Kecskemét, 1886. január-június (15. [14.] évfolyam, 1-26. szám)
1886-01-03 / 1. szám
1. szám. Melléklet a KECSKEMÉT“ 1886. évi 1-fő számához. A függetlenségi és 48-as párt szervezkedő közgyűlése. (Deczember 26.) Deczember 26-án d. u. 3 órakor tartotta a függetlenségi és 48-as párt szervezkedő közgyűlését. A „Nádor“ vendéglő tenne, hol a gyűlés tartatott, teljesen megtelt a pártunkhoz tartozó választópolgárokkal. Ott láttuk Bagi László árvaszéki elnököt, Lipthay Pál országgyűlési képviselőt, Mádi János bankigazgatót, dr. Horváth Ádám és dr. Kovács Pál jogtanárokat, Mészáros József és Szabó Mihály alkapitányokat, ifj. Bagi László t, főjegyzőt, Bódogh Lajos, Domokos Erili, Sárközy Pál, Szappanos István, Szokolay Mihály, Quirinyi Miklós ügyvédeket, Gömöry Frigyes közgyámot, számos iparos és gazdálkodó polgárt stb. A gyűlésen két indítvány körül forgott a vita; az egyik Bagi Lászlóé, mely a jelenlegi szervezet, a kettős, felső- és alsókerületi külön pártvezénylet fentartását czélozta, a másik Mádi Jánosé, dr. Kovács Pál módosításával, mely a régi egységes pártvezénylet visszaállítását kívánta. A pártgyűlés, miután Bagi László is hozzájárult a Mádi-Kovács-féle indítványhoz, egyhangúlag az utóbbi indítvány mellett nyilatkozott. A másik nevezetes momentuma volt a gyűlésnek az, hogy dr. Horváth Ádám választatott meg pártelnökké, s így a vezénylet fiatal, tettrekész kezekbe jutott. * * * A gyűlésről szóló tudósításunk a következő: Bagi László elnök a gyűlést megnyitván, szervezkedésre és összetartásra hívja fel a párt tagjait, melyre a mai viszonyok között nagyon is nagy szükség van. Ő, mint a pártnak egyik legrégibb tagja, nagyon jól tudja, mily nehézségekkel kellett megküzdeni, míg a győzelmet kivívhatták. Az újabb törvényjavaslatok pedig még több nehézségeket gördítenek a párt útjába, s ezért van nagy szükség a szervezkedésre. Midőn 84-ben a 48-as kör felhívására szervezkedő gyűlést hívott egybe, az addig oly erős függetlenségi párt, egy társadalmi kérdés miatt megoszlott s szétzüllőfélben volt, s a legjobb tagok egy része elhagyta a pártot. Az akkori gyűlés zajos volt, s az ott történt kifakadások annyira elkeserítették a vezéreket, hogy közülök a legtevékenyebbek visszavonultak. A gyűlés őt választotta meg a függő párt elnökévé, s bár öreg ember, és hivatva sem érzi magát a vezérszerepre, miután senki sem vállalkozott, elfogadta az elnöki tisztet, mert látta, hogy a párt különben végkép szétoszlik. Jöttek azután szomorú idők, csalódás csalódás után érte a pártot, s bár a vezérek elcsüggedtek a hiábavaló erőfeszítésben, sikerült mégis az egyik kerületben Lipthay Pál személyében 48-as függetlenségi képviselőt választani. (Éljenzés.) A mai napra azért hívta össze a választókat, nyilatkozzanak, várjon fenn akarják-e tartani az eddigi szervezetet? ő a maga részéről ajánlja, válasszon a gyűlés egy pártelnököt, az alsó- és felsőkerület részére vezérbizottsági elnököket, akik azután az új vezérbizottság megalakításáról gondoskodjanak. A végrehajtó bizottság pedig az elnökből s hozzájuk adott egy-egy tagból álljon. Ez, a párt szervezése a czél, s midőn ezt ajánlja a polgárok figyelmébe, lemond az elnökségről, melyet úgy is csak ideiglenesen vállalt el, egyidejűleg a két vezérbizottság lemondását is bejelenti. Amit tehetett, azt megtette, s ezért köszönetet nem vár, nem is kér, mert kötelességét teljesítette. Végül megköszönve a választók bizalmát, ajánlja magát továbbra is szives jóindulatukba s fölkéri, válasszanak a gyűlés vezetésére korelnököt. (Éljen Bagi László kiáltások. Lelkes éljenzés!) Bagi László a korelnöki helyet elfoglalva, fölkéri a polgárokat a nyilatkozattételre . Elsőnek szót emel. Lipthay Pál: Midőn engedelmet kér, hogy a mai alkalommal helyzetéből kifolyólag szót emelhessen s a midőn arról van szó, hogy egy erős pártot szervezzenek, azt a kérdést intézi az összegyűlt polgárokhoz, hogy szükségét érzik-e annak, hogy legyen Kecskeméten egy független párt, (Zajos kiáltások: Igen! Igen!) hogy legyen egy párt, melynek czélja nem haszonlesés, hanem a nép jólétének előmozdítása, melynek jelszava nem a hatalom, hanem a haza, melynek eszménye nem Tisza Kálmán, hanem Kossuth Lajos. (Viharos éljenzés!) Kérdi, akarnak-e egy erős, hatalmas függetlenségi pártot, vagy meg vannak elégedve a mai helyzettel ? (Nem! Nem vagyunk!) Ha nincsenek megelégedve, ha meggyőződésük, hogy a mai állami élet csak csalás, ámítás, porhintés a nemzet szemébe, ha meggyőződésük, hogy a nemzet a mai állapotok mellett nem boldog, hogy a magyar nép, mely itt hazát szerzett s ezt ezer éven át fenntartotta, egy átkos politika miatt nem leli többé honát a hazában, ha meggyőződésük, hogy Tisza a népcsalás, népámitás, a nemzeti süllyedés, a korrupció megteremtője, ha meggyőződésük, hogy Magyarország nagygyá, boldoggá, a nép vagyonossá, csak akkor lehet, ha igyekezünk minél előbb megbuktatni a Tiszakormányt, akkor tanácskozzak — úgymond — hogyan alkothatunk egy hatalmas, erős függetlenségi pártot, melyivel bátran szembe szállhatunk az ellenséggel. (Éljenzés.) Most csak ennyit akarok mondani, azonban föntartom magamnak, hogy a részletekhez hozzászólhassak. (Éljenzés.) Mádi János beszéde következő volt: Előttem szóló kedves barátom Lipthay Pál azt a kérdést intézte hozzánk választókhoz, ha várjon akarunk-e függetlenségi pártot. A közhangulat megfelelt rá. A függetlenségi pártra nemcsak itt városunkban, de mindenütt, az egész országban olyan nagy szükség van, hogy az igaz magyar ember előtt kérdés tárgyát nem is képezi. (Élénk helyeslés.) Itt mindannyiunkat az a meggyőződés táplál, hogy jöhetnek ugyan bármily nehéz idők, de a párt jelszavát, a pártot kiölni nem lehet. „Teher alatt nő a pálma!És minél nehezebb a küzdelem, minél nagyobb a teher, annál nagyobb a győzelem dicsősége. És én nekem kiolthatatlan meggyőződésem, hogy Magyarország máskép, mint e párt elveivel, boldogulni nem képes. Ma lehet Magyarország olyan, mint a hajóhúzó ló, melynek bőrére számítanak, de más nem! Amit ma fizetni kénytelenek vagyunk, azt idegen érdekekért tesszük, de ha Magyarország önálló lesz, lehet a teher még oly nagy, szívesen elviseljük, mert tudjuk, hogy az a nemzeté lesz, a nemzet részére gyümölcsöz, Így azonban, mikor fehér rabszolgává lesz a magyar, mikor fizettetnek velünk, ha nem bírjuk, ha összeroskadunk is, mikor ott állnak a költségvetésben a milliók javulásként feltüntetve, mint óriási hazugságok, mert az egész nem egyéb óriási hazugságnál, ámításnál, így már ez nem is adózás, hanem zsarolás, mert nem a jövedelmet, a tőkét veszi igénybe a kormány. Az hát a kérdés, kell-e függetlenségi párt? Kell-e — és ha 10 ember marad is e zászló alatt, kell, hogy az a 10 ember is odadörögje a kormány fülébe e hangot: „Eddig és ne tovább !“ — Kell-e függetlenségi párt ? Nagyon is kell, (Zajos fölkiáltások: Úgy van! Úgy van!) és hogy legyen függetlenségi párt ez csak tőlünk, a választóktól függ. És nemcsak ezektől, de függ a nem választóktól is, mert mi előttünk a kettő közt nincsen különbség, mi előttünk a nem választó nem csőcselék, hanem honpolgár s a mi pártunk jelszava nem ez, de a jogok kiterjesztése. Kell hát igenis függetlenségi párt s ha nem lesz, egyedül csak rajtunk múlik. Aki újságokat olvas, tudni fogja, hogyan akarják a nemzet testéről a bőrt lehúzni. És itt szól az újabb törvényjavaslatokról s az 5 éves mandátumról. Majd így folytatja: Igenis kell függetlenségi párt, mely azt kívánja, hogy a népnek minél több alkalom nyúttassék a kormánypolitika fölötti nyilatkozásra. Igenis kell is nem lehet, nem szabad lenni függetlenségi párt nélkül! (Zajo s éj e a z ó s.) És ha valaki eltévedt is közülünk, bár sohasem hittem volna, de megtörtént, azért mindig visszajöhet. Ezután áttér a pártszervezetére, kijelenti, hogy személyeket megbántani nem akar, ő a vezérbizottságot nagyon becsüli, de a most felállott szervezetben nagyon sok hibát lát s szerinte az egységes szervezet mellett sokkal több eredményt lehet elérni, amint azt a régibb idők tanulságai bizonyítják. Azért indítványa oda terjed, hogy egy újabb gyűlés válassza meg a pártelnököt, aki egy hó leforgása alatt hívja össze a választókat s azok válasszanak együttesen egy 26 tagból álló vezérbizottságot. Addig pedig a régi vezérbizottság készítsen egy pártanyakönyvet, melybe a függetlenségi párti választók névsora felvetessék, hogy az új vezérbizottság tudhassa biztosan, kik a mi embereink s ne jöhessen elő az, hogy 13 próbás más pártiak foglaljanak el bizalmi állást. (Élénk éljenzés.) Utána Vak József szólott s szintén sürgette a párt szervezkedését, majd ifj. Bagi László állott fel s kijelenté, hogy miután a 48-as és függetlenségi párt egy pártot képez, nincs szükségünk két pártvezényletre és két vezérbizottságra. Az erők csakis egységes pártvezénylet mellett fejthetők ki legjobban, míg a kétoldalú pártvezénylet az erők elforgácsolását eredményezné, ezért mind a felső-, mind az alsókerületre egységes pártvezényletet, egy vezérbizottság alakítását óhajtja. Végül azt indítványozta, hogy egy városi bizottsági elnök is választassék, ki — hogy úgy mondja — a városi függetlenségi pártnak legyen vezetője. Minthogy azonban ez utóbbi kérdés nem tartozott a napirendre, az a vezérbizottsághoz utasítandónak mondatott ki. Ezután dr. Kovács Pál szólalt fel. Szerinte két indítvány lett a gyűlésben fölvetve; az egyik, mely a mai szervezetet óhajtja fenntartani s a másik, mely az egységes pártszervezetet czélozza. Ő egy közvetítő indítványt tesz, mely szerint hozassák be az egységes vezénylet, vagyis válaszszon a mai gyűlés egy pártelnököt, aki köteleztessék egy hó leforgása alatt az alsó és felsőkerületet külön-külön összehívni. Ezek mindegyike 12-12, tehát összesen 24 vezérbizottsági tagot válasszon, kik az elnök vezetése alatt rögtön egységes bizottsággá alakulnak. Ez által egyik kerület sem lesz túlsúlyban a másik fölött, s elértk egyszersmind az egységes vezénylet is, mely hogy nem veszedelmes, kitűnik ha meggondoljuk, hogy itt nincsenek ellenséges pártok nincsenek ellentétes érdekek, itt csak egy párt és egy érdek van s az a függetlenségi párt s annak érdeke. A pártanyakönyvek vezetését azonban az új vezérbizottságra óhajtaná bízni. (Élénk helyeslés.) Bódogh Lajos azt indítványozza, hogy a mai napra összehívott pártgyűlés válassza meg a pártelnököt. Azon indítványhoz hozzájárul, hogy a vezérbizottság 24 tagból álljon, azonban azt nem tartja helyesnek, hogy az összes vezérbizottsági tagok e pártgyűlés által választassanak , hanem a kerületek jogainak épségben tartása végett szükséges és czélszerűnek tartja, hogy mind a felső- mind az alsó-kerület külön válassza meg a maga vezérbizottságát. Miért szerinte a mai pártgyűlés feladata csak pártelnök megválasztása, kinek azután tétessék kötelességévé, hogy mind a két kerületben külön hívjon össze pártgyűlést és ott egymástól függetlenül alakuttasanak meg a vezérbizottságok. Utánna, Dr. Horváth Ádám „emel szót az egységes pártszervezet mellett. Ő az egyszerűség és természetesség híve s mint ilyen nem tudja megegyeztetni az egyszerűséggel és természetességgel, hogy a függetlenségi párt vezényletében 5—6 féle fórum is legyen. Ellene van a kettős pártvezényletnek azért is, mert így megtörténhetik, hogy az egyik vezérbizottság a másikra tolja a munkát abban a jó hiszemben, hogy az nem ő hozzá tartozik. Ugyanazért pártolja Mádi indítványát dr. Kovács Pál módosítványával. (Élénk tetszés és helyeslés.) Végül: Mádi János élt a zárszóval, kijelentvén, hozzájárulását dr. Kovács Pál módosítványához. Miután még Bagi László is elfogadta a Mádi- Kovács-féle indítványt, a gyűlés egyhangúlag mellette nyilatkozott, kijelentvén, hogy ezen szervezet 3 évre szól. * * * Ezután a jelenvoltak lelkes éljenzése közt szintén egyhangúlag dr. Horváth Ádám választatott meg a függetlenségi 48-as párt elnökévé. Végül a közgyűlés Bagi Lászlónak egyhangúlag bizalmat és köszönetet szavaz, amire a gyűlés az új elnök köszönetét kifejező szavai után véget ért. KECSKEMÉT, MEGHÍVÓ. A függetlenségi és 48-as párthoz tartozó t. polgártársaimat felkérem, hogy a vezérbizottsági tagok megválasztása czéljából 1886. évi január hó 10-én (vasárnap) tartandó gyűlésre megjelenni szíveskedjenek. A felsőkerületi vezérbizottsági tagok a „Népkör“-ben d. u. 3 órakor, az alsókerületiek a „48- as kör“-ben d. u. 5 órakor választatnak. Tisztelt polgártársak ! Pártunk újjászervezése, jövője a vezérbizottság helyes megalakításától függ! Jöjjünk össze mennél nagyobb számban a választás megejtésére ! Kecskemét, 1886. január 1. Dr. Horváth Ádám, a kecskeméti függetl. és 48-as párt elnöke. A HÖLGYFUTÁR. EMLÉKEZÉS A FORRADALOM UTÁNI IRODALOMRA. BALÁZS SÁNDORTÓL. Igénytelen kis alakú féliven megjelenő szépirodalmi és társadalmi tartalmú napilap volt, melyet Kozma Vazul nyomdász mint kiadó, Nagy Ignácz mint szerkesztő az 1850-dik év már nem emlékszem egész biztonsággal melyik havában indították meg. Rendkívül színtelen, ártatlan lap volt különösen eleinte, — de nem is igen lehetett más. Nem csak azért, mert a rendőri censura rendkívüli szigorral járt el minden magyar lap és könyv irányában, hanem azért is, mert nem léteztek magyar írók. Ki bujdosott, ki börtönben síütődött, ki katonának volt besorozva. A legtöbbnek pedig még nevét megemlíteni sem volt szabad, de nem is lett volna tanácsos, mert a rendőrség rögtön kérdőre fogta volna a szerkesztőt, hogy tudassa vele az illető rejtekhelyét. Mert a régibb magyar írók közül egy sem létezett, ki többé kevésbbé, egy vagy más tekintetben nem kompromitálta volna magát a forradalomban. S ezért mindnyájan üldözés tárgyai voltak. Jókai bujdosott, Jósika mint száműzött külföldön élt, Kúthy Lajos, a szerencsétlen Kúthy Lajos pedig kétségbeesve nemzete és hazája jövendője fölött, de különben sem levén képes nélkülözéseket tűrni, hivatalt vállalt s ezzel nevét népszerűtlenné és gyűlöltté tette a nemzet előtt, ki sohasem tudta megbocsátani neki, hogy mint a nagy vértanúnak, gróf Batthyáni Lajosnak volt titkára egyike volt a legelső magyar embereknek, kik az önkényes uralom szolgálatába léptek. Frankenburg Bécsben hivatalnoskodott és akkor éppen semmit sem irt vagy legalább nem bocsátott közre. Lauka Gusztáv volt az egyetlen a régibb írók közül, kinek nevével egy-egy vig beszély vagy humorisztikus vidéki levél alatt gyakrabban lehetett a Hölgyfutárban találkozni. Maga a szerkesztő Nagy Ignácz egy már testben, lélekben megtört öreg ember volt, ki egy pár életen, adomán és híren kívül édes keveset írt lapjába. Vajda János és Lévay József is, valamint Lisznyay Kálmán és Székely József is csak később mertek a nyilvánosság terén mutatkozni. A Hölgyfutárba tehát az egy Lanka Gusztávon kívül többnyire csak ismeretlen nevű kezdő fiatal emberek írtak, vagy szórványosan álnév alatt egy-egy régibb író. A fiatal kezdő irók közül midőn én Pestre kerültem, legismeretesebb volt Roboz, ki itt szerzett magának nevet, töméntelen sokat irt s a közönség tetszését megnyerte, valamint Beöthy László, ki humorisztikus novelláival és más életes dolgozataival csakhamar a közönség kedvenczévé vált. Kritikákkal és aesthetikai dolgozatokkal Atády Vilmos látta el a lapot, ki később azonban egészen elhalgatott és ügyvédkedésre adta magát. Azután lassan kint következett az úgynevezett új generáció: Tóth Endre, Tóth Kálmán, Zalár, P. Szathmáry Károly, Abonyi Lajos, később Vadnay Károly, én és még néhányan, kik azonban korán kiállottak a küzdők sorából. De a Hölgyfutár daczára annak, hogy csak újonczokból álló gárda fölött rendelkezett, akik akkor első szárnypróbálgatásaikat tették, mégis bírálást töltött be és szolgálatot tett úgy a közönségnek mint az irodalomnak és egyáltalában a magyar társadalomnak. Szórakozást és vigasztalást nyújtott a levert és kétségbeesett nemzetnek, a fővárosban egy kis szigetet, a magyar társadalom és művészet központját képezte s mindenek fölött az által, hogy az újabb irói generációt úgyszólva megteremtette és fölnevelte. Ez a jó Nagy Ignácz irodalmi pályájának egyik legnagyobb és örök érdeme marad. Nem akarok most Nagy Ignácz írói jellemzésébe bocsátkozni. A „Tisztújítás“ stb., szerzőjét eléggé ismeri a magyar közönség, itt csak az író magán egyéniségéről akarok beszélni, kit a véletlen szerencséjéből közelebbről volt alkalmam megismerhetni. Én voltam ugyanis a Hölgyfutár első segédszerkesztője, midőn már Nagy Ignácz annyira elgyöngült, hogy az újdonságok és színi kritikák megírása is terhére vált. Azaz, hogy nem is annyira segédszerkesztő mint újdonság író voltam, mert a beküldött művek átolvasását és kicsiszolását, valamint a lap revízióját ezután is Nagy Ignácz végezte. Én pedig csak híreket és újdonságokat szedtem össze hallomásomból és a kávéházakban levő lapokból. Mert akkor még szerkesztőségről nem volt szó. N így Ignáczot, valahányszor csak megjelentem nála, mindig az Íróasztala előtti karosszékben ülve találtam olvasgatva a kéziratokat, vagy hátra dőlve elmélázva. Előtte tálcza borral, melyből időközönkint ivogatott egy-egy félpohárral. Arcza komoly, sőt komor volt s szemeiből életunalom és fájdalom volt kiolvasható. Lábai oly gyöngék voltak, hogy már nem is járt ki lakásáról. Neje többnyire ott kötögetett oldala mellett, de ha idegen jött látogatóba, rögtön odahagyta a szobát. A rossz nyelvek azt beszélték, hogy az öreg úr féltékeny, ami különben nem is lett volna csoda. Arcza vörös bikacsókkal volt tele s általában egyike volt a legrútabb arczoknak, csak nagy nehezen lehetett rajta fölfedezni a szellem bizonyos kinyomatát, ami rút vonásait némileg enyhítette. Fiatal korában élénk és szellemes társalgó volt, lelke a mulatságoknak, de ekkor már komor világgyűlölővé vált, hallgatag, aki egyetlen szóval sem mondott többet, mint éppen mondania kellett. „El tetszett hozni a kéziratot, köszönöm, alásszolgája !•* — Ez volt rendes társalgásunk. Egy napon nem volt otthon a felesége, leültetett, sőt borral is megkínált. Mintegy negyedóráig voltam nála, anélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Én sem szóltam, szerénységből azt vártam, hogy ő kezdjen valamit, de bizony nem kezdett. Utoljára megsokaltam a dolgot. Felkeltem s azt mondom, hogy elég lesz már a csevegésből, meghajtottam magamat. Erre is csak annyit felelt, hogy alasszolgája. Még el sem mosolyodott. Kedélye is nyomott és beteg volt, s hogy még egészen el nem fonnyadt, egyetlen egyszer adta jelét. Egy tavaszi délután vékony kabátban mentem hozzá, pedig odakünn tavaszi eső esett és metsző szél fújt. De a reggel még szép volt s oly meleg, hogy ettől elámitva ifjú könnyelműségemből eladtam felöltőmet. De a nemezis haz már utolért. Dideregve léptem szobájába. Ő észrevett és azt kérdezte, miért nem veszek felsőkabátot. - Fogadásból. Felesém zavarodottan. - Hogy hogy? - Ma reggel oly meleg szép idő volt, hogy egyik barátommal fogadtam, hogy e tavaszon nem fogok többé felöltőt fölvenni. Erre kissé mégis elmosolyodott mert kitalálta a valóságot. — Fiatal koromban én is sokszor tettem ily fogadást, azért adok önnek egy jó tanácsot. Vegyen magára két inget, ha van. Ez volt egyetlen kedélyes szó, mit valaha tőle hallottam, de ez is mily rideg! Mily életiskolán mehetett a szegény öreg is keresztül! 1886. január 3. 1 Kereskedők figyelmébe! | V A Héjjas-féle házban többemlbeli a 7 lakás 2 X kiadó. Z 2 Bővebb értesítéssel szolgál: A § Héjjas Mihály | Z vagy ugyanott a házmester. 19 Z