Kecskemét, 1886. január-június (15. [14.] évfolyam, 1-26. szám)
1886-01-31 / 5. szám
5. szám, lendas halasztatnak, pedig úgy tudjuk, hogy a mérnöki hivatal már egy nagy csomó térképet rakott át a tiszti ügyészi hivatalhoz ez ügyben , no de sok másokkal együtt még ezek is várakozhatnak. A másik pedig az, hogy a zölderdei földekből több éveken át bizlalt egyik hivatalnok is, ki a bizlalási időből eredt tartozását, miután állítólag fizetésképtelenné vált, a pénztár kárára máig sem fizette be , pedig manapság már ugyancsak a város szolgálatában nagyon is fizetésképesítetté lett! Nem súgná meg polgármesterünk gazdájamnak, hogy tehetségéhez képest koronként törlesztgesse a hátralékokat, mert lehető, hogy egyszer ismét se pénz, se posztó a városi pénztárnak. — Kossuth Lajos déli Olaszországban. Kossuth Lajos a napokban levelet írt Velly Ignácz orsz. képviselőnek, leírva azon benyomásokat, miket rá déli Olaszország tett. Nápolyba f. hó 11-én érkezett meg. Útjában nagyon fájdalmasan érintette Marton Antónia halálhíre. Kossuth nagy elragadtatással emlékszik Rómáról és Nápolyról. A délolaszországi vidék szépségei annyira megragadták Magyarország volt kormányzóját, hogy ottani tartózkodását huzamosabb időre kívánja kiterjeszteni, mint előbb tervezte, s február hó végéig ott marad és csak márczius elején tér Turinba vissza. Ezt az időt sem tölti azonban egy helyben, hanem folytonos utazással, mert, mint írja, „ez a vidék az utazót valósággal lökdösi, hogy menjen mindig tovább és tovább , az ember nem leir e hatásnak ellentállani.“ — új orvos. Dr. Csabay Géza tehetséges fiatal orvos, ki a budapesti üllői úti kórházban 20 hóig mint segédorvos működött szülővárosában — Kecskeméten — letelepedett. — Nyilvános számadás és köszönet. A kecskeméti jótékony nőegylet által alapított női ipariskola berendezési költségei födözésére f. hó 16-án rendezett táncseszélynek tiszta jövedelme 139 frt 22 fr. Felülfizetni szívesek voltak: Horváth Béláné 10 frt, özv. Kovács Lászlóné 5 frt, Lipthay Pál 5 frt, Papp Sándor 3 frt, Sántha Lászlóné 3 frt, Szegedi György 3 frt, Darányi Ferenczné 2 frt, Machleid Viktória 2 frt, Nemcsik Ida 2 frt, S. Kovács Gábor 2 frt, Pacsu Mihályné 2 frt, Wittman Károly 2 frt, Makula László 1 frt, Goldberger Lipót 1 frt, Hacker Lajosné 1 frt, Witz Gusztáv 50 kr. Fogadják a nemes adakozók; a belépti jegyek elárusítói; a tánczrendezésre felkért fiatalság; végül mindazok kik a bál sikerén fáradoztak a rendező bizottság hálás köszönetét. Kecskemét, 1886. január 27 én a rendező bizottság nevében Györffy Balázsné, dr Horváth Mihály egyl. titkár. — Bankett. Az iparegyletben a felolvasások után társasvacsora tartatott, amelyen számosan jelentek meg. A társas estélyen leginkább az előző felolvasásokban felvetett eszmék körül forgott a beszéd. Szólották : Györffy Balázs, Keresztes János, Pintér Kálmán, dr. Horváth Ádám, Baán János, Vértessy József. Az élénk társalgás túl az éjfélen tartá együtt a szép társaságot. — Jutalomjáték. Kedden febr. 2-án Rosé Emil színtársulatunk kedvelt karnagyának lesz jutalomjátéka, mely alkalommal hangversenynyel egybekötött operette előadás lesz. Az előadásban részt vesz Völgyiné Csányi Juczika is, még a hangversenyen közreműködnek Oroszi Georgette, Leitner H. baritonista műkedvelő, Balogh Gizella, Balogh Bandi prímás ki kitűnően czimbalmozik s a jutalmazandó. Hisszük, hogy a közönség valóban jutalmazni fogja tömeges látogatásával a kitűnő karnagyot ! — Sorsolás. A vöröskereszt-egylet helybeli fiókja által rendezett sorsolás alkalmával kihuzattak a következő számok : 20, 60, 61, 71, 72, 74, 79, 80, 90, 132, 134, 146, 197, 239, 269, 291, 293, 295, 304, 332, 380, 398, 415, 419, 445, 464, 473, 474, 498, 535, 596, 592, 594, 618, 652, 655, 662, 669, 696, 701, 722, 775, 778, 820, 853, 883, 899, 907, 927, 941, 943, 944, 954, 994. — A szerencsés nyerők a nyereménytárgyakat az eredeti visszaadása mellett Mádi János úrtól (a népbank helységében) vehetik át. — Borsodi ügyvezető lapunk szerkesztőségéhez egy meglehetős hosszúra nyújtott védiratot küldött be, melyben magát a szélhámosság vádja alól tisztázni igyekszik, mentségül hozván fel mostoha helyzetüket stb. — Miután tudja mindenki, hogy amit Borsodi szokott beszélni s ígérni, ahhoz nagyon sok kétely fér és nem igen szokott teljesülni, azért sajnáljuk a tért és időt, melybe védiratának ide igtatása kerülne, és igy azzal s vele többé nem is foglalkozunk. Mivel pedig a múltkor mondottak nem a társulatra, csupán reá vonatkoztak, azért nincs mit helyre igazítanunk. — Kimutatás az 1886. január hó 20-án „szegény izr. tanulókat segélyző egylet“ javára rendezett felolvasás alkalmával történt felül fizetésekről: Lévai Antal 50 kr., Schwarcz Jakab 1 frt, Steinwarz Józsefné 2 frt, Vitéz Gusztáv 1 frt, Bleyer László 1 frt, Behr Mór 1 frt, Vitz Antal 50 kr., Fischer Miksa 1 frt, Brachfeld Vilmos 1 frt, Szilágyi Ignácz 3 frt, Spitzer Mór 50 kr., dr. Schwarz László 3 frt, Fleischer Jozefa 2 frt, Fuchs Soma 1 frt, Nagy Sándor 2 frt, Rothfeld Ignácz 1 frt, Ungár Salamon 1 frt, id. Löwi Gyula 1 frt, Sváb Löwi 1 frt, Grosz Gáspár 1 frt, Grosz Ignácz 50 kr., Krausz Mór 50 kr., dr. Perisz Ármin 1 frt, Vári Ede 1 frt, Löwi Soma 1 frt 25 kr., Pintér B. 1 frt 25 kr., Csillag Amália 2 frt, Schlesinger Vilmosné 2 frt, Gallia Emma 2 frt, Simon József 1 frt, N. N. 50 kr, Pollák Lipót 1 frt, Feuerraann József 1 frt, Spieler Izidor (Bécsből) 1 frt, Hacker Adolf 1 frt, Hacker Ferencz 2 frt, összesen 44 frt 50 kr. A nemeskeblű adakozóknak legmélyebb köszönetét nyilvánítja a választmány. klgrm. nehéz 40—42 kr.; öreg sertés 300 klgr. felül 37—39 kr.; vidéki sertés 38-41 kr.; transitóban: szerbiai 35—39'/2 kr., romániai 00—00 kr. tiszta súlyban; magló — kr. kilogrammonként. Eleségárak: tengeri 5 frt 35 kr., árpa 6 frt 20 kr. HELYI GABNAÜZLETI TUDÓSÍTÁS. FELELŐS SZERKESZTŐ ÉS KIADÓTULAJDONOS BÓDOGH LAJOS. HIRDETMÉNYEK: 1 HÁZ-ELADÁS. 1el-ső tized, 1 Petőfi- (Nagy-kávéház) utcza 1T . 235. szám alatt levő nagy udvar, pincze és istállóval ellátott ^ ház, kedvező feltételek mellett T eladó. I Értekezni lehet: Vértesy Józsefnél. i I. t., Halasi-nagy-utcza 29. sz. és ^ i | i Hirdetmény. A szentkirályi erdőben újból 28 részlet akácz- és tölgyfa, és pedig 12 részlet szerfának való akáczfa, s 16 részlet tölgyfa, f. 1886. évi február hó 4-ik napján reggeli 9 órakor a helyszinen, nyilvános árverésen fog eladatni. Összejöveteli hely a malom melletti csőszháznál leend. Kecskemét, 1886. január 27. 41 Gazdászati osztály. Sasalhalallan !s Roborantium szakáll növesztő szer) tudományos alapon nyugvó és számos eredmény által igazolt szer a kupaszság, hajkihullás, korinképződés és a smJ Ösizülése ellen. Az egyedül tényleges eredményeket felmutató hajnövesztő és erősítő szer. A „Roborantium“ azonfelül üdító és élénkítő hatásánál fogva megbízható, szer az emlékező-tehetség gyengesége "és főfájás ellen. Egy eredeti üvegnek ára 1 frt 50 kr., próbaüveg 1 frt. Kozmetikum (hajerősítő olaj) finom és utolérhetlen, a hajat hajlékonynyá és hullámzatossá teszi; eredeti üveg 1 frt 50 kr., próbaüveg 1 frt. Mlaute Mietté keleti szépítő szer, a testidomnak gyengédségét, fehérségét és üdeségét idézi elő, eltávolítja a szeplőket és májfoltokat; ára 85 kr. Mtouquet du Seraille Grolich; zsebkendőillatszer az elegáns világ számára. Valamennyi illatszer gyöngye; ára 1 frt 50 kr és 80 kr. Morva-kárpáti szájvíz, salicyl-savval; 60 kr. Grolich-féle haj- és szakállfestő szer, fest szőkétől sötétbarnáig; 1 frt 20 kr. Grolich-féle Mlair Milkov, hajifjitó tej, nem hajfesték, hanem az ősz hajnak eredeti színét visszaadja; 2 frt. Grolich-féle M*oudre depilatior, hajeltávolító szer ; 70 kr. Grolich-féle korpavíz, gyorsan és biztosan eltávolítja a fejkorpát; 1 frt. Grolich-féle gyöngyvirág-kenőcs, legfinomabb kenőcs a hajgondozáshoz; 1 frt. Grolich-féle Melóra-Moudre de Mliz, fehér és rózsaszínű, a legfinomabb női por; 50 kr. Grolich-féle l'tora-rézsa-arczfestője, az arezra és ajakra; 50 kr. ■Mindezek orvosi felügyelet alatt készültek.* Használati utasítás, köszönőiratok és bizonyítványok mindegyik csikkhez mellékelve vannak. Gyári és központi raktár: C Grolich i• Brunnben Stadthofplatz. A Grolich-féle gyártmányok becsét tartós fogyasztás által ismerik el, így többek közt Blumel Alajos gyakorló orvos úr St.Peterben, Ottersbach mellett, 1885. ápril 25-én így ír: „Kérek 8 üveg Hoborantiumot és 3 üveg Hősinetikumot nekem, mint több éves vevőnek, megfelelő árengedmény mellett, utánvéttel küldeni. Teljes tisztelettel Melamel gyak.orvos. Főraktár Kecskemét és vidéke részére, Molnár János gyógyszerésznél van. Budapesten Neruda Nándornál, hatvani-utcza 10. sz. Ezenkívül kapható minden jobb gyógyszertárban és kereskedésben, hol az erre vonatkozó hirdetmények a kirakatban láthattók. Határozottan brünni Grolich J.-nak czikkei kérdők, mert csak ezekért vállalunk teljes jótállást. Föld- és szőlő-eladás. Néhai Ági László hagyatékát képező, mintegy 17 holdat tevő városföldi föld; továbbá a Csáktornyai hegyben mintegy 4 és 5 hold szőlő és föld; utóbbi részletekben is szabad kézből eladandó. Bővebb értesítést ad alulírott ügyvéd. Kelt Kecskeméten, 1886. január 28. Sághy Mihály. Lakik 3. t. 46. sz. Ház-eladás, illetve bérbeadás. A Csongvári-nagy-uuszán levő 18-ik szám alatti ház szabadkézből eladó, esetleg bérbe kiadó. Értekezni lehet: 2 2 Katona Zsigmond 2 gyógyszerész tulajdonossal. 45 ■ A legjobb szivarka-papír a valódi LE HOUBLON Franczia gyártmány 4 CAWLEY & HENRITŐL PARISBAN. Utánzásoktól őrizkedjenek! Ezen papír dr. J. J. Fohl, dr. E. Ludwig, dr. E. Lippmann bécsi egyetemi vegytanár urak által igen ajánltatik, és pedig kitűnő minősége és általános tisztasága miatt, és mert semmiféle az egészségre ártalmas anyagokkal nincs vegyítve.[500/gnmiEs'fel ISFAC-SIMII.KUKI/FTIQUETTE • auL* rABMKANYar 17, rui Ikráig* , aPAIUS Sertés eladás. Nagyszénáson, Károlyi Gyula gróf ő nagy 111 é 11 ós ág a birtok a 11. az orosházai vasutállomáshoz másfél óra járásnyira, 540 darab ötnegyed éves általánosan ismert kitűnő bizékony fajú, ártány, illetve heréti kotza sertés szabadkézből eladó. Bővebben értekezhetni Nagyszénáson alulirt uradalmi tiszttartóval. Nagy-Szénás, 1886. jan. 22. Turkovich Károly 40 urad. tiszttartó. •• Haszonbérlet. Fórián Ilona Szokolay Mihályné és Fórián Gergely tulajdonát képező Ágasegyháza pusztán levő 600 hold területű földbirtok a folyó évi 1886. évi október hó 1-ső napjától kezdve haszonbérbe kiadandó. A haszonbérleni szándékozók értekezhetnek Szokolay Mihály ügyvéddel, 32 Kecskemét, III. t. 162. sz. a. 856. 1886. Ajánlati felhívás. Kecskemét sz. kir. város törvényhatósági bizottságának folyó évi január hó 8-án tartott közgyűlésében 1 szám alatt hozott határozata alapján a Kecskemét város területén építendő lovassági laktanya építési munkálataira a nyilvános ajánlati eljárás ezennel kiiratik, mely munkálatok költségvetési összege 793,368 frt 83 krt tesz ki. Az építési hely az izsáki út jobboldalán fekszik területe 04,246-90 négyszögméter. Az építendő laktanyában, a felsőbb helyen jóváhagyott építési Programm, általános, részletes tervezet és építési leírás szerint elhelyezendő lesz: I. Egy lovas ezred törzs; II. Egy osztály törzs; III. Három század; IV. Valamennyi mellékhelyiség; V. Természetbeni lakások, az újonnan építendő laktanyák tervezési útmutatása szerint, úgymint: egy kapitány, három alantas tiszt, egy ezred-segédtiszt, egy alantas tiszt számára a pótkeretnél, továbbá egy ezredorvos, egy főállatorvos számára, vagyis 3 lakás a IX-ik, 5 lakás X. és XI-ik napidíj osztályba tartozók számára; VI. Egy iskola szoba az egyévi önkéntesek számára; Egy altiszt-képző iskola; Egy raktár az utás-szakasz anyagszerei számára. Egy iskola szoba ezen szakasz számára. VII. Egy pótraktár; Egy lakás 12 altiszt-képző; Egy lakás 12 utászlegény és a pótkeret számára. Ehez képest a föntebb megjelölt telken a következő épületek emelendők s a következő munkálatok foganatosítandók: 1. Egy kétemeletes törzsépület; 2. Egy egyemeletes tiszti épület; 3. Három egyemeletes legénységi lakház; 4. Egy földszintes legénységi lakház ; 5. Hat istálló-épület, egészséges lovak számára; 6. Egy istálló-épület, gyanús lovak számára elkülönítő udvarral; 7. Egy istálló, beteg lovak számára, elkülönített udvarral ; 8. Egy egyemeletes altiszti lakház; 9. Egy földszintes börtön-épület elkülönített udvarral; 10. Egy földszintes zuhany- és mosókonyha-épület; 11. Egy földszintes markotányos, torna-és vívóterem épület; 12. Egy kocsiszín; 13. Egy parkoló-kovácsműhely elkülönített udvarral; 15. Egy kisgyűfödött lovagló-tér; 16. Négy nyitott lovagló-tér; 17. Egy nyitott tornahely; 18. Alom-szalma állványok, megkötő-sorompók, 5 db. trágyatartó, 12 szemétgödör, 12 hamugödör; 19. 11 db. kút és 6 db. itatóvályú; 20. Csatornázás és pöcze elvezetés a központi pöczegödörrel együtt, kiméret szerint; 21. Egy felállítási hely egy osztály számára; 22. Járdák mint összekötő utak; 23. Az összes udvar kavicsolása, vizlevezetéssel; 24. Az egész telepet bekerítő fal, 5 db. és 2 db. bejárási ajtóval, továbbá 5 kapu az elkülönített udvaroknál; 25. Egy laktanya-óra a törzsépület homlokzatán; 26. Egy földszintes épület az ezred utászai az ezredtörzs raktárai, 4 raktár az alosztályok részére és a pótraktár számára. Ezen épületek mikénti csoportosítását a terv mutatja. Az összes épületek a bútorzaton kívül, teljesen berendezve, kályhákkal, takaréktűzhelyekkel felszerelve állítandók elő. Az építésnél irányadókul szolgálnak, a vállalkozóval annak idejében megkötendő szerződésen kívül: 1. A felsőbb helyen elfogadott építési tervezet, részlettervek és költségvetés, továbbá a beszállásolási törvény 5-ik §-ához kiadott „Útmutatás az újonnan építendő laktanyák tervezésére;“ 2. Az általános feltételek; 3. A különleges feltételek ; 4. Az ezen ajánlati felhívásban kikötött feltételek. A vállalati főbb feltételek a következők : 1. Az összes munkálatok egy szakértő fővállalatnak átalány-összegért adatnak ki, az ajánlatban azonban a leengedés százalékban is kitüntetendő, egyes munkanemekre ajánlatot tenni nem lehet, továbbá vállalkozó lekötelezi magát egyszersmind a Kecskeméten levő és a város tulajdonát képező téglagyárból az ezen laktanya építéshez szükséges összes téglákat megvenni, mégpedig: a közönséges faltéglát ezrenként leírtért, az erős vasas téglát 20 írtért, és a keramit téglát darabonként 7 krért. 2. Minden ajánlattevő köteles ajánlatának benyújtása előtt legalább 24 órával bánatpénz fejében 38.000 frt azaz harmincznyolczezer forintot készpénzben, vagy a feltések szerint biztosítékul szolgáló értékpapírokban Kecskemét sz. kir. város főpénztáránál letenni s az erről nyert nyugtát ajánlatához mellékelni. A bánatpénzt magát az ajánlathoz csatolni nem szabad. 3. Minden egyéb feltételek a már föntebb említett feltételi füzetben foglaltatnak. Felhivatnak tehát a vállalkozni szándékozó szakértők, hogy a bánatpénz letételét igazoló nyugtával kiegészített s 50 kros bélyeggel ellátott ajánlataikat legkésőbb f. évi február hó 26-án délelőtt 11 óráig alulírt Lestár Péter Kecskemét sz. kir. város polgármestere kezéhez annál inkább nyújtsák be, mivel az ezen határidőn túlérkező ajánlatok figyelembe vétetni nem fognak. A beérkezett ajánlatok ugyancsak 1886 évi február hó 26-án délelőtt 12 órakor fognak a tanács által a polgármester elnöklete alatt tartandó ülésben felbontatni s nyilvánosan felolvastatni, mely eljárásnál az ajánlattevők jelen lehetnek. Kecskemét város fentartja magának a szabadválasztást a beérkezett ajánlatok közt. Kelt Kecskeméten, a városi tanács 1886 évi január hó 21-én tartott üléséből. Szalkay Gerő Lestár Péter jegyző, polgármester. Az ezerszeresen kipróbált háziszernek, horgonnyal, egyik családban sem kellene hiányozni. Ára 40 és 70 kr. Budapesten kapható : Török József, Kecskeméten Molnár János gyógytárában. ■ZSX HIRDETHEZY. A II-ik tizedben, Vásári-nagy-utcza 123. szám alatt, Blaskovics Antal úr házában 1 bolt, 2 szoba és ezek fölött levő padlás bérbe kiadandó. Értekezhetni lehet: Békésy Istvánnal. (Lak. IX. t, 16. sz. a) - 49 K:::: K::: r:: IS:::: IS:: Tisztabúza métermázsánkánt 1886. január 29 7.30-7.50 Kétszerbúza „ »7 6.30—6.40 Rozs „ 77 5.70-5.80 Árpa 77 5.90—6.00 Zab 77 6.10—6.20 Tengeri kecskeméti,, 77 4.80—4.90 Tengeri 6 bánáti ,, 77 5.00-5.10 Új 170 .00-0.00 Csöves „ 77 0 .00-0.00 Köles „ 77 5.25—5.35 Burgonya 77 1.80—2.10 Széna „ 77 3.30—3.50 Szalma ,, 77 1.40-1.50 Szalonna kilója 0.45-0.46 KÖZGAZDASÁG. SERTÉSVÁSÁR. Az első magyar sertéshizlaló részvénytársaság heti jelentése. Budapest-Kőbánya, 1886.január 22. Átlagos hetiárak: magyar válogatott ára 260—320 klarm. nehéz 41 — 43 kr.; 180—240 KECSKEMÉT, 1886. január 31.