Református Gimnázium, Kecskemét, 1872

két tágas olvasó­terem megnyitását s felszerelését munkába vétette, s már a következő tan­évben e világos és minden igényeknek megfelelő új termeket megnyittatja, hogy az önképzés által a szellemi művelődésre minél több alkalom nyuttassék növendékeinknek; az „ifjúsági önképző­kör“ egyik termébe helyeztetik be a tanulók könyvtára, itt állíttatnak fel az ifjúság részére járatott lapok szekrényei, d­e helyiség rendezésével ifjúságunk régóta sürgetett vágyai nyernek teljesülést. Természetrajzi gyűjteményünk különálló elhelyezését és teljes rendezését kilátásba hozta az. egyháztanácsunk múlt évben kelt abbeli intézkedése, hogy az egyik megüresült tanári állomást természetrajzi rendes tanszékké emelte, s e tanszékre Lengyel Sándort meg­választotta , — de a sors máskép határozott, mert Lengyel Sándor úr kedvezőbb feltételek mellett a budai felsőbb polgári tanodába hivatván meg, kevéssel a tanév megnyitása után körünkből eltávozott, helyére csak a tanév végén talált egyháztanácsunk Szakács István úrban a természetrajziakra kiképezett alapos készültségű szaktanárt. Meg vagyunk győződve, hogy e szerencsés választás folytán természetrajzi gyűjteményünket az 1870 tanév végével teljesen rendezve találjuk. A mint­egy a lefolyt tanév mozzanatait tovább-tovább vezetjük, sajgó kebellel jövünk rá főtanodánk derék alapítójának s 42 éven át hű munkájának, néhai nagytiszteletű Tatai András tanár úrnak e tanév második felében, 1873. ápr. 20-kán bekövetkezett halálára. A boldogult 70 éves korában, minden megelőző betegség nélkül, közmegrendülést okozólag, hirtelen múlt ki agyszélhüdésben, — főtanodánk benne egyik legerősebb támaszát vesztette el. Megragadjuk az alkalmat rövid értesítőnkben is fölelevenítni főtanodánk ezen ki­tűnő férfiúnak képét, ki összes erejét élete utolsó percéig tanintézetünk felvirágoztatására fordítá, s kiről találólag mondatik, hogy a­míg egy forgácsában tart, addig az iskola ügyét el nem hagyja, mert valósággal élete végső percéig tanított. Nemes köte­lességünknek ismerjük a hálás megemlékezést e férfiú irányában, mivel ő egész életének s fényes tehetségeinek legjavát, sokoldalú ismereteit, nagy munka­erejét e tanintézet fejlesz­tésére áldozá, hogy iskolánk főtanodai rangra emeltetett, egyházunk áldozatkészségén kívül, legnagyobb részben neki köszönhetjük; ő volt első, a ki itt a felsőbb tudományokat tanítani kezdte; a tanári pályára Debrecenben, a jénai és göttingai egyetemeken képezvén ki magát, 1837. tanévben a philosophiára tartozó tudományok tanítására meghivatott; nevét legelőször találjuk az 1831. évi Máj. 15-kén tartott iskolai szék jegyzőkönyvében; tanította ez időtől kezdve 1835-ig a mértani, természettant, latin, görög és német irodalmat, — 1835/6-tól kezdve 1848/9-ig tanította az előbbiekkel együtt a magyar irodalmat; a 48-as évek után leg­tevékenyebb részt vett főtanodánk újra szervezésében, ott találjuk nevét anyakönyveinkben 1855/6-ig, melyek szerint a keresztyén hit- és erkölcstant, tapasztalati lélektant és logikát tanította; — 1856/7 és 1857/8-ban a Pesten felállított protestáns theologiai tanintézetben mint rendes tanár két évig tanított; — 1857/9-ben Kecskemétre visszajővén, itt ismét a keresztyén hit- és erkölcstant, egyháztörténetet, tapasztalati lélektant és a szent történetet tanította. Midőn a kecskeméti reform, egyháznak 1859. dec. 10-kén kelt s a kebelében levő theol. intézet megszüntetését elhatározó nyilatkozata a pest-kecskeméti iskolaügyi viszálynak véget vetett, újult erővel lépett fel tanügyünknek kedvező kifejléseért és előmeneteléért küz­deni,— a pesti, kecskeméti és nagykőrösi iskolák öszhangoztatását megállapító 1862. okt. 15-ki egyházker. közgyűlési 15. számú határozat által az egyházkerületi jogakadémia kizáró­lagosan Kecskemétnek adatván át, ennek felállításában, berendezése­ és előbbre vitelében ifjúi hévvel fáradozott; ezen intézetnek szakképzett tanárokkal ellátását szorgalmazta, növe­kedését, fejlesztését, sokoldalú ismeretei és tapasztalatai közbevetésével eszközölte, a legfon­tosabb tantárgyak előadására vállalkozott; tanította itt 1863 és 1863/4 tanévben a jog- és

Next