Kecskemét és Vidéke, 1931. július-december (12. évfolyam, 29-51. szám)

1931-07-26 / 29. szám

Tizenkettedik évfolyam. 29. sz. m x­t­ ára 72 fillér. POLITIKAI LAP Felelős szerkesztő: ALTONA GÉZA .­ Kecskemét, 1931. július 26. Szerkesztőség és kiadóhivatal Kecskeméten, Arany János utca 6. szám (r. kath. bérház átjáró udvar) Hirdetéseket felvesz a kiadóhivata­ l-Cc.)Áat a Több mérsékletet. A jó öreg Szokratészről olvas­tam valahol, hogy egy olyan tulaj­donsággal rendelkezett, mely még a bölcsességénél is értékesebb volt: — a mérséklettel. A kiváló tudós ugyanis életkörülményeiben, életé­nek minden mozzanatában, sorsá­nak akár jóra, akár rosszra való fordulásában oly nagymérvű hig­gadtságot, önmérséklést tanúsított, hogy a szokratészi higgadtság szál­lóigévé vált, melyet barátai még okosságánál is jobban csodáltak. Valaha a klasszikus képzelet szob­rot emelt olyan egyéni qualitások­­nak, melyet egyes kiváló férfiakban felfedezett, mert azok szimbolizálá­­sát, formába öntését érdemesnek tartotta az utódok számára. Ma már vajmi kevés az olyan ember, aki életét annyi öntudattal, annyi elvi tartalommal rendezné be, hogy nem­csak apró-cseprő dolgaiban, hanem nehéz problematikus kérdésekben, sőt talán ellenkező meggyőződésé­nek nyilvánításában olyan hangot használjon, olyan fegyelmezettséget és mérsékletet tanúsítson, mely ha konkrét eredményt nem is mindig,­­ de erkölcsi sikert és lelkiismereti nyugalmat feltétlenül biztosít szá­mára. A magyar parlamentáris év megkezdődött. A választók ezrei szívszorongva lesték azt a napot, mely hivatva volt megteremteni azt a légkört, azt a higgadt céltudatos­sággal előkészített parlamenti leve­gőt, melyet annyira nélkülöztünk a közelmúltban, „pedig ez a legbiz­tosabb garanciája egy irtózatosan nehéz parlamenti kormányzás sike­res elvégzésének. A parlament le­vegője már az első napon annyira forró, annyira szenvedélytől átfűtött volt, amely már csírájába elfojtani látszik a tárgyalások nyugodt me­netét. Nem csoda. Ez az első eset a törvényhozás életében a háború óta, midőn úgy a kormány, mint az ellenzék, úgy az egység, mint a sokféleség nem puszta kíváncsiság­gal, nem egy új kezdet érdekessé­gével és szimpátiájával tekintett a képviselőház első ülése elé, hanem összeszorított fogakkal, ökölbe saj­tolt kézzel és óriási tenni akarással vonultak fel az elvek harcának szín­terére. Soha ennyi lefojtott indulatot, soha ennyi tobzódó önérzet, soha több akarás nem izzott a parlament légkörében, mint most, midőn már a közeli napokban szükségszerűen megoldandó politikai és gazdasági problémák hihetetlen súllyal és fe­lelősséggel nehezednek a honatyák vállaira. A kritikus bel- és külpolitikai helyzet mindig is, most is harciassá teszi a parlament hangulatát. Az egyik párt régi, avult fegyvereiből már sokszor kilőtt elvekkel támad,­­ nyakas kitartással, kevés ered­ménnyel. A másikat idegesíti a kor­mány nyugodt felsőbbsége: — hol panaszkodik, hol sérteget, hol kia­bálva a padot veri. Kevesen van­nak, de élni akarnak, állandóan protestálnak, hiszen tudják, ha nem hallatszanának — élni sem látsza­nának. Van egy új társaság is, ki­váló emberekből áll, kik sokat hoz­tak tarisznyájukban, hogy meddig tart belőle — a jó Isten tudja. Félő, hogy az a tűz, az a nagy és forró magyar melegség, amellyel a mentő munkálatoknak nekiláttak, hamar felemészti energiájukat, elernyeszti tettrekészségüket. Valami van a par­lamenti levegőben, valami speciáli­san magyar bacillus, melyet a múlt­ban is ott éreztünk, valahányszor nagy kérdések megvitatásra kerül­tek. Valami ideges ellenszenv min­den kormányzati actióval szemben, amely idegesség keresztül tör az ellenzéki szónok egyéniségén, az egyébként kiváló publicistán és szélsőségekbe tendáló, mértéket nem ismerő demagógiává silányítja a különben elfogadható tartalmat. Tud­juk azt, hogy a parlamentáris élet nem nélkülözheti a komoly és nem akadékoskodó ellenzéket. De annak is teljes tudatában vagyunk, hogy az ellenzéki választók nem kifeje­zetten ellenzékieskedni küldték fel a parlamentbe képviselőiket, hanem egy mindnyájunkat közösen érintő organikus és beláthatatlanul fontos és sürgős mentőmunka sikeres el­végzésére. Ma minden mandátum­nak speciális jelleget kölcsönöz az az elgondolás, hogy a túlzott ellen­zékieskedés és a kormányzattól való szélsőséges elkapás olyan nagy par­lamenti felelősséget ró a képviselőre, melynek súlya alatt kell, hogy min­den lelkiismeretes ember inogni lás­sák. Ma minden polgárnak meg kell látni a holnap figyelmeztető ujját, meg kell értenie, hogy a kor­mányzat olyan váratlan nehézsé­gekkel áll szemben, melyek pilla­natról pillanatra veszélyes szirtek felé sodorják gazdasági és politikai életünk hajóját. Akkor, amikor a kapitány egyik kezében erőteljesen tartja a kormánykereket, a másik kezét szemöldöke fölé emelve fe­szülten figyeli a látóhatárra tornyo­sodó felhőket: felelősségteljes, sőt lelkiismeretbe vágó dolog personális és az adott nehéz helyzetben ide­gesítő és mellékesnek látszó, sőt kimondottan kedélyizgató beszédek­kel instrigálni a parlament úgy is könnyen izzó hangulatát! Igen ! Ellenzék kell, de az le­gyen komoly, tárgyilagos és tanú­sítson a kormányzattal szemben — több mérsékletet ! — Talaj. — Nehéz idők járnak. Az a körülmény, hogy a gazda­sági helyzet feszültsége a pénzintézetek e hó végéig tartó kényszerű szünetelésében is jelentkezett, minden esetre nagyon ko­moly jelenség, de semmi esetre sem olyan, hogy messzemenő és túlzott követeléseket vonjunk le belőle. Az egész világot érintő gazdasági krízis magyar szempontból nézve, arra kötelez, hogy megfontoltak, óvatosak maradjunk, ne veszítsük el fe­jünket, hanem higgadt mérlegeléssel és körültekintéssel haladjunk a megkezdett úton. Az államélet legérzékenyebb szervé­nek, a bankoknak, tiltakozó tüntetése újabb súlyos bizonyíték a békeszerződé­sek tarthatatlansága és az európai béke fenyegető veszedelme mellett. Azok az átmeneti nehézségek, amelyek a magyar pénzintézetek bezárásával jelentkeznek és amelyek még a továbbiakban esetleg kis­­sebb rázkódtatásokat okoznak, a magyar életet nem béníthatják meg. Ez idő szerint nincs szó moratórium­ról, nincs szó semmiféle korlátozásról, hanem arról, miként lehet a gazdasági válságot súlyosabb megrázkódtatás nélkül levezetni. Ez a válság nem Magyaror­szágra korlátozott és ma már nem világ­gazdasági, hanem világpolitikai problé­mává nőtt. A nemzetek gazdasági válságának és kölcsönének ügyét ma nem pénzem­berek, hanem politikusok és diplomaták tárgyalják. Ha nem is lehet belátni a kuliszák mögé, annyit tudunk, hogy Franciaország minden rosszindulatú agyar­kodása mellett is Európa és Amerika köz­hangulata azok mellett van, amelyek az embertelen igazságtalanságok, az elhibá­zott békeszerződések következtében olyan súlyos helyzetbe sodortak, amelyek túl csapnak a megcsonkított határokon és fel­bontással fenyegetik azt a békét, amelyet az önzés és a hazugság ingoványaira emeltek. "*Mti

Next