Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)
1920-09-18 / 103. szám
v _ ' / • / » ' ’ -■ j » Kecskemét, 1920. szeptember 18. Szombat I. évfolyam, 103. szám. Imtililji lifti, előfizetési ÁRAK. FELELŐSSZERKESZTŐ: JUSZT FERENC. szerkesztőség És kiadóhivatal« Egész évre 240 K. Negyedévre SO K. : : 90« . : Kecskemét, III., Arany János u. 6. sz. Félévre 120 K. Egy hóra 20 K. ÁLTALÁNOS KERESZTÉNY IRÁNYÚ, s rom.kath.bérház átjáró udvarában. Telefon 135. Egyes szám 1 K. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Ecce sacerdos! Parázsló tüzek égnek szerte a világon. A testvérgyilkos Káinok áldozatának fojtó füstje fekete gyászba von napfényt, ragyogást, mindent, keserűen fojtogat minket, maró kábulása szemet vakit s az Ábelek ártatlan vére jajjal feketélik az áldozat oltárainál. Magára gyújtotta az ember a világot, mint Herostratos az Istenség templomát. Ecce sacerdos! Egy vértengerben ázó, romba dőlt világ keserű jajszava, jobbsorsra vágyódása, reménye van e kettős szózatban. Üszkös lelkek minden feketéje, égből bukott angyalok pokoli dühe vonaglik szerte a világon. S kevesek ajkán, a pusztulás sirverméből, sülyedő hajónak ave Máriája, szétdőlt toronynak esésben kondult harangszava, halkan kél a fohász: Ecce sacerdos! Idegen most a föld az Isten galambjának. Hullák a felszínen, hullák a mélyben s a gyöngyös pohár, a kristályba metszett ékköves kehely, az emberi lélek undorsággal tele. Szivünk zokogó lantjai a babyloni vizek bánatát siratják, lelkünk pengő citerái könynyes emlékek csókjában fürdenek. E. S.! Bánat, kétség, keserűség! Csontos ujjatokkal, hideg lehelettel meddig nyomorítjátok fajunk hideg lelkét? Pusztulás, vér, borzalom, meddig szorítjátok szakadásig, halálig tusázó lelkünket? Nem volt elég háború és nyomor, nem a pusztulás minden fúriájának démoni tánca, roggyanó lábbal még táncol a világ a magaásott sírban! Sötét kép, halvány vigasztalás! A tengerjáró Krisztus kell ide, ki hullámok tornyai közül kimentette a kétkedő Petrust, ki szava egyetlen zengésével viharok torkába fojtja a halált. S te Főpap, e tengert járó Krisztus követe vagy s mi, derékig sülyedt Petrusok tefeléd nyújtjuk szabadulásvágyó kezeinket! Virágos mezőben felcsendül az ének, üdvöt kisérő nászt harangok kisérnek, boldogságot érző pacsirta trillája, himnuszos tavasznak mámorító bája, vagy édes istenvárás hajnali harangszava cseng-bong most minálunk. Jön az égi Krisztus földi vigasztalója, jön az Erő, a Nagy, ki égi malasztok lelki kincstárából felevedz minket, küzdő makkabeusokat, a fegyverletiltó, kálváriajáró Krisztus dicsőséget megért fegyvereivel! Te Főpap! Minálunk bus dalt dalol a lélek. Minálunk akaratfoszlányok vagykolosszusokkal vitustáncot járnak, minálunk... De ne folytassuk! Szentlélekváró bús napokban te hozod a megváltó Erőt! Isten bajnokai, a mennyei Jeruzsálem fölkent királyai leszünk! Romban sínylődő, reményekben csalódó, könnyben fekvő, könnyben kelő árva gyermekeidnek hozd el a vigaszt, Te, ki felé a Ráchelek, a Pókainék és véres keresztet tűrve szenvedő. Máriák tekintenek s kinek malasztos kezén a megnyugvás békés szelídsége árad ! Ecce sacerdos! Üdvözöllek! Palotás Fausztin előadása. Délután öt óra. Fényes közönség törli meg a Katona József színház páholyait és földszintjét. A város vezető ipar. Magyarruhás hölgyek. A hangulat nemesen ünnepi. Végre fölröppen a függöny. A közönség soraiban feszült várakozás és megjelenik honvédezredesi díszruhájában a szónoki asztal előtt Palotás Fausztin, finom írásairól országszere ismert író. A hallgatóság elnémul s ő beszélni kezd. A beszéd heve magával ragadja lassanként a szónokot, de a figyelőket is. Beszél, beszél. Hőskölteményt mond a nemes és dicső magyar nemzetről. A nemesnek és szépnek templomában a magyarság legnagyobb drámaírójáról Katonáról elnevezett színházban. Elvonulnak szemünk előtt a múltak hősei Árpád, Szent István, a daliás László, mind mind egészen Kossuthig, Petőfiig. Például állítja e nagyokat elénk, mert ilyen hősök kellenek nekünk most, amikor látjuk a szétmarcangolt hazát és a büszkeségében megalázott nemzetet. E hősöktől kér erőt a mai nemzedéknek, hazánknak az ellenségtől való felszabadítására és újraépítésére. (Így van ! Hosszas taps.) Zrínyit említi, aki hasonló korban élt és a nemzeti hadsereg megteremtésében látta biztosítva a nemzet jövőjét. Hosszú századok múltak. A legnagyobb magyar reformeszméi, bár későbben születtek, már diadalt ültek. Zrinyi nemzeti hadserege még nem volt sehol. Csak most alakulhatott meg, de az most egyetlen reménye, büszkesége a magyar nemzetnek. Ez a hadsereg a lemondani nem akaró nemzeti öntudat eleven megnyilvánulása. (Éljenzés.) De a hadsereg fáradozását csak akkor koronázza siker, ha a közös cél érdekében támogatói lesznek a polgárok is. A haza eszméje és a hazaszeretet kell, hogy hevítsen minden embert. Felhozza példának Salamon királyunkat, János Zsigmond anyját, Tökölyit, Rákóczit, kiket a szenvedések sem ingattak meg hazájuk szeretetében. Hazánkat szeretők voltak mindenkor az ittlakó különböző nyelvű népek. Összefűzte őket Szent István koronája. A mai nemzedékre sok munka vár. Rá kell nevelni gyermekeinket, hogy ne tudjanak élni az elszakított területek nélkül, mert nem tűrhetjük, hogy földönfutó legyen Árpád ivadéka. (Helyeslés.) Dicső kormányzónkra és a nemzeti hadseregünkre (Éljen !) támaszkodva meg kell kezdenünk az uj honalkotás munkáját. Végezni kell a belső ellenséggel s azután tovább dolgozni, mig csak egy talapalattnyi föld van az ellenség kezén. A kormányzó, a nemzeti hadsereg és a szónok éltetésével végződött az ünnepély. A „Hymnus“ eléneklése után meghatott hangulatban távozott a közönség. 3 lengyelországi hadifogoly állomáson, il magyar hadifoglyok ezrei közt. , Az „Új lap“ legutóbbi számából vettük át az alábbi érdekes közleményt, amely egy szemtanú híradása nyomán feltárja a híres lengyelországi átmeneti hadifogolyállomás képét : A vörös Oroszországban szorult hadifoglyaink Lengyelországban lépnek először olyan területre,, ahol a hosszú, bujkáló menekülés után végre szabad levegőhöz jutnak. A lengyel kormány, fölismertén az ebből ráháruló kötelességet, külön szervezetet, állami hadifogoly hivatalt alakított. Ennek a feladata, hogy a határon átlépő foglyok fogadásáról és irányításáról gondoskodjék. A hivatal a határ mentén külön állomásokat szervezett, azonkívül pedig 40 000 embernyi befogadóképességű tábort tart fönn. Krakóból 56 km.-re fekszik a helység, aminek a határában, mint külön város terül el a hatalmas tábor. Tudván, hogy odahaza az itt talált viszonyok nagy érdeklődésre számíthatnak, kötelességemnek tartom, hogy e helyet felkeressem. Arra készültem, hogy lengyel tisztekkel fogok találkozni és kellemes meglepetésül a magyar nemzeti hadsereg egyik főhadnagya fogadott. Az első szava az volt, hogy a m. kir. kormány az egyetlen, amelyik a maga embereit mind a fogadó állomásokra, mind a táborba elküldte, holott az egész monarchia területéről származó hadifoglyok ott gyűlnek össze. A háború folytán kialakult, ideiglenesnek remélt, de ma ténylegesen mégis fönnálló helyzet a kiküldöttek feladatát nagyon nehézzé teszi. A legjáratosabb diplomatának is alapos fejtörést okozna, hogy az ilyen módon hozzákerülő emberekkel mit csináljon. Mindjárt alkalmam volt tapasztalni, hogy a kísérőm a szerepét pompásan találja el. Akár a Csonka-Magyarországba, akár pedig Magyarország más vidékére visszatérő hagitsgoly áll is előtte, úgy találja el a hangot, hogy sem a hazafias érzésünket, sem pedig a hódítók esetleges érzékenységét nem sérti. Páratlanul ügyessen tud emberekkel bánni, akiknek bizonyára megmarad az emlékük, hogy a keserves szenvedések után igaz meleg szeretetre találtak. Amint a 26 kőépületből és 94, egyenként 10 szobára berendezet bárakból álló hatalmas tábor utcáin jártunk, mindenütt tapasztalhattam, hogy megkínzott véreink végre otthon érzik magukat. Fájdalom, az óriási számhoz képest, ami kiszorult, aránylag nagyon kevesen jutottak még ide. A táborban áprilisban 600, májusban 5000, júniusban 3800, júliusban és augusztusban csak néhány száz került. Amíg itt semmi különbség sincs a között, hogy ki hova tartik, addig nagy szomorúsággal hallottuk, hogy a Besszarábia felé igyekvő foglyok közül az oláhok a határállomáson, Tyraspolban csak az oláhokat engedik át, míg a magyarokat ridegen visszautasítják. Még arra voltam kiváncsi, hogy milyen a hazatérők ellátása. Amire a lengyel hatóságok képesek és amit az idegen Vöröskereszt kirendeltségek, különösen Dániáé, megtehetnek, azt meg is teszik, de a magyaroknak volna egy szerény kívánságuk. Ha néhány zsák liszt és pár kg. paprika állna rendelkezésre, csodákat lehetne művelni.