Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)

1883-01-01 / 1. szám

1883. — 1. szám. KECSKEMÉT. Január 1. M­ellék­let a „KECSKEMÉT“ 1883. évi 1-ső számához. Hatszáz év. Hat százada már annak, hogy a Habsbur­gok Bécsben vannak. Mily csodálatos átalakuláson ment azóta át ez a mi világunk. Mily szomorú, szivszoritó emlékeket idéz fel keblünkben ez a lezajlott hatszáz esztendő. Bebizonyult, hogy fejedelmek jönnek, feje­delmek mennek, de nemzetek maradnak é­s szenvednek. A valódi Habsburgok mind elvonultak egy­másután az örökkévalóságba, azután az őrgróf után, kit ősapjuknak tartanak s ki a ház fényét megalapította s helyet adtak a Habsburg-Loth­­ringeneknek. A bécsi Burgban legfeljebb a fe­hér asszony alakja jelenik meg oly esetekben, ha a Lothringen családot valami komoly baj fenyegeti. Egy sem fog a hatalmas monarchák közül fölébredni. Ferdinánd az első magyar király, s Leopold a vastag ajkú, hol vannak most? Amaz, ki Zápolyával küzdött a koronáért; emez, kinek nevére Nádasdy, Frangepán és Zrínyi Péter véres fejetlen árnyai jelennek meg lelki szemeink előtt. Hol van II. Ferdinánd, ki Pázmány Péter­rel együtt a reformált egyház annyi áldozatát küldötte a börtönbe, a gályákra? Egyik sem küld református papot többé a gályákra; és oly gyengéd, tehetetlenek, a­mint nem köthet többé pragmatica sanctiót III. Károly sem ; s nőies­ségének bájait Mária­ Terézia sem használhatja fel arra, hogy elkorcsositsa, elsybaritásítsa a magyar főnemeseket. Ferencz császár sem félhet többé attól, hogy Martinovics és társai összeesküsznek trónja ellen ; sem a gyenge elméjű ötödik Ferdinánd, hogy alkotmányt kell adni a magyarnak, s emi­att scartba teszi a családi tanács, mint szokták pikettirozás közben a rosz kártyát. Mindezek eltávoztak őseikhez. Elmerültek mélyen a semmiségbe, azzal a bajjal, kínokkal, nyomorral és szerencsétlenséggel együtt, amit kortársaiknak okoztak. Eltűntek, s velük eltűnt a kor, melyet sze­mélyesítettek. Csak egy maradt meg, — de ez csak min­ket magyarokat érdekelhet. — hogy Bécsben ma sem feledték el azt a politikát, amit Leopold, a Ferdinándok, III-ik Károly és Mária Terézia folytattak, s ami csak abból áll, hogy Magyar­­országot Ausztria rabszolgájává, gyarmatává kell tenni. De viszont mi is bízhatunk jó csillagunk­ban. Régen veri a magyart a teremtő, s végé­nek kell már lenni. Akárhogy, akármint igye­keztek elvenni függetlenségünket a bécsiek, nem sikerült. S nem fog sikerülni még akkor sem, ha a Habsburg-Lothringeni háznak sikerül ezer éves fenállási ünnepélyét megülni. Nem! mert már nem lehet nemzeteket titokban rablánczba verni. A szabadságharcz alatt a bécsi légió egyik elmés harczosa a következő jóslatot csinálta Kossuth nevének kezdő­betűire: Keine Oesterreichische Söldlinge Sieflen Ueoer Tapfere Hungarn. Ami magyarra fordítva körülbelől igy hangzik : Kibérelt Osztrák Soldos Sohasem Ujjongsz Tombolva Hazánkon. Jó lesz ezt a jóslatot eszünkben tartani, nehogy az Ausztria név alatt ismeretes vampyr nagyon belekapaszkodjék lágyékunkba. Hentaller Lajos: A dal vés©. — Újévi elmélkedés. — Dinom-dánom, szánom-bánom­ Egymásután jönnek. Késő bánat nyomban támad Máltán az örömnek. Én is voltam ifjú korban Hejje-hujja fráter, S el nem hittem, hogy felettem Az idő igy jár el. Bornak, dalnak, édes ajknak .Mindig hive voltam; Tíz határon nem volt párom Hires vigalomban. Tenger jó bor régi borból Hevert a pinczémben; Nincsen száma, hány lány várta Hogy kezét megkérem. Hejje-hujja évek múlva Átváltoztam aggnak. S most sem bor, se szép menyecske — S vége van a dalnak. Záró Jenő. Tündér-világ. — Kaszinói estély is lehetne a czime. — Mikor a sebesen közelgő est homálya magába fojtá a haldokló világosságot, kigyult a láng a kaszinó nagy termében; kigyult a láng a csillárok között s a­­ szivekben. Es lobogó lánggal égett tovább s a szivekben talán még ég ma is. (A gyer­tya lángjával könnyű végezni.) És abban a fény­ben, abban a kellemes fészekben, ahol szempárok folytattak gyilkoló harczot, ahol a ruhák suso­­gása, a szavak zenéje s a mosolyok büve-bája má­­morítólag hatott: felütötte magát egy múló éjre a tündér-világ. Egy múló éjre a tündér-világ. Minden előnyével ennek a mesés világnak és minden bubájával az ezeregyénnek. A mamák szemei és fülei nem ellenőrizték a tekintetet s a váltott szavat; nem kellett városra szóló pletyká­tól tartani, midőn karöltve lépdeltek tovább ; és a tündér­világ legszebb előnye lépett elő: a szabad átölelés­t a tánczban. A fiú átölelte leány su­gár derekát, a leány a fiú vállára tette kezét s az édes szerelem külső alakítása uralta az éjt. Az édes szerelem külső alakítása uralta az éjt. Hét órakor az uribanda játszotta le a műsort (ők p r o gr a m m n a k nevezték) éspedig leját­szotta szépen, jókedvvel. Mikor azután a népdal­egyveleg utolsójául egy jó csárdást húzott ki a hangszerekből, kezdetét vette a táncz; a sétáló párok chaoszá olvadtak össze, olyan chaoszá, amelynek kicsinységei összhangot képeztek — az ellentét kedvéért. Báb­tudósítónk — mint ildomos gavallér — a tündérek névsorát az ab­c szerint készíté el, (hogy még nevük is van a tündéreknek!) s igy tette asztalunkra. Figyelmet kérünk, mert ilyen névsor nem minden tündérországban lelhető fel. Adler Rózsa, B­o­r­o­ss Vilma, B­o­ér Ilon­ka, D­a­seal nővérek, Dragolovics Her­man, Karácsonyi Ilonka, Kiss Julcsi, M­áj­e­rfy Juliska, Mach­leid nővérek, M­ó­­nus Jolán, Muraközy Eta, Murak­özy Mari, Nagy Matild (Esztmárton), Papp Mariska, S­zar­vas­y Margit, S­z­ele­s­s Aran­ka, S­zo­k­o­l­ay Ida, Tas­s­y Irma, Tóth nővérek, Wagner Juliska és Z­á­g­o­ny­i nő­vérek. A tündérasszonyok pedig így következnek egy sorjában: Armandoláné, Deák Gyu­­láné, Györfy Balázsné, Halász Zsigáné, Horváth Béláné, Kovács Istvánné, Ma­­gy­a­r Pálné, Ogriszné, P­a­csy Mihály­né, Papp Sándorné, Pócsy György­né, Schramm­­né, S­z­el­es­s József­né, Szokolay Mihály­­né, Tas­sy Pálné, Tóth Lászlóné, Tur­csá­­ny­in­é és Zo­mb­o­ry Lászlóné. Ha felemlítjük, hogy az első négyest körül­belül ötven pár tánc­olta, hogy a jó kedv igen magas fokra hágott, s hogy a mulatság hajnali n­é­g­y óráig tartott, körülbelől híven jeleztük az éj történetét. Valami gonosz szellem súgja ugyan, hogy szólaljunk fel a jelentkező luxus ellen, ami már e szolid estélyen is felütötte fejét, de mi nem hallgatunk e daemonra; legfölebb annyit mon­dunk, hogy az egyszerűség szépsége jóval fölül­haladja azt a szépséget, amelyhez már köze van a ruhának s a csillogásnak s a­mely segédeszközök­kel akar hódítani. Most pedig végezzük be tudósításunkat a jelen volt urak azon refrainjével, a mit hazamenet dúdoltak s amely így hangzik : „Képeddel alszom el.“ ÚJÉVKOR. — Egy agyon üldözött ember dühöngései. ■— X. úr újév délutánján épen ráakarta fordí­tani szobája ajtajának zárját, midőn az ajtó hir­telen kinyílt s egy férfi lépett be rajta. X. úr kinyújta karját és szólt: — Egy szót sem. A kerek világ minden el­fogadott szentjeire kérem, egy szót se. Brrr, ké­rem fogja be a száját és ki ne mondja ami a nyelvén van s ami bizonyosan nem a szivéből ered. — De uram .... — Hallgasson­ az égre is, de ne beszéljen tovább. Várjon csak. Nézze itt van egy forint, egy újdonatúj forint — a száztizenkettedik már — nyújtsa ide a markát, beleteszem, azután ajánlom magam. Egy, kettő, nyújtsa a mar­kát. Nos? — Engedje meg .... — Semmit sem engedek meg. Itt van a forint. Azonkívül alázatosan köszönöm szíves jó­indulatát, de ne mondja ki. Nézzen rám és ve­gye észre, hogy idegbajom van. Egy rettenetes idegbaj bánt, amely iszonyú kint okoz akkor, ha meghallom azt, amit ön akar mondani. — Bocsánatot kérek, de . .. Lapunk múlt évi 50-ik számában közöltük azon munkakört, melynek keretében a „Kecskeméti kör“ működni fog. Most pedig szükségesnek véljük rövid kivonatban ismertetni a kör alapszabályait is. Az alapszabályok két fejezetre oszlanak. Az­­ Uram! Én szelíd, jámbor és békeséges polgár vagyok. Erről tanúbizonyságot tehet csa­ládom, szomszédságom és minden ismerősöm. Ha azonban felizgatnak és idegbajom erőt vesz raj­tam , akkor egy dühöngő, gyilkos ember vagyok. Nézzen oda az asztalra, ott van egy revolver. Már tíz esztendeje múlt hogy tulajdonomat képezi, de még egyszer sem lőttem vele. Nem. Ma azonban azon a ponton állok, hogy mind a hat golyót kilövöm belőle és ha Ön ki meri mon­dani azt a szót, istenemre mondom mind a hatot az ön gyomrába lövöm. — Megőrült ön ? — Körülbelől. Legalább úgy érzem, hogy nem messze vagyok tőle. Nézzen rám, arczom egészen kékbe játszik és minden tagom reszket, ha csak rágondolok is, hogy ön kimondja azt a mondatot. — Nem értem. — Kedves, aranyos, lelkem-egyetlen bará­tom. Itt van a forint — ha úgy kívánja hát te­szek hozzá még egyet — vegye el és távozzék. De vissza se nézzen, ne is gondoljon arra, hogy megmondja amit mondani akar. — De uram! — Hát nem könyörül rajtam? Hát meg­akar erővel tébolyítani? Hát nincs önben egy parányi irgalom? "Hát egy vérszívó vadállat ön? Uram! Itt a forint, vegye. Ajánlom magam. A „Kecskeméti kör“ szervezete.

Next