Kecskemét, 1876. január-június (4. évfolyam, 1-26. szám)

1876-01-16 / 3. szám

1876. — 3. szám. „KECSKEMÉT.“ Január 16. bizoyulni, nem az lesz az oka, hogy hazánk­ban az önkormányzat lehetetlen, hanem az, hogy az alkotás hibás és tévesztett. Beszéde végével határozati javaslatot nyújt be. Szenicei Ö. Polemizál Zichy N. „sárga könyvben, fekete betűkkel“ írt röp­­i­rátával: Kál­lai Ő. A jogoknak azon töredé­kei , melyeket a megyéknek meghagynak jogoknak nem is mondhatók. A közigazg. bizottság­­felfogja falni az autonómiát, hol a postás és telegráfos határoz ahoz, amihez nem ért, szemeit az asztalfőnél ülő mélt. főispánra függesztvén. A tárgyalást e napon is Tisza Kálmán rekeszti be. Januári 3. folytattatik a k­özig­a­z­­gatási bizottságról szóló törvényja­vaslat tárgyalása. Szivák Imre. Szerinte ha túl erős a municipum, akkor vagy erős vagy gyenge a kormányhatalom, miután a törvényja­vaslat minden igények és érdekeknek meg­felel, tehát elfogadja. Hedri Ernő kiemeli a javaslat hiá­nyait s kijelenti, hogy azt nem fogadja el. Éber Nándor helyeselné, ha a tör­vényjavaslat bizonyos pénzbírságot vetett volna azokra, kik a bizottsági tisztséget el nem fogadják, mert ezáltal kimondat­nék, hogy ennek elfogadása nemcsak jog, hanem kötelezettség is. A törvényjavasla­tot elfogadja­ Hegyesi Márton. A jelen törvény­­javaslat a fusionált pártot még inkább meg fogja lazítani. A javaslatot, mely a megyei autonómiát teszi tönkre s a cent­­ralisatiót honosítja meg, el nem fogadja. Horváth Gy. szerint a közigazgatási bizottság célzata az, hogy összekötési pon­tokat létesítsen az egyes hatáskörök közt. A törvényjavaslatot elfogadja, mert látja abban az önkormányzat s jó közigazgatás­nak feltételeit. Helfy Ignác: A magyar önkormány­zat szónokai akkor dicsőíték azt, midőn arra a sírkövet készítik. Azért vannak az önkormányzatnak nálunk bajai, mert soh­­sem hagyják nyugodni. Vegyék ki belőle ami rostat bele tettek s az meg fog javulni. Ha e javaslat az összes közigazgatási re­formok kerete, előre borzad a képtől, mely benne lesz, s nem akarván a képet, elveti a keretet. Tisza m. elnök arra használja fel a hátra levő időt, hogy előtte szóló pár megjegyzésére reflectáljon. Ezután az ülés véget ért. T­ÁRCA. A szerelem variátiói. — Rajz, a mai világból. — Irta: Ifj. Bagi László. (Folytatás.) Igen sokszor megtörténik, hogy mikor a szegény paraszt legény elérte azon idő­kört , hogy már nemcsak keresi a bajuszát, de meg is találja, apja elviszi háztűznézni, akkor megkérdezi tőle, hogy jó lesz-e s be sem várva a feleletet megkéri a leányzót, gondolván, hogy ha szereti, hát annál jobb, ha nem szereti „majd össze­törődnek.“ A vőlegény nem igen ér rá meggondolni a dolgot, ha kérdezik tőle, hogy mint ju­tott a menyasszonyához, azt feleli, hogy „úgy kommendálták.“ Nagy hirtelen kimeszelik a házat, ítéle­tet tartanak a baromfiak fölött, a Miska vagy Jancsi bácsi egy ürüről lerántja a bő­rét, sőt el is adja a „Miskec zsidónak, aki — szerinte — legbecsületesebb jakhec ebbe a jordán világba, hogy akaszszák föl.“ Mikor az esküvő megtörténik, a ház előtt megszólal a „duda“, a legények „el­kurjantják hogy „ujuju“, —­­ bevonul a násznép megenni a „mákos kalácsot“, „bába­fogát“ stb. Vacsora után az öregebbje kivonul a „kisházba“, a fiatalja pedig összeüti a bo­káját s táncol reggelig. Akkor a menyasz­­szonyt „felkísérik“ s a vendégek elszállin­­koznak nagyot aludni a „lakadalomra“ és azután nem is gondolni rá többet. És ez mind tökéletesen elég, hogy a szegény paraszt legény boldog legyen. Töb­bet nem beszél róla az írás.... Másként van ez a „szerelmes embernél“, akinek szerencséje volt a tudományok ékes mezéjéről szakított virágokkal díszíteni fel magát. Ő már jó előre „kiismeri“ kedvesét, s bizony el sem venné, ha olyan jó tulaj­donai nem volnának, hogy azokat a leg­szebb alexandria versekben meg nem éne­kelhette volna. Neve igen szépen hangzik,tud franciául, s azon felül úgy táncol, hogy repülésnek is beillenék. De sőt érdemei is vannak. Már kétszer volt „bálkirálynő“, s a „korcsolyázó egylet“nek is választmányi tagja. Ezt nem „komendálták“, — maga válasz­totta magának. S erre az érdemére büszke a szerelmes ember. Az irigy leselkedő világ csakhamar észre is veszi a frigyet; már suttognak és a lako­­dalom napját emlegetik s ő ezt boszankodva beszéli Adélnak. Ezt azonban a csilagszemű angyal nem találja oly boszantónak, s elragadó mosoly­gással kísérve engesztelő szavait, igyekezik kibékíteni kedvesét az „irigy világgal.“ Lám, az ő mamája is egy véleményen van vele. Az pedig nagyon okos egy asszony. Ah­­olyan jól áll neki, mikor leányát úrias hangsúlyozással „Addel“-nak nevezi! A szállongó hír eljut a szerelmes ember apjához is, aki boszankodik, hogy a fiatal emberek teljesen képtelenek arra, hogy okuljanak, ő tapasztalt ember, azért mond­ja ezt. — És még milyen cukor kisasszonyt akar elvenni! A fiatal­ember csak azt jegyzi meg, hogy a cukor ismert tulajdonsága az,hogy édes. Hát most már mit tegyen az apa ? Utána ereszti a kötelet, ha nem lehet neki beszél­ni! Amit eszik, hadd igyek rá! így aztán egy két keserű jelenet után a dolog itt is komoly valóvá fejlődik s a jegyváltás elhatározó pillanata megérkezvén, a helyi hírlap hasábján ékes „Hymen“-hír jelen meg, s a szólás-szapulás nagymesterei a második szállítmánynyal megindítják ha­jóikat. Ezek már komolyabban a dologhoz szól­nak , s a fiatal szerelmes derült egén nem egyszer dörög végig égiháború. Vannak napok, mikor komoly arccal állít be menyasszonyához, s bizony nagy­mesterségbe kerül kivenni belőle egypár fagyos szót. Hanem a forró érzelmek mégis csak felolvasztják a jeget, s a szerelmes ember megint fülig úszik a szerelem rózsa­színű árjaiban. Máskor meg ragyogó arccal érkezvén meg, ugyancsak fáradtsággal jár megvilá­gítani a kisasszony kedélyére boruló sötét éjszakát. Adélnak valami a fülébe ment, s irgal­matlanul fintorgatja az orrát; a lehető leg­tökéletesebben elfordul, és épen nem fog rajta a szép szó. A szerelmes ember vagy hatvanszor meg­kérdezi tőle, hogy mi baja , é­s ő csak a vállát vonogatja. Végre szerelmesünk is okulván a saját hosszú prédikátiójából, készülni kezd, hogy elmenjen , mi épen elég indok arra, hogy a kisasszony többé vissza ne tartsa kényeit, elég erős lélekkel birván zokogását el­fojtani. Ekkor már a szerelmes embert saját egében a pokol kínjai gyötrik, s fél mérges elkeseredéssel egy székre dobván magát, azt mondja, hogy „ilyen élet, nem élet“,a­mire a kisasszony, teljes lelkierejét vissza­nyerve, éles hangon azt feleli, hogy hát csak tessék oda menni, ahol az „egész élete“ van. Ez aztán a legtökéletesebb keserűség, ami egy cukor kisasszony édes szerelmétől kitelhet. Barátunk újra előveszi a predikátiót, végre aztán sikerül neki annyit megérteni, hogy olyas valami van szóban, mintha vala­hol tilosban a lába nyomát megismerték volna. De ez ellen már rettentő ékesszólással felebbez, sürgetve kérdezvén, hogy ki mondta? Azt a kisasszony ugyan meg nem mond­ja, hanem azt kijelenti, miszerint épen nem hiszi, hogy őt szereti. Ennél boldogítóbb méreg aztán nem is kell a szerelmes embernek. Hogy­ne, mikor oly rettenetesen érzi szívében a szerelmet, s mégis épen azt vonják kétségbe. — Hiszen a kisasszony a fehéret is fe­ketének mondja. Az pedig erre megsértve érzi magát, s így aztán szokatlanul heves jelenetet idéz­nek elő a forró érzelmű szívek. Mindkét fél hajóját cibálja a zivatar, s a hajótörés aligha be nem következnék, ha a mama meg nem érkeznék a mentő csónakkal s a két zaklatott kedélyt ki nem szállítaná az engesztelődés biztos partjára. — Mégis csak szörnyűség ily rettenete­sen magázni egymást! Ebből láthatjátok , hogy nem ér az a bolondoskodás semmit, hanem minél hamarább véget kell vetni a dolognak, punktum... Ezt a mama mondja, és igaza van, mert ő nagyon okos asszony. „Véget kell a dolognak vetni, punktum“, — ismétlik utána mind a ketten , s a szerelmes ember azt re­ménye , hogy ezután a punktum után kö­vetkezik az ő élettörténetében a legszebb constructio. Apja keresztényileg szánja szegényt, le­gyen neki az ő hite szerint. De minthogy már az a „kölök“ rákö­tötte magát, ő is megmozdít egypár rugót. —­­ekép aztán kitűzik a lakodalom napját, varrnak, mosnak, tisztogatnak mind a két háznál, mindenkinek sürgős a dolga, éjjelt nappallá tesznek, míg végre elérkezik a lakodalom napja. Hejh , régen is várják már, ki a szívé­vel , ki meg a szájával. (Vége köv.) Javaslat a „Kecskemétvidéki gazdasági egyletének, a kecskeméti szőlőskertekben teendő eljárásokról. Gábor József, érdiószegi áll. vincellér­képezdei igazgatótól. (Folytatás.) Ha azonban valaki a vén szőlőskertek­hez a közelség miatt annyira ragaszkodik , hogy mindenesetre a vén szőlőföldet kívánja új szőlővel beültetni, azt is megteheti, csak­hogy ne várja a feltalaj teljes kisoványodá­­sát, mert a kiürült kamarát akárhogy for­gathatjuk is, nem fogunk abban találni a konyhára valót. — Hanem ellenkezőleg mielőtt a szőlő kivágatnék, 2—3 évig a vén szőlő földje gazdagon megtrágyáztassék és miután a trágyázás által a feltalaj az egész tápere­jét teljesen visszanyerte, csak akkor van értelme a feltalaj odafordításának, hol a szőlő gyökerei élősködnek. De ha előbb a feltalaj is teljesen kiso­­ványíttatik és még annak is a legfelsőbb azon része , mely a mélyebben ható szőlő­gyökerek által fel nem használtatott, a mel­lett a levélből és gyomokból egy kevés tele­­vényt is tartalmaz, 1 m. 30—40 cm. mélyen alátemettetik, hova a gyökerek csak több év múlva juthatnak, helyébe pedig holt föld hozatik fel az egész azon vastagságban, a melynél mélyebben a szőlőfa gyökerét nem volna szabad engedni; — mivel lehet ugyan szőlőfa gyökereket 2—3 m. mélységben is találni, de csak 50—60 cm. mélység az, mely a szőlőfára kiváltképen termékenyítő­­leg hat, miután csak ily mélység teszi lehe­tővé, hogy a külső kedvező befolyások (lég­nemű tápanyagok, melegség) felhasználtas­sanak. — Ily eljárás mellett nem lehet mást várni, minthogy a beültetett új szőlő sok évekig kínlődik, s ha be is hatolnak a gyö­kerek a mélyen lefordított televényebb rész­be — termékenység még nem lesz elérve, mert azt már bebizonyította a tapasztalat, hogy a mélyen ültetett szőlő és gyümölcs­fák sokkal terméketlenebbek , mint azok , melyek a földszinéhez közelebb hagyatnak. Sőt több oly esetet láttam , hogy a mé­lyen ültetett gyümölcsfa mind­addig csak sínlődött, míg a földszinéhez közelebb egé­szen új gyökereket verhetett , az alsó ere­deti gyökér pedig rothadásba ment át, így van az a mélyen ültetett szőlővesz­­szőkkel is, annak is az alsó része többnyire elszokott rothadni s csak a felsőbb büty­köknél ver gyökereket, melyek azután ter­jednek amerre puhább és gazdagabb földet találnak. Tehát úgy az elmélet, mint a gya­korlat is világosan bizonyítja azt, hogy nemcsak nem hasznos az 1 m. és 30—40 cm. mélyre való földforgatás, hanem káros is, mert míg egyrészről a felhozott holt földben sokáig sínlődik a szőlőfa, míg csak némileg is meg tud gyökerezni, másrészről a mély poriranyítás és a tevékeny rétegnek aláfordítása által oly mélységbe tereltetik a gyökérzet, hol minden jótékony befolyások­tól teljesen elzáratik. Miután tehát a tapasztalás azt bizonyít­ja, hogy 50—60 cm. mélység az, melyben a szőlőfa gyökerei legkedvezőbben tenyész­nek, a földet is tehát ennél sokkal mélyeb­ben forgatni mindig célt tévesztett eljárás. Hanem a kihasznált vén szőlőföldekbe, vagy soványabb új helyekre is jól, vagy túl­­buzgalomból roszul ültetett új, de silány kinézésű gyenge, vagy épen beteges szőlők szerény nézetem szerint csak trágyázással volnának megjavíthatók. — És pedig úgy, hogy a sorok között épen a középen 34— 36 cm. mély és ugyan oly széles árok ásat­­nék , mely árok, félig trágyával megtöltve ismét beföhetnék; hanem óvakodni kell attól, hogy különösen nyers és meleg trágya a szőlőfa gyökérzetével érintkezésbe jöhes­sen , mert a különben is meleg, ritka föld­ben annak a heves erjedése oly melegséget fejt ki, hogy a szőlőfa gyökérzetét könnyen megégetheti, valamint a gyors erjedés kö­vetkeztében nagy mennyiségben fejlődő gá­zok is sértőleg hathatnak. A felül trágyázás pedig, a minő Kecske­méten többek által gyakoroltatik, hogy t. i. a trágyával vagy a felszín beteríttetik, vagy pedig a trágya a bekapált szőlő árkaiba tétetik, — nem árt ugyan a szőlőfának, mivel a gyökerektől igen távol esik, hanem az ily trágyázásnak is meg van az a rész oldala, hogy a trágyának nagy és igen ér­tékes gáznemű részei haszon nélkül illan­nak el, tehát a trágya elpazaroltatik. — Másrészről pedig az a földréteg javíttatik , melyben a gyom gyökerei foglalnak helyet, minélfogva az ily trágyázás a gyomot sza­porítja. Legjobb tehát 1—2 évig állott hidegebb vegytrágyával, a fent említett módon trá­gyázni , mi a gyengébb, sőt a beteg fodros szőlőket is teljes erőre emelheti. Hogy a vegytrágyába minden állati trá­gya és növényi testrészek p. o. törköly, összevagdalt venyege, hamu stb. mind fel­­használhatók az magától értetik. Csakhogy a homok földhöz készített vegy­­trágya rétegei közé célszerű minél több iszap­földréteget is közzé tenni, mi egyrészről a vegytrágyát hidegebbé teszi, másfelől pedig minden gáznemű anyagokat fel fog. — Az ily vegytrágya 1 — 2 év múlva a homok földre legalkalmasabb trágyát fog nyújtani. A trágyázás nemcsak a gyenge vagy beteges fiatal szőlő helyre hozatalára szük­séges , hanem gazdagon kifizetné az magát az elgyengült vén szőlőknél is, mert azáltal ugyanannyi szőlőmunka mellett a szőlő és gyümölcstermést tetemesen fel lehetne emelni. Attól nem kell tartani, hogy a vén szőlő termése azáltal sokkal silányabb lenne, mint az általánosan elterjedt hiedelem. Igaz ugyan, hogy ha fiatal jóerőben levő szőlő még túlságosan trágyáztatik s az ily módon meghízlalt fürtök 1. néha 2% különb­séget mutatnak a cukor tartalomban, hanem a vén szőlőnél s épen a homok­talajnál attól legkevésbé lehet tartani, sőt a késői szüret­tel a netalán mutatkozó különbség is elosz­latható. Ami pedig a gyümölcsfajok megválasz­tását a talajra nézve illeti, arra nézve csak azt mondhatnám, hogy általában a kecske­méti talajban, mint fent is említettem, le­het ugyan minden gyümölcs vagy szőlőfajt tenyészteni és az egyes helyeken mutatkozó hiányokon is trágyázással, vagy oly gyümölcs­fák ültetésével segíteni, melyek gyökereiket a földszínbe terjesztik, vagy a mélyen ható gyökerű fák előbb iskolában úgy neveltesse­nek , hogy az állandó helyeikre való kiülte­tésük előtt 2—3-szor az iskolában átültet­­tessenek s mindannyiszor a lefelé menő gyökerek jó rövidre visszavágassanak, hogy azáltal az oldal gyökerek fejlődése segíttes­­sék elő. Az így nevelt fák, kivált ha azok nagy mélyen nem ültettetnek, minden esetre fog­nak eléggé diszleni ott is, hol jelenleg az eféle fák csak termés nélkül sínlődnek. Hanem mindamellett nézni kell arra, hogy hol és miféle gyümölcsfa diszlik szeb­ben és oly fajokat kell inkább ott alkal­mazni , mert azok kevesebb költséggel és gondozással vezetnek célhoz, mint azok, melyek világosan láthatók, hogy ott kevésbé díszlenek. A­mi pedig a gyümölcsfajok hasznossá­gát illetőleg egyik a másik feletti előnyeit illeti, arra az eddigi tapasztalat adhat leg­jobb utasítást,­­ ugyanis Kecskeméten a tapasztalás azt mutatja, hogy ott a nyers gyümölcs nyújt eddig legtöbb jövedelmet s azok között is a kajszin barack a kitűnő , mely nemcsak a fája szép fejlődé­sénél s tartósságánál és a gyümölcse kitűnő­ségénél fogva érdemel kiváló figyelmet, hanem a már ismert, nagy kereskedelmi cikk is lévén . — Kecskeméten legnagyobb mértékben tenyésztendő. A kajszin baraczkot követi ott az alma termelés, melynek fáji szintén óriásokká fejlődnek, a gyümölcse is elég kelendőség­nek örvend, hanem mindamellett, hogy az ott elterjedt pogács- és törökbálint almák a szokás miatt már keresetté váltak s annál­­fogva azok nagyobb mértékben terjeszten­­dők is, de mindenesetre jó lenne nemesebb almák felé is terelni kissé a kereskedést, melyek nagyobb árban lennének értékesít­hetők, p. o. lehetne kísérletet tenni a jobb­féle és állandó remnette-ekkel és calvilokkal, melyek termékenységéről és a gyümölcs tökéletességéről előbb egy kísérleti kertben kellene meggyőződni , a közönség azután csak mint elismert kitűnőségeket tenyész­tené. De ahoz az kellene, hogy a t. Gazda­sági egylet a kebeléből egy állandó kóstoló bizottságot választana s az egész évben egy állandó gyümölcs kiállítási helyre (pl. a kaszinóba) beküldött gyümölcsöket az foly­tonosan észlelné és bírálná, mely bírálat eredménye nemcsak jegyzőkönyvbe vezettet­nék a termés helyével és a termelő nevével, hanem a nagybani tenyésztésre érdemesnek találtakat a közönséggel is kellene tudatni. Igen sok fajra nem kellene törekedni, mivel a nagyobb kereskedésben csak a kevés fajnak van életrevalósága. Egyébiránt a már ismert faj kicserélésével óvatosan kell bánni. Közte úgy látszik kevesebb termelte­tik , valószínűleg azért, hogy fája kevésbé díszük, mint az almafa, hanem az is meg­­érdemlene kissé több gondot fordítani reá.

Next