Kecskemét, 1875. július-december (3. évfolyam, 27-52. szám)

1875-10-10 / 41. szám

III. évfolyam. Kecskemét, 1875. Október 10. 41. szám , . ............. ..........■" ■■■■'" ■■ ■■■■■<! ■■■■■■■■■' ■■ ■■■■■■ "■ ■■■■■' .■ ■ ■ ■■■" ■■■■■■ ■" ■■ ' ■ * — ----------r\ . ^ Megjelen ® t mm f Előfizetési díj: ® _ Egész évre. 5 frt — kr. —- vapcircMUT ^51 Felelős szerkesztő és fiTM Jp H fiP® 8 Sff 51 HFTM fi lhirdetés-díj: ki.dö: m Juj U mjp £a Jyf ül A JUt A * .'AS: Szűcs Ferenc, TM~ TM háromszor: 7 kr. hivatalos helyisége: ‘ „ Hivatalos hird. díja­ alatt, a törvényszék épit- Politikai és társalmi hetilap. I ETTit?: W lete átelleneben- Jú­ji feji“ Bélyegdíj: 30 kr. # Nehány szó „Az összeférhetlenségi kérdéshez.“ (Vége.) Hogy a tiszti ügyész fiók irodát tartson, arra semmi szükség sincs, mert a hivatalos he­lyiség nem is iroda, hanem hogy mire való, fentebb már kimutattatott. Ügyvédi irodát segéd és írnok nélkül képzelni is alig lehet, már pe­dig a tiszti ügyész, köztörvényhatóság részé­ről , sem segéddel, sem írnokkal el nem láttat­ván , ilyenekről magának kell gondoskodni, s azokat saját erszényéből fizetni. A hivatalos helyiségbe ezeket el nem helyezheti, kivált Kecskeméten, hol — mint fentebb érintetett he­lyiségét — szobának sem lehet nevezni. Hol helyezze hát el őket? természetes, hogy saját lakásán, hol neki irodát tartani jogában áll, de sőt ezt tenni már csak azért is kénytelen — még ha kényelmes hivatalos helyisséggel bírna is — minthogy arról — mindaz, ki a tiszti ügyé­szi teendőket ismeri — minden kitanítás nélkül meggyőződhet, hogy a tiszti ügyész, különö­sen a peres ügyeket illetőleg, a hivatalos he­lyiségben egy lényegesebb és nagyobb fontos­ságú munkáját sem végezheti el, — még­pedig azért, mert a hivatalos helyiségben — hová a szükséges értesítések megnyerése s egyéb értekezések végett, belépni mindenkinek joga van, hiányzik a kellő nyugalom és háborítat­lanság. De egyébiránt is, nem sokra menne a tiszti ügyész, ha csupán csak tiszti ügyészi teendőinek teljesítésére nézve is — a hivatalos helyiségre és órákra szorítkoznék. A tiszti ügyésznek tulajdonkép hivatalos órája nincs, neki, ha kötelességének megfelelni akar, a napnak egyéb óráit, sőt leggyakrabban éjjeleit is — tiszti munkálatainak teljesítésére kell szen­telni és áldozni. Így tesznek a tiszteletbeli tiszti ügyészek is, kik t. i. a hivatalos helyiségben egyetlen egy betűt sem dolgoznak. A tiszti ügyésznek tehát múlhatatlanul saját lakásán kell irodát tartani, és így nem kénytelen arra, hogy a köztörvényhatósági épületre írja ki ügyvédi irodáját, mire különben is sem ok, sem szükség nincs. A „zsírosabb városi ügyek elhalászására“ (kir. ügyész kifejezése) vonatkozó aggálynak nincs sem értelme, sem alapja. Mert, ha kir. ügyész úr a városi ügyeket érti, azok úgy is a tiszti ügyészek közt osztatnak ki, és így el­halászásra szükség nincs, ha pedig e kitétellel az egyes lakosok ügyeire célzott, ez esetben legyen megnyugodva, mert a tiszti ügyész el­­foglaltatásánál fogva kevés egyes lakos peres ügyét vállalhatja fel, és győződjék is meg arról, hogy a „zsíros ügyek elhalászása“ nem a hiva­talos helyiségekben, hanem másutt, magán­uta­­kon és módokon szokott gyakoroltatni. Hogy a tiszti ügyész — mint az ügyvédi kamarának tagja, a magánügyekről rendes ügyvédi könyveket tartani és vezetni köteles, erre nézve semmi ellenvetésem nincs; — de hogy joggyakornoka nála hiába töltené az időt, azt már határozottan tagadom. Tagadom pedig azért, mert az 1874. XXXIV-ik t. e. 11-ik § ában erről egy betű sincs. Azt, hogy a tiszti ügyész ne volna egyszersmind ügyvéd is, kir. ügyész úr sem vonja kétségbe, (mert különben azt lehetne feltételezni, hogy ügyészt orvosból, mérnökből, vagy éppen iparosból is lehetne választani). Már­pedig az idézett t. c. szinte idé­zett §-ában, ha a tiszti ügyész meg nem említ­­tetik is, de megemlíttetik az ügyvéd. Miután pedig tudta a törvényhozó testület, hogy az ügyész egyszersmind ügyvéd is — azt külön megemlíteni feleslegesnek tartotta. Igazolja ezt a gyakorlat is, — mert mióta az ügyvédi kama­rák fenn­állanak — oly egyén , ki nálam jog­­gyakorlaton volt — az ügyvédi vizsgán kifogás nélkül átbocsájtatott. — De nem is volna az ellenkezőnek értelme, ha meggondoljuk azt, hogy a tiszti ügyésznél oly című és természetű ügyek megfordulnak, melyek magán ügyvédnél soha, vagy igen ritkán, és így a joggyakornok a tiszti ügyésznél több oldalú képzettséget sze­rezhet, mint más egyes ügyvédnél. Kir. ügyész úr a kamarai tagságra nézve akadályt lát még a tiszti fizetésben is. Az igaz, hogy a tiszti ügyész fizetéssel is elláttatik. (Kecskeméten t. i. 1000 írttal, tehát nem legtöbb fizetéssel, mint kir. ügyész úr állítja). Igen, de figyelembe kell venni azt is, hogy a tiszti ügyész segédjét és írnokját saját erszényéből fizetvén, e miatt hivatalos fizetése nagyon is leapad, mi sértő lehet hát abban, ha ennek helyre ütésére egyszer vagy máskor egyes lakosok ügyének vitelét is elvállalja. Ez nem mellék­üzlet, mint kir. ügyész úr állítja, hanem hivatalos körével és teendőivel teljesen összeférő. Ez így van országszerte minden köz­törvényhatóságnál , és nem látom át, hogy azon esetben, ha a tiszti ügyész hatósága teendőit elvégzi, mi oka lenne őt a hatóságnak ebben korlátozni. De ez különben is oly kérdés, mely csak a hatóság és tiszti ügyész közt foroghat fenn, egy harmadiknak pedig ehez éppen semmi köze sincs. A tiszti fizetés tehát a magán­ügy­ködéstől, — ha csak kikötve nincs — senkit el nem zárhat, annál kevesebb ok lehet pedig még arra, hogy e miatt kamarai tag ne lehessen. Hiszen az uradalmi ügyészek mindannyian szinte évi fizetéssel láttatnak el, és jutott-e eszébe mégis valakinek azt állítani, hogy az uradalmi ügyészek magánügyeket nem vállal­hatnak , vagy az ügyvédi kamarának tagjai nem lehetnek. De mi több, hány magán­ügyvéd létezik olyan, ki nemcsak egy, hanem több megbízójától bizonyos évi fizetést húz, egyes per után pedig díjazást nem követelhet. Hát az ilyen miért lehet tagja a kamarának? A fizetés sem arra, hogy e miatt az ügyész (vagy ügy­véd) másnak is perét fel ne vállalhassa, sem arra, hogy a kamarának tagja ne lehessen, nem ok és nem akadály. Végre kir. ügyész úrnak állítását — min­den előadott nézete és indokolása mellett is — teljesen megcáfolja azon körülmény, és gyakor­lat, minélfogva nem létezik az egész országban egy tiszti ügyész (de csupán tiszti ügyész jól meg tessék érteni — nem pedig egyszersmind jegyző vagy tanácsnok is) is olyan, ki egyik vagy másik ügyvédi kamarának tagjául fel ne vétetett volna, és igen helyesen, mert azok fel­vétele nemcsak törvényes, de törvény rendelte kötelesség is; mert midőn az 1870: XLII-ik t. c. 60-ik §-a határozottan kimondja, hogy a tiszti ügyész „képviseli a törvényhatóságot ma­gánügyeiben,“ az 1874: XXXIV. t. c. 2-ik §-a pedig — azokat, kik ügyvédi oklevéllel bírnak, a kamara tagjai közé felvétetni rendeli; ebből határozottan és elvitathatatlanul következik, hogy a tiszti ügyész a kamara tagjává magát felvétetni köteles, mert vagy az előbb idézett törvény neki kiváltságot adna — mit azonban egy tiszti ügyész sem követel, — vagy az ügyé­szi tisztség országszerte megszűnnek. Miután azonban az utóbb idézett törvény sem a tiszti ügyészség e részbeni korlátozásáról, sem annak megszüntetéséről nem intézkedett, — mert arról intézkedni szükség nem is volt, — ennek corol­­lariuma egyátalán fogva nem az, hogy a „ko­rábbi törvény enged az utóbbinak“ (kir. ügyész szavai), hanem az, hogy a két törvényben a törvényhatóság semmi összeütközést nem talál­ván , azokat igenis megegyezőknek és össze­­férhetőknek tartotta, ugyan­azért, kir. ügyész úr elmefuttatásai dacára — e téren gyakorlott minden jogtudós meggyőződik és egyet ért abban , hogy a tiszti ügyésznek az ügyvédi ka­mara tagjai közé múlhatatlanul fel kell magát vétetni. Huszty Pál: Politikai szemle. A magyar „országos küldöttség“ (delegáció) austriai kartársaikkal együtt a közös ügy ellátására szükséges költségek megszavazása végett Bécs városá­ban időznek; működésük célja: a közös külügyi, hadügyi, pénzügyi költségvetések majdnem érinthetlen számaival való megismerkedés és a megbarátkozás. Andrássy gróf közös külügyminiszer előadta ékes beszédben mind a két küldöttség előtt a béke fenntar­tására irányzott munkásságát s örömmel jelzi, hogy a béke egyhamarjában nem lesz megzavarva; ezen külügyminiszteri előterjesztést és békebiztosítást szí­vünkből örvendezve vehetjük tudomásul Lajtán innen; de Lajtán túl báró Koller közös had­ügyminiszter föltételt szab Andrássy gróf kül­ügyminiszter békebiztosításainak, t. i. az új bronz­­acélágyúkat. Ezen új ágyúkat U­c­h­a­t­i­u­s tábornagy találta föl és önteti a bécsi fegyvergyár­ban , hol a delegátusok tiszteletére öntetett is egy ily Uchatius - példányt, sőt lövetett is vendégeinek hatályosabb kapacitálására. Magyar delegátusaink elragadtatva szólnak a bécsi fegyvergyárban tapasz­

Next