Kecskemét, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1880-07-04 / 27. szám

VIII. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz, vidékre pos­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt (30 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. 27. szám. Kecskemét, 1880. Julius 4. A „Nyilttér“ díjazása a szer­kesztő által állapittatik meg.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI­ PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési dij: 1 centiméter magas hasábsze­letért : 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár­ épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 16 krért a bazár­épületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papírkeres­­kedésében is kapható. Előfizetési felhívás. Az új félév kezdetén tisztelettel kér­jük fel olvasó közönségünket arra, hogy előfizetéseiket megújítani, —­s azokat, a­kik eddig előfizetők nem voltak, azok közé belépni szíveskedjenek. A „KECSKEMÉT“ előfizetési díja: Egész évre .... 5 frt. — kr. Félévre.....................3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egy hónapra . . . — „ 60 „ Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. A „Kecskemét“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A ,,szünet.“ Péch­y Tamás, a képviselőháznak — tudatlan közlekedési miniszerből lett — nagy tudományi­ elnöke, a királyi le­irat következtében becsapván a képviselő­ház kapuit, szárnyra bocsátotta a tisztelt háznak szavazás, ásitás és semmit nem cselekvés művében már csaknem halálra fáradt tagjait. Most már mehetnek tehát a tisztelt szavazógép urak a hová nekik tetszik. Mehetnek választókerületeikbe. Mehetnek falusi magányukba. Mehetnek Tisza Kál­mánnal mosakodni az ostendei fürdőbe, ha ugyan vésnek egy tengerben annyi vizet, a­mennyivel ez ülésszak alatt ismét reájuk száradt szenynyet lemosniok lehet. Szárnyra bocsátotta őket szép diktio kíséretében a mélyen tisztelt elnök úr,— ők mehetnek. Azonban előbb még egy-két barátságos és okos szava van hozzájuk a főmesternek. Egy édes búcsúszó a kedves távozók után. Mert ám a magasabb állami tekintetek sokkal követelőbbek, a hazának jövője, boldogsága, üdve sokkal előbb való, sem­hogy ezen egyszerűnek látszó esemény is csak oly könnyen lefolyhatnék, mint azt némely feje lágyára esett hazafi hinné. A tisztelt mameluk hadnak meg kell még egyszer hallgatni Tisza Kálmán, a cselszövés és képmutatás e hatalmas mes­terének, ihlett szavait. Összegyűlnek kö­rülötte tehát, mint forró időben a jámbor birkák a kolompos árnyékában , hogy eny­hüljenek,­­ összegyűlnek, hogy a nagy próféta ismét elmondja nekik búcsúzóul, mit már annyiszor elmondott, hogy „én a ti Megváltótok vagyok, ti pedig vagytok az én apostolaim, kiket én folytonosan vendégelek az úr asztalánál s az onnét lekerült hulladékokkal. Azért tehát most menjetek, s ha elmentek, járjátok be a­álasztókerületeket. Hirdessétek a szent­­éket a hitetlen ellenzékiek között, ha­ljatok és ámítsatok, mint a­hogy ha­lom és ámítottam én is teljes életem­­mit tennetek kellett volna, a­mit azonban vagy épen nem, vagy csak rosz­­szul tettetek, azt hallgassátok agyon, vagy tagadjátok el, miként én is mindenha elhallgattam és eltagadtam, az elhallgatni és eltagadni célszerű dolgokat. Hirdessé­tek, hogy egy az isten, és annak igaz prófétája Tisza Kálmán. Ki benne hiszen , ki őt követi, el nem kárhozik soha, de nem is kárhozhat el, mert kap püspökségeket, hivatalt, olcsó bérletet az állami jószágo­kon ,­­ kap koncessiót, érdemjeleket, emeltetik nemesi, bárói, grófi méltóságra, mint a­hogy ezeket a többek között a hatvani „Deutsch“-ok, Móric Paja a híres „arany paraszt“, Nagy Gyuri a dohány­üzér, Tisza László a pótolhatatlan tordai­­postamester, s a nemzeti jutalomra érde­mes Váradi Gábor hívemnek több kollégái és kliensei, ha kell hit alatt igazolják.“ Menjetek tehát és cselekedjetek, mert itt a „szünet“ és az idő drága.“ És minthogy a „szünet“ itt van és az idő drága, mint éhes sáska had rohan a sok mameluk, valódi csapásként lepvén el a választókerületeket. És hirdettetnek tele torokkal, dobszó, klarinét és érdes kortes­hangok kiséreté­­ben Tisza Kálmán és a kormánypárt di­csőségei. Itt-ott, a­mennyiben a rendelke­zési alap s az alapítványi javak jövedel­meiből még egy kis zsebpénzt kipréselni lehetett, pár szál banderista és néhány „éljen“ hang is lebeg a dicső honatya ter­mete , vagy szónoklata körül. Jövés , menés, hazugság, ámítás, mosása a szerecsennek, teli hordók csapra verése, cselszövény a jövő választásra ké­pezik a napi­rendet a „szünet“ alkalmával, mindenképen megfelelni törekedvén a nagy és hatalmas mester utasításának. — Hát ha még az idő nem volna oly drága, ha a szegény munkásnép nem lenne kénytelen éjjel-napot együvé tenni, hogy e sok mi­haszna nép képviselői napdijait fizethesse ; de szép, de érdekes volna a „szünet“ arculata. Több és több oly egyénekkel lehetne szerencséjük e gyász gárdistáknak találkozni, kik már torkig vannak az ő ámításaikkal, kiknek borsódzik hátuk, ha csak említni is hallják mameluk képvise­lőjük nevét, kiket hazugsággal tovább táplálni nem lehet, kik ruhát, kenyeret és oly kormányt kérnek, a­melyik kissé könnyíteni tudná, már eltűrhetlen nyomorú helyzetüket. A „szünet“ tehát a kormánypárt ré­széről a legaljasabb munkának becstelen időszaka, a szegény munkás nép zakla­tása, a naplopók, korhelyek sátoros ün­nepe, és a népre nézve legfeljebb csak annyiban üdvös, a­mennyiben a „szünet“ alatt szavazásra szükség nem lévén, az illető népboldogítók részére diurnumok nem járnak. Van azonban valami, mi bennünket e „szünet“ folyamán még­is kielégít. Kielé­gítőig veszszük tudomásul ugyanis, hogy népünk legnagyobb része kijózanult a múltak keserű tapasztalatai nyomán, a közjogi helyzet biztonsága és a kormányba vetett bizalmából.­­ A legvérmesebb re­ménybeli is belátták, hogy nemzeti téte­lünk helyzete veszélyeztetve, sőt alapjai­ban megingatva , aláásva van; érezik, hogy sülyedni kezd alattuk a hajó s ko­molyan gondolkoznak ama másikba áthur­­colkodni, melynek kormányrúdját hazánk­nak legönzetlenebb fiai vezérlik. Vagy mire mutat hát amá sik­ csend, ama kiáltó némaság, ama minden ellen­kező feltevést kizáró bizalmatlanság, mely­­lyel a kormánypárti választókerületek azok képviselőjüket fogadják? Hol van a régi bizalom, öröm, kedv, bandérium, zene, fáklyás menet s több efféle kitüntetés, melyekkel, még bizalma teljében, oly pazarul elárasztá őket, az azóta százezer­szer megcsalatkozott nép. Elmúlt mind­ez, és nem is jő többé vissza soha. Ez az idő jele. És ezt öröm­mel veszszük tudomásul a „szünet“ alkal­mából. Egyet-mást a drámáról. Felolvasta a helyi főreáliskolában Virányi Ignác tanár. (Folytatás.) De térjünk át azon színpadra, melyen az újabb dráma megteremtője Shakespeare élt, t. i. az angol Globus színházra. Ez egy tojás­­dad alakú faépület volt tető nélkül. A szín­pad szintén két részből állott, még pedig olyformán, hogy a hátulsó rész valamivel alantabb lehetett. Ezt igazolják a Si. darab­jaiban előforduló egyes színi jelenetek, mint Hamletben a szellem, mely csak az illető által volt látható, így Banquo szelleme Mac­­bethben stb. A költemények, bár felvonásokra felosztva, nem szükséglették ama hosszú, gyakran fárasztó szüneteket, melyek különö­sen vidéki színházainkat oly unalmasokká teszik, úgynevezett cordinái sem voltak, ha­nem a darab úgy, mint a görögöknél, folyt egymásután, hogy a felvonásnak vége van, legfölebb abból láthatták, hogy a színészek lementek a színpadról; a rövidke szüne­tet a görögöknél a­kar, Shakespeare szín­padján semmi se pótolta. — A színészek jobbadán azon ruhában léptek fel, melyben nappal is jártak és nem féltek attól, hogy herceget adva, elrontják a néző illuzióját, mert rendkívüli sokat bíztak a közönség kép­zelmére. Ez áll a decoratiókról is. Nem nyúj­tott a legnagyobb londoni színház annyi díszítményt, mint ma a legroszabb vidéki színpad, és mégis adták amazon Shakespeare minden darabját. Ma, midőn a néző phanta­­siájára már nem akarunk semmit sem bízni, midőn salont vagy kunyhót, hegyet völgyet, várat, csatasíkot, mindent a leghívebb máso­latban keresünk a színpadon, hogy illusiónkat meg ne zavarj­uk, sőt az eget és villámait és a pokol tüzet okádó rémeit is felidézzük a desz­kákra; ma Shakespeare darabjait vagy épen nem, vagy csak nagy módosításokkal lehet adni, mi a darabnak mindenesetre csak hátrá­nyára lehet. Shakespeare korabeli közönségének képzelmében bízva, annyiszor és olykor változ­tatta a szint, a­hányszor, vagy a­mikor jónak látta , a néző mindent látott a színpa­don , mit csak a költő kívánt, csatasíkot, fórumot, salont, kunyhót, királyi lakot stb., mert sem a pesti Lehmann, sem Rózákés Kecskeméten nem képesek oly eleven színekkel szemünk elé állítani egy szintért, mint azt a legavatottabb festői művész, a képzelem teheti, s így könnyebb volt Shakespearenek drámákat írni, mint a mai kor költőjének, mert míg Shakespeare akkor és ott hozta elő szereplő személyeit, a­hol épen tetszésé­nek megfelelt, addig mai költőinknek rész néven vesszük, mert erőltetettnek tartjuk, ha olykor személyei ott jelennek meg, hol megjelenésük nincs indokolva. Innen magya­rázható Gregus A. neves aestheticusnak azon állítása, hogy jó szintre csak színész, szín­­igazgató, vagy olyan egyén lehet, ki a szín­padon él és ismeri a színi fogásokat. Shakes­pearenek a színváltozásra nem volt gondja, mai költőinknek pedig ez szegi szárnyát. Shakespeare­­nek segített a néző képzelme, a mai kor költőjét korlátozza a d­e­­coratio korlátoltsága, mert bármily nagyszerű gépeket alkalmazzanak is a szín­padon az illuzió fenntartására, mégis mögötte marad a valónak, de még a való sem érheti el a képzelem szárnyalását, mely utóbbi a költői hangulat felébresztésére és így a köl­temény műélvezetére fogékonyabbá teszi a nézőt. — Egyébiránt itt is elmondhatjuk, hogy Shakespeare idejében még nem voltak nő-színészek, ezek szerepeit ifjak adták. Sha­kespeare fellépése előtt Angliában nem nagy volt a színészek becsülete, de Shakespeare, ki maga is színész volt, oly magas polcra tudta a színész tekintélyét emelni, hogy ő a legelőkelőbb társaságokban foroghatott, sőt a legelőkelőbbek között, minek Essex gróf, voltak barátai. Nem említem itt Shakespeare érdemeit a dráma körül, ő minden dicséreten felül áll, csak annyit említek meg, a­mit talán szintén hallottak már, hogy Isten után Shakespeare teremtett legtöbbet. És fogja-e valaki állíthatni, hogy a 17—18. századbeli francia írók nagyobbat, szebbet nyújtottak volna, mint Shakespeare ? És mégis el tudták őt feledni saját honfitársai is, és majmolták a mindig tónustadó franciákat. Ha most a görög és angol tragoediát tar­talmilag hasonlítjuk össze , azt találjuk, míg az a görögöknél mindig bizonyos vallási esz­mét fejezett ki és azért hősei vagy istenek, vagy isiuntík­aixax pártfogok­ jeles Hadvezérek voltak, addig Shakespearenél tisztán az embert látjuk feltüntetve, a­mint él, küzd és bukik. A görög tragoedia hőseinek sorsa már pálya­futásuk előtt el van határozva és így ezt ki nem kerülheti. Agamennon sorsát jóval előbb megjósolja Kassandra. Ugyanis a hazatérő hős a trójai háborúban nyert diadalmival és kincseivel siet Klytemnestrát, nejét megör­vendeztetni , de ez őt kedvesével szőtt ármány következtében a fürdőben megöli, így teljesült Kassandra jóslata. Shakespearenél a hősök is csak emberek és mindenik önmaga kovácsolja saját sorsát, jövendője tehát nincs előre meg­szabva , hanem a saját jelleméből folyó cse­lekmények határozzák meg ; ha bukik , csak bűnének tulajdonítható, melyet bár emberi gyarlóságunknál fogva megbocsátunk neki, de bukásában az örök igazság eszméjét látjuk diadalra emelve és megnyugszunk a sorsban, így van ez az általam már egy ízben említett Janusban is, hol a hős bukása minden rész­vét mellett is, melyet iránta érzünk, meg­nyugtató ránk nézve, mert ő bűnt követett el, így Don Carlos, így Othelló, Romeo stb. Ez az, mi rendkívül nemesítőleg hat az emberi kedélyre. Említettük, hogy a görögöknél a dráma egészen vallási alapokon nyugodott és annak rendkívüli jó szolgálatot ten. E körülményt a keresztény papság is fel akarván használni, az úgynevezett mysteriumok előadását eszkö­zölte azon reményben, hogy valamint a gö­rögöknél , úgy nálunk is a költészet a vallási eszméket terjeszteni és szilárdabb alapokra fektetni fogja. E célból maguk a papok köl­töttek egyes színdarabokat, melyek egyes szenteknek, vagy apostoloknak életét drámai formában írva le, annak utánzására és tisz­teletére buzdították a tömeget és igy vallási céloknak szolgáltak eszközül. Innen van az, hogy a mysteriumok leginkább templomokban és az illető papság felügyelete alatt adat­tak elő. E drámai előadások annyira beleélték magukat nálunk is a magyar nép életébe, hogy még ma is akadunk ilyenek nyomára. Legalább gyermekéveimből élénken emlékszem a Betlehem-járásra, melyben egyes paraszt­fiúk karácson­yáján Krisztus születésének tör­ténetét drámailag adták elő, és melyből e sorok még emlékemben is maradtak: épp Isten jó napot, lám én is itt vagyok, Isten jóvoltából, meg a magam akaratjából. De sőt itt Kecske­méten is hallottam a kántálásról beszélni, sőt láttam kis leánykákat, mint játszották el a pünkösdi királynét. Ezek a régi mysteriumok­­nak még mai napig fenntartott maradványai. Lehet, hogy a papság eleinte elérte célját és e drámai előadások csakugyan előmozdították a vallásosság eszméit, de a kor már sokkal előrehaladottabb volt, semhogy ily egyhangú

Next