Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1882-01-01 / 1. szám

X. évfolyam. Kecskemét, 1882. Január l. 1. szám. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre ..................5 írt — kr. Félévre - - - - - - 2 írt 5 0 kr. Negyedévre - - - - 1 Irt 50 kr. Egy hóra .................. 50 kr. Egyes szám ára - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák-tér 1-sö szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. fflGO JKLEM MIX U E X VISIBIIP. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosán számíttatnak. Hivatalos: n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. Bétyeydij minden beiytatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák-tér t-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadó- hivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Előfizetési felhivás Mélyen tisztelt olvasó közönség ! Az a támogatás, a melyben lapunkat az olvasó közönség az elmúlt év folya­mán részeltető, és az a tudat, hogy ezt a támogatást igyekeztünk is nemcsak kiérdemelni, de állandósí­tani: fölbátorit bennünket arra, hogy e pártfogás izmo­sodását is reméljük akkor, amidőn annak megfelelő aequivalenst nyújtunk. Fölbátorit remélnünk azt, hogy szolgáltatásaink fokozásával lépést fog tartani a közönség támogatási készsége. Lapunk uj évtől kezdve a jelen megnagyob­bított alakban fog megjelenni, — anélkül, hogy az előfizetési árt felemelnénk. Sőt bizonyos te­kintetben leszállítjuk azt, amennyiben lapunk előfizetési ára félévre ezentúl nem 3 fi t, hanem 2 frt 50 kr. 8 egy hónapra nem 60 kr. — hanem 50 kr. leend. Számonként pedig 13 kr. helyett 12 krért lesz kapható. Ezenkívül — lapunk politikai lap lévén — gon­doskodtunk arról, hogy az olvasó rövid, kritikai földolgo­zásban áttekintést nyerhessen a lefolyt hét fontosabb bél­és külpolitikai eseményeiről. E végből „A hét törté­nete11 czimmel lapunkban állandó politikairova- t o t rendszeresítünk, amelynek vezetésére a „Független­ség“ kitűnő tollú politikai belmunkatársát, Inczédi László urat voltunk szerencsések megnyerhetni. Minden két hetenként pedig a„Kecskemét“ régi ismerőse: He­vesi József úr, a fővárosi napisajtó keresett tárczairója fog lapunknak a főváros társadalmi, művészeti és iro­dalmi életéből merített „Fővárosi levelek“ et írni, — az egész éven át. — A társadalmi és állami életet egy­aránt uraló s mindinkább előtérbe nyomuló gazda­sági, ipar-és kereskedelmi kérdések fejtegeté­sére is nagyobb tért köteles immár szentelni lapunk. Ennek tudatában „Közgazdaság“ (Hasznos tudniva­lók) czim alatt szintén állandó rovatot nyitottunk s annak vezetésére Vári Ede urat nyertük meg. Egyéb rovataink maradnak az eddigiek ; azon kü­lönbséggel, hogy ezentúl mindig két tárczát fogunk adni: egy hosszabbat, és egy minden számban bevégződő rövidebbet. Fővárosi ismert íróktól már is több kitűnő közlemény van kezeink között. Költemények : Csáktornyái Lajostól, Hevesi Józseftől, Inczédi Lászlótól, Kór oda Páltól, Re­viczky Gyulától, Kudnyán szky Gyulától. Tárczák : B o d o n Józseftől, Mikszáth Kálmántól, Mészáros Istvántól, Reviczky Gyulától. Komolyabb irányú köz­lemények : György Aladártól, K ti r t h y Emiltől stb. stb. Hevesi Józsefnek „Nem ver az isten bot­tal“ czimíí elbeszélését már újévi számunkban megfogjuk kezdeni. Különösen felhívjuk már most olvasóink figyelmét lapunk fogságidejét töltő szerkesztőjének nagy érdekű „Fogsági élményeim“ czimíí czikksorozatára, mely­nek közlését kiszabadulása után kezdi meg. Ugyancsak az ő tollából, — lehetőleg még fogság ideje alatt, — „Hall — Gmunden — Ischl Tátrafüred“ czimmel fogunk érdekes útirajzokat közleni. Az előadottak alapján a tömeges támogatást bizton remélve : ajánljuk lapunkat a nagyérdemű közönség becses pártfogásába. L a ]> u n k á r a: Egész évre - - - 5 frt — kr. Félévre - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra - - - 50 kr. Egy szám ára - - 12 kr. A „Kecskemét“ szerkesztősége és kiadóhivatala. E mellett csak arra kívánunk utalni, hogy a közszellem és közgazdaság minden ágában mutat­kozó hanyatlás mint satnyitja, szegényiti folyton a nemzetet, s hogy állaingazdászatunk mint halad évről-évre 50 milliós deficzitjével a biztosan ki­számítható bukás örvénye felé. Hasztalan vergődés, hasztalan erőlködés a létező alapon helyreállítani akarni az egyensúlyt. Hiába minden adóemelés, strófolás, amit ezen a réven beveszünk, elviszik a vámnál az újabb adós­ságok kamatai, mely újabb adósságok az osztrák érdekek szolgálatában hozott áldozatokban lelik alapjokat. És a nemzet ? A nemzet a maga egészében 1 még eddig türelmesen nézi ezt a hanyatlást, ezt a haladást a — bukás felé! Nem kívánhatunk jobbat újév napján, mint­hogy a jövő év legyen az, melyben a nemzet vala- hára felemeli tiltakozó szavát azon lelketlen kufár- kodás ellen, melylyel az országot kormányozzák, s megállítja az országot azon a lejtőn, mely a bukás örvényébe vezet. Boldog újévet! Boldog újévet kívánunk lapunk t. olvasóinak! Midőn e jó kivánatunknak kifejezést adunk, nem puszta szokásból tesszük ezt, hanem az őszinte vonzalom és jó indulattól indíttatva. A hasonló jó kivánatoknak habár nincsen is foganatja, még sem tartjuk azokat egészen felesle­geseknek, mivel azon egy értékük legalább meg van, hogy ahonnét ezen jó kivánatokat vesszük, ott jó indulatra is számíthatunk, ha őszinte szív­ből jönnek azok. S a mi szavaink őszinte szívből jönnek. Valóban szüksége volna a boldog évekre az egész nemzetnek, de fájdalom, ahány év letűnik a múltba, mindegyik egy-egy csomó reményét viszi el magával, hogy valaha boldog lesz. Nem térünk ki ezúttal közéletünk bajaira, felment attól minket városunk egyik országgyűlési képviselőjének alábbi kiváló czikke, melyben oly avatottan festi közkormányzatunk sok baját. A HÉT TÖRTÉNETE. Budapest, 1881. Decz. 30. BELFÖLD. Az ünnepi hét nem az események, hanem az elmél­kedések és kombinácziók hete. Az országgyűlés szünetel, a ministerek pihennek, a nyilvános életben jól tevő csendesség uralkodik, két nap múlva itt az újév, az hoz majd egy kis élénkséget a hírlapi diskussióba. Világszerte szokás, hogy a vezető ministerek ilyenkor politikai fontosságú nyilatkozatokat tesznek a náluk tisztelgő parla­menti képviselők előtt. Tisza Kálmán tavalyi újévi beszéde élénk emlékezetében lehet még mindnyájunknak. Késhe­gyig való harezot hirdetett akkor a függetlenségi párt ellen. A harcz lefolyt, de bizony a függetlenségi párt ma is él és virágzik, erőteljesebben mint valaha. Egypár év alatt cso­dálatos változáson ment át az ország közhangulata. Bíz­vást elmondhatjuk, hogy ma nincs Magyarországon ember, aki a függetlenségi törekvések jogosultságát tagadni merné ß pártunk terjedése a többi pártokat is rákényszeritette, hogy programmunk egyik-másik pontját (mint p. o. gazda­ságunk önállósítását, a hadsereg újonnan való szevezését stb.) kisebb-nagyobb teljességgel a magokéba átvegyék. A nemcsak konzervatív, de határozottan aulikus Sennyei Pál bárótól hallottunk e kérdésekben a választások idején oly nyilatkozatot, mely épenséggel nem annyit jelentett, mint a mai közjogi alapnak véglegesül való elfogadását. És nemcsak az elmékben foglaltunk tért, a választások tény­leges eredménye is mellettünk bizonyít. Az országyülési párt megnövekedett nemcsak számbelileg, hanem meggaz­dagodott oly elleniekkel, melyek a vagyon és intelligentia — e modern világintézök — képviselőiül méltán tekinthetők. Mikor az esztendő mérlegét lezárjuk, öröm dagaszthatja keblünket, mert ime ez az év megbizonyitotta, hogy egy független magyarország nem tartozik az utópiák világába, s hogy ha az uj generatio modern készültségével egyesí­teni fogja a régiek lelkesedését és kitartását, még talán maga is eljuthat az Ígéret földére. íme a Tisza Kálmán merész hadüzenetét hogy megesufolta a valóság, a mi azonban aligha fngja öt megakadályozni abban, hogy új­évi enuncziácziójában, Bécsnek hízelegve, a közjogi ala­pon létesült viszonyok örvendetes megszilárdulását ne hangoztassa. Pedig ugyancsak csehül állunk ezzel konszolidáczió- val A mi a 67-es találmányu osztrák magyar birodalmi csodaállatot illeti, csak örülni tudunk rajta, hogy a köztu­datban nem bir meggyökerezni. Sajnos azonban, hogy a históriai magas állameszme is kezd veszíteni prestigéböl. Magunk mondtunk le róla, bizonyos, hogy azt a maga egész teljességében fentartsuk ; ne csudáljuk hát, ha a nem magyar ajkú nemzetiségek kezdenek iránta nagyon kevés respektussal viseltetni. A legezudarabb önáltatás az, a mit a kormánypárt intéző férfiai és sajtója végbe visz­nek, mikor azt állítják, hogy nálunk nincs nemzetiségi kérdés. íme ott van rá épen alkalmi czáfolatu! a szerb patriarcha-választás, mely nyílván politikai jellegű aktus a kormány csúfos vereségével végződik. Mert a vereség meg van, akár megerősíti az uralkodó Zsivkovicsot, akár nem. Ha meg, akkor a kormány meghátrál Mileticsék elől; ha nem s maga nevezi ki a patriarchát, akkor olyan eszközhöz kénytelen ellenök fordulni, melynek törvényessége leg­alább is problematikus. Mind a két esetben olyan gyenge­séget árul el, aminöt a magyar állameszme képviselőinek egy faj töredék irányában soha sem szabad mutatuiok. Csodálatos dolog, hogy Tisza Kálmán, aki egyébként igen kevéssé tiszteli a szabadságot, mint a kormányzás alap- principíumát, a nemzetiségekkel szemben nem mer oly esz­közökhöz nyúlni, melyek ha nem volnának is liberálisok, de igazolva lennének a magyar fajnak és nyelvnek egész országra való kiterjedésében nyilatkozó sikerrel. A mások jogainak, mások érdekeinek saját kárunk­kal való respektálása, egyébként mintha a mi átkozott faji tulajdonságunk volna. Ezer éve, hogy a magyar e földön, mint állam alkotó elem föllépett, s ha az ország intézmé­nyeire rányomta is saját nemzeti bélyegét, igazi buta jó­sággal máig eltűrte maga mellett az idegen fajokat s nem igyekezett azokat magába olvasztani. Minő más alakot öltene akkor az az ünnep, melyet most Budapest főváros azországezerévesfennállásának megölésére tervez ! így is bizonnyal azok közé fog tartozni, melyeket nemcsak a napok, hanem a századok krónikása is följegyez könyvébe. Az ország Összes törvényhatóságai részt fognak venni az ünnepben, s talán az első magyar királynak, Szent Istvánnak a szobrát is ekkor leplezik le. Vájjon Ma­gyarország patrónája, a hét fájdalmú Szent Szűz nem száll e át majd akkor borongó fájdalommal az ország felelt, s nem borul-e arczczal a mohácsi sikra, hogy elsi­rassa, aki ott elesett: az utolsó magyar királyt! KÜLFÖLD. Aromániai hecczbe van fejezve. A román kormány bocsánatot kért Bécsben, elmondva, hogy ö sen­kit sem akart a trónbeszéddel sérteni, legkevésbé Ausztria- Magyarországot, mely hatalmas birodalom jóakaratára Románia oly végtelen sokat tart. A bécsi urak szivéről ne­héz kő esett le, s a félhivatalos sajtó fújja az alleluját Kálnoky grófnak, aki ezt a hires-nevezetes diplomacziai győzelmet kivívta. Valóban példátlan eset is, hogy monar­chia valaha csak efféle udvariaskodó elégtételt is kapott volna, ha akár csak akkora államtól is, aminő Luxemburg herczegség, mely tugvalevöleg minden rezideneziástul s kapcsolt részesül bátran elférne Kecskemét városában. Ne zavarjuk hát a fizetett hozsanát s az újdonsült külilgyminis- ter örömét, ne annál inkább, mert ez az úr — úgylátszik — komolyabb dolgokat is készül beszéltetni magáról. Egy genfi lap s a Times közölték egy sz erzödés szövegét, melyet állítólag Kálnoky úr az osztrák ma­gyar és Giers úr az orosz uralkodó nevében írtak alá. Furcsa kis szerződés, annyi bizonyos ; atyafiságos osztály a más jószágán, Törökországon. Kelet-Rumélia, Bulgária Oroszországnak jut, mi kapjuk ellenben — a mellett, hogy Bosznia és Herczegovina annektálásába Oroszország bele­nyugszik, —• még Albániát is, és semmi okunk tartózkodni, hogy ne tegyünk egy kis fegyveres sétát Szalonikibe. A két szerződő fél végül arról is biztositja egymást, hogy a Bal­kán félszigeten más hatalom „nagyravágyó terveinek“ el lene fog szegülni. A félhivatalos sajtó sietett a közlött szöveget apokrifnek nyilvánítani, de magát a tényt, hogy ily szerződés létesült, vagy tervben van, nem tagadta. S nagy a belsövalószinűsége is, hogy a monarhiánk és Oroszország ismét valami együtt elkövetendő roszban törik a fejüket, s csak a mindig megújuló régi történet volna, ha szépen felosztani akarnák maguk között Törökországot, mint Krisztus palástyát a hóhér-legények. Hogy érdekében áll-e a dynasztiának a Balkán-félszigeten való terjeszkedés, azt — merev családi traditiókkal állván szemben, — nem akarjuk fejtegetni; de hogy Magyarországnak nem áll, .azt tudjuk mindannyian, s azért, ha ily szerződés csak­ugyan létesül, az hazánkban akkora vihart támaszthatna, mely sok mindent elsöpörne, ami ma még egész szilárdan áll fenn. Furcsa, hogy e szerződéskötési hir ép akkor jő .föruabimha. mil-"- D almám i» a« li e r i- / - * o v i n a forrongóban s a „fegyveres rablók“ miatt a hatalom sem ott ujonezokat nem szedhet, sem itt be nem tud rendez­kedni. „Sok dolog van földön és égen, mit az emberi elme föl nem foghat.“ Kevés vigasztalásunkra szolgálhat, hogy Franczia- országnak is megvan a maga okkupáit területe, ahol láza­dással kell küzdenie. Ha a baj Tuniszban nagyobb volna is, mi a magunk nyavalyás voltában sokkal jobban érezzük a magunkét. Hosszú küzdelmek folytak le, az igaz, Tuniszban, de ha a távirónak hitelt adhatunk, mi már a lázadók mind le vannak verve s a franczia hadmive- leteket vezető tábornok ép mostanában fogadja az összes felkelt törzsek hódolatát. Az ujesztendő. Végé van ennek is! Az a perpetuum mobile, az az örökösen mozgó és megújuló mozdony, melyet esztendőnek neve­zünk, sírba szállt. A mesebeli phőnix madár min­den évszázadban felgyújtotta fészkét, s ott meg­égette magát, hogy a hamvakból annál ifjabban, annál szebben és erőteljesebben lépjen újra elő. Ilyen örök mozdony, ilyen minden ötvenkét hétben megifjodó phőnix madár az év is. Csakhogy rég, nagyon rég várjuk már mi azt, hogy az új esztendő szebben, kedvezőbben köszöntsön be, mint ahogy búcsút vett tőlünk a régi. Az idők járása megnehezedett a magyar haza fölött. Borzasztó, visszataszító, hajmeresztő dolgok azok, mikot mi a régi évből átviszünk az uj esz­tendőbe. Most fog csordultig tolni vógro o kor­mánynak a pohara. Tisza és társai hét esztendő óta garázdálkodnak. Uralkodásuk minden egyes éve hasonlít az egyiptoni hét szűk esztendőhöz, s mi most a tizenegyedik órában, a hetedik uj év hajnalán szomorúan fohászkodunk a mindenhatóhoz, s remegve kérdjük: „Még most sem bürihödtük meg eléggé a múltat?“ Mert azt sem mi, kik hazánk függetlensé­géért harczolunk, sem ők, kiknek teste és lelke bérben van a bécsi hatalmasoknál, nem tudhatják mit fog hozni a jövő, miként végződik a most beköszöntő ujesztendő. Csakis a közel múltban történt dolgokból vonhatunk a jövőre következtetéseket. S mit tanulhatunk a közel múlt eseményeiből? Semmi jót! Hatalmaskodás, centralicáló törekvések, őrü- letes adósságcsinálás mániája, szemérmetlenség a megtörtént tények elcsavarása és eltapodása körül s a folyton, napról-napra jobban burjánzó corruptió azok, miket majdan a korszakfestő, a történetíró, mint a Tisza kormány ténykedéseinek kiváló tulaj­donságait az ezernyolezszáznyolezvauegyedik esz­tendőről könyvének margójára fel fog jegyezhetni. Mi pedig, annélkül, hogy türelmetlenséggel, hogy felforgatási szándékkal, vagy rombolás1 vágygyal vádolhatna valaki, bátran kérdhetjük a történtek után : Meddig tart ez még igy! Meddig szenvedünk ? Meddig nyomorgunk és németesedünk még ez alatt a politikai praetorianus gárda által tartott kormány alatt? Mert ne mondja senki, örüljünk, hogy alkot­mányos kormányunk van, örüljünk, hogy oly kor­mányunk van, aminő Tisza Kálmáné, hisz’ ha egyéb haszna nincs, legalább magyar ember intézi Magyarország sorsát. Ép ezért nem örülhetünk! Volt nekünk rósz kormányunk sok; volt ne­künk rósz gazdánk sok; uralkodott felettünk ideig- óráig német, török és tatár, de soha a nemzet annyit nem szenvedett, mint midőn rósz magya­rok, renegát magyarok intézték az ország ügyeit. Nem szenvedett, mert mi magyarok csak későn győződtünk meg arról minden alkalommal, hogy ezek is ép oly szántszándékkal viszik a nem­zet kormányának hajóját a megsemmisülés örvénye felé, — amint törekedtek hazánkat elnémetesiteni s nemzeti jellegéből kivetkőztetni a cseh, osztrák és német miniszterek. Pokolba tehát a Tisza kor- raánynyal, még az esetben is, ha oly események eredményeznék eltávolítását, mely eseményektől a szobatudósok, az optimisták és mnjomemberek rettegnek. Pokolba velük, s az ujesztendőben adjanak helyet oly kormánynak, mely tiszta kezekkel, ön­zetlenül óhajtja hazánk ügyeit rendbehozni; po­kolba velük, s adjanak helyet oly férfiaknak, kiknek nem lehet, mint lehet nekik, — űton-útfó- len a hazug és csaló bélyeget büntetlenül homlo­kukra sütni. És ha az új esztendőben ez megtörténik, akkor az újévvel meglehetünk elégedve, s elmond­hatjuk deczember végén, hogy ez az év nemcsak bűt, bajt, szomorúságot, nyomor! iitjijtr, ínvlinaoilast és adóvég'rc­hajtást hozott á nemzet njakaia, hanem örömet is, mert a Tisza kormány gazdálkodásának vóge- szakadt. Ha meg lesz, akkor csakugyan boldog új- esztendő lesz. liiHfi P Hentaller Lajos. ^^leYéjfekyényhozási bajaink. Az alkotmány visszaállítása óta hozott törvénye inknek uagy része telvo vau oly hibákkal, a melye az életbeléptetés után, midőn a gyakorlat válik leg illetékesebb bíróvá, mind jobban és jobban kitűnnél Mellőzve azon tényt, hogy törvényeink alkotásán: mindinkább előtérbe lép azon káros szokás, hogy azo midőn alkottatnak, nincs tekinetet arra, vájjon aze megegyeznek-e a nemzet szellemével, sőt ellenkezőle mindenben első utánzási alap az osztrák rendszer mellőzve azt hogy ez utánzó szokás folytán jogfejlc désünk mindinkább kezdi elveszíteni önállóságát s í osztrák rendszer meghonosítása által az összbirodaloi eszményi alapot kezd teremteni magának, alkoto törvényeinknek úgyszólván általános hibája az, hog hiányzik bennők a rendszer, a mely a kormányzó bármely ágában előforduló intézkedések alapját ke hogy képezze, továbbá legtöbb esetben az egymáí utáni fejlődés helyett gyakran oly intézkedések tétel nek, amelyeknek nincs megteremtve kellő alapjuk >gy gyakran a részletekre van fektetve a súly auélkü hogy megállapodás lenne az alap irányára nézve. Ha igazságszolgáltatásunkra tekintünk, azt ti pusztaijuk, hogy az alkotmányos időszak óta az e: múlt idő nagyságával legkisebb arányban sincs az téreni haladás, sől ellenkezőleg a rendszer-hián folytán a sok egymásután rohamosan következő egyik másik törvényünket hatályon kívül helyező uj tűrve nyék, továbbá az egyes homályos intézkedések miai folyton növekvő ministerl rendeletek, a hiányos tőrvi nyék folytán felszaporodott s egymással gyakran ellen mondásba jövő felsőbb bírósági döntvények, az igazság szolgáltatással kapcsolatos szüntelen' változás alai levő pénzügyi illetőleg bélyegtörvények, s az ezekbe folyó minister! rendeletek, végre az administrate ke rüh örökös változtatások ma már 6gj chaost képez nek, a minek természetszerű következése először a: bogy ritka tehetségnek kell lenni, aki az igazsag SZ0] gáltatás összes ágaiban teljes járatossággal birjoi másik természetszerű következése pe(iig az> jjoo-y a igazságszolgáltatási tisztviselők munkája m’eglevén e által nehezítve, az óriási mérvben felszaporodott hát ralékok feldolgozása miatt most már a felső birósá gokhoz alkalmazandó kisegítő birákról kelle gondos kodnunk. Ha pénzügyi törvényeinket vizsgáljuk, itt ke jellemző hátrányra akadunk. Az elsö aZ( hogy a ,.0nd kiviül összebonyolult osztrák pénzügyi törvények képe

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék