Kecskemét, 1882. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1882-01-01 / 1. szám
1882.1. szám. KECSKEMÉT. zik pénzügyi törvényeink alapját, amelyek az általunk hozott uj törvényekkel és a ministeri rendeletek valóságos özönével szaporittatván, ma nincs ember, aki a pénzügyi törvényeinkben való teljes jártasságot képes lenne elsajátítani, sőt egyes ágai is bonyolultak lévén, a természetes következmény az, hogy e téren tapasztalható a legtöbb alaptalan zaklatás, második hátránya pedig az, hogy az administratio nevetséges „copfjai“ folytán ma nincs Európában állam, melynek pénzügyi administratioja annyiba kerülne, mint a mienk. Kereskedelmi, gazdasági és iparviszonyaink lényegesen befolyásolva lévén, az Ausztriával kötött közgazdasági szerződés által, ez a befolyás érezhető majd minden e téren levő intézkedéseinken, bár azt be kell ismernünk, hogy a jelenlegi kereskedelmi miniszter ügybuzgalma elődeinek ügybuzgalmát túlszárnyalja. Közlekedési intézkedéseink legtöbb esetben a nagyközönség érdekeinek kényelmű mellőzése mellett hozatnak. Egyes magas állású egyének uralják e téren a helyzetet, aminek elég jellemzésére szolgál legutóbb a pénzügyi bizottságban felhozott azon tény, hogy van rá eset, hogy valamely a közlekedési ministérium által kiadott vállalat a tervben előirányzott költség %-áért fogadtatik fel s még akkor is a fővállalkozó által 50% leengedéssel adatik ki egy másik alvállalkozónak. Már most lehet hozzá véve azon eljárást, amit e ministériumnál az offertek kezelésével elkövetnek, elképzelhetjük, hogy a folyam szabályozás és más nagyobb vállalatoknál mennyi felesleges kiadása lehetett és lehet ma is az államnak s daczára ennek, vízviszonyaink ma roszabb állapotban vannak, mint eddig voltak. Közoktatási rendszerünkben nincs megállapodás. Igaz ugyan, hogy egy a művelődésben haladó államban főleg a közoktatás terén tapasztalható mindig a leggyorsabb haladás, de a mi állapotunk nem igazi haladás, hanem csak egy kísérleti rendszer. 14 év után ma kezdünk oda jutni, hogy egy középtanodai törvénynyel komolyan foglalkozzunk. De ki tudja, hogy egy másik kormány másik 10 év után nem lép-e fel egy új rendszerrel? Felsőbb tanítási rendszerünk is csak ideiglenesjellegű, mert a rendszerváltoztatás rendesen csak az egyes fakultások túlszaporodása folytán vétetik foganatba. Kezdették a jogon, azután az orvosi, most pedig, midőn a magyarországi évi tanári szükséglet 3—4, s átlag 30 — 40 teszi le a vizsgát, új szigorító rendszer lép életbe a bölcsészeti facultásnál. Közigazgatásunk az önkormányzat és centralisatio sajátságos keveréke. Hiányos és az igen gyakran különfélekép magyarázható törvényeink folytán sokszor a legigazságtalanabb intézkedések történnek, mint p. TflRCZfl. Kérdések kérdése. — Újév napján. — Meg lesz-e fejtve a sok kérdés. Mik létünket nyűgözve tartják ? — Nem mondhatom, mert nem tudom. De hogy sorsunkban nem látjuk már — Mint eddig — isten akaratját. Azt mondhatom, azt már tudom! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? ! Aggódva gyakran eltűnődöm Magamban e tétel fölött. Csak azt látom, hogy e kérdések ott zsongnak-bongnak hegyen, völgyön, S nem többé mint kisértetek. Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? Nem jut-e gyilkos útvesztőbe? — Vagy Ariadne lesz-e majd ! ? Lobogókat látok lobogni, Mik eddig mind be voltak kötve, S közöttük szörnyű, szörnyű zajt! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés, Mik létünket nyűgözve tartják ? — A kérdések kérdése ez! Ám nagy, oh nagy a kényszer, s tiprott Dölyf fogja a kard markolatját — Jaj hát, kit ez csak megsebez! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés? — Nagy még a köd s erős az ellen ! S a harcz nem balra dől-e el ? Ily vértanúkat, mint ma vannak, Nem lelünk a történelemben. Ezeknek a lét: kin s teher. Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? S vér árán ? avagy békén, csendben ? Én segélyül e dalt hozom! Erdők zöld lombját, folyók habját Vér festi majd s a végtelenben Egy úr lesz csak: a borzalom! Meg lesz-e fejtve a sok kérdés ? S lesz-e azután áldás, béke ? Mindegy ! üdv neked, századom ! Vigyázzatok! én látom már az Orbánt és tompa menydörgés Moraját ime visszaadom! Benedek Aladár. * Újévi tárcza. — Irta: Leander. — Egy híresstatisztikus nemrégiben számokkal mutatta ki azt, hogy a czivilizáczió valamely országban egyenes arányban áll azon ország — szappan-fogyasztásával. Minél több szappant fogyaszt, annál műveltebb a nép. A művelődéssel rendesen együtt járván a tisztaság is. Nálunk Kecskeméten egy ideig az volt a műveltség fokmérője, hogy hány pakli kártyát nyűttek e, volt a mi 78-iki tisztújításunk, amely városunk történelmében az igazság és jogérzet örökös szégyenfoltjaként fog szerepelni. De hát itt is az alkotmányos jog kijátszását a törvényre alapították, s a törvény intenziójának meghamisítására a belügyminiszter szemet hunyt. Midőn tehát a kormányzat minden ágában a rendszertelenséget látjuk, midőn azt tapasztaljuk, hogy a hiányosan alkotott törvények intenzióját ugyancsak a törvény kétértelmű szavai meghamisíthatják, midőn naponta tapasztaljuk, hogy ezt a kormány és kész szolgái a saját részükre gyakran ki is zsákmányolják, mide látjuk, hogy vagy az Ausztriára való tekintet, vagy egyes osztályok befolyása, vagy a kormány fenntartási vágya folytán oly intézkedések léteznek, amelyek a legbecsesebb érdekeket tönkre teszik, önkénytelenül az a gondolata támad az embernek, hogy a kormányban vagy nincs képesség, vagy részakaratú. Pedig nem az az oka a sok helytelen és hiányos törvénynek, hanem oka az, hogy a magyar törvényhozó testület lelkiismeretlen. Erős kifejezéssel illetem a törvényhozó testületet, de pár évi közvetlen szerzett tapasztalat azt a meggyőződést érlelte meg bennem, hogy a magyartörvényhozó testület tanácskozásai gyakran lelkiismeretlenebbül folynak, mint a legutolsó község tanácsülései. És miért ? Azért, mert a kormánypadokon mindig van egy jó csomó léha, semmihez sem, vagy legalább csak a lovak és vadászathoz értő egyén, egy másik csomó tág lelkiismeretű s egyedül a kormány kegyét hajhászó csoport, s végre a lekötelezettek számtalanjai, akik nem vesznek részt a szellemi harczban, oda sem hallgatnak, hanem csak szavaznak. És még ezek az officiosus szavazó urak az ülésekről legritkább esetekben hiányoznak, vagy szavazni legalább bejönnek, ugyanakkor az ellenzék nagy része távol van. Különösen a tisztelt egyesült ellenzék meg a párton kívüliek jövő tevékenységüknek hatalmas jeléül alig '/4 részben képviseltetik magukat. Nagyon természetes tehát, hogy a kormánypárti biztos szavazatok szemben az ellenzék lanyhaságával megteszik azon hatást, hogy a lelkiismeretlenül meggondolatlan szavazatok és lelkiismeretlenül távol maradó szavazatok folytán a jelenlegi despota jellemű kapacitálhatlan kormány által keresztül vitetnek. Egy nemzet hanyatlásának egyik jele bizonyára az, ha törvényhozói, akiknek elsősorban lenne kötelességük az alkotandó törvények iránt érdekeltséget tanúsítani, azok iránt közönyösek, ítéletükben felületesek s végre, ha leszokva az önálló véleménynyilvánításról tekintély, vagy főleg párttakika vezeti őket a el évenként a kaszinóban. A kaszinó lévén az a legmagasabb areopag, amely műveltség tekintetében korlátlan hatalommal ítált, elevenek és holtak fölött. És akit a kaszinó-választmány, e modern tizek tanácsa, a fölvételre ajánlottak közül kigolyózott, az elveszett ember volt. Akire a tekintetes nagy urak ostracismusa kimondta a ,,nyepozvalam“-ot, az még nem ütötte meg a kecskeméti czivilizáczió mértékét. Annak a helye a „Népkör“-ben, az „Iparegylet“ben van. Már pedig édes atyámfiai, jámbor kultur aspiránsok, akik burokban születve, bejutottatok a „választottak“ közé: ha nem akartátok magatokat halálra unni a műveltség csarnokában, nolens-volens meg kellett tanulnotok a harminczkét levelű bölcsességet és more patrio „ütni az asztalt.“ Világos hát, hogy a művelődöttek szaporulatával szaporodott a kártyázók s ipso facto az elnyűtt pakli kártyák száma is. Ekképen jutott nálunk fontos kulturstatisztikai szerepe a kártyának, mint más elmaradottabb országokban a szappannak. Derék histórikusunk, jó öreg Hornyik bátyánk, rettentő meg is lehetett akadva, amidőn az 50 éves jubileumra meg kellett neki írni a kaszinó történetét. Szorgos búvárkodással, éjet-napot összetéve keres és kutat; nyaláb számra hány föl testes foliánsokat; átdolhászik perette avas aktacsomókat. És az eredmény annyi vajúdás után — ridiculus mus. Nagyon eltévesztette a sort az öreg úr! A „Miskához“ kellett volna folyamodni adatokért ___* Léd tempóra mutant! — Mennyire megváltoztunk jóságos ég! — Kaszinónkban mai napság milyen más az élet! — A társalgás csupa szellem. A mulatság ideális. Ferlli, tarokk nem járja már. A tagok már nem is pletykáznak. Adomákat nem hallgatnak. Kiss Pál bátyánk kora lejárt. Más az élet, más a szellem ! Színészeket pártfogolnak. Árvát, szegényt istápolnak. Minden este tele színház. Rongyos gyermek egy sincs többé. A szegények nem éheznek. És ez mind a kaszinóból indul ki. Minden nemes eszme ott pendül meg. Minden jótékonyság onnan sugárzik ki. A tagok nem a kártyaasztalnál ülnek: bérletet gyűjteni járnak. Ők maguk mind idénybérlők. A választmány nem tagok kigolyózása fölött veszekszik: jótékonyczélról, segélyezésről tanácskozik. Valóságos ,jóléti választmány.“ A példa ragadós! A „jótékony“ nőegylet a tervbe vett fényes jelmezbál összes előirányzott költségeit saját kebelében közadakozás útján összegyűjti és szegény gyermekek, anyátlan árvák felruházására fordítja. Milyen nemes eszme. Csak gyöngéd nők agyában születhetik. Mert van-e szebb jelmez a világon az árvák tiszta, csinos kis ruhácskáinál, mely a jótékonyság szövetéből készült?! Most jöjj ide tudós statisztikus! Számítsd föl, hogy mennyi szappant fogyasztunk el és bámulj a mi előhaladásunk fölött! De jaj! Minden fénynek árnya is van! — Szegény „Miskát“ fölmentették a szolgálat alól. Nincs már rá szükség, mert a kaszinóban nem kártyázik többé senki. Szegény Miska, foglalkozás nélkül ugyan mire vetemedhetnék ? Mire másra, lapot indít!... határozat hozatalnál. S mit tapasztalunk országgyűlésünkön? Elsősorban a többség közönyét, másodsorban felületes határozatok hozatalát s végre a többség taktikaszerű megnyerését, azaz a törvények nagy része vagy mint bizalmi kérdés vettetik fel a házban, vagy ha nyílt kérdéssé van is téve — (ha csak nem valami egészen ártatlan kérdés) feszélyeztetik a kormánypárti képviselő ellene szavazni, mert a gyakorlatba vett politikai illemszabályok azt követelik, hogy az esetben a folyosón tartózkodjék. A dolog természetéből folyik, hogy az alkotott törvények czélszerűségéért mindig az azt hozó többség a felelős. A mi többségünk azonban az ellene emelt azon vádra, hogy legtöbb intézkedésünk nem felelt meg a jelzett czélnak, azt a mentséget hozza fel — ha ugyan még menteni akarja magát — hogy az új alkotmányos időszak alatt rohamosan kelljen törekednünk arra, hogy az európai modern államok sorába lépjünk, rohamosan kellett iparkodnunk, hogy a többi államok haladásával lépést tarthassunk s igy nem róható fel hibául, ha egyes törvényeink nem felelnek meg a várakozásnak, mivel a gyors intézkedés szükségessége nem engedett időt a lassú fejlődésre. Ez azonban helytelen állítás, mivel ha nem is veszszük tekintetbe azt, hogy fő bajunk az is, hogy mellőzve a lassú fejlődést, egyszerre akartunk nyomába lépni azon államoknak, amelyek az üdvös eredményeket lassú fejlődés után érték el, újabban hozott némely törvényeink alkotásának történetéből beigazolhatjuk azt, hogy azoknak eredménytelensége, vagy pedig hátrányai határozottan a kormány hibájául róhatók fel. A Tisza kormány előtti kormányok működéseit ha nem is helyeselhetjük teljesen, azt meg nem lehet tőlük tagadni, hogy tág tért nyitottak, vitáztak. Az ellenzéktől mindig elfogadták az oda dobott keztyűt s minden érvet felhasználtak arra nézve, hogy álláspontjukat védelmezzék. Egy szóval az eszmecserének akkor még tág tere lévén, a kormány nemcsak szavazattal, hanem érvekkel is iparkodott győzni. Ma pedig a Tisza kormány alatt a régi felirati viták, költségvetési élénk tárgyalások, egyes fontosabb törvényjavaslat melletti alapos érvelések fokonként tűnnek el. A mai parlament csak híréből ismeri e szokásokat. Élénkség helyett bizonyos bágyadtság nyomása alatt szenved a ház. Az ellenzék kitűnő tehetségei elkedvetlenednek, az ellenzék kezd közönyössé válni, mert látja, hogy minden törekvés hasztalan, minden érv hiábavaló, egy oly többséggel áll szemben, amely a vitát sem fogadja el, hanem az előadó és minister hivatalos beszéde után csak szavaz. Ez a helyzet kutforrása bajainknak, ez teremti Athén, Weimar, Széphalom, — és ti egyéb megszentelt lakhelyei a dicső lángelmék fáklyáinál ünneplő nemzeti irodalmaknak, — elmerengve tekint vissza lelkem virágzástok magasztos korára. Ámde mig letűnéstek fölött, messzi korba nézett fáradt pilláimon fájó könyv engedez: büszke örömtől dagadoz keblem, mert föltámadástokat látom újra. Föltámadástokat az én szerette szülővárosomban. Leborulok nagyságod előtt én édes szülőföldem. Mert nagy vagy te és dicső. Van már neked — nagy lapod!... Athén, Weimar, Széphalom, — törpüljetek el e nagyság előtt és tűnjetek el az örök semmiségbe! És te tudós statisztikus, — neked sincs igazad. Állításaid légből kapottak. Kalkulusaid hamisak. Nem a szappan a czivilizáczió fokmérője, hanem a sajt! Igen, a sajt! A sajt szaporulata felel meg valójában a czivilizáczió terjedésének, amely terjedés mathemathice az újságolvasók számában nyeri kifejezését. No már most, ahol sokan olvasnak, ott sok az újság, ergo: sok a sajttakaró. Azon nemzetgazda- sági igazságnál fogva pedig, hogy a kínálat normális viszonyok között lehetőleg lépést tart a kereslettel, következik, hogy ahol nagy a sajttaka ró-kínálat, ott nagynak kell lenni a sajttakaró-keres- letnek is ; amely utóbbinak mérvét pedig a sajt mennyisége szabályozván: soknak kell lenni a sajtnak is. Tehát: ahol sok a sajt, sok az újság!... íme, tudós statisztikus, igy hullnak halomba minden te kalkulusaid; igy tűnsz te le megcáfolva, tönkre silányitva a jelentéktelen semmiségbe; igy vágja le győzedelmesen, mint fontos kultur-statisztikai tényező: a sajt a szappant! így lesz a szappanból szappanbuborék. Eloszlik. S marad, mi volt: a puszta lég !...* Hanem azért üdvöz légyen Kecskemétem a te négy lapoddal! — Ha volt a régi mythikus világnak „hét kapus“ Thébéje, — Íme van most a czivilizáczió korának „négy lapos“ Kecskemétre. Azon a hét kapun öldöklő csatákra szálltak vérszomjú fegyverekkel a barbár erkölcsök : ebben a négy lapban szellemi harczra kellnek eszmeszomjas tollal a czivilizált elvek. Nem kártyázó kaszinó, nemcsak névieg „jótékony“ nőegylet és négy lap ! És mindez — Kecskeméten. Uramisten ! — kezdek hinni a boszorkányságban. És ez a négy lap mind meg is akar élni. No már, ha Kálmán király bölcs törvénye szerint nincs is boszorkányság, — ez az egy mégis az lenne! És ez a végtelenül szomorú ebben a dologban* Itt már megszűnik a „Galgenhumor.“ Pedig ha jól fölvesszük a dolgot, megtörténhetnék ám az minden boszorkányság nélkül. Hívjuk csak egy kissé segítségül azt a tudós statisztikust, de szappan nélkül. Mondjuk, hogy van ennek a mi jó Kecskemétünknek kerek szám csak 40,000 lakosa. Hatezeret ajándékozzunk oda ezúttal Nagy-Kőrösnek. Hadd örüljön. 40,000 ember és 4 lap. Esik tehát egy lapra tízezer ember. És 10,000 ember ne tudna egy heti lapot föntartani, amelynek előfizetési díja csak 5 frt ? Bizon nem tud ! Eddig két lapunk volt, tehát 20— 20,000 ember esett egyre-egyre. És ez a két lap is csak tengődött. Oly szomorú statisztika ez, amelytől összefacsa- s rodik az ember lelke. Pedig hát én istenem, ha ebből a 10,000 emberből mindenki csak húsz krajcsárt áldozna évenként a helyi lapok föntartására, mind a négy lap úri módon megélhetne. Vagy ha abból a 10,000 ből csak 400 eurbos akadna, aki évenként 5 írttal járulna a helyi sajtó kötelességszerű támogatásához, biztosítva lenne mind a négy lap. Ugye, hogy ez nem is tűnik föl olyan nagy boszorkányságnak ? És mégis az ! — Tapasztalat bizonyítja, hogy az. Menybéli szent könyörületesség! Négyszáz előfizető Kecskeméten? No ha ez megtörténnék, akkor az sem lehetetlen, hogy a kaszinóban csakugyan nem fognak többé kártyázni s az elbocsátott „Miska“ csakugyan kénytelen lesz szintén lapot indítani. * Még jóformán föl sem száradt a tinta előbbi sorainkon, melyekben erősen küzdünk a kétkedéssel a négy lap existálhatása fölött, s máris keserű igazságot szolgáltat nekünk a valóság! Mint villámcsapás derült égből, úgy ért bennünket a megrendítő hír a „Megyei Lapok“ gyászos kimúltáról. Szegény megboldogult laptárs, ki alig születve máris meghálál, mily hamar kelle igazolnod, hogy csakugyan nincs — boszorkányság ! Mert a te létezhetésed, mint a negyedik lapé — Kecskeméten csakugyan boszorkányság lett volna. Rövid pályafutásod olyan volt, mint a meteoré. Feltűntél csillogva, sziporkázva, váratlanul, hirtelen és merészen, helyi hirlapirodalmaink egén. S letűntél ép’ oly hirtelen, ép’ oly merészen, de nemváratlanul. Letűntél és mindörökre elnyelt a sötétség. A közöny, és a „nem olvasunk“ jelszó rút sötétsége. Várjon mindörökre? Azt hisszük igen ! — Mivelhogy boszorkányok nincsenek és az előfizetők erszényét megnyitni, fölötte sok a — technikai akadály!... * A szives olvasó immár csaknem a végére jutván ennek az „újévi“ tárczának, bizonyára boszankodva fogja kérdezni: „Hát mikor lesz már szó az újévről?“ Szives és türelmes, de végül boszankodó olvasó, — az új esztendőről itt szó egyáltalán nem lészen. A reclámok korát éljük. Reklám járja mindenütt. Aki nem ért a reclámhoz, annak mai napság könnyen fölkopik az álla. Bizonyára szemedbe ötlött már neked is kegyes olvasóm, a hírlapok hirdetési hasábjain, nagy, kompakt fekete betűkkel, például, hogy „Találtatott 32 frt.“ — Kiváncsi vagy persze, hogy hol találtatott és ki találta? Olvasod hát tovább az apró betűkkel is: „Találtatott 32 frt mindazok által, akik egy 40 darabból álló teljes asztali készletet 6 személyre megrendelnek Budapesten, a Haris-Bazár 17. számú boltjában.“ stb. íme, a czél el van érve. Te a hangzatos reclam következtében elolvastad a hirdetést. Ilyen reclam-czégérül szolgál ennek a tárczának a czime is. Ujesztendőkor az emberek erővel az újesztendőről akarnak olvasni. Mást el se olvasnának. Az élelmes tárczaíró tehát, aki lelkéből utál minden alkalmi firkálást, reclam-czímmel segít magán, hogy czikkét megmenste az olvasatlan félrelökéstől. Mindazáltal ez az ártatlan reklám egy csöppet sem gátol bennünket abban, hogy szívünkből ne kívánjunk olvasóinknak „Boldog újévet!“ Január 1. azt a sok rész törvényt, ami miatt annnyi a panasz, mig a parlament nem emancipálja magát e káros befolyás alól, mig Tisza büszke kapacitálhatatlansága lehetetlenné teszi a komoly vitát, addig minden intézkedéseiken meg fog látszani a felületesség. Ki tudja mit hoz az új év? Megváltozik-e a parlamenti működések iránya? Ez a jövő titka. De hogy megváltozzék, mindenesetre szükséges az, hogy az ellenzéki képviselők is ne csak otthon szidják a kormányt, hanem jöjjenek fel tenni is, s akkor kitartás és ügybuzgalom képes lenne megbontani azt a phalanxot, a mely nem nagy lelkiismereti dolgot csinál közérdekeinkből. Kada Elek. , Fővárosi levelek. ii. (Epilógus. — Egy karácsonyi tragédia. — Szenzácziós pör. — 300 tanú. — 3 szekér okirat. — Közbiztonság a fővárosban. — Egy bölcs intézkedés. — A legújabb szent. — Tél apó. — Gróf Szapáry Gyula és a városligeti jég. — A négy betü-rém.) A karácsony megérdemel egy kis epilógust. Nem volt ugyan hű a hagyományhoz, mert fekete volt, mint a rosz lelkiismeret, azonban télre fordította az időjárást és csípős szellővel pirosra festette a szép arczokat. A fővárosban nyüzsgő zaj volt mindenfelé és a Jézuska alig győzött betekinteni a tömérdek sok karácsonyfához, melyek alatt repeső szívvel, ragyogó szemekkel, tapsikoló kacsákkal várta a boldog apróság. Hely de nem mindenhol talált ám mosolygó boldogságra! Szegény Vas Ferikét is boldogtalanná tette megcsalt reménye. Olyan megható történet!... Egy karácsonyi tragédia !. . . Dickens tollára méltó... * Szegény kis Ferike, olyan elhagyatott volt, mint a mesebeli árva. Szülei, tótfalusi vinczellérek, elhaltak s ő egyedül maradt a nagy világban, egyedül árvaságával, elhagyatottságával. Egy fővárosi szegény család könyörült meg rajta és magához fogadta, úgy megszerették a szegény árva Ferikét. Jött a karácsony és a kis Ferikét egy tótfalusi jómódú bácsi már előre meghívta magához, hogy szülőfalvában élje át a boldog ünnepeket. Hogy örült már előre a kis árva e boldog napoknak. Csütörtökön kellett volna a kocsinak jönni évette. A kocsi helyett azonban levél érkezett, melyben az a jó bácsi tudatta, hogy családi gyász miatt a tervezett karácsony-ünnepély elmarad a házánál. Mily kegyetlenül széttépte a rideg való szegény Ferike boldog álmait, rózsás reményeit. A csalódott gyermek valóságos sírási görcsöket kapott, Karácsony éjszakáján, mikor béke és boldogság áradt szét a földön, a kis Ferike lázban volt; egyszerre csak kiugrott ágyából, síkoltani, tombolni kezdett s összevissza beszélt. Meg kellett szegényt kötözni. Szegény kicsike megőrült!