Kecskemét, 1877. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)

1877-05-27 / 21. szám

1877. — 21. szám. „KECSKEMÉT.“ gyengébbeket bántalmazza s ha csak lehet leigázza. A kisebbek és gyámoltalanok iránt azon­ban nagy részvétet tanúsítanak, az emberi gyermekeket igen szeretik, sőt más állatok fiait is dédelgetik, legjobban, az valószínű, saját magzatjukat kedvelik, ismerjük a ma­jom szeretet utánozhatlan nagyságát, már mint közmondást. (Folytatjuk.) Töredék László Károly naplójából. .. Hogy bántak a törökök a magyarokkal. (Folytatás.) Október 16. 1849. A widdini osztrák konzul, —mint ígérte , a menekültek végett csak­ugyan felírt, s eredménye az lett, hogy H­a­u­s­­­a­b tábor­nok lejött és a konzul ajtajára ragasztott proklamációban mézes szavakkal elmondván, hogy kegyelmes ura a császár atyai szive megesett azon, hogy az ő „alattvalói“ itt oly nagy nélkülözést s nyomort szenvednek, s kész őket atyai kegyelmébe visszafogadni: felszólította a magyarokat a hazamenésre , az őrmestertől lefelé esőknek „volkommene Amnestiert ígérvén , hogy semmi bünteté­­sök nem lesz, csak az osztrák hadseregbe fognak besoroztatni. A tiszteket illetőleg azt mondta, hogy azok Pancsovára érve a leg­közelebbi katonai bizottságnak fognak át­adatni. A polgári állásunkról nem volt szó. Ezen proklamációnak meg lett a kivánt eredménye. — Kossuth egy körlevelében in­tette ugyan a menekülteket, hogy ne hid­­jenek Hauslab mézes szavainak s ne bízza­nak a császár ígéretében s kegyelmében; biztatta őket, hogy a nagy lelkű török kor­mány mint eddig, úgy ezentúl is ellátja őket élelemmel s ruhával, s hogy reményl­­hető, hogy a fényes portához illő pénzzel is fognak segíttetni; tudatta velük, hogy kik a tisztek közzül török szolgálatott vállalnak, vallásuk változtatása nélkül, mostani rang­­jokkal alkalmaztatnak, és hogy általjában véve minden menekültről telepítés, vagy más módon gondoskodva lesz. Más részről a pasa Hauslab tábornoknak kinyilatkoz­tatta, hogy a menekültek közül senkit el nem ereszt, míg arra vagy utasítást nem kap Sztambulból, vagy biztosítást a tábor­noktól , hogy a haza térőknek semmi bán­tása nem lesz. És mind­ezeknek dacára a haza menni akarók s beiratkozottak száma már a 3000-et haladta. Október 21. 1849. Délután 3 órakor az osztrák gőzösről tett ágyú­lövés tudatta az elmenőkkel , hogy az általok­epedve várt haza indulási idő elérkezett. El­menni akkarók s nem akarók tódultak a kikötőbe, hol a há­rom gőzös és 5 uszály hajó útra készen állott. Mind a nyolc jármű megtelt mene­kültekkel , lengyelekkel, olaszokkal, és ma­gyarokkal , kiknek nagyobb része székely volt. A parthosszant török katonák voltak felállítva, az osztrák lobogónak nem tiszte­letére, hanem védelmére. A török parancs­nok ugyanis tudta azt, hogy Hauslab tábornok a városban tartózkodása alatt a maradó menekültek által annyira boszantatott, hogy szállását kénytelen volt a gőzösre tenni, egy nagy botrány vagy talán baj elhárítása végett, ezen intézkedést szükségesnek gon­dolta. A katonaság háta mögött a partot a maradó menekültek sokasága borította, kik a történet­i szemek előtti látvány fölötti nem tetszéseket különféle­képpen nyilvání­tották ; forradalmi darabokat daloltak , az osztrákot sőt a habsburg ház némely tag­ját gúnyoló dal se hiányzott. Végre az in­dulási jel megadatott, a hajók mozogni kezdtek, a hajókon levők éltették az osztrák császárt és Hauslábot, s a maradék Kos­suthot és a szultánt. Ők elmentek, s mi maradtunk. És ez minket elkedvetlenített. Elkedvetlenített ha arra gondoltunk , hogy ők családjuk körében boldogok lesznek s mi a száműzetésnek, bár szívesen adott, de még­is keserű ke­nyeret fogjuk enni; még jobban elkedvet­lenedtünk, ha azt hittük, hogy othon hon­fiúi kötelességek teljesítéséért majd üldöz­­tetnek, bebörtönöztetnek s talán hallásat is bűntetteinek. Levertségünket, aggodalmun­kat növelte a Fries alezredes által Magyar­­országból hozott azon hír , hogy a szabad­sági háborúban részt vettekre, katonákra úgy mint polgárokra , valóságos hajtóvadá­­szat tartatik; hogy a pesti új épületben már 5000 fogoly van; hogy több táborno­kot, s ezredest kötéllel és igen sok tisztet golyóval végeztek ki , stb. Ezen keserű hí­reknek némileg édesítéséül szolgált a derék Thomson Henriknek, ki ügyünkben már több jó szolgálatot tett, azon Angolhonból ho­zott híre, hogy Kossuthnak Angolhonba küldött levele a nép által nagy részvéttel fogadtatott, hogy az az egész angol népet felvillanyozta , részvétre gerjesztette, ami­nek ránk nézve csak jó következménye lehet. Október 26. 1849. Már néhány nap óta repdesett az a hír, hogy a török vallásra áttértek Kis-Ázsiába, Aleppóba , a többi magyar és lengyel me­nekültek Sumlába, az olaszok pedig Galli­­poliba fognak vitetni. Hogy ez nem alap­talan hír , ma hinni kezdtük , midőn láttuk, hogy az olaszok csakugyan indulnak Galli­­poliba. Lóháton és szekereken , harc­dallo­­kat énekelve vonultak ki a városból. A vá­roson kívül kényezve búcsúztunk el tőlök. A közös szerencsétlenség, nélkülözés és aggodalom annyira össze­fűzött velük ben­nünket , hogy a megválás fájdalmas volt. A törökökké letteket és a lengyeleket pedig holnap után fogják útnak indítni Sum­­lára, és végre azután néhány nap múlva minket magyarokat ugyanoda. Október 27. 28. és 29. 1849. Ezen a három napon volt a törököknek nagy áldozó ünnepe Kurbán Báj rám (Kos innep.) Szokás ekkor, hogy a gazdagok marhákat, kosokat vágatnak s azt részint magok eszik meg, részint a szegényeknek osztják szét, hogy azoknak is legyen húsok az ünnepen. Ezen az ünnepen az alantabb rangúak, a felsőbbeket, a szegények a gaz­dagokat , tisztelkedés végett meglátogatják, úgyszinte a táncosfiúk és zenészek. A láto­gatási szertartás abból áll, hogy a tisztel­­kedő a magasabb rangú kezét megcsókolja s azzal a maga homlokát érinti, és jót kí­ván neki, mit amaz kissé meghajolva és jobb tenyerét mellére téve viszonoz. Ezután a szolgák fekete kávéval és pipával szol­gálnak mindenkinek. — Ha egyenlő sorsúak és rangúak vagy rokonok az utcán talál­koznak, egymást megölelik s egymásnak jót kívánnak. Kötelessége minden töröknek ezen a napon igaz hitű felebarátjával kibé­külni , s egymást megölelve jót kivánni. Midőn ezen ünnepen Ziah pasát Kossuth a főtisztek és néhány polgári rangúak kí­séretében meglátogatta, meglepő volt az, hogy a pasa nem a rendes katonai,­­ ha­nem teljesen ókorbeli nemzeti ruhába öl­tözve fogadott bennünket. Öltözete volt sö­tétkék középkorbeli magyaros forma szabá­sú Zrinyi-dolmány, aranynyal gazdagon hí­mezve , könyökig felnyitott bő újakkal; alat­ta vörös csíkos, sárga selyem mellény , s narancs színű nehéz atlag szövetből térdig­­érő bőbugyogó volt, melyet derekához gyé­mántoktól s drágakövektől ragyogó széles öv szorított; térdtől bokáig lábain arany­nyal gazdagon zsinórozott narancs színű kamásdili volt, azon alól piros papucs. Fején vörös fez volt, fekete selyem bojttal, s elöl nagy boglárral gyémántból s a fölött kó­­csagtoll. Minthogy a janicsárok eltörlése óta mind a hadseregi, mind az állam­hivatalnokok öltözete európai szabású, és az őskori öl­tözetet csak a köznép tartotta meg : a pa­sának ezen szokatlan, mondhatni szeszélyes öltözete mind nekünk, mind a törököknek feltűnt, de épen nem kellemetlenül; a törö­köknek nem, mert azok a keresztény euró­pai szabású öltözet helyett, az eredeti török öltözetet tisztjükön jobb szerették látni, ne­künk se, mert mint megértők Ziah pasa azt „magyar nagy vendégei iránti tiszteletből vette fel.“ Mi magyarok se maradtunk innepi aján­dék nélkül. Ziah pasa ugyanis, kormánya meghagyásából, a szegényebb és rongyosabb menekülteknek adott 220 pár topányt, 220 pár harisnyát, 220 nadrágot és 220 köpenyt. Kossuthnak adott 10,000 piasztert; *) és egy szép üveges hintót, melyet 2000 frtra becsültek, gr. Batthyányi Kázmérnak, Percel Mór tábornoknak 5—5000 piasztert és a többi menekülteknek összesen 25,000 piasz­tert , melyből ezredes, alezredes és őrnagy kapott 144 piasztert, százados 126 piasz­tert , minden fő- és alhadnagy, mint szinte minden tisztinő 108 piasztert; őrmestertől lefelé mindenki, úgy azok asszonyaik s gyer­mekeik kaptak fejenként 30 piasztert. A legénység számára Kossuth a magáéból adott 3000 piasztert, Batthányi pedig mind az 5000-ret, s ebből nekik nyakkendők és ködmenek vétettek s osztattak ki.­­ Ezen­kívül kaptunk 10 napi élelmiszer váltságot. Ugyanezen a napon (okt. 29.) adatott tudtunkra, hogy négy nap múlva Sumlára fogunk szállíttatni. Miután t. i. a török kor­mány határozottan megtagadta kiadatásun­kat, Abdul Medzsid szultán késznek nyilat­kozván inkább a háborút elfogadni, mint az üldözöttek kiadása által a Korán paran­csát megtörni, s abba legalább bele kellett egyeznie , hogy Magyarországtól távolabbra, az ország belsejébe szállíttassanak. Ebbe különben annál könnyebben beleegyezett, mert egy történhető oroszszál­ háború ese­tén, Widdin, ezen nem igen erős stratégiai pont lenne az első támadás célja. Widdin ugyanis, mely a szerb határtól csak 4­0. mérföldnyire esik, nem egyébb, mint egy lapályon a dunaparton fekvő erősített város. *) 1 piaszter ~ mintegy 10 kr. o. é. T A E G A. Nem kívánom___ Nem kívánom, hogy Isten a Törököt oda segítse, Hogy a muszkát mind leölje , — Egészen megsemmisítse... . Mert akkor a török a mi jogunkba is belevágna.... A jó testvér pedig egymás jogát mindig respectálja. Én csak azt kivánom, hogy a Muszkát verje meg a török. Verje a mig­rát testében Minden csont, mint a lánc csörög. De életét kimélje, mert Ahoz nekünk is van jogunk És a joggal h úgy segéljen! Derekasan élni fogunk. Hiszen ország világ tudja Azt a szívességet, melyet 49-b­e­n mi velünk Ezek a jó urak tettek. Lehet-e azt elfeledni? Hisz annak emléke örök. Ezt vissza kell fizetni. A Muszkát agyon ne nyomd török! Itt jártak ők, faggyút, szappant, Kulimászt mindent felfaltak, Disznótok, ért uborkából Még magnak is alig hagytak. És a mi legtöbb: a hitvány Véres kézzel indult vissza. No de ennek levét bizon Még keservesen meg­issza. De ha nem is állana fent A mi régi tartozásunk, Ha kedvünk jó verekedni S nem lessz kivel... mit csinálunk? Mert a németnek már vége, Ő már velünk nem pipázik, v­agy eltörpült, hogy a sörös Kancsó mellől alig látszik. Szegény német! Szegény sógor! Én sajnálom az ártatlant. Híven tartá fejét, hátát, A hányszor csak kedvünk pattant. Hanem, hogy már a muszkát is Elpusztítsák hevenyébe, Az ellen már tiltakozom Az egész nemzet nevébe.’ Mert lássátok, a miként ma A jelek állnak, mutatnak: Alig­ha­nem rövid időn Elindulunk mi is útnak. És közre­működünk ottan A koncertben és a táncon. Felcsapunk majd taliánnak, Ki medvét reguláz láncon. Ahoz joga a töröknek Nincs, tehát mindenki látja , Hogy a mi távollétünkben­­ a muszkát agyon vágja, Vagy várjon be míg mi is a Csaták terén ottan leszünk. Vagy csak annyit öljön le, hogy Fent maradjon a mi részünk! Török Árpád. Házassági hűhó. Irta Saphir. Fordította Dalotti. Egyik helyi­ lapban a következő zűrza­varos hirdetmény olvasható: „Hölgy, ki a legmagasabb társaságból való, neve­lése tökéletes, szelleme jelentékeny, képes­sége többfélére terjedő, külseje nem kelle­metlen , harmincéves, férjének halála követ­keztében nagy vagyont veszítő, kényelemhez szokott, a következő tulajdonságokkal biró férfit keres férjül: bizonyos, hogy ilyen a földön él, kora 50 évnél több, szelleme legyen , neve igen becsült, vagyona nagy, élet­módja szabályozott, ha beteges is , ajánlatos, szeretetteljes gondozást bizto­sító legyen. Franco , Páris, poste restante , A. F B. M. G.“ Ez a hirdetmény több álmatlan, R. szín­házban töltött estébe került ! — Ez sokat jelent! A „hölgy“ folytonosan előttem lebegett; a „hölgy“ meg a „férfi“, meg azon gondo­lat én vagyok-e a hölgy kereste „férfi“ és ez a „hölgy“-e az én emberem ? Ez a jelentés annyi gondolkozni, kita­lálni, félni, sejteni valót nyújt. Mily fokozat kínálkozik itt: „fehércse­­léd“ , asszonyszemély“ , „szép­ nem“ „nő“ , „asszony“, „hölgy“. A­hol a „nő“ végződik, ott kezdődik az „asszon­y“ és a­hol az „asszony“ végződik, ott kezdődik a „hölg­y“! Ez a hölgy a legmagasabb tár­sasághoz tartozik. Igen, de melyik legmagasb társasághoz ? A tyúkók­ ülőn a legsoványabb tyú­kok képezik a legmagasb társaságot. Könyvtárban a leghasznavehetetlenebb cso­magok alkotják a legmagasb társaságot; a lovarintézetben a 10 krajcáros személyek teszik a legmagasb társaságot stb. A lábló, a­melyen a keresett férfinak a legmagasb társaságba fel kell másznia, hogy a hölgyet lehozza, vagy magát ott fenn , nála , beszállásolja, sok ágú. A férfinak először„50 évesnél idősb­nek kell lenni.“ Nos, ez nem képez nehézséget. Ezen tulajdonsággal sok férfi dicsekedhetik, még én is; ez nem érdem , ez csupán a türelem dolga; én ehez ifjú­ságom óta szoktattam magamat és így most már túl vagyok az 50-en, tehát „hölg­y­­képes“ vagyok. Hány évvel vagyok túl ötvenen ? N’ im­port ! Tehát eben a pontban nincs hiba. Másodszor a férfinak „szellem“-esnek kell lenni ! Ez már valamivel ritkábban fordul elő, mint az ötven év! Hogy ezen feltétnek „ötvenen túl“ megfelelek, az talán valószínűvé lesz a hölgy előtt az­által, hogy a most folyó évben születésem hatvanadik évfordulótát ünne­peltem. De hogy mutassam meg azt, hogy van „szellemem“? Szellem? Mennyi szelle­mem ? Milyen szellemem ? Van nőnemű férfi szellem: „az ellenmondás szelleme“; van Hamlet szellem, melynek egész szel­leme arra szorítkozik, hogy reggeli levegőt szí be ; és van korszellem, a­mi sem­mit sem vesz be! Hogyan mutassam be e hölgynek szel­lememet? Az ég mindenik emberbe, mind­járt születésekor szellemet fújt be, ezért fújják úgy fel magukat a szellemtelen em­berek, hogy azt higyjük, a szellem az, mely őket felfújja. Azonban a „szellem“ hamar elfüstölög! A szellem kifüstölgése gyanújának órái „ötvenen túl“ vannak. Egyébiránt tudakozódhatik a hölgy szelle­mem után, az a legjobb bizonyítványokat mutathatja fel: fogság, üldözés, rá­galmazás, pénzhiány és aranyér. „Hölgy“, kell még egyéb? „Neve igen becsült.“ Ezzel is szolgálha­tok. „Móric“ minden bizonynyal a „legma­gasb társaságiból való név: „Szász Mó­ric“, „Spiegelberg Móric“ stb. és „Saphiri sem rész, és azon nevet, a­melyet én sze­reztem , ráadásul adom. „Nagyon nagy.“ Ez az első pillanat­ban némi akadályt gördíthetne, bármint ven- Május 27. Négyszögű kövekből épített magas bástya­fallal és mély sánccal kerített belvárosa ak­kora forma, mint Kecskemét */4 része. A fa­lak keleti oldalát a Dana mossa. Ezen fala­kon kívül délre és nyugatra félkörben terül el a külváros, melyet ismét nagy árok és föld mellvéd kerít. A belvárosban, mint a tulajdonképeni várban csak törököknek en­gedtetik meg a lakás, a külvárosban pedig törökök és keresztények vegyesen laknak. Widdinnel átellenben, a Duna balpart­ján , van Kalafát nevű kis rongyos oláh vá­ros , silányul erősítve. Kimutatás, a török küldöttség fogadtatási költségeinek fedezésére begyült összegekről: I. A Cassinó ívén adakoztak : Kiss Miklós úr 5 frt., Madarassy László 2 frt., Szeless József 1 frt., Erdősi Imre 1 frt., Csabai Imre 1 frt., Dékány Mihály 1 frt., Bélák Albert 1 frt , Keresztes János 1 frt., Csil­lag Antal 1 frt., Lestár Péterül frt., Lipthay Pál 1 frt., Vámos Béla 1 frt., Tassy Pál 1 frt., Molnár János 1 frt., Molnár Frigyes 1 frt., Dékány István 1 frt. , Tamaskó Ja­kab 1 frt. , Hoskó József 1 frt., Milhoffer István 1 frt., Dr. Scheiber Ignácz 1 frt., Kada Elek 60 kr., Csorba Károly 60 kr., Gyenes István 50 kr., Máté Sándor 50 kr., Sántha Kálmán 50 kr., B. Kiss Mihály 50 kr., Dr. Schwarc László 50 kr. , Buttinger Antal 50 kr., Bleyer Ignác 30 kr. Összesen: 29 frt. 50 kr. II. Mócár András úr ívén adakoztak: Tóth József 2 frt., Nyúl Mihály 2 frt., Ben­­de György 1 frt., Mócár András 1 frt., Rimóci Mihály 1 frt., Molnár Lászlóné 1 frt., Szesztki János 1 frt., Fekete Antal 1 frt., Id. Csáky József 1 frt., Ifj. Csáky József 1 frt., Csáky Mária 1 frt., Bábicky József 1 frt. , C. Kovács József 1 frt., P. Fekete János 1 frt., Csáky Ferenc 1 frt. 25 kr., Ifj. Máté László 1 frt., Szivák Márton 50 kr., Illés István 50 kr., Sz. Kovács Mihály 50 kr. , Nagy István 50 kr., Faragó Vendel 50 kr., Domokos Gáspár 50 kr., Ifj. Dégi László 50 kr., Gáspár János 50 kr. Összesen: 22 frt. 25 kr. III. Dékány Imre úr ívén adakoztak: Dékány Imre 1 frt., Mádi János 1 frt., Zombory László 1 frt., Patay Sámuel 1 frt., Ujszászy Imre 1 frt. , Szegedy György 1 frt., Dr. Nagy Mihály 1 frt., Mócár Gábor 1 frt., Balla József 1 frt. Összesen: 9 frt. IV. Az irodai íven adakoztak: Németh Dániel 2 frt., Tóbi Boross Mihály 1 frt., Bóka Zsigmond 1 frt., Zolnay Antal 1 frt. , Györffy Balázs 1 frt., Mádi Sándor 1 frt. Összesen: 7 frt. V. Kissebb összegekben bejött: Katona Zsigmond úr ívén 3 frt. 50 kr., Nagy Imre úr ívén 2 frt. 60 kr. Klein Gyula úr ívén 2 frt., Végh Lajos úr ívén 1 frt. 90 kr., Tóth Dezső úr ívén 1 frt., Kálnicky János úr ívén 50 kr. Összesen: 11 frt. 50 kr. VI. Elárusított jelvényekből bejött 4 frt. Az összes bevétel 83 frt. 25 kr. A kiadás tesz összesen: 22 frtot. Maradt tiszta bevétel: 61 frt. 25 kr. Ezen összegből a konstantinápolyi ma­

Next