Kecskemét, 1882. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)
1882-07-09 / 28. szám
X. évfolyam. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve: Egész évre - - - - - 5 frt 3 kr Félévre...........................3 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra - - - - 50 kr. Egy szám ára - - - 13 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák-tér 1-s. szám. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. 2. szám. Kecskemét, 1882. Julius 9. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, u. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása I frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadóhivatalba küldendő. Kéziratok vissza mm adatnak. A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. VI K G J IC I. EK VI I \ II IC V V A H t II V t I». A jogakadémia ügye. ii. A helybeli jogakadémia sorsa eldőlt. Annyi viszontagság után a bizonytalanság tengeréről behajózott a biztos révbe. Oly sokat hányt-vetett bordáit, mielőtt — mindenkitől elhagyatva — összeroppanthatta volna a mostoha sors viszája: sikerült beterelnie a fönmaradás csendes vizére. A jogakadémia állni fog. A városi törvényhatóság, múlt hó 28-kan megtartott közgyűlésében, a szuperintendencia általunk lapunk 25-dik számában már ismertetett és kárhoztatott se meleg, se hideg határozatával szemben egyhangúlag kimondotta, hogy mint harmadik fentartó testület, határozottan ragaszkodik a szerződéshez és amint azt a maga részéről betartja, úgy a másik két fél részéről is betartatni kívánja. Kívánja pedig azért, mert a jogakadémia fönmaradását a város kulturális érdekeinek szempontjából szükségesnek tartja és egyáltalában nem érzi magát hivatva, hogy ezen kulturális intézmény föladásában kezdeményező szerepet vállaljon, de sőt — amiként ezt a polgármester úr, a föntartás mellett tartott beszédében ki is fejezte — vissza nem fojtható resensussal veszi tudomásul a szuperintendenczia se hús, se hal határozatát, amely a pilátusi kézmosás egyáltalában nem lélekemelő impressióját gyakorolja azon eshetőséggel szemben, ha a város netán mégis elhatározza vala, a maga részéről is nyakába vetni a gyeplőt a szerencsétlen akadémiának. Szóval a városi közgyűlés egyhangú határozattal kimondotta, hogy a jogakadémiát szükségesnek tartja és azt föntartani kívánja. No hát ez legalább férfias beszéd! És amily föltétlenül elítéltük mi a magunk részéről a szuperintendencia idétlen határozatát, éppoly férfias nyíltsággal fejezzük ki elismerésünket a városi közgyűlés resolut magatartása iránt, — ha mindjárt határozata elvi negatívja is annak az álláspontnak, amelyet mi ebben az ügyben kezdettől fogva elfoglaltunk. A „Kecskemét“ tudvalevőleg mindekkoráig azt az álláspontot képviselte és ha kellett, védelmezte, amely az akadémia eltörlése mellett plaidirozott. De ez az álláspont soha nem volt az a makacs, nyakaskodó, kapacitálhatlan „nyepozvalam“-féle álláspont, amely a józan argumentumok ellen bedugott fülekkel rikácsolja, hogy az akadémia mindenáron eltörlendő, hanem az az álláspont volt, amely a helybeli reform, egyház anyagi viszonyaiban találta szolid bázisát. Eltörlendőnek véltük az akadémiát azért, mert az az egyházra oly súlyos anyagi teherként nehezedett, amely alatt az — tekintve egyébként is zilált viszonyait — már-már összeroskadóban volt; eltörlendőnek véltük továbbá azért, mert szerintünk az érette hozott anyagi áldozatnak távolról sem felelt meg az általa produkált szellemi haszon. Ezek a föltevések részben még ma is állanak. Az egyház, jóllehet anyagi viszonyai immár biztos léptekkel közelednek a kibontakozás örvendetes stádiuma felé — és ezt nem mi állítjuk, hanem a részrehajlatlan numerusok dokumentálják , mégis erős küzdelmeknek néz ma is elébe, amidőn a városi közgyűlés határozata folytán azon kényszerűséggel áll szemben, hogy az akadémia föntartásához nolens-volens „muszály“ hozzájárulnia. Nem hisszük azonban, hogy a föntartás kényszerűségének „fait accompli“-jával szemben az egyház részéről az eddigi nem akarásnak a jövőben is csak nyögés legyen a vége. De sőt, tekintve egyrészről azt, hogy a városi közgyűlés, a föntartást kimondó határozatával kapcsolatosan levette az eddigi teher egy részét az egyház válláról azáltal, hogy átvállalta még egy tanár fizetését, tudva másrészről azt, hogy az egyház jelenlegi vezetése, épen mert teljes tudatában van helyzete nehézségeinek, a vissza nem rettenő vasakarat erélyével fog törekedni arra, hogy szerződésszerű kötelességét betartsa, és miben lehetőt el is követend, hogy betarthassa, teljesen meg vagyunk győződve arról, hogy a jogakadémia prosperálása elé az egyház részéről a jövendőben immár akadályok gördíttetni nem fognak, nemcsak, hanem az egyház rendezett anyagi viszonyaiban találandja az egyik legbiztosabb támaszát. Ám viszont ezzel szemben nagy kötelesség vár az akadémia belső ügyeit intéző körökre. Az akadémia legtüzesebb védelmezői is kénytelenek beismerni ugyanis azt, hogy annak belsejében, rendszerében, szervezetében - teljesen eltekintve az egyénektől—nincs egészen rendén a dolog, hogy ott egy titkos féreg foga rág, amelyet okvetlenül ki kell pusztítani az egészséges átalakulhatás érdekében. Kétségtelen, hogy ez a titkos féreg — amelynek alig lehetne határozott nevet adni — a hosszas bizonytalanság, az élet és halál közt vergődés agonikus korában fészkelhette be csak magát; amely bizonytalanság, amely vergődés elvitázhatlanul deprimálólag hatott úgy befelé a tanárok és tanulókra, mint kifelé a nagy közönségre. Amott lohasztá, bánitá a munkakedvet, az erélyt, emitt — épen ez utóbbit látva és tapasztalva — fokozta a kételyt, az akadémia életképességében. És a végeredmény nem lehetett más, minthogy az anyagi áldozatok — a hallgatóság enormis apadásával — egyre szaporodtak, a szellemi eredmény pedig évről-évre közeledett ahhoz, hogy nulla redukálódjék. Hát az ilyen életnél százszorta jobb a halál! Ezt elismerték az akadémia leghevesebb adorálói is. Különbség közöttünk csak az volt, hogy mi azt mondottuk: következzék hát be ez a halál inkább ma, mint holnap; ők pedig azt mondották: próbáljuk meg új életre galvanizálni a haldoklót; mi még hiszünk életerejében. A városi közgyűlés az ő fölfogásukat fogadta el és a galvanizálás megtörtént. De hogy ez az életerő csakugyan tartós erőnek és nem múló konvulziónak bizonyuland-e be, arra feleletet csak a jövő adhat. Mi a magunk részéről, városunk kulturális érdekeire való tekintettel, a legőszintébben óhajtjuk, hogy a jövő ne a mi kételyeinknek, hanem az ő reményeiknek adjon igazat. De ennek „sine qua non“-ja, az akadémia reorganisatiója. Amint tudjuk, illetékes körökben már meg is indultak erre nézve a tájékoztató tárgyalások, sőt előmunkálatok. Nekünk pedig a város által teremtett fait accomplival szemben csak egy kötelességünk marad most már: beszüntetni az elvi harczot, amely ezentúl úgy is csak donquixettei szélmalom-harczczá fajulhatna el. Ezt nem tartjuk sem hozzánk méltónak, sem az ügy érdekében hasznosnak. Ellenkezőleg az akadémia jól felfogott érdekeit jóakaró megbeszélés tárgyává tenni: lapunk a jövőben mindig készen áll. DÁKOK. I. Temetőnek mélyén A galambom hantja. Nefelejcsek, százszorszépek Tarka népe rajta. Csöndben nyílik, csöndben Virul itt mind sorba . Enyelegve hull reájuk A napsugár csókja. Hull reájuk lassan Két szememnek könyye. Nefelejcsek, százszorszépek Élednek is tőle. Csak sírba dőlt rózsaszálam Hervadt el örökre!.. II. Tudom én azt, tudom előre: Az én sorsom immár eldőlve... Nem tart hosszan a nagy szenvedés — Örökös lesz majd a pihenés. Hejd valami úgy bánt örökkön: Meg nem nyugszom többé a földön... Mennyire vágyik lelkem szüntelen, Te utánad, édes kedvesem ! Körösi Lajos. Az úri banda mulatsága. — Suhanyfürdő-gyaorlatok a műkertben. — Mennyi vérmes remény hidegvízzel nyakon öntve mennyi szép ruha pocsékká téve és paczallá gyűrve és milyen hatalmas torna-ivások a pinczében! Ebbea fölsőhajtásba belefér jóformán összes resumméja az úri banda f. hó 1-én a városi műkertben megtartott nyári mulatságának, amelyet egy szellemmel és corpulentiával egyaránt megáldott úriember nagyon találóan zuhanyfürdő-gyakorlatoknak keresztelt el. Hát bizon fodros tunique, fűzős derék ránczolt „soboszni“ helyett jobban is megfelelt volna a helyzet követelményeinek, ha hölgyeink karcsú termetére igéző fürdő-costume simul s a lenge fürtöket vízhatlan hullámkalap födi el. Legalább nem lett volna szükség a sátor alatti esernyőre. No már erre a mulatságra sehogysem stimmolta jól föl az időt az úri banda! Amint halljuk, detronizálták is a tiszteletbeli elnökségről menybéli patrónusukat szent Dávidot, amiért így elhegedülte a szép időt. * Pikánsul bájosabb kép már alig képzelhető, mint aminőt az folt hátán folt sátor — akárcsak az államhitel ponyvájyából készült volna — úgy 8 óra tájban nyújtott. A dühös tánczgavallérnak nem az arczáról csurgott dagadó kebelére a forró verejték, — hanem a nyaka közé csepegett a sátor tetejéről a hideg eső. És a bájos tánczoló vilik, a szőke, barna, arany, holló stb. fürtű lánykák, a négyesért esedező gavallérnak nem a stereotyp mottóval feleltek: „sajnálom már foglalkozva vagyok,“ — hanem ekkér jellemezték a „status quo“-t: végtelenül sajnálom uram, de — nincs esernyőm ! A kopogó csárdás alatt pedig egyszer csak azon . Milyen prózai, egyhangú, mindennapi volt ehhez képest az a vacsora, amelyet az előtt egy héttel, a szegény gyermekek javára rendezett mulatságon, árnyas lombok alatt, a balzsamos esti légben, amidőn a susogó szellő enyelegve játszik a fák leveleivel és melódikusan ugatnak hozzá az ürgésbeli kuvaszok, — a következő classikus étlap szerint fogyasztottunk el: Szozadi 20 Keretnek a tisztelt vendegek az étel s’ ital Kiszolgáltatás után meg fizetni Ha ezt Istóczy olvasta volna! ... * Vacsora után, —• amely alatt a dessertet váltig kerestük de csak az étlapon találtuk — a sátorban már nem tánczolni, de hajókázni lehetett volna. Persze a kis terembe szorult mindenki és itt megkezdődött a hering-préselés gyakorlati alkalmazása, amely különösen egy-egy franczia négyes alatt öltött helgolandi mérvet. Ezóta a quadril egy új figurával szaporodott. Séta ,,jobbra“ vagy séta „balra“ helyett itt séta ,,helyben“-t kommandirozott a rekedt torkú leleményes rendező. Mert hogy ott az egyhelyben való tipegésnél egyéb séta kivihető lett volna, azt az állítást még az én obugát Pali bátyám sem merte megreszkirozni, aki pedig ismert élénk pantáziával rendelkezik. úgy éjfél felé az eső mélabús csepegése és egy barna kis leánynak vidám csevegése közben én bennem is fölébredt egy négyes-tánczolás vakmerő szándéka. Tánczosném is, vis á vim is volt már. Csak hely, az nem jutott több négyünknek a terem küszöbénél. Ez aztán épen elég volt arra, hogy onnan kényelmesen elnézhessük a mások — kínlódását. * Ez alatt az a barna kislány segített nekem füzérbe fonni az ő virágpajtásait, akik ott izzadtak a melegházban, a cseberből vederbe, zuhanyfürdőből gőzfürdőbe jutva. Étlap Marii Pörkölt 40 Libas Kotsa p. 50 ogorka solata Külonféle tészta adagja 30 egy öreg Por Vodo 15 20 10 A tanitótestület közgyűlése. A pest-pilis solt-kiskun megyei községi tanítótestület f. hó 5-én reggel 8 órakor tartotta városunkban rendes évi közgyűlését az új községi iskola helyiségében. A gyűlés lefolyásáról az alábbiakban tudósítjuk olvasóinkat. A gyűlést a testület elnöke, Böszörményi Mihály úr, a helybeli tanítók derék nestora a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt közgyűlés! Szeretett kartársaim! Fogadják szívesen legőszintébb üdvözletemet becses megjelenésükért! Utolsó találkozásunk óta az idő kerekének talpa ismét egyet fordult: az idő tengerébe ismét elmerült egy iskolai év, gazdagabbak lettünk egy év tapasztalataival. A paedagogia mezején ugyanis oly események tűntek fel, melyek szívünket örömmel töltötték el, de a múlandóság örök törvénye szerint a lefolyt iskolai évben is voltak veszteségeink, melyek miatt könnyező kedveseik a fájdalom síró hangján sóhajtották felénk a memento mórit. Ugyanis ha visszatekintünk azon balítéletekkel telitett korra, melyben a tanítónak saját munkakörében véleményt kockáztatni se volt joga, tehát még jogi egyén se volt, bármennyire lelkesült a népoktatás nagy gondolatáért, hanem csak arra volt kárhoztatva, hogy a kötelesség hamistrángját mindig erősen tartsa, mert különben a vádló, ki egyszersmind biró is volt, ártatlanul is útilapot köttetett a talpára, s lett belőle sehonnai, mert védője még igazságában se találkozott; bizony mondom, méltó öröm gerjed minden komolyan gondolkodó tanító keblében, hogy a korszellem alig egy pár évtized alatt annyira fejlesztette a népoktatás ügyét, hogy a tanítók, akik ennek munkásai, nem csak jogi egyének immár, hanem a törvény védelme alatt képviseleti alapon országos tanító gyűlést is tarthatnak, — tehát nem csak a tanítás van kötelességükké téve, hanem kötelességük és joguk van a népoktatás tananyagáról, beosztásáról, módszeréről vélenyüket feltárni, megbeszélni és határozni. Másik szintén nagy lelkiörömet fakasztó esemény az, hogy az Eötvös alapból, ezen igazán emberbaráti intézményből Kressák Pál kartársunk orvosi vizsgát tett fia 200 frt ösztöndíjban részesült. Az Eötvös alap jótékonyságát, életrevalóságát az ily segélyezés nyilván és hathatóan beszéli, és ajánlja annak ápolását, pártolását minden hazai tanító figyelmébe, vették észre magukat a sátor túlsó jobb sarkába tévedt párok, hogy — tűnik lábaik alól a föld. Érzéki csalódás volt az egész: bokáig süppedtek a czuppogó sárba. Czigányainkban pedig, — ezt a sártaposást látva,—szinte fölébredt a vágy, visszatérni első szerelmükhöz : a vályogvetéshez.* Azonban itt is bebizonyult, hogy „minden kár haszonnal jár.“ A kis teremből a sátorba szorult vacsorálók megspórolták a parádi víz költségeit. A sátortető ponyváin keresztül boraikba csurgó „illatos“ eső kitűnő parádivíz-szurrogátumnak bizonyult. Szerencsére Tomaskó nem élelmes ember. Nem szedte üvegre ezt a műkerti parádit. A pinczebeli bajvívók úgy hajnal felé, mikor már leszállt a köd, kemény pénzzel megfizették volna azt. Kedélyes dolog volt az a sátor alatti vacsorálás szörnyűképen. Az imádó hűségesen tartotta az esernyőt, alatta pedig a bájos imádott csipegette a tálból a pörkölt húst. Egy-egy puhább falatot aztán szeretetreméltó gyöngédséggel, legsajátabb parányi öt ágú villácskájával rakosgatott az áldozatkész esernyős imádó szájába. Kell-e ennél elragadóbb idill! Az igaz, hogy én nem vettem benne részt. Csak a zöld napernyőmnek jutott itt szerep. Annak köszönhette egy esernyősben udvarló, hogy helyhez és a vacsorához jutott a nemzeti színű kisasszony mellett. Voltak még többféle mozzanatok, melyek szivünk örömhurjait kellemesen érintették, — ezek közt legédesebb érzéssel tölti el keblünket ez a közgyűlés, melyen egymással a viszontlátás örömével kezet szoríthatunk a népnevelés, népoktatás nagy feladatának virágzásra fejlesztését itt közös erővel, egyező szívvel lélekkel munkálhatjuk. De a halál angyala is gondoskodott, hogy ezen közgyűlés jegyzőkönyvében se hiányozzék a gyászlap, mely Sima László kecskeméti, Molnár István kunszentmiklósi, Biró Mihály halasi derék,és becsületes kartársaink elvesztése feletti fájdalmunkat fejezze ki. Ezeknek előre bocsátása után a gyűlést megnyitottnak nyilvánítom. A zajos éljenzéssel fogadott beszéd után, ugyancsak Böszörményi Mihály úr a következő üdvözlő beszédet intézte Tóth József kir. tanfelügyelő úrhoz, és beszéd közben emléklapot nyújtott át neki azon alkalomból, hogy a kir. tanácsosi czímmel tüntettetett ki: Nagyságos királyi tanfelügyelő úr! A pest-kiskunmegyei községi tanító testület mindenkor szívesen látja körében tanfelügyelőjét, nemcsak azért, mert tudja, hogy ez a hely neki második családi köre, mely őt tisztelettel és szeretettel öleli, hanem azért is, mivel megjelenése köztünk a gyűlés komoly méltóságát emeli, és a netalán kétes, vagy homályosnak látszó kérdésekre adandó feleletekben a törvényszabta irányt felügyelő tekintélyénél fogva megmutatja. De különösen ezen közgyűlés kiválóan mélyen érzett tisztelettel és szeretettel látja körében kir. tanfelügyelőjét, hogy egy lelkiismeretes buzgósággal, s önzetlen ügyszeretettel folytatott munka méltóan megérdemlett jutalmául nyert kitüntetés feletti örömében osztozván, ezt családi örömünneppé tegye. Az első tanfelügyelők közül sokan hivatalukat előleges királyi kitüntetéssel foglalták el, s igyekeztek is azt utólagosan megérdemelni; de a mi kedves tanfelügyelőnk a hazai, különösen a pestmegyei tankerületi népoktatás, népnevelés több évi fáradságos munkájával szerzett kitűnő érdeme jutalmául nyerte meg azt, hogy a közvélemény, a sajtó kivétel nélkül elismeréssel nyilatkozott mellette; a kormány pedig a királyi trónig emelte érdemeit, és a király méltóvá tette arra, hogy a hazai népnevelés érdekében szavait, tanácsait meghalgassa, s őt királyi tanácsosi czímmel tüntette ki. Nagyságos királyi tanfelügyelő úr ! Engedje meg, hogy ezen igazi érdem jutalmazása, e királyi kitüntetés feletti örömében Magyarország legnagyobb megyéjének községi tanítótestülete is tiszta szívből eredő részvételét nyilváníthassa, engedje meg, hogy tanfelügyelőjét mint lelkiismeretes vezérét határtalan tisztelettel környezze, mint igen becsületes embert, ki a hazai népnevelés felvirágzásának nemcsak felügyelője, hanem a vezérlete alatt működő tanítóknak jóakaró tanácsadója, ott ahol kell hűséges barátja, igaz szeretettel ölelje; engedje meg, hogy ezen tanítótestület közgyűlése alkalmából tettleg is kifejezhessük királyi tanácsosi kitüntetése feletti örömünket s fogadja tőlünk ezen emléklapot oly jó szivvel, mint amilyennel ezt mi átnyújtjuk. Majd midőn ezen emléklapokon olvasandja a sajátkezüleg irt neveket, édesen emlékezzék reá, hogy közvetlen családi körén kivül is vannak, kik épen úgy tisztelik és szeretik, majd élte alkonyán — amely addig késsék, mig a hazai népnevelés szilárd alapot nem vert és biztos irányban nem vezettetik, majd akkor szeretett övéinek skis unokáinak megelégedéssel mondhassa ezt: Lássátok és olvassátok ezt az emléklapot kedves gyermekeim, ezt én a ti hozzátok hasonló gyermekek nevelése körül szerzett érdemeim elismeréséül, jutalmául nyertem azon tanítóktól, kik nekem nagy munkámban segítségül voltak, kiket én mindig szerettem és becsültem, és akik engem is igazán szerettek és tiszteltek. Adja isten, hogy ezt a kedves jelenetet állandó jó egészségben élje meg. Éljen! Erre Tóth József tanfelügyelő úr a következőkben válaszolt: Igen tisztelt közgyűlés ! Megvallom, hogy olyan hatást tett reám az elnök úr beszéde, aramot az apának be-