Kecskemét, 1887. július-december (16. [15.] évfolyam, 27-52. szám)

1887-07-03 / 27. szám

27. szám, biztos veszély előérzete, a duális tudata annyira megzavarta őket, hogy a kormánypénzen istá­­polt hivatalos lapjuk, a „Kecskeméti L­a­­­p­o­k“ minden szava s a párt által kibocsátott kiáltványok minden szótagja arról tanúskodik, hogy józan eszük immár távozóban van, bár­mennyire nevezzék is el önmagukat „komoly f­é­r­f­i­a­k“-nak, kik nem „csúfondáros­­kodna­k“, hanem „tárgyilagosak“ ma­radnak. Azt mondják, ők „nem apellálnak a népre“, no ezt jól is teszik, mert hiába való munkát cselekednének, mert az a nép, melynek zsírján élősködnek s melyet lenézve „c­s­ő­c­s­e- l­é­k“-nek neveznek, egy szavukat se hisz már el, mert belátta, hogy ők bűnben fogantattak s bűnben élnek, úton-útfélen joga van kiabálni a kormánypártra mindenkinek, mert köztudomású az általuk elkövetett erőszakoskodás, etetés-ita­tás és lélekvásárlás. Tudják ezt önmaguk­tól, mert bűneik súlya alatt ezen vád alól védekezni nem is igen mernek, mert attól is tarthatnak, hogy az a képviselőjelölt, kit az éhes főkorte­sek kifosztottak, önmaga vághatja arczukba tisz­tességtelen cselekedeteik bűnlajstromát. Mi azt mondtuk, hogy az „Isten igéjé­vel“ és az „igazság erejével“ kívánunk csupán harczolni, a „K. L.“-ban azt mondják, hogy ők az „ilyen h­a­n­g­o­t“ és az ilyen utat nem követik; kár volt pedig nekik szintén ezen uton el nem indulni, mert az igaz úton s az igaz szóval érhetni el legbiztosabban a czél­­hoz ; hogy pedig ők ezen hangot és utat nem használják az a „K. L.“-ra szégyen, sőt bűn is, mert annak ez időszerinti szerkesztője papi­ személy, kinek pedig kötelességében is ál­lana az igazság útján haladni és hangján beszélni. A „K. L.“-ban azt mondják, hogy a mi pártunk „á l­m o d o z i­k“ s törekvéseink „á­b­­­rándok“, melyek megvalósítására gondolni sem lehet. A­ki ilyent mond, arról bizton elis­merhetjük, hogy még csak nem is ábrándokban és álmodozásban élő lény, hanem egy hulla, egy lelki­ halott, mert a minden elnyomott lelkeket éltető érzelmet, a hitet és reménységet is nélkülözi, miért a földön — e jelen életben — immár tovább semmi rendeltetése sincs, a föl­­támadásra, a jövő életre pedig jogosultsága el­veszett, mert a haza függetlenségéhez kötött „ál­m­o­k“ megvalósításához hitét már elvesztette s akaratáról önként lemondott. A kormánypárt pedig magáról ennek bizonysá­gát adta, tehát többé az élethez jogosultsága nincs, most már csak egy mozdulatlan, lélek és akarat nélküli tömeg, mely szipolyoz és föl­emészti ugyan még a nemzet erejét, elnyeli va­gyonát, de már végének a természet törvényei szerint nem­sokára be kell következnie. Mi pedig a „K. L.“ szerint ábrándozunk és álmo­dozunk, tehát ezzel elismeri, hogy élünk, hogy álmodozunk hazánk jólétéről és függetlenségéről, tehát mégis többet teszünk mint ők, mert ők már arról lem­o­n­d­­t­a­k s hullává váltak. De jobb is nekünk inkább ábrándozni és álmodozni a hazáról, mintsem annak csupán rosszat csele­kedő­i, mint a kormánypárt cselekedett, jobb annak jövő boldogításában, függetlenítésében hinnünk és remélnünk, mintsem azt áruba bocsátani, megölni mint a dicsőségesen uralkodó kormánypárt cselekedte. A nagy Széchenyi mondása szerint az apa­gyilkos magyarnak meg lehetne kegyelmezni, de azt tartjuk az anyagyilkosnak, aki a ha­zája érdekeit áruba bocsátja, annak függetlensé­gét feladja, annak megkegyelmezni sem lehet, annak büntetése rettentő fog lenni! Mikor a kormánypárt országszerte kifogy a kortes­ fegyverekből, a nép félrevezetésére legutol­jára mindig a helyi érdekeket veti föl s ijeszti a polgárokat a kormány rettentő haragjával, ha ellenzéki képviselőt mernének választani. — Ezt a fogást használja végszükségében a kecs­keméti kormánypárt is. De hát ezzel senkit félre nem vezet, mert jól tudja Kecskeméten mindenki, hogy nekünk a kormány se­m­­mit nem adott, tehát tőlünk semmit el nem vehet. De becsületes kormányról fel sem lehet tételezni azt, hogy a bosszú­ politiká­ját kövesse, mi nem tételeztünk volna fel a Tisza-kormányról — annak minden bűne da­czára — ilyen galádságot, saját hívei a kecske­méti kormánypártiak azonban ezt nyíltan hirdetik, tehát önmaguk adták ki annak és magunknak tisztességéről és erkölcstelenségéről a­­ szegénységi bizonyitványt, melyet igazságérzettel és meggyőződéssel szen­vedtünk, alapjában véve mindig a jó ügy előha­­ladását biztosítja. És soha párt és párt között pol­tikai tábor és politikai tábor között nem le­hetett úgy megtenni az erős erkölcsi megkülön­böztetést, mint a debreczeni második választó­kerület utolsó választási küzdelmében a kormány­párt és a függetlenségi párt között. Mily óriási különbség az elvekben, mily óriási különbség az eljárásban ! Soha annyira egy tömegben nem le­hetett találni mindazokat, kiket törhetlen meg­győződés, hazafiúi hűség és polgári bátorság ve­zérelnek és soha úgy nem lehet összeszámítani azokat, kiket a közéletben is mindig közönséges önzés, szolgai kegylelés és szolgai gyávaság ösz­tönöznek. Egy oldalon állottak önök, kik lelkes bizalmuk nyilvánításával személyem iránt, el­veik szentségének alárendelték mindazokat az örökölt előítéleteket is, melyek társadalmunk nagy részét még fogva tartják, a másik oldalon állottak ők, kiket lázba hozott az a fenséges gondolat, hogy ellenjelöltem főúr, a főispán test­­véröcscse és az ország hatalmasaihoz közel álló egyéniség. Ki ne értené, hogy a hatalom épen velem szemben kívánta leginkább kitüntetni az ő erejét, mely nyers és erkölcstelen eszközökkel eltiporja a szabad polgárok meggyőződést. Nem kell itt felemlítenem az erőszakosságok és visz­­szaélések hosszú sorozatát, nem az irtózatos hi­vatalos nyomást min­t Debreczen városában, az oly fejlett közélettel és erős polgári szervezettel bíró büszke ősi városban senki nem tartott volna lehetségesnek. Nem akarok kitérni ama feleke­zeti természetű aggitáczióra sem, melyet én el­lenem, a zsidó vallású jelölt ellen, a kormánypárt nemcsak az antiszemitizmus fegyvereivel élesz­tett— már ott, hol jónak látta, — de még na­gyobb mértékben folytatott maguk között, elöl­járóik által mintegy közös felekezeti tartozásul írva nekik elő azt, hogy hitrokonuk ellen sza­vazzanak. Hogy az ily tünemény is előfordulha­tott, ezt ama remélem nemsokára elmúló politi­kai kiskorúság rovására kell írnunk, melyet saj­nos sok helyütt tapasztalunk a zsidó választók között, hogy félreismerve az alkotmányos állam valódi erőit, a nemrég nyert polgári szabadság­nak abban vélik legnagyobb értékét, ha a hata­lom irányában, melynek védelmét keresik, szol­gálatokkal tüntethetik ki magukat és hogy jo­gok gyakorlatával büszkélkednek akkor, mikor szánalmas gyámoltalanságnak nyújtják bizonysá­gát. Mindezekkel az eszközökkel a kormánypárt a debreczeni második kerületben elérte czélját, de várjon elütött-e bennünket a mi czélunktól, melyet az övékhez mérni nem lehet ? Létezhet­nek-e büszkébb legyőzöttek, mint a debreczeni függetlenségi polgárok és nem lehetek-e legbüsz­kébb én, ki az ő bizalmuk kijelöltje voltam. Mindig emelni fogja öntudatomat, hogy közel fértem ama polgárok szivéhez, kikben a magyar népjellem legnemesb kifejezése lakik, a kik fen­­tartják Debreczen nagy ősi hivatását és a város életében mindig fensőbb erkölcsi hatalmat fog­nak képviselni. Annyi hű és igaz polgárnak lel­kesedését és önzetlen ragaszkodását tapasztalni nem a legszebb-e, a­mit az élet nyújthat? Min­dig örömmel fogok gondolni rá, hogy testvéri érzéssel megjelenhettem a legjobb hazafiak kö­zött, a­kikben sohasem csalódhatik az, ki a haza függetlenségének szent ügyéért és a szabadság dicső eszméjéért kitartóan küzd. Higgyék el, hogy önök sem fognak bennem sohasem csalódni. Ha eddig sem voltam híjával az elvi következetes­ségnek és a szilárd meggyőződésnek, ezentúl ama bizalom lesz legfényesebb vezércsillagom, melylyel önök kitüntettek. Mindig azt fogom mondani magamnak, hogy az ily nép jogáért jó és balsorsban megállani magasztos kötelesség. Fogadják ismét köszönetemet nemcsak ama nagy kitüntetésért, hogy a lezajlott küzdelemben en­gem élökre állítottak, de még inkább amaz örök kapocsért, melylyel küzdelmeikhez, érdekeikhez és minden törekvéseikhez fűztek. Isten áldja Debreczen függetlenségi polgárait. Mezei Ernő­ állásra szólítja fel, azt hisszük, hogy ez nem csak nem maga melletti korteskedés, hanem képviselője­­lölti kötelesség. Szégyenljük, hogy papi kezek által sárra­ dobálózni látunk akkor, mikor a kormánypárt mind el­követte azokat a bűnöket, melyeket sze­retne mi reánk is reánk kenni, s mé­geket el sem tagadhat. Azt pedig ezren is láttuk, hogy ifj. Árva Tóth László különösen fizetett „fő kanászával“ házról-házra jár. * * * „Várjon miből költenek annyit ezek a függetlenségi kortesek?“ ezt a kérdést veti föl a „K. L.“ Erre mi ezzel felelünk: állítsa elő a „K. L.“ azt az embert, a­ki szemünkbe meri mondani s be tudja bizonyítani, hogy azok a függetlenségi kortesek valahol nagyon költöttek s a­mit költöttek nem becsületes úton módon költötték el. Még ezt a „K. L.“-ban meg nem cselekszik, addig az, aki abban ilyent állít — tisztességről megfeledkezett rágal­mazó. — Azt is kérdik a „K. L.“-ban „honnan veszik a mi körte­seink azt a költséget alait elköltenek.“ Hát a saját zsebükből veszik azt a pénzt, amit tisztességes kia­dásokra fordítanak, s ezt joguk is van tenni, mert az mind becsületes keresményük. Tisztességtelen költségekre egyikünknek sincs egy krajczárja se! Nálunk mindenki saját költségén kor­teskedik Nem a kormány s nem Árva pénze az amit egyik másik közülünk becsülettel kiad, mint a tiszteletreméltó (?! szabadelvű pártnál. Hol az első tisztviselő az utolsó szolgáig arczpirulás nélkül hete­kig lakmározott --potyára, hivatalból folyt a vesztegetés s a zsákmányt a nagyok a kicsik orra elől e­l­h­a­l­á­s­z­t­á­k. Jaj a szegény Á­r­­­v­á­n­a­k, ki oly éhes csorda közé kerül! Azon he­lyen oly nagy az étvágy, hogy az éhes csürhe az alsó aklot a felső akoltól elválasztó mesgyét is keresztül túrja, s a drága eleség a két akid magjói közt tisz­tára f­elpocsékolódik. * * * A holtak nyugalmát nem szép dolog háborítani, a jelen nem levők, vagy az elhunytakról úgy nyilat­kozni, mint azt a „K. L. “ban teszik, nem tisz­tességes dolog. Azért mi ennél többet a kor­mánypárt vonatkozó apróságaira nem is mondunk. * * * Azt mondja a „K. L.“, hogy mi­t á­z­­­t­u­n­k és izgatunk. Hol, merre, kik lázadtak fel Kecs­kemét városában?! Történte a városban csak a legkisebb rendetlenség is, mióta a választások megkezdődtek ? Sehol semmi! — Azonban f­e­l­t á­­r­­­tj­a a kormánypárt tisztességtelen és erkölcste­len eljárása a nagy­közönség szivében a vért, s mi felizgatjuk a polgárok szivében a becsületér­zést, hogy ellen tudjon állni a lélek­vásárlók bűnös szavainak. Azt elismerjük, hogy ilyen f­á­z­­­t­á­s és ilyen izgatás van Kecskeméten. ÚJDONSÁGOK. — Ugron Gábor úr, az alsókerület 48-as függ. képviselőjelöltje július 3-án a 10­/­ óra­kor érkezett városunkba a vezérbizottság meg­hívása folytán. A pályaháznál a vezérbizottság tagjai várták a képviselőjelöltet s azt szállására kisérve, délben 1 órakor az alsókerület vezérel­­nöke Bódogh Lajos házánál gyűltek össze kis körben barátságos ebédre, hol Holló Lajos kép­viselő úr is jelen volt. Itt kereste fel szeretett képviselőjelöltünket a fülöpszállási függetlenségi­­párt Nagy Lajos, Biró és Csaplár elvtársamkból álló küldöttsége által s azok hazafias üdvözletü­ket tolmácsolták. Délután 4 óra után a kistemp­­lom téren, Isten szabad ege alatt népgyűlés tar­tatott 4—5 ezer főre tehető nagy közönség je­lenlétében. Itt Ugron G. képviselőjelöltünk a nép előtt kijelentette, hogy miután a vezérbizottság értesítése szerint az ellenpárt kortesei azt hí­­resztelték, hogy ő visszalépett volna, azért köz­tudomásra hozza, hogy ez nem való, sőt ellen­kezőleg megválasztatása esetén Kecskemét város polgárainak bizalmát nem fogja visszautasítani. Ezután majd egy óráig tartó remek beszédet tartott, melynek különösen azon része, melyet a lé­­lekvásárlásról mondott, felette nagy hatást keltett. Az éljen zaj szűnni nem akart s a képviselője­lölt szavai a legszivélyesebben és leglelkesede­­tebben fogadtattak a jelen volt ezrek által. A rend egy pillanatra sem lett megzavarva, bárha a polgármester és a városi tanács nagyon féltek a kaszával és kapával napszámra menő nép ret­tentő viselkedésétől, úgy hogy a vezérbizottság tagjainak kellett jótállást vállalni a város csendje és rendjéért. A szegény magyar embernek a ka­sza és kapa kenyeret ad, városunk elöljárósága pedig fél tőle ! A nép és pártgyűlés 6 óra előtt véget érvén, sokan a körbe tértek be, hol kép­viselőjelöltünk is Vr 11-ig elidőzött barátságos beszélgetés közben, kiki a legszebben mulatott a maga kontójára, még a szokásos 48 kros tár­­sasvacsora se tartatott ez alkalommal. Ugron Gábor képviselőjelöltünket '/211 óra után szá­mosan szállására kisérvén, ott lenyugodott, s a hajnali von­attal Budapestre utazott. Ő szivein­ket már teljesen megnyerte, s hogy biztosabban a mienknek tartsuk őt, július 7-én elveink dia­dala és ragaszkodásunk zálogául a képviselői mandátumot is meg fogjuk neki szerezni. Úgy legyen! Éljen Ugron Gábor! Éljen dr. Hor­váth Ádám ! — Esküvő. Városunk szülötte, Gröber La­jos, fővárosi fiatal kereskedő, Bajorországban több évi tartózkodása alatt szerzett tapasztalatai után Bu­dapesten letelepedett, képzettség tekintetében a ke­reskedői osztály ifjabb nemzedékének példányképe és büszkesége. A közelmúltban jegyezte el K­l­e­­­ment Irén kisasszonyt, Klement János fővárosi ke­reskedő kedves leányát, kinek f. hó 16-án fog örök hűséget esküdni Budapesten. Őszintén üdvözöljük e szép párt, kisérje őket a boldogság és szeretet nagyon sokáig. — A június 22-iki választás oly rendben és zavartalanul folyt le, hogy mindenki csodálkozott, mit akart a város polgármestere azzal a nagy had­erővel. Minek nekünk katonaságot kirukkoltatni, nem bántunk mi senkit se, mi tőlünk a polgármester és a kormánypárt biztonságban lehet, nem bántjuk mi őket egy újjal se, csak megverjük őket — szavazattal. — A városi tisztviselők közül többen nem férfi módra viselik magukat. Pártunk kenyeret adott nekik, s most ők szépen­­ meghálálják. Hát oly gyönge elméjűek ők, hogy képesek azt elhinni, hogy ha meggyőződésüket szabadon nyilvánítják, a kortes polgármester — ki maga is mások kezében gyenge báb — mer ellenük valamit véteni. Hát a kormány­párti tisztviselőnek szabad kortesnek és vesztegető­nek beállani, a függetlenségi még szavazni se mer, vagy éppen félrelépve, meggyalázza önmagát. Min­denesetre jó lesz jövőre férfiakat szemelnünk ki, nem anyámasszonyokat. — Balhiedelem. Az a halhiedelem van elterjedve a választók közt, hogy este 6-8 óra előtt nem szabad bezárni a szava­zást, és hogy az azon időn túl már nem is tart­hat. Ezért felvilágosításul közöljük a válasz­tókkal, hogy a törvény szerint a szavazás addig tart, míg választó jelentkezik. Ha dél­ben nem jelentkezik választó, kitűzik a zár­órát délben, s míg a polgártársak otthon ebé­delnek, addig bent kihirdethetik a választás eredményét. Ha pedig a szavazó folyton megy egész nap, akkor este sincs joga a választási elnöknek bezárni a választást, ha nem folyik a szavazás éjfélig, vagy ha szükséges, más­nap is. Ha szavazó nem jelentkezik, ha reg­gel, ha dél, ha este van, a záróra azonnal kitűzhető, s a kitűzött idő után többé senki sem szavazhat. — Azért hát minden polgár álljon ott hűségesen reggeltől-végig s sza­vazzanak folyvást, a kormánypártot csak egy szavazattal is soha se engedjék előnybe jönni, mert a mameluk táborban különösen a felső­­kerület részére a győzelmet minden áron kierőszakolni akarják, miért törvénytelenség elkövetésétől sem fognak irtózni. \/— Zászló-bujósdi. Június 22-én ifj. Árva Tfölli László hogy megbukott, az Öreg Árva lejött a korteskassz­át m­egvizitálni,­­ persze a kassza üres volt, amit az etetés itatás, vesztegetés el nem nyelt, a kortesek eltüntették. Ki is jelentette az öreg Árva, hogy a 2 ik választásra kért még két akkora összeget nem adja meg, mert látja, hogy hiába, de azt is ész­revette, hogy az ő pénzét a felsőkerü­letre is átvitték. A mamelukoknál pedig, ha pénz nem feslik, nincs párt se,­­ a zászlókat tehát egyenként beszedeget­ték, úgy hogy már alig látni belőlük hírmondót. Pár nap múlva azután Árvát rábeszélték, hogy mégis ad valamennyi pénzt a­d­ik választásra,­a zászlók rögtön kezdtek előbújni. De nem elégíthetett ki a nyújtott koncz mindenkit, mert a zászlókat csakha­mar húzogatták befelé. Most már egész zászló-bujósdi van, a szerint a mint Kőbányáról pénzszag csapódik a kecskeméti mameluk falka közé, vagy pedig a vén etető csak az üres vályút mutogatja. A főkanász van legjobban megakadva, mert nemcsak egypár eszten­dőre való bőrt akart néhány hét alatt megmarkolni, de maga is szerette volna nyakából keresztjét lerakni. A falka új pulija pedig nagyot csalódott, a régi tanya elárulása által óhajtott a nagyobb komondorok társa­ságába bejutni s magát sorsosai fölé emelni, azonban elszámitotta magát, most már odabent se nézik sem­mire, mert sokat vártak tőle és semminek bizonyult, — ott szélről pedig most ismerték még csak meg igazán, miért a jövőben s­e­m­m­­i­t s­e ad­nak rá. A „Korteskedés“ czím alatt a „K. L.“ na­gytul kesereg a fölött, hogy az Ipartestület mulatsá­gán az iparosok Ugron Gábort és Horváth Ádámot éltetve mulattak. Hát ki teh­et arról hogy az iparosok legnagyobb része független érzelmű, hát te­het arról a „Kecskemét“, hogy nem a kormánypárti jelölteket dicsőítették az iparosok?! Vagy a ,,K. L.“ azt is szeretnék nekik megtiltani, hogy szivük sze­rint merjenek gondolkozni s kedvük szerint mu­latni ? ! Hát ki zsákmányolta ki azt a mulatságot, s ki alacsonyodott ott le a „K. L “ szerint? Valóban a „K. L.“ tehetetlen dühében már a tisztesség hatá­rait nagyon kezdi túllépni. Gratulálhatunk érte papi szerkesztőjének, vagy csak e báb mások kezében?! Azt mondja a „K. L.“, hogy „az iparosok reggelig itták Ugrón és Horváth bo­rát.“ Noh­át ez hitvány hazugság, nem becsületes ember, aki ilyent mer állítani. Álljon elő az az em­ber, aki el meri mondani, hogy egy csepp is áztatta torkát. Ugron Gábor nevében e lap szerkesztője, s Horváth Ádám saját maga felhívja a ,,K. L.“ embe­rét szavainak bebizonyítására. Az iparos polgárok pedig megköszönhetik a „K. L.“-nak, hogy olyan becsülettel emlékezett meg róluk a kormánypárt lapja. — Meghívó. A Pest Pilis Solt-Kiskun megyei FIGYELEMREMÉLTÓ SOROK. A debreczeni II. kerület függetlenségi polgá­raihoz volt képviselőjelöltjük, Mezei Ernő, a következő sorokat intézte: Egy híres franczia király kiáltott fel vesztett csatája után : Mindent elvesztettünk, kivéve a becsületet. Én meg úgy mondhatom : Elvesztettünk egy ütközetet, egye­bet semmit. A választási küzdelemben, melyet mint önök bizalmának kijelöltje önökkel együtt végig küzdhettem, nem mienk volt a diadal pál­mája. De nem lehet ez semmi befolyással sem reám­, ki elég hosszú időn át tanultam meg azt, hogy nagy elvek nagy küzdelmében a gyors eredményekre számítani nem szabad és nem le­het semmi befolyással önökre sem, kik a jó ügy szolgálatában mindig terhetlen hűséget és ki­tartó áldozatkészséget tanúsítanak. Nem a siker biztosítását néztük mi elsősorban, az igazság érzete volt küzdelmünknek vezércsillaga. Azt mondhatják, megtaláltuk, mit kerestünk, én is azt mondom. A nyilvános élet küzdelmeiben, a győzelem, ha nem az igazság szellemében volt, megnyerve nem igazi győzelem és a vereség. K­ECSKEMÉT. „VÁLASZTÁSI APRÓSÁGOK.“ E czím alatt a „K. L.“ e heti száma egy jó csomó apró és nagy hazugságot tár az olvasó elé, ezekre akarunk megjegyzéseket hozni. * * * A „K. L.“-ban azt mondják, hogy „a válasz­­tóközön­ség a kortes szerepnek oly mód nélkü­l való lealacsonyít­ását soha még nem tapasztalhatta, mint a függetlenségi párt jelöltjének mostani eljárásában, ki h á z r­ó l - h­á z ra, korcs­már­ól-korcsmára és pusztára­ól­­pusztára járva oktatja választóit az „elv hűség“ és önzetlen hazafi­­ság nagy elveinek követésébe­n.­ — Nem tudjuk ki írta ezeket az „apróságokat“, de ha az névtelenül lett közzé téve, akkor az abban foglaltak mindig a szerkesztőnek tudandók be. A „K. L.“ szerkesztője pedig — ismételve fölemlítjük — papi­ személy, kinek az erkölcsösségét mindig — más embereknél jobban — szem előtt kellene tarta­nia, már pedig a „K. L.“ ban midőn a fentieket megírták, nagy hazugságot követtek el, azt pedig mindenki tudja, hogy a hazugság nehe­zen tartozik az erények sorába! A helybeli függetlenségi párt jelöltjei: Ugron Gábor és Horváth Ádám. Hazugságnak jelen­tünk ki minden szót a mi a „K. L.“ ban kisebbíté­sükre mondatott. Álljon elő az az ember, aki U­g­­­r­o­n Gábor képviselőjelöltünkre vonatkozólag a „K. L.“ fenti állításainak bármelyikét is elmond­hatná. Hogy pedig H. Á. képviselőjelöltünk a vá­lasztókkal érintkezik s azok meghívásának engedve köztük megjelen s őket az „e­­­v h ü ” e­gu követé­sére és a kormánypárt vesztegetéseinek való ellen * * * A máriavárosi asszonyokról is megemlékeznek a „K. L.“-ban s erre vonatkozólag elég rágalmazókig és tiszteletlenül nyilatkozik az a sajtó, mely magát annyira „tárgyilagosnak, komolynak és tisztességesnek“ kiáltja ki. Mi egysze­rűen visszautasítjuk kijelentéseit s úgy látszik, hogy a „K. L.“ emberei a­mint pártjukban csak vá­sárolt embereket ismernek, úgy az asz­s­z­o­n­y­i n­e­m­b­e­n is csak ilyenekről van fogalmuk. A „K. L “ előtt a családi dolog sem érdemel ki­méletet, ők azt is kortes-fegyverül a piaczra rántják. Pedig ha mi e téren őket nem restelnék követni, mi tudnánk ám regélni a tagjaik fölött uralgó és min­dent m­eg­emésztő — „nőuralom“-ról. 1887. július 5.

Next