Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1882-01-01 / 1. szám

1882.1. szám. KECSKEMÉT. zik pénzügyi törvényeink alapját, amelyek az általunk hozott uj törvényekkel és a ministeri rendeletek való­ságos özönével szaporittatván, ma nincs ember, aki a pénzügyi törvényeinkben való teljes jártasságot képes lenne elsajátítani, sőt egyes ágai is bonyolultak lévén, a természetes következmény az, hogy e téren tapasz­talható a legtöbb alaptalan zaklatás, második hátránya pedig az, hogy az administratio nevetséges „c­opfjai“ folytán ma nincs Európában állam, melynek pénz­ügyi administratioja annyiba kerülne, mint a mienk. Kereskedelmi, gazdasági és ipar­viszonyaink lényege­sen befolyásolva lévén, az Ausztriával kötött közgaz­dasági szerződés által, ez a befolyás érezhető majd minden e téren levő intézkedéseinken, bár azt be kell ismernünk, hogy a jelenlegi kereskedelmi miniszter ügybuzgalma elődeinek ügybuzgalmát túlszárnyalja. Közlekedési intézkedéseink legtöbb esetben a nagy­közönség érdekeinek kényelmű mellőzése mellett hozatnak. Egyes magas állású egyének uralják e téren a helyzetet, a­minek elég jellemzésére szolgál leg­utóbb a pénzügyi bizottságban felhozott azon tény, hogy van rá eset, hogy valamely a közlekedési mi­­nistérium által kiadott vállalat a tervben előirányzott költség %-áért fogadtatik fel s még akkor is a fő­vállalkozó által 50% leengedéssel adatik ki egy má­sik alvállalkozónak. Már most lehet hozzá véve azon eljárást, amit e ministériumnál az offertek kezelésé­vel elkövetnek, elképzelhetjük, hogy a folyam szabá­lyozás és más nagyobb vállalatoknál mennyi felesle­ges kiadása lehetett és lehet ma is az államnak s daczára ennek, víz­viszonyaink ma roszabb állapotban vannak, mint eddig voltak. Közoktatási rendszerünkben nincs megállapodás. Igaz ugyan, hogy egy a művelődésben haladó államban főleg a közoktatás terén tapasztalható mindig a leg­gyorsabb haladás, de a mi állapotunk nem igazi ha­ladás, hanem csak egy kísérleti rendszer. 14 év után ma kezdünk oda jutni, hogy egy középtanodai tör­vénynyel komolyan foglalkozzunk. De ki tudja, hogy egy másik kormány másik 10 év után nem lép-e fel egy új rendszerrel? Felsőbb tanítási rendszerünk is csak ideiglenes­­jellegű, mert a rendszer­változtatás rendesen csak az egyes fakultások túlszaporodása folytán vétetik foganatba. Kezdették a jogon, azután az orvosi, most pedig, midőn a magyarországi évi tanári szükséglet 3—4, s átlag 30 — 40 teszi le a vizsgát, új szigorító rendszer lép életbe a bölcsészeti facultásnál. Közigazgatásunk az önkormányzat és centralisa­­tio sajátságos keveréke. Hiányos és az igen gyakran különfélekép magyarázható törvényeink folytán sokszor a legigazságtalanabb intézkedések történnek, mint p. TflRCZfl. Kérdések kérdése. — Újév napján. — Meg lesz-e fejtve a sok kérdés. Mik létünket nyűgözve tartják ? — Nem mondhatom, mert nem tudom. De hogy sorsunkban nem látjuk már — Mint eddig — isten akaratját. Azt mondhatom, azt már tudom! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? ! Aggódva gyakran eltűnődöm Magamban e tétel fölött. Csak azt látom, hogy e kérdések ott zsongnak-bongnak hegyen, völgyön, S nem többé mint kisértetek. Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? Nem jut-e gyilkos útvesztőbe? — Vagy Ariadne lesz-e majd ! ? Lobogókat látok lobogni, Mik eddig mind be voltak kötve, S közöttük szörnyű, szörnyű zajt! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés, Mik létünket nyűgözve tartják ? — A kérdések kérdése ez! Ám nagy, oh nagy a kényszer, s tiprott Dölyf fogja a kard markolatját — Jaj hát, kit ez csak megsebez! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés? — Nagy még a köd s erős az ellen ! S a harcz nem balra dől-e el ? Ily vértanúkat, mint ma vannak, Nem lelünk a történelemben. Ezeknek a lét: kin s teher. Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? S vér árán ? avagy békén, csendben ? Én segélyül e dalt hozom! Erdők zöld lombját, folyók habját Vér festi majd s a végtelenben Egy úr lesz csak: a borzalom! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? S lesz-e azután áldás, béke ? Mindegy ! üdv neked, századom ! Vigyázzatok! én látom már az Orbánt és tompa menydörgés Moraját ime vissza­adom! Benedek Aladár. * Újévi tárcza. — Irta: Leander. — Egy híres­­statisztikus nem­régiben számokkal mutatta ki azt, hogy a czivilizáczió valamely ország­ban egyenes arányban áll azon ország — szappan-fo­gyasztásával. Minél több szappant fogyaszt, annál műveltebb a nép. A művelődéssel rendesen együtt járván a tisztaság is. Nálunk Kecskeméten egy ideig az volt a mű­veltség fokmérője, hogy hány pakli kártyát nyűttek e, volt a mi 78-iki tisztújításunk, a­mely városunk történelmében az igazság és jogérzet örökös szégyen­foltjaként fog szerepelni. De hát itt is az alkotmányos jog kijátszását a törvényre alapították, s a törvény in­­tenziójának meghamisítására a belügyminiszter sze­met hunyt. Midőn tehát a kormányzat minden ágában a rendszertelenséget látjuk, midőn azt tapasztaljuk, hogy a hiányosan alkotott törvények intenzióját ugyan­csak a törvény kétértelmű szavai meghamisíthatják, midőn naponta tapasztaljuk, hogy ezt a kormány és kész szolgái a saját részükre gyakran ki is zsákmá­nyolják, mide látjuk, hogy vagy az Ausztriára való tekintet, vagy egyes osztályok befolyása, vagy a kor­mány fenntartási vágya folytán oly intézkedések lé­teznek, amelyek a legbecsesebb érdekeket tönkre teszik, önkénytelenül az a gondolata támad az ember­nek, hogy a kormányban vagy nincs képesség, vagy rész­akaratú. Pedig nem az az oka a sok helytelen és hiá­nyos törvénynek, hanem oka az, hogy a magyar tör­vényhozó testület lelkiismeretlen. Erős kifejezéssel illetem a törvényhozó testületet, de pár évi közvetlen szerzett tapasztalat azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a magyar­­törvényhozó testület tanács­kozásai gyakran lelkiismeretlenebbül folynak, mint a legutolsó község tanácsülései. És miért ? Azért, mert a kormánypadokon mindig van egy jó csomó léha, semmihez sem, vagy legalább csak a lovak és vadá­szathoz értő egyén, egy másik csomó tág lelkiismeretű s egyedül a kormány kegyét hajhászó csoport, s végre a lekötelezettek számtalanjai, akik nem vesznek részt a szellemi harczban, oda sem hallgatnak, hanem csak szavaznak. És még ezek az officiosus szavazó urak az ülé­sekről legritkább esetekben hiányoznak, vagy sza­vazni legalább bejönnek, ugyanakkor az ellenzék nagy része távol van. Különösen a tisztelt egyesült ellen­zék meg a párton kívüliek jövő tevékenységüknek ha­talmas jeléül alig '/4 részben képviseltetik magukat. Nagyon természetes tehát, hogy a kormánypárti biz­tos szavazatok szemben az ellenzék lanyhaságával megteszik azon hatást, hogy a lelkiismeretlenül meg­gondolatlan szavazatok és lelkiismeretlenül távol ma­radó szavazatok folytán a jelenlegi despota jellemű kapacitálhatlan kormány által keresztül vitetnek. Egy nemzet hanyatlásának egyik jele bizonyára az, ha törvényhozói, akiknek első­sorban lenne köte­lességük az alkotandó törvények iránt érdekeltséget tanúsítani, azok iránt közönyösek, ítéletükben felüle­tesek s végre, ha leszokva az önálló véleménynyilvá­nításról tekintély, vagy főleg párttakika vezeti őket a el évenként a­­ kaszinóban. A kaszinó lévén az a legmagasabb areopag, amely műveltség tekintetében korlátlan hatalommal ítált, elevenek és holtak fölött. És akit a kaszinó-választmány, e modern tizek ta­nácsa, a fölvételre ajánlottak közül kigolyózott,­­ az elveszett ember volt. Akire a tekintetes nagy urak ostracismusa kimondta a ,,nyepozvalam“-ot, az még nem ütötte meg a kecskeméti czivilizáczió mértékét. Annak a helye a „Népkör“-ben, az „Iparegylet“­­ben van. Már pedig édes atyámfiai, jámbor kultur aspi­ránsok, akik burokban születve, bejutottatok a „vá­lasztottak“ közé: ha nem akartátok magatokat halálra unni a műveltség csarnokában, nolens-volens meg kellett tanulnotok a harminczkét levelű bölcsességet és more patrio „ütni az asztalt.“ Világos hát, hogy a művelődöttek szaporulatával szaporodott a kártyázók s ipso facto az elnyűtt pakli kártyák száma is. Ekképen jutott nálunk fontos kultur­statisztikai szerepe a kártyának, mint más elmaradottabb orszá­gokban a szappannak. Derék histórikusunk, jó öreg Hornyik bátyánk, rettentő meg is lehetett akadva, amidőn az 50 éves jubileumra meg kellett neki írni a kaszinó történetét. Szorgos búvárkodással, éjet-napot összetéve ke­res és kutat; nyaláb számra hány föl testes foliánso­­kat; átdolhászik perette avas aktacsomókat. És az eredmény annyi vajúdás után — ridiculus mus. Nagyon eltévesztette a sort az öreg úr! A „Miskához“ kellett volna folyamodni ada­tokért ___* Léd tempóra mutant! — Mennyire megváltoztunk jóságos ég! — Kaszinónkban mai napság milyen más az élet! — A társalgás csupa szellem. A mulatság ideális. Ferlli, tarokk nem járja már. A tagok már nem is pletykáznak. Adomákat nem hallgatnak. Kiss Pál bátyánk kora lejárt. Más az élet, más a szellem ! Színészeket párt­fogolnak. Árvát, szegényt istápolnak. Minden este tele színház. Rongyos gyermek egy sincs többé. A szegé­nyek nem éheznek. És ez mind a kaszinóból indul ki. Minden ne­mes eszme ott pendül meg. Minden jótékonyság onnan sugárzik ki. A tagok nem a kártyaasztalnál ülnek: bérletet gyűjteni járnak. Ők maguk mind idénybérlők. A vá­lasztmány nem tagok kigolyózása fölött veszekszik: jótékonyczélról, segélyezésről tanácskozik. Valóságos ,jóléti választmány.“ A példa ragadós! A „jótékony“ nőegylet a tervbe vett fényes jelmezbál összes előirányzott költ­ségeit saját kebelében közadakozás útján összegyűjti és szegény gyermekek, anyátlan árvák felruházására fordítja. Milyen nemes eszme. Csak gyöngéd nők agyában születhetik. Mert van-e szebb jelmez a világon az árvák tiszta, csinos kis ruhácskáinál, mely a jótékonyság szövetéből készült?! Most jöjj ide tudós statisztikus! Számítsd föl, hogy mennyi szappant fogyasztunk el és bámulj a mi előhaladásunk fölött! De jaj! Minden fénynek árnya is van! — Sze­gény „Miskát“ fölmentették a szolgálat alól. Nincs már rá szükség, mert a kaszinóban nem kártyázik többé senki. Szegény Miska, foglalkozás nélkül ugyan mire vetemedhetnék ? Mire másra, lapot indít!... határozat hozatalnál. S mit tapasztalunk országgyűlé­sünkön? Első­sorban a többség közönyét, másod­sor­ban felületes határozatok hozatalát s végre a többség taktikaszerű megnyerését, az­az a törvények nagy része vagy mint bizalmi kérdés vettetik fel a házban, vagy ha nyílt kérdéssé van is téve — (ha csak nem valami egészen ártatlan kérdés) feszélyeztetik a kor­mánypárti képviselő ellene szavazni, mert a gyakor­latba vett politikai illemszabályok azt követelik, hogy az esetben a folyosón tartózkodjék. A dolog természetéből folyik, hogy az alkotott törvények czélszerűségéért mindig az azt hozó többség a felelős. A mi többségünk azonban az ellene emelt azon vádra, hogy legtöbb intézkedésünk nem felelt meg a jelzett czélnak, azt a mentséget hozza fel — ha ugyan még menteni akarja magát — hogy az új alkotmányos időszak alatt rohamosan kelljen töreked­nünk arra, hogy az európai modern államok sorába lépjünk, rohamosan kellett iparkodnunk, hogy a többi államok haladásával lépést tarthassunk s igy nem róható fel hibául, ha egyes törvényeink nem fe­lelnek meg a várakozásnak, mivel a gyors intézkedés szükségessége nem engedett időt a lassú fejlődésre. Ez azonban helytelen állítás, mivel ha nem is vesz­­szük tekintetbe azt, hogy fő bajunk az is, hogy mel­lőzve a lassú fejlődést, egyszerre akartunk nyomába lépni azon államoknak, amelyek az üdvös eredménye­ket lassú fejlődés után érték el, újabban hozott né­mely törvényeink alkotásának történetéből beigazol­hatjuk azt, hogy azoknak eredménytelensége, vagy pedig hátrányai határozottan a kormány hibájául ró­­hatók fel. A Tisza kormány előtti kormányok működéseit ha nem is helyeselhetjük teljesen, azt meg nem lehet tőlük tagadni, hogy tág tért nyitottak, vitáztak. Az ellenzéktől mindig elfogadták az oda dobott keztyűt s minden érvet felhasználtak arra nézve, hogy állás­pontjukat védelmezzék. Egy szóval az eszmecserének akkor még tág tere lévén, a kormány nemcsak sza­vazattal, hanem érvekkel is iparkodott győzni. Ma pe­dig a Tisza kormány alatt a régi felirati viták, költ­ségvetési élénk tárgyalások, egyes fontosabb törvény­javaslat melletti alapos érvelések­ fokonként tűnnek el. A mai parlament csak híréből ismeri e szokásokat. Élénkség helyett bizonyos bágyadtság nyomása alatt szenved a ház. Az ellenzék kitűnő tehetségei elkedvetlenednek, az ellenzék kezd közönyössé válni, mert látja, hogy minden törekvés hasztalan, minden érv hiábavaló, egy oly többséggel áll szemben, amely a vitát sem fogadja el, hanem az előadó és minister hivatalos beszéde után csak szavaz. Ez a helyzet kutforrása bajainknak, ez teremti Athén, Weimar, Széphalom, — és ti egyéb meg­szentelt lakhelyei a dicső lángelmék fáklyáinál ünneplő nemzeti irodalmaknak, — elmerengve tekint vissza lel­kem virágzástok magasztos korára. Ámde mig letű­­néstek fölött, messzi korba nézett fáradt pilláimon fájó köny­v engedez: büszke örömtől dagadoz keblem, mert föltámadástokat látom újra. Föltámadástokat az én szerette szülő­városomban. Leborulok nagyságod előtt én édes szülőföldem. Mert nagy vagy te és dicső. Van már neked — n­a­g­y lapod!... Athén, Weimar, Széphalom, — törpüljetek el e nagyság előtt és tűnjetek el az örök semmiségbe! És te tudós statisztikus, — neked sincs igazad. Állításaid légből kapottak. Kalkulusaid hamisak. Nem a szappan a czivilizáczió fokmérője, hanem­­ a sajt! Igen, a sajt! A sajt szaporulata felel meg valójában a czivi­lizáczió terjedésének, amely terjedés mathemathice az újságolvasók számában nyeri kifejezését. No már most, ahol sokan olvasnak, ott sok az újság, ergo: sok a sajttakaró. Azon nemzetgazda-­­ sági igazságnál fogva pedig, hogy a kínálat normális viszonyok között lehetőleg lépést tart a kereslettel, következik, hogy a­hol nagy a s­a­j­tt­a­k­a r­ó-k­í­n­á­­lat, ott nagynak kell lenni a sajttakar­ó-k­ere­s- l­e­t­n­e­k is ; amely utóbbinak mérvét pedig a sajt mennyisége szabályozván: soknak kell lenni a sajtnak is. Tehát: ahol sok a sajt, sok az újság!... íme, tudós statisztikus,­­ igy hullnak halomba minden te kalkulusaid; igy tűnsz te le megc­áfolva, tönkre silányitva a jelentéktelen semmiségbe; igy vágja le győzedelmesen, mint fontos kultur-statiszti­kai tényező: a sajt a szappant! így lesz a szappanból szappanbuborék. Eloszlik. S marad, mi volt: a puszta lég !...* Hanem azért üdvöz légy­en Kecskemétem a te négy lapoddal! — Ha volt a régi mythikus világnak „hét kapus“ Thébéje, — Íme van most a czivilizáczió korának „négy lapos“ Kecskemétre. Azon a hét kapun öldöklő csatákra szálltak vér­­szomjú fegyverekkel a barbár erkölcsök : ebben a négy lapban szellemi harczra kellnek eszmeszomjas tollal a czivilizált elvek. Nem kártyázó kaszinó, nemcsak n­évi­eg „jóté­kony“ nőegylet és négy lap ! És mindez — Kecske­méten. Uramisten ! — kezdek hinni a boszorkányság­ban. És ez a négy lap mind meg is akar élni. No már, ha Kálmán király bölcs törvénye szerint nincs is boszorkányság, — ez az egy mégis az lenne! És ez a végtelenül szomorú ebben a dologban* Itt már megszűnik a „Galgenhumor.“ Pedig ha jól fölvesszük a dolgot,­­ megtörténhetnék ám az minden boszorkányság nélkül. Hívjuk csak egy kissé segítségül azt a tudós statisztikust, de szappan nélkül. Mondjuk, hogy van ennek a mi jó Kecskemé­tünknek kerek szám csak 40,000 lakosa. Hatezeret ajándékozzunk oda ezúttal Nagy-Kőrösnek. Hadd örüljön. 40,000 ember és 4 lap. Esik tehát egy lapra tízezer ember. És 10,000 ember ne tudna egy heti lapot föntartani, amelynek előfizetési díja csak 5 frt ? Bizon nem tud ! Eddig két lapunk volt, tehát 20— 20,000 ember esett egyre-egyre. És ez a két lap is csak­­ tengődött. Oly szomorú statisztika ez, amelytől összefacsa- s rodik az ember lelke. Pedig hát én istenem, ha ebből­­ a 10,000 emberből mindenki csak húsz k­r­a­j­c­s­á­r­t áldozna évenként a helyi lapok föntartására, mind a négy lap úri módon megélhetne. Vagy ha abból a 10,000 ből csak 400 eurbos akadna, aki évenként 5 írttal járulna a helyi sajtó kötelességszerű támogatá­sához, biztosítva lenne mind a négy lap. Ugy­e, hogy ez nem is tűnik föl olyan nagy boszorkányságnak ? És mégis az ! — Tapasztalat bi­zonyítja, hogy az. Menybéli szent könyörületesség! Négyszáz elő­fizető Kecskeméten? No ha ez megtörténnék, akkor az sem lehetetlen, hogy a kaszinóban csakugyan nem fognak többé kártyázni s az elbocsátott „Miska“ csakugyan kénytelen lesz szintén lapot indítani. * Még jóformán föl sem száradt a tinta előbbi sorainkon, melyekben erősen küzdünk a kétkedéssel a négy lap existálhatása fölött, s máris keserű igazsá­got szolgáltat nekünk a valóság! Mint villámcsapás derült égből, úgy ért ben­nünket a megrendítő hír a „Megyei Lapok“ gyászos kimúltáról. Szegény megboldogult laptárs, ki alig születve már­is meghálál, mily hamar kelle igazolnod, hogy csakugyan nincs — boszorkányság ! Mert a te létezhetésed, mint a negyedik lapé — Kecskeméten csakugyan boszorkányság lett volna. Rövid pályafutásod olyan volt, mint a meteoré. Feltűntél csillogva, sziporkázva, váratlanul, hirtelen és merészen, helyi hirlapirodalmaink egén. S letűn­tél ép’ oly hirtelen, ép’ oly merészen, de nem­­­­váratlanul. Letűntél és mindörökre elnyelt a sötétség. A közöny, és a „nem olvasunk“ jelszó rút sötétsége. Várjon mindörökre? Azt hisszük igen ! — Mivelhogy boszorkányok nincsenek és az előfizetők erszényét megnyitni, fö­lötte sok a — technikai akadály!... * A szives olvasó immár csaknem a végére jut­ván ennek az „újévi“ tárczának, bizonyára boszan­­kodva fogja kérdezni: „Hát mikor lesz már szó az újévről?“ Szives és türelmes, de végül boszankodó olvasó, — az új esztendőről itt szó egyáltalán nem lészen. A reclámok korát éljük. Reklám járja minde­nütt. Aki nem ért a reclámhoz, annak mai napság könnyen fölkopik az álla. Bizonyára szemedbe ötlött már neked is kegyes olvasóm, a hírlapok hirdetési hasábjain, nagy, kom­pakt fekete betűkkel, például, hogy „Találtatott 3­2 f­r­t.“ — Kiváncsi vagy persze, hogy hol találta­tott és ki találta? Olvasod hát tovább az apró be­tűkkel is: „Találtatott 32 frt mindazok által, akik egy 40 darabból álló teljes asztali készletet 6 sze­mélyre megrendelnek Budapesten, a Haris-Bazár 17. számú boltjában.“ stb. íme, a czél el van érve. Te a hangzatos rec­­lam következtében elolvastad a hirdetést. Ilyen reclam-czégérül szolgál ennek a tárczának a czime is. Ujesztendőkor az emberek erővel az újesztendőről akarnak olvasni. Mást el se olvasnának. Az élelmes tárczaíró tehát, aki lelkéből utál minden alkalmi firkálást, reclam-czímmel segít ma­gán, hogy czikkét megmenste az olvasatlan félre­­lökéstől. Mindazáltal ez az ártatlan reklám egy csöppet sem gátol bennünket abban, hogy szívünkből ne kí­vánjunk olvasóinknak „Boldog újévet!“ Január 1. azt a sok rész törvényt, a­mi miatt annnyi a panasz, mig a parlament nem emancipálja magát e káros be­folyás alól, mig Tisza büszke kapacitálhatatlansága lehetetlenné teszi a komoly vitát, addig minden in­tézkedéseiken meg fog látszani a felületesség. Ki tudja mit hoz az új év? Megváltozik-e a parlamenti működések iránya? Ez a jövő titka. De hogy meg­változzék, mindenesetre szükséges az, hogy az ellen­zéki képviselők is ne csak otthon szidják a kormányt, hanem jöjjenek fel tenni is, s akkor kitartás és ügy­buzgalom képes lenne megbontani azt a phalanxot, a mely nem nagy lelkiismereti dolgot csinál közérde­keinkből. Kada Elek. , Fővárosi levelek. ii. (Epilógus. — Egy karácsonyi tragédia. — Szenzácziós pör. — 300 tanú. — 3 szekér okirat. — Közbiztonság a fővárosban. — Egy bölcs intézkedés. — A legújabb szent. — Tél apó. — Gróf Szapáry Gyula és a városligeti jég. — A négy betü-rém.) A karácsony megérdemel egy kis epilógust. Nem volt ugyan hű a hagyományhoz, mert fekete volt, mint a rosz lelkiismeret, azonban télre fordí­totta az időjárást és­ csípős szellővel pirosra festette a szép arczokat. A fővárosban nyüzsgő zaj volt mindenfelé és a Jézuska alig győzött betekinteni a tömérdek sok karácsonyfához, melyek alatt repeső szívvel, ragyogó szemekkel, tapsikoló kacsákkal várta a boldog apróság. Hely de nem mindenhol talált ám mosolygó boldogságra! Szegény Vas Ferikét is boldogtalanná tette megcsalt reménye. Olyan megható történet!... Egy karácsonyi tragédia !. . . Dickens tollára méltó... * Szegény kis Ferike, olyan elhagyatott volt, mint a mesebeli árva. Szülei, tótfalusi vinczellérek, elhaltak s ő egyedül maradt a nagy világban, egyedül árva­ságával, elhagyatottságával. Egy fővárosi szegény csa­lád könyörült meg rajta és magához fogadta, úgy megszerették a szegény árva Ferikét. Jött a karácsony és a kis Ferikét egy tótfalusi jómódú bácsi már előre meghívta magához, hogy szülőfalvában élje át a boldog ünnepeket. Hogy örült már előre a kis árva e boldog napoknak. Csütörtökön kellett volna a kocsinak jönni évette. A kocsi helyett azonban levél érkezett, melyben az a jó bácsi tudatta, hogy családi gyász miatt a tervezett karácsony-ünnepély elmarad a házánál. Mily kegyetlenül széttépte a rideg való szegény Ferike boldog álmait, rózsás reményeit. A csalódott gyermek valóságos sírási görcsöket kapott, Karácsony éjszakáján, mikor béke és boldogság áradt szét a földön, a kis Ferike lázban volt; egyszerre csak ki­ugrott ágyából, síkoltani, tombolni kezdett s össze­vissza beszélt. Meg kellett szegényt kötözni. Szegény kicsike megőrült!

Next