Kecskemét, 1883. január-június (11. évfolyam, 1-52. szám)
1883-01-01 / 1. szám
1883. — 1. szám. KECSKEMÉT. Január 1. Melléklet a „KECSKEMÉT“ 1883. évi 1-ső számához. Hatszáz év. Hat százada már annak, hogy a Habsburgok Bécsben vannak. Mily csodálatos átalakuláson ment azóta át ez a mi világunk. Mily szomorú, szivszoritó emlékeket idéz fel keblünkben ez a lezajlott hatszáz esztendő. Bebizonyult, hogy fejedelmek jönnek, fejedelmek mennek, de nemzetek maradnak és szenvednek. A valódi Habsburgok mind elvonultak egymásután az örökkévalóságba, azután az őrgróf után, kit ősapjuknak tartanak s ki a ház fényét megalapította s helyet adtak a Habsburg-Lothringeneknek. A bécsi Burgban legfeljebb a fehér asszony alakja jelenik meg oly esetekben, ha a Lothringen családot valami komoly baj fenyegeti. Egy sem fog a hatalmas monarchák közül fölébredni. Ferdinánd az első magyar király, s Leopold a vastag ajkú, hol vannak most? Amaz, ki Zápolyával küzdött a koronáért; emez, kinek nevére Nádasdy, Frangepán és Zrínyi Péter véres fejetlen árnyai jelennek meg lelki szemeink előtt. Hol van II. Ferdinánd, ki Pázmány Péterrel együtt a reformált egyház annyi áldozatát küldötte a börtönbe, a gályákra? Egyik sem küld református papot többé a gályákra; és oly gyengéd, tehetetlenek, amint nem köthet többé pragmatica sanctiót III. Károly sem ; s nőiességének bájait Mária Terézia sem használhatja fel arra, hogy elkorcsositsa, elsybaritásítsa a magyar főnemeseket. Ferencz császár sem félhet többé attól, hogy Martinovics és társai összeesküsznek trónja ellen ; sem a gyenge elméjű ötödik Ferdinánd, hogy alkotmányt kell adni a magyarnak, s emiatt scartba teszi a családi tanács, mint szokták pikettirozás közben a rosz kártyát. Mindezek eltávoztak őseikhez. Elmerültek mélyen a semmiségbe, azzal a bajjal, kínokkal, nyomorral és szerencsétlenséggel együtt, amit kortársaiknak okoztak. Eltűntek, s velük eltűnt a kor, melyet személyesítettek. Csak egy maradt meg, — de ez csak minket magyarokat érdekelhet. — hogy Bécsben ma sem feledték el azt a politikát, amit Leopold, a Ferdinándok, III-ik Károly és Mária Terézia folytattak, s ami csak abból áll, hogy Magyarországot Ausztria rabszolgájává, gyarmatává kell tenni. De viszont mi is bízhatunk jó csillagunkban. Régen veri a magyart a teremtő, s végének kell már lenni. Akárhogy, akármint igyekeztek elvenni függetlenségünket a bécsiek, nem sikerült. S nem fog sikerülni még akkor sem, ha a Habsburg-Lothringeni háznak sikerül ezer éves fenállási ünnepélyét megülni. Nem! mert már nem lehet nemzeteket titokban rablánczba verni. A szabadságharcz alatt a bécsi légió egyik elmés harczosa a következő jóslatot csinálta Kossuth nevének kezdőbetűire: Keine Oesterreichische Söldlinge Sieflen Ueoer Tapfere Hungarn. Ami magyarra fordítva körülbelől igy hangzik : Kibérelt Osztrák Soldos Sohasem Ujjongsz Tombolva Hazánkon. Jó lesz ezt a jóslatot eszünkben tartani, nehogy az Ausztria név alatt ismeretes vampyr nagyon belekapaszkodjék lágyékunkba. Hentaller Lajos: A dal vés©. — Újévi elmélkedés. — Dinom-dánom, szánom-bánom Egymásután jönnek. Késő bánat nyomban támad Máltán az örömnek. Én is voltam ifjú korban Hejje-hujja fráter, S el nem hittem, hogy felettem Az idő igy jár el. Bornak, dalnak, édes ajknak .Mindig hive voltam; Tíz határon nem volt párom Hires vigalomban. Tenger jó bor régi borból Hevert a pinczémben; Nincsen száma, hány lány várta Hogy kezét megkérem. Hejje-hujja évek múlva Átváltoztam aggnak. S most sem bor, se szép menyecske — S vége van a dalnak. Záró Jenő. Tündér-világ. — Kaszinói estély is lehetne a czime. — Mikor a sebesen közelgő est homálya magába fojtá a haldokló világosságot, kigyult a láng a kaszinó nagy termében; kigyult a láng a csillárok között s a szivekben. Es lobogó lánggal égett tovább s a szivekben talán még ég ma is. (A gyertya lángjával könnyű végezni.) És abban a fényben, abban a kellemes fészekben, ahol szempárok folytattak gyilkoló harczot, ahol a ruhák susogása, a szavak zenéje s a mosolyok büve-bája mámorítólag hatott: felütötte magát egy múló éjre a tündér-világ. Egy múló éjre a tündér-világ. Minden előnyével ennek a mesés világnak és minden bubájával az ezeregyénnek. A mamák szemei és fülei nem ellenőrizték a tekintetet s a váltott szavat; nem kellett városra szóló pletykától tartani, midőn karöltve lépdeltek tovább ; és a tündérvilág legszebb előnye lépett elő: a szabad átölelést a tánczban. A fiú átölelte leány sugár derekát, a leány a fiú vállára tette kezét s az édes szerelem külső alakítása uralta az éjt. Az édes szerelem külső alakítása uralta az éjt. Hét órakor az uribanda játszotta le a műsort (ők p r o gr a m m n a k nevezték) éspedig lejátszotta szépen, jókedvvel. Mikor azután a népdalegyveleg utolsójául egy jó csárdást húzott ki a hangszerekből, kezdetét vette a táncz; a sétáló párok chaoszá olvadtak össze, olyan chaoszá, amelynek kicsinységei összhangot képeztek — az ellentét kedvéért. Bábtudósítónk — mint ildomos gavallér — a tündérek névsorát az abc szerint készíté el, (hogy még nevük is van a tündéreknek!) s igy tette asztalunkra. Figyelmet kérünk, mert ilyen névsor nem minden tündérországban lelhető fel. Adler Rózsa, Boross Vilma, Boér Ilonka, Daseal nővérek, Dragolovics Herman, Karácsonyi Ilonka, Kiss Julcsi, Májerfy Juliska, Machleid nővérek, Mónus Jolán, Muraközy Eta, Muraközy Mari, Nagy Matild (Esztmárton), Papp Mariska, Szarvasy Margit, Szeless Aranka, Szokolay Ida, Tassy Irma, Tóth nővérek, Wagner Juliska és Zágonyi nővérek. A tündérasszonyok pedig így következnek egy sorjában: Armandoláné, Deák Gyuláné, Györfy Balázsné, Halász Zsigáné, Horváth Béláné, Kovács Istvánné, Magyar Pálné, Ogriszné, Pacsy Mihályné, Papp Sándorné, Pócsy Györgyné, Schrammné, Szeless Józsefné, Szokolay Mihályné, Tassy Pálné, Tóth Lászlóné, Turcsányiné és Zombory Lászlóné. Ha felemlítjük, hogy az első négyest körülbelül ötven pár táncolta, hogy a jó kedv igen magas fokra hágott, s hogy a mulatság hajnali négy óráig tartott, körülbelől híven jeleztük az éj történetét. Valami gonosz szellem súgja ugyan, hogy szólaljunk fel a jelentkező luxus ellen, ami már e szolid estélyen is felütötte fejét, de mi nem hallgatunk e daemonra; legfölebb annyit mondunk, hogy az egyszerűség szépsége jóval fölülhaladja azt a szépséget, amelyhez már köze van a ruhának s a csillogásnak s amely segédeszközökkel akar hódítani. Most pedig végezzük be tudósításunkat a jelen volt urak azon refrainjével, a mit hazamenet dúdoltak s amely így hangzik : „Képeddel alszom el.“ ÚJÉVKOR. — Egy agyon üldözött ember dühöngései. ■— X. úr újév délutánján épen ráakarta fordítani szobája ajtajának zárját, midőn az ajtó hirtelen kinyílt s egy férfi lépett be rajta. X. úr kinyújta karját és szólt: — Egy szót sem. A kerek világ minden elfogadott szentjeire kérem, egy szót se. Brrr, kérem fogja be a száját és ki ne mondja ami a nyelvén van s ami bizonyosan nem a szivéből ered. — De uram .... — Hallgasson az égre is, de ne beszéljen tovább. Várjon csak. Nézze itt van egy forint, egy újdonatúj forint — a száztizenkettedik már — nyújtsa ide a markát, beleteszem, azután ajánlom magam. Egy, kettő, nyújtsa a markát. Nos? — Engedje meg .... — Semmit sem engedek meg. Itt van a forint. Azonkívül alázatosan köszönöm szíves jóindulatát, de ne mondja ki. Nézzen rám és vegye észre, hogy idegbajom van. Egy rettenetes idegbaj bánt, amely iszonyú kint okoz akkor, ha meghallom azt, amit ön akar mondani. — Bocsánatot kérek, de . .. Lapunk múlt évi 50-ik számában közöltük azon munkakört, melynek keretében a „Kecskeméti kör“ működni fog. Most pedig szükségesnek véljük rövid kivonatban ismertetni a kör alapszabályait is. Az alapszabályok két fejezetre oszlanak. Az Uram! Én szelíd, jámbor és békeséges polgár vagyok. Erről tanúbizonyságot tehet családom, szomszédságom és minden ismerősöm. Ha azonban felizgatnak és idegbajom erőt vesz rajtam , akkor egy dühöngő, gyilkos ember vagyok. Nézzen oda az asztalra, ott van egy revolver. Már tíz esztendeje múlt hogy tulajdonomat képezi, de még egyszer sem lőttem vele. Nem. Ma azonban azon a ponton állok, hogy mind a hat golyót kilövöm belőle és ha Ön ki meri mondani azt a szót, istenemre mondom mind a hatot az ön gyomrába lövöm. — Megőrült ön ? — Körülbelől. Legalább úgy érzem, hogy nem messze vagyok tőle. Nézzen rám, arczom egészen kékbe játszik és minden tagom reszket, ha csak rágondolok is, hogy ön kimondja azt a mondatot. — Nem értem. — Kedves, aranyos, lelkem-egyetlen barátom. Itt van a forint — ha úgy kívánja hát teszek hozzá még egyet — vegye el és távozzék. De vissza se nézzen, ne is gondoljon arra, hogy megmondja amit mondani akar. — De uram! — Hát nem könyörül rajtam? Hát megakar erővel tébolyítani? Hát nincs önben egy parányi irgalom? "Hát egy vérszívó vadállat ön? Uram! Itt a forint, vegye. Ajánlom magam. A „Kecskeméti kör“ szervezete.