Katolikus leánygimnázium, Kecskemét, 1922

Az év történetének vázlata. Az Angolkisasszonyok vezetésén levő róm. kath. leánygimnázium a nagymélt. V. K- M. 1916. évi 86,100. sz. rendelete alapján 1917-ben nyílt meg. Fenntartója a róm. kat. Egyházközség. Tanártestületi változások. Kiss Márton, Kummergruber Emil, Vajnóczky István, Wágner Lajos, kegyesrendi tanárok, kik a leánygimnáziumnál az előző évben mint óraadók működtek, a tanártestületből kiváltak. Szíves és buzgó munká­­jukért, fáradozásaikért az intézet e helyen is meleghangú köszönetet mond. Új tanerők: Elekes Pál, Faragó Lili, Lipóczy Sarolta, Szabó Erzsébet. Nevelésügy. A villamos korszakban, melyet most élünk, az emberi szellemet szabad egy kis battériához, villamos zseblámpához hasonlítani. Ez is, van idő, mikor telített, akkor fényt áraszt, a vagy pedig kiégett, sötét. Az iskolai munka a gyűjtés, a terítés ideje. A kat. leányközépiskola feladatául ismeri, hogy az ifjúságot megtanítsa, miként gyűjtse össze lelki erőit, miként gazdagítsa azokat a kereszténység életforrásaiból s hogy a természetek szerint Istenre irányuló tehetségek, szellemi erők ezt a végcélt mindig elérni törekedjenek. Az értelem — bár ezerféle kérdéssel foglalkozik — nem szabad, hogy kilendüljön a legfon­tosabb feladat, az öntökéletesedés centrumától. Az emlékezet segíti az ismereteket megrögzíteni, a tudományt megőrizni, de könnyen tévedő természete miatt vezetni kell, hogy a legfontosabbról, a saját személyi üdvösségéről meg ne feledkezzék. Az akarat — szép is, kell is — hogy erejét akadályok leküzdésére, veszedelmekkel való szembenézésre, sikerek elérésére használja, de sok rosszat jelentene, ha indító­képeségét nem főképen a lélek megmentésére irányítaná. És a hatalmas képzelő tehetség! Mennyire szüksége van a mérsékelő, fékező kormányzásra, hogy ne a káprázatok és játékképek, hanem a józan valóság és higgadt igazság mellett érezze magát jól. Erre segít a keresztény pedagógia, mely mindig azt sürgeti, hogy az ismeretek, elvek, szabályok és törvé­nyek igazságát, szépségét tetszéssel, lelki örömmel, gyönyörrel fogadja be a tanuló és azokból ne csak hangzatos elhatározásokat, hanem cselekvéssé átvitt eredményeket gyűjtsön magának és e gyűjtéssel. e

Next