Kecskemét, 1888. január-június (17. [16.] évfolyam, 1-26. szám)

1888-01-01 / 1. szám

XVII. évfolyam. 1. szám. Kecskemét, 1888. január 1. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 20 kr. Félévre - - - - - 2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok csakis a kiadóhi­vatalban kaphatók. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE, S A MINDSZENT-SZEGVÁR-VIDÉKI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁRT ÉRTESÍTŐJE. MEGJELEN MINDEN VASÁRNAP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. ti ily­tg dij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten. Kiadóhivatal: VIII. tized, halasi-nagy-utcza 29. sz. Felhívás a nagyközönséghez! A „Kecskemét“ 1888-ik év január 1-én XVII. évfolyamába lépett. Az elmúlt 16 év alatt a lap fényesen bebizonyította, hogy feladatának megfelelt. Küzdelemteljes hosz­­szú idő volt az, mely mögöttünk­­maradt; a „Kecskemét“ küzdött, harczolt az igazságért s azt legtöbbször diadalra is juttatta. Össze­tartotta, lelkesítette és városunkban diadalra juttatni segítette a függetlenségi 48-as pár­tot. Önzetlen védelmezője volt a párt és a nagyközönség érdekeinek, s az lesz jövőre is. Újra programmot adnunk felesleges, ismere­tes már lapunk tántorithatlan hazafiságáról és igazságszeretetéről nemcsak városunkban, de szerte a hazában is. Lapunk jelenlegi szerkesztője midőn 1884. márczius végén átvette e lap szerkesztését, tette azt azon indokból, hogy az akkori vál­ságos időkben szolgálatot tegyen az őt bizal­mával megtisztelő pártnak, s munkájával ál­dozatot hozzon a közérdeknek. A válságos idők elmúltak, a lap két nagy választást di­csőségesen megharc­olt; a szilárd alap meg van építve, itt lesz az ideje, hogy a munká­ból az oroszlányrészt kivegye — más is. 1888. márczius végén lesz négy éve je­lenlegi szerkesztőnk hírlapírói működésének. Mikor a lap szerkesztését átvette, az előfize­tési és hirdetési dijak a lap kiadásait sem fedezték, azokat nemcsak munka-, de anyagi áldozattal is pótolni kellett. Most már a lap olvasó közönsége annyira szaporodott, hogy az előfizetési és hirdetési díjak fedezik kiadá­sait, bárha a szellemi munka most is csak áldozatkészséggel fedeztetik. Ingyenes mun­kára ritkán akad vállalkozó; azért felhívjuk a nagyközönséget, különösen pártunk jobb módú tagjait, hogy a „Kecskemét“-et az eddiginél számosabb előfizetéssel támogatni szívesked­jenek, hogy midőn lapunk jelenlegi szerkesz­tője, működésének negyedik éve befejeztével (1888. márczius végén) a szerkesztői tollat a vezérbizottság kezeibe visszaadni fogja, akkor a vezérbizottság oly számú előfizetőkre mutathasson, kik a leendő új szerkesztő mun­kájáért is némi kárpótlást nyújthatnak. A „Kecskemét“ léte és fölvirágzása a nagyközönségre és városunkra nézve közér­dekű dolog, pártunkra nézve pedig életszük­ség, támogassa azt tehát mindenikünk. Kibocsátottunk egy aláírási ívet, melyet megbízottunk városszerte hordoz. — Akik eddig nem voltak előfizetőink, azok személye­sen fel fognak szóllíttatni nevük szíves árjegy­zésére, hogy az újévben tájékozva legyünk az új előfizetők számáról. Ezenfelül alulírt helyen is elfogadtatnak a jelentkezések. Előfizetőinknek nagyrabecsült pártfogásukért pedig szíves köszönetünket fejezzük ki, ki­kérvén további jóakaratukat. Tájékozásul kijelentjük, hogy újévtől fogva a „Kecskemét“ egyes számait nem fog­juk kereskedésekben árultatni, azért akik ed­dig ott vásárolták meg az egyes lappéldányo­kat, tisztelettel fölhivatnak, hogy meghatá­rozott időre szintén előfizetni szíveskedjenek. T­AMM. —--—---­FŰZFA ALATT. Szomorú fűz, hiába buson­gásod, Miként enyém, ki rokonod vagyok, A fájdalom adá a rokonságot, Hogy a lélekre nem akadhatok : Aki miként én, épúgy érezne, Ök­ senki sincs, ki engem értene. Történeted hallottam elbeszélni, Sebhedt keblem mélyéből felszakadt egy szózat, mely nem szűnik elrejteni Keservem, mely visszhangra nem akadt! Hol a kebel ? mely miként én érezne, Óh senki sincs, ki engem értene ! A keserű tapasztalás int téged : A lombjaidra tapadt cseppeket Lerázni a habokba, és igy néked Egyedül szenvedni a sebeket. A csepp talán részvétet érzene? De nincsen óh, ki engem értene ! Ha néha fuvalom susog elődbe, Száraz levél n­allásival felelsz, A zajjal a hullás kíséretébe, Hiú reményről, sóhajtást felelsz. E fuvalom tán véled értene ? De nincsen óh, ki engem értene! E részvét nélküli világban élek, Hol nem leli keservem a vigaszt: Mondják „minthogy bút érez minden lélek“, Hát mindnek csenddel kell viselni azt. Viselném bám, ha más is értene, Miként én, s engem értene ! Az oroszlánnak élvezet a puszta, A hal a vízben éli gyönyörét, A gerlepárt a két ligetbe húzza, Csak keblem nem találja örömét. Előfizetési árak: Egész évre . . . 5 frt 2 kr. Félévre . . . . 2 frt 50 kr. Negyedévre . . . frt 25 kr. Helyben házhoz hordva, vidékre postán küldve. . Tisztelettel: a „KECSKEMÉT“ szerkesztősége és kiadóhivatala. (Kecskemét, 8.t. Halasi-u.-utcza 29. sz.) Boldog új esztendőt! Elolvastam a karácsonyi lapokat. Olvas­tam valamennyit. A család örömét, a gond­talan gyermekek ünnepét magasztalta az epés tollú politikus, azt énekelte meg valameny­­nyi költő. A villogó fegyverekről, a nemzet nyomo­rúságáról hallgatott valamennyi. Pedig ezek nem tűnnek el, ha itt van is ki keble az? mely mint én értene? Ki az, ki az, ki engem értene? Kit vélsz ök­ fűz a részvét angyalának ? S a rokonszenvedő, mit véljek én ? Neked a csepp, szellő, vigasz volnának, Ha fogadnád! de hadd keressem én A lelket, ki miként én értene: Óh senki, senki sincs, ki engem értene! Kálnay Izabella. SYLVESZTERI EMLÉKEK. — ELBESZÉLÉS. — IRTA: MÁRTONFFY IMRE. Minden évben, ha a toronyban a sylveszter-ha­­rangok megszólalnak, egy kedves emlék újul fel bennem, melyet szivemből szeretek. A hideg, havas utczára nehezedik a köd, a csí­pős északi szél süvölt, a gyermekek már mennek „boldog új évet“ köszönteni, kék orral, fagyos lá­bakkal, vaczogó fogakkal, ilyenkor mindig meg­újulnak emlékeim. Majd egy gyönyörű szőkefürtü leányfejet látok, körülvéve boldog családtagokkal, majd egy fiatal anyát, ki kékszemű gyermeket ringat ölében, majd egy üreg embert, ki aszott kezeit imára kulcsolja össze ... De hadd mondjam el emlékeimet. Évekkel ezelőtt visszavonultan és magányban éltem egy felvidéki faluban. A nagyvárosi zaj, por s élénkség az én hegyi magányomba nem zavartak. De e magány, s az örökös hólepte hegyek látása unalmassá kezdett válni és szivem vágyódott isme­retség után. Többször hallottam emlegetni egy vak leányt, kit gyönyörű szépnek mondtak, ki egy félórányira lakott tőlem szintén visszavonultságban élve szü­leinél. A véletlen úgy hozta magával, hogy atyjának bemutattak és személyem megtetszett neki. Gyö­nyörű öreg volt, 48-as honvéd és kitűnő társalgó, de teljesen rokkant, amiért is keveset járhatott és nem örvendhetett amaz ártatlan szórakozásnak, melyre ép a korabelieknek szükségük van. Leánya Róza teljesen elveszté szemevilágát. Alkalmam nyílt tehát, hogy magam is megszabadul­jak a magányos esték nyomasztó unalmától és egy­úttal másokat boldoggá tehessek. Elfogadtam tehát a barátságos Kállay meghívását és gyakran jelen­tem meg nála, hogy elcseveghessem vele a hosszú téli estéket. Ily módon rövid idő múlva annyira meg­szoktam a szeretetre méltó családot, hogy valóban nem tudom mit műveltem volna nélkü­lök. A bájos Róza merőben kivételt képezett az ál­talános szabály alól, mely szerint a testi fogyatko­zásban szenvedők túlságosan érzékenyek. Eleimén csakis tartózkodva szóltam hozzá, nehogy oly czél­­zás lebbenjen el ajkamról, mely túlságosan gyön­géd érzelmét sérhetné. De idővel mindinkább meg­értettük egymást, s Róza gyakran kért, foglaljak m­ellette helyet és csevegjek vele, midőn az öregek máriásoztak. — Ön csupán minket akar vidám­itani. .. szólt hozzám egy napon. Azért fecsérli el szép estéit ve­lünk. Gyakran bámultam azon, hogy búskomor ar­czom nem riasztja el. — Részemről biztosítottam, hogy ez esték dicső élvezetet szereznek nekem és boldog lennék, ha látogatásaim némi világot vethetnének életének sö­tét éjébe. E pillanattól kezdve kiváló bizalmat táplált irá­nyomban és leplezetlenül nyilvánítá óhajait. — Óh ! szólt hozzám egykor, ön nagyon boldog lehet, mert lát s élvezheti a dicső természetet min­den pompájával! Már csupán homályosan emlék­szem a sok szépségre, melyeket ön naponta lát. Tudja, hogy nyolcz éves koromban vesztettem el szemem világát. Most 23 éves vagyok és éjszakám már 1­5 éve tart. Talán balgának fog mondani, de midőn múltkor tapogatózva távoztam anyám háló­szobájából, kezem véletlenül tükröt érintett. Kép­zelje csak! helyet foglaltam a tükör előtt s fésüle­küdni kezdtem. Hévvel óhajtam, hogy megláthassam arczomat és megbizonyodhassam hajam színéről. Sőt mi több elmélyedni kezdtem, vájjon arczom olyan-e, mint a minőnek képzelem. De mit se hasz­nált ! A tükör nem kegyelmezett. Sylveszter estéje volt, midőn ismét Róza mellett foglaltam helyet. Az ó-év elvégezte pályáját és nyugvásra hajtotta fejét, hogy meghaljon. Az új évet, mint az összes világ fiatal örökösét, mindenki szerencsekivánatokkal és ajándékokkal fogadta, míg ellenben az ó-év ingóságait potom áron elkótyavetyélték, mint valamely vízbefult mat­róznak holmiját. Róza rendkívül izgatott volt. Remegve mondá : — Fontos dolgot akarok önnel közölni, de nem tudom, miként kezdjem. Azt bizonyosan tudom, hogy ön nevetni fog balgaságaimon, s azt fogja hinni, hogy elment az eszem. De legyen izgalmas. Sylveszter estéjén meg kell önnek mondanom és ha a jövő év Sylveszter estéje elkövetkezik egészen más­ként lesz minden. Szeretek! Úgy van úgy, szeretek! Én a nyomorult fiatal leány. Érzem, hogy ön nevet és azt hiszi, csakis testvéri érzelmet táplálhatok. Ez azonban nem úgy van. Várja meg csak a jövő év Sylveszter estéjét. — De hát miként történt mindez? Kérdeztem részvétteljesen. Ekkor Róza elbeszélte, hogy egy fiatal ember sze­relmet vallott neki, és hogy intése ellenére, hogy nap és éj nem szövetkezhetnek, megmaradt szán­déka mellett és megkérte, hogy egy hét múlva ha­tározzon, akar-e nejévé lenni. — Most pedig kedves barátom, végrő Róza, adjon tanácsot. — Véleményem szerint, viszonzám, az illető nagylelkű, nemes férfiú. Ön egykor említést tett, mennyire óhajtaná arczát látni. Ez ifjú azt most a karácsony, sőt tán akkor látjuk, akkor érezzük legjobban. Boldogok, akik felejteni tudnak. Sylveszter napján el­búcsúztatják az ó esz­tendőt. Megpecsételik sírját néhány pohár borral, egy kis mulatsággal, azután mosolygó arczc­al, mámoros agygyal kívánnak boldog új esztendőt az egész világnak. Akinek kedve volna kételkedni egy szebb jövő pirkadásában, azt megnyugtatják a kör­mönfont okoskodás mézes madzagával és a csengő szavak czifra ürességével. De boldog lesz-e az az esztendő, melynek nyitásán nemzetek lesik a hó olvadását, hogy a tavaszi fű sápatag zöldjét megfessék ember vérrel szép haragos pirosra? Boldog lesz-e az az esztendő, melyben az ágyú torka elé állítják a családos apát ? Bol­dog, ha a nemzet ifjúságát megtizedeli az otromba kozák dárdája. Vagy boldog esztendő, melyben dicsősé­ges küzdelem helyett Bismarck parancsára megalázó alkut vesznek nyakukra az osztrák hazamentők. Alkut, melynél nem fogják meg­hallgatni a magyar nemzetet. Alkut, melyet el fog ítélni a közvélemény, melyre szégyen bélyeget üt egykor a történelem. Az északi vad állat éhes. Oda vetik ét­vágy csillapítóul majd a bolgár nemzet füg­getlenségét. Pedig az reggelire is kevés. Mit adnak neki, ha újra m­egéhül ? Vagy boldog esztendő lesz az, melynek első napján hat jeles magyar tábornokkal szegényebb szemünk fénye, a feltett honvéd­­sere? Igen, boldog új esztendő lesz az, melynek első napján megdrágul az élelem az új fo­gyasztási adó szerint, mikor a szegény em­bernek sok vidéken most is alig akad betevő falatja. A gazdag pedig olcsó árak mellett sem talál gabonája számára piaczot. Boldog, mert az új dohány­törvény elveszi a keresetét sok munkás embernek, megcsap­panja jövedelmét dohánytermelő vidéke­inknek. Boldog esztendő lesz, mert uralkodó pla­nétája a kaposvári mandátum, és mindaz, a­mi ennek emlékéhez fűződik, mit azonban újból részletezni tilt a szemérem. Boldog új esztendő! De azért az a párt, mely a választók nagyrészben kierőszakolt szavazatai alapján kezében tartja az ország gyeplőit, melynek tagjai közül a legtöbb oly keveset törődik a szegény ember bajával, hanem kártyával, úri passzióval, fényes vadászattal éli idejét: az a párt ma unalmas ásítozással, de azért aláz­­kodó hajlongással járul a főminiszter kegyel­mes színe elé és behízelgő szóval súgja ge­nerálisa fülébe: Boldog új esztendőt! Mezey Imre: VIDÉK, Mindszent-Szegvár vidéke. Örömmel vettük a hírt, hogy a „Gaz­dák és Iparosok átalános hitelszövetkezete“ köz­ponti igazgatósága részéről Vaniss Károly központi meghatalmazott utasítva lett ezen a gazdák és iparosokra nézve oly üdvös intézményt Mindszent és Sz­egvár vidékén is meghonosítani. Ugyan ő szervezte a ma már virágzásnak ör­vendő kecskeméti­, nagy­körösi s félegyházi fiók­telepeket számtalan ügyvivőségekkel egyetem­ben. Legutóbb a közigazgatásilag Mindszenthez tartozó Tömörkényben is létesítette az ügyvivő­­séget, hisszük, hogy ez által a mindszenti fiók­telep szervezéséhez az első lépés megtétetett s reméljük, hogy Mindszent és Szegvár értelmes közönsége kellőkép méltányolva ezen keresztény szövetkezetnek a közönség érdekeit előmozdító hazafias törekvéseit, és a nevezett iparkodó köz­ponti megbízottat élénk pártfogása és támoga­tásában részesítendő Megjegyezzük még, hogy a „Gazdák és Iparosok átalános hitelszövetke­zete“ semmiféle összeköttetésben sincsen a mai napság gombamódra termő s nemritkán elbukó szövetkezetek bármelyikével sem, s azoktól egé­szen eltérő czéllal, kezelés és vezetéssel bír, ma már 1.130.000 forinton felüli alaptőkével, 125 fiókteleppel, 27.000 taggal és körülbelül hatvanezer darab 20 frtos részjegygyel bír és minden fióktelepe vagy ügyvivősége maga vá­lasztja elnökét, kezelő és ellenőrző bizottságait. Czélja tagjainak nemcsak olcsó hitelt nyújtani.

Next