Kecskemét, 1882. július-december (10. évfolyam, 27-52. szám)

1882-09-17 / 38. szám

X. évfolyam. 38. szám, Kecskemét, 1882. szeptember 17. Előfizetési díj: Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre.....................5 frt 2 kr. Félévre­­.....................2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 50 kr. Egy hóra ----- 50 kr. Egy szám ára - - - - 12 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatalban, valamint a Gallia-, Scheiber- és Spitzer­­féle helybeli könyvkereskedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: II. tized, Deák-tér 1-ső szám. A lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI HETILAPJA. MEGJELIIK II I \ II I. V VIKÍIIIAP. Hirdetések és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos, n. m. városi, egyházi, egyleti, társulati hirdetmények minden egyes beigtatása 3 frt. s­élyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kiadóhivatal: II. tized, Deák-tér 1-ső szám. Mindenféle pénz és hirdetmény a kiadó­­hivatalba küldendő. Kéziratok vissza nem adatnak. Aluszunk ? Horváth Döme úr buzgó kezdeményezésére az idén az eddiginél nagyobb dimenziókban in­dult meg városunkban halhatatlan Katona Józse­fünk emlékének fölelevenítése, vagy hogy egy obligát kifejezéssel éljünk: a Ka­ton­a-k u 11 u s­z. Megindult, de azután nagyon hamar meg is állt. Pünkösdkor megtartottuk a nagy gyűlést, amelyen megjelentünk vagy harminczan. Ott megválasztottuk a hatvanas bizottságot. Dik­­ezióztunk eleget. Hoztunk sok üdvös indítványt, el is határoztuk — tenni sokat és nagyot. És ha a jó szándék magában elég volna nagy tettek vég­hez vitelére, mi minden nem hirdetné ma már Kecskeméten „Bánk bán“ költőjének halhatatlan hírét! Ám tudjuk azt, hogy a pokol tornácza szin­tén jó szándékkal van kikövezve, de azért nem jutott még onnan senki a menyországba. Az a sok üdvös dolog is, ami a pünkösdi gyűlésen határozatba ment, még eddig jobbadán a papiroson és a jó szándéknál maradt. Az a száz és negyven írt, amit a tervbe vett ünnepély költségeinek fedezésére az írók és mű­vészek itt létéből profitíroztunk: ez az egyedüli eredmény, amit a hatvanas bizottság négy hónapi létezése (mert működésről még alig szólhatunk) mindössze fölmutathat. Hát lesz ez édes kevés! És ha minden négy hónapban­­csak 140 frtot produkál a bizottság, épen hétszer négy hónapig kell léteznie, hogy az előirányzott 1000 frt költség kikerüljön. Pedig bizonyos, hogy 2000 frt is kevés lesz. Ki az oka ennek a pangásnak, ennek a sem­mit nem tevésnek, ennek a szunyókálásnak ? — Valljuk meg, hogy édes mindnyájan! Hisszük azonban, hogy a polgármester úr, mint a hatvanas bizottság elnöke, megelégelte már az alvást s fel fogja rázni édes álmaikból a medve bőrén heverésző bizottsági tag urakat. Na­gyon itt volna az ideje, hogy „tennénk is már valamit!“ Hiszen ha a közgyűlés határozata csakugyan ténynyé akar válni s az a buzgalom, az a fölpezs­­dülés, mely ott nyilatkozott, — nem akar kényel­­mű mókázássá devalválódni: fokozott tevékenység, ernyedetlen munkálkodás, kettőztetett igyekvés kell ahhoz, hogy — amiként megállapítva lön — a Katona-emléktábla leleplezésének ünnepélye a nagy költő születése napján, november 11-kén megtartható legyen. Sőt mi már a legnagyobb erőfeszítéssel sem hisszük az ünnepélyt a mondott napon megtart­hatónak. Alig másfél hónap alatt — mert hisz jóformán annyi idő választ már csak el november 11-től -- egy országos ünnepély létrehozása sze­rintünk merő képtelenség. Hiszen tudtunkkal a megállapított pályáza­tok — ódára és emlékbeszédre — még ki sincse­nek írva; az emléktáblának, a szobor vasrácsoza­tának stb. elkészíttetésére még egy lépés sincs téve. És a­mi a fődolog: a nervus rerum gerenda­rum még teljesen hiányzik. Az említett 140 frttól eltekintve­­ a bizottság pénztárában nincs még egy árva fitying sem. Hát bizon ölbe rakott kezekkel nem lehet országos ünnepélyt rendezni, sem azt nem lehet várni, hogy helyettünk majd elvégez mindent-­­Nagy-Kőrös. Tétovázásnak, szunyókálásnak tovább nincs helye. Vagy mondjunk le az ünnepély rendezésé­nek eszméjéről, vagy fogjunk hozzá a munkához. Az pirító szégyen volna, ez szent kötelesség. A választás hát nem nehéz. Miután pedig már — szerintünk — az ünne­pélyt nov. 11-kén megtartani nem lehet: halasz­­szuk azt el a jövő ápril 16-kára, Katona halála napjának évfordulójára. De ez esetben sincs helye e késedelmezésnek, különben ad calendas graecas fog elhúzódni s végre elzülleni a dolog. Tovább aludni megbocsáthatatlan bűn volna, annyival inkább, mert azt tapasztaljuk, hogy az ügy iránt több irányban kezd ébredezni az érdek­lődés. A bizottság legkiválóbb feladata pedig épen ezt az érdeklődést fölkelteni s ha ébren van,­­ azt folyton táplálni, éleszteni s annak lángjánál, öntudatos tervvel, kitűzött czélja felé bizton haladni. A mondott érdeklődés oly irányban is nyil­vánul, amire bizon még alig gondoltunk: értjük a Katona-relikviák összegyűjtését. Katona József köztudomás szerinti élő roko­nainak birtokában ugyanis több oly értékes és ér­dekes tárgyak léteznek, amelyek egykor — min­den kétséget kizárólag — Katona József tulajdo­nát képezvén, méltók arra, hogy összegyű­jtesse­­nek, megvétessenek s az alakítandó kecskeméti múzeumban — amelynek kezdeményezése és föl­állítása szintén a 60-as bizottságra vár — mint annak legbecsesebb tárgyai, majdan elhelyeztes­senek. Ezeket a relikviákat — amelyekről lapunk más helyén talál részletes kimutatást az olvasó — elveszti engedni a legnagyobb bűn, a legnagyobb kegyeletlenség volna a nagy költő emléke iránt. A 60-as bizottság feladata lesz szintén, azok­nak a mostani tulajdonosoktól való megszerzésé­ről, ideiglenes elhelyezésükről stb. gondoskodni. Egygyel több ok arra, hogy aludnunk tovább nem lehet; egygyel több alkalom arra, hogy a bi­zottság mihamarabb összeüljön s mandátumához híven, a város jó hírnevéhez méltón kegyeletes munkáját megkezdje, kulturális kötelességét tel­jesítse. Semmi kétségünk, hogy meg fogja tenni! Kovács Pál: T H­­B (B 1A ) Ns. Katona József (több Játék szinidarabok szerzője) Szabados Kecskemét Várossá Szeretett Fő Ügyvédjének Halálára. Hát nem zengenek áriák gyász sirja fenekére midőn leszólt a Gratiák egyik kedvelt testvére? Nincsen ki könnyet ejtene, e szép lelkek rokonát szánná. Nincsen Melpomene ki siratná Katonát ? Nincs, fájdalom nincsen senki liliomot rózsákat ki gyász halmához vigyen, ki ültetne Ciprus Fákat? Nem kell a rózsa koszorú nincsenek liliomok nem termi azt meg szomorú sírodon a lágy homok. Jól ismeri Szép lelkedet édes Anyád Hunnia áldja munkás életedet minden jó hazád fia. Ez lesz tartós ékességed fáradságid érdemét nem felejti el a téged gyászoló búss Kecskemét. A vidékről. Hentaller Lajos orsz. képviselő körútja a fülöpszál­­lási kerületben. Hentaller Lajos úr, a fülöpszállási kerület orsz. képviselője, beszámoló beszédét tartandó, f. hó 7-kén indult el a fővárosból. Az egyes helyeken való fogad-Ezt zokogják Ajakai a népnek keservesen, Katonának hűlt porai nyugodjatok tsendessen !!! Margitszigeti apróságok. — szeptember 10. „Hervad már ligetünk; díszei hullanak.“ Nem pihenő lábakkal közeledik a sápadt arczú ősz és hozza magával a hűvös esti szellőt, a borongó ködöt, a szakadó esőt. Hideg lehellete végig-végig suhan a fák lombos ágai között s reggelre a bársonyos zöld pázsit — mintha csak a ragya verte volna meg: te­rítve van apró, barna pettyekkel. Sárguló leveleiket hullatják rá néma busongással a­­ platán, a gyertyán, a hárs. A ritkuló bokrok között elhallgat a madárdal s a szőke Duna parthoz csapódó hullámainak egyhangú locsogása verődik csak be ablakomon, — egyedüli ze­néjeként a hallgatag őszi estének. A hulló levéllel, a fogyó napsugárral egyre hul­lik, egyre fogy a vendégek száma is. A fák ritkuló lombjával ritkul a lakókat jelző névjegy a nagyven­déglő portásának szobatábláján is. Azóta, hogy bekö­szöntött a „bér“ — nulle dies, sine linea. Nincs nap hurczolkodás nélkül. Ma alig szeptember közepe é­s 348 szoba közül 64-nek van csak lakója még. Pedig ha hullik is a levél, ha hűvösebb is a szellő, ha halványabb is a napsugár, nincs kelleme­sebb, nincs kényelmesebb őszi tartózkodási hely a fő­város határán belül a margitszigeti paradicsomnál. A­mit a természet szépnek és áldásosnak is amit emberkéz kényelmesnek és korszerűnek alkotha­tott , az mind ide van szórva pazar bőkezűséggel. Járjatok be minden földet, é­s nem akadtok a Margitsziget párjára. Nem üres phrázis, de a legteljesebb valóság, hogy József főherczeg e kies paradicsoma, a maga nemében unikum a kontinensen. * Ránk magyarokra nézve van egy idő óta a mar­gitszigeti fürdőnek, éltetadó gyógyforrásánál, üde leve­gőjénél, csodás szépségénél, modern pompájánál és páratlan komfortjánál -- amelyeket ily harmonikus egy­ségben sehol a világon föl nem találunk — van egy sokkal nagyobb kincse, nagyobb büszkesége is. Egy tisztes ősz alak, a nagy­ szálló 251-dik számú szobájának csendes lakója ez. Virágok nyílása már itt éri, levelek hullása még itt találja őt. Kitartóbb, hűségesebb lakója nálánál nincs a szigetnek. Szelíd májustól fagyos októberig — hacsak nem zuhog a zápor — minden istenadta nap ott szívja csibukját a nagy hárs alatt, a vendéglő előtti görbe hátú fapadon — Arany János. Ha ez a mi Aranyunk francziának születik s a Margitsziget ott van valahol a kacskaringós Szajna közepén , hire ma világraszólóbb, mint aminővel Kis­­singen, a „vaskanczellár“ fürdője dicsekszik, csak azért, mert Bismarck herczeg ő exczellencziája nyáron át ott lakni méltóztatik... Arany János, az ő példabeszédszerű igénytelen­ségével és egyszerűségével , mint bent a fővárosban, úgy itt is egész visszavonultan él s legföljebb gyön­géden szeretett neje és saját gondolatai képezik tár­saságát. Három hét alatt egyetlen egyszer láttam, hogy a hárs alatti padon ült mellette valaki, Szana Tamás volt. Arany szótalansága egyébként általánosan ismert. Róla és a megboldogult Csengery Antalról — aki szintén szörnyen nagyokat tudott hallgatni — kering a következő krónikás adoma: Csengery még élt, majd minden este megláto­gatta öreg barátját s ilyenkor pipaszó mellett együtt — hallgattak. Órák hosszáig nem szólt egy kukkot sem a két nagy gondolkozó. Mikor aztán Csengery már koszolódni kezdett a hazamenetelre, megtörte végre a csendet a házigazda s igy szólt távozó barátjához: — Tudod mit Tóni, — gyere el holnap is egy kicsit —beszélgetni!____ * Szeptember 1-jén reggel, amikor a „Hon“ és az „Ellenőr“ egy „Nemzet“-ben boldogultak meg, betér­tem a rendes szellemi táplálékért a felső vendéglő melletti, hírlapokat is áruló szivartőzsde. A ,,pudli“-n egy czédulka hevert s rajta e szavak: Arany Já­nosnak nem kell a „Nemzet.“ A lapáruló „meldezettli“-je volt ez, a t. kiadó­­hivatal számára. Sajátságos! Az egész n­e­m­z­et olvassa Aranyt s Arany mégsem akarja olvasni a „Nemzet“-et! Ez hálátlanság tőle ! Hiába! Már őt sem melegíti föl többé a Jókai lángja. Tempi passati!... * Magyarország legnagyobb élő költője mellett, leg­nagyobb élő művésznőjét is vendégének nevezheti jelenleg a Margitsziget. Prielle Kornélia asszony ide hozta makacs láb­baját s hála a gyógyforrás hatalmas, erejének, a leg­alaposabb remény van hozzá, hogy teljesen itt is fogja hagyni. Ma már fönt jár, botjára és egy bogár­szemű, halaványarczú eleven lányka gyöngéden segítő karjára támaszkodva, ott sétálgat a hársak, a platá­nok alatt. Majd leül toló­székébe a nagy vendéglő előtti gesztenyés alá s az ő muzsikáló, kedves hang­jával, a szavak végszótagjainak egyedül neki sajátos, szeretetreméltó megnyújtásával ott beszélget órák hosszáig. Egész kis udvar van körülötte,­­ telve sze­retettel, telve gyöngédséggel. Minden az ő egészség­­tatásról szóló híreket, levelezőink nyomán, a követke­zőkben adjuk: Szalkszentmártonban leszállván a hajóról, Nagy Károly szabadszállási földbirtokos úr által fogagtatott, kinek fogatán Szabadszállására rándult. Este N­a­g­y Károly úr házánál fényes lakoma rendeztetett tiszte­letére. Másnap d. e. 10 órakor a község háza előtti nagy téren tartó beszámoló beszédét nagy számú hallgatóság jelenlétében, mely pártkülönbség nélkül gyűlt oda. Beszédét, mely fél óráig tartott, zajos he­lyesléssel és hosszan tartó éljenzéssel fogadták. Este — miután a nap folyamán Hentaller több láto­gatást ten — a templomsori­ olvasókörben fényes ban­kett tartatott, ahol Hentaller Kossuth Lajos 80- dik születésnapjáról emlékezett meg egy gyönyörű beszéddel. E banketten, hol a város intelligens közön­sége tömegesen vett részt, a képviselőt Péter Sán­dor, egyik volt ellenkertese s a város­biró köszön­tötték fel. 9-kén reggel Papp Ferencz kunszentmiklósi és Nagy Károly szabadszállási földbirtokosok kísére­tében Izsákra indult, melynek határánál zászlók­kal és egész kocsisorral várták, ahol is a választók nevében Farkas Ignácz gyógyszerész tartott egy igen sikerült fogadó­ beszédet. Innen nagy éljenzések között a városba hajtattak. Mar­kó József vendég­­szerető házánál megszállva, 1211 órakor indultak a községházához, ahol a község nevében Agárdi Jenő főjegyző tartott beszédet, kijelentve, hogy tudja mi­szerint neki, mint alantas tisztviselőnek nem sza­bad politikai véleménynyel bírni (legalább — a­mint értesülünk — ezt az alispán és a szolgabiró nem en­gedik meg) s igy csak a község nevében üdvözölte H­e­n­t­a 11 e­r­t, aki erre hangsúlyozta, hogy törvényeink mindenki részére biztosítják az egyéni szabadságot s elég szomorú, ha egyes basáskodó tisztviselők az alantas hivatalnokokra pressiót akarnak gyakorolni. Ezután a vendéglőben fényes bankett tartatott, hol Hentallert N­y á­m­á­d­y másodbiró éltette sikerült be­szédben. Este nagyszerűen sikerült fáklyásmenet ke­reste fel a szeretett képviselőt M­a­r­s­ó József házá­nál, a­hol tiszteletére 60 terítékű lakoma rendeztetett. Másnap reggel Hentaller Fülöpszállására indult, az izsákiak által egészen a határig kisérve, a­hol már a fülöpszállásiak ünnepélyes küldöttsége várta. Hosszú kocsisor, zászlók és fehérbe öltözött leányok meglepő képe tárult itt elébe. S. Nagy Lajos beszéde után, amelyre a képviselő röviden felelt, a lánykák „Kos­suth Lajos azt szente“ dallamára a Hentaller-nótát énekelték el. Fülöpszállására érve, miután Bankós Balázs úr házánál kisé megpihentek, a sétatérre gyülekezett nagy­közönség előtt tarta meg Hentaller tulajdonké­pes beszámoló beszédét, amit szűnni nem akaró éljen­zés követett. A sikerült beszédet lapunk mai számá­ban adjuk. Délben ebéd a függetlenségi­ körben, délután pedig tánczvigalom rendeztetett a szeretett képviselő tiszteletére. Estefelé távozott csak el Hentaller a vá­lasztók lelkesült éljenzése között. E fényes fogadtatás, mely ritkítja párját, csak arról tesz tanúbizonyságot, hogy a­mily mérvben szeretik jeles képviselőjüket, oly mérvben lelkesült hívei a választók a független­ségi pártnak. Ezután is úgy legyen , ezért kötelességemnek tartottam, mielőtt a képvi­selőház második ülésszaka kezdetét venné, számot adni önöknek egy évi működésemről. Szükségesnek tartom számot adni eddigi mű­ködésemről nemcsak azért, hogy köszönetet mond­jak önöknek újólag a bennem helyezett bizalomért, hanem hogy egyúttal hivatalos jelentést is tegyek azokról a dolgokról, eseményekről és tapasztala­tokról, melyeket rövid képviselői pályámon észlel­tem, s miknek szem- és fültanúja voltam. A ré­gebbi időkben a követeknek küldőik előtt csak azt kellett beigazolni, hogy az utasításokat mindenben híven követték. Most már ez nem így van! Az utasítások kora lejárt. Ma a képviselő saját meggyőződésének indo­kairól számol, s számot ad azon elvekről és irány­eszmékről, melyeknek lobogója alatt szolgált, s melyeket mint vezércsillagokat követett. Tetteiért ma a felelősség a képviselőre hárul, s nem a kül­dőkre. Amidőn én most önöknek t. v. p. eddigi műkö­désemről számot akarok adni, előre is jelzem, hogy nem fogok a képviselőházi ülésszak minden egyes apró részleteire kiterjeszkedni, s nem fogom be­cses figyelmüket túlságosan fárasztani, hanem csakis a kimagaslóbb, a nemzet életérdekeibe vágó eseményeket veszem bonczoló kés alá. Legyenek azonban meggyőződve, hogy oly dolgokat, melye­ket elhallgatni bűn lenne, nem fogok véka alá rejteni. Fájdalom t. v. p. megnyugtatót nem igen fogok mondhatni. Sőt beszédem folyamán ép arról fog­nak meggyőződhetni, hogy alig-alig fordult oly dolog elő, ami felvidíthatná búsongó lelkünket. Ellenkezőleg ismét sok olyan esemény adta magát elő, ami elkedvetleníthet, megszomoríthat. Higg­­yék, e tudat sokkal jobban fáj nekem, mint fájhat önöknek. Nekem, ki bent ülök abban a szövőszék­ben, amelyen a nemzet sorsát szövik, de amelyen a főmunkások, a kormány és pártja nem hazánk sorsának javítását tűzték ki czélul, hanem az oszt­rák­ ház traditionális politikáját tartván szem előtt, a nemzet életereit megzsibbasztják, hogy hazán­kat még a jelenleginél is siralmasabb állapotba sülylyeszszék. Higyyék meg t. v. p. hogy fáj az ember lelke, ha látja, hogy a haza legszentebb jogai és életér­dekei mint lesznek feláldozva egyes emberek sze­szélyének, hiúságának. Megdöbben a hazáját szerető szív,amikor érzi,hogy Ausztria régi czélja,régi szán­­déka még ma sem változott, s hogy most az al­kotmányos korszakban is egyre csak arra törek­szik, amire törekedett évszázadokon keresztül. Arra, hogy a jog, törvény és szerződés szerint füg­getlen Magyarországot, melyet már tényleg oszt­rák gyarmattá, tartománynyá degredált, névleg is Ausztria provincziájává tegye. Századokon keresz­tül nem volt képes Ausztria e czélját erőszakkal, K­araffákkal, Bastákkal, bitókkal és vérpadokkal kivinni, most saját hazánkfiaival karöltve fosztja meg hazánkat egyik jogától a másik után, úgy Hentaller Lajos beszámoló beszéde. Elmondatott Fülöpszálláson szept. 10-kén. Tisztelt választó­polgárok! Egy éve elmúlt, hogy oly szerencsés vagyok önöket a törvényhozás termében képviselhetni. Ép

Next