Kecskemét, 1874. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1874-11-08 / 45. szám

Még egyszer a közös temetőről. Ismét a közös temető ügyére irányozzuk a figyelmet; ismét arra hívjuk fel a törvényhatósági testület figyelmét, érezvén és átlevon hatva azon gondolat, sőt meggyőződés által, hogy ez úgy fon­tos s ha azt akarjuk, hogy végre valahára eljusson, a közegészség ügyét szívén viselő minden egyén ál­tal várva várt megoldási stádiumba­ is az események menetét siettetni kell. Azután e tárgy különben is alkalomszerű. Még alig aludtak ki, alig hamvadtak el, a felekezeti temetőben , a halottak estéjén meggyújtott gyertyák , a­melyek kétes fenyőket a fanatizált tömeg türelmetlensége által ütött vérző sebekre vetették! Ezek az akár jelentékeny, akár jelentéktelen sebek is sürgetőleg intnek, felszólítanak arra, hogy azon válaszfalakat, a­melyek embert embertől, magyart magyartól, r. katholikust nem katholikustól elkülönültek , igyekezzünk ledönteni, vagy a leom­lást elősegíteni. Ilyen ledöntendő válaszfal az is, a mely a felekezeti temetőket egymástól elkülöníti s a közös temető eszméjének megvalósulását a messze távolra utalja. Pedig a közös temető gondolata városunkban sem új. Oly ügy ez, a­mely — a mi kútforrásunk sze­rint — 34 év óta vajúdik minden siker , minden ered­mény nélkül. Harmincnégy év! Ennyi idő alatt mind a jó, mind a rosz ügy, mily roppant haladást tehet , ha gátra nem talál ! Midőn azonban a felvilágosultság művének a sötétség emberei fanatizáló működése ellen kell harcot küzdenie : csodálkozzunk-e azon , ha a harc üdvös eredményre nem vezet, vagy leg­alább egyhamar nem , tudván, hogy a papi hatalom ott még mindig nagy, a­hol az észbeli tehetség ködfátyolát, az értelem világa szót nem tépte ? Nem árulunk zsákban macskát. Nyíltan, őszin­tén kimondjuk, hogy a közös temető létrejövetelé­­nek gátját, a papokban látjuk. Azokban a papok­ban , a­kik önző céljaik eszközéül óhajtván a né­pet minél tovább megtartani, minden oly hala­dásnak útjába állanak, a­mely a nép felvilágosult­­ságát csak egy nyomnyival is előbbre segítené, vagy ennek lehetőségét foglalná magában. Tapasztaljuk ezt a közös temető ügyében is. A mostani felekezeti, a város közvetlen köze­lében levő temetők fenntartását semmiféle körülmény nemcsak nem ajánlja, de sőt ellenkezőleg mind egészségi, mind célszerűségi szempontok, mind az elkülönzésből folyó idegenkedések, versengések ha­tározottan elítélik. Ellenben a közös temető eszméjét minden előtt hatalmasan támogatják, a minden em­berre nézve kimondhatatlanul fontos közegészségi tekintetek és a vallás sem ellenzi, mert hiszen , miért is ellenezné azok egy temetőben egymás mel­lett nyugvását holtakban, a­kik életökben is nem­csak békén éltek egy városban, egymás szomszédsá­gában , egy házban, vagy épen ugyanazon szobában és tudtak jó barátok is lenni? A halál néma, nem ékes szóló. Ott a megtérítés veszélyétől tartani fölösleges. Ilyennek tartja a vallás is, mely, hogy valóban nem tiltja az egy teme­tőben temetkezést, példa reá Budapest sírkertjei, melyekben a különböző felekezetűek igen szépen, jól megférnek. Vagy talán más a vallás Budapesten, és ismét más Kecskeméten? Milyen különös, valódi mesebeszéd nemde ? És a külszín mégis e mellett van , a tapasztalat ezt látszik bizonyítani. Szolgálunk egy kis illustrátióval. A városi főorvos rendeletet adott ki a kórházi felügyelőnek, hogy kórházban elhunyt s a város költségén temetendő egyének a kórház mellett levő , közösnek nyilvánított temetőbe temettessenek. Ed­dig elhunyt már ilyen egyén róm. katholikus vallású három és a lelkészek megtagadták a t­e­­metésnéli fungálást. A három egyén ennek folytán beszentelés nélkül temettetett el. Tessék! Mi ugyan hisszük, hogy a beszentelés s papi segédkezés nélkül eltemettettek üdvözülését veszély épen nem fenyegeti, de a köznép közül sokan meg­­botránykoznak ezen s lehet, hogy komoly következ­mények is merülhetnek fel, s az a baj, hogy a dolog mélyére pillantani nem bívó egyszerű, ember nem ott keresi a hibát a hol kell , papjában , mert ott keresni nem is meri, hanem az orvosban, a­ki pedig egészen helyesen járt el. Így tesznek a papok még ma is, holott meg vagyon írva: jaj a botránykoztatónak! A városi terv.­testületnek azonban az ily eljá­rásra nem kellene szemet hunynia, nem kellene az üdvös eszme megvalósításától meghátrálnia. A közös temető eszméje pedig helyes , üdvös gondolat! A közegészség ügye sokkal fontosabb egy két pap fixa ideájánál vagy magán­­ rendi érdekénél, azért az eddigi, a városhoz közel levő temetők megszüntetése mellett, a vá­rostól az orvosok által javaslandó tá­volságban egy közös temetőt kell meg­nyitni, még pedig minél előbb. Színészet. A múlt hó utolsó napján, szombaton: „József császár és a zsidó apáca“ vagy, vagy, vagy stb. regényes korrajz adatott. Irta — írhatta volna-e más, mint: Lukácsy Sándor. Nem szólok arról, hogy vájjon átalában helyet foglalhat-e a színpadon a korrajz, mint ilyen; azt sem fürkészem, hogy vájjon e „regényes korrajz“ megfelel-e a színmű kívánalmainak annyira, hogy színpadképessége szóba is jöhetne; de , a mű folya­matában , a rendes kerékvágásbeli kizökkenéseket, a mű átalános, fő irányzatától való félrecsapásokat, annál kevésbbé hagyhatjuk megemlítés, helytelení­tés nélkül; mert míg egyrészről általuk sértetett egy felekezet, a róm. kath. vallásos érzete, addig másrészről ez ügyetlen túlkapások ártalmára lettek épen azon szabad szellemnek, felvilágosultságnak, a melynek e mű is hirdetője akart lenni. Azok a folytonosan szórt apró, de sértő megjegyzések, a melyek nemcsak a vakhitűséget, ennek fattyunövé­­seit s a vakhitűség szitogatóit stb. sujták, hanem magát a r. kath. gyöngéd vallásos érzetét is meg­sértik : eszembe juttatok azon embert, a ki, hogy a sötétben botorkáló szomszédnak világítson, a sze­gény szomszéd házát gyújtá fel. Az ilyen világosságot köszönjük szépen, de nem kérünk belőle. Az előadás meglehetős volt s miután van a darabban egy két mullattató egyéniség s egy oly szerep , mely a pattogó, zajt ütő elménckedések s tetszésre számított szólások által ügyes kézben, bár felületes, pillanatnyi, de nagy hatás előidézé­sére is alkalmas, a közönség kedélye kiderült s figyelme mindvégig élénk, maga pedig vidám volt. Ujfalusiné a tulajdonképen jó, eszes, de a nőiesség korlátain túlcsapongó gr. Oderberg, Amáliát helyes felfogással játszó s csinos jelenség volt, ő azonban néha szakgatottan beszél s ez este meg­történt, hogy beszólási fonalának elszakítása által kétértelművé lön mondata. Ott volt ez , a­hol József császárnak Adelgundát világi öltözetében bemutatá. Beszéde után nem lehetett tudni, hogy várjon József fogja-e Adelgundát lábai előtt látni, vagy megfor­dítva ez amazt? Láng Irma , mint rendesen, ez este is kedves jelenség volt s megszokott előnyeit ma is észrevé­­tete. Kizárva felmutatni nem volt alkalma. A jó öreg Szabó Károly, (Páter Leonardo) szép, sikerült alakítást mutatott be, valamint Hor­­váthé is. Darvas ma jobban játszott, mint a múltkor. Különösen a nők irányábani magaviselete egészen helyes volt. Gr. Oderberg Amália és Adelgundávali jelenete igen szépen sikerült. A pater Leonardo ellenébeni magaviselete azonban a durvaságból en­gedhetett volna el s vehetett volna fel e helyett egy kis fenséget. Kedden, november 3-kán Sardou: „Lepapil­­lon“ „A csapodár“ című jó vígjátéka adatott elő oly jól, oly sikerülten , hogy nem tudtuk, a távollevő­ket sajnáljuk e inkább vagy színészeinket, a­kiknek jeles játékát nagyon kevesen nézték. Valóban úgy látszik oda jutunk innen onnan, hogy a színházba járókat név szerint kell megdicsérnünk ! A színmű nem ment ugyan a kétértelműsé­gektől , de miután e kétértelműségek ki nem emel­tettek , annyira elhalaványultak, hogy az erkölcsi érzetet nem sérték és így mindenki által élvezhető volt e valóban élvezetet nyújtó vígjáték. A főszereplő, a csapodár, Szatmáry volt. Játé­kán a könnyűség s művészi folytonosság színezete ömlött el. E két előny s ezek gyermeke, az élet­hűség alakítását sikerültté, jelessé tette. Sok elisme­réssel szólhatunk Láng Irma, Újvárosi és Ujfalusiné­­ről is. Láng Irma játékán mindig meglátszik a tanulmány nyoma, mindig látszik, hogy nem szava­kat mond el, játszik. Ajánljuk azonban figyelmébe, hogy szerepe jelentéktelenebb, ki nem domboruló mozzanatainál is igyekezik a kellő színezést megad­ni, alkalmazni. Az egyhangúságot így lehet elkerülni. Ez a megjegyzés különben nem épen mai játékára vonatkozik. Újvári ma egészen helyén volt. Mintha csak neki irta volna Sordou az ügyetlen „Fridolin“ szerepét. Mindegy, a játék sikere határoz s ez tel­jesen kielégített. Ujfalusiné szenvedőleges szerepe feladatát, sikerrel oldá meg. A jó darab , jól volt előadva. Csütörtökön, 5-kén igen kis közönség előtt „Huszárok és dámák“ című 4 felvonásos vígjáték adatott elő. Horvátné, Szabó, Ujfalusiné, Makay jól játszottak. E színmű előadása szerdáról elmaradt. Nem jó számítás az : kitűzni az előadást s azután meg nem tartani. Dalotti, honvéd zászló alatt. Tűz és víz. A negyedik férj. Egy falusi pap. A szabadító. Ábel. A siralomházban. A második kötet szinte 7 beszélyt tartalmaz u. m. Az utszéli sírdomb. A kiapadón. Hermenegihl. A bonne. A lovagok korából. A babocsai kastély. De­­gitatis purpurea. 2. Bús vitéz. Simons Tivadar után irt kor­rajzai „Az ősrómai időkből“ egy kötetben. Ára: 50 kr. A kis nemzeti múzeum 32 kötete. Főleg az érettebb ifjuságnak igen ajánljuk. 3. Dr. Toldy László fordításában megje­lent Bernstein A. német művének: „A természet könyveinek két első füzete. Ezen eléggé nem ajánl­ható , közérdekű olvasmányokból! kiadvány összesen: XX. havonkint I. füzetben fog megjelenni. 4. Dr. P­e­r­l­a­k­y Mihálytól: „A s­z­ő­l­le­m­­í­v­e­l­é­s kátéja“ 11 fametszettel. 5. Ugyanazon szerzőtől: „Borászati vagyis Pince­­gazdászati káté.“ 11 fametszettel. Ára 50 kr. 6. Kéri János: „Miként emelhetjük gazdasá­gunk jövedelmét“ ? — Táborszky és Porschnál megje­lent az első magyar melodrámai zenemű. „A holt költő szerelme“ című költeményt Jókai Mór írta, a melodrámai zenét szerző: Liszt Ferenc. A kiadók tulajdona. Ára: 1 frt. 20. kr. A melodrámai költeménynél mindig két ténye­ző van s így igen természetes, hogy az ilynemű mű is mindig kettős szempontból jó bírálat alá. A két tényező a költemény és a zene. A költemény­­legfőbb kelléke abban van, hogy az, önálló becse mellett, zenészeti megvilágításra alkalmas legyen; a zene pedig akkor felel meg a célnak, ha a köl­temény hatását emelni, fokozni képes. E szempon­tokból mind a költemény, mind a zene fényesen kiállják a bírálatot. A­mi a külső kiállítást illeti, azt igen csinosnak mondhatjuk. Elől a magyar szö­veg mellett ott van a német is egy­folytában. Hát­rább a hangjegyek alatt a megfelelő sorok szinte magyar és német nyelven fordulnak elő. Irodalom és művészet. — A Frankli­n-t­ársulat kiadásában a következő érdekes s hozzánk beküldött művek jelentek meg . u. m . 1. Vértessy Arnold, ismert, jeles be­­szély írónk „Újabb beszélyei“ két kötetben. Ára cd g) -egy kötetnek 50 kr. Az első kötet tartalma: A Újdonságok.­ ­ „A kecskeméti jogacademiai if­júság segélyegylete“ alaptőkéjének gyarapí­tása céljából 1875. évi január 9-kén bált rendezni határozván el — rendező bizottságát következőkép alakíta meg: elnök: Nagy Ákos III. éves, al­el­nök : Müller Károly III. éves, pénztárnok: Pápai Sándor II. éves, ellenőr Gereméta Vilmos III. éves joghallgatók ;­­ bizottsági tagok: Bagdy Imre , Zámbó János , Novák Gyula , Révész Bence , Bóka Károly , Merényi Árpád III. éves, Bánó Imre, Gyenes Pál II. éves, Kovács Pál, Kovács Sándor I. éves joghallgatók.­­ Györfi Balázs, a helyi ügyvédi kar egyik jelesebb fiatal tagja , a honvédség sza­badságolt állományába hadnagygyá neveztetett ki.­­ Szathmáry Károly buzgó, a közön­ség igényeinek eleget tenni igyekező színigazgatónk e hó folytán szándékozik 25 éves színészi jubileu­mát megtartani. Az anya után tehát a fiú követke­zik , a­kiről épen nem gondoltuk, hogy ennyi időt töltött a színészetnél, bár azt jól tudtuk, hogy édes­anyja nem színésznőt, hanem a nemzeti színháznál töltött 25 éves jubileumát tarta meg a múlt hónap­ban, óhajtjuk, hogy a közönség addig is, míg ter­vét megvalósíthatja, örvendeztesse meg telt színház­zal több ízben.­­ Színigazgatónk a közönség hi­degsége és az álmos színpártoló kör szunnyado­­zása dacára is mindent el akar követni, hogy a szín­házba járókat, minél nagyobb élvezetben részesít­hesse, így a budapesti nemzeti színház több tagját meghívta vendégszereplésre s már eddig is sikerült több művészt és művésznőt megnyernie. Biztos kut­­forrásból tudjuk, hogy igazgatónk édes­anyja, Szath­­mári-Latkócyné, a páratlan szép színműénekesnő Blaháné és az országszerte kedvelt Prielle Kornélia e téli idény folytán fel fognak lépni színpadunkon. Ennyi figyelem, ennyi előzékenység valóban nagyobb pártolást érdemelne! Oláh-Magyar szövetség. Oláh Ká­roly, törv. sz. jegyző, f. hó 4-kén vezető oltárhoz Magyar Irma kisasszonyt.­­ A „szentháromság“ temető halot­tak estéjén igen szépen ki volt világítva. Ezer meg ezer égő gyertya, fáklya és lámpa világa oszlata a sötétséget; a sok természetes és mesterséges koszorú száz meg száz szív kegyeletéről beszélt. Ez a ke­gyelet a nagy katonának is juttatott — két darab pislogó gyertyát.­­ A halottak estéjének ünnepé­lyességét, a szentháromszág temetőben isten dicsőségére egy kis verekedés is emelte. Egy nyol­cadik osztályú tanuló , a hűvös estén nem tartván célszerűnek levenni sapkáját, néhány túlbuzgó jónak látta a fiatal­ember fejét egy néhány helyen bever­ni. Különben egyéb baja nem történt.­­ Még egyszer a halottak estéje. Egy eszével gondolkozó egyén kiszámító, hogy a r. katholikusok és a protestánsok (tessék elhinni! Nem sajtóhiba!!) kecskeméti temetőiben elfüstölgött gyertya árával, épen 579-szer annyi nyomortól.

Next