Református Gimnázium, Kecskemét, 1870

I. Adatok főiskolánk történetéhez. Praecipuum munus annalium reor, ne virtutes sileantur, utque pravis dictis factisque ex posteri­tate et infamia metus sit. Tac. Ann. Ill, 65. Ha méltó volt a szomorúság és keserűség, mely a közelmúlt 1869/70-dik tanév végével kiadott értesítvényü­nk első soraiban kifejezésre talált: sokkal mélyebb, sokkal leverőbb az most, midőn a jelen tanév folytán ránk nehezült háromszoros veszteség fáj­dalmai újulnak fel kebleinkben; midőn három tiszttársunk, mind valódi tanférfiak, gyá­szos halálát kell hogy főiskolánk évtörténeteiben feljegyezzük. Keserű játéka a sorsnak, hogy midőn egy a tanügy fárasztó pályáján hosszabb évek leforgása alatt dús tapasztalást szerzett férfiút ragad ki közülünk a halál, kérlelhet­­lenül vágja ki sorainkból ugyanakkor amaz ifjú erőket, kik magas szellemi tehetséggel alapos tudományos ismeretet és szakképzettséget párosítva, a társadalmi téren szintúgy mint a tudomány és köznevelés terén a legszebb reményekre jogosítottak bennünket. Igen, ez iskolai év elején mindjárt 1870. Nov. 6. hunyt el közülünk egyik leg­régibb bajtársunk, főgymnasiumunknak az ötvenes években újból szervező szelleme, a testben és lélekben tüzes tanférfiú Soós Gábor, gyászoltatva kartársai, számos barátai, bánatos neje s négy neveletlen árvája által. — Még nem is tettük örök nyugalomra régi bajtársunkat, midőn egy minden előjelek nélkül jött rohamos lefolyású tüdőbaj Dr. Mádl Ferencz jogtanár életéért remegtetett, és a­mitől féltünk, a­mitől rettegtünk, előbb mint sem véltük: megfosztott a halál e tevékeny, szorgalmas, város- és iskolaszerte egy­aránt kedvelt teljes képzettségű ifjú kartársunktól, élete 29-dik évében 1871. Márt. 4. — Baráti könyvü­nk még alig száradtak fel, a sajgó seb be sem hegedt szívünkön, midőn ugyanazon hónap 27-ik napján, hasonló de pár év óta észlelt betegség miatt jobb létre szenderűlt Szabó Vincze jogtanár kartársunk halála új keserűséggel sújtott; a munkás és szellemdús férfiúnak, a kedvelt tanárnak ugyanazon életkorban, ugyanazon­­évben és hónapban kelle elhunynia, melyben kevéssel előbb gyermekkortól fogva barátja, tanuló-, majd egyidejűleg tiszttársa előtte elköltözött. „Sit vobis terra levis!“ Emlékeitek nemcsak múlandó kebleinkben, hanem e főiskola elévü­lhetlen történetlapjain is élni fognak. Ezen, időközben történt halálozások nagy hézagot hagytak sorainkban, mely­nek betöltése nem kis gondot adott. — Az iskolaügy iránti lelkiismeretes figyelem tehát éber utánnézésre hívta fel a pártfogoló egyházat, minek következése jön, hogy miután a lyceumban, elhunyt tiszttársuk munkakörének maguk közt felosztására az illető tanárok e tanév végéig vállalkoztak — az üresen maradt jogi tanszékekre két fiatal erőt talált és nyerhetett meg ideiglenesen segédtanárokat, ügyvéd Dömötör Sándor helybeli telek­törvényszéki előadó — és a jogtudori vizsgák körében mozgó Szeles József urakban, kikben nemcsak a tehetség a jóakarattal, a szellem a gondos tanulmányozással, hanem

Next