Kecskemét, 1880. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)

1880-07-04 / 27. szám

VIII. évfolyam. 27. szám. Kecskemét, 1880. Julius 4. Előfizetési díj: Helyben házhoz, vidékre pos­tán küldve: Egész évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt (30 kr. Szerkesztői iroda: II. tized, Korona-utca 355/b. sz. Hazay-ház. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Hirdetményeket a szerkesztőség is elfogad. A „Nyilttér“ díjazása a szer­kesztő által állapittatik meg. KECSKEMET A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI-PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetési dij: 1 centimeter magas hasábsze­letért : 1- szer iktatva - - - 20 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szor iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 30 kr. Kiadóhivatal: a reform, bazár-épületben. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 16 krért a bazár-épületben, „Spitzer J. és fia“ könyv- és papirkeres- kedésében is kapható. Előfizetési felhívás. Az uj félév kezdetén tisztelettel kér­jük fel olvasó közönségünket arra, hogy előfizetéseiket megújítani, — s azokat, a kik eddig előfizetők nem voltak, azok közé belépni szíveskedjenek. A „KECSKEMÉT“ előfizetési dija: Egész évre .... 5 frt. — kr. Félévre .....................3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egy hónapra . . . — „ 60 „ Az előfizetési pénzek a kiadóhivatalba küldendők. A „Kecskemét“ szerkesztősége és kiadóhivatala. A ,,szünet.“ Pécliy Tamás, a kópviselőháznak — tudatlan közlekedési ministerből lett — nagy tudományit elnöke, a királyi le­irat következtében becsapván a képviselő­ház kapuit, szárnyra bocsátotta a tisztelt háznak szavazás, ásitás és semmit nem cselekvés müvében már csaknem halálra fáradt tagjait. Most már mehetnek tehát a tisztelt szavazógép urak a hová nekik tetszik. Mehetnek választókerületeikbe. Mehetnek falusi magányukba. Mehetnek Tisza Kál­mánnal mosakodni az ostendei fürdőbe, ha ugyan vélnek egy tengerben annyi vizet, a mennyivel ez ülésszak alatt ismét reájuk száradt szenynyet lemosniok lehet. Szárnyra bocsátotta őket szép diktio kíséretében a mélyen tisztelt elnök úr,— ők mehetnek. Azonban előbb még egy-két barátságos és okos szava van hozzájuk a főmesternek. Egy édes búcsúszó a kedves távozók után. Mert ám a magasabb állami tekintetek sokkal követelőbbek, a hazának jövője, boldogsága, üdve sokkal előbb való, sem­hogy ezen egyszerűnek látszó esemény is csak oly könnyen lefolyhatnék, mint azt némely feje lágyára esett hazafi hinné. A tisztelt mameluk hadnak meg kell még egyszer hallgatni Tisza Kálmán, a cselszövés és képmutatás e hatalmas mes­terének, ihlett szavait. Összegyűlnek kö­rülötte tehát, mint forró időben a jámbor birkák a kolompos árnyékában , hogy eny­hüljenek, — összegyűlnek, hogy a nagy próféta ismét elmondja nekik búcsúzóúl, mit már annyiszor elmondott, hogy „ón a ti Megváltótok vagyok, ti pedig vagytok az én apostolaim, kiket én folytonosan vendégelek az úr asztalánál s az onnét lekerült hulladékokkal. Azért tehát most menjetek, s ha elmentek, járjátok he a álasztókerületeket. Hirdessétek a szent ^éket a hitetlen ellenzékiek között, ha­ljatok és ámítsatok, mint a hogy ha­“,m és ámítottam én is teljes életem- mit tennetek kellett volna, a mit azonban vagy épen nem, vagy csak rosz- szul tettetek, azt hallgassátok agyon, vagy tagadjátok el, miként ón is mindenha elhallgattam és eltagadtam, az elhallgatni és eltagadni célszerű dolgokat. Hirdessé­tek, hogy egy az isten, és annak igaz prófétája Tisza Kálmán. Ki benne hiszen , ki őt követi, el nem kárhozik soha, de nem is kárhozhat el, mert kap püspökségeket, hivatalt, olcsó bérletet az állami jószágo­kon , — kap koncessiót, órdemjeleket, emeltetik nemesi, bárói, grófi méltóságra, mint a hogy ezeket a többek között a hatvani „Deutsch“-ok, Móric Paja a hires „arany paraszt“, Nagy Gyuri a dohány üzér, Tisza László a pótolhatatlan tordai .postamester, s a nemzeti jutalomra érde­mes Yáradi Gábor hívemnek több kollégái és kliensei, ha kell hit alatt igazolják.“ Menjetek tehát és cselekedjetek, mert itt a „szünet“ és az idő drága.“ És minthogy a „szünet“ itt van és az idő drága, mint éhes sáska had rohan a sok mameluk, valódi csapásként lepvén el a választókerületeket. És hirdettetnek tele torokkal, dohszó, klarinét és érdes Kortes űangoK Kiséreté- ben Tisza Kálmán és a kormánypárt di­csőségei. Itt-ott, a mennyiben a rendelke­zési alap s az alapítványi javak jövedel­meiből még egy kis zsebpénzt kipréselni lehetett, pár szál banderista és nehány „éljen“ hang is lebeg a dicső honatya ter­mete , vagy szónoklata körül. Jövós , menés, hazugság, ámítás, mosása a szerecsennek, teli hordók csapra verése, cselszövény a jövő választásra ké­pezik a napi rendet a „szünet“ alkalmával, mindenképen megfelelni törekedvén a nagy és hatalmas mester utasításának. — Hát ha még az idő nem volna oly drága, ha a szegény munkásnóp nem lenne kénytelen éjjet-napot együve tenni, hogy e sok mi­haszna nép képviselői napdijait fizethesse ; he szép, he érdekes volna a „szünet“ arculata. Több és több oly egyénekkel lehetne szerencséjük e gyász gárdistáknak találkozni, kik már torkig vannak az ő ámításaikkal, kiknek borsódzik hátuk, ha csak emlitni is hallják mameluk képvise­lőjük nevét, kiket hazugsággal tovább táplálni nem lehet, kik ruhát, kenyeret és oly kormányt kérnek, a melyik kissé könnyíteni tudná, már eltürhetlen nyomorú helyzetüket. A „szünet“ tehát a kormánypárt ré­széről a legaljasabb munkának becstelen időszaka, a szegény munkás nép zakla­tása, a naplopók, korhelyek sátoros ün­nepe; és a népre nézve legfeljebb csak annyiban üdvös, a mennyiben a „szünet“ alatt szavazásra szükség nem lévén, az illető nópboldogitók részére diurnumok nem járnak. Van azonban valami, mi bennünket e „szünet“ folyamán még is kielégít. Kielé­gítőig veszszük tudomásul ugyanis, hogy népünk legnagyobb része kijózanult a múltak keserű tapasztalatai nyomán, a közjogi helyzet biztonsága és a kormányba vetett bizalmából. — A legvórmesebb re­ménybeli is belátták, hogy nemzeti léte­lünk helyzete veszélyeztetve, sőt alapjai­ban megingatva , aláásva van; érezik, hogy sülyedni kezd alattuk a hajó s ko­molyan gondolkoznak ama másikba áthur- colkodni, melynek kormányrúdját hazánk­nak legönzetlenebb fiai vezérlik. Yagy mire mutat hát ama siri csend, ama kiáltó némaság, ama minden ellen­kező feltevést kizáró bizalmatlanság, mely- lyel a kormánypárti választókerületek azok képviselőjüket fogadják? Hol van a régi bizalom, öröm, kedv, bandérium, zene, fáklyás menet s több efféle kitüntetés, melyekkel, még bizalma teljében, oly pazarul elárasztá őket, az azóta százezer­szer megcsalatkozott nép. Elmúlt mind ez, és nem is jő többé vissza soha. Ez az idő jele. És ezt öröm­mel veszszük tudomásul a „szünet“ alkal­mából. Egyet-mást a drámáról. Felolvasta a helyi föreáliskolában Virányi Ignác tanár. (Folytatás.) De térjünk át azon színpadra, melyen az újabb dráma megteremtője Shakespeare élt, t. i. az angol Globus színházra. Ez egy tojás- dad alakú faépület volt tető nélkül. A szín­pad szintén két részből állott, még pedig olyformán, hogy a hátulsó rész valamivel alantabb lehetett. Ezt igazolják a Sb. darab­jaiban előforduló egyes szini jelenetek, mint Hamletben a szellem, mely csak az illető által volt látható, igy Banquo szelleme Mac- bethben stb. A költemények, bár felvonásokra felosztva, nem szükséglették ama hosszú, gyakran fárasztó szüneteket, melyek különö­sen vidéki színházainkat oly unalmasokká teszik, úgynevezett cordinái sem voltak, ha­nem a darab úgy, mint a görögöknél, folyt egymásután; hogy a felvonásnak vége van, legfölebb abból láthatták, hogy a színészek lementek a színpadról; a rövidke szüne­tet a görögöknél a kar, Shakespeare szín­padján semmi se pótolta. — A színészek jobbadán azon ruhában léptek fel, melyben nappal is jártak és nem féltek attól, hogy herceget adva, elrontják a néző illusióját, mert rendkívüli sokat bíztak a közönség kép­zőimére. Ez áll a decoratiókról is. Nem nyúj­tott a legnagyobb londoni színház annyi díszítményt, mint ma a legroszabb vidéki színpad, és mégis adták amazon Shakespeare minden darabját. Ma, midőn a néző phanta- siájára már nem akarunk semmit sem bízni, midőn salont vagy kunyhót, hegyet völgyet, várat, csatasíkot, mindent a leghívebb máso­latban keresünk a színpadon, hogy illusiónkat meg ne zavarj uk, sőt az eget és villámait és a pokol tüzetokádó rémeit is felidézzük a desz­kákra; ma Shakespeare darabjait vagy épen nem, vagy csak nagy módosításokkal lehet adni, mi a darabnak mindenesetre csak hátrá­nyára lehet. Shakespeare korabeli közönségének képzőimében bízva, annyiszor és olykor változ­tatta a szint, a hányszor, vagy a mikor jónak látta , a néző mindent látott a színpa­don , mit csak a költő kívánt, csatasikot, fórumot, salont, kunyhót, királyi lakot stb., mert sem a pesti Lehmann, sem Rózákéi Kecskeméten nem képesek oly eleven színekkel szemünk elé állítani egy szintért, mint azt a legavatottabb festői művész, a képzelem teheti, s igy könnyebb volt Shakespearenek drámákat Írni, mint a mai kor költőjének, mert mig Shakespeare akkor és ott hozta elő szereplő személyeit, a hol épen tetszésé­nek megfelelt, addig mai költőinknek rósz néven vesszük, mert erőltetettnek tartjuk, ha olykor személyei ott jelennek meg, hol megjelenésük nincs indokolva. Innen magya­rázható Gregus A. neves aestheticusnak azon állítása, hogy jó sziniró csak színész, szín- igazgató, vagy olyan egyén lehet, ki a szín­padon él és ismeri a szini fogásokat. Shakes­pearenek a színváltozásra nem volt gondja, mai költőinknek pedig ez szegi szárnyát. Shakespeare- nek segített a néző képzelme, a mai kor költőjét korlátozza ad e- coratio korlátoltsága, mert bármily nagyszerű gépeket alkalmazzanak is a szín­padon az illusió fenntartására, mégis mögötte marad a valónak, de még a való sem érheti el a képzelem szárnyalását, mely utóbbi a költői hangulat felébresztésére és igy a köl­temény műélvezetére fogékonyabbá teszi a nézőt. — Egyébiránt itt is elmondhatjuk, hogy Shakespeare idejében még nem voltak nő-szinészek, ezek szerepeit ifjak adták. Sha­kespeare fellépése előtt Angliában nem nagy volt a színészek becsülete, de Shakespeare, ki maga is színész volt, oly magas polcra tudta a színész tekintélyét emelni, hogy ő a legelőkelőbb társaságokban foroghatott, sőt a legelőkelőbbek között, minők Essex gróf, voltak barátai. Nem említem itt Shakespeare érdemeit a dráma körül, ő minden dicséreten felül áll, csak annyit említek meg, a mit talán szintén hallottak már, hogy Isten után Shakespeare teremtett legtöbbet. És fogja-e valaki állíthatni, hogy a 17—18. századbeli francia irók nagyobbat, szebbet nyújtottak volna, mint Shakespeare ? És mégis el tudták őt feledni saját honfitársai is, és majmolták a mindig tonustadó franciákat. Ha most a görög és angol tragoediát tar­talmilag hasonlítjuk össze , azt találjuk, mig az a görögöknél mindig bizonyos vallási esz­mét fejezett ki és azért hősei vagy istenek, vagy isiuutík aixax purtrogoir jeles Hadvezérek voltak, addig Sbakespearenél tisztán az embert látjuk feltüntetve, a mint él, küzd és bukik. A görög tragoedia hőseinek sorsa már pálya­futásuk előtt el van határozva és igy ezt ki nem kerülheti. Agamennon sorsát jóval előbb megjósolja Kassandra. Ugyanis a hazatérő hős a trójai háborúban nyert diadalmival és kincseivel siet Klytemnestrát, nejét megör­vendeztetni , de ez őt kedvesével szőtt ármány következtében a fürdőben megöli. így teljesült Kassandra jóslata. Shakespearenél a bősök is csak emberek és mindenik önmaga kovácsolja saját sorsát, jövendője tehát nincs előre meg­szabva , hanem a saját jelleméből folyó cse­lekmények határozzák meg ; ha bukik , csak bűnének tulajdonítható, melyet bár emberi gyarlóságununál fogva megbocsátunk neki, de bukásában az örök igazság eszméjét látjuk diadalra emelve és megnyugszunk a sorsban, így van ez az általam már egy Ízben említett Janusban is, hol a hős bukása minden rész­vét mellett is, melyet iránta érzünk, meg­nyugtató ránk nézve, mert ő bűnt követett el. így Don Carlos, igy Othelló, Romeo stb. Ez az, mi rendkívül nemesitőleg hat az emberi kedélyre. Említettük, hogy a görögöknél a dráma egészen vallási alapokon nyugodott és annak rendkívüli jó szolgálatot tőn. E körülményt a keresztény papság is fel akarván használni, az úgynevezett mysteriumok előadását eszkö­zölte azon reményben, hogy valamint a gö­rögöknél , úgy nálunk is a költészet a vallási eszméket terjeszteni és szilárdabb alapokra fektetni fogja. E célból maguk a papok köl­töttek egyes színdarabokat, melyek egyes szenteknek, vagy apostoloknak életét drámai formában irva le, annak utánzására és tisz­teletére buzdították a tömeget és igy vallási céloknak szolgáltak eszközül. Innen van az, hogy a mysteriumok leginkább templomokban és az illető papság felügyelete alatt adat­tak elő. E drámai előadások annyira beleélték magukat nálunk is a magyar nép életébe, bogy még ma is akadunk ilyenek nyomára. Legalább gyermekéveimből élénken emlékszem a Betlehem-járásra, melyben egyes paraszt­fiúk karácson táján Krisztus születésének tör­ténetét drámailag adták elő, és melyből e sorok még emlékemben is maradtak: App Isten jó napot, lám én is itt vagyok, Isten jóvoltából, meg a magam akaratjából. De sőt itt Kecske­méten is hallottam a kántálásról beszélni, sőt láttam kis leánykákat, mint játszották el a pünkösdi királynét. Ezek a régi mysteriumok- nak még mai napig fenntartott maradványai. Lehet, hogy a papság eleinte elérte célját és e drámai előadások csakugyan előmozdították a vallásosság eszméit; de a kor már sokkal előrehaladottabb volt, semhogy ily egyhangú

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék