Kecskemét, 1887. január-június (16. [15.] évfolyam, 1-26. szám)
1887-01-02 / 1. szám
1. szám, ma is oly lelkesülten fogja felkarolni a csongrádiak vasútügyét, mint amely lelkes szavakban nyert ezen ügy támogatása iránti szándék kifejezést a múlt megyei közgyűlésen. Mert azt a megye jól tudja, hogy Csongrád önmagára hagyva nem lesz képes a megszavazott 120 ezer forintot megfizetni, mert eltekintve attól, hogy ezen városnak ma is a legnagyobb házi pénztári adója van a megyében, úgy, hogy ezt már még a vasútépítés árán is alig tanácsos fokozni, de a város ezen helyzete mellett tekintetbe kell jönni annak is, hogy ezen vasút építése által Csongrádmegye felszabadul a csongorádi félegyházi országainak gondozási feladata alól. — S ezen feladat alól való felszabadulás Csongrádmegyére nézve nagyobb értékkel bir 25 ezer forintnál. Szentes. -+- Új lap. Szentesen deczember hó végével „Csongrádraegye“ czimmel új lap indult meg. Szerkeszti és kiadja Kovács Pál. -t A szentesi hitelszövetkezet alapszabályai deczember végén terjesztettek be jóváhagyás és cégbejegyzés végett a szegedi kir. törvényszékhez. Terveztetik ezentúl „Megyei Hitelszövetkezet“ czimmel is egy a megyére kiható szövetkezet létesítése Szentes székhelyijei. ÚJÉVKOR BUDAPESTEN. — ÁBRÁNDOS VALÓSÁG.Még fülemben cseng az éji murinak disharmonikus moraja, még gyomrom érzi a sétálók haotikus vegyületét, midőn ajtóm előtt ruhasuhogást hallok, amelyre felpattan az ajtó s egy szőke fejecske búvik be rajta, követvén a szőke fejecskét üde arcz s kedves termet. Jogász ember vagyok, nem vehetik rósz néven, ha bevallom, hogy a csinos belépő takarítóném volt. Ah! Ön még ágyban ! Már ide stova tizenkettőt mulat órája. Az az mutatna! mondám egy sóhajt küldve a zálogház fele. Boldog újévet! Köszönöm, viszont, s fejem alól tárczámat veszem elő. Egy bitang flört adok a szendének, mert újévkor igy szokás. Ő elpirul, de elveszi (mert újévkor igy szokás.) Felöltözöm s a fiaméba sietek. Alig ülök le, jő a czáhlkellner. Boldog újévet! Erszényem újra előkerül s egy flőr megint kivándorol. Beletekintet az ügyében hát szégyen, nem szégyen 4 marad, 4 flőr van még benne. Na! Elég a boldog újévből, mert hát messze van a hónap vége, aztán nincs már becsapni való. Kávézás után sétálni megyek a Váczi-útra. Ott jó szabómnak számla kihordója. Boldog újévet és számlát nyom kezembe. Tisztelem urát, majd személyesen. Igen, de legalább boldog újévet! Látva, hogy az ipsének a boldog újév nyomja szivét, — nem a számla ügy — sóhajok közt előkerül a 4-ből. Három a magyar, vigasztalom magam laposguta ütötte tárczám felett búsulva. A megmaradt háromnak önkénytelen dúdolám: „Ne menj el, maradj itt. Majd meglátod jobb lesz itt.“ Boldog újévet is elém toppan az egyetem portása. Brrrr! Ha ennek nem újévezek fucs a renomém az egyetemen, rám süti a „snasz“ bélyegét. Elő! Elő! szegény erszény, kit úgy üldöznek a fúriák és lett a 3-ból 2. Nohát egy-kettő lakásomra. Magamra zárom az ajtót. Lélek az ajtón se be, se ki. De hiában a zár, bejött az éhség ! Iszonyatosan éhes lettem, de nem mertem kimenni. Majd alszom egyet éhség ellen. De mi az ? Kopognak! Oh! Megint egy újév! nem nyitom ki. Kopogás megszűnik, léptek távoznak. Mégis kiváncsi voltam, hátha a Biri szobalány volt, rózsaszín levéllel küldve? Kitekintek. Uramfia! A pénzes levélhordó. Az ajtóhoz rohantam s vissza kiáltam öt percz műve csak. Ki az ördög küldhet most pénzt ? én kezem nyújtom a pénzes levél elé, ő pedig .... Bocsánat. Nem hoztam semmit, de erre járva, bekopogtam szívből mondandó boldog újévet! A szédülés kerülgetet! De hát én hívtam be s lett a két flőrböl egy, azaz egy o. é. forint. Bezárom az ajtót. Itt be nem jő senki! Tennék én kivételt, de csak egynek, a kis barnának ott szemközt, akitől a Biri.. . Jaj még a szerelmet is elnyomja az a prózai éhség. Estig sétáltam, szobámat méregetve. Az én „egyetlenem“ is tehet kényelmes sétát erszényemben, helye elég van. Tíz óra ! Most már bátran mehetek vacsorálni. No még egy. A kapu zárva. A kapus (újévkor ez is udvarias) mélyen hajlong. Boldog újévet! Én oda adom az utolsót neki. Csak legalább vacsorára valót hagyott volna a nagyon is „b o ld o g újév!“ Boldog újévet! Nem tudom nekem szól-e a „boldog újév“, de nem merek körül nézni, tanul ülni, vele a „Karylpa“ illattól — Olga kedvencz parfümje — áthatott levegőt beszívni, Hugo Viktor drámáit vele olvasni és együttesen betanulni a szebb helyeket — többet nem kívánt boldogságához. És Olga amint akkor magával elhitette, mégsem szerette Lajost. Más valami lehetett, mit irányában érzett, de nem szerelem. Akkor még nem, hát most? Vagy talán már akkor.. . Mozgást tőn, mintha átölelni akarna valakit, de karjai visszahanyatlottak keblére, s igy feküdt jobbját keblén tartva, baljával a padolatot érve. Az álom pedig tovább szőtte pókhálószerű képeit, tovább ... tovább . . . Meglátja Bélát, mikor anyja ajánlólevelével először jön házukba. Tetszetős külseje hatással volt reá; álmába szövődik az első bál... Millöcker keringői még most is kellemesen hangzanak fülében. Ah, úgy elkeringne vele a világ végéig . . . keringő, Béla, édes zene... ez volt az első bál után fölizgatott képzeletének cháosza, akkor legkedvesebb álma, mely most is belopódzott álmának többi képei közzé. Béla gyakran jött hozzá pajzánkodtak, enyelegtek és ön elfelejtette Lajost, ki szótalanul ült nála, mint rendesen és naponta Hugó Viktorra figyelmeztette, így múlt el az ősz és beállott a tél. Szürke volt az ég, a hó nagy pelyhekben szállingózott a levegőben és már esteledni kezdett, bár a közeli toronyóra mutatója a hármason állt. Lajos, mint rendesen most is ott volt nála. Olga szótlanul vette,,Angelo“-t és lapozgatni kezdé, de csakhamar elvetette a könyvet. Nincs kedve — mondá — komor idő komor hangulatot szül s különben is látogatást vár. „Óh én tudom kire vársz“ feleli Lajos a gyöngéd szemrehányás hangján, Bélát várod. Mis ha igen, nem valami ellenvetésed? kérdé Olga röviden. Lajos egy szót sem szólt. Távozott, hogy Bélának adjon helyt s azóta Olga nem látta őt lakásán. Por lepi Hugó Victor és Olga csak akkor veszi kezébe, ha ő■ leporolja. Ilyképpen múlt el ismét egy darab idő. A tél mindig zordonabb lett, Lajos komorabb, Olga vigabb, hiszen ott volt mellette Béla. Megfagyott és szénfüsttel borított hó fedte a házak tetőit. Vastag jégkéreg borította a városligeti tavat. Díszes válogatott öltönyben jár előkelő társaság esténként a villamoson kivilágított jégpályán. Ott van Olga és Béla is, de ott Lajos is. Béla felcsatolni segítette Olga korcsolyáit, mikor egy úr félre hívta. E pillanatot használta föl Lajos, ellenállhatatlanul űzte valami Olgához. Kérte, hogy mondjon le ma a korcsolyázás élvezetéről és menjen haza. Tedd meg érettem, tedd meg magadért Olga! folytató heves beszédét. Lásd ma először történik, hogy bevallom néked, hogy szeretlek, hogy oly hévvel szeretlek minővel csak az én szivem képes érezni, szeretni . . . Csak aki vágyam ismeri. Az tudja mennyit szenvedek ... Olga engedj kérelmemnek, ne menj Bélával a jégre. Tedd meg érettem, tedd meg magadért ! De Béla már visszajött és karját nyújta. Olgának nem maradt ideje Lajosnak felelni. Büszkén haladt Bélával tova a síkos pályán, mind gyorsabban, mind tovább . . . Lajos korcsolyát csatol és követi őket. Merész lejtésük mind gyorsabb lesz, mind vakmerőbb. Már rég elhagyták a korcsolyázókat, csak egy ember követi őket... Béla felizgatva Olga vonzó termete által, felhevülve a vakmerő úttól átkarolja a leányt és forró, hosszú csókot nyom cseresznyepiros ajakára. Olga eltaszítja magától a merész ifjút. „Vakmerő !“ kiálta, aztán behunyta szemét. Ugyanakkor olyan hangot hallott, mintha arczul ütöttek volna valakit. Felnyita szemét. Béla eltűnt és mellette állt Lajos, hallgatagon karját nyújtva. Akaratlanul követte és szótlanul értek haza. Olga nagyon is izgatott volt, hogy megköszönje Lajos kíséretét. Olga halkan nyöszörög, mikor életének legutóbb lefolyt szakasza álmában ismétlődik. Másnap Béla segédei felkeresték Lajost. Párbaj lesz, melynél Lajos megsebesül. Két hétig az ágyhoz van szegezve. Felépülve nem lel nyugtot, futnia kell a fővárosból, futni Olga közeléből, messze, messze tőle. Ép újév napja van (holnap lesz egy éve) mikor Lajos Zürichbe utazik, de alig marad ott tavaszig, űzve az érzelemtől, mely már kora ifjúsága óta fogva tartja, Münchenbe siet, innen hamar Párisba, hogy a világváros zajában élje el érzelmeit. De hiába. Szilveszteréj van és a réteken és mezőkön tovarobogó gőzkocsi haza hozza Lajost. Szilveszteréj van és Olga fáradtan fekszik a pamlagon. Az álomképektől fölizgatva, álmából fölijed. Az óra tizenkettőt üt. Az újév beköszönt. Olga első pillantása a „sipkaőrre“ esik. Hőségre emlékezteti, szeretetre. Oh istenem! — kiállta könnyezve, -- minden ember vár boldog évet, csak számomra nem virul több remény és a legkeservesebb érzésektől hajtva odaveti magát czimbalmára, barátjára a magános szomorúságban és dalt játszik, egy dalt, fájdalmasan, szivettépőn. Bánatosan, szépen hangzik : „Cserebogár, sárga cserebogár Nem kérdem én tőled mikor lesz nyár, Azt sem kérdem sokáig élek e Csak azt mond meg: rózsámé leszek-e?“ Ki nem ismeri a dalt ? Szép népdalaink valóságos gyöngye. Minő érzelem nyer kifejezést a végsorokban s nincs szív, mely véle ne könynyezzék. Érzelemtől eltelten könyökével a hangszerjaira támaszkodik, fejét kezébe hajva, forró k könnyeket hullat. A könnyek orczáin végig penek, le a húrokra, holnap ezek már megrozsdásak, újakkal kell üket pótolni. Csak a szív húrjai nem pótolhatók. Ily érzésekkel ül vagyis inkább fekszik czimbalmán és sír. Végre igénybe veszi az álom jogait, angyalkát küld le Olgához ez, csókot nyom szempilláira és Olga szende álomba merül. Csak korán reggel ébreszté fel az újév ragyogó napsugara. A nap barátságosan sütött be boudokjába, az ablakon szerelmeskedő verébpár vígan csicsereg. Szerelemről, hőségről fecsegnek és Olgának jól esik hallgatni, érti már a madár dalt. Ajtaján halk kopogás hallatszik. Olga elszorulva keblére nyomja kezét s alig bírja kimondani e szót: „Szabad I“ „Lajos I“ kiálta fel, mikor az ajtó megnyílt. „Olga I“ hangzik viszont és kebel kebelen, ajkaikon, átkarolva egy test egy léleknek látszanak, feledve a barátságosan mosolygó napsugárt, a világot, mindent, mindent még a szerelemről csicsergő verébpárt is az ablakpárkányon. Richtmann Lajos: K E C S K E M É T. SZÍNHÁZ. — Koldusdiák. — A paraszt kisasszony. — A veteránok. — Cigánybáró. — A falu rossza. — Huszárcsiny. — Kornevilli harangok. — Utolsó szerelem. — Szombaton (18 án) Milöcker Károly világszerte ismert 3 felvonásos operetteje a „Koldusdiák“ gyönyörködteté a műpártoló közönséget, mely szép számmal volt képviselve. No de mégis érdemli társulatunk a pártolást, mert hát két oly gyakorolt énekesnő mint Ferenczyné és Tolnayné egy vidéki társulatnál alig található fel. Arattak is tapsot eleget. Andrási (Ollendorf ezredes) alakítása most is művészre vall. Bodrogi Lina (Broniszlava) most mutatta be magát először egy új szerepkörben mint énekesnő s feladatát dicséretesen oldotta meg. Játéka, sokoldalúságáról tanúskodik. * Vasárnap (19-én) Berczik Árpád új népszínműve „A paraszt kisasszony“ került színre, mely a fővárosi színpadon csak nem rég látott világot. A darabról a fővárosi lapok csak nem rég kimerítő bírálatot közöltek s igy szükségtelennek látom itt azzal foglalkozni. Az előadás elég összhangzatosan folyt le. Az est hősnője Ferenczyné volt, kinek sikerült szerepének nehézségeivel megküzdeni s azt érvényre emelni. Dalait többször kellett ismételnie. Violáról (Fátyol Gergely) sajnos, nem mondhatom ezt. Játékának gyengeségét, felületes szereptudása okozta s örökösen a súgóra kellvén figyelnie, feszélyezve volt játékában. Nem árt, ha szerepét jobban betanulja. Bagi (Rezeda Marczel) nem volt igazi „pesti ficsúr“, de szereptudása feltétlen dicséretet érdemel. Ferenczy (Kelem Tamás) s Timárné (Matild) játékáról dicsérőleg szólhatunk. * Kedden (21 én) Andrássy Mihály jutalomjátékául „A veteránok“ Bérezik Árpád 3 felvonásos életképe, majdnem üres ház előtt adatott, pedig a társulatnak kitűnő s kedvelt komikusa, méltán számíthatott volna telt házra. A darab telve bohókás jelenetekkel s a közönség nem egyszer fakadt zajos hahótára. Különösen a jutalmazandót illetik a nyert babérok. Csütörtökön23-án harmadszor került színre Strausz operetteje a „Czigány báró“ közkívánatra, más szerepkörrel. Zsupánt Andrássy adta folytonos derültség mellett, Arzenát pedig Tolnayné. Általában a mai előadás jóval felülmúlta az első kettőt. Minden egyes szereplő ügyesen oldotta meg feladatát. A Szombaton (25 év) színi irodalmunkban majdnem páratlanul álló népszínmű „A falu rossza“ a szó szoros értelmében „zsúfolt házat“ vonzott a színházba. Főleg a karzat annyira túl volt tömve, hogy daczára a tisztelt karzati közönség erős idegzetének, néhányan már az ájulás stádiumában voltak , bizonyára el is ájultak volna, ha a függöny fel nem lebben, és így a látni s hallani vágyás le nem gyözi a már-már gyengülni kezdő idegeket. Mindenesetre nem ártana ünnep napokon a karzat felett lévő szelelő ajtókat kinyitogatni, ami azonban — sajnos! — most elmaradt. Pedig hát „rendnek muszájna lönnyi ?! Ami a darabot s a szereplők játékát illeti, méltán megérdemelte a telt házat. Ferenczyné olyan helyre egy kaczkiás menyecske volt, amilyennek az iró phantásiája Finum Rózsit megteremtette. Hasonlót mondhatni a többi szereplőkről is. Főleg Bodrogi Lina (Boriska) s Andrási (Gonosz Pista) játéka emelkedett művészi tökélyre. Ez utóbbinak csak meg kellett jelennie a színpadon s már is mosoly ült az ajkakon a nézőtéren - - lenn, s hahota támadt a karzaton — fenn. Vasárnap (26-án) szikkzekedik Vahot Imre dalokkal s tánczczal vegyes vígjátéka a „fsuszár csíny“ szintén telt ház előtt. Az est hőse és hősnője Viola (Virág Marczi) s Ferenczyné (Borosa) volt, aki markotányos nőből olyan csinos huszárrá vált, hogy éppen nem nem csodálkozom azon, ha a „csaplárosné szentem“ (Tolnainé) bele szeretett. Úgy Ferenczynének mint Violának többször kellett dalukat ismételniük. Andrási oly hűen maskírozta a vén huszár őrmestert, hogy egy vitéz úr, aki karácsonyi „nakterlabrisz“-át a leghelyesebben úgy vélte felhasználni, ha szive Juczikájával a „komógyiába“ mén, ily szavakkal fejezte ki magas megelégedését keblének hölgye előtt: „Annyie akar csak a mi zupásunk.“ („Zupás“, baka s huszár nyelven : „becapitulált altiszt.“) * Kedden (28-án) adatott Ferenczyné Pap Erzsébet jutalomjátékául Planquette operetteje „A korneviki harangok“ szép számú, elegáns közönség előtt. A kedves művésznő kilépésekor óriási tapsviharral s egy gyönyörű koszorúval lett megjutalmazva, mintegy bizonyságául annak, hogy a valódi tiszta művészetet tudjuk mi is méltányolni, s nem áll az a vád, mit városunkról mondanak, miszerint a színészet itt Kecskeméten pártolás hiány miatt nem állhat fenn. Az est hősnője természetesen Ferenczyné volt. A többi szereplő is természetesen megérdemelte a nyert tapsokat. Andrási (Gáspár apóban) tehetségének egy új fényoldalát mutat be. Kövi (Henri márki) s Tolnainé (Zsermén) játékukkal emelték az Összhangot. * Csütörtökön (30-án) Dóczi 4 felvonásos történeti színműve az „Utolsó szerelem“ került színre, majdnem üres ház előtt. Főleg Kövi (Apor vajda) s Bodrogi Lina (Catherina) érdemel dicséretet. Hangjuk az egyik indulatból a másikba való átmenetet hűen tükrözte vissza. Pesti Iliász (Lótó fegyverhordó) furfangos góbéjával nem egy derült pillanatot szerzett a közönségnek. —árt. 1887. január 2. ÚJDONSÁGOK. — FELHÍVÁS. Tisztelettel (elhivatnak az előfizetők, kik lapunkért az 1881. év lejártával még utála£ sem űizettek meg, hogy kötelezettségeiknek imillintlanul eleget tenni szíveskedjenek, mert a lap kiadóhivatala nekik tovább várakozni nem hajlandó. Tisztelettel a „kecskemét“ kiadóhivatala. — A körök uj helyiségei. A „kecskeméti 1848-as kör“ és a „Népkor“ múlt vasárnapon tartott választmányi gyűlésében elhatároztatott, hogy a két kör, azok nagyobb felvirágoztatása s a társadalmi élet élénkebbé tétele végett, úgy anyagi tekintetekből is, egy födél alatt, közös helyiségekben helyeztessék el. E határozathoz képest a két kör Lóth István vendéglősnek a Mezei utczán, az árvaszék épületének átellenében fekvő házában levő, díszesen berendezett helyiségeket szerződés által megszerezvén, ott e héten mind a „Népkör“ mind a „48-as kör“ tényleg el fog helyeztetni. Tíz év napjától fogva tehát a körök tagjai az új helyiségben szívesen láttatnak, a mit a körök elnökségei a tagok szives tudomására hoznak. — Vezérbizottsági gyűlés. A helybeli függetlenségi és 48-as párt vezérbizottsága január 1-én délután 4 órakor a „Népkör és „48-as kör“ új helyiségében (Lóth István vendéglős házában) gyűlést tart. — Gyászhir. „Özv. Hertzeg Károlyné szül. Kegl Alojzia mint anya; Fehér Matild, Margit, Rózsa, Berta mint gyermekek ; Hertzeg László m. kir. honvédelmi miniszteri titkár, Hertzeg Berta Parragh Gedeonna, Hertzeg Mari mint testvérek mély fájdalommal jelentik özv. Fehér Péter nő szül. Hertzeg Alojziának 10 évi boldog házasság, 10 évi szomorú özvegység után, életének 39 ik évében f. hó 30-án d. u. 3 órakor hosszas betegségen történt elhunytét. A boldogult hült tetemei 1887. január 1-én délelőtt 11 órakor fognak a reform, egyház gyászszertartása szerint a csongrádi-kis-utczai 157. számú házból a felső temetőben örök nyugalomra tétetni. Kecskemét, 1886. évi deczember 30. Áldás poraira!“