Kecskemét, 1881. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1881-01-02 / 1. szám
1881. — .1 szám. KECSKEMÉT. Január 2. - Hova küldik? — Kecskemétre — egy ügyvédnek. Ott volt a kosár mellett egy jegygyűrű, melynek az a sajátsága, hogy a mely leány az úrára hozza, az nem megy férjhez a vőlegényéhez. — Hol vette ön erre a mintát ? — Sajátságos , szintén Kecskemétről. — Ki küldte fel. — Ezt is egy ügyvéd, aki mint hallom ilyen gyűrű mellett vőlegényeskedik már két év óta. — Ez csak mese. — Oh nem. Igaz történet, melynek azonban nem a pap csinálja meg a végét. — Hát ki ? — Bizonyára menyasszony — atyja, ki nem akar egy ügyetlen színdarabban tovább is szerepelni. Csodálatos egy kereskedő ez, úgy látszik, hogy a kecskemétiek számára nyitotta boltját, és furcsa ajándékokkal kedveskedik. Még el sem múlt a krisztkindli mánia, mikor már beütött az új év réme; a pincérek, házmesterek, levélhordók már előre megrendelték a vacsorát a zsebünkre, és mi is elsirattuk vesztünket — zsebünk fölött. Az üdvözletek megváltása kiment a divatból, és azt bizonyítja, hogy a pénzszórás divatját nem lehet kiütni a nyeregből és hogy örökre divat marad . Végtelen, eléggé meg nem róható rész divat. Erre nem borul rá a köd, ezt nem emészti meg a sár, mint a cipőt, meg mint a kecskeméti kövezett utcákat. És mégis — bár minden haszon nélkül — itt ragadt mind a kettő. A köd igaz, hogy eltakar néha-néha egy-egy találkozó párt, megismerhetlenné tesz néhány urat a hitelező előtt, de azért mégis lesz vendég. Köhög tőle az egész város, fogy miatta a sárga cukor, meg a maláta bonbons. A sárról pedig itt joggal alig beszélhetünk. Legfőbb százaimat kelt bennünk bizonyos városok lakói iránt, kik térdig úsznak e jóban, s kik csak annyiban örülnek e lucskos, ragasztó vendégnek, hogy ilyenkor nincs a por. de boldog város lehet ez. (Ugyan szerkesztő barátom nem tudnád megmondani a nevét ?)*) Ez a szánalom azonban nem igen gátol bennünket abban, hogy a reménytelen sok hangversenyt (ez itt téli mánia) meg ne unjuk: mindennap kettő. A Vigadóban meg a Hungáriában, azután meg a vendéglői helyiségekben. A szerkesztők alig bírnak fogni tudósítókat, úgy pedig ma már bajos „megírni.“ Hanem hát van ezeknek egy jó oldaluk is: a tánc. Ez legjobban sikerül, és ha már elfáradt a száj, a torok, a kéz, hát fáradjon halálra a láb is. Bajt bajjal. Ilyen a hangversenyi kúra. E hóban rendezett Sz. Nagy Károly is egy matinéét. Kedves olvasóink bizonyára ismerik, és mi örömmel konstatáljuk, hogy még most is igen szépen veri a taktust. Máskülönben rendes élet most a kávéházi élet. Egy részünk olvas, a másika dákót emelget, a harmadik elfogatja a pagátját, és amint olvassa kártyáját, hangosan kiáltja: attandet! Ez az élet, ha egy kicsit unalmas is, de mégis jobb, mint a kecskeméti unalom. Hallom, hogy ott is van egy kávéház már , melyben szintén fognak járatni lapokat, és maholnap nemcsak eleven újságot is szerezhet ott az ember. Lám-lám mily gyorsan halad Kecskemét. Ha leszámítjuk a politikát, a botrányokat, a legnagyobb újságot képezik most az új lapok. A régi jó szokás szerint szaporodnak, testesednek, vagy gazdát cserélnek. A fővárosban , a vidéken. A falakon nemzeti színű, éles és nem éles falragaszok csiklandozzák a szemet , a legolcsóbb, a legjobb, a legelterjedtebb jelzőkkel feldíszítve. Ezer ígéret, ezer szemfényvesztés és csábítási kísérlet. Még csak az kell, hogy megfogják az embereket és suttogva hívják: „jöjjön be kicsikém,“ fizessen ” elő, és meg lesznek a „kéteshírű lapok“ is alapítva. De hát a mai világ első mozgató kereke a „reklám“, az hódit tért magának minden zugban, még tán a szerelemben is. A vén Európa is megkóstolja a sót és nagyobbat követel magának, mint a fiók Amerika. Miután az új lapokról van szó, itt foglal némileg helyet a „Kecskemét.“ is, amennyiben a szerkesztője lesz „uj.“ Én azonban azt hiszem, hogy uj lesz benne minden, mely hódít és vonz, mely szórakoztat és tanít, mely lelkesít és eszmét ad. Legyen úgy. (Ezt valahogy ki ne húzd szerkesztő barátom, mert hát én vállalom el a felelősséget — előre.) Hanem mindezek elmondása után is marad még egy új. És ez az „év.“ Kezdete a reménynek, az újult akaratnak és a bekövetkező csalódásnak. Teljesüljön nálunk az első , tartson a második és múljon el az utolsó. Tisztességes kívánat. Ha önök úgy akarják kedves olvasóink, hát e helyen mi még találkozhatunk, és én azt hiszem, hogy itt rendezhetünk is légyottot, nem zavar meg bennünket irigyszem, helyet ad, (ha ad)**) a szerkesztő, beszélni valót pedig a nagy világ ezer meg ezer bohó és komoly története. Hogy pedig én se maradjak hátra a divatban, a figyelemben, az ismerős jószívűségében, engedjék meg, hogy én is elmondhassam azt mi nem uj, a mi nem érdekfeszítő, de a mi igaz, és szívből eredő és a mi csak ennyiből áll. Boldog új évet! Murai Károly: SZÍNHÁZ. A karácsonyi ünnepeken a „Szép Meluzina“ czímű látványosság hozatott színre, mégpedig — miután a karácsony legfőkép a kisdedek ünnepe , — hiszszük, hogy a gyerekek kedvéért. A mi színpadunk mizériái mellett látványosságot rendezni, majdnem mindig egy a fiaskóval. Az is volt, de épen azért ne háborgassuk. Csupán azon óhajtásnak adunk kifejezést, vajha a kecskeméti igazgatók egyszer kiábrándulnának abból, mintha ezek a látványosságok inkább megtöltenék a házat, mint másnemű élvezhető jó darabok. Egyet felednek különösen, hogy a hasonlók nem használnak annyit, mint amennyit rontanak. Azt hiszszük az idén a látványosságokból elég lesz. Tavaly is láttunk látványosságokat, papírhajót akkorát, mint amekkorákat az árokban záporeső alkalmával a gyerekek úszkáltatnak, hogy szinte nem tudtuk, nevessünk-e vagy boszankodjunk. Akkor is megelégeltük , most is. A közönség a színházi mulatságért pénzt ad, szeretné tehát, hogy érne is valamit az, amit vesz. S erre azt hiszszük nem elég — a görögtűz. Kedden Ferenczy jutalmául „Bolondok estélye Párisban“ czímű vígjáték adatott, mely alkalommal a közönség majdnem egészen megtörte a házat, s az igyekvő és tehetséges színész iránti elismerésének zajos tapsokban és többszöri kihívásokban adott kifejezést. Ferenczi ez alkalommal is igen jeles alakítást mutatott be Moliere szerepében, s megérdemelte a kihívásokat; kívüle Vécsey Anna aratott tetszést, ki szerepét szeretetreméltó naivitással színezte. Tóth a jezsuita szerepében elismerésre méltó igyekezettel játszott, játéka azonban mégsem volt elég folyékony és sima. Kevés volt alakításában az, ami Tartuffe alakjához mintául szolgálhatott volna. Szerdán újra a „bornevillei harangok“ került színre, Szerpolette szerepében Abonyinéval. Kívüle még kitűnően énekelt Berényi Hanry szerepében, s a „Bejártam kétszer a világot“ kezdetű dalt ismételnie kellett. Kitűnő énekéért külön kihívásban is részesült. Csütörtökön a „Váltó“ adatott, Bercsényi Béla fiatal író és a nemzeti színház jeles tagjának műve. Ha e darabot röviden jellemezni akarjuk, azt mondhatjuk, hogy az elején szellemes beszélgetés, a végén kriminális történet, a közepén — megkapó tragédia, — s épen azért: az elejét szívesen hallgattuk, a végét megelégedéssel néztük, (mert a közönség az igazságszolgáltatást szereti, de csak a középső része, a harmadik felvonás az, mely igazán hatott. Ez a felvonás valódi drámaírói évre mutat, s ez a felvonás, az mely megmenti a darabot, egyszersmind maga mondja ki az ítéletet. Ez ítélet azt foglalja magában, hogy a darabnak minden szellemessége és könnyedsége mellett is történni, bonyolódni, fejlődni kell, mégpedig szükségszerűleg s nem egy gazember önkénye szerint, aki inkább a fenyítő törvényszék elé tartozik, mint a színpadra, honnét a szíveket kell művészi eszközökkel megindítani. Az alakok részint főbb vonásaikban részint a rajzolás módban hasonlítanak a „Proletárok“ személyzetéhez. Hasonló sötét háttér, hasonlólag egy csomó gazember, kiket a lelkiismeret részint bánt, részint nem bánt. E rajzok ugyan lehetnek találók, de nem elég művésziek, mert nem fér hozzájuk eszményítés, mivel nem rokonszenvesek. Az eszményítés pedig minden művészet éltető napsugara, mely egész világát beragyogja, fényessé teszi. Miért tehát ez a sok ellenszenves alak, minek ez a sok gazember, aki a maga mentségére mit sem tud felhozni. Igazolt helyzet (legalább bizonyos szempontból) a bűnöst is szánalomra méltóvá teszi, példája hat és megindít, de e gazemberek utálatot keltenek. Még Jaga a „czímeres gazember“ is akinek cselekvényei miatt Amerikában a kitűnően alakító színészre lőttek, — inkább van igazolva, s inkább bírja vonzódásunkat, mint ezen született gazemberek. Szóval: ez a világ, melyből az író merített, lehet az élet, — de az nem mindenben a művészet világa. Az élet tág mező arra, hogy rajta a színpad számára virágokat szedjünk, — s a „Váltó“ írójának keze bár hivatott, de még nem eléggé avatott arra, hogy azokat díszes csokorba szedje. Az előadás teljesen összevágó volt, bár egy kissé hosszadalmas, miben az írónak van legnagyobb része, mivel a szereplők kitűnően tudták s elég folyékonyan játszták szerepeiket. Első helyen kiemeljük Lászynét, ki művészettel alakította a fennhéjázó képviselőnőt, mellette Vécsey Anna Katalinja magaslott ki, mint teljes bensőséggel és érzelemmel kisért alakítás; találóan alakított Megyeri az ügyvédsegéd szerepében, s a főbűnöst Ferenczy gonoszságának egész nagyságában tárta elénk. Kitűnő volt még Somogyiné Székelyné pár megható jelenésében. Somogyi és Tóth leszámítva némi darabosságot, szintén jelesek voltak. B. L. *) Nem akarunk maliciózuskodni. Szerk. **) Mindig kész örömmel. Szerk. Irodalom és művészet. A „Képes Családi Lapok“ 13- dik száma a következő tartalommal jelent meg. „Gerő gazda karácsonya.“ Elbeszélés, irta Törös Tivadar. — „Ötven év.“ Beranger költeménye, ford. Bác Soma. — „Egy agglegény karácsonya.“ Rajz. Mészáros Istvántól. — „Karácsony ünnepe Betlehemben.“ Ceruzák báró. Víg beszély, irta Lauka Gusztáv. (Folyt.) — „Karácsony éjszakáján.“ Költemény. — „Karácsonyi képek.“ — „Gondolatok. ■— „Az emlékezet karácsonyfája.“ Tárca-közlemény ifj. Vánca Mihálytól. — „Egy született gavallér.“ Rajz az állatvilágból, Füredi Albintól. — „A vasról.“ Kemencky Kálmántól. — „Vadászat.“ — „Mindenféle.“ — „Humor.“ A hosszúszárú pipa. A nagyravágyó. Apróságok. Nagy mondások. — „Mozaik.“ Egyveleg. Történeti apróságok. — „Szerkesztői üzenetek.“ Képek: Karácsony estélye. — Az őzikék karácsonya. — Karácsony éjjelén. — A hosszúszárú pipa. — A nagyravágyó. Melléklet: A „Poste restante“ c. amerikai regény 193— 208. oldala. A borítékon: Olvasóinkhoz! — Hetinaptár. — Az unalom óráira. — Kérdések, feleletek, ajánlatok stb. —Hirdetések. E számhoz mellékelve van az ez évfolyami első ingyenes külön műmelléklet: a „Jézus születése“ c. művészi kivitelű kép. Előfizetési ára egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 fr. Az előfizetés postautalványnyal Mehner Vilmos kiadóhivatalába (Budapest kalap utca 6. sz.) küldendő. „A Vasárnapi Újság“ 52-dik száma érdekes tartalommal jelent meg. A „Vasárnapi Ujság“ előfizetési ára negyedévre 2 frt., a „Politikai Újdonságokkal együtt 3 frt. — Ugyancsak a Franklin- Társulat kiadóhivatalában (Budapest, egyetemutca 4. sz.) megrendelhető a „Képes Néplap“, legolcsóbb újság a magyar nép számára, félévre 1 frt. — E három hetilap melléklapja a „Világkrónika“ képes hetiközlöny megrendelési ára a Vasárnapi Újság, Politikai Újdonságok vagy a Képes Néplap előfizetői részére negyedévre 50 kr., félévre 1 frt. — Dobrowsky és Franke kiadásában Budapesten megjelent a „Humorisztikus könyvtár“ 6 és 7-dik füzete Tartalma: „A szerelmesek híja“, regény, írta Kock Pál. Egy-egy füzet ára 15 kr. — Hirháger Károly kiadásában Budapesten megjelent az „Olvasótár“ című folyóirat 17-dik Szerkeszti Brankovics György. Előfizetési feltételek „KECSKEMÉT“ politikai és közmivelődési hetilapra. Vidékre postán, vagy helyben házhoz hordva. Egész évre .... 5 frt. — kr. Félévre ..... 3 „ — „ Negyedévre .... 1 „ 50 „ Egy hónapra ... — „ 60 „ Előfizetéseket elfogadnak az ívtartók és a „Kecskemét“ kiadóhivatala Kecskeméten, I. tized, Deák tér 1. szám. ÚJDONSÁGOK. — Munkatársaink. Lapunk elején elmondottuk azon főbb irányelveket, melyek bennünket a lap szerkesztésénél, vezérelni fognak. Kitűztük azt a célt, mely felé törekszünk. De gondoskodtunk egyszersmind arról is, hogy a megkezdett nehéz pályán biztos kezek, tapasztalt erők támogatását biztosítsuk magunknak. Szerencsések voltunk megnyerni lapunk támogatására a fővárosi hírlapirodalom legkiválóbb munkásait. Adjuk itt a névsort, minden kommentár nélkül: A politikai rovatban: Eötvös Károly ország, képv., Thaly Kálmán ország, képv., Verhovay Gyula ország, képv., Hontaller (Hajnócy) Lajos a Függetlenség munkatársa, Hoitsy Pál az egyetértés főmunkatársa, Incédy László a Függetlenség munkatársa, Kászonyi Dániel a Függetlenség munkatársa, Scheffer László az Egyetértés munkatársa. A tárca rovatban: Adorján Sándor az Ellenőr munkatársa, Berényi László hírlapíró, Hevesi József a Vasárnapi Lapok szerkesztője , Mészáros Istvána Képes Családi Lapok főmunkatársa, Murai Károly a Független Hírlap munkatársa, Pósa Lajos, Radó Antal a Függetlenség munkatársa , Rákosy Győző a Pesti Hírlap munkatársa, Revicky Gyula a Hon munkatársa, Sarkady Elemér a Magyarország munkatársa, Szabó Endre az Üstökös szerkesztője, Sziklai János a Pesti Napló munkatársa, Tóth Béla a Függetlenség munkatársa. Ez a névsor, amelyhez lapunk helybeli derék munkatársainak már ismert nevei is csatlakoznak, azt hiszszük elég garancia arra nézve, hogy lapunk az olvasóközönség fokozottabb igényei kielégítésére is teljes öntudattal merjen vállalkozni, és a közönségnek fokozottabb mérvű támogatását bátorkodjék kikérni. — Üdvözözöljük Ceglédet. Illetékes oldalról értesítenek bennünket Czeglédről, hogy az ottani függetlenségi pártnak karácsony másnapján tartott értekezletén nagy horderejű határozat hozatott. Felvettetvén azon eszme, hogy a közelgő választásokra való tekintettel célszerűnek, sőt elengedhetlennek mutatkozik a szomszédos, és ennélfogva egymás támogatására utalt városok függetlenségi elemeinek tömörülése, a kecskeméti függetlenségi párt vezérbizottságának initiatívája folytán egyhangúlag kimondotta az értekezlet, hogy tömörülni kíván a kecskeméti függetlenségipárttal és pártorgánumal elfogadja ennek lapját a „Kecskemét“-et. A részletek megállapítására Forgács Endre reform, káplán, Udvari Károly alkapitány, Deli Béla pártjegyző és Gorátz Albert urak személyében egy négy tagú bizottságot küldött ki. —Mi szivünkből üdvözöljük a derék ceglédiek hazafias elhatározását s a legnagyobb örömmel szorítjuk meg a felénk nyújtott jobbot. Amint egyébként értesülünk, Bélegyházán hasonirányú mozgalom indult meg az ottani függetlenségi párt kebelében és hogy tegnap, december 31-kén tartatott volna meg e tárgyban az értekezlet. Részletek azonban még nem érkeztek hozzánk. — Francia jezsuiták Magyarországon. Teljesen megbízható forrásból a következő érdekes esetről értesítik lapunkat: A franciaországi jezsuiták, akiknek az úgynevezett márcziusi rendeletek végrehajtása óta se országuk, se hazájuk s száműzetve, hontalanul bolyonganak Európában, s azon gondolatra vetemedtek, hogy ebben a mi tejjelmézzel folyó országunkban telepedjenek le. Éspedig az áldott Duna-Tisza közti zónát szemelték ki leendő hazájukul. Városunk szomszédságában a baracsi pusztán óhajtottak letelepedni. Már meg is tették a lépéseket arra nézve, hogy Baracson a hajdani Zeykféle birtokot megvásárolják. Haynald bibornok és Samassa érsek azonban nem fogadták kedvezően az uj vendégeket s igy a magyar alföld aligha fog részesülhetni abban a szerencsében, hogy tanyát adjon a kiűzött pátereknek. Mindenesetre érdekes kolónia lett volna. — A „Jótékony nőegylet“ karácsonyfája. Kedves ünnepély volt dec. 24-kén délután a Ferencrendiek zárdája mellett levő elemi iskolai épületben. Ugyanis a „Jótékony nőegylet“ karácsonyát állított e napra 50 szegény és szorgalmas elemi iskolai tanulónak. A szép nagy fa csak úgy ragyogott az aranyozott diók és almáktól, s valóságos fényárban úszott, midőn a számtalan apró gyertyát meggyújtották rajta. De éppen úgy ragyogtak a szegény gyermekek szemei is az öröm-, bámulat- és meghatottságtól, a sok aranyos dió , alma, sütemény, szt. János- kenyér stb. látására, ami mind az övék lesz. A Nőegylet nemes lelkű hölgyei azonban tartósabb örömet is szereztek a szegény gyermekeknek az által, hogy ruhaneműekkel is megajándékozták őket.. Délután 2 órakor megjelent az iskolában gr. Vasquezné, a Nőegylet alelnöke s ez ügyben megbízottja; megjelentek továbbá Pacsu Mihályné, egyleti elnök és a Nőegylet több tagja. A gyertyák megyujtása után a gyermekek párosával bevezettetek a terembe, mire a népiskolák igazgatója az ünnepély jelentőségéről néhány magyarázó szót intézett hozzájuk, s egyúttal köszönetet mondott a Nőegyletnek, nemes és emberbaráti cselekedetéért. Erre gr. Vasquezné saját kezűleg kiosztotta a ruhaneműeket, azután pedig szétosztatott a karácsonyfa tartalma is. A gyermekek 3 órakor, boldogság- és hálaérzettel szivekben oszlottak szét, a Nőegylet t. tagjai pedig azon nemes öntudattal távozhattak , hogy a női erények legszebbikét, a jótékonyságot gyakorolták. Tettük önmagában hordja jutalmát. — A budapesti német színház hattyúdala. Fényesebb elégtételt már nem kaphatott a német színház, illetve a szemérmetlen fővárosi német múzsa ellen küzdő magyar sajtó, mint aminőt a „Wiener Allgemeine Zeitung“ ez a par exellence magyarfaló bécsi újság szolgáltat neki, a midőn a gyapjú-utcában, „post tot discriminarerum“ megnyílt német szinielőadásokról ir és bűnbánó őszinteséggel a következőket mondja: „Az oly német színház, mely a legalantibb operetteket cultiválja, melynek deszkáin a tingl-tangl-modor uralkodik, s hozzá olyan tagokkal bir, kik sokkal tehetségtelenebbek, semhogy azt a laikus csak meg is álmodhatná, az ilyen színház felvirulni nem fog ... Valóban nevetséges látni ezt a színészcsoportot s rágondolni arra, milyen rettenetes lármát tudott csapni ez a nép... Ha a becsületes német megtudja, hogy miért küzdött, miért vitázott, kell, hogy arcát szégyenpit borítsa el. E színpad deszkái nem a világot jelentik, mint az kötelességük volna, de legfölebb a „félvilágot képviselik.“ A bécsi újság ezzel aligha el nem zengte a budapesti német színház hattyúdalát.