Kecskemét, 1887. július-december (16. [15.] évfolyam, 27-52. szám)
1887-07-03 / 27. szám
27. szám, biztos veszély előérzete, a duális tudata annyira megzavarta őket, hogy a kormánypénzen istápolt hivatalos lapjuk, a „Kecskeméti Lapok“ minden szava s a párt által kibocsátott kiáltványok minden szótagja arról tanúskodik, hogy józan eszük immár távozóban van, bármennyire nevezzék is el önmagukat „komoly férfiak“-nak, kik nem „csúfondároskodnak“, hanem „tárgyilagosak“ maradnak. Azt mondják, ők „nem apellálnak a népre“, no ezt jól is teszik, mert hiába való munkát cselekednének, mert az a nép, melynek zsírján élősködnek s melyet lenézve „csőcse- lék“-nek neveznek, egy szavukat se hisz már el, mert belátta, hogy ők bűnben fogantattak s bűnben élnek, úton-útfélen joga van kiabálni a kormánypártra mindenkinek, mert köztudomású az általuk elkövetett erőszakoskodás, etetés-itatás és lélekvásárlás. Tudják ezt önmaguktól, mert bűneik súlya alatt ezen vád alól védekezni nem is igen mernek, mert attól is tarthatnak, hogy az a képviselőjelölt, kit az éhes főkortesek kifosztottak, önmaga vághatja arczukba tisztességtelen cselekedeteik bűnlajstromát. Mi azt mondtuk, hogy az „Isten igéjével“ és az „igazság erejével“ kívánunk csupán harczolni, a „K. L.“-ban azt mondják, hogy ők az „ilyen hangot“ és az ilyen utat nem követik; kár volt pedig nekik szintén ezen uton el nem indulni, mert az igaz úton s az igaz szóval érhetni el legbiztosabban a czélhoz ; hogy pedig ők ezen hangot és utat nem használják az a „K. L.“-ra szégyen, sőt bűn is, mert annak ez időszerinti szerkesztője papi személy, kinek pedig kötelességében is állana az igazság útján haladni és hangján beszélni. A „K. L.“-ban azt mondják, hogy a mi pártunk „á lm o d o z ik“ s törekvéseink „ábrándok“, melyek megvalósítására gondolni sem lehet. Aki ilyent mond, arról bizton elismerhetjük, hogy még csak nem is ábrándokban és álmodozásban élő lény, hanem egy hulla, egy lelki halott, mert a minden elnyomott lelkeket éltető érzelmet, a hitet és reménységet is nélkülözi, miért a földön — e jelen életben — immár tovább semmi rendeltetése sincs, a föltámadásra, a jövő életre pedig jogosultsága elveszett, mert a haza függetlenségéhez kötött „álmok“ megvalósításához hitét már elvesztette s akaratáról önként lemondott. A kormánypárt pedig magáról ennek bizonyságát adta, tehát többé az élethez jogosultsága nincs, most már csak egy mozdulatlan, lélek és akarat nélküli tömeg, mely szipolyoz és fölemészti ugyan még a nemzet erejét, elnyeli vagyonát, de már végének a természet törvényei szerint nemsokára be kell következnie. Mi pedig a „K. L.“ szerint ábrándozunk és álmodozunk, tehát ezzel elismeri, hogy élünk, hogy álmodozunk hazánk jólétéről és függetlenségéről, tehát mégis többet teszünk mint ők, mert ők már arról lemondtak s hullává váltak. De jobb is nekünk inkább ábrándozni és álmodozni a hazáról, mintsem annak csupán rosszat cselekedői, mint a kormánypárt cselekedett, jobb annak jövő boldogításában, függetlenítésében hinnünk és remélnünk, mintsem azt áruba bocsátani, megölni mint a dicsőségesen uralkodó kormánypárt cselekedte. A nagy Széchenyi mondása szerint az apagyilkos magyarnak meg lehetne kegyelmezni, de azt tartjuk az anyagyilkosnak, aki a hazája érdekeit áruba bocsátja, annak függetlenségét feladja, annak megkegyelmezni sem lehet, annak büntetése rettentő fog lenni! Mikor a kormánypárt országszerte kifogy a kortes fegyverekből, a nép félrevezetésére legutoljára mindig a helyi érdekeket veti föl s ijeszti a polgárokat a kormány rettentő haragjával, ha ellenzéki képviselőt mernének választani. — Ezt a fogást használja végszükségében a kecskeméti kormánypárt is. De hát ezzel senkit félre nem vezet, mert jól tudja Kecskeméten mindenki, hogy nekünk a kormány semmit nem adott, tehát tőlünk semmit el nem vehet. De becsületes kormányról fel sem lehet tételezni azt, hogy a bosszú politikáját kövesse, mi nem tételeztünk volna fel a Tisza-kormányról — annak minden bűne daczára — ilyen galádságot, saját hívei a kecskeméti kormánypártiak azonban ezt nyíltan hirdetik, tehát önmaguk adták ki annak és magunknak tisztességéről és erkölcstelenségéről a szegénységi bizonyitványt, melyet igazságérzettel és meggyőződéssel szenvedtünk, alapjában véve mindig a jó ügy előhaladását biztosítja. És soha párt és párt között poltikai tábor és politikai tábor között nem lehetett úgy megtenni az erős erkölcsi megkülönböztetést, mint a debreczeni második választókerület utolsó választási küzdelmében a kormánypárt és a függetlenségi párt között. Mily óriási különbség az elvekben, mily óriási különbség az eljárásban ! Soha annyira egy tömegben nem lehetett találni mindazokat, kiket törhetlen meggyőződés, hazafiúi hűség és polgári bátorság vezérelnek és soha úgy nem lehet összeszámítani azokat, kiket a közéletben is mindig közönséges önzés, szolgai kegylelés és szolgai gyávaság ösztönöznek. Egy oldalon állottak önök, kik lelkes bizalmuk nyilvánításával személyem iránt, elveik szentségének alárendelték mindazokat az örökölt előítéleteket is, melyek társadalmunk nagy részét még fogva tartják, a másik oldalon állottak ők, kiket lázba hozott az a fenséges gondolat, hogy ellenjelöltem főúr, a főispán testvéröcscse és az ország hatalmasaihoz közel álló egyéniség. Ki ne értené, hogy a hatalom épen velem szemben kívánta leginkább kitüntetni az ő erejét, mely nyers és erkölcstelen eszközökkel eltiporja a szabad polgárok meggyőződést. Nem kell itt felemlítenem az erőszakosságok és viszszaélések hosszú sorozatát, nem az irtózatos hivatalos nyomást mint Debreczen városában, az oly fejlett közélettel és erős polgári szervezettel bíró büszke ősi városban senki nem tartott volna lehetségesnek. Nem akarok kitérni ama felekezeti természetű aggitáczióra sem, melyet én ellenem, a zsidó vallású jelölt ellen, a kormánypárt nemcsak az antiszemitizmus fegyvereivel élesztett— már ott, hol jónak látta, — de még nagyobb mértékben folytatott maguk között, elöljáróik által mintegy közös felekezeti tartozásul írva nekik elő azt, hogy hitrokonuk ellen szavazzanak. Hogy az ily tünemény is előfordulhatott, ezt ama remélem nemsokára elmúló politikai kiskorúság rovására kell írnunk, melyet sajnos sok helyütt tapasztalunk a zsidó választók között, hogy félreismerve az alkotmányos állam valódi erőit, a nemrég nyert polgári szabadságnak abban vélik legnagyobb értékét, ha a hatalom irányában, melynek védelmét keresik, szolgálatokkal tüntethetik ki magukat és hogy jogok gyakorlatával büszkélkednek akkor, mikor szánalmas gyámoltalanságnak nyújtják bizonyságát. Mindezekkel az eszközökkel a kormánypárt a debreczeni második kerületben elérte czélját, de várjon elütött-e bennünket a mi czélunktól, melyet az övékhez mérni nem lehet ? Létezhetnek-e büszkébb legyőzöttek, mint a debreczeni függetlenségi polgárok és nem lehetek-e legbüszkébb én, ki az ő bizalmuk kijelöltje voltam. Mindig emelni fogja öntudatomat, hogy közel fértem ama polgárok szivéhez, kikben a magyar népjellem legnemesb kifejezése lakik, a kik fentartják Debreczen nagy ősi hivatását és a város életében mindig fensőbb erkölcsi hatalmat fognak képviselni. Annyi hű és igaz polgárnak lelkesedését és önzetlen ragaszkodását tapasztalni nem a legszebb-e, amit az élet nyújthat? Mindig örömmel fogok gondolni rá, hogy testvéri érzéssel megjelenhettem a legjobb hazafiak között, akikben sohasem csalódhatik az, ki a haza függetlenségének szent ügyéért és a szabadság dicső eszméjéért kitartóan küzd. Higgyék el, hogy önök sem fognak bennem sohasem csalódni. Ha eddig sem voltam híjával az elvi következetességnek és a szilárd meggyőződésnek, ezentúl ama bizalom lesz legfényesebb vezércsillagom, melylyel önök kitüntettek. Mindig azt fogom mondani magamnak, hogy az ily nép jogáért jó és balsorsban megállani magasztos kötelesség. Fogadják ismét köszönetemet nemcsak ama nagy kitüntetésért, hogy a lezajlott küzdelemben engem élökre állítottak, de még inkább amaz örök kapocsért, melylyel küzdelmeikhez, érdekeikhez és minden törekvéseikhez fűztek. Isten áldja Debreczen függetlenségi polgárait. Mezei Ernő állásra szólítja fel, azt hisszük, hogy ez nem csak nem maga melletti korteskedés, hanem képviselőjelölti kötelesség. Szégyenljük, hogy papi kezek által sárra dobálózni látunk akkor, mikor a kormánypárt mind elkövette azokat a bűnöket, melyeket szeretne mi reánk is reánk kenni, s mégeket el sem tagadhat. Azt pedig ezren is láttuk, hogy ifj. Árva Tóth László különösen fizetett „fő kanászával“ házról-házra jár. * * * „Várjon miből költenek annyit ezek a függetlenségi kortesek?“ ezt a kérdést veti föl a „K. L.“ Erre mi ezzel felelünk: állítsa elő a „K. L.“ azt az embert, aki szemünkbe meri mondani s be tudja bizonyítani, hogy azok a függetlenségi kortesek valahol nagyon költöttek s amit költöttek nem becsületes úton módon költötték el. Még ezt a „K. L.“-ban meg nem cselekszik, addig az, aki abban ilyent állít — tisztességről megfeledkezett rágalmazó. — Azt is kérdik a „K. L.“-ban „honnan veszik a mi körteseink azt a költséget alait elköltenek.“ Hát a saját zsebükből veszik azt a pénzt, amit tisztességes kiadásokra fordítanak, s ezt joguk is van tenni, mert az mind becsületes keresményük. Tisztességtelen költségekre egyikünknek sincs egy krajczárja se! Nálunk mindenki saját költségén korteskedik Nem a kormány s nem Árva pénze az amit egyik másik közülünk becsülettel kiad, mint a tiszteletreméltó (?! szabadelvű pártnál. Hol az első tisztviselő az utolsó szolgáig arczpirulás nélkül hetekig lakmározott --potyára, hivatalból folyt a vesztegetés s a zsákmányt a nagyok a kicsik orra elől elhalászták. Jaj a szegény Árvának, ki oly éhes csorda közé kerül! Azon helyen oly nagy az étvágy, hogy az éhes csürhe az alsó aklot a felső akoltól elválasztó mesgyét is keresztül túrja, s a drága eleség a két akid magjói közt tisztára felpocsékolódik. * * * A holtak nyugalmát nem szép dolog háborítani, a jelen nem levők, vagy az elhunytakról úgy nyilatkozni, mint azt a „K. L. “ban teszik, nem tisztességes dolog. Azért mi ennél többet a kormánypárt vonatkozó apróságaira nem is mondunk. * * * Azt mondja a „K. L.“, hogy mit áztunk és izgatunk. Hol, merre, kik lázadtak fel Kecskemét városában?! Történte a városban csak a legkisebb rendetlenség is, mióta a választások megkezdődtek ? Sehol semmi! — Azonban felt ártja a kormánypárt tisztességtelen és erkölcstelen eljárása a nagyközönség szivében a vért, s mi felizgatjuk a polgárok szivében a becsületérzést, hogy ellen tudjon állni a lélekvásárlók bűnös szavainak. Azt elismerjük, hogy ilyen fáztás és ilyen izgatás van Kecskeméten. ÚJDONSÁGOK. — Ugron Gábor úr, az alsókerület 48-as függ. képviselőjelöltje július 3-án a 10/ órakor érkezett városunkba a vezérbizottság meghívása folytán. A pályaháznál a vezérbizottság tagjai várták a képviselőjelöltet s azt szállására kisérve, délben 1 órakor az alsókerület vezérelnöke Bódogh Lajos házánál gyűltek össze kis körben barátságos ebédre, hol Holló Lajos képviselő úr is jelen volt. Itt kereste fel szeretett képviselőjelöltünket a fülöpszállási függetlenségipárt Nagy Lajos, Biró és Csaplár elvtársamkból álló küldöttsége által s azok hazafias üdvözletüket tolmácsolták. Délután 4 óra után a kistemplom téren, Isten szabad ege alatt népgyűlés tartatott 4—5 ezer főre tehető nagy közönség jelenlétében. Itt Ugron G. képviselőjelöltünk a nép előtt kijelentette, hogy miután a vezérbizottság értesítése szerint az ellenpárt kortesei azt híresztelték, hogy ő visszalépett volna, azért köztudomásra hozza, hogy ez nem való, sőt ellenkezőleg megválasztatása esetén Kecskemét város polgárainak bizalmát nem fogja visszautasítani. Ezután majd egy óráig tartó remek beszédet tartott, melynek különösen azon része, melyet a lélekvásárlásról mondott, felette nagy hatást keltett. Az éljen zaj szűnni nem akart s a képviselőjelölt szavai a legszivélyesebben és leglelkesedetebben fogadtattak a jelen volt ezrek által. A rend egy pillanatra sem lett megzavarva, bárha a polgármester és a városi tanács nagyon féltek a kaszával és kapával napszámra menő nép rettentő viselkedésétől, úgy hogy a vezérbizottság tagjainak kellett jótállást vállalni a város csendje és rendjéért. A szegény magyar embernek a kasza és kapa kenyeret ad, városunk elöljárósága pedig fél tőle ! A nép és pártgyűlés 6 óra előtt véget érvén, sokan a körbe tértek be, hol képviselőjelöltünk is Vr 11-ig elidőzött barátságos beszélgetés közben, kiki a legszebben mulatott a maga kontójára, még a szokásos 48 kros társasvacsora se tartatott ez alkalommal. Ugron Gábor képviselőjelöltünket '/211 óra után számosan szállására kisérvén, ott lenyugodott, s a hajnali vonattal Budapestre utazott. Ő sziveinket már teljesen megnyerte, s hogy biztosabban a mienknek tartsuk őt, július 7-én elveink diadala és ragaszkodásunk zálogául a képviselői mandátumot is meg fogjuk neki szerezni. Úgy legyen! Éljen Ugron Gábor! Éljen dr. Horváth Ádám ! — Esküvő. Városunk szülötte, Gröber Lajos, fővárosi fiatal kereskedő, Bajorországban több évi tartózkodása alatt szerzett tapasztalatai után Budapesten letelepedett, képzettség tekintetében a kereskedői osztály ifjabb nemzedékének példányképe és büszkesége. A közelmúltban jegyezte el Klement Irén kisasszonyt, Klement János fővárosi kereskedő kedves leányát, kinek f. hó 16-án fog örök hűséget esküdni Budapesten. Őszintén üdvözöljük e szép párt, kisérje őket a boldogság és szeretet nagyon sokáig. — A június 22-iki választás oly rendben és zavartalanul folyt le, hogy mindenki csodálkozott, mit akart a város polgármestere azzal a nagy haderővel. Minek nekünk katonaságot kirukkoltatni, nem bántunk mi senkit se, mi tőlünk a polgármester és a kormánypárt biztonságban lehet, nem bántjuk mi őket egy újjal se, csak megverjük őket — szavazattal. — A városi tisztviselők közül többen nem férfi módra viselik magukat. Pártunk kenyeret adott nekik, s most ők szépen meghálálják. Hát oly gyönge elméjűek ők, hogy képesek azt elhinni, hogy ha meggyőződésüket szabadon nyilvánítják, a kortes polgármester — ki maga is mások kezében gyenge báb — mer ellenük valamit véteni. Hát a kormánypárti tisztviselőnek szabad kortesnek és vesztegetőnek beállani, a függetlenségi még szavazni se mer, vagy éppen félrelépve, meggyalázza önmagát. Mindenesetre jó lesz jövőre férfiakat szemelnünk ki, nem anyámasszonyokat. — Balhiedelem. Az a halhiedelem van elterjedve a választók közt, hogy este 6-8 óra előtt nem szabad bezárni a szavazást, és hogy az azon időn túl már nem is tarthat. Ezért felvilágosításul közöljük a választókkal, hogy a törvény szerint a szavazás addig tart, míg választó jelentkezik. Ha délben nem jelentkezik választó, kitűzik a zárórát délben, s míg a polgártársak otthon ebédelnek, addig bent kihirdethetik a választás eredményét. Ha pedig a szavazó folyton megy egész nap, akkor este sincs joga a választási elnöknek bezárni a választást, ha nem folyik a szavazás éjfélig, vagy ha szükséges, másnap is. Ha szavazó nem jelentkezik, ha reggel, ha dél, ha este van, a záróra azonnal kitűzhető, s a kitűzött idő után többé senki sem szavazhat. — Azért hát minden polgár álljon ott hűségesen reggeltől-végig s szavazzanak folyvást, a kormánypártot csak egy szavazattal is soha se engedjék előnybe jönni, mert a mameluk táborban különösen a felsőkerület részére a győzelmet minden áron kierőszakolni akarják, miért törvénytelenség elkövetésétől sem fognak irtózni. \/— Zászló-bujósdi. Június 22-én ifj. Árva Tfölli László hogy megbukott, az Öreg Árva lejött a korteskasszát megvizitálni, persze a kassza üres volt, amit az etetés itatás, vesztegetés el nem nyelt, a kortesek eltüntették. Ki is jelentette az öreg Árva, hogy a 2 ik választásra kért még két akkora összeget nem adja meg, mert látja, hogy hiába, de azt is észrevette, hogy az ő pénzét a felsőkerületre is átvitték. A mamelukoknál pedig, ha pénz nem feslik, nincs párt se, a zászlókat tehát egyenként beszedegették, úgy hogy már alig látni belőlük hírmondót. Pár nap múlva azután Árvát rábeszélték, hogy mégis ad valamennyi pénzt adik választásra,a zászlók rögtön kezdtek előbújni. De nem elégíthetett ki a nyújtott koncz mindenkit, mert a zászlókat csakhamar húzogatták befelé. Most már egész zászló-bujósdi van, a szerint a mint Kőbányáról pénzszag csapódik a kecskeméti mameluk falka közé, vagy pedig a vén etető csak az üres vályút mutogatja. A főkanász van legjobban megakadva, mert nemcsak egypár esztendőre való bőrt akart néhány hét alatt megmarkolni, de maga is szerette volna nyakából keresztjét lerakni. A falka új pulija pedig nagyot csalódott, a régi tanya elárulása által óhajtott a nagyobb komondorok társaságába bejutni s magát sorsosai fölé emelni, azonban elszámitotta magát, most már odabent se nézik semmire, mert sokat vártak tőle és semminek bizonyult, — ott szélről pedig most ismerték még csak meg igazán, miért a jövőben semmit se adnak rá. A „Korteskedés“ czím alatt a „K. L.“ nagytul kesereg a fölött, hogy az Ipartestület mulatságán az iparosok Ugron Gábort és Horváth Ádámot éltetve mulattak. Hát ki tehet arról hogy az iparosok legnagyobb része független érzelmű, hát tehet arról a „Kecskemét“, hogy nem a kormánypárti jelölteket dicsőítették az iparosok?! Vagy a ,,K. L.“ azt is szeretnék nekik megtiltani, hogy szivük szerint merjenek gondolkozni s kedvük szerint mulatni ? ! Hát ki zsákmányolta ki azt a mulatságot, s ki alacsonyodott ott le a „K. L “ szerint? Valóban a „K. L.“ tehetetlen dühében már a tisztesség határait nagyon kezdi túllépni. Gratulálhatunk érte papi szerkesztőjének, vagy csak e báb mások kezében?! Azt mondja a „K. L.“, hogy „az iparosok reggelig itták Ugrón és Horváth borát.“ Nohát ez hitvány hazugság, nem becsületes ember, aki ilyent mer állítani. Álljon elő az az ember, aki el meri mondani, hogy egy csepp is áztatta torkát. Ugron Gábor nevében e lap szerkesztője, s Horváth Ádám saját maga felhívja a ,,K. L.“ emberét szavainak bebizonyítására. Az iparos polgárok pedig megköszönhetik a „K. L.“-nak, hogy olyan becsülettel emlékezett meg róluk a kormánypárt lapja. — Meghívó. A Pest Pilis Solt-Kiskun megyei FIGYELEMREMÉLTÓ SOROK. A debreczeni II. kerület függetlenségi polgáraihoz volt képviselőjelöltjük, Mezei Ernő, a következő sorokat intézte: Egy híres franczia király kiáltott fel vesztett csatája után : Mindent elvesztettünk, kivéve a becsületet. Én meg úgy mondhatom : Elvesztettünk egy ütközetet, egyebet semmit. A választási küzdelemben, melyet mint önök bizalmának kijelöltje önökkel együtt végig küzdhettem, nem mienk volt a diadal pálmája. De nem lehet ez semmi befolyással sem reám, ki elég hosszú időn át tanultam meg azt, hogy nagy elvek nagy küzdelmében a gyors eredményekre számítani nem szabad és nem lehet semmi befolyással önökre sem, kik a jó ügy szolgálatában mindig terhetlen hűséget és kitartó áldozatkészséget tanúsítanak. Nem a siker biztosítását néztük mi elsősorban, az igazság érzete volt küzdelmünknek vezércsillaga. Azt mondhatják, megtaláltuk, mit kerestünk, én is azt mondom. A nyilvános élet küzdelmeiben, a győzelem, ha nem az igazság szellemében volt, megnyerve nem igazi győzelem és a vereség. KECSKEMÉT. „VÁLASZTÁSI APRÓSÁGOK.“ E czím alatt a „K. L.“ e heti száma egy jó csomó apró és nagy hazugságot tár az olvasó elé, ezekre akarunk megjegyzéseket hozni. * * * A „K. L.“-ban azt mondják, hogy „a választóközönség a kortes szerepnek oly mód nélkül való lealacsonyítását soha még nem tapasztalhatta, mint a függetlenségi párt jelöltjének mostani eljárásában, ki h á z ró l - há z ra, korcsmáról-korcsmára és pusztáraólpusztára járva oktatja választóit az „elv hűség“ és önzetlen hazafiság nagy elveinek követésében. — Nem tudjuk ki írta ezeket az „apróságokat“, de ha az névtelenül lett közzé téve, akkor az abban foglaltak mindig a szerkesztőnek tudandók be. A „K. L.“ szerkesztője pedig — ismételve fölemlítjük — papi személy, kinek az erkölcsösségét mindig — más embereknél jobban — szem előtt kellene tartania, már pedig a „K. L.“ ban midőn a fentieket megírták, nagy hazugságot követtek el, azt pedig mindenki tudja, hogy a hazugság nehezen tartozik az erények sorába! A helybeli függetlenségi párt jelöltjei: Ugron Gábor és Horváth Ádám. Hazugságnak jelentünk ki minden szót a mi a „K. L.“ ban kisebbítésükre mondatott. Álljon elő az az ember, aki Ugron Gábor képviselőjelöltünkre vonatkozólag a „K. L.“ fenti állításainak bármelyikét is elmondhatná. Hogy pedig H. Á. képviselőjelöltünk a választókkal érintkezik s azok meghívásának engedve köztük megjelen s őket az „ev h ü ” egu követésére és a kormánypárt vesztegetéseinek való ellen * * * A máriavárosi asszonyokról is megemlékeznek a „K. L.“-ban s erre vonatkozólag elég rágalmazókig és tiszteletlenül nyilatkozik az a sajtó, mely magát annyira „tárgyilagosnak, komolynak és tisztességesnek“ kiáltja ki. Mi egyszerűen visszautasítjuk kijelentéseit s úgy látszik, hogy a „K. L.“ emberei amint pártjukban csak vásárolt embereket ismernek, úgy az aszszonyi nemben is csak ilyenekről van fogalmuk. A „K. L “ előtt a családi dolog sem érdemel kiméletet, ők azt is kortes-fegyverül a piaczra rántják. Pedig ha mi e téren őket nem restelnék követni, mi tudnánk ám regélni a tagjaik fölött uralgó és mindent megemésztő — „nőuralom“-ról. 1887. július 5.