Kecskemét, 1886. január-június (15. [14.] évfolyam, 1-26. szám)

1886-01-03 / 1. szám

1. szám. M­elléklet a K­ECSKEMÉT“ 1886. évi 1-fő számához. A függetlenségi és 48-as párt szervezkedő közgyűlése. (Deczember 26.) Deczember 26-án d. u. 3 órakor tartotta a függetlenségi és 48-as párt szervezkedő közgyűlését. A „Nádor“ vendéglő tenne, h­ol a gyűlés tartatott, teljesen megtelt a pártunkhoz tartozó választópolgárokkal. Ott láttuk Bagi László ár­vaszéki elnököt, Lipthay Pál országgyűlési kép­viselőt, Mádi János bankigazgatót, dr. Horváth Ádám és dr. Kovács Pál jogtanárokat, Mészáros József és Szabó Mihály al­kapitányokat, ifj. Bagi László t, főjegyzőt, Bódogh Lajos, Domokos Erili, Sárközy Pál, Szappanos István, Szokolay Mihály, Quirinyi Miklós ügyvédeket, Gömöry Fri­gyes közgyámot, számos iparos és gazdálkodó polgárt stb. A gyűlésen két indítvány körül forgott a vita; az egyik Bagi Lászlóé, mely a jelenlegi szervezet, a kettős, felső- és alsókerületi külön pártvezénylet fen­tartását czél­ozta, a másik Mádi Jánosé, dr. Kovács Pál módosításával, mely a régi egységes pártvezénylet visszaállítását kí­vánta. A pártgyűlés, miután Bagi László is hoz­zájárult a Mádi-Kovács-féle indítványhoz, egy­hangúlag az utóbbi indítvány mellett nyilatko­zott. A másik nevezetes momentuma volt a gyű­lésnek az, hogy dr. Horváth Ádám választa­tott meg pártelnökké, s így a vezénylet fiatal, tettrekész kezekbe jutott. * * * A gyűlésről szóló tudósításunk a következő: Bagi László elnök a gyűlést megnyitván, szervezkedésre és összetartásra hívja fel a párt tagjait, melyre a mai viszonyok között nagyon is nagy szükség van. Ő, mint a pártnak egyik legrégibb tagja, nagyon jól tudja, mily nehézsé­gekkel kellett megküzdeni, m­íg a győzelmet ki­vívhatták. Az újabb törvényjavaslatok pedig még több nehézségeket gördítenek a párt útjába, s ezért van nagy szükség a szervezkedésre. Midőn 84-ben a 48-as kör felhívására szervezkedő gyű­lést hívott egybe, az addig oly erős független­ségi párt, egy társadalmi kérdés miatt megosz­lott s szétzüllőfélben volt, s a legjobb tagok egy része elhagyta a pártot. Az akkori gyűlés zajos volt, s az ott történt kifakadások annyira elkeserítették a vezéreket, hogy közülök a leg­­tevékenyebbek visszavonultak. A gyűlés őt vá­lasztotta meg a függő párt elnökévé, s bár öreg ember, és hivatva sem érzi magát a vezérsze­repre, miután senki sem vállalkozott, elfogadta az elnöki tisztet, mert látta, hogy a párt kü­lönben végkép szétoszlik. Jöttek azután szomorú idők, csalódás csalódás után érte a pártot, s bár a vezérek elcsüggedtek a hiábavaló erőfeszítés­ben, sikerült mégis az egyik kerületben Lipthay Pál személyében 48-as függetlenségi képviselőt vá­lasztani. (Éljenzés.) A mai napra azért hívta össze a választókat, nyilatkozzanak, várjon fenn akarják-e tartani az eddigi szervezetet? ő a maga részéről ajánlja, válasszon a gyűlés egy pártelnököt, az alsó- és felsőkerület részére ve­­zérbizottsági elnököket, akik azután az új vezér­bizottság megalakításáról gondoskodjanak. A vég­rehajtó bizottság pedig az elnökből s hozzájuk adott egy-egy tagból álljon. Ez, a párt szerve­zése a czél, s midőn ezt ajánlja a polgárok figyelmébe, lemond az elnökségről, melyet úgy is csak ideiglenesen vállalt el, egyidejűleg a két vezérbizottság lemondását is bejelenti. Amit tehetett, azt meg­tette, s ezért köszönetet nem vár, nem is kér, mert kötelességét teljesítette. Végül megköszönve a választók bizalmát, ajánlja magát továbbra is szives jó­indulatukba s föl­kéri, válasszanak a gyűlés vezetésére korelnököt. (Éljen Bagi László kiáltások. Lel­kes éljenzés!) Bagi László a korelnöki helyet elfoglalva, fölkéri a polgárokat a nyilat­kozattételre . Elsőnek szót emel. Lipthay Pál: Midőn engedelmet kér, hogy a mai alkalommal helyzetéből kifolyólag szót emelhessen s a midőn arról van szó, hogy egy erős pártot szervezzenek, azt a kérdést in­tézi az összegyűlt polgárokhoz, hogy szükségét érzik-e annak, hogy legyen Kecskeméten egy független párt, (Zajos kiáltások: Igen! Igen!) hogy legyen egy párt, melynek czélja nem haszonlesés, hanem a nép jólétének elő­mozdítása, melynek jelszava nem a hatalom, hanem a haza, melynek eszménye nem Tisza Kálmán, hanem Kossuth Lajos. (Viharos él­jenzés!) Kérdi, akarnak-e egy erős, hatalmas függetlenségi pártot, vagy meg vannak elégedve a mai helyzettel ? (Nem! Nem vagyunk!) Ha nincsenek megelégedve, ha meggyőződésük, hogy a mai állami élet csak csalás, ámí­tás, porhintés a nemzet szemébe, ha meggyőző­désük, hogy a nemzet a mai állapotok mellett nem boldog, hogy a magyar nép, mely itt hazát szerzett s ezt ezer éven át fenntartotta, egy átkos politika miatt nem leli többé honát a ha­zában, ha meggyőződésük, hogy Tisza a népcsa­­lás, népámitás, a nemzeti süllyedés, a korrup­ció megteremtője, ha meggyőződésük, hogy Ma­gyarország nagygyá, boldoggá, a nép vagyonossá, csak akkor lehet, ha igyekezünk minél előbb megbuktatni a Tiszakormányt, akkor tanács­kozzak — úgymond — hogyan alkothatunk egy hatalmas, erős függetlenségi pártot, mely­­ivel bátran szembe szállhatunk az ellenséggel. (Éljenzés.) Most csak ennyit akarok mondani, azonban föntartom magamnak, hogy a részletekhez hozzászólhassak. (Éljenzés.) Mádi János beszéde következő volt: Előt­tem szóló kedves barátom Lipthay Pál azt a kérdést intézte hozzánk választókhoz, ha várjon akarunk-e függetlenségi pártot. A közhangulat megfelelt rá. A függetlenségi pártra nemcsak itt városunkban, de mindenütt, az egész ország­ban olyan nagy szükség van, hogy az igaz ma­gyar ember előtt kérdés tárgyát nem is képezi. (Élénk helyeslés.) Itt mindannyiunkat az a meg­győződés táplál, hogy jöhetnek ugyan bármily nehéz idők, de a párt jelszavát, a pártot kiölni nem lehet. „Teher alatt nő a pálma!É­s minél nehezebb a küzdelem, minél nagyobb a teher, annál nagyobb a győzelem dicsősége. És én ne­kem kiolthatatlan meggyőződésem, hogy Magyar­­ország máskép, mint e párt elveivel, boldogulni nem képes. Ma lehet Magyarország olyan, mint a hajóhúzó ló, melynek bőrére számítanak, de más nem! A­mit ma fizetni kénytelenek va­gyunk, azt idegen érdekekért tesszük, de ha Magyarország önálló lesz, lehet a teher még oly nagy, szívesen elviseljük, mert tudjuk, hogy az a nemzeté lesz, a nemzet részére gyümöl­csöz, Így azonban, mikor fehér rabszolgává lesz a magyar, mikor fizettetnek velünk, ha nem bírjuk, ha összeroskadunk is, mikor ott állnak a költségvetésben a milliók javulásként feltüntetve, mint óriási hazugságok, mert az egész nem egyéb óriási hazugságnál, ámításnál,­­ így már ez nem is adózás, hanem zsarolás, mert nem a jö­vedelmet, a tőkét veszi igénybe a kormány. Az hát a kérdés, kell-e függetlenségi párt? Kell-e — és ha 10 ember marad is e zászló alatt, kell, hogy az a 10 ember is odadörögje a kor­mány fülébe e hangot: „Eddig és ne tovább !“ — Kell-e függetlenségi párt ? Nagyon is kell, (Zajos fölkiáltások: Úgy van! Úgy van!) és hogy legyen függetlenségi párt ez csak tőlünk, a választóktól függ. És nemcsak ezektől, de függ a nem választóktól is, mert mi előttünk a kettő közt nincsen különbség, mi előttünk a nem választó nem csőcselék, hanem honpolgár s a mi pártunk jelszava nem ez, de a jogok kiterjesztése. Kell hát igenis független­ségi párt s ha nem lesz, egyedül csak rajtunk múlik. Aki újságokat olvas, tudni fogja, hogyan akar­ják a nemzet testéről a bőrt lehúzni. És itt szól az újabb törvényjavaslatokról s az 5 éves mandátumról. Majd így folytatja: Igenis kell függetlenségi párt, mely azt kívánja, hogy a népnek minél több alkalom nyúttassék a kor­mánypolitika fölötti nyilatkozásra. Igen­is kell i­s nem lehet, nem szabad lenni függetlenségi párt nélkül! (Z­a­j­o s é­­­j e a z ó s.) És ha va­laki eltévedt is közülünk,­­ bár sohasem hit­tem volna, de megtörtént, azért mindig vissza­jöhet. Ezután áttér a pártszervezetére, kijelenti, hogy személyeket megbántani nem akar, ő a vezérbizottságot nagyon becsüli, de a most fel­­állott szervezetben nagyon sok hibát lát s szerinte az egységes szervezet mellett sokkal több eredményt lehet elérni, amint azt a régibb idők tanulságai bizonyítják. Azért indítványa oda terjed, hogy egy újabb gyűlés válassza meg a pártelnököt, aki egy hó leforgása alatt hívja össze a választókat s azok válasszanak együtte­sen egy 26 tagból álló vezérbizottságot. Addig pedig a régi vezérbizottság készítsen egy párt­­anyakönyvet, melybe a függetlenségi párti vá­lasztók névsora felvetessék, hogy az új vezérbi­zottság tudhassa biztosan, kik a mi embereink s ne jöhessen elő az, hogy 13 próbás más pár­tiak foglaljanak el bizalmi állást. (Élénk él­jenzés.) Utána V­a­­­k József szólott s szintén sür­gette a párt szervezkedését, majd ifj. Bagi László állott fel s kije­lenté, hogy miután a 48-as és függetlenségi párt egy pártot képez, nincs szükségünk két pártvezényletre és két vezérbizottságra. Az erők csakis egységes pártvezénylet mellett fejthetők ki legjobban, m­íg a két­oldalú pártvezénylet az erők elforgácsolását eredményezné, ezért mind a felső-, mind az alsókerületre egységes pártve­zényletet, egy vezérbizottság alakítását óhajtja. Végül azt indítványozta, hogy egy városi bi­zottsági elnök is választassék, ki — hogy úgy mondja — a városi függetlenségi pártnak legyen vezetője. Minthogy azonban ez utóbbi kérdés nem tar­tozott a napi­rendre, az a vezérbizottsághoz utasítandónak mondatott ki. Ezután dr. Kovács Pál szólalt fel. Sze­rinte két indítvány lett a gyűlésben fölvetve; az egyik, mely a mai szervezetet óhajtja fenn­tartani s a másik, mely az egységes pártszer­vezetet czélozza. Ő egy közvetítő indítványt tesz, mely szerint hozassák be az egységes vezénylet, vagyis válasz­­szon a mai gyűlés egy pártelnököt, a­ki kötelez­­tessék egy hó leforgása alatt az alsó és felső­kerületet külön-külön összehívni. Ezek mind­egyike 12-12, tehát összesen 24 vezérbizottsági tagot válasszon, kik az elnök vezetése alatt rög­tön egységes bizottsággá alakulnak. Ez által egyik kerület sem lesz túlsúlyban a másik fö­lött, s elért­k egyszersmind az egységes vezény­let is, mely hogy nem veszedelmes, kitűnik ha meggondoljuk, hogy itt nincsenek ellenséges pártok nincsenek ellentétes érdekek, itt csak egy párt és egy érdek van s az a függetlenségi párt s annak érdeke. A pártanyakönyvek veze­tését azonban az új vezérbizottságra óhajtaná bízni. (Élénk helyeslés.) Bódogh Lajos azt indítványozza, hogy a mai napra összehívott pártgyűlés válassza meg a pártelnököt. Azon indítványhoz hozzá­járul, hogy a vezérbizottság 24 tagból álljon,­­ azon­ban azt nem tartja helyesnek, hogy az összes vezérbizottsági tagok e pártgyűlés által válasz­tassanak , hanem a kerületek jogainak épségben tartása végett szükséges és czélszerűnek tartja, hogy mind a felső- mind az alsó-kerület külön válassza meg a maga vezérbizottságát. Miért szerinte a mai pártgyűlés feladata csak pártelnök megválasztása, kinek azután tétessék kötelessé­gévé, hogy mind a két kerületben külön hívjon össze pártgyűlést és ott egymástól függetlenül alakuttasana­k meg a vezérbizottságok. Utánna, Dr. Horváth Ádám „emel szót az egysé­ges pártszervezet mellett. Ő az egyszerűség és természetesség híve s mint ilyen nem tudja megegyeztetni az egyszerűséggel és természe­tességgel, hogy a függetlenségi párt vezényleté­ben 5—6 féle fórum is legyen. Ellene van a kettős pártvezényletnek azért is, mert így megtör­ténhetik, hogy az egyik vezérbizottság a má­sikra tolja a munkát abban a jó hiszemben, hogy az nem ő hozzá tartozik. Ugyanazért pártolja Mádi indítványát dr. Kovács Pál módosítványával. (Élénk tetszés és he­lyeslés.) Végül: Mádi János élt a zárszóval, kijelentvén, hozzájárulását dr. Kovács Pál módosítványához. Miután még Bagi László is elfogadta a Mádi- Kovács-féle indítványt, a gyűlés egyhangúlag mellette nyilatkozott, kijelentvén, hogy ezen szer­vezet 3 évre szól. * * * Ezután a jelenvoltak lelkes éljenzése közt szintén egyhangúlag dr. Horváth Ádám vá­lasztatott meg a függetlenségi 48-as párt elnökévé. Végül a közgyűlés Bagi Lászlónak egyhangúlag bizalmat és köszönetet szavaz, a­mire a gyűlés az új elnök köszönetét kifejező szavai után vé­get ért. K­ECSKEMÉT, MEGHÍVÓ. A függetlenségi és 48-as párthoz tartozó t. polgártársaimat felkérem, hogy a vezérbi­zottsági tagok megválasztása czél­jából 1886. évi január hó 10-én (vasárnap) tartandó gyűlésre megjelenni szíveskedjenek. A felsőkerületi vezérbizottsági tagok a „N­é­p­k­ö­r“-ben d. u. 3 órakor, az als­ó­­kerületiek a „4­8- as kö­r“-ben d. u. 5 órakor választatnak. Tisztelt polgártársak ! Pártunk újjászervezése, jövője a vezérbizottság helyes megalakításától függ! Jöjjünk össze mennél nagyobb számban a választás megejtésére ! Kecskemét, 1886. január 1. Dr. Horváth Ádám, a kecskeméti fü­ggetl. és 48-as párt elnöke. A HÖLGYFUTÁR. EMLÉKEZÉS A FORRADALOM UTÁNI IRODALOMRA. BALÁZS SÁNDORTÓL. Igénytelen kis alakú féliven megjelenő szép­­irodalmi és társadalmi tartalmú napilap volt, melyet Kozma Vazul nyomdász mint kiadó, Nagy Ignácz mint szerkesztő az 1850-dik év már nem emlékszem egész biztonsággal melyik havában indították meg. Rendkívül színtelen, ártatlan lap volt külö­nösen eleinte, — de nem is igen lehetett más. Nem csak azért, mert a rendőri censura rend­kívüli szigorral járt el minden magyar lap és könyv irányában, hanem azért is, mert nem lé­teztek magyar írók. Ki bujdosott, ki börtönben síütődött, ki katonának volt besorozva. A leg­többnek pedig még nevét megemlíteni sem volt szabad, de nem is lett volna tanácsos, mert a rendőrség rögtön kérdőre fogta volna a szer­kesztőt, hogy tudassa vele az illető rejtekhelyét. Mert a régibb magyar írók közül egy sem léte­zett, ki többé kevésbbé, egy vagy más tekin­tetben nem kompromitálta volna magát a forra­dalomban. S ezért mindnyájan üldözés tárgyai voltak. Jókai bujdosott, Jósika mint száműzött kül­földön élt, Kúthy Lajos, a szerencsétlen Kúthy Lajos pedig kétségbeesve nemzete és hazája jö­vendője fölött, de különben sem levén képes nélkülözéseket tűrni, hivatalt vállalt s ezzel ne­vét népszerűtlenné és gyűlöltté tette a nemzet előtt, ki sohasem tudta megbocsátani neki, hogy mint a nagy vértanúnak, gróf Batthyáni Lajos­nak volt titkára egyike volt a legelső magyar embereknek, kik az önkényes uralom szolgála­tába léptek. Frankenburg Bécsben hivatalnosko­­dott és akkor éppen semmit sem irt vagy lega­lább nem bocsátott közre. Lauka Gusztáv volt az egyetlen a régibb írók közül, kinek nevével egy-egy vig beszély vagy humorisztikus vidéki levél alatt gyakrabban lehetett a Hölgyfutárban találkozni. Maga a szerkesztő Nagy Ignácz egy már testben, lélekben megtört öreg ember volt, ki egy pár életen, adomán és híren kívül édes keveset írt lapjába. Vajda János és Lévay József is, valamint Lisznyay Kálmán és Székely József is csak később mertek a nyilvánosság terén mutatkozni. A Hölgyfutárba tehát az egy Lanka Gusztá­von kívül többnyire csak ismeretlen nevű kezdő fiatal emberek írtak, vagy szórványosan álnév alatt egy-egy régibb író. A fiatal kezdő irók közül midőn én Pestre kerültem, legismerete­sebb volt Roboz, ki itt szerzett magának nevet, töméntelen sokat irt s a közönség tetszését meg­nyerte, valamint Beöthy László, ki humoriszti­kus novelláival és más életes dolgozataival csak­hamar a közönség kedvenczévé vált. Kritikákkal és aesthetikai dolgozatokkal Atády Vilmos látta el a lapot, ki később azonban egészen elhal­­gatott és ügyvédkedésre adta magát. Azután lassan kint következett az úgynevezett új generáció: Tóth Endre, Tóth Kálmán, Zalár, P. Szathmáry Károly, Abonyi Lajos, később Vadnay Károly, én és még néhányan, kik azonban korán kiállottak a küzdők sorából. De a Hölgyfutár daczára annak, hogy csak újonczokból álló gárda fölött rendelkezett, a­kik akkor első szárnypróbálgatásaikat tették, mégis bírálást töltött be és szolgálatot tett úgy a kö­zönségnek mint az irodalomnak és egyáltalában a magyar társadalomnak. Szórakozást és vigasztalást nyújtott a levert és kétségbeesett nemzetnek, a fővárosban egy kis szigetet, a magyar társadalom és művészet központját képezte s mindenek fölött az által, hogy az újabb irói generációt úgyszólva meg­teremtette és fölnevelte. Ez a jó Nagy Ignácz irodalmi pályájának egyik legnagyobb és örök érdeme marad. Nem akarok most Nagy Ignácz írói jellem­zésébe bocsátkozni. A „Tisztújítás“ stb., szer­zőjét eléggé ismeri a magyar közönség, itt csak az író magán egyéniségéről akarok beszélni, kit a véletlen szerencséjéből közelebbről volt alkal­mam megismerhetni. Én voltam ugyanis a Hölgyfutár első segéd­­szerkesztője, midőn már Nagy Ignácz annyira elgyöngült, hogy az újdonságok és színi kritikák megírása is terhére vált. Azaz, hogy nem is annyira segédszerkesztő mint újdonság író voltam, mert a beküldött művek átolvasását és kicsiszolását, valamint a lap revízióját ezután is Nagy Ignácz végezte. Én pedig csak híreket és újdonságokat szedtem össze hallomásomból és a kávéházakban levő lapokból. Mert akkor még szerkesztőségről nem volt szó. N így Ignáczot, valahányszor csak megjelen­tem nála, mindig az Íróasztala előtti karosszék­­ben ülve találtam olvasgatva a kéziratokat, vagy hátra dőlve elmélázva. Előtte tálcza borral, melyből időközönkint ivogatott egy-egy fél­pohárral. Arcza komoly, sőt komor volt s szemeiből életunalom és fájdalom volt kiolvasható. Lábai oly gyöngék voltak, hogy már nem is járt ki lakásáról. Neje többnyire ott kötögetett oldala mellett, de ha idegen jött látogatóba, rögtön odahagyta a szobát. A rossz nyelvek azt be­szélték, hogy az öreg úr féltékeny, a­mi külön­ben nem is lett volna csoda. Arcza vörös bika­csókkal volt tele s általában egyike volt a leg­­rútabb arczoknak, csak nagy nehezen lehetett rajta fölfedezni a szellem bizonyos kinyomatát, a­mi rút vonásait némileg enyhítette. Fiatal korában élénk és szellemes társalgó volt, lelke a mulatságoknak, de ekkor már komor világgyűlölővé vált, hallgatag, a­ki egyet­len szóval sem mondott többet, mint éppen mon­dania kellett. „El tetszett hozni a kéziratot, köszönöm, alásszolgája !•* — Ez volt rendes társalgásunk. Egy napon nem volt otthon a felesége, leül­tetett, sőt borral is megkínált. Mintegy negyed­óráig voltam nála, a­nélkül, hogy egyetlen szót is szólt volna. Én sem szóltam, szerénységből azt vártam, hogy ő kezdjen valamit, de bizony nem kezdett. Utoljára m­egsokaltam a dolgot. Felkeltem s azt mondom, hogy elég lesz már a csevegésből, meghajtottam magamat. Erre is csak annyit felelt, hogy alasszolgája. Még el sem mosolyodott. Kedélye is nyomott és beteg volt, s hogy még egészen el nem fonnyadt, egyetlen egyszer adta jelét. Egy tavaszi délután vékony kabátban men­tem hozzá, pedig odakünn tavaszi eső esett és metsző szél fújt. De a reggel még szép volt s oly meleg, hogy ettől elámitva ifjú könnyelmű­ségemből eladtam felöltőmet. De a nemezis haz m­ár utolért. Dideregve léptem szobájába. Ő észrevett és azt kérdezte, miért nem veszek felsőkabátot. - Fogadásból. Felesém­ zavarodottan. - Hogy hogy? - Ma reggel oly meleg szép idő volt, hogy egyik barátommal fogadtam, hogy e tavaszon nem fogok többé felöltőt fölvenni. Erre kissé mégis elmosolyodott mert kitalálta a valóságot. — Fiatal koromban én is sokszor tettem ily fogadást, azért adok önnek egy jó tanácsot. Ve­gyen magára két inget­, ha van. Ez volt egyetlen kedélyes szó, mit valaha tőle hallottam,­­ de ez is mily rideg! Mily életiskolán mehetett a szegény öreg is keresztül! 1886. január 3. 1 Kereskedők figyelmébe! | V A Héjjas-féle házban több­emlbeli a 7 lakás 2 X kiadó. Z 2 Bővebb értesítéssel szolgál: A § Héjjas Mihály | Z vagy ugyanott a házmester. 19 Z

Next