Kecskemét és Vidéke, 1929. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1929-07-14 / 27-28. szám

POLITIKA. A cseh kormány jegyzéket intézett a magyar külügyminiszterhez, amelyben kí­vánja Pecha Vince vasutas szabadlábra helyezését, az eset feletti sajnálkozást és biztosítékokat arra nézve, hogy a jövőben hasonló esetek nem fordulnak elő. A cse­hek előre számítanak arra, hogy a magyar kormány válasza elutasító lesz. Ebben az esetben ez ügyet a hágai nemzetközi bíró­ság elé kívánják vinni. A cseh kormány kívánsága a kémkedésért letartóztatott és beismerésben levő vasutas ügyében olyan vakmerő és jogtalan, hogy a magyar kor­mány nem is tárgyalhatja őket komolyan. A csehek holmi vasúti egyezményekkel igyekeznek a maguk igazát bizonyítani, holott ezek bűncselekményekre és külö­nösen olyan szigorú bűncselekményre, mint a kémkedés, nem vonatkozhatnak. A csehek nyilvánvaló kívánsága és vak­merő igyekezete ez, hogy a horogra ke­rülő kémüket több évi börtönbüntetéstől megszabadítsák.* Hlinka, a tót néppárt vezére, a Prá­gai Magyar Hírlap­ban nyilatkozik a Tuka ügyről. Belonszkyt, a losmei sztarosztát, kire az ügyészség, mint koronatanúra hi­vatkozik, jellemtelen embernek mondja, akivel nem merne egy szobában aludni. Meggyőződése szerint Tuka ártatlan, bár­milyen legyen is az ítélet. * Román hírek szerint katonai egyének Stojka Ágoston volt ezredes vezetésével összeesküvést kíséreltek meg a Maniu kormány ellen. Az összeesküvést azonban idejében felfedezték és csírájában elfojtot­ták. Hírek szerint a cél Károly extrón­­örökös visszahívása volt. Az a hír, hogy a Maniu kormány lemond, valótlannak bizonyult.* Barátsági szerződés készül Francia­­ország és Olaszország között. * Az angol új alsóházban kedden ment végbe az első szavazás. A kormányra 340, ellene 220 szavazatot adtak le. * A walesi herceg pacifista bankett­beszédet mondott.* A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Amszterdamban kongresszust tart. * Külföldi lapok általába elítélték a csehek okvetetlenkedését a Pecha ügyben. Az egyik bécsi lap azt írja, hogy normá­lis körülmények közt az eset nem lenne egyéb, mint egy a józan ész szerint köl­csönös mosollyal elintézhető epizód. Egyik német lap pedig arra figyelmezteti Genfet: egy napon megtörténhetik, hogy nyugaton nincsen semmi újság, keleten azonban már késő minden. A cseh kormánysajtó ellenben tovább dühöng és a vasúti egyez­ményekkel hozakodik elő folytonosan. A Ru­de Pravo viszont azt írja : a hidasné­meti pert Magyarország nyeri meg, amint megnyeri a mezőkaszonyit is, mert hogy a magyarok leventesapkások jöjjenek ide kémkedni, ilyen szamárságot cseh hivata­los észjárás tud kitalálni. * A francia spanyol barátsági szerző­dést aláírták. * Az angol alsóházban interpellációra Henderson külügyminiszter akként vála­szolt, hogy az angol csapatok bármikor kiüríthetik a megszállott Rajnavidéket, mert a kormány csapatait visszahívja, ekkor amikor jónak találja. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KECSKEMÉT ÉS VIDÉKÉT!!!! Kecskemét és Vidéke 2. oldal, 28. szám. hírek „Apponyi jó lenne túsznak.“ Ezt egy prágai félhivatalos lap írja így, ki a kémkedésért letartóztatott és tel­jes joggal lecsukott Pecha Vencel kisza­badítását helyénvalónak látná Európa egyik legkimagaslóbb és közbecsülésben álló államférfié, a mi nagy Apponyink túszul fogásával is kierőszakolni. Apponyi sze­rencsére nincs Karlsbadban, hol azelőtt kúrát tartott, a csehek vélekedése azon­ban mindenesetre üdvös példa lehet azok­nak, akik még esetleg most is azt forgat­­ják a fejükben, hogy cseh fürdőkbe vi­gyék pénzüket és azokat hizlalják vele, akiknek mindenféle bitangság jó a saját piszkos alakjaik kimosására. Ez a klo­­­kális undort keltő egyetlen mondat elég lehet egyébként ahhoz is, hogy a cseh bóvlikat eddig támogató magyar kereske­dőket is gondolkodóba ejtse. — Egységespárti nagygyűlés Buda­pesten. F. hó 16 án kedden az egész ország népe impozáns nagygyűlés kereté­ben fogja kibontani a „Keresztény Kis­gazda Földmíves és Polgári Párt“ orszá­gos szervezkedésének zászlaját. Amidőn napról napra tapasztaljuk, hogy a nagy­tőke, nagyipar, a bankok uralma, a szo­cialista és kommunista nemzetközi szer­vezetek mennyire háttérbe tudják szorítani ez ország lakosságának zömét alkotó kispolgári társadalom érdekeit, ekkor végre elérkezett az ideje, hogy a polgárság is politikai szervezetekbe tömörüljön. Ennek e szükségességét is érzi az ország kis­gazda, kisiparos, kiskereskedő és kishiva­­talnok társadalma, amikor kedden a politikai szervezkedés útjára lép. Azt a komoly és körültekintő politikát, amely hivatva van az ország polgári társadal­mának fejlődését, békéjét és rendjét biz­tosítani, valamint az ország nagy külpoli­tikai problémáit megoldani, egyedül az Egységes Párt képviseli. A keddi országos értekezleten Kecskemétről is sokan fog­nak résztvenni, hogy kifejezést adjanak az itthon maradottak politikai felfogásának is.­­ A vie­rnapi szélvihar kárai. A va­sárnapi szélvihar nemcsak a búzakeresz­­tek közt és a kukoricásokban tett nagy kárt, de igen sok helyen a gyümölcsösö­ket is alaposan tönkre tette. A gyümölcs­árak kialakulására és meglehetősen fel­felé tendáló befolyást fog gyakorolni. A gyümölcstermésünknek különben most Lengyelországban is piaca fog nyitni, mert az ottani késő tavaszi fagy nemcsak ez idei termést tette tönkre, de magukat a gyümölcsösöket is igen megviselte. Amint Varsóból jelentik. Csak most vált ismere­tessé az a hatalmas kár, amelyet a szi­gorú tél a lengyel gyümölcstermésben oko­zott. 2 hónappal ezelőtt még úgy látszott, hogy a károk nem jelentékenyek, miután a fák mindenütt zöldülni kezdtek és élén­ken virágoztak. később azonban hirtelen elhaltak. A legjobban szenvedtek a ba­rack­, cseresznye , körte , szilva és dió­fák. Kevésbbé az alma és megyfák. A gyümölcsösök tele vannak kiszáradt fák­kal és épen ezért a közeli években na­gyobb gyümölcsbevitellel számolnak Len­gyelországban. Egyes állami gyümölcsfa­­iskolákban alig 10 százaléka maradt meg a faállománynak . Külföldi érdeklődés a magyar gyapjú iránt. Az utóbbi napokban vala­mivel élénkebb volt a gyapjúpiac és főleg német cégek vásároltak is né­hány száz mázsa új gyapjút. Az ura­dalmi tételek 2*35— 2’16 pengő között van, míg a parasztgyapjúért 2 pengőn aluli összeget kínálnak a kereskedők. Az árak azonban csak a júliusi gyapjú­aukción fognak kialakulni, amikor nagy készletek kerülnek eladásra. — Az uborka krach. A magyar gaz­dasági életet sújtó „krachok“ sorában az uborka eddig még nem tapasztalt mére­teket öltött. Nagykőrös vidékén irigykedve beszéltek a körösi uborkásokról, akik még tavaly is 1—2 hold föld uborkahozamá­ból fényesen megéltek. A jó magyar szo­káshoz híven természetesen tömegesen kezdték magukat reávetni az emberek erre a „csuda hasznot hajtó“ művelési ágra. Kecskeméten 8 — 10 holdas uborka­táblákat locsolt a jó Isten idei be eső járása. Lett is azután a vidékünkön az idén annyi uborka, hogy az egész Európában nincs annyi paprikás csirke, amennyi a mi uborkánkhoz kellene. A múlt napok­ban a kecskeméti és nagykőrösi piacon a megszorult termelők már 2 fillérért sem tudták kilóját értékesíteni. A termelt meny­­nyiségnek bizony csak kb. egyötöd részét lehet értékesíteni, a többi semmi áron nem lesz eladható. Az egyévi uborka­­krach azonban még nem annyira vesze­delmes, hogy meg ne érné azt a tanul­ságot, hogy a többtermeléshez több körül­tekintés is szükséges. — Rosszabbodik a munkapiac. A m. kir. állami munkaközvetítő hivatal­nak a kereskedelemügyi miniszterhez tett jelentése szerint, június 19-én a budapesti és 7 vidéki hatósági munka­közvetítő férfi- és nőmunkások részére 506, a tanoncok részére 347, össze­sen tehát 853 munkahelyet, továbbá 4679 férfi- és nőmunkakeresőt, 29 ta­­noncot, mindössze 4708 munkakere­sőt tartott nyilván. A munkapiac álta­lános helyzete az elmúlt héttel szem­ben rosszabbodott. — Méhészeti tanfolyamok. A gö­döllői méhgazdaságban augusztus 1-től 19-ig férfiak és nők részére méhészeti tanfolyamot tartanak. A tanfolyam hall­gatói az intézetben ingyen szállást kapnak. — 1800 vadászfegyvert koboztak el a gazdáktól. A kisgazdaképviselők ked­den megjelentek Mayer János földmivelési miniszternél és előadták a kerületeikben szerzett tapasztalatokat. Két fontos ügy közül merült föl a legtöbb panasz Az első a gabonaértékesítés, am­ely egyáltalán nincs rendezve és a fennálló árkülönbö­zetek igen nagy bajokat okoznak. A kis­gazdakép­viselők sok panaszt hoztak még fel az apaállatok vásárlásával és külö­nösen a fegyvertartási engedély kiadásá­val kapcsolatban. Az egyik képviselő elmondotta, hogy kerületében 1800 vadász­­fegyvert koboztak el. Mayer miniszter megígérte, hogy mindezeket a sérelmeket orvosolni fogja. Ezután a kisgazdaképvi­­selőkből alakult Nagyatádi-szoborbizottság megállapodott abban, hogy nagyatádi Szabó István fővárosi szobrát az össze­gyűlt 30.000 pengőből sürgősen elkészítteti. A Setboard Air Line Railway tőke rekonstrukciója. A napokban hírt adtunk ennek a vasúttársaság részvénytőkéjének reorganizációjáról, most pedig táviratban annak vesszük hírét, hogy az angol és egyéb európai részvényesek részvényeiket nagy tömegben deponálják, minthogy a bizottság a határidőt július 15 ben állapí­totta meg. A terv kivitele által több , mint 7 és fél millió dollár új tőke áll majd a vasúttársaság rendelkezésére. A fentemlí­tett bizottságban, amely ezt a vállalatot reorganizálja Dillon Read et Co. képvise­lőin kívül a N­tional Park Bank és az Egyesült Államok más neves bankjainak képviselői is helyet foglalnak. A Seapboard Air Line rekord haszna az utolsó hóna­pokban erről tesz bizonyságot, hogy az üzleti tevékenysége jelentékenyen fejlődik. Az első öt hónap bruttó haszna az elmúlt év ugyanezen időszakáét 1 és fél millió dollárra­ meghaladta. A júniusi teheráru szállítások is 7 százalékos nö­vekedést mutatnak.

Next