Kecskemét és Vidéke, 1937. július-december (18. évfolyam, 27-52. szám)

1937-07-05 / 27. szám

XVIII.-ik évfolyam 27. szám. Ára 8 fillér. Kecskemét, 1937. július 5. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS SPORT LAP. — MEGJELENIK HÉTFŐN REGGEL A vasárnapért hirdetett szent harcot Kovács Sándor apátplébános a Kát. Egylet közgyűlésén. Tiltakozott az ellen, hogy a munkásokat végtelenül kiaknázzák és hogy a gyü­mölcsszezonra hivatkozva egyesek, ma­gánvállalatok visszaéljenek a törvénnyel. Most, amikor az új pogányság szedi áldozatait a kereszténység táborából, mi­dőn a belénk rögződött, egész valónkat átfonó valláserkölcsi nevelésből akarnak bennünket a hordó szónokai kivetkőz­­tetni, legaktuálisabb társadalmi kérdés megvalósítását tűzte napirendre az apát­­plébános. Hangoztatta ezzel azt is, hogy az egyház a vasárnap megszentelése köve­telésekor bizonyítja, hogy mint mindig, most is éppen olyan kedves tagja Krisz­tus közösségének a munkás, mint bár­mely foglalkozású, társadalmi állású nép­réteg. A munkásnak is kell biztosítani az emberi életet, — ha csak egy napra is! Lelki és testi üdülés nyújtásával, a tár­sadalmi életben lefolytatandó weekend­­megadásával. Apátplébánosunk emelkedett hangon szólt a kecskeméti munkások érdekében, akik sanyarú, rabszolga életéről lapunk cikksorozatban számolt be annak idején. Számtalanszor írtunk arról, hogy milyen döbbenetesen sötét, magáraha­­gyatott életet él a kecskeméti munkás­­osztály, melynek csak a Kereszt sugároz biztatást, türelmet. Az a munkásosztály, melynek meg­nyeréséért, magához láncolásáért, elvba­ráttá varázsolásáért a szélső bal és a szélső­jobboldali pártok ezeddig hiába indítottak akciókat, küldtek le bizalmi embereket.­­ Ezek a politikai pártok a valóra aligha váltható, nagyhangú ígéreteken kívül súlyos feladatok megvalósítását, gyakran anyagi áldozatot követeltek, kö­vetelnek a kecskeméti munkásságtól, mely érzi, hogy őket követve csöbörből vödörbe esne.. . Nem veszik észre a hordó szónokai, amit csak Krisztustól vezérelt ember vehet észre: ennek a meggyötört, ki­használt, holtra hajszolt, koplaló, gyer­meket nevelő, csendes kecskeméti mun­kásságnak csak egy kell: a szakadatlan robot közben egy-egy napi pihenő. Egy nap: hogy gyermekei fejét megsimogathassa, felesége szeméből a biztatás sugarait felfoghassa. Egy nap: hogy ünneplőbe öltözve elmehessen a templomba, hálát adni a családért, a munkáért! Egy nap a hétből: hogy kicsit sé­tálhasson, pihenhessen, nyugodtan éljen. Máshol „veszélyes elem“ a mun­kásság. Itt, Kecskeméten már nem. De könnyen azzá lehet újra, ha a város társadalma nem hallja meg Kovács Sándor apátplébános szavait és nem ad egy napot a hétből a robotoló munkás­ságnak ! Petur Életveszélyesen megsebesítette az elsült revolver A revolvergolyó a szív fölött hatolt be és a tüdőt megsértette Szombaton este vérző mellel, esz­méletlen állapotban szállították be a kór­házba Papp József 34 éves orgoványi földbirtokost, akit hozzátartozói a tanya egyik félreeső helyiségében eszméletle­nül, revolverrel a kezében találtak meg. Vasárnap reggel Papp eszméletre tért és elmondotta, hogy a fegyverét tisztogatta, miközben az elsült. A rossz revolver váratlanul sült el. A golyó Papp szíve alatt hatolt be és megsértette a tüdőt.­­ A földbirtokos állapota életve­szélyes. Három súlyos gázolás másfél óra alatt... Az áldozatok: egy 76 éves matróna, egy szabálytalanul hajtó kerékpáros, két fővárosi javadalmista A baleseti járőr remek teljesítménye Vasárnap délelőtt alig másfél óra alatt három igen súlyos közlekedési karambol tör­tént a városban, illetve közvetlen a város alatt. A balesetek színhelyén perceken belül megjelent a Havas Gusztáv rendőrfőfelügyelő által szervezett baleseti rendőrjárőr, mely nemcsak villámgyorsan intézkedett arról, hogy a sérültek kórházba kerüljenek, hanem a leg­pontosabb helyszínrajzot is elkészítette. Jellemző a városunk megháromszorozó­dott forgalmában most már nélkülözhetetlen baleseti rendőrjárőr gyors munkájára, hogy a sajtó délelőtt 11 órakor már mindhárom bal­esetről precíz helyszínrajzot és szemléltető felvilágosítást kapott. * Reggel kevéssel 8 óra után a zsidó­templom mellett súlyos kocsigázolás történt. Özv. Gyenes Józsefné 76 éves, nyugdíjas, Mezei­ utca 46. szám alatti lakos a zöldségpiacról akart áthaladni a zsidótemplom felőli gyalogjárdára, mikor a piac mellett álló kocsi közelében egy szabálytalanul hajtó asz­­szony, Szabó Istvánné, Urrét, 59. szám alatti lakos kocsijával elgázolta. Az eszméletlen matrónát azonnal kór­házba vitték, hol súlyos felzúzódását, agyráz­kódással, ápolás alá vették. A helyszínen meg­jelent rendőrjárőr megállapította, hogy a gá­zolást Szabó Istvánné szabálytalan hajtása okozta. Alighogy lecsillapodtak a kedélyek a Rá­kóczi uton, máris jelentették, hogy a piarista gimnázium előtt ismét történt egy gázolás. A rendőrjárőr ide is kiszállt. A nyomo­zás szerint Asztalos Mihály 37 éves napszámos Törökfái 11. sz. a. lakos kerékpárjával Jókai ucca 13. sz. alá akart eljutni. Abban a pilla­natban, mikor a ház elé fordult kerékpárjával hátulról egy személyautó elkapta és a kocsi­­útra sodorta. A kerékpár összetört, a kerék­páros pedig eszméletlenül terült el a földön. Asztalost azonnal kórházba vitték, hol az elsősegélynyújtás közben megállapították, hogy fej és bal láb zúzódáson kívül lábán csontrepedést szenvedett. Míg a kórházi vizsgálat folyt, addig a rendőrjárőr rekonstruálta a karambol lefo­lyását és a szemtanuk vallomása alapján megállapította, hogy Asztalos minden kötelező közlekedési jelzést mellőzve fordult a jobb oldalra, miközben a közepes sebességgel ha­ladó, de hirtelen fékezni nem tudó autó, mely­nek tulajdonosa dr. Réder Zoltán pesti orvos, elgázolta. A kerékpár összetört, az autó sár­­hányója behorpadt. Délelőtt fél 10 órakor a szegedi beton­úton, a vágóhidi út torkolatánál történt a harmadik karambol. Az egyik kecskeméti te­herautó szabályosan be akart fordulni a vágó­hidi útra, mikor hátulról egy sebesen hajtó motorkerékpár a bal hátsó oldalába bele­szaladt. A motorkerékpár vezetője, Várkonyi Ignác fővárosi javadalmista valamint pótutasa Lengyel Dénes a fején és az arcán sérült meg. Várkonyi feje beszakadt, sérülése 20 nap alatt gyógyul. Ide is kiszállt a rendőrjárőr, mely megállapította, hogy a teherautó szabályosan közlekedett, viszont­­ki­­derült, hogy a motorkerékpáros nem rendel­kezett hajtási engedéllyel. A két motorkerék­páros az elsősegélynyújtás, valamint az iga­zoltatás után tovább haladt Szeged felé. Vasárnap egyébként is a kerékpárosok, autósok fekete napja volt. Este 9 óráig 3 ke­rékpáros sérültet kötöttek be a kórházban, akik a betonúton jártak szerencsétlenül. Fürdőruhákból Héjjas harisnyaházban

Next