Kecskemét, 1881. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1881-01-02 / 1. szám

IX. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1881. Január 2. SlfifiietéBi díj: Helyben házhoz, vidékre pos­tán küldve: Égés* évre - - 5 frt — kr. Félévre - - 3 frt — kr. Negyedévre - - 1 frt 50 kr. Egy hónapra - — frt 60 kr. SzerkmtSi iroda: II. tized, Deák-tér 1. sz. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A „Nyilttér“ díjazása a szer­kesztő által állapittatik meg. Hirdetési díj: 1 centimeter magas hasábsse- letért : 1- szer iktatva - - - 30 kr. 2- szer iktatva - - - 15 kr. 3- szór iktatva - - - 12 kr. Hivatalos hirdetmény minden beiktatása külön 3 frt. Bélyegdíj 80 kr. Kiadóhivatal: A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMIVELŐDÉSI HETILAPJA. II. tized, Deák-tér 1. sz. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Egyes szám 13 krért MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. a kiadóhivatalban is kapható. A „Kecskemét“ olvasóihoz. Pár hó előtt a „Kecskomét“ szerkesz­tését átvevőn, e rövid idő alatt azon meg­győződésre jutottam, hogy helyzetemnél fogva lehetetlenség mindazon kötelezettsé­geknek megfelelni, a melyek ezen lap szer­kesztőjét terhelik. Most tehát, midőn a lap szerkesztésére oly egyént volt szerencsénk megnyerni, a kinek politikai álláspontja, tehetsége és szakavatottsága a lap helyes kezelésére nézve a kecskeméti független­ségi pártnak teljes biztosítékot nyújt, én a lap szerkesztésétől visszalépek. Midőn ezt az olvasó közönség tudomására hozom, nem mulaszthatom el egyszersmind köszö- netemet nyilvánítani, a közönségnek irán­tam tanúsított szives pártfogásáért és mun­katársaimnak szives közreműködésükért. Budapest, 1880. December 31. Kada Elek. Az olvasóhoz. A kecskeméti függetlenségi párt ve­zérbizottsága , mint laptulajdonos, a jelen 1881-ik folyamára engem bízott meg a „Kecskemét“ szerkesztésével s ezen évre rám ruházta a kiadói tulajdonjogot is. A midőn tehát a jelen számmal tényleg ke­zembe veszem e lap vezetését, úgy önma­gam , mint az olvasó iránt tartozó köteles­ségemnek ismerem körvonalozni ezúttal, helyzetemből kifolyólag elfoglalandó állás­pontomat, megjelölni azon főbb irányelve­ket, melyek mint szerkesztőt vezérelni fog­nak, s miután politikai párt-organum az, melynek a párt bizalmából élére helyeztet­tem: érinteni azon fölfogást, amelyet poli­tikai ellenfeleimmel szemben hangsúlyozni szükségesnek tartok , nehány szóval jelle­mezni azon utakat és módokat, amelyeket a pártküzdelmek közepette mindig követni fogok. Teljes tudatában vagyok az elvállalt szerep nehézségeinek. Törekvéseimhez azon­ban ép a leküzdendő akadályok ismeretéből merítem a nem lankadó erélyt; akarat­erőmet épen az utamba gördülő kövek el­hárítása acélozandja. Nehéz célért szép küzdeni. És a bukás is diadal, ha igaz ügyért történt. Ám azt hiszem, bátran és önérzetesen hivatkozhatom nehéz pályámon ma is, azon kiváló jóakaratra, azon megtisztelő elis­merésre, azon — el merem mondani — közbecsülésre , amelyet irányomban Kecs­kemét város polgárai minden alkalommal tanúsítottak, amellyel engem évekkel ez­előtt, még a rajongó ifjúság tiszta inten- tiojú törekvései közepette, pártkülönb- ség nélkül, annyi nemes áldozatkész­séggel mindig támogattak. Azóta évek múltak el, s azon eszmék, azon célok, melyek a sejtelem lelkesedését akkor vezérelték és a melyek mellett e lapok hasábjain kezdő tollal már akkor küzdöttem: a fővárosi nyilvános élet sok­oldalú tapasztalatainak retortájában vilá­gos meggyőződéssé tisztultak, szilárd el­vekké izmosodtak. A sejtés tudattá lön. Az ábrándok positiv eszmékké tömörültek. Ez a processus a nyilvánosság színe előtt folyt le. Nem lehet ismeretlen e lapok olvasói előtt sem. Nyitott könyv volt önök előtt rövid múltam, nyitott könyv jelenem, nyitott könyv lesz jövőin is. Nem fognak ott ezentúl sem olvas­hatni egyebet, mint egyenességet, nyíltsá­got a jellemben; szeplőtlenséget a becsü­letben; szilárd, tántorithatlan meggyőző­dést az elvekben; a vél e mén y szabad és soha semmi kicsinyes tekin- tétek által nem befolyásolható nyilvánítását s a legszigorúbb tárgyilagosságot a nyilvánosan fel- rülő kéidések vitatásában; a legönzetlenebb törekvést hazám és városom valódi érde­keinek szolgálatában. Mindezt megkövetelem barátaimtól: el­váró ni ellenfeleimtől. És a mily önzetlenül, minden hátsó gondolat nélkül igyekszem szolgálni la­pommal pártunk érdekeit, — a mely pártaz önálló és független Ma­gyarország magasztos eszméjét tűzte zászlajára, — és amennyire elfogok követni teljes erőmből, a törvényes korlátokon belől mindent, hogy ezen esz­mét városunkban továbbra is győzelemre segítsem, — mint a mely eszmének megvalósulásában egyedül lá­tom hazám üdvét és boldogsá­gát s amelyet — bármikép szeretnék is némelyek az ideirányuló törekvéseket az utópiák országába száműzni — békés utón is kivihetőnek tartok: ép úgy nem fogok soha politikai ellenfeleim­mel szemben, sem a személyeskedés ki­csinyes, §.em a minden oknélküli rekrimi- náció méltatlan fegyveréhez nyúlni. Lapomban sem a gyűlölködő szemé­lyeskedés, sem az alaptalan rekrimináció burjánját megtűrni nem fogom. Megróni, megtámadni soha nem a személyt, hanem a szerintem káros ügyet fogom, melyet az képvisel, a helytelen eljárást, melyet kö­vet. A személyhez magához nincs közöm. Jelszavam : Győzzön a jobb! Harcol­junk tisztességes fegyverekkel. A köteke­dőhöz nincs szavam. A gyalázkodót meg­vetem. A mi pedig városom érdekeit illeti, ezeket fölébe kívánom he­lyezni minden politikai tekin­teteknek és toliam soha nem fog szol­gálatába szegődn i a politikai chauvinis- musnak, amely saját, legtöbb esetben egy­oldalú törekvésein kívül nem isnjer semmi üdvöst, semmi szentet. Meggyőződésem az, hogy a szabad­ság legnagyobb biztosítéka a jólét. Ha városom igaz érdekeit előmoz­dítom, — ami a jólét: előmozdítom pár­tom célját, — ami a szabadság. Ez programmom. Ebből nem engedek egy jottát sem. Énnek a programmnak támogatására kérem a „Kecskemét“ olvasó közönségét. Ennek a programmnak híveket szerezni kópezendi életem és törekvéseim legszebb feladatát; a mely törekvések jeligéje: „Bukjam bár, de vívtam!“ Kovács Pál. Apróság'. Ismét elrohan felettünk egy esztendő. Az év eseményei, mint hirtelen kialvé szalma­lángok alusznak ki; csak azért, hogy ismét újabbak lobogjanak fel, s világítsák meg | nemzetünket pokoli sárga-fekete fénynyel. Ha csak századrészét is felakarnánk 'so­rolni annak a sok rosznak, a mit dicsőséges kormányunk a nemzet ellen tett az elmúlt évben; belefáradnánk sokkal előbb, mint vé- ; gére juthatnánk. Nem is említve azokat a balzsamillatú : törvényjavaslatokat, melyek csak tervben vol­tak , vagy melyek egyes ministerek zsebeinek mélyében pihennek. Ezek nélkül is elég töm­jént és mirhát kapott tőlük az adófizető pol­gárság. * A papíron maradt javaslatok közül leg­jobban érdekli az ország népét, a kereskedői osztályt úgy, mint a fogyasztó közönséget a kávé- és a cukor-adó. Valódi satyrája a tör­vényjavaslatoknak. Más nemzetek ministeriumai építenek ze- nészeti, s más művészeti intézeteket; állíta­nak elegendő számmal növeldéket; s fel­sőbb tanintézeteket; igyekeznek az ipart és kereskedelmet fejleszteni; állami munkát adnak a szegény, de dolgozni óhajtó munkás népnek ; sajnos bár, hogy még valamennyien az államjövedelem nagyrészét ágyúöntésre, kato­nai parádékra, puskapor, és golyógyártásra fordítják, de Európa egy nemzetének kormá­nya sem oly atyai, hogy a társadalom egyik osztályát szántszándékkal tegye tönkre a má­sik után. * Hja! de hát ki tehet róla, ha a mi poli- ■ tikai égboltozatunkon mindig ott lebeg az a magyarfaló szörny, az a két fejű turul; s nemzetgazdasági érdekeinknek serpenyőjét az mindig az osztrákok javára billenti le. Mit bánják azt kormányférfiaink, ha drá­gább lesz is a kávé, cukor; kevesebb lesz a f már úgy is csekély forgalom, csak Bécsben meglegyenek működésükkel elégedve. A pol­gárság jó részt maga is oka annak, hogy fát vághat a hátán Tisza Kálmán és fejbólintó companiája. Egyesek morgolódnak; arcuk se­tét, ha a kormány tetteit bírálják; ha azon­ban tenni kell, otthon maradnak a búbos ke­mence mellett; sott legfeljebb abban bíznak, hogy a haza ellen elkövetett bűnöket majd a jó isten fogja megbüntetni. * Pedig hát nem addig van az ! Polgárságunk csendesen meghúzza magát ; az aristocratia, — mágnásaink, — nem gondol­nak a közügygyei; a 48 előtti nemesség utó­dainak lakházai tetőtlenül, ablaktalanul, ,vagy ha gazdát cseréltek kitatarozva bámulnak a járó-kelőkre. Régi birtokosaik szaporítják a proletáriatus úgyis nagy számát. Szomorú látványt nyújtanak e dolgok a figyelmes szemlélőnek. Hát ha még felkeresi azt a zsibárus boltot, a hol Szapáry Gyula a pénzügyminister a főházaló ; s ahol az adóban lefoglalt mindenféle bútorok, ruhafélék, házi és konyhaedények lesznek felhalmozva csak azért, hogy egy kitűzött napon potom áron elkótya-vetyéljék, s a volt tulajdonos mehet világnak, lehet földönfutó, hajléktalan, falu rossza. Sötét látvány biz ez, de már mindenna­pivá, közönségessé vált. Hozzá vagyunk szokva ! Fel sem tűnik ha dobolnak, ha licitálnak; ha koldussá tesznek sokakat. S miért kell nemzetünknek tűrni azt a nyomást, melyet a Lajthán túli sötét szelle­mek s ezek csatlósai gyakorolnak reánk? Mert gyávák vagyunk, mert nem akarunk, nem merünk komolyan arra gondolni, hogy végre e nemzetnek is függetlennek kell lenni, vagy megszűnik nemzet lenni. Genevois, az 1793-iki franczia convent tagja, ki imádta hazáját, a köztársaságot, midőn 30 évi száműzetés után Yeneyben halála óráját közeledni érzé, igy szólt I cselédjéhez: „Midőn majd halva leszek, és a Bourbonok kifizetnek Franciaországból, sírom­hoz fogsz jönni. Kétszer zörgess botoddal, s mondd: „Uram elűztük őket.“ így kell a haza szabadságát, függetlensé­gét szeretni, s igy gyűlölni azokat, kik : hazánk politikai függetlenségének és gazdasági önállóságának útjában állanak. Csak akkor leszünk szabadok és függetle- n ek, ha igy fogunk tudni szeretni és gyűlölni. Hajnóczy Lajos. Levél Kossuth Lajostól. Kosuth Lajos nagy hazánkfia , a mult dec. hó közepén, a kormány által be­hozni szándékolt fogyasztási adók tárgyában levelet intézett Brázay Kálmán fővárosi kereskedőhöz. A levél egy része — bár nem volt nyilvánosságra szánva — a fővárosi nagy lapok hasábjain közölve is volt s bizonyára lapunk olvasói előtt sem ismeretlen. A levél másik része, mely nem annyira a fogyasztási adókról szól, mint a kormánypárt helyzetét a törvényjavaslattal szemben ecseteli igen ér­dekesen : még eddig sehol sem lá­tott napvilágot. Csupán egyes passusai szivárogtak ki a sajtóba s amint tudva van, országszerte nagy feltűnést és érdeklődést költöttek. Lapunk azon szerencsés helyzetbe jutott, hogy a rendkívüli érdekű levél ezen, még ismeretlen becses részletét az ös z- szes magyar sajtó megelőzésé­vel hozhatja nyilvánosságra, szóról-szóra a következőkben: A y * *-. uW^Collegno (al Baraceone), dec. 16. ^Tisztelt uram! M^eéár, r rrYIMAknek nemcsak kívánni nem kel­lene, hogy én e tárgyban (az uj fogyasz­tási adó javaslatok tárgyában. Szerk.) nyilvánosan felszólaljak, de sőt ha ilyesmi eszembe juthatna, önnek azt kellene szor­galmazni, hogy halgassak, mert az én felszólalásom még azt a pillanatnyi chan- ce-ot is elrontaná, a melyyel önök, kérvé- nyök sikerének lehetőségében tán bízni gondolnak. A dolog igy áll. Az ellenzék minori­tásban van a képviselőházban. Az tehát ezt a kárhozatos adótervet meg nem buk­tathatja, hacsak a kormányyárti képviselők egy része is az elvetésre nem szavaz. No már feltéve (mit én nem hiszek) hogy akadhatnak a kormánypártban, kiket a kereskedelmi testület kérvényében élőadott okok oda hajlíthatnának, hogy elegendő számban a törvényjavaslat ellen szavaz­zanak, miszerint az megbukjék, higyje el ön nekem, hogy ha én nyíltan felszólalnék, ezek az emberek már csak azért is a javas­lat mellett szavaznának, nehogy azon gyanúba essenek, hogy velem egyetér­tenek. Tessék elhinni, önöknek nagyon érde­kükben áll, hogy ennek az átkozott motol­lának legombolyitása tisztán tárgyilagos alapon maradjon s az én nevem ne kever- tessék a játékba, mert ez a döntő körökre olyformán hat, mint a babona szerint a tömjén füst az ördögre. Tehát saját érdekükben kérem, hagy­janak engem hallgatni. Különben is tessék megemlékezni, hogy engem az uralkodó­párt eventualiter kirúgott Magyarország , polgárainak sorából, mint egy bélpoklost, vagy riihös ebet. Én ezzel uem gondolnék, ha felszólalásommal volt hazámnak hasz­nára lehetnék, de mikor haszon helyett csak kárt tennék avatkozásimmal, nemcsak vétek, de még balgaság is volna magamat annak kitenni, hogy valaki emlékeztessen, mikép nekem nincs szavam a káptalan­ban ___ Kossuth Lajos. Világításunk. Uj évvel a világítás uj vállalkozók keze­ibe megy át, s azon tapasztalatoknál fogva, melyekre az eddigi vállalkozók alkalmat adtak, résen kell állani, hogy a kívánalomnak mi­ként felelnek meg, — mert ha azt egészen beteljesítik is, még úgy is csak a legkezdet­legesebb intézkedés ez a mi: utcai világí­tásunk.

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék