Kecskemét, 1885. július-december (14. [13.] évfolyam, 27-52. szám)

1885-08-02 / 31. szám

XIV. évfolyam, 31. szám. Kecskemét, 1885. augusztus 2. Előfizetési dij: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEG­VÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP, helyben házhoz hordva, vi­dékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 1 kr. Félévre - - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy­ szám ára - - - - - 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvkeres­kedésekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Szerkesztői iroda: Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi egyleti, társulati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Kéziratok vissza nem adatnak. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. Országos „könnyítés.“ Hogy nem élünk rendes állapotokat, azt min­denki tudja, hogy folyton haladunk a lejtőn lefelé, azt vérző szívvel érezzük mindnyájan! Reményteljesen tekintettünk az aratás elé, és reményünkben nem csalatkoztunk. Van ország­szerte jó közép termésünk, mennyiségileg és minő­ségileg egyaránt. Ha e szerint kellene mérlegel­nünk jelen jólétünk fokát, panaszra okunk épen­­séggel nem lehetne, amire nem is volna szabad lenni különben egészséges és természetes viszo­nyok között. De, hogy a dolog nem így áll, azt lát­juk és érezzük ; gazdáinknak a jó termés által javult helyzete csak látszólagos. Hiú ábránd, melynek keserű ízét ők legjobban érezik. De nem is lehet ez másként, ha figyelembe és komolyabb megfonto­lás alá vesszük az okokat, melyekre röviden utalni mi se tartjuk feleslegesnek. Ennek okát első­sorban az alacsony gabona­árak képezik. Mi nyerstermelő állam vagyunk, de rész gazdasági rendszerrel, mely az ipar hiányában a belterjességet nélkülözve, valójában drágábban ter­mel, semhogy a magas védvámokkal védett fran­­czia és német gabonával kiállva a versenyt kül­földre folyhatná ki. Itthon torlódik tehát meg, e torlódás pedig természetesen az árak leszállását eszközli. Ezen segíteni csak­is önálló vámterület felállítása és az ipar emelése által lehetne, midőn is gabonánkat a felszaporodott s gazdag iparos és kereskedő osztály is jobban fogyaszthatná. Amíg ez így nem lesz, a baj eredményes megszüntetésé­ről még szólni is felesleges volna; mindaddig pedig a szegény gazda embert, a mellett, hogy eladni nem tud, a súlyos terhek folyton nyomni fogják. E terhek legsúlyosabbja pedig az adó. A szertelen nagy adó emészti fel a gazda jövedelme jó nagy részét, úgy, hogy a megmaradt részből házi szük­ségleteit fedezni már nem tudja . Az adó annyira nagy, hogy a gazda már saját örökföldjét is az államtól úgy szólva árendába bírja. És pedig milyen szigorú feltételek mellett, — meg se várják, még a szegény gazda a nagy adóra egy kis pénzt árul­hatna, — az állam szigorú sáfárjai, az adóhajtók, a gabonát még a szérűről elhordják az állam min­dig üres zsákjába s onnan Ausztria feneketlen hombárjába. Mintha csak rendszer követtetnék Magyarország koldussá tételében, annyira összevágnak minden tényezők működései, melyek okozni fogják nem nagy idő múlva bukásunkat. Az alacsony gabona­árak már magában képesek gazda közönségünket a földre sulytani, bennünket megbénítani, de ehhez még a pénzügyminiszter­nek is hozzá kellett járulni ama hírhedt rendele­tével, mely augusztus hóban a félország vagyonát könyöretlenü­l elrendeli lic­itáltatni a hátralékos adók és illetékek miatt. — Nem engedik, hogy a magyar gazda maga adja el termését úgy, a­hogy legjobban tudja, hogy azután leróhatná súlyos adó­tartozását,­­ hanem az állam erővel elveszi tőle gabonáját, mindenét; az egész országban mindenütt egyformán egyszerre a piaczra dobja, így az ala­csony gabona árát mesterségesen lenyomja a potomságig, az árverés hiénáit országszerte egy­szerre egy csapással gazdaggá teszi s a magyar népet legalább fele részben — koldussá. — Vér­­lázitó ilyen kegyetlen rendeletettel az országot sulytani! Tatár, török és osztrák ilyen ember­nyúzó módon nem bánt még velünk, mint saját kebelbéli „alkotmányos“ kormányunk ! — Vagy talán nem is magyar kormányunk van már mi­­nekünk?! A Tisza-kabinet félhivatalos lapja a „N­e­m­­­zet“ azzal mentegeti a kormány eljárását, hogy azon rendelet, mikop a nép ingóságai r­o­h­a­m­­o­s­a­n s tömegesen egyszerre az egész or­szágban egy hónap alatt el­árverez­te­tnek, — ez csak „könnyítés“ az adó­fizetők helyzetén, mert ez által azok a fizetésre szorittatván, a hátralékok nem szaporodnak fel. — Fizetünk mi ha van miből, a magyar nem szereti be­várni az árverést, mert azt szégyennek tartja, tud az könnyíteni magán ha lehetséges. De a kormány által e hóban keresztülvinni ígért „könnyítés“, a fél ország lakosságát nem ter­heitől, hanem létfenntartására szükséges ingó­­bingó vagyonától, s élelmétől fogja — „m e g - kön­y­yt g i t­e ni­i.“ Hiába itt már minden okoskodás gazdasági viszonyainkról, ki­l- és belpolitikánk helytelensé­géről, bajaink orvoslásáról, s nincs nekünk na­gyobb bajunk a Tisza-uralomnál. Míg ettől a ma­gyarok istene meg nem „k­ö­n­n­y­i­t“ bennünket, addig nincs orvosság. Azért hát igyekezzünk rajta magunk is, hogy tőle mentől hamarább megszaba­duljunk, mert különben egyszer meglep bennünket a — vízözön. Ti'SeSA. A­KIT AZ ÖRDÖG VITT EL. — A „Budapesti Hirlap“ után. *)— Most mikor az egész ország a drezdai szászoknak a magyarok iránt tanúsított rokonszenvét mérlegeli, nem lesz érdektelen, egy 164 év előtt végbe ment történetet felemlíteni, amely némi illusztrálásául szol­gál ama műveltségnek, amelylyel Drezda másfél­száz évvel ennek előtte dicsekedett. 1721 őszén nemcsak hire járt, hanem a drezdai városi tanács magának a szász választó fejedelemnek elnöklete alatt valósággal le is tárgyalt egy esetet, melynélfogva az ördög egy kecskeméti assony­­személyt bizonyos S­é­l­e­y Antalnét szül. K­e­­ri­ston Annát ugyana­zon év okt. 17-én tíz órakor este lakhelyéről Kecskemétről elvitt, s Magyarország­ból nem is egészen egy fél éjszakán, csak néhány órán keresztül egyenesen Drezdába expediált legyen. Séley Kecskeméten a német­ utczában mé­száros vagy hentes volt, s úgy látszik, bort is mért, mert a midőn nevezett napon és órában, pénteken este a fiatal menyecske ura kívánságára utalott, vagy talán nem mert a pinczébe borért menni, a férje báto­rította, hogy hisz nem viszel az ördög, s aztán ha elvinné is, elviheti a szobából is, mire az asszony kedvetlenül a pinczébe lement, s a­hogy fel­jött volna, hát valószínűleg, hogy a pinczeajtót köny­­nyebben becsukhassa, a gyertyáját és a palac­kjait a földre állította. Egyszer csak ott terem két idegen asszony, az ördög czinkosai, a boszorkányok, és mind a kettő erősen belekapaszkodik. Egy ideig dulakodnak vele, s miután az arczába erős, meleg szelet fújtak, a gyertya kialudt, a menyecske eszméletét veszítette, s csak másnap viradóra okt. 18-án egyenesen Drez­dában termett, a­hol egy Just György nevű nap­számos­ ember valamely kert szögletében, egy pajta­kapuban a szabad ég alatt alsó ruháival betakarva találta meg. Séleyné valósággal 18-án szombaton éjjel eszmélt föl, mikor a toronyban az óra kongását hallgatta, neki úgy tetszett, hogy meg­olvasta, hát épen tizenketett ütött, aztán egy ideig mezítláb sétált, mert a papu­csait elvesztette, végre kimerülten összerogyott, míg a mondott hegyen ráakadtak. Elveszítette a vigadóját is, vagy talán ellopták, pedig jól emlékszik, hogy a zsebében egy forintnyi aprópénz volt, mert abból 27 krajczár volt az övé, a többi a szolgálójáé, a ki azt otthon borért kapta. Séleyék előbb Tokajban laktak, a mi oda mintegy 30 mértföldnyire fekszik s csak másfél évvel azelőtt költözködtek Kecskemétre, miután apósa Kecskeméten elhalálozott. Hogy valami jól élnének, azzal épen nem dicsekedik, ámbátor már négy élő gyermek anyja. A gyermekeit otthon az ágyban fekve egészsége­sen hagyta, a­kik közül a két nagyobbik fiú és pedig Jóska öt, és Náczi a harmadik esztendőben; a leánykája Klári akkor tájban született, mikor apósa Kecskeméten meghalt, s ők Tokajból elköltöztek, végre a legkisebbik csak most született, a múlt csütörtökön, tehát harmadnapja, hogy megkeresztelték Kecskemé­ten a barátok templomában, s J­á­n­o­s­­és Mihály neveket nyerte. Hogy Séleyné gyermekágyas, nő volt egyúttal Just­né is bizonyítja, a­ki Drezdában bába volt. Még a keresztkomák nevére is visszaemlékezett. A keresztapák közül az egyik bizonyos Zahorszky, a­ki az urával egy mesterséget folytat, a másik S­h­­­i­n k­a nevű kalmár , a komaasszonya egy kecs­keméti városi tanácsnoknak valami Taschevanin­­nak a neje. Az egyik szomszédját Kader Kristófnak hívják, a másikat N i p r a n i (a német ezt nem tudja kimondani!) Mindeme csodálatos elbeszélés után a drezdai vá­rosi tanács elhivatott egy Greiffenbach neve­zetű katonaviselt fuh­rt, hogy bírálná meg, vájjon milyen nemzetiségű ez az asszony, aki azt állítja, hogy Kecskemét egy magyarországi róni­­kát. város, ámbár benne kálvinisták és luteránusok is laknak s nyelvre nézve tót és magyar. Greiffenbach tudott tótul s értette a magyar szót s azt állította, hogy az asszony tökéletes ma­gyar s miután az esetről hatóságilag is jegyzőköny­vet vettek föl, a nőt egy városi tisztviselő gondvise­lésére bízták, Kecskemét városát hivatalos átiratban értesítették s a jegyzőkönyv másolatát, mely a nem­zeti múzeumban is megvan, kinyom­aták ezalatt a czim alatt: ,,C­o­p­­­e Eines Alleruntenthä­­nigsten Berichts d. d. Dreszden am 18. Octobr­anni curr. gefundenen Weibes-Person So ihrem Vorgeben nach in einer Nacht von Kezkemet aus Hungarn 30 Meilen von Tockay über 100 Meilen bis von Dreszden gebrac­h worden.“ (Másolata egy alá­zatos jelentésnek a Drezdában ez évi okt. 18-kan talált asszony-személyről, aki előadása szerint, ide egy éjjel hozatott Kecskemétről Magyarországból 30 mértföldnyire Tokajtól, több mint 100 mérföldnyire Drezdától.) Vájjon valósággal van-e valami nyoma ennek a több mint másfélszáz esztendős dolognak Kecskemét levéltárában, nem bírtuk kipuhatolni se Hornyik János se Szokolay Mártó nem emlékeznek róla. Várjon egy közönséges kalandornő-e a hőse ennek az ördöngős történetnek, a németet ferde és gyanús adatokkal misztifikálta, nem valószínűtlen, és hogy semmit ki ne felejtsünk, meg kell említenünk, hogy Séleyné a jegyzőkönyv záradékába bele­diktálta, hogy ha az ügyében a tanács Kecskemétre ír, németül ne írjon, mert a német neki ellensége, s a fe­lelet után hasztalan várakozik; ott a tanács tagjai csupa kálvinisták, de ő rom, kár, s a költség, a mibe ez az ügy kerül roppant sokra menne stb., jobb lenne azért ha a keresztapjánál tudakozódnának Bécsben, a­hol D­o­­­h­e­­­n Tamás udvari ember s a császár szolgá­latában áll; a körülményeit ő legjobban ismeri. Azonban az is lehet, hogy az egész egy beteges, kóbor­ lélek, talán egy gyermekágyi láztól gyötört, agyoncsigázott nő hallucinációja, aki menyre-földre megesküszik, magát átkozza, hogy haljon meg rög­tön, vagy égessék el elevenen, ha ő csak távolról is sejti, hogy Drezda Kecskeméthez olyan messze van ! A harmadik feltevés, hogy ez a nyomtatvány egyszerű pamflet, hihetetlen; ellene mond annak alakja, nyomdai kiállítása. Findura Imre. *) A „B. H“-ban olvastuk ezt a kis históriát, mely miután váro­sunkra vonatkozik s miután kitünteti, hogy mennyire lóvá tette a nagyszájú műveit „kultúrnépet“ egy „barbar“ kecskeméti asszony, — közöljük azt olvasóinkkal. S­z­e­r­k. POLITIKAI SZEMLE. A torontáli tanügyi viszonyokról érdekes je­lentést tett Steinbach Antal tanfelügyelő a megyei közigaz­gatási bizottság előtt. A jelentés szerint a román és szerb hitfelekezeti iskolákban igen rosz az iskola­látogatás és a mulasztások ezrekre rúgnak, mert a hitfelekezeti iskolai főhatóságok és a községi elöljárók nem teljesítik ellenőri kötelességüket. Ifjabb állami iskola összesen 9 állíttatott fel, községi iskolát pedig két községben létesítettek, míg új tanosztály­ot rendeztetek be.A községi könyvtárak lé­­tez­sítése és gyarapítása tárgyában azonban feltűnő a ha­ladás. A megyének van most 190 könyvtára 24,233 kö­tettel. A magyar nyelv minden iskolában taníttatik, s az egész megyében már csak 12 olyan tanító van, a­ki a ma­gyar nyelv tekintetében megkívánt törvényes képességgel nem bír. Az erdélyi görög-keleti román főegyház­­megye kérvényt intézett volt a királyhoz, hogy az egyházmegye egyházközségei és a lelkészség részére szánt 24.000 forintnyi államsegélyt a főegyházmegye konzisztó­­riuma oszthassa szét. A napokban tagadó válasz érkezett a minisztérium útján. A közoktatásügyi miniszter ugyanis tudatja a nevezett konzisztoriummal, hogy a király az 1883. évi decz. 15-én jóváhagyott 1861 iki szabályzat szerint a rendelkezési jogot a minisztériumra ruházta. A horvát regnikolárs küldöttség egybehivása, mint Zágrá­b­ól jelentik, november hó végére halasztatott mi­ntán a tartománygyűlésnek kilátás szerint igen fontos tár­gyalásai lesznek, továbbá szeptemberre a szerb egyházi kongreszus van egybehiva, később pedig a delegácziók fog­nak ülésezni. A Dráva, ez a rakonczátlan folyó, mely azt a tréfát is megszokta tenni, hogy medrét évről évre tetszése szerint változtatja, a duna-gőzhajózási társaság és a kormány ál­tal kemény megfékezés alá került. A folyamat ugyanis, mely Barcsig eddig is hajózható volt, éppen most tisztít­ják meg attól a sok, az áradat által sodort fatörzsektől, melyek százával hevernek medrében, hogy, a gőzhajózás egész Zákányig, a magyar államvasútnak a horvátit parton épülő új álomásáig megnyitható legyen. A nagy fatörzsek műszaki katonák által robbantatnak szét dinamitra, s egy­szersmind a medret is tisztogatják a kotró gépekkel. A vizi út a legolcsóbb s igy az ország alsó vidékének forgalma a gőzh­ajózás által nagy lendületet nyer, valamint a Fiumé­val való összeköttetés is. A mádi haláláról a következőket táviratozzál? Szua­­kim­ból az „Achbar“-nak : Mohamed Ah­med pénteken, júli­us 19-én délután két órakor betegedett meg, s kívánságára azonnal egy táboron kívül lévő sátorba vitték. Orvosok nem lévén jelen, két misszionáriust hoztak a beteghez a­kik némi orvosi ismeretekkel is bírnak. Ezek azonnal kije­lentették, hogy a beteg fekete himlőt kapott, mely betegség ellen nincsen orvosság. A mádi erre utódjául unokaöcscsét, Abdullaht nevezte ki és átadta neki kardját. A vasárnapra hajló éjszakán a beteg állapota rosszabb lett, mire elbúcsú­zott övéitől és még figyelmeztette utódját arra, hogy foly­tassa a keresztények ellen a háborút. Reggeli öt órakor meghalt s mindjárt naplemente után eltemették a sátorában. Azután a sátrat felgyújtották. Politikai rövid hirek. — A bécsi cs. kir. mező­gazdasági társulat jövő évi ápr. 16-án hizottmarha kiállí­tást rendez Bécsben. A kiállításon szarvasmarha, juh és sertés lesz bemutatva fajra való különbség nélkül. Egye­düli követelmény, hogy a hizlalás Ausztria-Magyarország­­ban eszközöltetett legyen.­­ Afghanisztánban nagy örömet keltett, hogy az erok­ az indiai csillagrend nagy keresztjét kapta. Az emir midőn az angol királynő le­velét megkapta, 101 ágyúlövést létetett. Kabul város há­rom este egymásután ki volt világítva. Az adományozó levél másolatát mindenütt kifüggesztették. — A perzsa kormány Meshed és Sarrakhs közt távirati összeköttetést szándékozik létesíteni. — A franczia kormány kije­lenti a párisi román követnek, hogy a franczia tanintéze­tekben nem vesznek föl többé román növendékeket. A bresti tengerészeti iskola máris megtagadta három román növen­dék fölvételét.­­ Az osztrákokat ugyancsak meg­lepte a csehek ama törekvése, hogy a cseh nyelv a né­met nyelvvel egyenjogúsítassék. E czélból Bécsben a cse­hek egyesületet alapítottak. A csehek elég érettnek tartják a viszonyokat tervük keresztü­lvitelére, azaz, hogy a cseh nyelv Bécsben és Alsó-Ausztriában a német nyelvvel egyenlő jogban részesüljön. A cseh lapok mégis sajnálják, hogy az egyesület terve idő előtt lett köztudomású. — Az egyiptomi kilencz milliós kölcsön ügyében a fermánt csütörtökön küldték el a khedivének. — Az an­gol alsóház elfogadta a skótországi ügyek vezetésére lé­tesítendő minisztériumról szóló törvényjavaslatot. — Nem­zetközi kereskedelmi kongreszus. Ez évi szeptember 27-én Antwerpenben nemzetközi kereskedelmi kongreszus nyílik meg, melyen egy általános kereskedelmi törvény élet­­beléptetése fölött fognak tanácskozni. A kongreszusban részt vesznek : a belgák királya által kinevezett húsz tagú bizottság, a különböző államok hivatalos küldöttei, külön­böző testületek képviselői, kiket a bizottság külön meg­hív. A kongreszus két osztályra fog oszlani; az egyik osz­tály tanácskozási körébe a tengerészeti jog, a másik osz­tályába a váltójog fog tartozni. A kongreszus fő czélja oly módok fölött tanácskozni, melyekkel azt lehetne elérni, hogy a kereskedelmi törvénykezés valamennyi államban egy­öntetű legyen. — Görögország Tamás genuai her­­czeg tiszteletére a görög király és királyné lakomát adott a „Giovanni Bansati“ fedélzetén az alkalommal Georgisz király felköszönte Umbertó királyt és Margharéta királynét s kívánta, hogy az olasz hadi­tengerészet fejlődése mentül szerencsésebb legyen. A görög király hadsegéde a minap nyújtotta át Tamás herczegnek a Martini altengernagynak, mint az olasz hajósereg parancsnokának a görög megvál­tórend nagy keresztjét s a vele járó jelvényeket. — Fel­tűnést kelt Németországban, hogy a német császárné szerencsét kívánt Altman kath. főpapnak Berlinben 25 éves áldozár jubileuma alkalmából. — Mint a konstanti­nápolyi lapok jelentik, a portához közel álló körökben határozottan állítják, hogy az osztrák-magyar-török keres­kedelmi szerződés megkötésére vonatkozó tárgyalásokat, miután minden elvi kérdésre nézve megegyezés jött létre, a napokban mindenesetre befejezik. MINDSZENT­ SZEGVÁR VIDÉKE. Kortesigéretek. A múlt 1884. évi képviselő választásokat megelőzőleg azon hir kezdett egyszer Kecskeméten szárnyra kapni, hogy Pallavicini Sándor őrgróf a minisztériumnál kieszkö­zölte, mikép Mindszent Szegvár vidéke legközelebb külön járásbíróságot fog kapni, mert Mindszent székhelylyel egy új kir. járásbíróság alakítását fogja kivinni az atyáskodó őrgróf, s annak felállítása már csak idő kérdése. Mi őszin­tén örvendeztünk ezen hir hallatára,­­ azonban utánna járván a dolognak, meg­tudtuk, hogy ezt a hirt csakis a Pallavicini mellett korteskodók terjesztik, s a minisztéri­umban szóba se jött a mindszenti járásbíróság fellállitása. — Azért tehát rá se hederitettü­nk tovább a mende­mondára, és szántuk azon függetlenségi érzelmű választókat, kik az őrgróf nagyszájú kortesei meséinek hitelt adtak, s azon jó remény fejében, hogy majd a hatalmas őrgróf képviselő járásbíróságot, ezt-amazt fog nekik teremteni, és vidéküket teljesen boldoggá teendi, — a saját jó érzelmeiket elaltat­ták és 48-as igaz hitüktől eltántorodtak. — Mi tudtuk jól, hogy­­azon ígéretek nem fognak teljesülni, és a járás­bíróság csak kortesfogásból igértetik; — mint igértetett nemcsak a mindszent-szegvári kerületnek, hanem az or­szágban legalább 200 választókerület egyik-másik közsé­gének, — így nyilván­való volt, hogy a 200 kerületből 190 bizonyosan fel fog a kormány kortesei által ültettetnni, s a könynyen hivők szép reményei meghiusittatni. Czélját azonnan a kormány elérte, mert a csalétekre sok kiváncsi kerület — halként— a horgon akadt, — így járt a szegvár-mindszenti választó kerület is. Jó becsületes igaz, hivő népe hitelt adott az őrgróf és a kormány bérenczeinek­ Nem teljesített ígéretekkel a könnyen hívőket eltántoritot­­ták, a bátortalanokat tüzzel-vassal megfélemlítették, a tán­­torithatlan híveket pedig rablánczra vetették. — A kor­mánypárt működése teljes összevágó volt és sikeres is lett, — mert a kormány jelöltje győzelmét sikerült kicsikarni. Azonban az ígéretek megmaradtak ígéreteknek, — elmaradt még a várva-várt járásbíróság is. Ugyanis a folyó évi július első felében megjelent hiva­talos közlöny és több fővárosi lap értesítése szerint a kér­déses 10 járásbíróság a következő helyeken rendeltetett felállitatni: 1.) Budapest VII i. kerületében, 2.) Rétságon, 3.) Újbányán, 4.) Perlakon, 5.) Szepes- Újfaluban, 6.) Zsibón, 7 ) Tisza-Lökön, 8.) Nagy-Ilondán, 9.) Tisza Füreden és 10.) Vízaknán. — Tehát Mindszent nincs köztük! — Most már a mindszent szegvári választó­polgárok gondolkozhat­nak, hogy hitelt adjanak-e máskor a kormánypártiak ígé­reteinek; járásbíróságukat pedig számon kérhetik az ígéret­­tevő mameluk-kortesektől, mert képviselőjük Csanyon erről elfelejtett nekik -- beszámolni. AZ ÁRNYÉK. — HUMOHES/.K. —­­ NÉMETBŐL B. FERENCZY LÁSZLÓ.­­— Őseimre mondom — susogta báró Blau szom­szédnőjéhez — ön a legszebb lény, kivel életemben találkoztam. — Mily udvariasság báró — felesé­g megszólított legyezőjével játszadozva, mi alatt elpirulni igyekezett. — Udvariasság ?­­— kérdé a báró kissé szórakozot­tan — Őseimre mondom. . . — Azok is értettek talán az udvariassághoz ? — folytatá a hölgy a félbeszakított beszédet látszó­lag akaratlanul. Az elpirulás sora most az udvarias báróra került volna, kinek ősei Krakkóban egy szerény rőfös üzlet tulajdonosai voltak, de ő is csak igyekezett az elpiru­lást tőle kitelhetőleg megkísérteni. — Ugyan — hogy hívják ama fiatal embert ott, ki a sárosban X-yének udvarol ? A figyelmes szemlélőnek bizonyára nem kerülte ki figyelmét ama feltűnő gyorsaság, melylyel utóbbi szavait kiejté, — egy nemével a „tempó rubató­­nak“ — mint a műnyelv szokta nevezni és hogy

Next