Kecskemét, 1884. január-június (12. évfolyam, 1-39. szám)
1884-02-14 / 13. szám
1884.13. szám. Február 14. KECSKEMÉT. — igy különösen lovak és finom posztóval nem volt szabad kereskedniök. Kölcsönügyleteikre nézve az első szabályt Pozsony városa, — egy statuma által hozta, melynél fogva ne írhassanak magasabb kamatot két pénznél egy font pénz után. E 2%-tóli kamatlábat száztól hetenként Zsigmond az egész országra nézve a rendesnek mondá: „hogy a keresztyén kamat fejében száz dénár után hetenként két dénárt tartozzék fizetni.“ Tagadhatatlan, ez nagy kamat volt s innét a gyakori panaszok e korból a zsidó adósságok elviselhetetlensége iránt s a számos kir. levelek, melyek a zsidóktól felvett kölcsönöknek vagy legalább az ezek után járt kamatoknak elengedését tartalmazzák, ezen vagy azon város polgárai részére. Éppen ezért keresztyén által kiállított kötelezvénybe a zsidó nem ritkán oly záradékot íratott, melylyel az ily eshetőségekkel szemben magát biztosíthatni vélte. Zálog gyanánt bárminemű dolgot elfogadhatott a zsidó, még egyházi öltözékeket is, ha főpap volt a zálogosító. Fekvőzálogként nemesi birtokot lehetett ugyan a zsdóknak átadni, de az királyi védelem mellett csak addig maradt az ő kezében, mig azt valamely keresztyén magához váltotta; sokkal gyakoribb volt azonban városi fekvőségeknek elzálogosítása. Ha perre került a dolog, a fekvőségekre vonatkozó zálogjog a telek- és zsidó-könyv által bizonyittatott, a kézi zálognál pedig rendszerint a szerződési okirat vagy tanuk által, csakhogy zsidó elleni tanúskodásra csupán keresztyén tanúskodása nem volt elég, hanem kivántatott még, hogy hozzá zsidó tanú is járuljon. Egyéb bizonyíték hiányában az eskü ítéltetett oda neki. Kétféle esküt ismertek: az egyszerűt és ünnepélyest. Amazt kisebb értékű pertárgyaknál tették le egy gyűrűre; nagyobb értékű pertárgyaknál már az ünnepélyes eskü (juramentum Rodale) kivántatot. Sajátszerü ruházatában, csúcsos kalapjával fején, mezítláb kelte azt, — folytonosan a nap felé fordulva s Mózes könyvét kezében tartva és érintve, — letennie, melynek az átkozódás borzasztó formái által kirívó szövegét Verbőczink „Hármas könyvében“ is feltalálhatjuk. És még több jellemző adatot lehetne fölhozni a zsidóknak hazánkban társadalmi s jogéletére vonatkozólag, ha ezt felolvasásom szűk kerete megengedné. De a felhozottak is meggyőzhetnek arról, hogy a zsidóság helyzete nálunk kevésbé volt nyomasztó s kedvezőbb volt, — legalább a mohácsi vész utáni időig — mint bármely más úy. európai államban. Igaz, — ekkor fordulat állt be s a hazánkban felburjánzott anarchia és pártviszályoknak ők estek elsők áldozatául. Sötét kép ez: hazánknak a mohácsi vész utáni állapotainak képe, amelynek szélomhoz képest különösen a zsidóságnak az ország egyéb lakosaival közös azon kori zaklatottabb helyzetének feltüntetését azonban, ha a tisztelt hallgatók már is kelletén túl igénybe vett szives figyelmével visszaélni nem akarok, — ez alkalommal meg nem kísérelhetem. ÚJDONSÁGOK. — A jogakadémia ifjúsága e hó 12-én tartott gyűlésében a régóta tartozó hazafiúi kegyelet lerovását határozta el, midőn egyhangúlag, nagy lelkesedés közt kijelenté, hogy már ez a 15-ét meg fogja ünnepelni. Ezzel az ifjúság amig egyrészről kötelességet teljesít, más részről helyes felfogásának és irányának adott kifejezést. Az ünnepélyt a főiskola előtt levő téren fogja megtartani s nehogy az előre nem látható akadályok az egészet meghiúsítsák, immár a részleteket is, melyeket a napokban fog a tanári karhoz beterjeszteni, megállapította s eszerint először a szózatot fogják elénekelni, utána Bagi Gyula fogja a „Talpra magyar“-t elszavalni, mit Bagi Laczi alkalmi beszéde követ. Ennek befejeztével Battlai János egy alkalmi költeményt ad elő, amelynek megírására a rendezőség Ábrányi Emil jeles ifjú költőnket fogja fölkérni, s a hymnussal befejezik az ünnepélyt. Az előforduló ügyek elintézésére Bagi Laczi, Battlai János, Körösi Lajos, Wéber Ferencz és Dékány Pál joghallgatókból álló bizottság választatott meg. — Üdvözöljük az ifjúságot e hazafias és szép elhatározásáért. — A „Kecske Lapok“ múlt számában Szappanos László úr a tervbe vett szeszgyár ellenében keményítőgyár felállítása érdekében tör lándzsát és bizonyítgatja annak praktikus voltát. Végül azonban oda konkludál, hogy szeszgyár is, meg keményítőgyár is állíttassák fel. Hát bizon nagyon szép dolog volna ez, ha az a példabeszéd nem volna, hogy: „Sokat akar a szarka, nem bírja a farka.“ — Díszes esküvő ment végbe f. hó 10 én d. u. 5 órakor a reform, templomban. Ekkor vezette ugyanis oltárhoz S. Kovács Gábor fiatal helybeli földbirtokos, Szappanos Juliska k at. — Szappanos Elek úrnak, városunk egyik legvagyonosabb polgárának kedves leányát. Az esküvő roppant nagy közönség részvétele mellett ment végbe. — Farsang. A gazdasági és József gőzmalom ifjúsága február 24-án az Olvasókör helyiségében zártkörű tánczvigalmat rendez. Beléptidij személyenként 80 kr., családjegy 2 fit. Kezdete 7 órakor. Jegyek előre válthatók Pataky és Nyirády urak kereskedésében, és este a pénztárnál. — A helyben állomásozó m. kir. 4-ik honvéd huszár ezred altiszti kara f. évi február hó 25-én a „Próféta“ tánczhelyiségeiben zártkörű tánczestélyt rendez. — A csizmadia iparos ifjúság február 26-kán a „Prófétához“ czimzett vendéglő termeiben betegsegélyző pénztára javára zártkörű tánczestélyt rendez. Beléptidij személyenként 60 kr. Kezdete 6 órakor. Jegyek előre válthatók SzegedySándor úrnál és este a pénztárnál. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Kiveszett sorsjegy. H. M. úr íróasztala fiókjából a napokban egy 3821. sor. 8. b. számú hitelsorsjegy eltűnt. A sorsjegy megsemmisítésére a károsult azonnal megtette a szükséges lépéseket s igy ha valaki netán értékesíteni akarná azt — óva intjük annak elfogadásától a közönséget. — Áttért zsidó. Leitner József helybeli születésű, izraelita vallású, szintársulati festő, boldog házasságban élt nagy-körösi születésű nejével, mindaz ideig, mig az ádáz sors egy helybeli keresztény leánykával öszsze nem hozta és annak nejévé tételét meg nem ígérte. Első nejétől elválni s másodszor nősülni oly valódi szándékává nőtte ki magát, hogy f. hó 10-én d. e. 11 órakor a nagy templomban ünnepélyesen áttért a katholikus vallásra. — Öngyilkosság. Rottenstein Mór nevezetű Mollináry ezredbeli zsidó őrmester f. hó 8-án reggel 6a órakor agyonlőtte magát. Tettének okául zilált vagyoni viszonyait emlegetik. Rottenstein ugyanis nős és több gyermek atyja volt. Temetése nagy közönség jelenlétében a zsidó vallás szertartásai szerint f. hó 10-én d. e. 11 órakor ment végbe. — Kinevezés: Gyenes Pongrácz, Gyenes András helybeli mérnök úr fia a helybeli adóhivataltól adótisztté neveztetett ki Sopronba. — Amint halljuk, az antisemiták lapunk szerkesztőjét macskazenével, a „Testvériség“ szerkesztőjét pedig bizalmi nyilatkozattal — amelyet a tisztelt szerkesztő úr maga szerkesztett — szándékoznak megtiszteni. Akár előre megjósolhattuk volna mind a kettőt. A bizalmi nyilatkozó antisemiták gusztusát nem irigyeljük, a macskazenét azonban elvárjuk. — „A szép juhász“ czimű ismert népszínmű vasárnapi (f. hó 17-iki) Előadása alkalkalmával a czimszerepet Vargha István joghallgató úr fogja játszani és énekelni. Vargha úrnak gyönyörű mély bariton hangja van; játékának ügyességéről pedig már volt alkalma meggyőződni közönségünknek s igy szükségtelen föllépését különösen is figyelmébe ajánlani. — Ismét tűz a városházánál. Az udvaraki gazda konyhájának szikrafogó szúette gerendázata e hó 12-én tüzet fogott és lassú égésnek indult. A házbeliek a füst által figyelmessé tétetvén, a tűzoltókat hivták segítségül, kik is a tűz tovább terjedését erélyes serénységgel meggátolták. — A laktanya tervét készitő bizottság a hó 11-én megkezdte működését. Ugyanazon napon délben 1 órakor a Beretvás-féle vendéglőben, tiszteletükre bankot rendeztetek. -f- Keliéskór-, szürcs- és iegbajokban szenvedőknek melegen ajánlhatjuk dr. Albert tanár (Paris, place du Trôné 6.) világhírűvé lett s a legkitűnőbb orvosi tekintélyek által elismert, úgyszólván csoda-gyógymódját. Minden beteg teljes bizalommal fordulhat fentnevezetthez és számosan vissza fogják nyerni egészségüket, amelyről már kétségbeesve végkép lemondottak. Dr. Albert tanár házában minden görcsökben szenvedő nyugalmas otthont talál, vagyontalanság tekintetbe vétetik. Amint biztos forrásból értesülünk, az ellátási díjak a világvároshoz képest igen olcsók. Gyógykezelés a kórfolyam pontos leírása mellett levélileg is eszközöltetik. Megjegyezzük még, hogy dr. Albert tanár úr csak látható eredmény után tart igényt tiszteletdíjra, és újra megragadva kis motyóját, menni készült. — Hát hova ily későn Julis asszony ? — kérdő a gazda jólelkűen. — Megyek fel Pestre, megyek a leányomhoz, Ágneshez. — De ilyen későn és gyalog. Maradjon nálunk Julis asszony az éjjel, holnap reggel feljöhet velem. — Az Isten áldja meg, kedves jó emberem. — De mit keres fenn a nagyvárosban ? — kérdezősködött tovább a derék jó ember, őszinte részvétet mutatva a szegény asszony iránt. — Megyek a leányomhoz, Ágneshez. Hiszen ismerik ugye az én Ágnesemet, az én drága gyémántomat, Ágnest. Kökény volt a szeme, színarany a haja, boldogság a nézése, édes méz a szava. Istentagadó az, aki ezt tagadja, Istent káromolja, aki rosszat beszél az én Ágnesemről. Mikor az apja meghalt épen most öt esztendeje, átölelte a nyakamat mind a két kezével, és így vigasztalt : Ne sírj édes jó anyám, nem veszünk mi még el azért éhen. "Van két karom, fehér mint az alabástrom, karcsú mint a liliom, de azért munkára termett. Elmegyek a városba, beállok szolgálatba, hiszen vannak ott olyan jólelkű asszonyságok, akik szivesen segítenek a szorgalmas leányokon. Este varrni fogok, aztán meglásd anyám milyen boldogan fogunk élni ketten. A szivem majd megszakadt utána, mikor elváltam tőle, de hiszen Ágnes becsületes jó leány, és az Isten bizonyára meg fogja őt segíteni. Tudják figyelmetek is, milyen derék becsületes leány az én Ágnesem. Oh milyen szomorú volt az életem nélküle! Hajnalhasadástól naplenyugodtáig csak az ő hangját hallottam. Minden ajtó nyikorgásra felriadtam, futottam ki az udvarra, hátha ő jön, vagy a postája, valami falunkbeli jó ismerős, aki véletlenül találkozott vele, aki hírül hozná nekem, hogy Ágnes csakugyan derék becsületes leány maradt, hogy jó dolga van, és nemsokára eljön értem, és elvisz magával, fel a nagyvárosba, ahol vele fogok élni. Éjjel álmaimban csak az ő képe látogatott meg, és szegény kis szobám olyan fényes volt a sok gyémánt csillogásától, arany tündöklésétől. Egyszer aztán csakugyan megjött a híre, hogy Ágnes nagy palotában lakik, hogy fényes ruhákba öltözik, cselédet tart, hinten jár, hogy nagy urak térdelnek előtte, és ő úgy ragyog, mint a mennyországnak a legszebbik csillaga. De én Istenem, hogy tudott így megfeledkezni rólam, az édesanyjáról. Hiszen olyan szófogadó jó gyermek volt és megígérte ezerszer is, hogy sohase fog megfeledkezni rólam. Aztán már idestova öt esztendeje lesz, hogy elment. Hányszor jutott már eszembe hogy elmegyek hozzá, megmondom neki, hogy szegény vagyok, hogy fázom, éhezem, megkérem őt, hogy tartsa meg annak életét, aki neki életet adott. Hiszen én az ő édesanyja vagyok, az én karom volt a bölcsője, az én tejem a táplálója, hiszen ő az én lányom, és a betevő szegény falat nem esnék jól, ha tudnám, hogy az én lányom éhezik. Isten látja lelkemet, hogy így akartam tenni, de mindig visszatartott a gondolat, hogy hátha rosszul esnék neki, ha így rongyosan, lesoványodva beköszöntenék hozzá. Inkább megvárom, gondoltam, míg ő jön el értem, vagy összerakom a garasaimat, hogy tisztességes ruhába öltözhessem. De édes szomszéd uram, az egész faluban szájról-szájra jár a hír, hogy Ágnes elfelejtette a családját, hogy nagyon könnyű munkát végeznek az ő karjai. Oh az én Ágnesem derék, becsületes leány, ő róla nem szabad ilyent beszélni. Megyek, fel kell mennem leányomhoz. Édes jó gazdájam vigyen fel. Ne féljen, a leányom busásan megfizeti az árát. Az Istenre kérem, vigyen fel Pestre! (Vége következik.)