Kecskemét, 1873. január-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1873-01-05 / 1. szám
küzdeni a szerencsétlen szép Franciaország birtokáért, a nép boldogságára. A nemzetgyűlés két fő pártra oszlik: mo-narchisták- és republikánusokra. Amazok ismét három külön eredetű és célú pártra oszlanak. Úgymint: a legitimisták, az 1830. forradalom által elűzött X-ik Károly unokaöcscsét, Chambord grófot akarják a királyi székbe ültetni az isteni jog alapján. Az orleanisták, a hívei az 1848-ks forradalom által letett polgárkirály, Lajos Fülöp utódainak. A bonapartisták, az imént elvesztett húsos fazekak mellé szeretnének ismét letelepedni valamelyik napóleonida alatt. A köztársasági pártnak szintén két árnyalata van: mérsékeltek és radikálók vagy szélsők. A köztársasági párt gyengébbnek látszik a nemzetgyűlésben, tán azért, hogy nincs oly fegyelmezett egyetértésben, mint a monarchisták, kik megszeppenve azon áramlatra, mely a nép nagy többsége részéről százezernyi kérvényekben nyilatkozik a köztársaság és a mostani nemzetgyűlés feloszlatása mellett , szorosan összetartanak , és most mellőzve a személyt, az elv körül csoportosulnak, együtt szavaznak; nem csak, hanem a feloszlatás mellett küzdő republikánusok kérvényét — a kormány támogatása mellett — le is szavazták. — Ez egymással küzdő elemek között Thiers, a köztársaság elnöke, bámulatos ügyességgel tudta még eddig fenntartani az egyensúlyt. Ha egyik kezét a republikánusoknak nyújtja, másikkal a monarchistákat simogatja. A nemzetgyűlésben felolvasott elnöki üzenetében ezt monda: ,,az események teremtették a köztársaságot; annak eredete fölött vitatkozni veszélyes és haszontalan dolog volna. A köztársaság fennáll, s az országnak törvényes kormányformáját képezi. Más egyebet akarni annyit jelentene, mint a legborzasztóbb forradalmat előidézni.“ — Hanem azóta Thiers nagyot hátrált a monarchisták felé, kiket ezen szavaival békéltetett ki: „a monarchia és köztársaság fölötti kérdés nincs eldöntve.“ — A beszéd arra való, hogy az ember elrejtse, amit gondol, mondá Talleyrand ; a jövő megmutatja, hogy Thiers, az ország imádott és most mindenható elnöke, tud-e, kire nagy emberré lenne, vagy csak marad a mi volt: ügyes diplomata, eszes államférfi. Különben Thiers Lajos Adolf 1797-ben, tehát — Labietus nyelvén szólva — szemeiben még nem a császár képével született; teljes életében az alkotmányos monarchia híve volt. 1830-ban tevékeny részt vett a forradalomban, mely X-ik Károlyt a királyi székről letaszította, s helyébe az Orleansház fejét, Lajos Fülöpöt ültette. Thiers találta ki a parlamenti önkormányzat azon híres szójátékát: ,,a király uralkodik, de nem kormányoz“; ezzel altatták el akkor a három napi véres küzdelemben kifáradt népet. Thiers tervezte és miniszter korában építtette a Párisi védő erődöket, melyeket 1870-ben a Commune elleni harcban kénytelen volt összelövetni. Thiers volt 1848-ban Lajos Fülöp legutolsó miniszterelnöke, éjfél után 14 óráig. E férfiú kezében van letéve Franciaország sorsa Spanyolország. A palota-forradalmak, katonai lázadások, belháborúk és villongások ez örökös hazájában most is foly a polgár-vér. Spanyolországnak csak egy koronája van, melyet most Amadeu, Viktor Emanuel legifjabb fia visel a fején; ezen egy korona után kapkodnak, — egyfelől Don Carlos, férfiágon a volt uralkodóház vagy Bourbon család ivadéka, — hívei a 40 év óta lázongó carlisták és papok; másfelől Izabella 1867. elűzött exkirályné a fia, Alfons asturiai herceg számára, a kis leány-ágon utóda a volt uralkodó Bourbon háznak. — Az alfonsisták e polgárháborúban egy követ fújnak a carlistákkal. A törvényesen uralkodó pártot teszik a monarchisták kétféle árnyalattal: mérsékeltek és radikálok; az ország kormánygyeplője most az utóbbiak kezében van. A köztársasági pártnak szintén két árnyalata van, úgymint az egységes spanyol köztársaság hívei, és a federalisták, vagy az egyes tartományok szövetségéből alakuló köztársaság pártja. Amazok nyugodotan viselték még eddig magukat, hanem a federalisták már megunták a várakozást, és a múlt hónap 11-én éjjel mintegy 400-an megverekedtek a király harcosaival. Maga a király beteges, egy kósza hír szerint meg volna mérgezve; rövid uralkodása alatt eddig már két gyilkossági merénylet történt élete ellen. — Úgy látszik, hogy a szerencsétlen spanyol nemzet még nem bünhődte meg a múltat s jövendőt; az ő nevében s általa sok bűnt követtek el a hatalmasok az emberiség ellen; kiirtották a Montezumák és Ámde annyi balszerencse mellett, És annyi küzdelem után, Nem törött meg itt a nép, a nemzet, Felvirágzott évek múltán, Mert az egyetértés fegyverével Szállt a harcra szíve szent hevével. Gúny manója f undok arcizommal Mért vigyorgasz szemem közé? Mert a mult, a rég letűnt napokkal, Figyelmem’ úgy lekötözé, S a jelenről mit sem szól az ének, Holott most csak a jelennek élnek! Gúny manója! nincs miért kacagnod, Hogy ily sötét a zord jelen: Talán soh’sem láttál még csillagot Feltűnni borús éjjelen? Midőn felhőn át sugárvilága Tünde fényt vet a sötét világra! Felmosolyg az ébredés koránya Felmosolyg még egykor újra. Ezt a jobbak titkos várománya: A jövő reménye súgja ; Midőn a rút, sötét viszály helyett, Testvériség foglal köztünk helyet. Akkorah, mi boldog lesz e város, Minden üdvét feltalálja; Lelki nagyság, amit sötét sír zár most — Lesz az ember hű barátja, S az irigység kábult szolga-serge, Diadallal szét leend seperve. . . . Él felettünk nemzetemnek atyja, Él a nép még, Árpád vére, Ősi hírnevünket visszaadja, S újra fenn ragyog majd fénye: Hogy legyen dicsőség itt a népnek, És a néppel üdve Kecskemétnek. jámbor népeit Közép-Amerikában; meggyújtották a szent inquisitio máglya tüzét Európában; minden keresztyén államok között csupán Spanyolország nem törölte még el a rabszolgaságot amerikai birtokain, Portorico és Cuba szigetein; igaz,hogy Zorilla miniszterelnök dec. 24-én a congressus elé terjesztő azon törvényjavaslatot, melynek értelmében a rabszolgaság Portoricoban azonnal és örök időkre megszüntettek, egyúttal sajnálattal jelenté, hogy a kormány kénytelen a reformokat Cubában a felkelés miatt elhalasztani. Legyen e törvény a múltak kiengesztelése. Olaszország. A diplomatának és politikának egyik bölcse sem hajította úgy el a sulykot, mint Metternich miniszter, mikor azt merte mondani, hogy az egységes Olaszország nem egyéb földirati fogalomnál. íme az emberi bölcseség előre látása! Az egységes, alkotmányos Olaszország sok nehézséggel ugyan, de folytonosan halad, szervezkedik , szabályozza az állam és egyház közti viszonyokat, dacára a gyakori miniszteri válságoknak. Az olasz kabinetet ismét komoly válság fenyegeti, egyrészről azért, mert az ország pénzének holdja ott is megfogyatkozott, s Sella miniszter sikamlós pénzügyi tervei iránt nincs meg a kellő bizalom a parlamentben; másrészről az egyházi javakra és vallási társulatokra vonatkozó törvényjavaslatok kényes kérdéseit sem lehet az ország közvéleményével szemben már tovább húzni, halasztani. TÁRCA: \ ____ Kecskemét. Ezredéves ősidőkről írok, Ezredévnek múltjairól; Nyíljatok felém méh-lepte sírok. Hozzátok egy költő ha szól; Titkokat tárjatok a jelennek, Melyek ezredéve szenderegnek. Üdv neked te régi magyar város! Történetekben gazdagon, Feletted a múlt szelleme jár most, S végig tekint határidőn. Ősatyánk, Árpád Szalánta méné, S győzelembabér jön hősi bére. S aztán ott, hol egykor állt Gemellü1) Lombjaival égre nézve, Szentesíte újra a legelső Törvényt'1) hazám két vezére; És a hely, hol törvényt szervezének: Szer nevet nyert, — dics legyen nevének! Végre hogy letűnt Hadúr dicsfénye, S Jézusért a szív lányra gyűlt, S Vajki a szent hitet magára véve, Kard helyett kereszt felé nyúlt: Itt az uj hit magva megfogamzott, S háladal a menny fölé felhangzott. Majd hogy vértől ázott századoknak Szörnyei feltünedeztek, És tatár, labanc, török hadaknak Annyin áldozati lettek: * Kecskemét volt szenvedésben gazdag, Martaléka martalóc csapatnak. 1) Gyümölcsény. 2) Etelközi vérszerzödvény. 3) I. vagy Szent István király. Varga Gyula. Kecskemét, dec. 1872. Nehány szó a katonaság elhelyezése tárgyában. Az 1867. XII. t. c. 12-ik §-a értelmében a katonaság elhelyezését s élelmezését stb. illető intézkedéseket, mind a törvényhozás, mind a kormányzat körében az ország magának tartván fenn, az ebbeli jogérvényes intézkedés a honvédelmi minisztérium jogköréhez tartoznék, azonban, fájdalom, ez is csak írott betű maradt, valamint az is, hogy a magyar ezredek itt benn hazájukban helyeztessenek el, az idegenek pedig innen kivitessenek. Kecsegtetés, mézes madzag! A General Commando máig is kénye szerint helyezi el a A színbiráló beköszöntése. Lapunk a mai számmal indulván meg, a színbiráló örömmel kap ez alkalmon, üdvözletül a közönségnek boldog újévet, a színigazgatónak tett színházat , a színészeknek sok megérdemlett tapsot kíván! Korunk a haladás kora. A múlt szokásait le kell ráznunk nyakunkról, mint a ruhánkra ragadt port. Aki a régihez — legyen az bár helyes — ragaszkodik, — az ma már „elkésett fecske.“ Miért ölteném én fel a szerénység ócska öltönyét? Kiment már a divatból. Tehát: előre ! Azt mondja a német költő Goethe: az embert barátairól ismerjük meg. „Madarat a tolláról.“ Hogy magamat megismertessem, nem volna-e tehát helyes, barátimat mutatni be ? Mindenesetre: igen ! Legbensőbb barátom: Szeretet úr. Igen kedves fiú ezt már mondhatom. Egyedüli hibája, hogy mihelyt szép szemeket lát, azonnal vész fenyegeti — mindjárt lángra gyúl. Ezért azonban ne tessék elitélni. Ez csak látszólagos csapodárság. Óh az én Szeretet barátom , tud hű is lenni. Színügy, Magyarság és Haladás kisasszonyok nem panaszkodhatnak hűtlensége ellen! Második barátom az Igazság, és a harmadik: Őszinteség, Szókimondó előnével. Tudom, hogy ezek barátsága és társasága veszélyes, de ne ítéljenek el miattuk. Hogy miként lopták be magukat szívembe , én magam sem tudom. Az bizonyos, hogy már sokszor betörték miattuk fejemet, de nincs annyi erő bennem , hogy útifüvet kössek talpuk alá. Előre is sejtem, hogy még a t. Közönséggel, és a színész urak és úrnőkkel is bajba kever — de mit tegyek ? Egyetlen barátom sincs, aki segíthetne e bajon. Ah, de végét kell szakítnom a bemutatásnak, mert ajtómon komolyság barátom kopogtat, kinek megígértem, hogy beszélek egyet-mást a színügyről. Sokan hiszik, hogy a színháznak semmi komoly alapja nincs; hogy az csupán oly segédeszköz, mely a dologtalan gazdagok s járdataposók idejének lefolyását segíti, sietteti. Tévedés ! Az ember esze és szíve, vagyis gondolkodó és érző tehetsége, a megfelelő munkásságnak egyezme-