Kecskemét, 1877. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1877-01-07 / 1. szám

1877. — 1. szám. „KECSKEMÉT.“ közönségnek jutalomjátékok alkalmával ta­núsított eljárását s azt tapasztaltuk, hogy a jeles színészek jutalomjátékát csak elvétve látogató kis közönség s majdnem mindig akkor, a midőn megfeledkezve magukról, oly szinművet választottak , hogy a válasz­tásban a választó iránt méltatlanság, a kö­zönség iránt figyelmetlenség jelentkezett. Szerintünk a jutalomjáték nem csupán alkalom nyújtás a közönségnek a tekintet­ben , hogy figyelem nélkül a színmű és a jutalmazott játékának milyenségére, pénzét átnyújthassa, de sajnos, nagyon sok színész csak ilyennek tekinti és tekinté­s a közön­ség várakozásával való e játékban azután nem csoda ha eljátszatott a jutalom. A juta­lomjátéknak jó oldala az anyagi előny, de jelentőséget nem ez, hanem az kölcsönöz neki, hogy ebben alkalmat vehet a színész, mind a színmű és szerep megválasztásában, mind a játékban nyilvánuló tehetségének legkedvezőbb színben való bemutatására s így ha netalán igazságtalanságból vagy té­ves nézetből tehetségéhez méltatlan szere­pekben vagy nem neki való szerepkörben kelle játszania — jutalomjátéka alkalmával a közönség tetszésében elégtételt szerezhet, a múltért kárpótlást nyerhet, a jövőre nézve reményt meríthet. Hanem az anyagi oldal a legtöbb szí­­nészszel elfeledtet mindent. És kérdem , ha a színész megfeledkezik a művészi becs­vágyról s a közönség igényeiről — várjon csoda-e, ha a közönség is megfeledkezik a színészről ? Mi azt hisszük, hogy nem s épen ezért nem csodálkoztunk azon sem, hogy utóbbi időben városunkban is több jutalomjátéki előadás, üres színház előtt folyt le. Kis közönség nézte meg Báródiné jutalom­­játékát is, kinek választását, szinte nem dlicsérhetjük. A „Zsidó apácát“ nem aján­lotta belbecs , Judith szerepét kiválóság s nekivalóság. Szívesen elismerjük , hogy Bá­ródiné játékán meglátszott a törekvés , sőt itt-ott némi sikert is mutatott fel, de Ju­dith különben is gyönge lábon álló szere­pében, életerős, egész, egységes alakot lé­­tesítni nem tudott. Egyébiránt sok tapsban részesült. Völgyi Gyula (Lévi) igen ügyes alakítást mutatott be. Lévi élcei ügyes magyarázóra találtak benne. Szabó Anti (II. József) Aradi (Pater Leonardo) s Békeffi (Ábrahám) meglehetős sikerrel mű­ködtük. Ez utóbbi azonban gyakran elfeledő, hogy aggastyánt ábrázol, kinek hanghordo­zása , lelkesültsége, taglejtése más utat követ, mint a fiatalé. Aranyosi (Rein­­hard lelkész) gyönge szónok volt. A nők közül Völgyi Gyulán­é (Oderberg Amá­lia) tűnt ki különösen kedves jelensége s szerepszerű , élénk játéka által és Mezei­­n­é szerep nem tudásával. Nagyon téved , ha a világi fejedelmek sugalmaztatásából, helyesen véli következtethetni, hogy az ursulita fejedelemnő is akkor viszi jól sze­repét, ha botrányos tudatlanságot tanúsít. „Buguillon vagy ki hiát az apja.” E bohózatban a komikum ereje a hely­zetekben s nem a jellemekben nyilatkozik. A helyzetek azonban egészen természetesen, erőtetés nélkül születnek s a csoportosítások ügyességet árulnak el. A második felvonás­ban tetőpontot jelölő bonyolulat szövése, a tévedések csomózása mesteri. A beszélgetés fonala bámulatos ügyesen gombolyodik le. Amily eleven, figyelmet érdemlő a dialóg, épen oly ügyesen van domborítva a nem nagy szellem, de becsületes, jó, megelége­dett Buguillon, a főszemély jelleme is, kinek szerepét Szabó Anti méltánylatot ér­demlő ügyességgel egyéníté. Sz. A. szeret túlozni, de ez este e tulajdonának kedve­zett, a bohózat adta szabadság s ábrázolá­sában B. jellemének minden vonását össze­gyűjtve s életre keltve láttuk. Valóban oly szerencsével eszközlé , annyi sikerrel vette körül alakítását, hogy szinte ügyesen játszó társai közül egészen kim­agasult. Arcjátéka kifejező és mosolyt előidéző taglejtése ter­mészetes volt Elismeréssel emlékezhetem meg, a sok­kal jelentéktelenebb szerepben játszott Me­zeinél (Lecourland) szinte szerencsés alakí­tásáról. Egyébiránt a többi szereplők (Szabó Antiné , Arányi, Békefi , stb.) játéka is beil­lett az előadás keretébe. Örömmel jelzem, hogy az egész előadás összevágó, jó volt és sokkal nagyobb közönséget érdemelt, mint a­milyen végig nézte. Dalotti: Az Isten keze. (Folytatás) Gondolat nélkül, mint egy zavarodott, bámult maga elé Péter. „Az Isten keze ve­zessen haza.“— úgy tetszik, hallotta már e szót valaha.. .. Igen , igen egy rettenetes pillanatban. Igen akkor , midőn__,,Oh édes jó apám, de meghallgatták oda fenn a te átkodat. Oh, de nyomorult, istenverte va­gyok. Oh Ida, Ida, mért tetted semmivé életemet. Oh mért nem szakad most össze a világ. — Zúzná darabokra a hitelent, zúzna darabokra engem is ... sírása elfojta szavait. Pétert a nagy lélekrázolódás, a szivét megrohant iszonyú fájdalom leverék lábáról, ágyba fekteték, — erős lázba esett s na­pokig feküdt eszméletlenül. Elhagyatva, ápolás nélkül valószínűleg elköltözött volna ez árnyékvilágból, ha a jólelkű Csibor uram gyöngéd gonddal, fáradhatlan szorgalommal nem virraszt mellette. De ő, a­mint értesült annak betegségéről, kinek sorsát amúgy is éber figyelemmel kisérte, rögtön ott termett. „Boldogságos szűz, hiszen csak nem vesz­het el ilyen derék fiatal ember. Lám mond­tam én mindig hogy egy csep jó sem néz ki abból a híres kisasszonyból. — Még azt a klavirmestert is bolondá tesz, a­kivel most elment. — Bizon­yobb lett volna nálunk ma­­radni.“ — Péter ha olykor eszméletére tért, — megismerő régi gazdáját, — egy pár szó­­rebegett a mi köszönet, hála akart lenni az ő számára, vagy átok egy másik számára, vagy a szégyen, a bánat töredezett hangja volt csak. Különben ritkán voltak tiszta per­cei. Rövid időre eresztette ki a láz vasmar­kából , melylyel szorongatta, marcangolta azt a lelket, azt a szivet, mely annyira szeretett, mely annyira csalódott. Négy nap múlva szűnt a láz, a beteg egész félnap jól érezte magát. Talán végkép eltávozik az a gyilkos ellenség, vagy talán csak pihen, hogy összeszedett erővel rohan­ja meg s szorítsa agyon martalékát. Bizony az csak pihent, az orvos is azt mondta, hogy még egy utolsó , legerősebb roham van hátra, ha azt kiállja a beteg, akkor ment­ve van. Épen vasárnap volt. Csibor uram egész éjjel ott volt a beteggel. Hajnalban megro­hanta az a kipihent ellenség és gyötörte, kínozta kegyetlenül. Reggel Boriska is el­ment atyjához, tudakozódni Zádor hogy lé­téről. — A hánykolódás , zavart beszéd , a merev nézés , — mely fürkész , mintha a lé­lek­ elszaggatott darabjait keresné — folyvást tartott. Végre kimerülten terült el ágyán, az a mélységes álom vette karjaiba, mely a legjobb orvos ezen a világon. Csibor uram holmit rendezgetett, Boriska pedig az ágy fejénél összetett kézzel imádkozott szívből, lélekből, igazán, buzgón. Ha látta volna valaki ilyen elmélyedve esedezni ezt a jó lelket, ezt a szép leányt, bizonyosan az a gondolatra támad, hogy ha ily tiszta lelkek imádkoznának, mily könnyű lenne akkor az eget boldogságával együtt közzénk fe­­l­kézni. Olyan átszellemülten állt ott­­ ajkain a felszálló fohászszal, mint maga a meg­testesült áhitat. Az orvos megérkezett s a­mint meglátta, hogy a beteg mélyen alszik, kijelenté, hogy minden veszélyen túl van. Míg utasítást adna egyre másra nézve, az alatt Péter felébredt. „Borzasztó ki vagyok merülve — szólt, — még egy ilyen lázrohamot nem bírok ki; mit mond orvos úr, messze van-e még a krízis?“ „Legyen nyugodt, azon már túl van,“ felelé az orvos. „De mikor leszek én ismét egészséges? — hiszen nincsen rajtam emberi kép.... Az én jó édes anyám vár rám s nekem tes­tem , lelkem , erőm , mindenem oda van.“ „Csakhogy az élete meg van,“ szólalt meg Boriska az ágy mellett, hol eddig a betegtől észre nem vétetett. Péter arra fordítá sárgult szemeit, so­káig mélázva nézzett rá: „Édes Boriska.!... hát örülsz te annak jó lélek , hogy az éle­tem meg van ? hiszen.........“ „Oh nagyon, nagyon örülök — azért imád­koztam szüntelen.“ „No hát ez az élet mostantól fogva a tiéd édes Boriskám, jer, add ide a keze­det .......igy... lát az Isten és úgy áldjon meg engemet, a mint igazat mondottam.“ Három hét került bele , míg Péter tel­jesen helyre jött, miben nagy érdeme volt az önfeláldozó szeretet hű gondjainak , mely­lyel Boriska ápolta azt, kiért régóta annyi könyet elsírt titkon és nyilván. Azon idő alatt a polgármester által hírül adatott, hogy a keresett Haraszti Péter csakugyan ott van, és a jó édes anya kérelemmel, pénzzel teli levelet küldött, hogy csak men­jen haza az ő kedves fia. Péter készült is az utazásra, csak azt várta, hogy megerő­södjék. Haza megy s aztán úgy jön el Bo­­riskáért, ki annyit szenvedett ő érte, annak boldogítására fogja szentelni életét. Az egész család örült a dolog ilyetén fordulatának , főleg Boriska „Csak tudja a boldogságos szűz, kinek kinek a sorsát jóra fordítani, lám, hogy utoljára is a mi emberünk marad.“ Az anya is felsóhajtott: „Mi atyánk Isten, no már ki hitte volna.“ Péter miután rendbe hozta dolgát, a kapott pénzzel útra indult. Tetszett pedig a magasságos Istennek abban az esztendőben (1863) kegyetlen csa­pással meglátogatni ezt a szép Magyaror­szágot. Megvonta a természet áldásait s a nemzetet sok, sok bűneiért egy évi kopla­lásra ítélte, a mihez a magyar ember nincs hozzá szokva, melynek is a következtében lett jajgatás, sirás az országban, a nyo­mor, az éhség mint a halál angyalai jártak szerte s bizony megtizdelték ezt a népet. Megszaporodtak a koldusok , megszaporod­tak a haramiák. De ha minden fűszál egy rablóvá változik — Haraszti Péter még ak­kor is elindult volna édes­anyjához. Sze­rencsésen át is jutott a rézhegyeken s kö­­zelgetet a Tisza-vidékéhez, hol legnagyobb vala az ínség. A Nyírséget akkor bizonyos Holes Guszti és rablóbandája tartá reme­gésben , kik miatt bizony nem volt bátorsá­­gos az utazás. Péter csak ment, a viszontlátás előre elképzelt édes örömeiben ringatá magát. Újra fogja látni azt a jó apát, azt a sze­líd anyát, kiket oly vérig megsértett, kiket úgy megcsúfolt, és szent fogadást tett, hogy jóvá fogja tenni elkövetett hibáját. — Mintha az Isten angyalának is jóvá lehetne tenni azt, a mit apja anyja ellen vétett, így gondolkozva, ábrándozva haladt egy nádas rét parton, midőn a sűrűből durva szó hangzott felé: „Megállj“!! s a követ­kező percben egy-egy marcona alak a lovak elé ugrott, a kocsist lerántották s maga Péter is egy ütéstől találva, leszédült a ko­csiból. (Folytatjuk.) Újdonságok. M. b. Fehér Péter síremlékére újabban adakoztak: Laci István 1 frt., id. Darányi János 2 frtot.­­­ A gondatlanság következmé­nye. A múlt csütörtökön 7. tized nyereg utcában egy háznál az anya két vattás szoknyát terített a vaskem­encére szárítani s maga a szobából távozott, melynek ajtaját kívülről bezárta; a szoknyák a meleg ke­mencén meggyultak s oly iszonyú füstöt gerjeztettek, hogy a bent levő két kis­gyermek a haláltól csak az arra járók gyors segélye által mentetett meg.­­ 1­8­7­7. januárius 1-j­e nap­ján történt, itt helyben Kecskeméten, hogy egy sertéshizlaló e napra kocsikat rendelt a helybeli vasútállomásnál , hogy azokon sertéseit elszállíttassa. Megtudván azonban e jámbor szándékot a főkapitány úr, a sertések kiszállítását a vasúthoz be­tiltotta. A sertéshizlalónak a megrendelt kocsibért fizetni kellett január elsejére is s így az elszállítás meglehetős sokba került. De csak szép is az az erélyesség, kivált ha okosan használtatik.­­ A reform, egyháztanács, az Ihász Dániel által a főiskolai m­úzeum ré­szére ajándékozott gipsz-öntvényt, mely Kossuth Lajost, Rákócit és Tökölit ábrázolja, mint Magyarországon unikumot, lefényké­­pezteti s elárusíttatja, az ebből befolyt jö­vedelmet pedig a fizikum m­úzeum javára fordítja. = Pióca címmel humoristikus lap indult meg az év elsején városunkban. A lap megjelen havonkint kétszer. A mutat­vány számot nem kaptuk s így nem is szól­hatunk rólla bővebben. = Meghívás. A Kecskemét vidéki term. tud. társulat első szakosztálya f. hó 7-kén, azaz vasárnap délelőtt 10 órakor a r. kath. főgymnasium rajztermében nép­szerű felovasást tart. Tárgya : „A köz­ponti mozgásnál kifejlődő röperőnek szerepe mind a természetben, mind a gyakorlati élet­ben .“ — kísérletekkel, felolvassa dr. Polák Ede úr , melyre a társ. tagok és a t. közön­ség tisztelettel meghivatnak. Kecskemét, 1877. január 4-kén. Szakács István, társ. titkár.­­ T. Szerkesztő úr! Becses lap­jának múlt számában a reáliskolai növendé­kek létszámára vonatkozó közleményében, a kecskeméti állami főreáliskolai növendé­kek száma hibásan volt 120-ra téve, mert jelen tanévben hozzánk beiratkozott 152, kimaradt 2 és így a jelen létszám 150 et tesz. E helyreigazítás közlését kérve vagyok tisztelettel Virányi J, a tanári testület jegyzője. A szegedi országos tárlat­ban résztvett kiállítók érmei­nek kiosztása. A t. c. közönség és a szegedi országos tárlatban résztvett kiállí­tók , tisztelettel értesittetnek, hogy a kiál­lítóknak ítélt érmek ünnepélyes átadására január hó 7-kének — vasárnap — délelőtti 11 órája tűzetett ki a városháza tanácstermé­ben , miért is a t. c. érdekelt közönség szi­ves részvételre, a kiállító urak érmeik és okleveleik átvételére tisztelettel felhivatnak. Kecskemét, 1877. Január 4. Katona Z­s­ig­m­o­n­d:­­ Az idők fel e. A körösi utcában legközelebb két zálog intézet ütötte fel sátorfáját. — Weisz M. és nővére csinosan és dúsan berendezett csemegeüzletében piócák is kaphatók.­­ Ügyvédeknek fontos! Az új váltóeljárás tárgyában kiadott rendelet szö­vegébe , mind a hivatalos lapban, mind az ennek alapján kiadott külön füzetekben elő­forduló sajtó­hibák következőkép igazíttat­­nak helyre: A 42. §. 1. pontja helyesen így hangzik: „Sommás eljárás útján hozott fizetési és biztosítási meghagyás ellen (18 §.)“ A 67. §. 3. pontjának végére ez jön ,,(91. §. c. pont).“ A 68. §. harmadik bekezdésében a 86. §. helyett „87. §. olvasandó.­­ A szegedi kiállításon kitün­tetést nyert kecskeméti kiállítók érme­inek és okmányainak, a helybeli iparegylet által a városháza tanácstermében f. hó 7-én d. e. 11 órakor lesz ünnepélyes kiosztása.­­ Az újévre a pusztákról nagy szám­­ban előrukkolt cselédség az elmúlt hét éjszakáit rendkívül zajosakká tette. Rég nem láttunk már városunkban annyi garázda részeg em­bert , mint a lefolyt héten. Szomorú dolog , hogy a cselédség legnagyobb része egész évi keserves keresményének pár nap alatt nyakára hág!­­ A közigazgatási bizottság f. hó 8-án ülést fog tartani. .: F e 1­h i v á s. Az izr. nőegyletnek f. év Január hó 2-ára hirdetett rendes évi közgyűlése, az egyleti tagok csekély számú megjelenése folytán nem tartathatván meg, újabb határidőül Január 7-re vagyis a leg­közelebbi vasárnap d. u. két órája tűzetett ki. Midőn erről az egylet t. tagjai értesit­tetnek , egyúttal felkéretnek, hogy a kitű­zött időben minél számosabban jelenjenek meg, minthogy az elnökség és választmány ezen közgyűlésben újabbi 3 évre fog meg­választatni Kecskeméten, 1877. Január 4. Dr. Kecskeméti Lajos, titkár.­­ A díszkardot Konstantinápolyba vivő küldöttség f. hó 4-kén indult el Budá­ról a vaspályán; a küldöttséget nagyszámú polgárság kísérte az indóházhoz, a Rác Pali zenekara húzta, a Rákócy és Török indulót felváltva. A küldöttség utazására vonatkozólag Pragerhofról a következő tá­virat jelent meg: Január. „Az egyetem hat­vanas bizottsága által a kard átnyújtására Törökországba utazó küldöttség útja Bu­dától kezdve valóságos diadalmenet volt. Útközben minden nevezetesebb magyaror­szági állomáson szónokok üdvözölték a kard­vivő küldöttséget. A pálya­udvarokon kivé­­tel nélkül mindenütt nagy néptömeg várta és éljenezte az átutazó ifjúságot. A falvak is osztoztak a tüntetésben. A­merre a vo­nat elrobogott, zajosan tüntető éljenzések­kel fogadták a vonatot. Az üdvözletekre Lukács Gyula, a küldöttség vezetője vála­szolt. Kraljevecen az üdvözlő szónok egy átiratot adott át, mely a környék értelme­­sebbjeitől volt aláírva. E fogadtatás rendkí­vül jó hangulatott tesz a küldöttségre, az intelligentia kiválóan szíves az utazók iránt.“­­ A ceglédi választók számos tagból álló küldöttsége lapunk megjelenése napján indul Olaszországba, Collegno al Baracconeba, megválasztott képviselője Kossuth Lajoshoz; a küldöttség több mint 100 tagból áll, kik a város legértel­mesebb intelligens tagjai közül valók. Hogy ily számosan utaznak, oka egy részben az is, hogy a vaspályatársaság 50% árleszál­lításban részesíti az utazókat. Az utazás egy hétig fog tartani, e szerint a küldöttség — melyhez városunkból is csatlakoznak — csak mához egy hétre tér vissza.­­ A reform, egyház hívei, mi­után az ó-temető a város hatósága által bezáratott, csaknem kivétel nélkül a felső temetőbe temetkeznek, — ennek dacára a városi hatóság mit sem törődik azzal, hogy a budai nagy utca külső vége sáros idő alkalmával teljesen járhatatlan; felhívjuk hát — most már a gazdasági osztály veze­tőjét Ági László városi tanácsos urat, hogy ez utcán az átjárásokat, a reform, egyház híveire való tekintetből készítesse el.­­ Eddig csak a szárnyas álla­tok repültek, most már e nemes tem­pót a Mollináry bakák is izoválják; a leg­közelebb múlt hétfőn éjjel a Nádor vendéglő előtt láttak repülni egy ilyen „állapotot“,­­ a­ki a kocsis bálból az ablakon doba­tott ki.­­ Lapunk mai számával veszik olvasóink Frommer A. Herman magkeres­kedésének fő árjegyzékét. · Beküldetett. Az ember azon testi bajai között, amelyek bizonyos körül­mények közt igen veszélyesekké válhatnak és kicsinél s nagynál gyakran előfordulhat­nak, előkelő helyet foglalnak el az altesti­­ é­r­v­e­k. Ezek ellen, mint sokszor rend­kívüli kedvező eredménynyel koronázott, egészen ártalmatlan szer ajánlható Sturze­­negger Gottlieb sérvkenőcse. (Lakik : Schweiz, Appenzel Kanton, Herisau helyiségben.)­­ Kedves kötelességet vé­­lünk teljesíteni, midőn ezen előfizetési felhívást közöljük, alkalmat nyújtván az által művelt közönségünknek oly könyvet sze­rezni meg, mely észt és szivet képző ha­tása által becses olvasmányul fog szolgálni. Előfizetési felhívás Lang Hen­rik „Válogatott egyházi beszé­­dje “-nek magyar kiadására. A pro­testantismus szabad fejlődésének oly nagy kárára s mindnyájunk fájdalmára, oly idő előtt elhalt Lang Henrik „Vallásos beszédei“, ízlésem és ítéletem szerint, majdnem páratlanul állanak az irodalomnak, általam ismert, ily nemű termékei között. Mintabeszédek azok annyira, hogy Januárius 7.

Next