Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-01 / 1. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre..................5 írt 8 kr. Félévre - - - - - - 2 írt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 írt 50 kr. Egy hóra.................. 50 kr. Egyes szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák-tér 1-s. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Kecskemét, 1882. Január l. 1. szám. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák-tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. fflGO JKLEM MIX U E X VISIBIIP. Előfizetési felhívás Mélyen tisztelt olvasó közönség ! Az a támogatás, amelyben lapunkat az olvasó közönség az elmúlt év folyamán részeltető, és az a tudat, hogy ezt a támogatást igyekeztünk is nemcsak kiérdemelni, de állandósítani, fölbátorít bennünket arra, hogy e pártfogás izmosodását is reméljük akkor, amidőn annak megfelelő aequivalenst nyújtunk. Fölbátorít remélnünk azt, hogy szolgáltatásaink fokozásával lépést fog tartani a közönség támogatási készsége. Lapunk új évtől kezdve a jelen megnagyobbított alakban fog megjelenni, anélkül, hogy az előfizetési árt felemelnénk. Sőt bizonyos tekintetben leszállítjuk azt, amennyiben lapunk előfizetési ára félévre ezentúl nem 3 frt, hanem 2 frt 50 kr. 8 egy hónapra nem 60 kr. — hanem 50 kr. leend. Számonként pedig 13 kr. helyett 12 krért lesz kapható. Ezenkívül — lapunk politikai lap lévén — gondoskodtunk arról, hogy az olvasó rövid, kritikai földolgozásban áttekintést nyerhessen a lefolyt hét fontosabb békés külpolitikai eseményeiről. E végből „A hét története11 czímmel lapunkban állandó politikai rovatot rendszeresítünk, amelynek vezetésére a „Függetlenség“ kitűnő tollú politikai belmunkatársát, Inczédi László urat voltunk szerencsések megnyerhetni. Minden kéthetenként pedig a„Kecskemét“ régi ismerőse, Hevesi József úr, a fővárosi napisajtó keresett tárczaírója fog lapunknak a főváros társadalmi, művészeti és irodalmi életéből merített „Fővárosi levelek“ et írni, — az egész éven át. — A társadalmi és állami életet egyaránt uraló s mindinkább előtérbe nyomuló gazdasági, ipar-és kereskedelmi kérdések fejtegetésére is nagyobb tért köteles immár szentelni lapunk. Ennek tudatában „Közgazdaság“ (Hasznos tudnivalók) czím alatt szintén állandó rovatot nyitottunk s annak vezetésére Vári Ede urat nyertük meg. Egyéb rovataink maradnak az eddigiek , azon különbséggel, hogy ezentúl mindig két tárczát fogunk adni: egy hosszabbat, és egy minden számban bevégződő rövidebbet. Fővárosi ismert íróktól már is több kitűnő közlemény van kezeink között. Költemények : Csáktornyai Lajostól, Hevesi Józseftől, Inczédi Lászlótól, Koroda Páltól, Reviczky Gyulától, Rudnyánszky Gyulától. Tárczák : Bodon Józseftől, Mikszáth Kálmántól, Mészáros Istvántól, Reviczky Gyulától. Komolyabb irányú közlemények : György Aladártól, Küirthy Emiltől stb. stb. Hevesi Józsefnek „Nem ver az isten bottal“ czimír elbeszélését már újévi számunkban meg fogjuk kezdeni. Különösen felhívjuk már most olvasóink figyelmét lapunk fogságidejét töltő szerkesztőjének nagy érdekű „Fogsági élményeim“ czimír czikksorozatára, melynek közlését kiszabadulása után kezdi meg. Ugyancsak az ő tollából, — lehetőleg még fogság ideje alatt, — „Hall — Gmunden — Ischl Tátrafüred“ czímmel fogunk érdekes útirajzokat közleni. Az előadottak alapján a tömeges támogatást bizton remélve , ajánljuk lapunkat a nagyérdemű közönség becses pártfogásába. Lappunk ára: A „Kecskemét“ szerkesztősége és kiadóhivatala. E mellett csak arra kívánunk utalni, hogy a közszellem és közgazdaság minden ágában mutatkozó hanyatlás mint satnyitja, szegényíti folyton a nemzetet, s hogy államgazdászatunk mint halad évről-évre 50 milliós deficitjével a biztosan kiszámítható bukás örvénye felé. Hasztalan vergődés, hasztalan erőlködés a létező alapon helyreállítani akarni az egyensúlyt. Hiába minden adóemelés, strófolás, amit ezen a réven beveszünk, elviszik a vámnál az újabb adósságok kamatai, mely újabb adósságok az osztrák érdekek szolgálatában hozott áldozatokban lelik alapjukat. És a nemzet ? A nemzet a maga egészében még eddig türelmesen nézi ezt a hanyatlást, ezt a haladást a bukás felé! Nem kívánhatunk jobbat újév napján, minthogy a jövő év legyen az, melyben a nemzet valahára felemeli tiltakozó szavát azon lelketlen kufárkodás ellen, melylyel az országot kormányozzák, s megállítja az országot azon a lejtőn, mely a bukás örvényébe vezet. Egész évre - - - 5 frt 0 kr. Félévre - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra - - - 50 kr. Egy szám ára - - 12 kr. Boldog újévet! Boldog újévet kívánunk lapunk t. olvasóinak! Midőn e jó kivánatunknak kifejezést adunk, nem puszta szokásból tesszük ezt, hanem az őszinte vonzalom és jó indulattól indíttatva. A hasonló jó kivánatoknak habár nincsen is foganatja, mégsem tartjuk azokat egészen feleslegeseknek, mivel azon egy értékük legalább megvan, hogy ahonnét ezen jó kivánatokat vesszük, ott jó indulatra is számíthatunk, ha őszinte szívből jönnek azok. S a mi szavaink őszinte szívből jönnek. Valóban szüksége volna a boldog évekre az egész nemzetnek, de fájdalom, ahány év letűnik a múltba, mindegyik egy-egy csomó reményét viszi el magával, hogy valaha boldog lesz. Nem térünk ki ezúttal közéletünk bajaira, felment attól minket városunk egyik országgyűlési képviselőjének alábbi kiváló czikke, melyben oly avatottan festi közkormányzatunk sok baját. A HÉT TÖRTÉNETE. Budapest, 1881. Decz. 30. BELFÖLD. Az ünnepi hét nem az események, hanem az elmélkedések és kombinácziók hete. Az országgyűlés szünetel, a ministerek pihennek, a nyilvános életben jól tevő csendesség uralkodik, két nap múlva itt az újév, az hoz majd egy kis élénkséget a hírlapi diskussióba. Világszerte szokás, hogy a vezető miniszerek ilyenkor politikai fontosságú nyilatkozatokat tesznek a náluk tisztelgő parlamenti képviselők előtt. Tisza Kálmán tavalyi újévi beszéde élénk emlékezetében lehet még mindnyájunknak. Késhegyig való harczot hirdetett akkor a függetlenségi párt ellen. A harcz lefolyt, de bizony a függetlenségi párt ma is él és virágzik, erőteljesebben mint valaha. Egypár év alatt csodálatos változáson ment át az ország közhangulata. Bízvást elmondhatjuk, hogy ma nincs Magyarországon ember, aki a függetlenségi törekvések jogosultságát tagadni merné , pártunk terjedése a többi pártokat is rákényszerítette, hogy programmunk egyik-másik pontját (mint p. o. gazdaságunk önállósítását, a hadsereg újonnan való szerezését stb.) kisebb-nagyobb teljességgel a magukéba átvegyék. A nemcsak konzervatív, de határozottan aulikus Sennyei Pál bárótól hallottunk e kérdésekben a választások idején oly nyilatkozatot, mely épenséggel nem annyit jelentett, mint a mai közjogi alapnak véglegesül való elfogadását. És nemcsak az elmékben foglaltunk tért, a választások tényleges eredménye is mellettünk bizonyít. Az országyűlési párt megnövekedett nemcsak számbelileg, hanem meggazdagodott oly elleniekkel, melyek a vagyon és intelligentia — e modern világintézők — képviselőiül méltán tekinthetők. Mikor az esztendő mérlegét lezárjuk, öröm dagaszthatja keblünket, mert ime ez az év megbizonyította, hogy egy független magyarország nem tartozik az utópiák világába, s hogy ha az uj generatio modern készültségével egyesíteni fogja a régiek lelkesedését és kitartását, még talán maga is eljuthat az Ígéret földére. Íme a Tisza Kálmán merész hadüzenetét hogy megcsúfolta a valóság, ami azonban aligha fogja őt megakadályozni abban, hogy újévi enuncziácziójában, Bécsnek hízelegve, a közjogi alapon létesült viszonyok örvendetes megszilárdulását ne hangoztassa. Pedig ugyancsak csehül állunk ezzel konszolidáczióval Ami a 67-es találmányú osztrák magyar birodalmi csodaállatot illeti, csak örülni tudunk rajta, hogy a köztudatban nem bír meggyökerezni. Sajnos azonban, hogy a históriai magas állameszme is kezd veszíteni prestigéből. Magunk mondtunk le róla, bizonyos, hogy azt a maga egész teljességében fentartsuk ; ne csodáljuk hát, ha a nem magyar ajkú nemzetiségek kezdenek iránta nagyon kevés respektussal viseltetni. A legczudarabb önáltatás az, amit a kormánypárt intéző férfiai és sajtója végbe visznek, mikor azt állítják, hogy nálunk nincs nemzetiségi kérdés. Íme ott van rá épen alkalmi cáfolatu a szerb patriarcha-választás, mely nyilván politikai jellegű aktus a kormány csúfos vereségével végződik. Mert a vereség megvan, akár megerősíti az uralkodó Zsivkovicsot, akár nem. Ha meg, akkor a kormány meghátrál Mileticsék elől; ha nem s maga nevezi ki a patriarchát, akkor olyan eszközhöz kénytelen ellenök fordulni, melynek törvényessége legalább is problematikus. Mind a két esetben olyan gyengeséget árul el, aminél a magyar állameszme képviselőinek egy faj töredék irányában soha sem szabad mutatniok. Csodálatos dolog, hogy Tisza Kálmán, aki egyébként igen kevéssé tiszteli a szabadságot, mint a kormányzás alapprincipiumát, a nemzetiségekkel szemben nem mer oly eszközökhöz nyúlni, melyek ha nem volnának is liberálisok, de igazolva lennének a magyar fajnak és nyelvnek egész országra való kiterjedésében nyilatkozó sikerrel. A mások jogainak, mások érdekeinek saját kárunkkal való respektálása, egyébként mintha a mi átkozott faji tulajdonságunk volna. Ezer éve, hogy a magyar e földön, mint államalkotó elem föllépett, s ha az ország intézményeire rányomta is saját nemzeti bélyegét, igazi buta jósággal máig eltűrte maga mellett az idegen fajokat s nem igyekezett azokat magába olvasztani. Minő más alakot öltene akkor az az ünnep, melyet most Budapest főváros az ország ezeréves fennállásának megölésére tervez , így is bizonnyal azok közé fog tartozni, melyeket nemcsak a napok, hanem a századok krónikása is följegyez könyvébe. Az ország összes törvényhatóságai részt fognak venni az ünnepben, s talán az első magyar királynak, Szent Istvánnak a szobrát is ekkor leplezik le. Vájjon Magyarország patrónája, a hét fájdalmú Szent Szűz nem száll e át majd akkor borongó fájdalommal az ország felett, s nem borul-e arczcal a mohácsi síkra, hogy elsirassa, aki ott elesett: az utolsó magyar királyt! KÜLFÖLD. A romániai hecczbe van fejezve. A román kormány bocsánatot kért Bécsben, elmondva, hogy ő senkit sem akart a trónbeszéddel sérteni, legkevésbé Ausztria- Magyarországot, mely hatalmas birodalom jóakaratára Románia oly végtelen sokat tart. A bécsi urak szivéről nehéz kő esett le, s a félhivatalos sajtó fújja az alleluját Kálnoky grófnak, aki ezt a híres-nevezetes diplomácziai győzelmet kivívta. Valóban példátlan eset is, hogy monarchia valaha csak efféle udvariaskodó elégtételt is kapott volna, ha akár csak akkora államtól is, aminő Luxemburg herczegség, mely tugvalevőleg minden rezideneziástul s kapcsolt részesül bátran elférne Kecskemét városában. Ne zavarjuk hát a fizetett hozsanát s az újdonsült külügyminiszer örömét, de annál inkább, mert ez az úr — úgy látszik — komolyabb dolgokat is készül beszéltetni magáról. Egy genfi lap s a Times közölték egy szerződés szövegét, melyet állítólag Kálnoky úr az osztrák magyar és Giers úr az orosz uralkodó nevében írtak alá. Furcsa kis szerződés, annyi bizonyos , atyafiságos osztály a más jószágán, Törökországon. Kelet-Rumélia, Bulgária Oroszországnak jut, mi kapjuk ellenben — a mellett, hogy Bosznia és Herczegovina annektálásába Oroszország belenyugszik, — még Albániát is, és semmi okunk tartózkodni, hogy ne tegyünk egy kis fegyveres sétát Szalonikibe. A két szerződő fél végül arról is biztosítja egymást, hogy a Balkán félszigeten más hatalom „nagyravágyó terveinek“ ellene fog szegülni. A félhivatalos sajtó sietett a közlött szöveget apokrifnek nyilvánítani, de magát a tényt, hogy ily szerződés létesült, vagy tervben van, nem tagadta. S nagy a belső valószínűsége is, hogy a monarchiánk és Oroszország ismét valami együtt elkövetendő roszban törik a fejüket, s csak a mindig megújuló régi történet volna, ha szépen felosztani akarnák maguk között Törökországot, mint Krisztus palástját a hóhér-legények. Hogy érdekében áll-e a dynasztiának a Balkán-félszigeten való terjeszkedés, azt — merev családi traditiókkal állván szemben, — nem akarjuk fejtegetni; de hogy Magyarországnak nem áll,azt tudjuk mindannyian, s azért, ha ily szerződés csakugyan létesül, az hazánkban akkora vihart támaszthatna, mely sok mindent elsöpörne, ami ma még egész szilárdan áll fenn. Furcsa, hogy e szerződéskötési hír és akkor jő .föruabimha. mil-"- D almám i» a« li e r i- / - * o v i n a forrongóban s a „fegyveres rablók“ miatt a hatalom sem ott ujonczokat nem szedhet, sem itt be nem tud rendezkedni. „Sok dolog van földön és égen, mit az emberi elme föl nem foghat.“ Kevés vigasztalásunkra szolgálhat, hogy Francziaországnak is megvan a maga okkupátt területe, ahol lázadással kell küzdenie. Ha a baj Tuniszban nagyobb volna is, mi a magunk nyavalyás voltában sokkal jobban érezzük a magunkét. Hosszú küzdelmek folytak le, az igaz, Tuniszban, de ha a távirónak hitelt adhatunk, mi már a lázadók mind le vannak verve s a franczia hadmiveleteket vezető tábornok ép mostanában fogadja az összes felkelt törzsek hódolatát. Az uj esztendő. Vége van ennek is! Az a perpetuum mobile, az az örökösen mozgó és megújuló mozdony, melyet esztendőnek nevezünk, sírba szállt. A mesebeli phőnix madár minden évszázadban felgyújtotta fészkét, s ott megégette magát, hogy a hamvakból annál ifjabban, annál szebben és erőteljesebben lépjen újra elő. Ilyen örök mozdony, ilyen minden ötvenkét hétben megifjodó phőnix madár az év is. Csakhogy rég, nagyon rég várjuk már mi azt, hogy az új esztendő szebben, kedvezőbben köszöntsön be, mint ahogy búcsút vett tőlünk a régi. Az idők járása megnehezedett a magyar haza fölött. Borzasztó, visszataszító, hajmeresztő dolgok azok, miket mi a régi évből átviszünk az új esztendőbe. Most fog csordultig tolni végre a kormánynak a pohara. Tisza és társai hét esztendő óta garázdálkodnak. Uralkodásuk minden egyes éve hasonlít az egyiptom hét szűk esztendőhöz, s mi most a tizenegyedik órában, a hetedik új év hajnalán szomorúan fohászkodunk a mindenhatóhoz, s remegve kérdjük: „Még most sem bükködtük meg eléggé a múltat?“ Mert azt sem mi, kik hazánk függetlenségéért harczolunk, sem ők, kiknek teste és lelke bérben van a bécsi hatalmasoknál, nem tudhatják mit fog hozni a jövő, miként végződik a most beköszöntő új esztendő. Csakis a közelmúltban történt dolgokból vonhatunk a jövőre következtetéseket. S mit tanulhatunk a közelmúlt eseményeiből? Semmi jót! Hatalmaskodás, centralizáló törekvések, őrületes adósságcsinálás mániája, szemérmetlenség a megtörtént tények elcsavarása és eltapadása körül s a folyton, napról-napra jobban burjánzó corruptió azok, miket majdan a korszakfestő, a történetíró, mint a Tisza kormány ténykedéseinek kiváló tulajdonságait az ezernyolczszáznyolczvanegyedik esztendőről könyvének margójára fel fog jegyezhetni. Mi pedig, annélkül, hogy türelmetlenséggel, hogy felforgatási szándékkal, vagy rombolási vágygyal vádolhatna valaki, bátran kérdhetjük a történtek után : Meddig tart ez még így! Meddig szenvedünk ? Meddig nyomorgunk és németesedünk még ez alatt a politikai praetoriánus gárda által tartott kormány alatt? Mert ne mondja senki, örüljünk, hogy alkotmányos kormányunk van, örüljünk, hogy oly kormányunk van, aminő Tisza Kálmáné, hisz’ ha egyéb haszna nincs, legalább magyar ember intézi Magyarország sorsát. És ezért nem örülhetünk! Volt nekünk rész kormányunk sok, volt nekünk rész gazdánk sok; uralkodott felettünk ideigóráig német, török és tatár, de soha a nemzet annyit nem szenvedett, mint midőn rosz magyarok, renegát magyarok intézték az ország ügyeit. Nem szenvedett, mert mi magyarok csak későn győződtünk meg arról minden alkalommal, hogy ezek is ép oly szántszándékkal viszik a nemzet kormányának hajóját a megsemmisülés örvénye felé, — amint törekedtek hazánkat elnémetesíteni s nemzeti jellegéből kivetkőztetni a cseh, osztrák és német miniszterek. Pokolba tehát a Tisza korránynyal, még az esetben is, ha oly események eredményeznék eltávolítását, mely eseményektől a szobatudósok, az optimisták és majomemberek rettegnek. Pokolba velük, s az uj esztendőben adjanak helyet oly kormánynak, mely tiszta kezekkel, önzetlenül óhajtja hazánk ügyeit rendbehozni; pokolba velük, s adjanak helyet oly férfiaknak, kiknek nem lehet, mint lehet nekik, — úton-útfélen a hazug és csaló bélyeget büntetlenül homlokukra sütni. És ha az új esztendőben ez megtörténik, akkor az újévvel meglehetünk elégedve, s elmondhatjuk december végén, hogy ez az év nemcsak bűt, bajt, szomorúságot, nyomorityiszt, ínulinadlást és adóvégrehajtást hozott a nemzet nyakain, hanem örömet is, mert a Tisza kormány gazdálkodásának végeszakadt. Ha meg lesz, akkor csakugyan boldog újesztendő lesz. KiiHfi P Hentaller Lajos. ^^letérfekvényhozási bajaink. Az alkotmány visszaállítása óta hozott törvényeinknek nagy része telve van oly hibákkal, amelye az életbeléptetés után, midőn a gyakorlat válik legilletékesebb bíróvá, mind jobban és jobban kitűnne. Mellőzve azon tényt, hogy törvényeink alkotásán, mindinkább előtérbe lép azon káros szokás, hogy azt midőn alkottatnak, nincs tekinetet arra, váljon az, megegyeznek-e a nemzet szellemével, sőt ellenkezője mindenben első utánzási alap az osztrák rendszer mellőzve azt hogy ez utánzó szokás folytán jogfejlődésünk mindinkább kezdi elveszíteni önállóságát sz osztrák rendszer meghonosítása által az összbirodaloi eszményi alapot kezd teremteni magának, alkotó törvényeinknek úgyszólván általános hibája az, hog hiányzik bennük a rendszer, amely a kormányzó bármely ágában előforduló intézkedések alapját ke hogy képezze, továbbá legtöbb esetben az egymás utáni fejlődés helyett gyakran oly intézkedések tételnek, amelyeknek nincs megteremtve kellő alapjuk így gyakran a részletekre van fektetve a súly anélkü hogy megállapodás lenne az alap irányára nézve. Ha igazságszolgáltatásunkra tekintünk, azt tipasztaljuk, hogy az alkotmányos időszak óta az elmúlt idő nagyságával legkisebb arányban sincs az térem haladás, sőt ellenkezőleg a rendszerhián folytán a sok egymásután rohamosan következő egyik másik törvényünket hatályon kívül helyező új törvények, továbbá az egyes homályos intézkedések miat folyton növekvő miniszeri rendeletek, a hiányos törvények folytán felszaporodott s egymással gyakran ellenmondásba jövő felsőbb bírósági döntvények, az igazságszolgáltatással kapcsolatos szüntelen változás alat levő pénzügyi illetőleg bélyegtörvények, s az ezekbe folyó miniszeri rendeletek, végre az administrate körüli örökös változtatások ma már egy chaost képeznek, aminek természetszerű következése először a, hogy ritka tehetségnek kell lenni, aki az igazság Szolgáltatás összes ágaiban teljes járatossággal biztos másik természetszerű következése pedig az éjjoo-y a igazságszolgáltatási tisztviselők munkája meglevése által nehezítve, az óriási mérvben felszaporodott hátralékok feldolgozása miatt most már a felső bíróságokhoz alkalmazandó kisegítő bírákról kell gondoskodnunk. Ha pénzügyi törvényeinket vizsgáljuk, itt ke jellemző hátrányra akadunk. Az első a, hogy a ,rendkívül összebonyolult osztrák pénzügyi törvények képe