Kecskemét és Vidéke, 1938. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1938-07-04 / 27. szám

4. oldal : ££';• ' „■ .,a KECSKEMÉT ÉS VIDÉKE 1938. július 4 Vadászfegyverek és lő­szerek legolcsóbb árban Telefon: 172. Bimbó János miéti rajkóknak is. Kedden hatalmas túra­autóval két ném­­et úr jelent meg Kecskemé­ten, rövid tájékozódás után az egyik nagy­­­zenekar tagjával kimentek a cigány városba, majdnem minden egyes putriba benyitottak, ahol a vezetőjük szerint olyan rajkó lakik, aki már próbálkozott hangot kicsalni a szárazfából. — o— A látogatás eredménye: este a Romsics kocsmában nagy rajkóhangverseny volt, melyet áhítatos figyelemmel, szakértelem­mel hallgatott végig a két német. Kint az utcán a szurkoló szülők és a putribéliek mondogatták: — Jaj, ne vakerálj már, hiszen a Dancsa játszik! — Dehogy­ázs, a Rádics Jóska! És mikor a kíváncsiak érdeklődtek a benntörténtek felől, ilyen választ adtak: — Német urák rajkókat toboroznak!... —­­— Mint értesültünk, a rajkótoborzás a körülményekhez képest kitűnően sikerült. Több rajkó játéka és hegedűfogása meg­nyerte a németek tetszését. Arról is hallottunk, hogy három raj­kóért már a közeljövőben jönnek és fel­viszik magukkal Budapestre, hogy ott az egyéves »akadémián« kitanítsák. Az aka­démia után külföldi hangversenykörútra akarják vinni a kecskeméti rajkókat. — o— Sok-sok kecskeméti kísérlet próbálko­zott már, hogy a rajkókat bandába tömö­­rítsék. Talán ez, a legutóbbi sikerülni fog. Mindenesetre már az is szép eredmény, hogy kecskeméti cigánygyerekeket a mu­zsikálásra és nem az utcán csavargásra, al­kalmi lopásokra biztogatják az ilyen kísér­letekkel, vaskereskedésében szerezhetők be. Telefon: 172. Az Otthon moziban etekintetben kissé csalódott a közönség, pláne azóta, miótal a Kardosé színtársulat eltávozott a város­ból, becsukott a Városi Mozi és az Otthon mozi az utolsó, esti előadását a Városi Mozi bérlőjének Kertmozi helyiségében tartja Érthető, hogy a közönség nagy érdek­lődéssel kísérte vitéz Kovács Lászlónak a harmadik moziengedélyesnek emberfeletti erőkifejtését, csakhogy megnyithassa­­ a harmadik kecskeméti mozit. Megnyílt a harmadik kecske­méti mozi, — rögtön nagy sikert aratott. Főként a 20—90 filléres helyárakkal, azon­kívül azzal a műsorral, amivel az első na­pokat kezdi. A 300 személyes pompás mozi, mely a Hosszú­ utca 22. sz., a­ ház remekül át­alakított udvarában várja a közönséget, két­ségtelenül nagy riadalmat fog kelteni (ta­lán máris!) a kecskeméti mozifronton, leg­alább is a meglévő mozik műsorát fogja nívósabbá tenni és biztosítja a közönség érdekét »szolgáló« megengedett vetélke­dést.­­ Reméljük, hogy vitéz Kovács László vállalkozását, az Árpád-mozi műsorát a közönség megérdemelt érdeklődéssel kí­séri és a kecskeméti közönség a jövőbeni csak jó filmeket fog látni. JÉSzSZKVA Lapszemelvények: Alicanteban felfe­deztek egy titkos temetőt, amelybe a Cseka áldozatait elföldelték.—Párosban a sztráj­kolók megrohantak két gépkocsivezetőt és fenyegetésekkel kényszerítették a munka abbahagyására. — Siedlcében hét kommu­nista ügynököt ítéltek el forradalmi tevé­kenység miatt. — Quebecben a szovjetba­rátok egyesületének irodájában izgató, ál­lamellenes nyomtatványokat találtak és fog­laltak le. — Lunelben a kommunisták ál­tal felizgatott munkanélküliek megrohan­ták a polgármesteri hivatalt és a hivatalfő­­nököt távozásra kényszerítették. — o— Csökkent a nép lelkesedése, állapí­totta meg vidéki körútján Jouhaux, a fran­cia szocialista szakszervezetek főtitkára. Alábbhagyott a lelkesedés a francia nép­front iránt, mert a tömegek rájöttek, hogy a hangzatos ígéretek, nagy dobszóval vég­rehajtott intézkedések semmit sem javí­tottak sorsukon. Nagy baj lehet a lelkese­dés körül, ha maga Jouhaux elvtárs is szükségesnek látta csökkenését megállapí­tani... Természetes a kommunista agitá­torok újabb képtelen ígéretekkel igyekez­nek a jó hangulatot és érdeklődést felcsis­gázni. —­o— A VII. bolsevista világkongresszuson a Komitern gyarmati szakértője, Wan Min azt az indítványt terjesztette elő, hogy Európát csak az esetben lehet bolsevizálni, ha az európai országok gyarmatain kezdik el először is a munkát, így tehát a láza­dásra való izgatás, terrorgyilkosság, sztráj­kok és szabotázsok rendezése mind egyetlen célt szolgál, hogy a fellázított területeken Moszkva hatalma megerősödjék. Moszkva meg akarja hódítani a gyarmatokat — mondotta Wan Min — mert Európát elő­ször is ki kell éheztetni. Ez a lényege a gyarmati politikának. Nagy riadalom a mozifronton . Amikor az Otthon mozi megnyitása é­ltette, hogy a moziműsorra immár meg­elterjedt a városban, mindenki méltán ki-­s szokott panaszsorozatnak vége lesz.­ ­ Megnyílt az olcsó Árpád-mozi — ÉRDEMES MEGNÉZNI Szabó Imre harisnyaüzletének új kirakatait. Megérkez­tek a legújabb nyári cikkek és az árak utol­­érhetetlenül a legolcsóbbak. OLVASSA ÉS TERJESSZE A KECSKEMÉT ÉS VIDÉKÉT !r­ecr Újdonságok nagy választékban FELDSTEIN ós DEUTSCH divatházában, Két templom­ köz Kosztüm és kabátanyagok, női és férfi szövetek, selymek, fehérneműanyagok, vásznak, függönyök, szőnyegek Olcsó árak. Áruforgalom útján készpénzárak mellett 6-7 havi hitelre! Telefon: 178. 6 havi részletre áruforgalom útján legolcsóbb bevásárlási forrás szőnyeg, paplan, sezlon és matracokban Szánd János kárpitos cégnél, a­ kollégium mellett. Laptulajdonos és kiadó: Hungária-nyomda Részvénytársaság (f. a.) SZÉKELY SÁNDOR Felelős szerkesztő: VARGA KÁLMÁN Szerkesztőségi kiadóhivatal: Arany J. u. 6. TELEFON: 744.

Next