Polgári és elemi leányiskola, Kecskemét, 1881
[REV 98 Rt.ADATOMTÁRV KÖNYVTÁRA.) I. Az olvasásról. Az olvasás a népiskolai oktatásnak egyik főtárgyát képezi. Tanterv és miniszteri utasítások eléggé kiemelik fontosságát. A felső nép- és polgári iskolák, valamint a középiskolák alsó osztályai számára szintén elő van írva az értelmes és kellően hangsúlyozott olvasás gyakorlása. Sőt ezeken felül a középiskolák felsőbb osztályaiban s az egész egyetemi képzésen keresztül — nem ugyan már mint czél, de mint eszköz — nem szűnő alkalmazást nyer az olvasás. Tegyük fel a kérdést, hogy az olvasásbeli eredmény, annyi idő és fáradtság ráfordítása után is, kielégítheti-e azon igényeket , melyeket a dolog természete szerint jogosan támaszthatunk. Mielőtt a kérdésre akár helyeslő, akár tagadó feleletet adnánk, nézzünk szét a gyakorlati életben. Gyűlésen vagyunk. Az elnök az érkezett leiratok, írásbeli előterjesztések, kérvények felolvasását rendeli el. A felolvasó tanult egyén, mégis legtöbbnyire egyhangú, színtelen, hamisan értelmezett és hangsúlyozott olvasást s olyan bántó modorosságot hallunk, hogy aki a fennforgó ügyeket illetőleg ezen felolvasásból akarja magának a szükséges tájékozódást megszerezni, annak ugyan meg kell minden szellemi erejét feszítenie. Valódi lelki kín végig hallgatni. Napjainknak igen dicséretes szokása, hogy a szaktudományok fontosabb eredményeit a nagyközönség számára is hozzáférhetőkké iparkodnak tenni. Népszerű felolvasásokat rendeznek. Az illető szakférfiú a lehető körültekintéssel készíti el munkálatát s a hallgató közönség mégis igen sokszor unatkozik, ásítozik rajta. Miért?... A felolvasás módja olyszerű volt, hogy csakhamar kiölt minden érdeklődést. A napisajtó életbevágókérdéseket vitat. A parlamentben nevezetes felszóllalások történnek. A szépirodalmi lapok kiváló