Kecskemét, 1885. január-június (14. [13.] évfolyam, 1-26. szám)

1885-01-04 / 1. szám

1. szám. krt szolgáltatta az Egyesület rendelkezésére. — Fogadja érette Szappanos Juliska kisasszony, kinek szives jóaka­ratából kaptuk ez összeget, — mely már rendeltetése he­lyére eljuttatott — az Egyesület köszönetét­ Kecskeméten, 1885. január hó 2-án Szakács István. — Jelmez bálát tart január 17-én a nőegylet; a tréfás modorban s a félszázad előtti magyarsággal szerkesz­­tetni akart meghívó igy szól: „Hívogató. ! ! Adatik tud­tára!! hogy 1885-ik év januárius hónapjának 17-ik napján azaz Szombaton, a kaszinó nagy szálájában — A kecske­méti jótékony nőegylet kasszája javára — Nagy Bál tartatódik, melyre a kivü­t tisztelt és úri családja (ha van) — illendőséges emberség-tudással meghivódik. Ha lehet magyarországi népviseletben tessék eljönni, de aki nem jelmezbe lesz is, szint azonkép nagyon szívesen láttatódik, azonban a jó kedvét mindenki elhozza magával. A magá­nyos bilétet 2,­­ a família bilétet 4 egész forintért Molnár János patikus, valamint Dömötör és Vecsey vörösöknél, este pedig a báli kasszánál ennek a meghívónak a tanúbi­zonysága mellett lehet váltani. Aki többet fizet a jótékony czél tekintetéből, annak nagyon alassan megköszönjük a jóságát. Elkezdjük 9 órakor. Végezzük másnap reggel! Kecskemét, 1885. deczember hónap. A Rendezőség. Majd elfelejtettük megmondani, hogy a karzatra is lehet menni 2 fztos kiléttel, aki oda kívánkozik, szenjen Tassy Pál uram­­nak, az majd előjegyzi, mert csak 30 hely van. — Kimutatás. A lefolyt 1884-ik évről városunk népesedési változatairól az alábbi — hiteles alapokon nyugvó — kimutatást közölhetjük lapunk olvasóival. R. katholikus született 1562, meghalt 1008 egyén; szaporulat 554, házasságra kelt 253 pár. Református született fi nemen levő 279, nő 240, összesen 519; meghalt fi nemen levő 222, nő 199, összesen 421 ; szaporulat 98; házasságra lépett 150 pár; áttért a ref. vallásra 4. Ágostai hitvallású született fiú 23 leány 13, összesen 36; elhalt férfineme 12, nő 8, összesen 20; házasságra lépett 10 pár. Görög-keleti vallásu­ született 1, meghalt 1 ; esketés nem történt, szaporulat semmi. Mózes vallásu született 58, meg­halt 22, szaporulat 37, egybekelt 21 pár. — E sze­rint az összes születés 2176, halálozás 1462, — Így szaporodott a város lakossága 1884-ik évben 714 lé­lekkel. Házasságra kelt összesen 434 pár. — Kuriózum. Egy alföldi város elemi iskoláinak egynémelyikében — hir szerint — a tanítónők azt a szo­kást gyakorolják, hogy óra után a kis leányokat bentartják az iskolahelyiséget tisztogatni, söpörni, törülgetni. Ezt az eljárást annál is inkább meg kell róni, mert a kis iskolás lányok, — kik közül a legtöbb szegény szülők gyer­meke, — azt az egyetlen kis ruhácskáját is tönkre teszi, amelyet a mostani világban nagyon bajos beszerezni. De még ott van az iskolaszolga, akit a kevés dologért jól do­tálnak, annak a kényelmét keresni a tanulók rovására, nem ildomos dolog. Egypár iskolában pedig azt is megkí­vánják, hogy a tanulók vigyenek pénzt függönyre, pohárra és kantára. A szegényebb szülők keser­vesen tudják gyermekeik ennivalóját is beszerezni, hát még függönyre és más egyéb berendezésre is adakozzanak ? Pedig aki nem visz legalább egypár krajczárt, azt meg­büntetik. — Szerencse, hogy városunk iskoláiban ilyen eset nem történhet, mert népiskolai igazgatónk figyelmes gondoskodása és felügyelete azt megtörténni nem engedi! — Mint értesülünk, a méltóságos ifj. Fesztetics Pál gróf ur fővédnök­sége alatt álló és Kecskemét szab. kir. város hatósága által segélyezett „kecskeméti ze­nede“ igazgatója Szabados Géza ur folyó január hó­ban intézett helyiségében növendékei által igen válo­gatott és érdekes műsorral zeneestélyt rendez. Me­lyért csak üdvözölhetjük a társadalmi létünket élén­kítő eme törekvésében a zenede igazgató urat. — A rongyos egyesület czéljai elősegítésére — legutóbbi közlésünk óta — a következő adományok gyűl­tek be : Árverésen eladatott ingók ára 24 frt 46 kr, 1884. deczember 23-án Czelder Márton és neje 1 frt, Czelder Ilona, Kornélia, Zoltán és Béla egyenként 25 — 25 kr., ösz­­szesen 1 frt, deczember 31-én : D. E. 40 kr, Zimay Károly 40 kr, X. 20 kr, Mester Mihály 2 frt, Sárközy Pál 50 kr, Dózsa Lajosné 60 kr, Tatay Imréné 20 kr, Érsek József 4 kr, Özv. Gyenes Mihályné 8 kr, Sándor Ferenczné 10 kr, Sándor Lászlóné 2 kr, ifj. Bodocs István 10 kr, Tantó Pál 10 kr, Bodri Mihály 10 kr, Bakó János 10 kr, Szabó László 10 kr, Pásztor Józsefné 4 kr, Kovács László 5 kr, Kerekes István 4 kr, Veszelovszki Béni 10 kr, Fekete Lászlóné 4 kr, Pesti Ferencz 10 kr, Kullmann Mihályné 4 kr, Varga János 4 kr, Tassi Ferencz 10 kr, Zs. Bognár Ferencz 10 kr, Tóth István 10 kr, Kulcsár Mihály 20 kr, ifj. Lesi Ferenczné 3 kr, Kecskeméti Ferencz 4 kr, Kovács István 10 kr, Bába János 2 kr, Kovács János 2 kr, Izsák István 10 kr, Bódog Józsefné 10 kr, Darida István 5 kr, Kovács Antal 3 kr, L. Kovács János 2 kr, Udvardi István 3 kr, Balog Mihályné 2 kr, Kovács Istvánná 4 kr, Faragó Pál 10 kr, Hencz Mihály 50 kr, Kelő Istvánná 10 kr, Csa­bai Antal 20 kr, Ugrina János 10 kr, Csóti János 4 kr, Halasi Mihály 15 kr, Halasi István 10 kr, Harkai László 10 kr, N. N. 20 kr, H. Kiss Sándor 2 kr, Kocsák István 5 kr, Biró Pál 5 kr, Szabó János 5 kr, Pólyák József 10 kr, 1885. Január 2-án : Virág György­ 20 kr, Nyúl János 30 kr, Schramm Vilmos 40 kr, Visontai Mihály 20 kr, Deutsch Henrikné 50 kr, Ungár Salamonná 50 kr, Steiner Fanni 20 kr, Sághy Sándor 20 kr, ifj. Nagy Lajos 1 frt, Or­­lovszky Józsefné 60 kr, Wersitz Károly 20 kr, Ötvös Já­nos 1 frt, Ujszászy József 20 kr, Györfi Ferencz 10 kr, Soós Imre 4 kr, Lázár János 20 kr, Szabó István 10 kr, Rigó András 10 kr, Kéri János 6 kr, Fazekas Pál 20 kr, Nyirádi Imre 10 kr, Kulcsár Sándor 20 kr, Szűcs Imréné 1 frt, N. N. 10 kr, Márk Ilona 50 kr, Szeless Kálmánná 1 frt, Berényi László 20 kr, K. Kis István 20 kr, Tonka Imre 10 kr, Kéri Sándor 50 kr, Hirsch Antal 30 kr, Szapp, Szabó Pál 10 kr, Somodi Imre 40 kr, Daróczi János 50 kr, Kéri Péter 10 kr, Szél Lajos 60 kr, Nagy Imre 1 frt, Dékány Pál 30 kr, Nyúl Jánosné 1 frt, Cz. Kovács József 50 kr, Nyúl István 50 kr, Fekete István 50 kr, Nyúl Pálné 50 kr, Herczeg Gábor 10 kr, Paksi István 30 kr, Sándor Mária 20 kr, Bende György 50 kr, Bereczky László 10 kr, Özv. Nóta Jánosné 10 kr, Nagy Pál 10 kr, Nagy József 20 kr, V. Nagy Mihály 20 kr, Pleskó Lörinczné 20 kr. —’Ve­gyék a jószivü adakozók e közlésben az egyesület kö­szönetét és p­é­n­z­b­e­l­i adományaik nyilvános nyugtázá­sát. Kecskemét, 1882. január 2. Fördös Dezső pénztárnok. — A filozófus zsidó. Te Náczi, hát mit tanulsz te Budepesten ? Kérdé egy zsidó atya karácsonyi vakáczi­­óra hazaérkezett fiától. — Hát tátikám én filozófiát tanu­lok. Vi­hájszt? Mi az a filozó­fia ? — Tátikám az olyan tu­domány, amivel én neked bebizonyítom, hogy te most nem vagy itt. — Szeretném én azt látni fiam. — Nohát bebizo­nyítom. Ugy­e tátikám te most vagy Prágában vagy, vagy egyébütt. Prágában nem vagy, tehát egyébütt vagy. Ha pe­dig egyébü­tt vagy, akkor nem vagy itt. — Erre a táti jól pofon vágta bölcselkedő fiát. — Jaj táti! miért ütöttél en­ KÜLÖNFÉLÉK. * Mennyit keresett az öreg Dumas? A híres regényíró 1848 ban képviselőjelöltnek állván be, a párisi munkásokhoz intézett kiáltványban saját maga követ­kezőleg számolt be egész életének keresményeiről: „A mun­kásokhoz! Mint képviselőjelölt lépek elétek. Szavazzatok rám. — Az iskolában töltött hat évet, a jegyzői irodában töltött négy évet és a minisztériumban töltött 7 évet nem is számítva, húsz éven át naponkint tíz órát dolgoztam. Ez összesen 73.000 óra. Ezalatt 400 kötet regényt, és 35 szín­darabot írtam. A 400 kötet regény, melynek mindegyike 40.000 példányban jelent meg, s 5 frankjával adatott, össze­sen 11.853,000 frankot jövedelmezett; a 35 színdarab, me­lyek átlag véve százszor játszottak, 6.360,000 frankot jöve­delmeztek. E mellett kerestek a szedők 264,000 frankot, a nyomdászok 528,000 fokot, a papírkereskedők 633,000 frankot, a könyvkötők 120,000 frankot, a könyvkeres­kedők 2.400,000 frankot, a közvetítők 1.600,000 frankot, a bizományosok 1.600,000 frkot, a posta 100,000 frkot, a kölcsönkönyvtárak 480,000 frkot, a rajzolók 28,000 frkot. Drámáimnál kerestek az igazgatók 1.400,000 frkot, a színészek 1.225,000 frankot, a díszítők 210,000 frankot, a jelmezkészítők 140,000 frankot a terem­tulajdonosok 700,000 frankot, a statiszták 350,000 frankot, a rend­őrök és tűzoltók 70,000 frankot, a fakereskedők 70,000 frankot, a szabónők 50,000 fokot, az olajkereskedők 525,000 fokot, a kártyapapirosmunkások 60,000 frkot, a zenészek 257,000 frkot, a szegények 630,000 frkot, a plakát­ra­gasztók 80,000 frkot, a terezasöprök 20,000 frkot, a biz­tosító ügynökök 60,000 frkot, a színházi ellenőrök és hi­vatalnokok 140,000 frkot, a fodrászok és fodrásznők 93,000 fokot. — No, és nekem is maradt annyi, hogy ké­nyelemben éljek “ * A leányka keserve. Keservesen zokogott a gazda leánya az utcza-ajtóban, arra jön a plébános, meg­szólítja : „Min keseregsz kedves leányom ? Vétkeztél ? Mond meg nekem, lelkiatyádnak, ez megkönnyitendi lelkiismere­tedet. Hisz tudod, hogy az Úr eltévelyedett juhait örömmel fogadja vissza, ha magukba térnek és megjavítják magukat!“ „Nem juh volt, főtisztelendő úr, válaszol a leány zokogástól szaggatottan, a legszebb hízott disznónk döglött meg.“ „Egy életes ember h­aldoklott és az itterét tapo­gató orvostól kérdezé, hogy ért-e a zenéhez. „Nem, felelte az orvos, de miért kérdezi ?“ „Azért, felelte a beteg, mert ha ön zeneérte volna, észrevenné, hogy éterem a halotti in­dulót veri.“ * Megijedt k­i­rá­l­y. Egy jós megjövendölte egy hölgynek, hogy egy hét múlva meghal. Ez beteljesedett. XI. Lajos roppantul fölgerjedt erre a hírre s maga elé hi­vatta a jövendőmondót, meghagyván embereinek, hogy az adott jelre dobják le az ablakból. „Mit gondolsz, mikor fogsz meghalni?“ kérdé a király. A jövendőmondó rosszat sejtett, azért sietett kivágni magát. „Nem tudom fölség, de művészetemmel már megállapítottam, hogy három nappal fölséged előtt halok meg.“ A király rögtön elbocsátotta. * D­r­á­g­a kísérletek. II. Frigyes nemcsak a pa­pokat, de tudósokat is szerette váratlan kérdések által za­varba ejteni. Egyszer az akadémikusokhoz a következő kér­dést intézte: „Miért ad tisztább hangot a champagnival töltött pohár, mint az, melyben burgundi van?“ Sulzer az akadémikusok nevében így felelt: „Az akadémia tagjai cse­kély fizetésük mellett nincsenek oly helyzetben, hogy ily drága kísérleteket tegyenek.“ * Angolosan. „Pinczér, szaporán azt a lapot.“ „Sajnálom, a kisasszony már két óra óta tartja elfoglalva.“ „Egész tisztelettel kérje meg számomra a kisasszony kezét, akkor aztán nekem is jogom lesz a laphoz.“ *A palicsi rablógyilkos kivégzése. Sza­badkán kivégzés volt deczember 30 án reggel, hol már 20 esztendeje nem­­akadt dolga a bakónak. Ifj. Tánczos Andráson, a palicsi rablógyilkosság értelmi szerzőjén és főtettesén hajtották végre a halálos ítéletet. Ifj. Tánczos András szolgalegény volt s mint ilyen került Wolf János palicsi halászhoz. A gyerekkorától kezdve rossz úton járó legény, ki több ízben szenvedett büntetést kisebb-nagyobb lopásokért, rávetette szemét gazdája feleségének a­­ pén­zére. Összebeszélt két czimborájával: Tóth Pörge Imrével és Polyvás Andrással, egy nálánál is fiatalabb suhanczczal és egy napon a gazda távollétében a szegény asszonyt megrohanták, pisztolylyal meglőtték s aztán össze vissza szurkálták. Az igazságszolgáltatás rövid idő alatt rátette kezét a bűnösökre s hosszas vizsgálat után a tettesek be­ismerték a gyilkosság elkövetését. Az első bíróság a kir. táblával együtt halálos ítéletet mondott Tánczos Andrásra és Tóth Pörge Imrére, de a kir. kúria ez utóbbiét megvál­toztatta. Az Ítélet­ kihirdetés­e hó 29-én délelőtt történt a szabadkai törvényszék épületében, mely zsúfolásig megtelt közönséggel. Fél nyolcz előtt pár perc­c­el vezették elő a bűnöst. A kúria ítéletét Schwerer törvényszéki jegyző ol­­vasta fel. Az ítélet Tóth Pörge Imre büntetését az akasz­tófa helyett életfogytiglan tartó fegyházra változtatta, Poly­vás Andrásét három évi börtönben állapította meg, Tán­czos Andrásra vonatkozólag pedig helybenhagyta a halálos ítéletet. — Az elitéltek közül egyedül csak Tánczos ma­radt nyugodtan. Reá a halálos ítélet alig volt valami hatás­sal. A másik két bűnös meredt szemekkel leste a szót s Tóth Pörge Imre melléből nehéz sóhaj fakadt, midőn meg­hallotta, hogy kegyelmet nyert. A fiatal Polyvás könnyekre fakadt. Tánczos András daczosan tekintett szét a teremben s durva hangon válaszolt, midőn az elnök felszólította, hogy írja alá a jegyzőkönyvet. „Írja alá az isten, én nem irom“ volt a czinikus válasz. Biró Antal törvényszéki el­nök ezután az ügyészségnek adta át az elítéltet, ki ösz­­szeránczolt szemekkel, hidegen távozott a teremből. A sira­lomházban rögtön bilincsbe verték, mert tartani lehetett, hol a gonosztevő ellenszegülni fog. Első látogatója Parcse­­tics Endre belvárosi káplán volt, ki az ügyészség megke­resésére jelent meg, hogy az utolsó vigaszban részesítse. Tánczos visszautasítólag fogadta a lelki atyát. Hallani sem akart a vallásról, megbánásról és gyónásról. Konok dacza szidalmakban tört ki, midőn a lelkész a jövő életet emle­gette. Judásnak nevezte a papot s megvasalt kezeit fenye­getőig emelte föl ellene. Börtönőröknek kellett közbelép­niük, hogy az elvetemült gonosztevő, a húsz évet alig be­töltött suhancz, tettleg ne bántalmazhassa az egyház föl­­­szentelt szolgáját. Mikor a lelkész eltávozott, Tánczos fel s alá kezdett járkálni a siralomházban, mely a városházi fogház őrmesterének szobájából volt átalakítva. Kis asztal állott a középen, fekete lepellel borítva, rajta feszület s nagy viaszgyertyák. Ide telepede­t le a bűnös s mereven bámult a levegőbe. Tiz óra tájban jelent meg az elitélt édes anyja, egy összetöpörödött asszony. Zokogva borult fiára s csókkal halmozta el. A gonosztevőt megindította édes anyja kétségbeesése és könycseppek jelentek meg sze­mében. „Mondtam én, hogy meg kell nekem halni“ szólt ko­moran s ismét az előbbi daczos, konok bűnössé változott. A délutánt és éjszakát nyugodtan töltötte. Az ügyésznek ki szintén meglátogatta, daczosan felelhetett vissza s néha­­néha odaszólott a börtönőrökhöz, kik mellette töltött fegy­verrel őrködtek. Hajnalig nyugodtan aludt s a legkisebb megrettenést sem mutatta. Midőn felköltötték, hogy készül­jön utolsó útjára, rendbeszedte öltözetét s megreggelizett. Ez alatt odakint Kozarek emberei felállították az akasztó­fát a fogház udvarán.­­ Az egyszerű gyalult fenyőfából készült bitó mellett állott a bakó két segédével együtt, mi­dőn az elitéltet kivezették. Szilárdan lépdelt börtönőrei közt s fejét elfordítva a lelkésztől, végig tekintett a közön­ségen. Nem sokan voltak, mert csak az igazoló jegyekkel bírókat bocsátották be. Egy szakasz katonaság kört képe­zett a bitófa körül. A körben állottak a törvényszéki orvo­sok és Csíki József kir. ügyész. Az elitélt szilárdul állott meg, háttal a bitófának, s egy szemhunyorítás nélkül hallgatta meg a halálos ítéletet, melyet újólag felolvastak előtte. Az ügyész azután felhívta a bakót, hogy teljesítse tisztét. Kozarek előlépett embereivel s megragadta az el­ítéltet. A lelkész e perezben feléje nyújtotta a feszületet, de Tánczos elfordította fejét. E megátalkodottság rendkívül rosz benyomást keltett a közönségben, mely várta, hogy a bűnös végre is meg fog törni. A megkötözés egy perez alatt végbe ment s Tánczos szilárd léptekkel hágott a bitó alján levő zsámolyra. A következő perczben lábain megfeszült a csiga kötele, Kozarek felsietett a bitóhoz támasztott létrán, nyakába akasztotta a kötelet s tizenegy percz múlva az or­vosok konstatálták, hogy Tánczos András megszűnt élni. A kivégezés alatt, mely félnyolcz után véget ért, a fogház körül nagy tömeg hullámzott. KECSKEMÉT. Nem pofon ? — Én ?... hogy ütöttelek volna én téged po­fon ? Hiszen most bizonyítottad be, hogy nem is vagyok itt. — A vállfűző áldozata. Bázelben a napokban nagy katona bál volt. Egyszerre tizenegy óra tájban egy keringő közben elhalgatott a zene s a tánczolók egy tán­­czosnő körül csoportosultak, aki hirtelen elájult. Az orvosi segély kéznél volt, de mindhiába, a fiatal leány néhány pillanat múlva a túlságos fűzés következtében tüdőszélütés­­ben meghalt. A bálnak természetesen rögtön vége volt s a hölgyek siettek haza a válfü­zőjüket kiereszteni. — Dohányzók statisztikája. Az osztrák pénzügy­minisztériumnak nemrég megjelent kimutatása érdekes ada­tokat tartalmaz a dohányeladásról E szerint 1884. első fe­lében 747 millió brb. szivart és czigarettát szittak el, 89 millióval többet mint 1883 ban ugyanannyi idő alatt. En­nek megfelelőleg emelkedett a dohányból való jövedelem is, 33.242,932 forintról 35.458,858 forintra. Legtöbbet — 254.759,800 darabot — füstöltek el az úgy nevezett kurta szivarokból, azután jönnek a czigaretták 131 millió da­rabbal, azután a Virgíniák 91 millió drabbal. A drágább fajtákból legnagyobb mennyiségben szívták a britanikát és a trabukkót, az elsőből 16, az utóbbiból 10 millió drbot szívtak el. KÖZGAZDASÁG. SERTÉSVÁSÁR. — Az első magyar sertéshizlaló részvénytársaság heti jelentése. — , Budapest-Kőbánya, 1885. január 2. Átlagos hetiárak: magyar válogatott ára 260—320 ldgr. nehéz 47—48'/a kr­.; 180 — 240 klgr. nehéz 46—48 kr.; öreg sertés 300 klgr. felül 44-45 kr.; vidéki sertés 43-44 kr.; t­ransitóban: szer­biai 45—46 kr., romániai 47—48 '/u kr. tiszta súly­ban; magló — kr. kilogrammonként. Eleségárak: tengeri 5.60. árpa 6.90. Helyi állomány: decz. 26-án maradt - - - 55,118 db. Felhajtás: Alvidékről kövér - - - - - 2,156 db. „ sovány...................... 250 „ Szerbiából................................— „ Romániából ------ - — „ M. államvasúttal kövér - - - 2,140 „ „ sovány - - - 1,001 „ Vidéki - -- -- -- - — „ Délnémetországi......................— „ Budai vámoknál ----- 152 „ 6,649 „ 61,767 db. Elhajtás: Felvidékre................................ 490 db. Bécsbe (m. k­. 259 db.) - - - 2,619 „ Csehországba........................... 708 „ Bodenbachon át - - - - - 1,382 „ Ruttkán át - - - - - - - 1,037 „ Galantha, Sillein s Oderbergen át 253 „ Budapesti fogyasztás - - - - 2,523 „ Kültelki - -- -- -- - 300 „ Délnémetországba - - - - 153 „ Kőbányai szalonnások - - - 200 „ Magyar államvaspályán - - - 38 „ 9,663 „ Marad állomány: 52,104 db. HELYI GABNAÜZLETI TUDÓSÍTÁS: 1885. január 2. Tisztabúza métermázsánként 6.90 — 7.20 Kétszerbúza Rozs Árpa Zab Tengeri új Köles Burgonya 6.40— 6.70 6.40­ 6.60 6.50—6.60 6.60—6.70 5.20—5.30 6.10—6.20 2.10-2.20 MIT AKAR AZ ELSŐ MAGYAR ÁLTALÁNOS NYUGDÍJ-EGYESÜLET ELÉRNI? „Mennél több az élet, annál több a vagyon; mennél több a kioltott élet vagy a halál, annál nagyobb a sze­génység.“ Engel, korunk nagy statisztikusának emez igazságán okulva, az „Első magyar általános nyugdíj egyesület“ a halálból, ezen, bár elkerü­lhetlen, mindazáltal kellőleg még számításba nem vett tényezőkből akar tőkét teremteni, és pedig olyat, mely az élők és utódjaik javára örök időkre gyümölcsözvén, a halál folytonossága által önmagában is folyton gyarapodjék, S miután a halál nem ismer külömb­­séget szegény vagy gazdag, úr vagy paraszt között, és azért az „Első magyar általános nyugdíj-egyesü­let“ sem tesz külömbséget ember s ember között, hanem felvesz ke­belébe mindenkit, ki legalább csak egyetlenegy forintnyi befizetéssel annak akar kifejezést adni, miszerint van benne annyi előrelátás, hogy — habár jelenleg a legkedvezőbb viszonyok között folyik is élete — idővel még elszegé­nyedhetik , megöregedhetik, s mindezek következtében munka- s keresetképtelenné válva, vénségére a lehető leg­nagyobb nyomornak lehet kitéve, s fel tudja fogni egyszers­mind azt is, hogy mily végtelenül nagy értéke leend ez időben ama nyugdíjnak, melyet az egykor talán kicsinylés­sel adott garasok fejében élete fogytáig fog élvezhetni. Már a régiek ismerték az összetartás, az egyesült erő értékét; amaz őskori példa, mely szerint az összekötött vesszőcsomag a legnagyobb erővel képes daczolni, míg el­lenben szálaira szétszedve, gyermeki kézzel is megsemmi­síthető, még ma is ép oly tanúságos és igaz, mint volt ré­gen, s az lesz örök időkön át Miért legyen tehát ez örök igazság elveszve, miért ne aknáznék ki az összetartás, az egyesülésben rejlő erőt a magunk előnyére, különösen akkor, midőn mint korunk­ban, a zilált társadalmi viszonyok ezt ma már nemcsak megkívánják, de egyenesen követelik. A munka és tőke kö­zötti harcz nem új, de nem is egészen okadatlan ; mert for­rása nem egyedül a soha ki nem irtható elégedetlenségből ered, hanem igenis onnan, hogy mig az egyik dúsnak szü­letve s munkát nem értve, bőségben éli s végzi be gondnél­Egyezmény a magyar, német és szerb kor­mány közt a száj- és csülökvészre (köröm), illetőleg a sertésekre fennállott határzár meg­szüntetésére vonatkozólag. A rövid idővel ezelőtt Szerbia felől Magyarország felé elzárt száj és csülökvész ügyében az újabb időben örven­detes változások állottak be, melyekkel azon bajok, ame­lyek e vész után Szerbia sertéskereskedelmére s Magyar­­ország sertéskivitelére következtek volna, végre elhá­­ríttattak. A „Poster Correspondent“ competens forrásból a kö­vetkezőkről értesül: A nevezett rész, mely először is Kőbányán a szerb ser­téseknél mutatkozott, mint a szerb kormány azonnal elren­delt utánjáratai bebizonyíták, Bolgárországból ho­zatott át Szerbiába. A magyar kormányra nézve ennek azon kellemetlen folyománya volt, hogy a sertés­bevitelt Szerbiából szükségképen el kelle tiltania egy időre. Azon körülmény folytán, hogy a sertéskereskedés Szerbiának egyik leggazdagabb jövedelemforrása, s hogy tudvalevőleg Magyarország ezen szerb kivitelnek egyedüli s leg­kedvezőbb piacra, a szerb kormány indíttatva érezte magát a vész kitörte után rögtön nemcsak a legszigorúbb intéz­kedéseket tenni annak gyökeres elfojtására, hanem egy­szersmind állategészségügyi intézkedések által ily dögvész behurczolásának lehetőségét maradandóan meg­akadályozni. Egy ezen értelemben kormányunk s a szerb kor­mány között november 24 én létrejött egyezményből ezen elővigyázati s védszabályok meghatározása követke­zett, melyeket a szerb kormány azonnal s a legnagyobb lelkiismeretességgel keresztül is vitt. Nagyrészben a szerb kormány ezen gondolkodásának köszönhető, hogy néhány nap előtt Szerbiában a száj és csü­lökvész megszűnte kons­­tatáltatott. A m­a­g­y­a­r k­o­r­m­­á­n­y erre nagyon ter­mészetesen sietett a behozatali tilalmat Szerbiá­val szemben e tény konstatálása után megszüntetni, s ez idő óta a szerb sertésbevétel több heti fennakadás után ismét rendes toll­amaatba jött. A szerb kormány most a magyar részről tanúsított elő­zékenységnek hálás elismeréséül felkérte a magyar kor­mányt, hogy Szerbiába képviselőket küldjön, hogy a N­i­s­c­h és a bolgár határokon elrendelt állategészségügyi intézkedések czélszerűségéről meggyőződjék, amelyek által a kiadott rendeletek szigorú megtartása mellett a dögvész minden ezutáni behurczolása Bulgáriából megakadályozható. 1885. január 4. ki­li napjait, addig a másik földhöz ragadt szegénynek szü­letve, s nehéz munka közt vénülve, aggságában a nyomor­nak, az éhenhalásnak van kitéve. Ez óriási ellentétet megszüntetni tűzte ki czéljául az „Első magyar általános nyugdíj-egyesület.“ A társadalom mulasztása, vezetőinek gondnélkülisége szülte e káros állapotot, bajt; következéskép ugyanazon társadalomnak jutott kötelességéül, hogy jóvá téve az ed­digi mulasztást, a jövőre való gondoskodással orvosolja a bajt, mely máris mindkét félre egyaránt veszélyes jelekben kezd mutatkozni. Adjunk az éhezőnek kenyeret, s ha tesz­­szü­k ezt, úgy ő maga fog megvédeni azoktól, kik az elége­detlenséget hivatássá téve, abból élnek, mit él ezektől, vagy ezek segélyével akarnak eltulajdonítani. A szegény, ha lesz mit ennie, önmaga is félteni fogja kenyerét azoktól, kiknek egyedüli czéljuk a másét elvenni; még ellenben ha nincs mit ennie, nem csoda, ha mindenki­nek hisz, ki ígéretekkel tartja böviden, s mit sem veszíthet­vén, mindenkivel szövetkezik, hogy bármi úton s módon szerezhessen. Adjuk meg tehát nekik a becsületes szerze­mény lehetőségét, s megvontuk tőlük a tilos szerzemény utáni vágyat. Polgártársak ! Gondoljátok meg mindezt, s ne sajnáljá­tok se magatoktól, se másoktól ama néhány garast, mely­­lyel mint alapitó, pártoló, vagy rendes (nyugdíjat élvező) tagok, nemcsak magatok, de az egész társadalomnak jólé­tét fogjátok előmozdítani! Ne legyen csekély a krajczáros adomány, ki teheti, adjon többet; a czél egy mindkettőnél: segíteni önmagán s másokon ! Cseppekből képződik a zá­por, esőből a patak, s a patakból a folyó és tenger; ugyan­így lesz a krajczárokból forint, s a forintokból millió! Az egyes, ki csak garasok felett rendelkezik, ha csatlakozik a többihez, a tömegnek lesz részese, csepje lesz a tengernek, része s részese a millióknak! Azért tehát senki se kicsinyelje önmagát vagy erejét; bízzék magában, s tudja meg, hogy nálunk, az „Első ma­gyar általános nyugdíj egyesület“ kebelében a szegény s gazdagoknak egyformán vannak meg sajátos előnyei,melyek­nek végeredménye az egyesülésből eredő siker, a krajczá­rokból képződő millió, mely azonban sohasem lesz egye­sek tulajdona, de amely édes mindnyájunk javára fog gyü­mölcsözni örök időkön át, hogy kenyeret adjon az éhező­nek, orvosságot s ápolást a betegnek s végre segélyt annak, ki bármikor is szűkölködik ! Az első magyar általános nyugdíj egyesület — mint már czime is mutatja — nem részvénytársaság, se nem magánczélú tápintézet s ennek folytán nem is üzérkedik, mint ezek; s ama nyugdíjból, mely az egyedüli jövedelem, melyben tagjai részesülnek, mindenkit befizetésének ará­nyaihoz képest részelteti, úgy azonban, hogy az élve ma­radtak, az időközben elhaltak által élvezett nyugdíjat is maguk között arányosan elosztva fogják élvezni , Így tehát nyugdíj­jövedelmük belépésük 3 ik évétől kezdve folytonos és nagymérvű emelkedésnek leend kitéve, míg az utolsó, ki csoportját, melybe tartozott, túlélte, egymaga fogja él­vezni az egész csoport részére esedékes összeget. Egyedül ez úton van megadva annak lehetősége, hogy a legszegényebb osztály is, néhány garasával részt nyer­hessen a nyugdíj intézmény leirhatlan jótéteményében s hogy a csoportosulás és túlélés rendszerén oly eredmény legyen elérhető, milyet eddig legalább sehol sem lehetett elérni anélkül, hogy a bűnös uzsora, vétkes szédelgés vagy legjobb esetben is a vak szerencse ne lett volna egyedüli alapja az ily, aránylag óriási mérvű jövedelemnek, mely csak­is oly alakban és mérvben felelhet meg azon czélnak, hogy a szegény ember családjának jövőjét, illetve megél­hetését néhány garassal is biztosíthassa. Olvassa el tehát e sorokat mindenki, ha kell többször is, s ha még kételyei volnának, forduljon bizalomteljesen az egyesülethez s ha megkapta a kért felvilágosításokat, lehetetlen, hogy meg ne szólja a jövőre való gondoskodás, az előrelátás jótékony szelleme, kinek sugalatát nem telje­síteni annyi, mint önsorsát lábbal tiprani, az önként ajánl­kozott segítő kezet mozdulatlanul, a legnagyobb kényel­­műséggel visszautasítani. Legyetek tehát előrelátók, hogy utol ne érjen a késő bánat vigasztalansága! Segítsetek magatokon és az Isten is megsegít! Hivatalos helyiség : Budapest, IV. Ferencziek határa II. em. 6. sz. Hivatalos órák : Vasárnap déli 12 — 1-ig csütörtökön d. u. 5—7-ig A befizetések posta-utalványnyal is eszközölhetők. Első magyar általános nyugdíjegyesület.

Next