Kecskemét és Vidéke, 1928. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1928-01-01 / 1. szám

Kilencedik évfolyam. 1. szám Ara 12 fillér. Kecskemét, 1928. január 1. PrilTTKAI / AP Szerkesztőség és kiadóhivatal ' 1 '! ‘ ^ ' Kecskeméten, Arany János utca 6. szám g_y 45. Szerkesztő: (r. kath. bérház átjáró udvar) . \j *V A GÉZA Z’ADRIA MÁTYÁS Hirdetéseket felvesz a kiadóhivata Az ifjúság újéve. írta báró PERÉNYI ZSIGMOND a „Magyar Nemzeti Szövetség“ elnöke. Mindnyájunk lelkében nap­­ról-napra erősebben él a re­mény, hogy a most küszöbön álló új esztendő meghozza azt a sorsfordulatot, melyet már kilenc hosszú év óta vá­runk s amelytől hazánk és nemzetünk élete és sorsa függ. Mindnyájan tudjuk, hogy ennek a jövőnek egy testben­­lélekben erős és egészséges nemzedékre van szüksége, amely új nemzedék annak id­­én alkalmas és képes le­gyen az újjáépítés nehéz mun­káját véghezvinni. Ez az új nemzedék a mai ifjúság, különösen a tanuló ifjúság, ám nyilvánvaló, hogy ez a reá váró feladatnak csak úgy fog megfelelni, ha min­den tagja egész emberré fej­lődhetik. Ha ennek a fejlődésnek je­lenlegi előfeltételeit nézzük, nagyon szomorú képet ka­punk. Aki látta azokat a kö­rülményeket, melyek között tanuló ifjúságunk túlnyomó része él, aki látta „nemze­tünk reményét“ vékony, ko­pott ruhában, hideg szobá­ban, éhesen dideregni, aki tudja, hogy a nagy többség tanulásban töltött órák után még fizikai munkát is kényte­len végezni a szűkös betevő falatért, amit még így se si­kerül mindennap megszerezni, annak nem szükséges bizo­nyítanunk, hogy itt segítségre van szükség. És különösen támogatásra vannak szorulva a megszállott területekről ide­menekült, köztünk élő, ma­gyar voltához minden nyo­morúság árán is tűrhetetlenül ragaszkodó diákság sorából azok, akik szüleiktől és ro­konaiktól távol, egyedül a saját erejükre utalva küzde­nek a létért, de akikre bizto­san lehet számítani akkor, ha majd eljön az az idő, aminek reményében most annyit nélkülöznek. Hogy ezeknek a vállairól levehessük a rájuk nehezedő súlyos teher legalább egy csekély részét, a megértő magyar társadalomhoz fordu­lunk azzal a kéréssel, hogy a szokásos újévi üdvözletekre, azaz névjegyekre, borítékokra, levelezőlapokra és bélyegekre fordítani szokott s az idén is előirányzott összeget váltsa meg mindenki bármilyen cse­kély adománnyal, melyet a tanuló ifjúság, kiváltképen a megszállott területekről való diákság megsegítésére fordí­­tanánk. Szakítsunk egy el­avult szokással, mely eddig évről-évre haszontalanul nyelt el tekintélyes nagy összege­ket, amelyekkel pedig eny­híthetünk valódi szenvedést és feledtethetünk nyomasztó gondokat. * * * Az e célra szánt szíves adományokat kérjük a Ma­gyar Nemzeti Szövetség cí­­mére (Budapest, V. G­ya­ utca 4 szám) küldeni, akár posta­utalvánnyal, akár a minden postahivatalban kapható „bi­ankó“ postatakarékpénztár­ befizetési lapon, a csekk­számlánk száma 42.956.­­ A részletes elszámolást 1928 januári jelentésünkben fog­juk közzétenni, ugyanakkor közölve a befolyt összegek­kel együtt az adományozók névsorát is. Jogászbál január 14-én. A Kecskeméti Egyetemes Református Jogakadémia if­júsága január 14-én rendezi meg az idei jogászbálat a Kaszinóban. A hagyományos jogászmu­latság — mely rendszerint bevezetője a kecskeméti farsangnak — az idén első­rendű sikernek néz elő. Az előkészületek teljes erővel folynak s a jogászbálat, mint meg lehet állapítani, az egész város fokozott nagy érdeklő­dése várja. Magor Munkásbiztosítás akadémiája XIV. Huszár Károly és Rodé János v . a magyar munkásbiztosítás élén írta Z’ADRIA MÁTYÁS Dr. Dréhl Imre állam­titkár, kincstári főtanácsos, orszgg. képviselő, dr. Rodé János kormányfőtanácsos, országos munkásbiztosító in­tézeti vezérigazgatónak a Vass-féle „Szeretet Törvé­nyét“, az új munkásbiztosí­­tási törvényt tárgyaló könyvé­hez figyelemre méltó előszót írt. Előttem fekszik vagy tizenöt hasonló, bár kisebb méretű munkásbiztosítási s­takkö­nyv. Egyikben sem találok előszót államtitkártól. Hogy Dréhl államtitkár úr előszóval tisztelte meg a komoly művet, ez annak a jele, hogy míg egyrészt elis­meri a mű szerzőjének ki­váló érdemeit, a munkásbiz­tosítás terén kifejtett és kor­mányzói elismeréssel is meg­pecsételt munkásságát, más­részt a magyar munkásbiz­­tosítást ma már a közérdek, a nemzeti érdek hegyének olyan magaslatán látja nyu­godni, hogy nem mehet el mellette közömbösen a ma­gyar jövő útjait egyengető nagytekintélyű államférfi, nem pedig Dréhl államtitkár, aki a nagy­vonalú magyar szociálpolitikát hirdető Vass miniszter zászlóját tartja kezében. Előszavának élén azt mondja, hogy a magyar munkásbiztosítás kiapadha­tatlan kincsesbánya. Ha visszatekintek arra a keserves tizenhét évre, mely idő alatt a vérembe szivár­gott a magyar elesettekkel,­a segélyre szorultakkal való törődés nemes gondolata, a munkásbiztosítási törvény szelleme, akkor felkiáltok és azt kérdem: hol voltak a régi miniszterek, mert nem írtak előszót a régi állam­titkárok, mért nem törődtek a legideálisabb magyar tör­vénnyel, annak végrehajtá­sával és végrehajtóival, mert ha törődtek volna vele, ha a szívükön viselték volna a legideálisabb intézmény, a munkásbiztosítás sorsát, ha segítő kezüket nyújtották volna működéséhez, akkor az még tökéletesebben fejt­hette volna ki áldásos mű­ködését, akkor talán nem öntötte volna el az országot a vörös hullám és ma talán nem kellene farkasszemet nézni Trianonnal. A bányát elhanyagolták. Az értékeket nem aknázták ki. Az erőket nem fordítot­ták a nemzet javára és ha nem lettek volna Bodó Já­nosok, akkor Vass miniszter talán csak egy összeomlott hegyet talált volna a bánya helyén. Szerencse, hogy a nagy összeomlás után is kiváló bányász állott őrt csákányá­val a tárna élén. És a bánya, a magyar munkásbiztosítás élére, ma­gas kormányzói kinevezés folytán oda került a mai nap­pal Huszár Károly is, az or­szág egyik legk­válóbb ve­zére, a nép fia, aki lelke lesz a virágzó intézménynek, tá­masza a segélyre szorult ma­gyar nép százezreinek. Oda áll régi nemes harcban kifé­nyesedett csákányával a bá­nya kapujába, bele­veri csá­kányát az ősi magyar rögbe és fel fogja tárni az értékek értékét, a tárna mélyében szunnyadó erőket, a magyar nép százezreinek boldogu­lására. A sok fő és alvásár fúrja a hatalmas hegyet, mely alatt ott fekszik a vajúdó anyák, a tejre áhító gyermekek, a betegek, bénák, baleseti sóg

Next