Kecskemét, 1880. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1880-05-23 / 21. szám

1880. — 21. szám. KECSKEMÉT. Május]23. fenségre vezeti, vagy a sententiosus hang a természetest veszélyezteti, ez Kisfaludynál is előfordul, de még Katonánál is; az erőtel­jesség mellett erőltetettség is tapasztalható , dicséretére legyen mondva, hogy nyerseség nem; az erős erkölcsi érzés és ízlés ettől megmentik. Csákban a politikai tendentia nem lett volna helytelen, mert a költői cél nem lett volna alárendelve a politikainak s a jellem­­zetességet nem támadta volna meg, sőt az ellentétes érdekek kiemelésével az alakok is jobban kidomborodnak, igy van ez többé-ke­­vésbbé minden történeti darabnál. A költőtől csak azt kivánjuk meg, hogy a helyzetek tragikumát személyeire vigye át s ne úgy tüntesse fel, mint szükségképensséget, melyet a történet folyása idéz elő, hanem mint egyéni törek­véseket , melyek a történeteket csinálják s a helyzetek kényszerét is megváltoztatják , vagy legalább akarják, vagyis a hős Vischer sze­rint az ár ellen , ne pedig az árral úszszék; különben a politikai tendentia bevonása azért is helyes, mert erős szenvedélyeket képvisel, épen mint a szerelem , Csákban még annál is nagyobbat (Domos). A hazafias célzat ezzel nem egy, az ma­gában nem hord drámai elemet, mig a poli­tikai cél legtöbbször. Kisfaludynak más tör­téneti darabjaiban, Stibort kivéve, hazafias cél­zat van s a költő nem akar egyebet elérni, csak azt, hogy nézői lelkesedjenek s*ez min­den részéből kitűnik, darabjainak a költői elem rovására. Csákban az alkotmányos poli­tika hatása van, de csak mellékesen és nem is úgy, mint motívum. Omode tetteit a hatalomvágy motiválja és semmi más. Csá­kot is azért gyűlöli oly szenvedélyesen , mert a hatalmat kicsikarhatja kezéből. Károly ural­kodását azért szeretné, mert ő kormányoz­hatna helyette; szóval: minden lépését ez az érzelem vezeti. A nemzeti érzelem azért van erősen feltüntetve, hogy az alkotmány védel­­meztessék, melyet az idegen párt már előbb is megtámadott. . Az irodalomra kár, hogy Csák Máté be­fejezve nincs , terve sincs meg, mert a költő terveit nem szokta papírra tenni; lehet, hogy másként dolgozta volna ki, mint a­hogy én gondolom, vagy legalább kevesebb hibával s bizonyára előbbi komoly darabjait felülmúlta volna, a­melyek bírálatánál is sohase feled­jük el a kort, melyben Kisfaludy élt, ne feledjük el, hogy mily mostoha volt a dráma­­irodalom és hogy mily szükséges volt a nem­zethez szólani akkor, midőn az 1790-diki szellemet a Ferenc reactiója és a francia háborúk oly annyira semmivé tették. Az aesthetikai céloknál volt egy erősebb : a nemzeti, mely amannál fontosság tekinte­tében nem áll hátrább és ez enyhítse az aesthetikai botlásokat s nevelje a költő érde­mét is. III. Kisfaludy Károly vigjátékiró tehetség s a mit e nemben létrehozott, minden tekintet­ben felülmúlja komoly darabjait. Erről az ol­dalról jobban is méltatták őt mindenkor, többször a másik oldal rovására. Azt mondják , hogy egy ember nem lehet jó tragoedia- és vígjátékíró egy személyben ; nem vitatom ez állítást se pro, se contra. A vegytani testek nászünnepélye. M­issinger K­ároly tanár úrnak a reáliskola helyiségében febr. 25-én tartott népszerű előadása. (Gyorsírták: Kardos Ferenc, B. Kiss János és Körösi Lajos reform, főgymnasiumi tanulók.) Engedjék meg tisztelt hallgatók, hogy mi­nek előtte mai előadásom tulajdonképeni tár­gyára áttérnék, néhány szóval jellemezzem azon tudományt, melynek keretéből egyet­­mást szándékozom elmondani. Ha szép tavaszi napon, a midőn az egész természet új életre ébred, elhagyva szűk fajainkat, kisétálunk a mezőre, erdőre, kinek szive maradhatna nyugodt ? ki nem örülne e látványon, mellyel itt találkozunk ? a madarak éneklése , a festeni kezdő bimbók; mindaz, mit látunk oly nagyszerű összhangzásban lát­szik lenni egymással, de csak a költői, ily benyomások iránt érzékeny kebelnek tűnik az fel ily fényben. Egészen más eredményre ju­tunk , ha a természetvizsgáló komoly szemei­vel tekintjük a jeleneteket; ezen szem előtt nem öröm és vigság, hanem örökké tartó élet­halál harcnak kezdete mutatkozik. Az éneklő madár más állat martaléka, a virág dél alatt­­ elhervad, kiki küzdi életfentartását biztosító harcát a természettel és szomszéd lényegek­kel. De nemcsak a szerves lények, a szervet­lenek , a kövek is alá vannak vetve ezen a természeten uralgó törvénynek, a víz beszi­várog a kőzetek vékony repedéseibe és azokat részint feloldás által megsemmisíti, részint szétrepesztés által porrá zúzza. És amit így szemünk előtt nagyban látunk véghez menni, kicsiben is történik; a testek legkisebb ré-­­­szecskéi, melyekből azok felépitvék, épen úgy viseltetnek egymás iránt, azon tudomány pe­dig , mely a testek legapróbb részecskéinek, azok parányainak egymáshoz való viszonyait­­ tanulmányozza, vegytannak neveztetik. Ilye­n­képpen jellemezve tudományunkat, még egy általános erőről kell, hogy szóljak és ez a vonzás és taszítás. Minden változás, mely a testekben végbe megy, ezen erőre vezethető vissza. De nézzük saját magunkat, nálunk is csak így van. Sétálunk pl. a sétatéren, találko­zunk idegen egyénekkel, az egyik tetszik, a másik nem ; az egyiknél a puszta látás rokon­­szenvet, egy­másnál ellenszenvet költ fel bennünk. A­mint az emberiség egyénei közt műkö­dik az említett erő, működik az a természeti testek egyénei, a parányok közt is. Kísérle­tekkel fogom e mondatot bebizonyítani. Van itt egy test, neve kálium , mely nagyon sze­ret egy másikat, melynek neve oxygen (éleny). Különösen ez utóbbi csavargó egyén, bejárja az egész földet, levegőnk '/5 részét teszi ki, a vízben foglaltatik és ezzel eljut a földkéreg bármely részébe, alig lehet a káliumot meg­őrizni a vele való találkozástól. Én itt ezen káliumot börtönben tartom , elzártam minden élenytől, mert különben már régen egyesült volna vele. Ha kiszabadítom ezen üvegből, találkozik az élenynyel és Petőfivel énekel: „Kedves rózsám, megláttalak, szeretlek, Szeretője lettem én szép lelkednek!“ Oly egyének, kiket hajlamaik vezetnek össze, nászünnepélyüket fényesen, tűzijáték mellett tartják meg. Én alkalmat adok a káliumnak oxygennel találkozni, midőn ime vizre dobom, mely vízben foglaltatik élenk, és ime a szép ibolya láng, mely bő szerelmük kifolyása. Nem ritkán történik az emberi életben, hogy találkozik két egyén, kik megkedvelik egymást, úgy hiszik, hogy jó házastársak­ként tölthetik napjaikat és frigyet kötnek. Ilyeneknél komoly, egyszerű, minden fény­űzés nélküli a nászünnep is. Mutatok erre példát a vegytanból. Ezen színtelen folyadék­ban fel van oldva egy stroutium nevű test, mely a szénsavval oly viszonyban áll. Ezen­nel találkozik e két test, megismerkednek egymással, lassan-lassan megbarátkoznak, — egyesülnek, e fehér test, mely a színtelen folyadékban képződik, a nászünnepély bizony­sága. De jaj akkor, ha ellenszenves egyének kényszeríttetnek karöltve átélni napjaikat, ily házasságban nincs öröm, nincs állandóság. Az emberi életben ritkák a példák ilyen viszony­ra, annál gyakoriabbak ott , hol a vegyész akarata kényszeríti a testeket egyesülni, haj­lamuk ellen is. Ily kényszerített frigy csak rövid ideig tart ugyan itt is, de épen a szét­válás az, melyért ily testeket egymáshoz kö­tünk. E szétválás t. i. nagy zajjal, a düh kifejezésével történik, egyszóval robbanás áll be, mely robbanást mi felhasználjuk oly anya­gok szétzúzására, melyek utunkban állanak , tehát egyszerűen haszonhajtás miatt köttetünk ily moráltalan frigyeket. A népdal ismeri az ilyen frigyet: „Édes anyára, adjon Isten jó estét! Haza hoztam a szép barna menyecskét. De nem azért, hogy igazán szeressem. Édes­anyám könnyebbségét kerestem.“ A mellékszobában fekszik ily test, a jód és légeny kényszerített házaspár, a midőn bemutatom és csak kissé udvariatlanul teszem az asztalra, felhasználva e durvaságot, széte válnak, erős durranás és kellemetlen szag terjesztése mellett. Engedjék meg tisztelt hallgatók, hogy az utóbbi két házassági nemről hallgassak, sem az egyik, sem a másik nem ébreszt bennünk vágyat az együttélésre; térjünk vissza lángoló testpártinkhoz és nézzük, vájjon gyakrabban adja-e elő magát ily fényes nászünnepély a természetben? Bizony gyakran, mondhatom többnyire. Megértenek mindjárt, mihelyest a dolgot megfordítom. Kedvesek közti házasság fény mellett megy végbe, és ha fényt, lán­got látunk, nem volna jogunk szeretőpár nász­ünnepélyére gondolnunk? Igenis van. (Vége köv.) TÁRCA. Egymás után .. . Egymás után sebes-rohanva A napok, évek tünedeznek S ember munkáján hire , hamva Marad csupán a régi meznek. Az elfolyó idő, ha már megunt: Magunk is a vad áradatban Hol itt, hol ott ütődve elkopunk, De egyre nő bús aggodalmam Érted, hazám , szegény hazám. Nem hervaszt mindig bűnök búja, Nem késztet a világnak kéje: Egynéhány év mind szertedúlja S más bú , más vágyás lép helyébe; Megcsalhat hűtlenül a szerető . Az a szerelem szivembe hamvad, Tán hamvát is kitörli az idő , Nem telkemből az aggodalmat Érted, hazám , szegény hazám. Az az idő közéig naponkint, Mikor már nem tudok remélni, Szép álmokat lelkembe nem hint, Mint kiskorom tündérmeséi; A csalódás megszűnik akkoron, Elmúlik , mint a lenge árnyék — S utána majd elmúl panaszom, De aggodalmam megmarad még Érted , hazám , szegény hazám. Tudom, messzire nem haladnak Az évek, a mikorra vége Leszen gyűlölségnek, haragnak S keblembe megszáll majd a béke, Aztán karom könnyed porrá leszen És égő szivem durva röggé, Egy fog ki csak a bús enyészeten, Ah , aggodalmam és örökké Érted, hazám, szegény hazám ! Kulcsár Endre, az bizonyos, hogy egyforma kitűnőt a két nemben senki sem hozott létre, a­mennyire ismeretem terjed, a világirodalomban sem; azt is megengedem, hogy ha Shakspere víg­játékokat és Moliere tragoediákat irt volna, egyik sem volna most a szinmfiirodalom ki­rálya , a­mint hogy egyéniségükkel ellen­kező első darabjaikkal meg is buktak mind a ketten és a nekik helyes irányhoz fordultak. (Folytatjuk.) A népdalok és Petőfi Sándor. Hornyik József főreális k. tanár felolvasása. (Folytatás.) Most még Petőfinek csak bor­­s humor­dalairól akarok röviden szólani. Igaz ugyan, hogy Petőfi először is bor­dalai miatt lett híressé, mert — mint Gyulai mondja — midőn Petőfi kérőként lépett föl Szendreyéknél, mely családnak egyik tagját, a hires szépségű Júliát szerette, Szendrey csak annyit tudott róla, hogy színész s hogy a vidéken bordalairól híres. Mindazonáltal nem ezek emelték Petőfit azon magaslatra, melyen áll s nem ezek fonják feje köré azt a nymbust, mely fejedelmi koronaként díszíti homlokát. Bordalai jók, de szerelmi dalaihoz nem emel­kednek. Petőfi nem olyan költő volt, ki egy csoport mellett meg tudott volna maradni, a mellett t. i. a melyben először feltűnt (mint megmaradt pl. Kisfaludy Sándor a szerelmi lant mellett), hanem ő megkisérle erejét a költészet minden ágában, sőt még ferdítések és prózai munkákkal is bibelődött s csakis­­ akkor hagyta abban a megkisérleti irányt, midőn ő maga belátta, miszerint erre vagy arra nem elég erős. Petőfi bordalai mellett még számos oly költeményt irt (különösen költői időszakának első részében), melyből a költő nagy borked­­velése tűnik ki. Ez adott — irányt­ vetett élete mellett — arra is okot, hogy őt egy egykorú kritikus „korcsmahősnek“ címezte. Ez rossz­akaratú és sértő nyilatkozat annál is inkább, mert később minden ferde nézet meg lön cáfolva azon kiderítéssel, hogy a költő nagyon is gyenge borivó volt el annyira, hogy egész éjen át — a korcsosság fokához mérten — aránytalanul kevés bort ivott. Az oly nemű versei, mint „Ivás közben“, „Felsülés“ stb. csak költői lelke egy-egy humorának szüle­ményei. Megnevezett bordalait két részre oszthat­ni , egyiket a hazafiúi irányúakhoz, másikat a románc-elegia-félékhez sorozhatjuk. (Én ez utóbbiakat „humoros-elegiáknak“ szeretem ne­vezni.) A hazafiúi irányúakban ép oly erősen van színezve a költő hazaszeretete, mint honfi­dalaiban , a kettő közötti különbség azonban az , hogy míg ez utóbbiak hangja méltóságos, jelleme magasztos s egész valója parancsoló, addig a bordaloké egyszerű, kedvesen csapongó és megnyerő. Bizonyításul tekintsük ezt: „Fiúk, az Isten áldjon meg, Én is iszom, igyatok ! Én nem nézhetek vidámon Végig elhagyott hazámon, Csak mikor részeg vagyok ! Ekkor úgy látom hazámat, A mint kéne lennie.“ Az ivásra szólítás tehát teljesen indokolt! A költő belátja tehetetlenségét a haza boldogí­­tásával szemben, belátja, hogy önmaga a szomorú állapoton segítni képtelen, de azt is tudja, hogy az ember csigázhatja magát any­­nyira, miszerint oly állapotba jut, melyben boldognak látja szeretett hazáját; megragadja tehát az alkalmat s ösztönzi társait. A maga részéről azt jegyzi meg a költő, hogy ha addig valóban boldog lenne a hon, mig ő részeg, hát szeretne örökké élni s kijózanodni nem engedné magát soha! Ezen humorosnak látszó, de valójában magasztos vágyának oka nem lehetett más, mint az a nagy hazasze­retet, mely betölté a költő egész lényét. „Honfidalában“ életét kínálja a haza boldog­ságáért... emitt teszi-e azt? Igen, a legna­gyobb áldozatkészséget nyilvánítja, azaz hogy itt is életét ajánlja fel ugyanazért, midőn örök s talán a legkinteljesebb életet vállalná magára — ez pedig, ha az élet minőségének szempontjából tekintjük, még több a halálnál. A második osztályba sorozott bordalai a humorosak közé lennének számíthatók, ha nem volna meg mindegyikben az a célzás, mely az élcet oly keserűvé teszi. Ki nem ismerné fel mindjárt ebben azt a keserű célzást: „A kinek nincs szeretője, bort igyék, S azt hiszi, hogy minden leány érte ég! “ mintha csak ezt mondaná: a ki szivének bol­dogságot s éltének nyugalmat szerezni nem tudott, vagy a kit nem szeret senki a vilá­gon ... űzze el a józanságot magától s tegye bolonddá magát, hogy ő a legboldogabb ember! Különben általánvéve is ritka bordal az, melynek tárgyát csupán a lelkesedés képezné, legnagyobbrészt panaszos kitörések az élet és világban tapasztalt csalfaságok ellen. Petőfi bordalai kivétel nélkül ide tartoznak, még a „Dinomdánom“ és „Kördal“ címűek is, melyek­ből csak gondtalan hejehuját olvasunk, ha meg nem vizsgáljuk a nevezett dalok testének szellemét. Miért említi mindkettőben a bána­tot , ennek gyötrő voltát s miért mereng el bennük oly dolgok felett, melyek csak elke­serítik ? A kifakadásban, látszólagos kedvé­nek heves kitörésében kell és keresnünk a sajátságot, hogy elkeseredéséről hallgat s csak kedvének ad kifejezést. Az az ok, ez a kierőszakolt okozat, az előbbi azonban nem világosan kitéve, csak érintve van. Ilyen ter­mészetű a „Felköszöntés“ című költeménye is, melynek olvasásakor azt vélnék, hogy a leglelkesebb toasztot olvassuk s csak midőn mindent éltetve az utolsó sorhoz ér, hogy: ...........................„minden, Minden éljen! —oh csak vesszek én!“ csak akkor látjuk, hogy a költő nem köszön­tötte , hanem ironizálta az egész világot és az életet! Nem a lelkesedés fakasztotta hát belőle azon szavakat, hanem a legnagyobb elkeseredés. A mely bordal-féléje Petőfinek nem a nevezett alapon nyugszik, az már inkább a humor, mint a bordalok sajátságával bir s ugyanazért oda is tartozik. Kétségtelen, hogy Petőfi humordalai összes dalai közt legkeve­sebb becscsel bírnak. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy mint humordalok a hasonne­­műek között meg nem állhatnának, de más­féle dalaihoz arányítva nem találjuk meg bennük azt a haverőt, mely lelkünket lelán­colni tudná. E sajátságot a humordalokban különben is hasztalan keresnek, mert itt csak az elménőség szerepel, egy jó szülemény tehát mulattathat, egyszer talán nevetésre is Gróf Szapáry István főispán beiktatása. E hó 20-ára­­tűzetett ki a törvényhatóság élére kinevezett Gróf Szapáry István főispán­nak ünnepélyes beiktatása. A közgyűlés 8­/a órakor megnyittatván, az akkor napra 9*/a órakor érkező főispán fogadására egy bizott­ságot küldött ki, a­mely ténye után az ülés fölfüggesztetvén , a küldöttség több fogaton a vasúthoz hajtatva, a megérkezett főispánt ünnepélyesen fogadva, bekísérte a Beretvás szállodába részére berendezett szállására. A küldöttség a közgyűlésben megjelenvén s a főispán­ érkeztet bejelentvén, onnét egy 5 tagból álló küldöttség menesztetett a köz­gyűlésben leendő meghívására. Ki is 10 óra után kevéssel megérkezett a terembe s élénk harsány üdvözléssel fogadta­tott az egybegyű­lt nagyszámú bizottsági tagok által; az éljenzés csillapultával Tóth István helyettes polgármester üdvözölte a főispánt, mely után az esküjét a főjegyző által felol­vasott minta szerint letévén, elfoglalta főis­­páni székét s üdvözölte Kecskemét város kö­zönségét képviselő bizottsági tagjait. A már beiktatott főispán üdvözlésének kötelessége Hornyik­ János főjegyzőre bízat­ván , ennek megtörténte után néhány ügydk. elintézése vétetett foganatba. A közgyűlés bezárása után a főispán szál­lására távozván, fogadta a testületek s inté­zetek küldöttségeit, a tisztikart, a kir. tör­vényszék , járásbíróság és ügyészség tisztelgő küldöttségeit. Déli 1 órakor mintegy 150 terítékű ban­kett volt a kaszinó nagy termében, a­melyen a helyi notabilitások csaknem kivétel nélkül jelen voltak. Az első toasztot az ünnepelt főispán mondta a királyra, a királynéra és a magyar nádor unokáját eljegyzett korona her­cegre. Második toasztozó Tóth István h.­pol­gármester volt, aki az utánna következő Bogyó Pál apát plebánussal együtt, a főis­pánra mondottak toasztot A Tomaskó-Testvérek által kiszolgáltatott Ízletes ételek és italoknak 4 órakor történt elfogyasztása után a főispán többek kíséreté­ben kirándult a Talfájába, a reform, lyceum tanulói által rendezett, jól sikerült majálisra. V. B. Irodalom és művészet. — Petőfi füzetes kiadása tudva­levőleg 10,000 példányban kelt el Mehner Vilmos vállalkozó szellemű kiadó ügyes kezelése mellett, sőt egy második kiadás nyo­mása is szükségessé vált. Mint értesülünk , e második lenyomatból is még csupán kevés számú példány van a szerencsés kiadó raktá­rán, figyelmeztetjük tehát mindazokat, kiknek egyik vagy másik füzet hiányoznék, hogy a megszerzéshez mielőbb hozzá lássanak, ne­hogy e pompás diszmó csonkán maradjon birtokukban. Az egész vállalat összesen 34 füzetben teljes s minden egyes füzet külön is kapható. — Előfizetési felhívás: Kulcsár Endre előfizetést hirdet „Dissonantia“ cím alatt szeptember hóban megjelenendő költő-

Next