Kecskemét és Vidéke, 1920. május-december (1. évfolyam, 1-189. szám)

1920-10-27 / 136. szám

Kecskemét, 1920. október 27. Szerda I. évfolyam, 136. szám. "Imkecik­is k­iírT előfizetési Arak . FELELŐS SZERKESZTŐ: JUSZT FERENC. szerkesztőség és kiadóhivatal» Egész évre 240 K. Negyedévre 60 K. ; 10 hg : Kecskeméti III., Arany János­ u. 6. sz. Félévre 120 K. Egy hóra 20 K. ÁLTALÁNOS KERESZTÉNY IRÁNYU, a róm.kath.bérház átjáró udvarában. Telefon: 135. Egyes szám I­I. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP. Hirdetéseket felvesz a kiadóhivatal. Prohászka beszéde a katholikus nagygyűlésen A magyar kath­olicizmus diadal­mas­­ünnepét ülte meg vasárnap, a fő­városi­ Vigadó díszes nagytermében, a­mely napon volt a XIII. katholikus nagygyűlés­ első nyilvános ülése.. Ezen ülésen Prohászka Ottokár püspök, a kormányzópárt elnöke, kire ma re­ménykedve tekint a csüggedt magyar nemzet, értékes és megszívlelendő tar­talmú beszédet mondott a keresztény, nemzeti művelődésről, amelyet a maga egészében alább közlünk. — Mélyen tisztelt katholikus nagy­gyűlés ! Tavaly Magyarország és vele együtt­­ az egész magyar nemzeti keresztény kultúra óriási megpróbáltatás elé került, ott állott sírja szélen. Némelyek Mohival, mások Mohácsc­sal hasonlítják össze ezt a katasztró­fát. Egyik hasonlat sem találó, mert ez sok­­kal több volt Mohinál és Mohácsnál, ez végveszedelme volt a magyar keresztény nemzeti kultúrának és Magyarországnak, ez nemzettagadás, hittagadás, eszmények taga­dása volt, ez a magyar sírbatevés, a magyar szellemi és lelki kultúra temetése akart lenni! Ebből a megpróbáltatásból annál erősebben sarjadt ki a magyar nemzeti élni akarás, valami hatalmas láz, szenvedélyes szerelem, valami, ami a vörös tébollyal szemben nem csak a kijózanodás, hanem égretörő nemzeti felkesülés is, úgy, hogy az ember azt mondja : Uram­ ! — hogy feltámadtunk, hogy talpraálltunk, köszönjük Néked ! — A magyarság lelke a keresztény nemzeti kultúra! Mi az a ku­túra ? A kultúra a vallási, az erkölcsi, a művészeti, a kedélyi, a történelmi, a gazdasági, a háztartási élet­nek valamiféle típusa és alakja. A nemzeti kultúra az a meglátás, az a világnézet, az az értékelés,, az az erkölcsi világ, az az ér­zés, az a hagyomány, az a szeretet, amely magyar és keresztény, amely magyar és nem nemzetközi, amely keresztény és nem hi­tetlen ! — A kereszténység, a keresztény nem­zeti kultúra azonban nemcsak antiszemitiz­mus. Nem! A mi kereszténységünk, isméte­lem, nem az antiszemitizmusban m­ennl­ki. Az antiszemitizmus, az tulajdonképen nacio­nalizmus, megérthető reakció, de ebből a reakcióból nem élhetünk, a nemzetek lélek­ből,­ eszményekből élnek, a nemzetek az erős akarat fonásaiból merítenek, az antiszemitiz­mus pedig az elkeseredettség az a naciona­lizmus, amely a maga elszigeteltségében sem a keresztény­­ nemzeti kultúra kifejlesztése, hanem valami járulék, valami­ megérthető vonás. Nekünk, keresztény nemzeti kultúra kell, amit rengeteg veszély fenyegetett és fenyeget most is. Nem a zsidó fenyegette azt régen, fenyegette a materializmus, fenye­gette a rossz fiozófia, fenyegette később a szociáldemokrácia, a szovjeturalom és csak természetese, hogy ezekben a zűrzavaros időkben Izrael meggyöngült és degenerált népe dúskálódva halászott a zavarosban.­­* Ezelőtt ötven-hatvan évvel pedig jött a liberalizmus, amelynek kalapja alatt elfért keresztény és zsidó egyaránt. Ez a liberalizmus szertelocsolta a maga mérgét az egész országr­a, elsősorban a katholikus egyházra, mert aki rendet akar, bontani, annak elsősorban a tekintély élő tényezőjét, a kat­holikus Egyházat kell valamiképpen megren­f­dítenie. Letörni nem bírták, hát ráfröccsen­­tették a piszok mérgét a tudományra, a mű­vészetre, a színházra,­mindenre. S mi lett ennek a következménye ? Az lett, hogy a magyar nemzetet valóságos idegenkedés szállta meg saját géniusza, saját kultúrája, nemzeti öntudata iránti * Keresztény magyarok ! — embereljitek meg magatokat, lássátok ott a galileistáknak, a szabadkőműveseknek fitás az irányzatuk, más az ő irodalmuk. A mienk Petőfi, Vörös­­marthy, Arany, Gárdonyi, Herceg. Az ő iro­dalmuk Molnár Ferenc. Az ő irodalmuk a­ Fidibusz alapítója, a malacságok mentora, Heltai, Szomori Dezső és­ társai. Nekik még a történelmük is m­ás! Azt hirdetik, hogy a mi történelmünkben a nagyok és dicsők voltaképen kapcabetyárok, vagy várban lakó zsiványok csupán, felfedezték, hogy a ma­gyar történelem csak népnyúzás. De most jön a mentor, a szociológiai tudomány, a XX. század, a Galilei Kör zászlaja alatt. Az a szociológiai tudomány, amely kisajátította Ady Endrét is, akiről tudom, hogy fajmagyar költő volt,, de a lelke galilei zsidószérummal volt beoltva. — Testvéreim! Nekünk önérzetes ma­gyaroknak és egész keresztényeknek kell len­nünk.­ Ezután nemcsak ébresztenünk kell, hanem ki is kell. tar­tanunk, mert hála Is­tennek, a magyarság felébredt, glóriás fény jelzi ezt a felébredést: a nemzeti hadsereg kardja : Horthy Miklós!­­ (A kormányzó nevének említésére a nagygyűlés közönsége , lelkes éljenzésbe és viharos tapsba tört ki. Prohászka ezután igy folytatta beszédét.:) — Meg kell fogadnunk, Tisztelt Kon­gresszus Pázmány Péternek a szavait, aki azt írja: „Akarnám, hogy ezt a kevés ma­gyarságot jobb időre tartanók, ki tudja, ta­lán Isten könyörül romlott Hazánkon is és ellenségeink ellen ment.“ Az erős nemzeti érzést akarom az, egész vonalon beoltani. A magyar nemzeti hadsereg tisztjei ne beszél­jenek németül, a magyar főnemess­ég gyer­mekei először ne angolul, franciául tanulja­nak, hanem magyarul. (Zajos taps helyeslés.) — Nem vagyunk, nem lehetünk eléggé soviniszták soha. A keresztény nemzeti kur­zusba az egész kereszténység: katholikusok és protestánsok álljanak bele. Dolgozni, ta­nulni, szeretni nagyobb hévvel munkálkodni, vért izzadva és verejtékezve szeretni! Test­véreim ! ez a mi programmunk. A magyar kormány, csonka országunknak ez a bás­tyája még vízözön felett úszik, de már apad a víz, már a szivárvány­­színesedik valahol, már látom a galambot, csőrében az olajfa­ággal, a boldogulás ágával. Higgyünk, dol­­gozzunk, bízzunk és­ szeressünk, lesz tavasz,, lesz élet, lesz magyar kereszténység, lesz ke­reszténység, lesz keresztény magyarság! Prohászka zárószavait a hallgatóság viharos éljenzéssel és percekig tartó tapssal fogadta. A jelenlevők elhagyták helyüket és és a szónoki emelvényhez közeledtek. A kor­mány tagjai és a megjelent előkelőségek egy­másután üdvözölték a magyar­ szónokot. A nyilvános ülés ezzel véget ért és Prohászka a közönség tetszésnyilvánítása közben hagyta el a Vigadó nagytermét., Délután, már jóval 3 óra előtt, Buda­pest katholikus egyesületeinek és intézmé­nyeinek tagjai, a plébániák és egyházközsé­gek hívei, valamint az iskolák ifjúsága gyü­lekezni kezdett a Ferenciek­­terén és a kör­nyező utcákban, hogy részt vegyenek az eukarisztikus körmeneten. A környékbeli fal­vakból is rengeteg nép jött be. A több százezer főnyi tömeg példás rendben fel­sorakozott a Szent Ferenc-rend temploma előtt. Pont 3 órakor megindult a menet, elöl díszruhás lovasrendőrök haladtak, majd a nemzeti hadsereg zenekara következett, utána cserkészcsapatok, iskolás fiúk és leá­nyok, ezután egyesületek, kongregációk jöt­­­tek zászlóikkal.­ A menet közepén a postások zenekara haladt, utána a női szerzetesrendek tagjai és a papság jött, a többi közt Bárdos Rémig főapát, Horváth Győző, Rott Nándor, Hanauer Á. István, Fetser Antal, Mikes János gróf és Prohászka Ottokár püspökök, vala­mint Szmrecsányi Lajos érsek. Mögöttük Schioppa nuncius lépkedett, közvetlenül utána jött baldachin alatt Csernoch János, bíboros az Oltári szentséggel. Végül az egyetemi ifjúság és a hívek újabb hatalmas tömege haladt. Az impozáns menet a Kossuth Lajos­­utcán, Károly­ körúton és a Vilmos Császár­­uton vonult a Szent István-bazilika felé. A hercegprímás még el sem indult, amikor a menet eleje már a Bazilikához ért, ahova a menetideje csak 4 órakor­ érkezett meg. A­­templomban a hercegprímás elhelyezte az Oltáriszentséget a főoltáron, miközben a templom énekkara Demény Dezső vezetésé­vel az Ecce Párist énekelte, majd a Veni Sancte után Valnicsek Béla esperes-plébános lépett a szószékre és nagyszabású beszédé­ben kifejtette, hogy most nem jelszavakra, hanem buzgó, megyőződéses apostoli mun­kára van szükség, amelyhez az erőt csakis gyakori szentáldozásból meríthetjük. A szent­beszéd után a kar Haller lorettói litániáját énekelte, majd a hercegi imás áldást adott az Oltáriszentséggel, mire a Himnusz be­fejezte az ünnepséget, amelyen a katholikus Budapest méltóképpen tanúskodott hitéről. Színház és üzlet. A nagy purifikáció során sokan sze­retnék,­­ha a színház is a tökéletes tisztaság magasságában ragyoghatna. Forró vágya ez nemcsak a közönség jóizlésű részének, de a művészi lelkű színészeknek is. Azonban ezer minden állja ennek útját.­A legelső az anyagi kérdés. A színház nemcsak Thalia temploma, hanem üzlet is. Olyan üzlet, amely főképp a tömegfogyasztásra épít. Ha élni akar a színész,-. m­ég lelke ellenére is kénytelen a tömeg számára engedményeket tenni. Le Bon, a tömeglélek bölcs ismerője, de még ő előtte jóval 11. József, a fölvilá­­gosodott, rájöttek arra, hogy még magas műveltségű egyénekből álló tömeg is ala­csonyabb nívót eredményez együttesen, mint külön-külön. Ami a kényesebb egyénekre bántó, a tömegre közönyös, vagy éppen­­kellemes. A színész a tömegnek játszik. Ezt nem szabad feledni. Hosszú éveken át nagyon kö­­nyű táp­lálékokkal táplálták a tömeget. Minden ter­mészeti törvény ellenére való volna, most egyszerre nagyobb fajsúlyú dolog megemész­tését követelni tőle. Az a tömegnek most még emészthetetlen. Arra csak lassan lehet

Next