Kecskemét, 1885. január-június (14. [13.] évfolyam, 1-26. szám)

1885-01-04 / 1. szám

1. szám, kérdés, hogy miként adassák meg a szegény sorsúak segélyezése. Mert a segélyezésben igen fontos kérdés a segé­lyezésnek módja is. A segélyezéssel, ha rosszul alkalmazzuk, ép any­­nyit várthatunk, mint használhatunk. A lelenczházak például amennyire megmentik a gyermekeket, annyira szaporítják a vétkes anyákat. Midőn tehát a szigorú tél ellen óvjuk a szegénye­ket, oly módon kell a segélyt nyújtanunk, hogy a „melegedő szobák“, „népkonyhák é­s könyöradományok által a tétlenségre hajlandó szegényeket hozzá ne szok­tassuk az ingyenéléshez, és a szemérmes szegények­nek is juttassunk abból, amit a köznyomor enyhítésére a jószivü emberbarátok adnak. — gy d r. TISZTUJITÓ­ SZÉK. Kecskemét város törvényhatósági bizottsága múlt 1884. évi deczember 29-ik napján tartott tisztujitó­­széket a városi tiszti állások betöltése tárgyában. Mélt. Szapáry István gróf főispán úr a tisztújító közgyűlést megnyitván, u­tánná Lestár Péter polgár­­mester a bizottsági közgyűlésnek tanúsított bizalmát megköszönve, maga és tiszttársai nevében, viselt tiszti állásukról a törvény értelmében a lemondást bejelenti. Erre főispán úr a tisztújító­ szék tartamára ügyésznek Papp Sándor ügyvédet, jegyzőnek Keresztes Jánost kinevezi; ezután a tiszti állásokra történtek meg a választások a kandidáló bizottság kijelölése nyomán a megállapított sorrendben. Egyhangúlag megválasztottak: Polgármesternek: Lestár Péter. Főkapitánynak: Hajagos Illés. Árvaszéki elnöknek: id. Bagi László. Főjegyzőnek: Keresztes János. Tanácsnokoknak: Tóth István, Muraközy János, Antal Péter és Fekete István. Árvaszéki ülnököknek: Gyenes István és Szalontay Elek. Alkapitányoknak: Szegedy György, Szabó Mihály és Mészáros József. Főügyésznek: Zombory László. Alügyésznek: Pacsu Mihály. Aljegyzőknek: ifj. Bagi László (első), Csá­­nyi Károly (2-ik) és Szalkay Gerő (3-ik). Főkönyvelőnek: Fördős Dezső. Főpénz­tárnoknak: Kudar Antal. Ellenőrnek: Nagy Sándor. Főszámvevőnek: Dömötör Károly. Alszámvevőnek: Dömötör Elek. Közgyámnak: Gömöry Frigyes. Főorvosi állásnál húsz bizottsági tag írásban beadott kérelmére a név szerinti szavazás elrendelte­tett, s a kandidálva volt pályázók közül dr. Kecske­méti Lajos és dr. Domján Istvánra a szavazó­lapok általi titkos szavazás megkezdetett. A legtöbb adót fizető és választott bizottsági tagok leszavazása után a leköszönt és szavazati joggal bírt tisztviselők is szavazni kezdtek. Bódogh Lajos bizott­sági tag ez ellen tiltakozását jelentette ki, mert a tisztviselő a közgyűlés elején kijelentett lemondás után tisztviselőnek többé nem lévén tekinthető, sza­vazati joggal sem bír, ezért ennek a tisztújító székem­ gyakorlása nem törvényes cselekményt képez. Ennek daczára a tisztviselők a belügyminiszternek egy, a törvényt elég helytelenül alkalmazni s magyarázni akaró rendeletére hivatkozva, szavazataikat beadták. A szavazás eredménye lett, hogy dr. Domján István 81 szavazattal 78 ellenében főorvossá megválasztatott. A kerületi orvosi állások betöltése elkövet­kezvén, Domokos Bódi biz. tag 22 tag által aláírt írásbeli kérelem által a szavazás elrendelését kérte, s szóval kijelentette, mikép ezt dr. Kovács Mihály orvos érdekében kívánja. Miután dr. Kovács Mihály a kerü­leti négy orvosi állásnál az elsőnek felolvasott három pályázó közt kandidálva volt s dr. Nagy Mihály volt vele szembe állítva. Domokos B. biz. tag azon hi­­szemben, hogy dr. K. M. a 4-ik orvosi állásnál is ki van jelölve, dr. N. M.-al szemben a szavazást nem kérte, hanem a másik orvosi állásnál kívánta azt al­kalmazni, mire dr. Nagy Mihály egyhangúlag megvá­lasztatott. Úgy szinte dr. Szabó László és dr. Falta László is. A negyedik orvosi állásnál azonban kitűnt, hogy tévedés történt, mert ott dr. Kovács Mihály nem volt kijelölve. Erre Domokos B. kívánta jelöltnek tekintetni dr. K. M.-t is, mert szavazási kérelem lé­vén beadva, az mindenesetre elrendelendő, s a kérel­mezők joguktól el nem üthetők, de különben is a pályázat mind a négy orvosi állásra együttesen lévén kitűzve, azok külön nem osztályoztatak s a pályáza­tok együtt mindannyira adattak be, ezért a kandi­dáló bizottság által tett elkülönítést és osztályozást nem tartja törvényes cselekménynek. — Ennek da­czára a 4-iknek osztályozott orvosi állásnál a szava­zás meg nem engedtetett és igy dr. Nyirády László egyhangúlag megválasztott kerületi orvosnak nyil­váníttatott. Adópénztárnoki állásnál újra szavazás kö­vetvén, — Zágonyi Ferencz 97 szavazattal Tatay Endre 66 és Soós József 2 szavazata ellenében meg­választatott. Főmérnöki állásra törvényes képesítéssel bíró pályázó nem jelentkezvén, annak betöltése elhalasztatott. A­ mérnöknek egyhangúlag Koczó Sándor lett megválasztva, a másik almérnöki állásra képesített pályázó szintén nem jelentkezett. Egyhangúlag megválasztottak továbbá: Adópénztári ellenőrnek: Soós József. Árvaszéki pénztárnoknak: Buttinger Antal. Ellenőrnek: Sárói Szabó János. Adótkörnyilván­tartónak: Bereczky Jenő. Közmunkavezetőnek: Székely Sándor. Pusztabirói állásnál újra szavazás elrendelése lett kérve, mi el is rendeltetvén, Bóbis Gergely lett 99 szavazattal megválasztva Bódogh Kálmán 49 és a szavazás elején visszalépett Dékány István 7 szava­zata ellenében. Az ezután következett cselédhivatali fe­lügyelői állás betöltése azon indokból, mert még mindeddig nem tétettek meg az e hivatal fölállításá­hoz szükséges intézkedések, ezúttal elhalasztatott. Gyalogbiztosnak: egyhangúlag megvá­lasztatott Horváth János. Egyik i­r­n­o­k­i állásra a beadott szavazás ké­relme folytán Deák Gyula lett megválasztva 91 sza­vazattal Kovács Géza 52 és Szász Károly 3 szava­zata ellenében. Másik i­r­n­o­k­i állásra Országh Péter lett egy­hangúlag megválasztva. Végül főispán úr tiszteletbeli főjegyzőnek ifj. Bagi László 1-fő aljegyzőt, tiszteletbeli főorvosnak dr. Kecskeméti Lajost, és tiszteletbeli tiszti ügyésznek dr. Szigethy Lehel ügyvédet kinevezte. Ezzel e tisztújító szék véget ért. — Úgy látszik alkalmatlan vagyok. .. Jó éjt . . És távozni készült. — Bocsánat! hebegem­ és gondolkoztam, szól­jak-e egyebet is. Nem szóltam......... ő távozott. Magam maradtam. Mi sem természetesebb, mint­hogy siettem lehordani és összeszamarazni magamat a történtekért. „Nos világgyűlölő, — kell e kaland !..“ kérdem magamtól és nagy léptekkel kezdtem mére­getni a szobát. Gondolkoztam , hogy gondolataim refraillere Elza volt, az természetes. Jóvá tenni a hibát! — ez volt az, amit há­rom órai tépelődés után feladatul tűztem magam elé. Másnap reggel a jósors megengedte, az, utczán találkoznom vele. Iskolába sietett a könyvekkel ke­zében. Üdvözöltem. Tartózkodva fogadta. Én beszélni kezdtem, — ő hallgatott. Hallgatott és ez engem feltüzelt. Nem tudom, hogy eshetett, de tökéletesen el­vesztettem fejemet, mire a képezdéhez értünk beval­lottam, hogy imádom őt, hogy nélküle nem élhetek. Erre megtört a hallgatása: megbocsájtott,­­ bizto­sított örök vonzalmáról és — sietett, hogy el ne kés­sék a lélektani óráról. Elváltunk. Három héten át mindennap láttuk egymást, — három hét múlva az ő mamája elköltözött más utczába s ezóta nem találkoztam vele. Remélem, negyven év óta elfelejtette, hogy reám vál­jon, — amint én is elfeledtem a világgyűlöletet és egyéb fiatalos bohó­ságokat, mikor az életre, az igazira került a sor. Ez volt az én első kalandom; több ügyességgel és kevesebb becsületességgel máskép is üthetett volna ki. Zavari Béla: K­ECSKEMÉT. FŐVÁROSI LEVÉL. Budapest, deczember végén. Karácsony második ünnepén meglátogattam egy barátomat. Amint kinyitom az ajtót, meglepetve állok meg a küszöbön. A szobában óriási rendetlenség van, minden sza­naszét hányva s barátom a szoba közepén egy nagy „bőrös ládá“-ba csomagolja a ruhát. — Az istenért barátom, csak nem utazol ? — De igen. — Mikor? — Rögtön. — Hova? — Nem tudom. — Nem tudod? — Tán csak nem? — Te, ol­vastad a bécsi Hauner-féle históriát ? — Azt akarod kérdezni, hogy nem-e sikkasztot­tam talán? — Fájdalom, — nem! — De hát miért utazol ? — Szököm! — A feleséged — — Azt is viszem. — S anyósod? Barátom egy nagyot sóhajtott. — Azt is viszem ! — Már akkor csakugyan nem értelek. — Nézz a naptárba és megértesz. Nem maradha­tok a fővárosban, el kell menni — legalább egy hétre. — Tán csak nem az új év miatt ? — Eltaláltad. Ha az új év első napján a főváros­ban leszek, tönkre tesznek azok, akik boldog új évet kiváltnak. Pontos számadást csináltam, ime átnézheted. Házmester 2 fit. Szakácsnő 1 fit. Szobalány 1 fit. Kéményseprő 1 frt. Szemetes 1 frt. Lámpagyujtogató 1 frt. Két hivatal szolga 2 frt. Két club szolga 2 frt. Kávéházi pinczér 1 frt. Gőzfürdő szolgája 1 fit. Postások: Vidéki levelek kihordója 1 frt. Helybeli levelek kihordója 1 frt. Ajánlott levelek kihordója 1 frt. Pénzes levelek kihordója 1 frt. Csomagok kihordója 1 frt. Utalványok kihordója 1 frt. Két újság kihordó 2 frt. Fűszerárus 1 frt. Suszterinas 1 frt. Szabóinas 1 frt. Női czipész inas 1 frt. Női szabó inas 1 frt. Divatárus szolga 1 frt. Hentes inas 1 frt. Mészáros inas 1 frt. Pékinas 1 frt. „Milimári“ 1 frt. Borbély 1 frt. Személyes gratuláczió az exczellencziás urnás (nyak­kendő, keztyű­s kocsi) 4 frt. Összesen 36 frt. — No látod ? Huszonnyolcz ember kíván nekem bol­dog új évei elsején, hogy adjak neki pénzt. Ez bele­kerül, még ilyen „rossz“ számítással is 36 írtba és mennyi bosszúságba! — E helyett elmegyek egy is­meretlen helyre, a­hol kevesebben vannak olyan jó szívvel hozzám, mint a fővárosban és a borravalók pénzén egyszer jót mulatok, minek utána én kijátszot­tam az én „boldog új éveseimet“. — Ajánlom neked is ez eszmét, ingyen adom, még csak boldog uj évet sem kívánok hozzá. Megköszöntem s hagytam tovább pakolni. Az utczán találkozom egy másik barátommal. Lehorgasztott fővel, szomorú arczc­al ballag. — Tán az adósságaidig gondolkozol? — szól­ i rám meg. -*- Hagyd el barátom, csak a borravalóktól ment­sen meg az Isten, — adósságaimat majd csak kifize­tem magam is Ez kétségkívül nagy mondás volt, hanem respek­táltam, mert a borravalóktól megszabadulni: ez épen olyan nagy boldogság volna, de épen olyan absurdum is, minthogy a lányok — mamák nélkül jöjjenek a világra. Az adósságot — a mai uralkodó felfogás szerint nem kell mindig kifizetni a „tisztességes“ embernek, hanem a borravaló alól senki sem vonhatja ki magát tisztességgel! Az oly kötelezettség elhanyagolása, melyért bepe­relhetnek, nem oly nagy bűn, mintha azt a pénzt fe­ledjük el megadni, melyért nem perelhetnek be. A szokás, a divat jobban kötelez, mint az írott törvény. A külszínért, a renoméért többet áldozunk, mint a becsületért. S az egész éven át nem hazudnak annyit az emberek, mint az új év első napján jó kívánságaikkal — borravaló kedvéért. Kétszeres lealacsonyitás. Szegényebbé teszi azt, aki adja s nem teszi gazda­gabbá, azt aki kapja, mert a meg nem szolgált pénzt megbecsülni sem tudjuk. A karácsonyi ajándékoknak a családban s idege­nek között is nagy jelentősége van , hanem az új­évi ajándék nem okos dolog. Egyetlenegy okos újévi ajándékot láttam csak eddig. Egy jeles költőnknek, ki ép oly jeles kritikus is, mint szeretetreméltó ember, van egy ép oly szere­tetreméltó fia, ki azonban — mint aféle „jóvérű fiú“ kicsit sokat szokott költeni. Az apa sokat gondolkodott, hogy miféle alkalmas ajándékot adjon fiának új évre: végre kitalálta: vett neki egy üres pénztárczát, melynek külsejére e mon­dat volt felírva: Légy okosabb az új évben! Nem tudom használ e tárcza. Még egy érdekes jelenetről kell számot adnom, melynek a tőzsdeépület előtt voltam tanúja. Két öreg berzianer összeveszett egymással. Az egyik kivörösödött arczczal dühösen szórta át­kait a másikra. — Verjen meg a Jehova hetedsziglen, kerülj a szemétre minden pereputyoddal, fa nőjjön a házad he­lyén, fü nőjjön a hasadban — — Az össze-vissza szidott, börzianer bámulatos egyked­vűséggel hallgatta dühös társa átkait, mig egyszerre felemelkedik, karjait kiterjeszti s e szavakkal vág vissza : — Mondjon neked minden ember új évet! A dühös börzianernek torkán akad a szó, elsápad, tagjai reszketnek s megsemmisülve támolyog tovább. Porzsolt Kálmán: Öngyilkosok. Budapest, deczember 30. (P. K.) Pisztoly, méreg, kötél és fojtó hullámok: ezeknek van manapság legnagyobb szerepe és legszomo­rúbb szerepe. Ma még velünk kaczag, velünk mulat s holnap már hideg vérnél önmaga keresi fel a halált. Arcza nyugodt, kedélyes, vidámnak látszik modorában mi zavart sem árul el, mintha maga sem sejtené a borzasztó holnapot, mely kezébe adja a gyilkot, a pisztolyt, vagy a mérget, hogy elvesse magától azt, amit nem kért, az életet. Valami megdöbbentő vakmerőség, bizonyos czinikus dacz van abban, midőn az ember, e parányi tehetetlen féreg, büszkén odaveti életét a teremtőnek . Nekem nem kell, nem kértem, vedd vissza ! És ez a vakmerőség és ez a megdöbbentő dacz egy idő óta feltűnő módon szaporodik. Az öngyilkosság a maga rendes megszokott arányai­ban nem lehet már feltűnő; a tudósok beleviszik már azt a többi halált hozó betegségek sorába; a statisztikusok, midőn a halálozások kimutatását csinálják, oda veszik a hagymát és himlő mellé külön rovatba az öngyilkosságot is. Kimu­tatják, hogy évenként ennyi és ennyi öngyilkossági eset fordul elő s ennyinek és ennyinek elő is kell fordulni; az öngyilkosság, mint a testi és lelki betegségeknek egyik rendes eredménye, előfordul mindig s nem is fog meg­szűnni soha. De midőn e régi betegség egyszerre veszedelmes járványként kezd fellépni, midőn alig múlik el nap öngyil­kosság nélkül; midőn az ijesztő rém a legelőkelőbb csa­ládok nyugalmas boldog szentélyébe is betolakodik s ki­ragadja a szerető hitves karjai közül a férjet, megfosztja a gyermeket az apától s elragadja még a gyermekeket is a szülői ház boldog tűzhelyétől, s beledobja a jeges hul­lámokba, vagy golyót röpit agyukba.—• akkor lehetet­len, hogy valami különös oka ne legyen e mánia kifejlő­désének s minden gondolkozó és érző embernek köteles­sége annak okait kutatván, egyszersmind gyógyszereit is felkeresni. Kétségtelen, hogy az élet fentartásnak folytonos nehezü­­lése, a szellemi proletariátus szaporodása, a pályák túltö­­möttsége egyik legfőbb oka a legtöbb öngyilkosságnak. A szerelmi bánat, a szív csalódása, a feldúlt családi boldogság is megköveteli a maga számtalan áldozatát. De a legtöbb öngyilkosságnak az a gyávaság az oka, mely megretten az élet terhes munkájától s a fárasztó, de nemesítő küzdelem elöl kitér s inkább lemond az eredmény élvezetéről, semhogy érte szorgalmas munkájával meg­szolgálna. És ez a léha gyávaság, ez a renyheség aggasztó módon terjed és a­mi legveszedelmesebb, aggasztó mérv­ben terjed az ifjúság körében is. Hogy a serdülő gyermekek, a­hogy az élet első tavaszát alig túlélt ifjak eldobják maguktól az életet, ez nagyobb bűne a szülőknek, mintha talán maguk követné­nek el öngyilkosságot. Mert a gyermekek hibáiért lehet-e őket magukat okolni? Kétségkívül sokkal inkább a szülőket,mint őket magukat. Manapság a szülők legnagyobb része nem neveli a gyermekeit, hanem a legjobb esetben is csak nevelteti, nevelteti idegenek által, kik bár talán pontos, de mégis lelketlen tanításukkal nem képesek a gyermekek kedélyét, lelkét úgy kiművelni, oly erőssé tenni, hogy az kimerjen állani az élet viharai elé s gyáván ne fusson a halálba a küzdelmek elöl. A „Sabin nők elrablása“ a szombati előadásban Sá­­ghyné asszony jutalmául adatott, kit a közönség megjele­nésekor kitüntető tapsokkal fogadott; kivitte a kac­agtató jelenetekkel bővelkedő előadás folyamán kitűnt Tukoray, kinek a színigazgató kiváló szerepe, csak az kár, hogy hangjának fogyatékosságát a túlságosan is élénk játékkal kénytelen pótolni. A tanár szerepében Aradi igen jól meg­állta helyét. Térszűke miatt nem referálhatunk mindegyik előadás­ról részletesebben, s azért ezúttal csak a legérdekesebbről, a keddi előadásról emlékezünk meg. A „Születésnap vagy felsült iparlovag“ Bogoss Endre úr­­ felvonásos vígjátéka olyan kezdő műve, akiből nem lehet drámaíró. Valamikor 20 évvel ezelőtt írta, s a jutal­­mazottak iránti szívességből adta át, minden egyéb czél nélkül. Ezért nem lehet feladatunk darabját behatóan bí­­rálgatni, s legyen elég erről csak annyit említeni meg, hogy a darabból tanult szerző igen, de a hivatott kezdő nem látszik ki. Dr. Tassy Pál úr darabja már más szempontok alá esik. Azóta, hogy több évvel ezelőtt előadatta, igen jelen­tékeny javítás létetett rajta (a nemzeti színháztól vett uta­sítások nyomán,­ s most már —­ habár ismert, — de eléggé jó nyomokon haladó vígjáték vált belőle, mert helyesebben ennek, s nem bohózatnak nevezhető. A darab alapeszméje igen jó gondolat, habár nem a szerzőé kizárólag, mivel előtte már más által is feldolgoztatott. A darabnak azonban a kijavítás daczára is vannak jelentékeny, de még helyre­hozható hibái. Vét a logika és az illem ellen , ezenkívül a mellett, hogy kéznél fekvő komikumokat nem aknáz ki, másrészt — különösen a félreértéseket, — túlhajtja, úgy, hogy azt kell hinnie az embernek, hogy személyei bizo­nyos fokú butaságban szenvednek. Különösen baj, hogy a fiatal nő komolyan veszi férje dühöngését s igy a vígjáték­ból már már dráma lesz, holott a helyzetet megértve s férjét büntetve az által, hogy még egy kissé tévedésben hagyja, a vígjátéki hangulatot tetemesen emelhetné. Körr­ösnek egé­szen elegáns zsebmetszőnek kellene lennie, mivel a férj téve­dése, — hogy belőle egy imádót nézzen ki,­­- csak így indo­kolt, s a tárczát — melyről Körmös tudja, hogy keresik, — csak véletlenül vehetné vagy ejthetné ki; azt sem tud­juk, hogy mikor tette a tárczába névjegyét, holott folyton üldözték ; az sem járja, hogy a szobalány magára hagyja ura szobájában. Kár, hogy némely kétes hatású életért a darab értéke a frivolitás által rongáltatik. Az ilyeneket persze, — ha nem elég finomak, — a sihederek tapsolják, de vannak, akik pirulnak. A szereplők mindkét darabban kiváló szorgalmat fej­tettek ki. Szépen játszott K. Rónai Karola asszony, to­vábbá Tukorai nagy igyekezettel az előbbi, s Orosz Kata meglehetős sikerrel az utóbbi darabban. A két vígjátékot a „Tündérlak Magyarhonban“ kö­vette meglehetősen hevenyészett előadásban, melyből Ko­­lozsváry rokonszenves és mérsékelt játéka előnyösen vált ki . Erdei Berta — bár szépen csengő dalaiért dicsé­ret illeti, — játékában többet engedett meg magának, mint a­mennyi kell ahhoz, hogy ne ő, hanem a közönség mu­lasson. A mókázás még az elismert tehetségeknek sem áll jól. SZÍNHÁZ. A lefolyt heti műsor: szombaton „Sabin nők elrablása“ (először), vasárnap „Czigány“, kedden K. Rónai Karola és Kolozsvári József jutalmául két helybeli szerző egy-egy felvonásos darabja: a „Születésnap vagy felsült iparlovag“ Bogoss Endre úrtól, „Egy tárcza miatt“ dr. Tassy Pál úr­tól, s ezeken kivül a „Tündérlak Magyarhonban“, csü­törtökön az „Igmándi kis pap“. Mindegyik előadás szép számú közönség előtt folyt le, de a szerdára kitűzött „Sabin nők elrablása“ közönség hiá­nya miatt előadható nem volt. 1885. január 4. ÚJDONSÁGOK. — Felhívjuk lapunk múlt évi azon tisztelt elő­fizetőit, kik eddig még előfizetéseiket a folyó évre meg nem újították, hogy azt tenni minél előbb szí­veskedjenek, — hogy igy mi is a lap minél ponto­sabb szétküldetését eszközöltethessük, és a lap nyo­­matása körül tudjuk magunkat mihez tartani. — A kiadóhivatal. — Lemondás. Dr. Domján István úr múlt hét­főn a városi tiszti főorvosi állásra megválasztatott, szerdán felesküdött és elfoglalta hivatalát, — pénte­ken pedig beadta — lemondását. — Készülhetünk az új választásra. — Pártunknak vezérbizottságai által január 1- én tartandó tánczmulatságra az előkészületek már nagy­ban folynak,­­ a meghívók már nagy részben szétküldet­tek, csak az 5­­k tizedbeliek széthordatása maradt el mai napra. Akik tévedésből meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek jelentkezni a lap szerkesz­tőségében vagy a rendező bizottság tagjainál. — Felkérjük városunk polgármesterét, hogy va­­lahára — annyi hírlapi felszólalás és hivatalos útoni folyamodás után, — személyesen tegyen intézkedést azon tűrhetetlen állapot megszakítása iránt, hogy Ha­lasi Gyula úrnak a templom utczán levő háza járdá­jára az utcza közepéről a sár és víz ráfolyik és ott a járókelő közönség a sárban és vízben gázolni kényte­len. Azt halljuk, hogy a járdának magasabbra tételét az akadályozza, hogy az utcza színét lehordani akar­ják, ez pedig akadályokba ütközik. Ha így van, en­gedjék meg a magasabb járdát ideiglenesen, s ha majd az utcza színe lehordatik, tetesse le a város a rendes helyre. Mi hisszük, hogy polgármester úr kellő figyelemben részesíti felszólalásunkat. — Felolvasás. Az uj ipartörvény az ipariskolákra nagy súlyt fektetvén, Jágócsi Péterffy József miniszteri biztos a folyó iskolai év kezdetén hozzánk is eljött utána nézni, mint szerzett városunk érvényt az új ipartörvény vonatkozó rendelkezéseinek. Az iparos tanonczok száma, a rend, az eredmény amit a már első osztályt végzett ta­nonczok felmutattak , egyiránt meglepték a nagy szakava­­tottsággal körültekintő biztost. — Ez alkalommal meglá­togatta az iparegyletet is, a­hol megígérte, hogy rövid idő múlva újra közénk jön, hogy az iparosok részére felolva­sást tartson, ígéretéről nem feledkezett meg. Folyó hó 6-án — Vizkereszt napján — d. u. 3 órako­r elolvasását a városház tanácstermében meg fogja tartani, melyre minden iparos külön-kü­­­lön meg lett hiva. Felhívjuk iparosaink figyelmét ez után is az annyira érdekesnek ígérkező felolvasásra. •—A Rongyos Egyesület lelkes, pártoló tagjai mindennap szaporodnak. — Legújabban is egy kedves társaság társas játékának nyeremény összegét — 1 frt 22

Next