Polgári és Elemi Leányiskola, Kecskemét, 1907
Önök, kik életük tavaszának is még jóformán a kezdetén vannak, s kik a körülöttük nyüzsgő életből inkább csak a kellemeset, szépet és jót látják meg, mert ifjúságuknál fogva mindent rózsaszínű szemüvegen át néznek, az olyan nehéz kérdésekkel, melyeknek megfejtésére száz meg száz tudós egész életét szenteli, természetesen nem foglalkoznak. Mindazonáltal szivük sugallatát követve, időkint összegyülekeznek ez intézet falai közé, hogy egyik volt tanítónőjük vezetése és irányítása mellett élvezzék irodalmunk azon remekeit, melyek megrezegtetik az önök szivét, nemesítik és finomítják életfelfogásukat és ízlésüket s a mindennapi élet közönséges, sőt sokszor kicsinyes és piszkos eseményein magasan felülemelkedő szebb, eszményi világba vezérlik az önök lelkét. Ezek az összejöveteleik, melyeknek — mellesleg legyen megjegyezve — én szívem mélyéből örvendek, azt mutatják, hogy önök szükségét érzik azoknak a javaknak, melyek a műveit ember életének illatozó és ezernyi színben pompázó virágai, s melyek nélkül a legszebb lélek, a legnemesebb szív is olyan könnyen eldurvul s lesülyed a közönségesség sorába. Ilyen gondolatoktól indíttatva arra kérem önöket, szenteljenek ma egy kis időt egy nagy és komoly kérdésről való beszélgetésnek. Nem ígérem, hogy ez olyan kellemes és élvezetes lesz, mint szokásos foglalkozásuk, a nagy írók remekeinek tárgyalása, de mindenesetre nemes szórakozás lesz, kivált ha sikerül ismereteik körét csak egy kicsit is tágítanom. Hiszen az értelem és a szív ikertestvérek, s ami kielégíti az egyikak is. (Ismeretterjesztő felolvasás volt növendékeink Önképző körében.)