Kecskemét, 1886. január-június (15. [14.] évfolyam, 1-26. szám)

1886-05-23 / 21. szám

XV. évfolyam. 21. szám. Kecskemét, 1886. május 23. Előfizetési díj: halasi-nagy-utcza 29. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MIN­DSZENT-SZEG­VÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASAKNA­P, helyben házhoz hordva, vi­dékre postán küldve. Egész évre - 1­ frt — kr. Félévre - - 2 frt -o kr. Negyedévre - 1 fr­t -5 kr. Egy szám ára - o kr. Előfizethetni a lapra a ki­­adóhivatalban, valamint a helybeli könyvkereskedé­sekben. Egyes példányok ugyanitt kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányosan számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bírósági 3 frt, egyházi, egyleti, társulati stb. hir­detmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dí­jak fizetendők a kiadóhi­vatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. szám. A 20 milliós póthitel. Ha a függetlenségi és 48-as párt tagjai nem igazi hazafiak, hanem kárörven­dők vol­nának, most valóban ritka jó alkalmuk nyíl­nék örvendeni a felett, hogy amit a párt pénzügyi szakférfiúi évről évre megjósoltak, az ma teljes szomorúságában bekövetkezett. Tizenegyedik éve, hogy a nagy „generá­lis“ „jobbra átot“ csinált s kezébe vette a kormány gyeplőjét, amint mor­da szegre akasz­totta, de nem tagadta meg elvét, hogy közös­erővel igyekezzék az ország pénzügyi bajain segíteni, melyek fontosabbaknak tűntek elő, mint a közjogi kérdések. Ez volt a Tisza-féle uralom létalapja. És mit tapasztalunk? Bőven kifejtették azt a 20 milliós póthitel tárgyalásánál az ellen­zéki szónokok. A Tisza-kormány ugyanis fel­emelte 11 év alatt az adót 40 millióval, óriá­sira szaporította az állami adósságokat, elher­dálta az állami jószágokat, általános szegény­séget idézett elő stb. A Tisza-kormány az ország pénzügyei te­kintetében mindig a szemfényvesztés rend­szerét követte. A költségelőirányzaton, a tü­relmes papíron mindig úgy csoportosítja a számokat, hogy a hiány kevesebbet tegyen ki, midőn aztán eljő a zárszámadás, mindig tel­jesül az ellenzék jóslata, hogy t. i. a hiány kétszer, sőt többször is nagyobb az előirány­zottnál. És nagyon csalódott, aki azt hitte, hogy ezzel végett ért a Tisza- kormány szemfény­vesztése, korántsem. Most derült ki, hogy több év óta költetett el a kormány által 20 millió forint­nyi összeg, mely az országgyűlés által megszavazva nem volt! Mire való akkor az országgyűlés, ha a kormány a maga szakására költ! Mire való akkor a költségvetési előirányzat, ha annak összegeit az egyes miniszterek kények-kedvek szerint átléphetik? Valóban ilyen eljárás miatt megérdemelné a kormány, hogy az országgyűlés által vád alá helyeztessék s megbüntethessék azért, hogy könnyelműen kezeli az ország pénz­ügyeit. De bebizonyodott ezen eljárásból az is, hogy a Tisza-kormány nem képes megfelelni azon feladatnak, a­melyet maga elé kitűzött. Nem képes ugyanis az ország zilált pénzügyi viszonyait rendezni sőt inkább azokat mindin­kább bonyolultabbá teszi, az ország hitelét megsemmisíti, miáltal az állam pénzügyi bu­kása kikerülhetetlenné fog válni. Szóval bebizonyult, hogy a Tisza-kor­­mánynak most már nincs, nem lehet létezési alapja. " Ily körülmények között kötelessége volna Tiszának kormányával együtt visszalépni s ha ezt nem teszi, az országgyűlésnek állana tisztében a javaslatok meg nem szavazása ál­tal megbuktatni a kormányt. Azonban előreláthatólag egyik sem fog megtörténni. Tisza Kálmán nem akarja ott hagyni a miniszterelnöki széket, nem tudja belátni, hogy neki menni kell, mert felada­­tátt megoldani nem képes. A kormánypártból pedig kiveszett minden önállóság, minden előrelátás, minden gondolkozási képesség. Vakon mennek vezérek Tisza Kálmán után s viszik ezáltal az országot a pusztulás örvé­nyébe. Szavazatukat indokolni mivel sem tud­ják, mentséget a kormány eljárására ők sem találnak, de azért mint a gép, szavaznak igennel. Az ellenzék, különösen a függetlenségi és 48-as párt férfiai ez alkalommal is síkra szálltak Tisza Kálmán despotismusa ellen. Beszédeik minden sora gyöngy, igaz, valódi,­­ de eredményük nincs, mert Tiszát az or­szággyűlésen leszavazni nem lehet. Épen ezért a nemzethez kell apellálni a Tisza-kormány végzetes eljárásával szem­ben. Vésse minden választó­polgár szívébe, lelkébe a Tisza-kormány minden bűnét, de különösen a legutóbbit. És midőn jövő évre ismét képviselő választásra hivatik fel az or­szág népe, ne felejtkezzék el ezen bűnökről, hanem bírjon bátorsággal és előrelátással az olyan képviselőjelöltek ellen szavazni, a­kik ungon-berken keresztül vakon követik Ti­szát és vészes politikáját. Tisza Kálmánt csak a nemzet maga buktathatja meg s valóban meg is kell buk­tatnia. Vajha sikerülne hazánk jól felfogott érdekében e megbuktatás már a jövő válasz­tásoknál, mert különben kétségbe kellene es­nünk hazánk jövője felett s azt kellene mon­danunk, hogy nemzetünk megérdemli sanyarú sorsát! VIDÉK. Czegléd. -f- Zeneestély. Czegléden az iparosok egy­lete által e hó­b án rendezett zeneestély nem sike­rült.­­ Mintha az előző napi fagy a közönség mu­latókedvét is érintette volna, alig jelent meg az esté­lyen 20 -25 vendég; ezeknek kedélyén azonban nem tett kárt a hideg idő, sem a kis szám nem han­golta le, hanem mulattak csaknem a hajnali órákig. Egy tanulságot a nem sikerült mulatságból minden esetre levonhatunk, azt, hogy minden a maga ide­jében jó. -f- Halálos esés. Tarkó István czeglédi gazdálkodó f. hó 4-én takarmányt szállított a Szent- Mártoni határból haza két kocsival. — Ő a második kocsin Ilit a maga hajtotta lovait. — A lovak­­— netu tudni mi okból — megbokrosodtak s a kocsival le­futottak az útról be a földekre. — A gazda teljes erejét megfeszítő, hogy a megvadult lovakat megfé­kezze, de ez erőfeszítés közben leesett a felrakott ta­karmány tetejéről, oly szerencsétlenül, hogy a kocsi kerekei keresztül mentek rajta s oldalbordáit össze­zúzták. - A szerencsétlen embert élve szállították ugyan be a városba az orvoshoz, de még az napon kiszenvedett. Nagy-Kőrös: -(- A veszettek által r­egmart nagy­ körösi gyermekek dr. Szabó Mihály városi orvos felügye­lete alatt már a múlt hét elején visszajöttek váro­sunkba Párisból Pasteur védoltásával s mindeddig jó egészségnek örvendenek. Megemlítjük, hogy gróf Hoyos párisi osztrák-magyar nagykövet neje e hó 1-én Pasteur tanár intézetét meglátogatván, magát a nagykőrösi gyermekekhez a kötöző terembe vezet­tette s ott ezeknek állapotáról nagy részvéttel tuda­kozódott s őket pénzzel megajándékozta. A párisi osztrák-magyar nagy­követség intézkedése folytán a párisi magyar jótékony egylet a gyermekek s a ve­lük volt pesti iparos segéd, valamint dr. Szabó M. és Balla hivatalnok mint felügyelők részére Páristól egész Nagy-Körösig 3-ik osztályú szabad menet­je­gyet eszközölt ki.­­ H­alva találtak meg egy Mikes Pál nevű nagy kőrösi polgárt e hó 13-án saját szobájá­ban. A halál 4—5 nappal előbb következett be or­vosi vélemény szerint a nélkül, hogy arról valaki tudott volna, mert Mikesnek senkije sem volt a ház­ban. Hulláját felbonczolták s a halál okát az orvosi vélemény gyorsan bekövetkezett szivszélhüdésnek konstatálta. Félegyháza.­ ­)­ A félegyházi közbirtokosság választmánya f. hó 14-én délelőtt a honvéd­ségi lőterlil kiszemelt „Félegyházi Páká“-nak a vá­ros részéről leendő átengedése tárgyában látogatott ülést tartott. Mint már egyszer írtuk, a város meg­kereste a közbirtokosságot, hogy a szóban forgó te­rü­letet adja neki haszonbérbe 15 egymásután követ­kező évre. A választmány a birtokossági közgyűlés elé terjesztendő javaslat megállapítása végett gyűlt össze. Zajos vita fejlődött ki azon kérdés körül, váj­jon a birtokosság egyáltalán haszonbérbe adja-e a városnak a kért területet, vagy nem,­­ amennyiben még oly elfogult véleménynek is kerültek pártolói, hogy „a városnak semmi szín alatt bérbe ne adas­sák a kérdéses földrész, mert a város szegény s majd nem bírja a bérletet megfizetni.“ Azoktól a polgá­roktól, kik így gondolkoznak, nem is vár e város va­lami üdvösebb, maradandóbb alkotást. Az ilyeneknél hiányzik a helyes érzék a közérdekű szükségletek felismerése iránt s az az önzetlenség, mely a saját vállaira nehezülő anyagi áldozatoktól sem riad vissza, ha a város java, érdeke úgy kívánja. Azonban — hála a nagy többség helyes gondolkodásának, — a választmány abban állapodott meg,­­hogy a ma tar­tandó birtokossági közgyűlésnek ajánlani fogja a mostani haszonbér kikötése mellett, a kért területnek átengedését. A jelenlegi haszonbér — mint megtud munk sikerült — 8,620 Zrt és 72 kr. -t­ V i z b c f u l a d t. Kis Szabó Mátyás félegy­­házi lakos másfél éves kis fia f. h. 11 én reggel a csongrádi úti tanyája közelében lévő széktóba esett és bele is fulladt. Nem leh­et eléggé kárhoztatni, kü­­lönösen a köznépnél, azt a vétkes szokást, hogy kis gyermekeikre nem fordítanak kellő gondot s egyáltalán nem veszik figyelembe, hogy a gyermek szoros felügyelet mellett is, mennyi balesetnek van kitéve, hátha még ezt nélkülözi. Hasztalan a bünte­tés, melylyel a törvény a gondatlan szülőket sújtja, ezen csak az iskola segíthet. KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. •­ VÁLASZ PINTÉR KÁLMÁN ÍRNÁK. A „Kecskemét“ 20 ik számában megjelent köz­leményére csak röviden válaszolt. Ön el­ismeri, hogy nem zenei szakértő, tehát feljogosítottnak érzem magam kritikájára semmit sem adni. Ami pedig sze­mélyeskedéseit illeti, azokra nem válaszolok, hanem egyszerűen önre visszahárítom. Szabados Géza a kecskeméti zenede igazgatója. VÁLASZ P. K.-NAK. Hogy jelen felszólalásom megírása végett a tollat fölvettem, legyen meggyőződve P. K. ezt nem az ő személye iránti tiszteletből, vagy zenei tudátossága miatt teszem,­­ hanem teszem ezt azon álláspont­nál fogva, melyet a tettes város nagyérdemű közön­ségével szemben ez idő szerint elfoglalok, de teszem főleg azért, mert a zenei tudomány és művészetek szent eszméjét illetéktelen kezek által megszentségte­­leníteni nem hagyom. Hogy mi vezette P. K.-t ellenem utólag inté­zeti epés támadásra, teljességgel nem értem. Tá­madásának reám vonatkozó részében azt idézi Sza­bados úr czikkéből, hogy „ami Bernot IX. hangver­senyének megemlítését, de meg nem bírálását illeti és nyomba reá azt jegyzi meg, hogy „e­z a lóláb nagyon kilóg a közleményből.“ Ejnye! ilyet még nem is hallottam soha! Ez valami ismeret­len költői kifejezés! nem ad talán órákat P. K. az irodalomból? növendékeiből bizonyára mind ko­szorús költők válnának !? Még valamit „a hegedű állásra vonatkozólag.“ Itt már azután azt mondom, hogy „sutor ne ultra crepidam“ ami annyit tesz, hogy mindenki maradjon a saját mesterségénél. Különben a hegedű tanítás terén azon t. szülők részéről vett elismerés, akik nem kérdezték P. K.-t, hogy gyerme­keik kiképzését — másoktól elvévén — reám bizzák — volt eddig is és lesz ezután is a legnemesebb ju­talmam. És a midőn a malitiosus ügyben ezúttal végeznék, tudja meg P. K„ hogy kíméletet (mint ő írja) Nemesszeghy még nem fogadott el arra méltó ellenfelekkel szemben sem, — és úgy én valamint minden önérzetes, a zene­művészet terén küzdő egyén, mig két kezét felemelni tudja, — a zene szent esz­méjét az ilynemű garázdálkodásoktól mindig meg fogja óvni és a reverenda ezek ellenében védbástyául nem fog szolgálni. Nemesszeghy István, a kecskeméti zenede hegedű-tanára. MILLMANN SÁNDOR KATH. KÁPLÁNNAK. A „Kecskeméti Lapok“ 14-ik számában „valami nagyon buzgó (mások úgy mondanák, hogy „vak buzgó“, pedig hát csak á­­-buzgó) ember“­ről szól­­lottam, mint aki oka volt annak, hogy a tervezett orgona-hangverseny a népcsoport magatartása miatt elmaradt. Erre ön, akihez e sorokat intézem, a „Kecs­kemét“ 20. számában elég meggondolatlanul (erő­sebb kifejezést nem akarok használni) tiltakozik az ellen, hogy az én rövid közleményem, mely egyszerű újdonság alakjában volt írva, az ön egyénisége el­len irányult légyen. Hát most már nem is említve, hogy a f. hó 2-án tartott egyh­áztanácsi gyűlésben egy plébániabeli „kis tisztelendő úr“-ról beszéltek, mint bujtogatóról, s hogy attól kezdve nem egyszer hallottam említeni az ön nevét ez ügyben — nyilat­kozata által nem tette-e magát legalább is nagyon gyanússá? Az ilyenre azt szokták mondani, hogy kiugrott a nyúl a bokorból ! Mert hiszen én ab­ban a czikkecskében csak „valami ember“-ről szólot­tam, s egész Kecskeméten senkinek sem jutott eszébe, hogy a dolgot magára vegye, csak Millmann Sándor katli. káplánnak. Mégis csak valami az a lelki­ismereti furdalás! ... De térjünk a dologra. Azt mondja ön, talán nem is válaszolt volna kihívó (?) sora­imra. Ez egyenesen nem igaz, és pedig lélektani okból nem az. Ha ön csakugyan magára vette soraimat, akkor önben meg van sértve a papi gőg; ez pe­d) E rovat alatt közlöttekért nem vállal felelősséget a Szer­k.­dig képes mindenre, csak felejteni képtelen. (Haszta­lan tiltakozik ellene , jól tudom én, hogy kivel be­szélek !) Az sem igaz, hogy ön nem tudta, ki az a P. K. Nagyon jól tudta, valamint azt is, hogy önnek magatartása a kath­. főgymnásium tanártestestülete ellen irányul, csakhogy czélszerűbb volt itt is kép­mutatónak lennie azért, hogy az ön szerinti „il­­ledelem hangján“ otrombáskodhassék személyem ellen. Hát hiszen majd megfelelek rá, csak gyerünk sorjában. Sokáig gondolkoztam azon, hogy feleljek e az ön prédikáczió stílusban irt kenetes káromkodásaira. Mert katholikus pap vagyok én is, e mellett egy kath. főgymnázium tanára, s Isten látja a lelkemet, nagyon rosszul esett az a gondolat, hogy mi egymást meghurczoljuk a közönség mulattatására és a hívek épülésére. Sutba dobtam egyéniségemet s erősen küszködtem magamban. Nem tehetek róla, ha erőt vett rajtam annak elgondolása, hogy ön oly könnyel­műen bekeveri epéjével az igazi vallásos érzületet, a templom szentségét, a lelkiismeretet, mindazt, a­mi a lélekben legszentebb, dobálódzik a képmuta­tással és kaczérkodik a lelkiismeret szabadságával, meg a fölvilágosodással. Jól van hát, idézzük vissza a XVI. század papi veszekedéseit azon különbséggel, hogy most nem „pápista és kálomista“ papok mar­ják egymást — mert, hála Istennek, békében élünk egymással — hanem a katholikus papok ! Ön akarta így, nem én , legyen akarata szerint, hanem aztán ne duzzogjon érte! Meg akarja nekem magyarázni, hogy mi a temp­lom, noha — úgymond — tudhatnám, ha „néha-néha prédikácziót is hallgatnék.“ Látja, hogy ki vagyok, s így azt is beláthatja, hogy nincs szükségem, főkép az ön prédikáczióira. Amit a templom szentségéről ír, szóról szóra aláírom, mert azt nem ön mondja , de azért annak itt egyáltalában helye nem volt. Ar­ról van szó, hogy meg van-e sértve a templom, ha benne orgona hangverseny tartatik. Hát hol adassa­nak elő Bach, Bethoven s mások orgonára irt darab­jai, ha nem a templomban, ahol orgona van ? Vagy Lisztnek magasztos „Ave Maria“-ját jobban szeretné ön másutt hallani, mint a templomban ? Vagy ha a hegedű nem templomba való, miért nem kasszálják az egyházak az összes egyházi zeneszerzők műveit? Mire való a dob meg a trombita a templomban?. . . Bizony bizon egy klasszikus egyházi zenedarabnak a meghallgatása buzgóbb, igazabb áhítatra gerjeszti az Istenhez emelkedő bűnös lelket, mint sok más egyéb ; csakhogy az ilyen imádság a szív mély megindult­­ságában s bensőségében, nem pedig a szemforgatás­ban nyilvánul. — Az is szállingott, hogy zsidók rendezik a hangversenyt. A tervezett programjéban ugyan egyetlen zsidó sem fordult elő, de ha éppen véletlenül előfordult volna sem olyan hallatlan va­lami, hiszen -- hogy csak két példát említsek — a váczi székesegyházban éveken keresztül zsidó volt a primhegedüs, a veszprémiben pedig szintén éveken át (tán még most is) zsidó volt a flótás! — Vagy a belépti­­ dij ellen van kifogása? Miért szednek hát a templomban perselypénzt? Természetesen egyházi czélokra. Lehet-e szebb egyházi czél, mint egy díszes zászló, mely alatt a kathi­ főgymnázium ifjúsága kivonuljon a körmenetekre? Arról is gon­doskodva volt, hogy a jegyek előre árusíttassanak el, mert a templomban már jegyek nem fognak el­adatni, így hát az ön felfogása még­ „üzérkedés“-rel sem vádolhat bennünket. — Mindezeket pedig ko­rántsem önnek, hanem azoknak a kedvéért mondom el, a­kiket talán megingathatott az ön rész­in­dulatu­ s jámbor álcrájú nagyképűsködése. Ha egy csepp jóindulat van önben népünk kimű­velésére, egy parányi érzék az egyházi zene lelket emelő szépsége iránt, egy kis önmegtagadás azon sikerrel szemben, melyből önnek esetleg nincs kézzel fogható haszna, valami csekély érdeklődés azon if­júság érdekei iránt, melyet kath. papok tanítanak , bizon mondom, hogy velük együtt őszintén sajnálná annak a szép templomi hangversenynek elmaradását, s velem együtt elitélnék azt az aljas lelkű alatto­most, aki oka volt, hogy így bukjék meg az ügy! Lássa, engem, mint annak az ügynek egyik ren­dezőjét (amint neveztek : „titkár“-át) a mondot­tak miatti lelki fájdalom késztetett annak a közle­ménynek megírására, nem pedig, ahogy ön mondja : „a túlzott önszeretet, gőg és hamis önérzet vagy türelmetlenség.“ Egyebem sincs, mint a nemes tö­rekvés és a derék emberek megtisztelő barátsága miatti Önérzetem, de ezt nem adom oda a világ minden kincséért. S azért a reám halmozott „szép“ tulajdonságokra nem is kellene reflektálnom ; de az ön lelkü­letének kimutatására fölemlítek valamit. Nem ön volt-e az, aki egy alkalommal — noha ke­veset beszéltünk egymással az életben — oly feltű­nően magasztalt engem, s midőn ez ellen tiltakoztam, nem hányta e szememre, hogy „túlságos szerény va­gyok, s hogy ha mi nem dicsérjük egymást, a világ úgy sem fogja elismerni az érdemet“ . . . ? Nem nyilvánvaló képmu­tatás-e az ön maga­viselete velem szemben ? De az egész ügyet illetőleg is az. Határtalan foka kell a képmutatásnak ahhoz. Mai számunkhoz fél év melléklet van csatolva.

Next