Kecskemét, 1883. július-december (11. évfolyam, 53-105. szám)
1883-07-01 / 53. szám
XI. évfolyam. 53. szám. Kecskemét, 1883. julius 1. vasárnap. Előfizetési díj : Hirdetmények Helyben házhoz hordva, vir és „Nyílttéri“ közlemények kr TT TY1T^ 1[W TV^ Félévre .1 frt ki SmöÉ f® K« £% I u. m. városi és bírósági 3 írt, Negyedévre 1frtöOkr. MBB nB. SjjjMh |2pS® M » i I egyházi, egyleti, társulati stb. Egy számára 0 kr. H ^ N a Wf jfL ffi ’ SS & Hl H hirdetmények minden egyes 1 \ JLg/ W Aj# 1 \ I—ill. IW 1 hivatalban, valamint a hely- ~ Bélyegdijbeli könyvkereskedésekben, minden beigtatás után 30 kr. Egyes példányok ugyanitt A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI PÁRT Kéziratok kaphatók. f __ „ . .. .. vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: POLITIKAI ÉS K Ö Z M Ü V L L Ö D É SI KÖZLÖNYE. Kiadóhivatal: Hal-piacz, Héjjas-féle ház. Hal-piacz, Iléjjas-féle ház. MEGJELEN CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP. Kossuth rágalmazói. Nem régiben egy könyv hagyta el a sajtót ily czímmel: „Kemény Zsigmond. A forradalom és kiegyezés,“ „írta“ Beksics Gusztáv, a kormánypárt egyik „érkező“ fiatal óriása, a „Nemzet“ egyik ismert vezérczikkírója. Nagy feltűnést keltett e mű és immár a második kiadás forog közkézen. A könyv Kemény Zsigmondról, a jeles publicistáról szól — látszólag. Látszólag mondom, mert a munkát végigolvasva, azonnal kétségtelenül kitetszik, hogy az egész mű a végre íratott, hogy közölhető legyen benne, habár kivonatosan, Kemény Zsigmond egy kiadatlan emlékirata a „forradalomról“, mit Beksics szerint a „békepárt“ vádiratának lehet tekinteni. Ez tehát a fődolog; a többi, amit Beksics előtte és utána Kemény Zsigmondról ír — ezt talán nagyon is túlzóan magasztalván — csak sallang és semmi más. „Új, eddig rejtett fáklya gyűl ki a múltban,“ kiált fel Beksics Gusztáv, midőn megkezdi Kemény Zsigmond emlékirata főbb részeinek közlését. Lehet, hogy igaza van, de a fáklya világát nem sikerült fölfedeznem, hanem annál inkább éreztem annak fojtó, gyilkos füstjét és megborzadtam tőle . . . Az egész emlékirat egy gyanúsításokkal, lefogásokkal és rágalmakkal teli vádirat Kossuth Lajos személye ellen. A vádak egyrészét már ismerjük, de van közöttük új is. El van az emlékiratban mondva ékesen, hogy mint hamisította meg Kossuth Lajos a miniszteri tanács nézeteit, midőn azokat a parlamentben előadta, vádolja az emlékirat Kossuth Lajost, hogy szövetkezett az utczai kravallók vezetőivel és a minisztériumot nullifikálta és terrorizálta: az a Kossuth Lajos, kinek legnagyobb ellenségei gyengeséget és erélytelenséget vetettek szemére! Konstatálja az emlékirat, hogy Kossuth Lajos „perfid“ magaviselete miatt nyíltan tanácskozni az ellenkező nézetűeknek nem lehetett; reá fogja Kossuth Lajosra, hogy gyáva volt; rágalmazza az emlékirat Kossuth Lajost, hogy „csúfosan kijátszotta“ azokat, kikkel konferentiát tartott. Gyanúsítja, hogy törekvése volt kompromittálni mindazokat, kik a forradalomba még eddig nem volának besodortatva ... és ez az ócsárlás így folyik tovább végig az emlékirat minden lapján ! Kossuth Lajos nem szorult arra, hogy bárki, legkevésbé pedig az én gyenge tollam védelmezze az ily „perfid“ támadásokkal szemben. Messze, kislelkű támadói fölött, ott áll Kossuth Lajos a magasban, hová egy egész nemzet rajongó szeretete és tisztelete emelte őt: a felé dobott sár nem érhet el odáig, hanem vissza hull azok fejére, kik azt hajították. Mi indok vezérelte Beksics Gusztávot, hogy közrebocsássa Kemény Zsigmond emlékiratát, amit szerzője talán magának feljegyzéskép, avagy barátai szűk körének emlékül - - de ha a történelemnek, a nagy közönségnek itt is, nem azért irt meg, hogy egy népe által pártkülönbség nélkül bálványozott agynak utolsó napjait megkeserítse? — Mi indoka volt reá Beksics Gusztávnak, hogy épen most, midőn az ország minden törvényhatósága — az egyetlen Hont megye kivételével — nyolczvanadik születésnapja alkalmával üdvözlő irataival deríti fel a legnagyobb magyar életének alkonyát? — Vagy talán az 1848/49-iki „békepárt“ elveit jelenleg vallóknak üdvözlete ez Kossuthoz 80-ik születésnapjára? Kérdések, melyekre sokfélekép lehet felelni, válaszoljon reá kiki tetszése szerint. Egy azonban bizonyosnak látszik előttem . Nem Kemény Zsigmondra, az emlékirat szerzőjére, hanem Beksics Gusztávra, az irat kíméletlenül s időszerűtlenül közlésére zúdul az alaptalan vádak, gyanúsítások s rágalmak teljes ódiuma és a haza jobblétéért folytatott hevosi küzdelemben elaggott oroszlán méltán sóhajthat fel Beksicsre tekintve Aesopus szavaival: Kis videót mért! Horváth Ádám. Politikai hírek. KÜLFÖLD. Zavarok Bulgáriában. A kelet forrongó talaja csak nem tud kihűlni, nem tud megpihenni. A hosszas évtizedeken keresztül felhalmozott gyúanyag hol itt, hol ott lobban lángra. Most ismét Bulgáriában zavarodik a helyzet, és amint Zsófiából írják, ott már egy idő óta tökéletes fejetlenség uralkodik. Az egész ország kormány nélkül van, mint afféle bitang jószág. Pobolev, Burmov és Zankov bolgár miniszterek hosszabb idő óta távol vannak, Sándor fejedelem pedig csak július végén tér vissza Zsófiába. E szokatlan helyzet mély benyomást gyakorolt aztán a hatalmak ottani képviselőire, kik az orosz követ kivételével minden összeköttetést megszakítottak az egyes minisztériumokkal mindaddig, mig a miniszterek vissza nem térnek, mi ismét a bolgár lakosságra van kellemetlen hatással, s oly hírekre ad alkalmat, mint például az is, hogy maga a fejedelem is azon töri fejét, visszatérjen Bulgáriába. Az oláhországi ellenzék, mint Jászvásárból írják, a nagy István vajda emlékszobrának leleplezésekor megragadta az alkalmat, hogy egy gyerekes csínyt kövessen el a kormány ellen. A leleplezés napján ugyanis az ellenzék összes tagjai egész tüntetőleg odahagyták Jászvásárt. A bojárok, ha nem is volt rá szükségük, magas díjak mellett lefoglaltak minden bérkocsit, hogy megtréfálják a leleplezés rendezőit, s a bizottság csakugyan a legnagyobb zavarba jő, ha a prefekt az utolsó pillanatban Jászvásárra nem rendeli a közel eső városokból külön vasúti vonaton a rendelkezésre álló összes bérkocsikat. Károly királyra állítólag a legkellemetlenebbül hatott a moldvai bojárok e viselkedése. Úgy kell neki, minek kacsintgat holmi dákoromanisztikus hóbortok örjöngőivel! Írországban csak nem tudnak kibékülni az angol uralommal, s az ír nép minden alkalommal kimutatja he gyűlöletét minden iránt, ami angol, így legközelebb is Cork írországi városban egy iparkiállítást rendeztek, amely mostanában lesz megnyitandó. Az írek azonban sehogysem akarnak beleegyezni abba, hogy a kiállítás az „Isten tartsd meg a királynőt.“ angol néphymnussal nyittassák meg. Egy népes népgyűlés kijelentette, hogy ez „Írországra nézve megszégyenítő körülmény közt“ semmi köze a kiállításhoz. E jelentéktelen eset nagyon jellemzi az írországi hangulatot. Az albán lázongók vezérei felhívást intéztek a hatalmak skutarni képviselőihez, amelyben Európa erkölcsi támogatását kérik ügyükhöz. A felhívás így szól: „Nem forradalmi szellemből s nem gyűlöletből felséges uralkodónk ellen, kinek mindig hűen és engedelmesen szolgáltunk, de pusztán csak azért, mert különböző elnyomatások, igazságtalanság és meggyaláztatás által rákényszeríttettünk, szegültünk ellene e vilajet kormányának. Csak midőn tapasztaltuk, hogy ez a kormány embertelenül, kegyetlenül bánik velünk, megsemmisítésünkre tör, hagyományos törvényeinket lábbal tiporja, békés hegylakó testvéreink lemészárlását hagyja meg, önkényesen elkobozza vagyonunkat, nőink becsületét megsérti, a gyöngék és fegyverképtelenek életét fenyegeti s végre táborba száll, hogy fegyverrel támadjon meg bennünket, éreztük feljogosítva magunkat az ellenszegülésre s fegyveresen állottunk szembe az irányunkban használt erőszakkal.“ Végül azon meggyőződést fejezik ki az albánok, hogy Európa igazságot fog nekik szolgáltatni s nem fogja tűrni, hogy egy nép minden ok nélkül, pusztán csak politikai czélokból megfosztassék birtokától, saját törvényeitől és szokásaitól, s kényszerittessék, hogy oly kormány igája alatt nyögjön, mely ama népet elnyomja, üldözi s megsemmisítésére törekszik. A hatalmak és kholera. Egyptomban tudvalevőleg kiütött a kholera, s most ennek izolálása képezi az európai hatalmak gondoskodásának tárgyát, nehogy az Európába is behurczoltassék. Csak Anglia nem látszik ezzel törődni s vétkes könnyelműséggel mit sem tesz annak megakadályozására, hogy a veszély az ő egyptomi kikötőiből tovább ne terjedjen Európa felé. A párisi „Temps“ ez ügyben a következőket írja: „Ha Európában kiüt a kholera, ez újabban azon ország (Anglia) közönyének lesz köszönhető, mely anyagi érdekei iránt való igen szűkkeblű aggodalmában minket már most e veszélynek tett ki“. r. v. Mai számunkhoz fél iv melléklet van csatolva. SZINHÁZ — Bírálat a közönség felett. — Légváraknak bizonyultak be — az eddigi tapasztalatok után — azon szép remények, miket a színkör eszméjéhez kötöttünk. Nehezen esik e szót kimondanunk, mert aligha tehetjük azt pirulás nélkül, de azon eredmény után, melyet az első hét elibünk zárt, lehetetlen elfacsarodott szívvel nem konstatálnunk azt, hogy városunk intelligencziája, melynek tagadhatatlanul kitűnő műérzéke van s mely igények tekintetében versenyezni képes akármelyik nagyvárosi közönséggel, megjegeczesedett közönynyel viseltetik városunk színügyi érdekei iránt. Nem beszélünk mi egyes emberekről, mert hisz az egyes ember, ha nem érez vágyat, szükséget az iránt, hogy Thalia csarnokát felkeresve, ott lelke üdülést szerezzen , az bírálatunk tárgyát annál kevésbbé képezheti, mert az ilyen egyes ember mindig talál elég kényelmes kifogást, melylyel lelki fogyatkozásait dekorálja. De midőn azt vagyunk kénytelenek konstatálni, hogy egy kiválóan jól szervezett társulat precis, szabatos előadásokat tart egy álló hétig, hogy azon előadásokon csekély számmal, de mégis képviselve láttuk az iparos osztályt, az alsóbb rendű hivatalnokokat, a kereskedelmet, a földmivelő, sőt a kérges tenyerű munkásosztályt is, hogy - mondjuk — azon előadásokon a tulajdonképeni intelligens osztály alig volt egy-két tagjával képviselve: ezen elszomorító ténynyel szemben nem habozunk kimondani nyíltan azt, hogy Kecskemét városa egy jól szervezett színtársulatot nem érdemel meg. Pedig — Dickens mondja — az ember nincs arra alkotva, hogy örökké dolgozzék és ezért nekünk arra a művészi ágra, melynek képviselői országszerte utaznak, kik, bármily mostoha sors fenyegesse is őket, felkeresnek bennünket, s kiknek némelyike kopott kabátja alatt művészi lelket rejt, kik ellökték maguktól a biztos életpálya nyugodt kenyerét s mint a szellem szabadkőmivesei titkos fogadást tettek, hogy jó és balsorsban hivei maradnak ama tépett zászlónak, melyen a vándor múzsa szomorú, igénytelen ábrázata látszik, vagyis röviden