legnagyobb büntetést érdemel. Azonban a hazaszeretet nem egyenlő a korgó gyomorral. Sőt ellenkezőleg. A magyar hazában minden dolgos magyarnak anyagi bajoktól menten kell élnie. Nem szereti az a munkaadó a hazáját, aki a munkás jogos és igazságos követelései elől elzárkózik. Viszont az a munkás sem hazafi, aki a mai válságos időkben, midőn az értelmiségi középosztály nyomorog, túlkövetelésekkel lép föl. Gondoljuk csak meg, hogy míg a középosztálybeli átlag napi 30—40 korona jövedelemből kénytelen tengetni szerencsétlen életet, addig valamire való munkás napi 70—100 k.-t keres. Hol itt az arány ? Pedig akként vegyük ezen aránytalanságot tekintetbe, hogy a középosztály nyomorának az országadja meg az árát. Nem akarjuk mi ezzel azt mondani, hogy a munkásnak nincs joga a jobb módhoz, sőt ellenkezőleg, de épen az igazság érdekében tesszük szóvá azt, hogy aránytalanság van, amelynek meg kell változnia, de nem a fizikai munkásság hátrányára. A munkások harcos szervezetük, a szakszervezetük útján és a sztrájk eszközeinek felhasználásával úgyszólván mindig elérhették anyagi céljaikat. Ezzel szemben az értelmiségi középosztály nyomorgó tagjai, amiként a múltban, úgy a jövőben sem fognak erőszakhoz folyamodni, minthogy társadalmi állásuk áll az útban. Ha a munkásság kizárólag összerejéből ki tudja vívni némelykor túlzott anyagi követeléseit is, az értelmiségi középosztályt más módon, de gyorsan és hathatósan kell segíteni. Az alkunnak rendelkezésére állanak azok az eszközök, amelyekkel az érdemtelenül szerzett vagyont az érdemeseknek javára fordíthatja, így például az erkölcstelen módon szerzett és ép ezért hazánkra csak romlást hozó zsidó nagytőke határtalan uralmának és pöfeszkedésének elvégre is minden magyar érdekében véget kell már vetni. Csak ott uralkodhatik a keresztény erkölcs és csak ott lehet jövője a keresztény szocializmusnak, ahol minden bűnbüntetést kap és minden érdem jutalmazást. E ponton azt hisszük és el is várjuk, hogy egyezik minden magyar ember érdeke és a fizikai munkásoké ép úgy, mint az értelmiségi középosztályé. A városi költségvetés. A törvényhatósági pénzügyi szakbizottság a folyó hónap 21. és 22 ik napjain tartott üléseiben a városi költségelőirányzat részletes tárgyalását folytatta és így már sikerült az első három költségvetési csoport: a földek, házak és javadalmaknak összes tételeit megállapítani. Az eddigi eredmény szerint igen lényeges, itt-ott fél vagy egész milliós bevételi emelkedés mutatkozik, mint például a helypénzeknél, szikrai szőlőtelepnél, városi téglagyárnál, de ezen emelkedésekkel szemben a kiadások is lényegesen emelkednek. Annyi a pénzügyi helyzetre nézve már vigasztalóbbnak mutatkozik, hogy az állam a vörösök által a városi pénztárból elköltött 25 millió fedezésére az áll. pénztárból átvett 14 milliót nem követeli, mert azt a vörösök nem városi célra, hanem katonaság fenntartására stb. költötték el, sőt az állam most már hajlandó tárgyalni a városi vagyonból ugyanazok által elköltött 11 millióra nézve is. Az is vigasztalónak mutatkozik, hogy az államtól várt, de a zavaros idők miatt ki nem szolgáltatott megtérítések folyóvátétele most már valószínűleg megindul s e címen 6—7 millió fog rendelkezésre állani, mely a pénztár viszonyainak rendezésére bizonyára jótékonyan fog hatni. Ezek a követelések a város részére a törvény alapján járnak s miután az állam nem fizette, ezeket a város a sajátjából előlegezte. Még akkor is, ha az ily nagy zavart okozó kérdésekkel nem kellene küzdeni, elegendő fejtörést okoz a majdnem megoldhatatlannak látszó pénzügyi rendezés kérdése. Szédületes összegekről kell gondoskodni, ha a város minden szükségletét fedezni akarjuk. Ott van a tisztviselők javadalmazásainak kérdése, mely a javadalmi költségvetéssel kapcsolatban már felmerült, de a következő költségvetési csoportban levő tételek tárgyalásánál már egész ijesztő mivoltában előttünk fog állani. A javadalmi személyzet a többivel szemben még hátrányban is van, jóllehet éjjeli szolgálatot is követelnek tőle. A hátrány onnan származik, mert az állam részéről kimondották, hogy a javadalmi személyzet nem tartozik a közigazgatási személyzethez, hanem az külön gazdaság, s eként az alkalmazottak nem részesülhetnek a tisztviselői csoport jótéteményeiben. Ez a felfogás merőben téves, mert hiszen a javadalmi személyzet elsősorban azért van, hogy az állami bor- és húsfogyasztási adót, tehát az állami adót beszedje, s ennek érdekében a bor- és húsfogyasztást úgy a bel-, mint a külterületen óriási apparátussal ellenőrizze és nyilvántartsa. Az állam ezen eljárása nemcsak szűkkeblű a szegénysorsú személyzettel szemben, de egyenesen igazságtalan, amit egyéb- iránt lépten-nyomon tapasztalunk a várossal szemben is, mely az állami épületektől és intézményektől következetesen mindeddig mentes maradt, valószínűleg azért, mert van elég nagy gócpont Budapesten, mely ugyan nem elég magyar, de minek lennének a vidéken is gócpontok? A tisztviselői fizetések megbolygatása is már főfájást okoz mindenkinek. Nehogy nagyon beletekintsünk a költségvetésbe, hol a legjobb esetekben is tíz-tizenkétezer koronás fizetéseknél magasabb tételeket nem igen találunk! Hogy az ebből havonként kijáró 1000 vagy 1200 koronából hogy éljen meg egy család, hogy fizessen lakbért és szerezzen ruházatot, azt elképzelni nem lehet. Azért van helyén a 100 százalékos emelés, csakhogy az a költségvetésben 10 millió korona többletet okoz. Jó helyen kereskedik azonban a bizottság, midőn a város vagyonkezelésének rendezését és a vagyon jobb kihasználását sürgeti. Ezek felett éles viták is fejlődtek ki, de ezekről legközelebb. Válasz egy zsidóasszonynak. Szombati számunkban a napi hírek között szóvá tettük már, hogy a napokban városunkban és bizonyára az egész országban titokban nyomtatványokat terjesztettek, melyeket zsidók írtak a maguk védelmére, hogy a magyarság jogos haragját megszüntessék. Most e nyomtatványok tartalmával részletesen foglalkozunk, az egyik füzetben Sass (talán Schlézinger ?) Irén kel a zsidóság védelmére. A magyar asszonyokhoz, a magyar anyákhoz szól és „magyarasszony“, „magyaranya“ kedveskedő megszólításokkal törekszik a tapasztalatlan magyar nép szívéhez hozzáférkőzni. Ők mindig értették a módját, hogy az egyszerű, hiszékeny magyar embereket hogyan lehet tetszetős ígéretekkel megtéveszteni és barátságos megszólítások, vállveregetések közben a talajt kihúzták a lábuk alól. Sass Irén azt állítja ebben a füzetben, hogy a falusi zsidó boltos és korcsmáros épp oly közhasznú munkát végzett és oly becsületesen élt, mint bármely keresztény. Csalók, uzsorások, táncosok nemcsak a zsidók között vannak, hanem a keresztények között is. A keresztények között épp úgy akadtak kommunisták, mint a zsidók között. Látszólag igazat mond, de csak látszólag és épp ezért ezzel bizonyára sokakat megtéveszthet, akik a történtek mélyére nem látnak. Nekünk tehát az a kötelességünk, hogy ezzel szemben a való igazságot felfedjük. Közhasznú munkát végzett-e a zsidó korcsmáros, mikor vizet öntött a borba és megecetesedett bort és pálinka helyett mérget árult, amivel a nép egészségét rontotta meg és fogékonyabbá tette az erkölcstelenségek elkövetésére? Az első uzsorások, táncosok, hamisítók is zsidók voltak. A magyar ember nem volt uzsorás, ellenkezőleg adakozó volt mindig. A csalás sem fért össze becsületes erkölcsi felfogásával. Ha később mégis akadtak köztük ilyenek,ezt a zsidóktól tanulták. A háború alatt pedig egyenesen a kényszer hatása alatt emelték a gazdák is az árakat, mert ha ezt nem teszik, akkor minden pénz és ennek segítségével lassan kint minden ingatlan vagyon a zsidóság kezébe került volna, akik szédületes lépésben emelték az üzleti cikkek, illetve a termények árát, amivel táncoltak. A magyar paraszt és a keresztény iparos és kereskedő tehát ösztönszerűleg vé