Kecskemét és Vidéke, 1922. július-december (3. évfolyam, 147-242. szám)

1922-07-01 / 147. szám

«. old»­. Kecskemét és Vidéke 147. vám. Kivándorló magyarok.­ ­ A sors az élet kormányosa s az ember életét is ez a bősz, kérges lelkű kormányos irányitja. Elvezetheti testünket messze ide­gen tájakra s ott vághatja, verheti mint legerősebb elem, de ott hol a faji jelleg vetette meg mesgyé­­jét; ott a sors rombolása kőzetre hullik s nem lesz belőle csira sem, mert az a szív érzelmeiben örök változatlan marad s mel­lette tart ki a kebel utolsó daga­­dásáig a fajiság, a föld ereje, hol dobbanást nyert a szív, hol a lélek a legerősebb szót magába szívta. Elmondok egy észleletet, melyet meghallgatni szintén a sors engedett. Kis vidéki városkában telepe­dett meg egy magyar ember,­­ amerikai orvos felesége és gyö­nyörű szinte daliás szép vonásu gyermeke; kivitte őket a sors, talán mondhatom nenén, a meg­élhetés, a boldogulás utánni vágy s már 14 éve dolgozva Hunnia terepén szitt erővel és tudással szentesült a vágy, mely oly sötét, ilyesztően bizalmatlan, de mégis ígérő volt a kivándorló hajó ba­­rangos tompa tengeri utján. S most, midőn hervad a virág­szál, mikor csak könny és fájda­lom orkánai, a megszállt, nem­ az elrabolt részek üvöltő sikon­­gásai dübörögnek le a megmaradt csonka földre. Elküldte mint vi­gasztaló három angyalt a magyar földre, a kivándorolt, a hazátlan, hogy gyermekei az amerikai ma­gyar gyermekek, lássák a földet, melyen az ő édesapjuk tipegő lépéseit tette értük, gügyögő szó­kat, majd nagy orvosi tudást szerzett, ment, ment élni és élesz­teni idegenben a vakmerően cso­dás Amerikába, hirdetni a magyar faj tudását, erőlényeit. Ez az em­ber megköszönte szülőföldje rin­­gatását. Az asszonya, a magyar nő, férje magyar, irredenta lelkét átszőtte a piros, fehér zöld sym­­bolumával, mert az a két gyer­mek tiszta, szinte hihetetlen, re­mek magyarsággal beszéli apja szülőföldje magyar anyanyelvét s lelke magyarságában kirobbanva, helyes magyar hanghordozással kérdezte a csillagos ég szalagos foltját szemlélve „Mi az édes anyám“ a „Hadak útja“. A piac téren járva, egy nagy, még ame­­rikai szemnek is látásra érdemes szoborra „ki ez a Kossuth“ ! Oh, csodás lelkű apa, anya, tudom elmondjátok gyermeketeknek a választ, aki csak magyar ember volt s ott hol ti eszitek fehérebb kenyereteket ott is ujjongva, dia­dalmámorral ünnepelték a vér­amerikaiak, amily érdemes szép ünneplést ti is dicsőn érdemeltek Amerikában élő Kossuthok. . Ünnepléslek helyén sircra szo­rul az ajk, ütésre az ököl, mert itt rég lejárt a jó idő, e világrész bűnös borzadályban él s kötelet szoritottak egy békével, a föld­rész legerényesebb fajtájának, a ti fajotoknak, a magyarnak a nya­kára s most ti is hiába, roszkor jöt­tetek nem a miénk, a mi Felföldünk a ti szükebb hazátok, a valóság­ban magyar haza földje, vadre­gényes álomország. Most gyászos fájdalommal bug a szép magyar nóta, de éneklője nagy szivében ott lappang az újra éledés, a fel­támadás szent parázsa s ha e szent parázs mindenütt, hol ma­gyar és izzani fog, olyan elemi tüzorkánná lesz, melyben mind­Kecskemét, jan. 30. Ma délelőtt 9 órakor nyitotta meg Fáy István főispán a tör­vényhatósági közgyűlést a város­háza közgyűlési termében. Május havi polgármesteri jelen­tés felolvasása után Hazay La­jos katonai főállatorvos oklevelét hirde­ték ki. Mészáros József pénztártiszt 3 havi, Oláh Zoltán 1 havi, Kasza József hivatalszolga 1 havi szabadságidőt nyertek, Maruszanics Erzsébet tanárnőt, Maruszanics Margit tanítónőt és Teszáry József helybeli lakosokat saját kérelmükre felvették a helyi községi kötelékbe. Néhai Dömötör Sándor kir. közjegyző emlékére a közgyűlés 100 ezer koronás alapítványt tett a városi tanács indítványára, amely összeg 5 százalékos ka­matja az iskolaszék rendelkezé­sére áll a szegény tanulók segé­lyezésére. Faragó Béla bizottsági tag hozzájárul a tanácsi javaslathoz és az elhunyt érdemeit méltatja. A közgyűlés tiszteletének kifeje­zéséül ünnepélyes felállással ad jelet tiszteletének és részvétének. Az iparostanonciskola felügyelő bizottságának tagjai közé Buczkó Mihály helyébe Szabó Sándor hordógyárost, a kereskedő tanonc­iskola felügy. biz. tagjai közé Csősz Péter helyébe Kozma Jó­zsefet, Rapcsányi Kálmán helyébe Szabó Mihályt, Pásthy Sándor helyébe Marton Sándort válasz­tották. A felsőkereskedelmi iskola felügy. bizottságának újjáalakítá­sának tárgyalásakor dr. Iványosi Szabó László indítványát fogad­ták el, mely szerint a kereskedői kaszinó elnöke helyett a Baross Szövetség elnöke lesz a jövőben a kereskedelmi iskola felügyelő bi­zottságának hivatalbóli tagja. A csalánosi 9. részlet földet Délpest vármegyei csendőrparancs­­nokságának adták bérbe. A kis­kertszövetségnek a Szolnoki­nyomás mellett levő 15 holdas haszonbérletét meghosszabbították a városi tanács javaslatára. A haszonbérleti földek bér­összegének megállapításánál ír. Szabó László javaslatot terjeszt elő, melyben indítványozza, hogy a közérdeknek megfelelően a­ haszonbérleti földek bérösszegét szaktestülettel vitassák meg és mondják ki, hogy a bérösszeg csak egy évre érvényes, a további bérletet később állapítsák meg. Dömötör tanácsnok kijelenti, hogy a bérösszeg méltányos leszállítá­sáról esetről esetre gondoskodnak. Ha a bérösszeg leszállítására nem jön rendelet, a tanács kötelessége a közgyűlés elé vinni a haszon­­bérleti földek ügyét. Révész pre­­látus javasolja, hogy mondja ki a közgyűlés, hogy akinek 150 hold földje van, az ne kapjon több földet. A közgyűlés az elő­adó indítványa alapján határoza­tilg kimondja, hogy a kecske­méti haszonbérleti földek árveré­sén vidéki ember nem vehet részt és azokat csakis kecskeméti pol­gár kaphatja. Fáy főispán megnyitja a fel­függesztett ülést és bejelenti a kandidáló bizottság jelöltjeit, amelyek közül a fogalmazói állá­sokra egyhangúlag megválasztot­ták Beke Kálmánt, Laczy Pált, Kovács Sándort és Dobos Istvánt. Az elsőfokú hatósághoz beosztott közigazgatási kihágási bíróság végrehajtói állásra egyhangúlag Bogyó Pált választotta a th. bizottság. Ezután Harkay főjegyző fel­olvassa az eskümintát és a th. bizo­tság előtt kiveszi az esküt az újonnan megválasztottaktól. Dr. Szalontay Barnabás tanács­nok az uj reáliskola előtti út ki­kövezésének költségeire fedezet­nek a városnak a moriti dűlőben levő 800 négyszögöles földjét értékesítené és a városi épületek házbéreinek augusztus­­­tól való felemelésének foganatosítását ja­vasolja. A kikövezés a múlt évi 2 millió 400 ezer koronás ár­ajánlattal szemben a javasoltak foganatosítása 3 és fél millió koronát hozna, miből az út ki­kövezésének költsége fedeződne. A IV. bizottság a javaslatot el­fogadja és a pályázat kiírását rendeli el. Azután egy másik javaslatot terjeszt elő, amely az égető lakás­­kérdés enyhítését javasolja. Még a múlt hónapokban felhívást tett közzé a hírlapokban, amely sze­rint a város hajlandó volna tel­keket kedvezményes áron a jelent­kezőknek rendelkezésükre bocsá­tani építkezési céljaira. 160 szá­mottevő vállalkozó jelentkezett. A helyeket három helyen szán­dékozik a javaslat szétoszlatni. Az új reáliskola körül, a Citromszi­geten és az anyagilag kevésbbé tehetősebbeknek pedig a Halasi és Matkói utakon. Az új reáliskola körüli telkek a tehetősebbek számára osztatná­nak ki oly feltétel alatt, hogy egy éven belül a telken építkezni tar­tozik. Ellenkező esetben a város élni fog a fenntartott jogával és a telket visszaveszi. Egy egyéni­nek 150 n.-ölet n.-ölenként 100 koronás kedvezményes árért. A Markóti-úti telkeknek pedig 150 n. ölet 50 koronáért n.-ölenként bocsájtaná a kijelölteknek. Az építkezések megkönnyítése végett a mérnöki hivatal kész terveket bocsájtana az építkezők számára. Az építkezőknek, akik még ez év szeptemberéig megkezdik az épít­kezést a város kedvezményes áron hajlandó nekik téglát adni. Ezután Nyúl Tóth Pál tanács­nok terjeszti elő nyolc újonnan szervezendő tanítói és két óvónői állás ügyében a javaslatát. A vallás- és közoktatásügyi minisz­ter 48 tanítói állás szervezését engedélyezte évi 1440 korona hozzájárulással. Ezek közül még Százezer koronás alapítványt tett a közgyűlés Dömötör Sándor emlékére Saját tudósítónktól. — annak, mely bűn, igazságtalan és szenny, elpusztulni kell; s hogy e parázs tüzorkánná nőjjön a világ minden táján élő szív s lé­lekig gyökerezze igazi honszere­­­tetre van szükségünk. Ez az ame­rikai magyar család megtette szent kötelességét; tegye meg a többi idegenben élő is, de tegyük meg mi is csonka föld lakói ! Tóth József. ************************* ****************** ****** csak nyolc nincs megszervezve. Javasolja, hogy az óvónői állás szervezésénél jöjjön figyelembe a Kada Gyermek-Otthon. Javasolja, hogy a város állítson föl nap­közi otthonokat. A b­. bizottság egyhangúlag magáévá teszi a ja­vaslatot. Azután Harkay László adópénz­tári ellenőrnek betegségére való tekintettel újabb 6 heti szabad­ságot engedélyez a közgyűlés. Kifizetik a háború alatt elvitt ingóságok értékét. — Saját tudósítónktól. — A városi tanács hirdetményt bo­­csájtott ki, mely szerint azok, a kiktől a háború alatt szabályszerű katonai igénylés alapján bármi­féle indó, vagy ingatlan értéktár­gyat a katonaság igénybe vett, s kártérítést nem fizette meg, kár­térítési igényüket július 15 nap­jáig a katonaügyi osztálynál be­jelenthetik. A határidő lejárta után nem lehet az igényt bejelenteni. A bejelentéshez csatolni kell a katonaság által az igénybevételről adott elismervényt s az igénybe­vételt elrendelő hatósági rende­letet. Nincs igénybejelentésnek helye. Az ellenség részére teljesített bár­milyen szolgáltatás és az ellenség által okozott bármilyen kár, a ha­diállapot vagy valamely hadiszol­gáltatás következtében előállott bármilyen közvetett kár, mint pél­dául: az elmaradt haszon, a ve­tésnek vagy valamely ipar űzé­­sének megakadályozása, vagy meg­nehezítése stb. az igénybe nem vett dolgokon előállott bármilyen kár, garázdálkodás, önkényes ron­gálás és jogtalan eltulajdonítás esete által okozott kár, s végül a népköztársaság és tanácsköztársa­ság szervei által eszközölt rekvi­­rálások, vagy okozott károk. MOZI. fl moziban ma, pénteken és szombaton Octav Feuillet világ­hírű darabjának filmváltozata. Egy szegény ifjú története van műsoron, amelynek főszerepében a legszebb olasz filmművésznő, P. Menichelli nyújt ragyogó ala­kítást. Ma délután fél 6 órától kezdve már kaphatók a kedd, szerda, csütörtöki Hindu síremlék jegyei. Tőzsde. Budapest­i Osztrák korona .... 0054 Dollár...................................1025 Márka..............................2­090 Szokol­­.. .............................1065 Lei .....................................635 Dinár..................................1280 Zürich i Magyar korona .... Q'51 — Köszönet. A m. királyi állo­másparancsnokság mindazoknak, akik a Kormányzó ur őfőméltó­­sága kecskeméti tartózkodása al­kalmával a diszmenethez kocsijai­kat az állomásparancsnokság ren­delkezésére bocsájtották, ezúton mond köszönetet. — megerősítés. A budapesti ítélőtábla elnöke dr. Csereklyei Sándor kecskeméti kir. törvény­­széki joggyakornokot eddig ideig­lenesen viselt állásában megerő­­­­sítette. 0 Passió Játék Mikófalván.Jegyek: a Kegytárgy üzletben Lggygyszerű Szob­afes fűtést jutányos ár Kais festő. Hahói Zsíutanulóul ARA EZ Ü a legm­árért v SZQMBB órás. „Interco szállítmányoz. R.-T. ezelőtt Budapest, V., nemzetközi az intercontin túli forgalom taiban. — Sa minden jelent saját kirende határállomása KIRENDELTSEI 6. SZÁM.

Next