Kecskemét, 1877. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1877-01-07 / 1. szám

1877. 2 1. szám. „KECSK­EMÉT.“ figyelmébe ajánltatott, hogy igazságosabb, méltányosabb és a helyi körülményeknek inkább megfelelő eljárást kövessenek. A cethali, ballószegi és sziklai erdők­ben eladásra kijelölt tűzifa részletekre megtartott árverések eredménye jóváhagya­tott. Az összes eladott erdőrészletek vétel­ára tesz : 22753 frt. 80 krt. A solymosi és ágasegyházi nádtermésre megtartott árverés eredménye 1197 írtban szinte jóváhagyatott Szokolai Mihály és Domokos Boldizsár ügyvédek főispán úr által tiszteletbeli tiszti ügyészekké kineveztetvén, a hivatalos esküt letették.­­ Az 1876. évi Aug. 20-tól Szept. 12-ig tartott szegedi országos közkiállitásról JELENTÉSE a kecskeméti összes kiállítók képviselésére kiküldött CSIÖHGEI IMRE biztosnak. Kecskemét sz. kir. város törvényhatósági bizottságának, az 1876. évi Jul. hó 26-kán tartott közgyűlésében, 306. sz. alatt hozott határozatánál fogva, kiküldettem a végett, hogy Szeged sz. kir. városában , e folyó évi aug. 20-kán megnyitandó országos tárlaton, az összes kecskeméti kiállítóinkat képvisel­jem , azok érdekében mint megbízott mű­ködjem. — Midőn megbízatásomhoz képest tett eljárásomról, a tek. törvényhatósági bizottságnak jelentésemet tisztelettel bemu­tatom , nem mulaszthatom el, hogy a már megejtett országos közkiállításon tett tapasz­talataimból azokat, melyekből hazai ipa­runk emelkedését, vagy hanyatlását követ­keztetnem lehet, föl ne említsem. Hazai országos kiállításaink célja az lehet, hogy ott, nemzeti jellegünk bemu­­tattassuk, hogy alkalom nyújtassék hazai iparunk , vagy a mezei gazdálkodás előre­haladottságának, vagy elmaradottságának felismerésére , alkalmul szolgáljanak arra, hogy egyes iparágaink versenyképességét felismerhessük, a kevésbé fejlett iparágak művelésére, emelésére, a szükséges kelléke­ket megteremtsük, s azok sikeres felhasz­nálására a kellő intézkedéseket megtehes­­sük. Hogy az eddig megejtett országos ki­állításaink rendezése által, megtaláltuk-e , a­vagy csak megközelítettük-e a helyes utat a kitűzött cél felé, ennek felismerése vé­gett vissza kell vezetni emlékezetünket, legalább az 1840-es évekig, amikor hazai iparunk érdekében megkezdődtek azon erős mozgalmak, melyek megteremték a pesti országos iparegyesületet, s megszülték a „védegylet“ s az országos kiállítások esz­méjét. Az első országos iparműkiállítás 1842- ben, a második 1845-ben, a harmadik 1846-ban, a pesti muzeum termeiben nyit­tatott meg, mely utóbbi már élénken tün­tette fel a megindult iparos mozgalmak üdvös hatását, s meglepő sikert mutatott fel; de fájdalom ezen üdvös mozgalom, mely hazai iparunk felvirágzásának csiráját képezte, az 1848-iki események által meg­akasztatott. Midőn az iparegylet 1851-ben újra kezdte volna a kiállítás ügybeni mű­ködését, az akkori politikai viszonyoknál fogva, működésétől egy kormányrendelet által eltiltatott. S ez idő óta vesztegelt ha­zánkban minden nyilvános működés az ipar­terén , egész az 1861-ik évig, a­mikor az önkény­uralom vaskorlátai megtágulván, a haza boldogítására irányzott, de eddig sza­badon nem terjedhető eszmék,­­ mint ilyen az iparegyesületek eszméje is, szárnyra kelt, s megalakult Kecskeméten az első iparegylet, mely nem csakhogy célul tűzte ki az iparműkiállítások rendezését, de annak ke­resztül vitelére minden erejéből törekedvén, így foganatosította 1872-ben, egy negyed százados szünetelés után , az első országos iparműkiállítást. 1873-ban a bécsi világkiállításon Ma­gyarország tekintélyes részt vett. Ez idő óta hazánkban számos szőkébb körű vidéki kiállítások rendeztettek, s igy következett a folyó év aug. 20-kán megnyílt szegedi országos kiállitás, mely a tulajdon­­képeni jelentésem tárgyát képezi. Ha igy visszatekintettünk hazai iparunk multára csak a jelzett időig, lehetetlen föl nem ismernünk nemzetünknek előre törekvő jellegét, mely nemcsak a mostohán sújtó elemi csapásokkal, de azon szomorú politi­kai helyzetünkkel szemben , — melynek nyo­mása alól különösen hazai iparunk fejlesz­tése terén eddig ki nem bontakozhattunk , — iparunk fejlesztése érdekében eddig meg­ejtett kiállításoknál fokozódott részvétben nyilvánul, úgy, hogy az 1846-ban rende­zett harmadik országos kiállításon egy Kos­suth és egy gr. Battyány Lajossal az élén, 462 darabra ment a kiállított műdarabok száma.­­ 1872-ben az újabb korszakot megnyitó kecskeméti iparkiállításon 606 volt a kiál­lítók száma 15,871 darabbal. 1876-ban az egyszerű iparosok által folytatott szegedi kiállításon már 1954-en voltak a résztvevő kiállítók, sok ezerre menő darabbal. Hogy az elérni óhajtott cél második ré­sze , az iparágak előhaladásának, vagy ha­nyatlásának felismerése mennyire érezett el az eddig megejtett kiállításokkal, még élén­kebben feltűnik, ha a szegedi tárlat egyes csoportjait át­nézzük, és némi hasonlatot teszünk a már fent nevezett kiállítások eredményeivel. Midőn ezt teszem, nem lehet célom , hogy az egyes tárgyak kitűnőségét, vagy kevésbé elfogadható minőségét jelezzem, mert ez annyi lenne, mint a bíráló bizott­ságok eljárásáról már közzétett eredmény­nek felül­bírálgatása; egyedül csak arra szorítkozom , hogy az iparágak termékeinek általános áttekintéséből saját tapasztalatomra fektetett ítélettel azoknak haladását, vissza estét, vagy végképp kihalását felmutassam. Az I. csoportban , mely az erdőtermé­nyeket , és félkészítményeket s a nehezebb faipar termékeit foglalta magában, már fel­­­tűnt, hogy erdőtermékeink alig beszámít­ható mennyiségben, a félkészítmények már tekintélyesebb számban, a nehezebb faipar­termékek pedig az ország különböző és távol vidékekről összegyűlve szép csoportot képeztek; a bécsi világtárlaton ugyane csoportban hazai termékeink épp az ellen­kező képet adták. Erdőterményeinknek ki­maradása tehát csak a részvétlenségnek számítható be. E csoportban Kecskemétről egy kiállí­tónk volt, tárgyai érdeméremmel lettek ki­tüntetve. (Folytatjuk.) TÁRCA. Széptani levél. Kedves Ella! Alig van, talán nincs is a szép jelöltjei, a nők közt olyan, a­ki rút sértésnek nem tekintené, a szépség létezé­sének tagadását. Ez igen természetes. Hiszen a szépség a hölgy útlevele , melylyel a férfi világ érzelem országának határán átbocsát­­tatik, a szépség képezi azon hadsereget, a­melynek segítségével a hölgyek hódító had­járataikat , a kívánatos győzelemmel feje­zik be. Valóban én nem hihetem olyan hölgy létezését, a­melyik örömest hallaná , sőt maga ellen irányzott merényletnek nem te­kintené azon állítást, hogy egyetlen férfit sem hódított, s nem is fog meghódítani soha, mert nincs, mivel, és, ha vonzalom ébredt, vagy ébred is iránta valaki szívé­ben , az a vonzalom, nem az ő érdeme, nem az ő szépségének vívmánya, hanem mindig és minden esetben a férfi egyéni gondolkozásának , érzemény irányulatának, szóval kizárólag alanyiságának eredménye. Az ilyen állítás minden bizonynyal fel­lázítana minden nőt s ne tagadja. Ön is csak egy a több közül, Ön is érezné arcán a sérelem érzete által felszított tűz égeté­sét , még pedig ugyancsak nagy mértékben, az olyanok közül való levén, a milyeneknek egyikéről író a költő: Mert arcai szebbek azénál A hajnal csak azért lett szégyent vallva pirossá,“ és „Lajomok közt a hajnal teremtett: Rózsa arcod épen az övé.... Ringatód volt illatos szellője S álmaidat sugárból szövé.... És szemed a nefelejcsre hullott Harmat cseptöl nyerte bájait, Harmat cseptöl, melyben egy szerelmes Csillag füirdeté sugárait.“ És ön egy kérdésemre, mégis olyan fe­leletet adott, a­melyben vétek rejlik a nők közös gondolkozása s egyúttal az igazság ellen. Kérdeztem , hogy Ilma, az ön kedves , de általam nem ismert baráta szép-e s Ön ezzel vélt kielégíteni: „az ízlés dolga.“ Megvoltam lepve s csodálkozni még most sem szűntem meg azon, hogy a kit óvatlan pillanatban oly sok gyújtó tekintet, s oly sokszor hiába ostromla, miként hozható azt zavarba egy régóta, országszerte barangoló zavaros kifejezés. Hanem meglepetésem, mióta a gondo­latok s divatos kifejezések története kulcsot adott kezembe — teljesen eloszlott. Mire tanított engem a kifejezések és gondolatok története s mi a hiba e kifeje­zésnél: „az ízlés dolga“? Arra, hogy a gondolatok és kifejezések sorsa hasonló a pénzéhez. Sok közös vonás­sal bírnak. Azok ajkról-ajkra szállnak, ezek kézről-kézre járnak — mindegyik utazik. És valamint van jó, igazi és rósz, hamis pénz, épen úgy van jó , helyes s rósz, hamis gon­dolat és kifejezés. A pénz jósága különösen abban áll, ha bír a képviselt értékkel — a kifejezésé is; igazi, valódi a pénz , ha ille­tékes helyről van kibocsátva — épen így áll a dolog a gondolattal is. Ah, de vannak kibocsátási, készítési joggal nem biró emberek, a kik még­is ké­­szitnek és forgalomba hoznak pénzt — ezek a hamis pénzverők s vannak igaz gondolat s megfelelő hű kifejezés létrehozásától a képesség hiánya által eltiltott emberek, a kik mégis produkálnak s bocsátnak szárnyra gondolatokat — ezek a hamis­ gondolat fa­ragók. Van mindkét fajtából — több az elég­nél. Hamis pénz , hamis gondolat! A hamis pénzverő túl ad készítményén, az elfogadó jónak tartja , ismét tovább adja s több-kevesb ideig kézről-kézre jár, míg­nem valaki közelebbről megtekitvén, a ha­mis voltot felfedezi s ezzel a pályafutás út­ját bevágja. Nem igy van-e ez a gondolatokkal és ki­fejezésekkel? Sokszor egy-egy gondolatot kimond va­laki , a meghajló kényelem szeretetből vizs­gálat nélkül elfogadja igaznak, sajátjává teszi , forgalomba hozza s csak később, né­ha sok , sok idő múlva akad, a ki a gyak­ran már igen is nagy körben elterjedt gon­dolatot figyelemmel vizsgálja s felfedezi, hogy az, a mi igaz gyöngyként szerepelt, nem egyéb hitvány, értéktelen kövecsnél, mely csak a mocsáros talaj eltöltésére jó, csak lábunk alá kerülésre érdemes. Ilyen, nagy körben elterjedt gondolatot ölel fel az Ön által is használt kifejezés, mely szerint valakit szépnek vagy rútnak mondani merészség, mert az „ízlés dolga.“ A tárgy milyenségének megítélésénél, az ítéletre, kétség kívül, nagy befolyása van az alanyi Ízlésnek s ha csak ezt és enyit akarna mondani a felhozott kifejezés , akkor nem is lehetne ellene alapos kifogást tenni. Azonban, ha valaki ezen kérdésre: „szép-e ez a szobor, festmény, hölgy stb?“ ezt feleli „az Ízlés dolga,“ ezzel már sok­kal többet mondott, azt, hogy határozottan senki sem mondhatja , ez vagy az szép vagy rút, hanem csupáncsak enyit: „ez nekem szép, az n­e­k­e­m nem tetszik.“ Ezzel három is van mondva. Az, hogy a szép önálló léttel nem bír , hogy e téren a vélemény tisztán alanyi, hogy minden em­ber ízlése minden egyes esetre vonatkozó­lag más. Ez nagy tévedés. Valódi hamis pénz ez, mely csak­is annak köszönheti hosszas for­galomban létét, hogy hazánkban a rendkívül fontos széptan­i parlagon heverő tudomány. Engedje meg édes Ellám , hogy egy le­vél szűk keretéhez képest, bőven foglal­kozzam a tévedés kimutatásával. Vájjon Ilma szép-e, az ízlés dolga — mondá Ön — s nem kételkedem benne, hogy ha cukorért élő-haló kis húgának, a kedves Rózsának nem férne fejébe, miként lehet az, hogy Jenő bátyja a cukrot nem szereti s e tárgyban Önhöz kérdést intézne — azt fogná neki válaszolni: „Az azért van, mert más az i z 1 é s e.“ Tehát az „i z 1 é s“-nek mindenik esetben szerepet juttat, pedig az előbbi és utóbbi esetben lényegesen különböző jelentéssel van alkal­mazva. Ám vizsgáljuk meg, miként jutunk ízlé­sünk tartalmához az előbbi s miként az utóbbi esetben? Hogy a tárgyakról, ízlésük milyenségét tanúsító véleményt alkothassunk, minden esetben segéd­eszközökre van szükségünk­­ az érzékekre. Ezek gyűjtik az anya­got, a mely alakulandó véleményünk alap­vonalmait viseli. Az érzékek tehát igen fon­tos szerepet játszanak s ezért legelébb is ezeket kell figyelmünk tárgyaivá tennünk. (Folytatjuk.) Másolat. A sáskákról, és kiirtásukra alkalmas eljárásról. Linhart György és Hechtl Sándor, a magyaróvári gazdasági akadémia szaktanárainak jelentése. (Folytatás.) Ezen nagyon is egyszerű és igen köny­­nyen felfogható dolgot gazdáink vagy nem tudják , vagy nem hiszik el, mert különben csak megtennének mindent, hogy a felsza­porodást , amennyire csak emberi erő által lehetséges, megakadályozzák. Ez irányban pedig a sáskák természetes ellenségeinek megvédése és szaporodásukra kedvező körül­mények lehető előidézése által működhetünk legsikeresebben. A sáskák ellenségei: a va­­kond, mely főleg a peték pusztítása által használ; hasonló módon árt a cickány , de legsikeresebben pusztítják a madarak, kü­lönösen a gólya, seregély, a vetési és ham­vas varjú, a gébics. Védeni kell tehát e madarakat, csakhogy ez oly követelmény, melyre már oly sokszor figyelmeztettek gaz­dáink , s valószínűleg még sokszor lesznek figyelmeztetve, míg azt valóban mégis teszik. Ha már azonban igen elszaporodtak, akkor a felsorolt ellenségek nem elégsége­sek a kiirtásra , az embernek magának kell ez esetben közreműködni. A kiirtásra, el­pusztításra nézve a következőket ajánljuk : 1) A peték összeszedését. Ezen eljárás sikeresen csak a nagyobb fajok ellen alkalmazható , mert csak ezeknél képeznek a peték oly nagy csomót, hogy azokat felis­merni és összegyűjteni lehetséges, minden hosszabb keresés és különös szakismeret nélkül. Azon helyeket, hova a petéket le­rakják , némi gyakorlat után könnyű felta­lálni , az ily helyeken ugyanis rendesen nagyobb számú döglött nőstény sáskákat találhatni. A peték keresésénél nem szük­séges mélyre felkutatni a talajt, mert a peték legfeljebb 4 centi mélységben rakják le. Azon helyekre, hol a nyár folyamában és ősszel sok petét szedtünk össze, jövő év tavaszán különös figyelemmel kell lenni, mert valamennyi petét összeszedni lehetet­len, azért tavaszszal a visszamaradt peték­ből kikelt, kezdetben csapatokban együtt ülő fiatal lárvákat kell pusztítani. 2) A sáskák elégetését. Ahol már a sáskák pusztítanak , ott legtöbb sikerrel alkalmazhatni ezen és a következő eljárást: Az elégetést oly módon eszközöljük, hogy azon irányban, mely felé a sáskák húzód­nak , egy szabad területre, ha ilyennel nem rendelkezünk , akkor lekaszálunk egy szük­séges nagyságú területet, melyre szalmát, nádat vagy más könnyen égő anyagokat hordunk, ezután a sáskákat reá terelvén, felgyújtjuk. 3) Fogó árkok ásását. Oly vidé­ken, hol a tüzelő­anyag sokba kerül, mun­kaerő pedig elég van, ezen eljárás ép oly sikerrel alkalmazható, mint az előbbeni. Itt szintén azon irányban , mely felé a sáskák húzódnak, a még meg nem lepett területen 50—60 centiméter mél­g ily széles árkot húzunk, a kihányt földet a túlsó oldalra, az árok partjára felhalmozzuk , ezután a sáskákat az árokba hajtjuk, és itt agyon tapossuk s egy réteg földet behintjük. Jó az árkok fenekén egyes mélyebb fogógöd­röket alkalmazni, melyekbe az árok fenekén mászkáló sáskák belebuknak, összegomo­o­lyodnak, s így könnyebb őket agyontaposni. A sáskák hajtásánál a következőkre kell figyelemmel lenni. A hajtók lombos faágak­kal felijesztgetik az állatokat, anélkül azon­ban, hogy agyonverdesnék őket, mert kü­lönben ezek oly­annyira összezavarodnak, hogy nem haladnak a kívánt irányban, hanem vagy nyugton maradnak, vagy vissza­felé ugrálnak. Ezen hátráltató körülmény elkerülése céljából, a hajtóknak még arra kell figyelni, hogy a nagy sáskatömegtől mindig bizonyos távolságban álljanak, ne pedig közötte járjanak , és ha a sereg egy vagy más okból megakad, nem akar halad­ni , a hajtóknak bizonyos távolra vissza kell húzódniok s csak */„—1 óra elteltével sza­bad a hajtást folytatni A hajtásnak továbbá lassan kell történni , mert különben a sás­kák elfáradnak és nem haladnak előre. A legalkalmasabb idő a hajtásra a kora reggel, a míg a harmat fel nem szállt, a vándor­sáskákat , midőn szárnyasok, már csakis erdőben lehet hajtani, a kisebb fajokat azonban, szintúgy a vándorsáska lárváit egész napon át lehet terelni. A hajtást ugyanazon területen többször kell ismételni mindaddig , míg elegendő sok sáskát lehet ily módon összehajtani és elpusztítani. Ezen három pontban foglalhatjuk össze azon intézkedéseket, melyeket a sáskák ellen sikerrel alkalmazhatni. Azonban ezek felsorolásával korántsem említettük fel mind­azon intézkedéseket, szereket, melyek a sáskák ellen ajánltattak. A meg nem említett segédszerek azonban vagy babonaságra, vagy e tárgy nem ismerésére, vagy üzérke­désre vezethetők vissza. A sáskák elé ha­rangozást még csak megbocsájthatni a tu­datlan népnek, habár ezzel is többet árt magának , mint a sáskának , de mit száll­­junk ahoz, ha komoly férfiiak gazdasági szaklapokban a sáskák ellen carbolsavat, hamut, korai és késői vetést ajánlanak! Feltéve , hogy a carbolsav megöli a sáskát, mily roppant mennyiség volna erre szüksé­ges , mennyi munkaerőbe kerülne , annyi vizet és carbolsavat a meglepett területre felhordani. E szer csak akkor használhatna, ha az egész területet carbolsavval elárasz­­tanák , ennél talán azonban mégis csak ol­csóbb az égetés vagy árokásás. (Folytatjuk.) Januárius 7. Színészet. „Zsidó apáca.“ Regényes korrajz 3 szakaszban. Irta: Lukácsi Sándor; előadatott jan. 2-kán, kedden, Báródiné javára. A jutalomjátékok kezdenek „névben“ élni; maga a jutalomjáték szó kezd új fogalmat jelölni. Jutalomajáték , ma már egyenlő jelentésű ezzel : játék jutalom nél­kül. Jutalomjátéki előadás és üres színház, mintha csak házastársak volnának, rendesen együtt járnak. Ugyan , ki volt az összehá­zasító ? Ugyan ki adta e természetellenes szövetségre a szentesítést? Talán a közön­ség, melynek közönye, rész­vétlensége jutal­mat nem ad ? Erre mondjuk ki kárhoztatá­­sunkat? Nem tehetjük. Mi azt hisszük, hogy ha egyoldalúlag a közönséget okolnák — hibát követnénk el. Vétkeznénk a közönség és az igazság ellen. Régebb idő óta kisérjük figyelemmel, a

Next