Katolikus gimnázium, Kecskemét, 1945
hatóságoknak, akik természetben vagy pénzben juttatott adományaikkal hozzájárultak gimnáziumunk, internátusunk, tanulóifjúságunk és rendházunk segélyezéséhez. Külön köszönetet mondunk az Angolkisasszonyok rendjének, hogy iskolaépületük és tanárnőik átengedésével lehetővé tették számunkra az iskolai év zavartalan lefolyását. HALOTTAINK: Vincze László (1880-1945.) Másfél év távlatában is fájdalom fogja el szívünket, ha megboldogult Vincze László nyugalmazott kegyesrendi tanár, volt kartársunk és tanárunk emlékét magunk elé idézzük. 39 éves tanári működése alatt példaképe volt a lelkiismeretes kötelességteljesítésnek, a kemény gerincességnek, puritán egyszerűségnek és igazságosságnak. Annak a mindinkább kimúlóban levő tanári nemzedéknek volt tiszteletreméltó képviselője, amelyik csak az iskolának és tanítványainak élt. Idősebb korában megtestesülése volt a horatiusi laudator temporis acti-nak, de éppen ezáltal fiatalabb kortársait a régi nemes hagyományoknak őrzésére és ápolására nevelte. Visszavonultságában nagy örömet okozott neki, ha tanítványai felkeresték és idézték a múltat. Ilyenkor zárkózottsága egészen feloldódott. Rendkívül hálás volt minden apró figyelmességért, s erre ő adott példát. Nemcsak tanártársainak, hanem még tanítványainak is számontartotta nevenapját, születésnapját, de ő maga mindig és mindenféle ünneplés elől kitért. Rajongásig szerette szülővárosát, Kecskemétet. A város kiürítésekor, amikor az erőszaknak engedve kénytelen volt elhagyni szülőföldjét, ahová annyi szál és emlék fűzte, ahová szeretett szüleinek sírja is kötötte, a fájdalom könnyei kicsordultak szeméből. Érezte és mondta is, hogy többé már nem látja viszont azt a földet, amelyben nyugodni egyetlen vágya volt. A kiürítés és Buda ostromának izgalmai annyira megviselték, hogy amúgy is beteg és elgyötört szíve 1945. január 27-én utolsót dobbant. Mindazok, akik őt szerettük és tiszteltük, még életének utolsó útjára sem kísérhettük el. Megvigasztal bennünket az a tudat, hogy rajta is beteljesedett az írás szava: Qui erudiunt multos ad iustitiam, fulgebunt, quasi stellae, in perpetuas aeternitates. M. I. Szabó István (1896-1945.) Valamennyien mély megdöbbenéssel és fájdalommal fogadtuk október végén a lesújtó hírt, hogy Szabó István, intézetünk rajztanára, hadifogságból hazatérvén tragikus hirtelenséggel elhunyt.