Kecskemét, 1889. július-december (18. [17.] évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

XVIII. évfolyam. 27. számi Kecskemét, 1889. julius 7. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre poétán küldve: Egész évre - - - - 5 frt — kr. Félévre.......................2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó- hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda: II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. KECSKEMET A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PiET POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁÉN AP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­sán számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt, — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten dök a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal : II. tized, Plebánia-utcza 8. szám. E szerény név köré a hála s az elismerés font hervadhatlau koszorút. E név viselője ötven hosszú éven keresztül napról-napra, óráról-órára csepegtette az ifjúságba a tudo­mány alapelemeit. Mindig küzdött, sohasem fáradott. 50 óv, nagy idő! Aki ezt becsületes, soha nem lankadó nemes munkával töltötte el be­csületesen: azzal szemben érezzük sze­génységünket! Mit adhatnánk, ami ez­zel fölér? És mégis! Ő mindent áldozott éret­tünk, mi is oda ajándékozzuk neki minden hálánkat, minden szeretetünket, ki-ki azt adhatja, amije van. Szegénye, gazdagja, örege, ifja üdvözlé a derék, hazafias tanitót, ki félszázad ifjúságát nevezi tanítványának. Ezek a tanítványok nem az Ő érdemei szerint, mert az lehetet­len, de tehetségük szerint igyekeztek háláju­kat kimutatni. Legyen ez az elismerés egy olyan hatal­s orvosszer, mely Böszörményi Mi­t jó egészségben és boldogságban meg­ír valamennyiünk örömére. És most át- Vjük a szót az ő tiszteletére rendezett légekről tudósítónknak. * Ünnepély a városházán. árosháza tanácsterme d. e. 11 órára zsú- megtelt és valóságos gőzfürdőt képezett íróságban, ismételten újabb bizouyité- nuak, hogy mily égető szüksége van ernét város közönségének egy díszes e, ahol hasonló ünnepélyességek meg- duáuak és azt hisszük, hogy a jelen i forgott volna fenn semmi akadály hogy az ünnepély is és az azt kö- éd is a kaszinó nagytermében tar­. ünnepély Pástliy Károly igaz­tó beszédével vette kezdetét, amely jég menesztetett a jubiláns meghi- . terembe felvezetésére. Zúgó és vi- ízések között jelent meg az ünneplő .önség között Böszörményi Mihály a zöld asztal fején helyet foglalván, .ott komolysággal hallgatta végig az üd- beszédeket. Első sorban a városi dalárda elő lelkes üdvözlő énekét; majd Dr. Sze­i József, mint a jubileumi rendező bizottság nöke tartott emelkedett hangú, erőteljes szó­oki hévvel előadott alkalmi beszédet, átnyújtva gyszersmind a közadakozásból szerzett jubi- .eumi emléktárgyakat, nevezetesen két ezüst gyertyatartót és egy ezüst tintatartót, indítványt téve egyszersmind, hogy a szintén közadako­zásból begyűlt 200 frt alap ..Böszörményi Mi­hály alapítvány“ név alatt községi népiskolai czélokra fordittassék. Szűnni nem akaró lelkes éljenzés követte Dr. Szeless József szavait, amelynek lecsillapultával meghatóan mondott köszönetét a kitüntető meg­emlékezésért az ősz jubiláns. Ezután Zajzon Dénes, a félegyházi tanító­képzőé igazgatója, a megyei tanítótestület ré­széről. majd Varga Mihály nagykőrösi tanító Böszörményi Mihály szülőföldjének Mezőesáth községének polgárai részéről mondottak üdvözlő beszédeket, amelyre Böszörményi Mihály szívből jövő rövid szavakban, folytonos éljenzések közt válaszolt. A lélekemelő ünnepélyt a városi dalárda a Hymnus elének 1 ésével zárta be. A diszlakoma. A fentleiit ünnepély után fényes diszlakoma következett a Beretvás-szálló éttermeiben. E he­lyen 121 vendég jelent meg, közöttük Tóth József kir. tanácsos tanfelügyelő, Horváth Ádám orszgy. képviselő, Les tár Péter kir. tanácsos polgármester stb. és a tanítónők szép se­rege. Az ebéd jó volt s Balogh Andris igen jól viselte magát, mert szépen, nagyon szépen húzta a remek hallgatókat. Sajnáljuk, hogy a helybeli fel köszöntőkről általában elitélőleg kell nyilatkoznunk. Bizou-bizon akkor, midőn ilyen alkalom van s amidőn idegenek is vannak jelen, talán nem lehetne a szalma-csép- léssel megelégedni, hanem jó volna egy kissé gondolkozni, hogy magja is legyen a beszédnek. Akinek nincs mondanivalója, az ne szóljon; akibeszél az mondjon is valamit! Az első poharat Les tár köszöntötte a jubilánsra; másodikat szintén arra az iskola­szék nevében Dömötör Sándor, Zajzon Dé­nes félegyházi tanítóképző intézeti igazgató szép beszédben üdvözölte a kecskeméti közönséget. N e m ó n y i (Újpestről) éltette Tóth József tanfelügyelőt, Mádi János humoros beszédben Böszörményit, Varga István (Nagy-Kő- rős) a kecskeméti közönséget, Szeless József a tantestület ,,szebbik felét“ t. i. a tanítónőket, P a r r a g h Gedeon szellemes beszédben Bö­szörményi két szép leányunokáját, Ele­fánt i czeglédi tanító szép beszéddel köszöntő fel a jubiláns nejét. Laukó Károly felköszön­tője méltó volt az ünnepélyhez s méltó elmon- dójához. Az ő beszéde volt az egész diszlakoma fénypontja, igen helyesen hangsúlyozva a vallás­erkölcsi nevelés fontosságát. Ezután Kiss Jó­zsef Miklóstelepi tanító szavalta el e költeményét: ÜDVHANGOK Böszörményi Mihály félszázados tanítói jubileumára 1889. julius hó 3-án. Tapsoljatok ! Babért a Hős fejére! lm’ a palaestra már befutva van; Félszázadévi harcza véget éré, Győztes lévén 0 benne untalan, Mert rendítlietienüt futotta azt meg, Mint birszomja8 vezér csaták tiizén, Vagy mint a vészes óczeánt hajós, bár Réraité szírt, vihar s ezer syrén . . Itt áll a Férfiú, a tisztes Ősz, Kit most taps és érdembabér tetőz. Nem ott, ahol Neptún, vagy bősz Mars ontja Az életet vakon s könyörtelen — Vívott 0 gyözedelmeket; porondja Nem vérmező volt: békés tanterem. Népiskolának volt keresztvitéze, A népmüveltség fölkent bajnoka; Mi láttuk Öt nemes buzgalma közt, mint Égett veríték-gyöngyös homloka ; Az ige és a könyv volt fegyvere, Szellemcsatát naponta itt nyere. Mi volt félszázad előtt e pálya ? Elképzelem .. . s orczámra pir tolul, Hány elziillött kalandor lépe rája, Darab kenyérért csak — hívatlanul; S a nagy beteg: szegény Közoktatásunk, Fáj tudnom, hogy miként gyogyittatott: Ki orvosának esküdé magát, hajh ! Legtöbbször éppen az kontárkodott. Ajkán vigasz a léha: „Quem dii ...“ S a szent közügy a szörnykint szenvedi. Ám e nehéz, vajúdó korban is még — Midőn a zsibbadásba diilt haza Kezdé lerázni százados bilincsét, Melyet tán ön bűnéért hordoza — Találkozának — elszánt — raintalelkek, Kik Öt, az elhagyottat ápolák Ép oly rajongva, mint szakismerettel, Követve hő szivük sugallatát, Habár a munkadij s elismerés Lett légyen gúny, nyomor, becsmérelés. Mi jól esik, ezek sorába’ látnunk, S ha méltó joggal Rád mutathatunk : Kedves, ifjúszivü, öreg Barátunk, Szeretve tisztelt Kartárs, Mentorunk ! Te, ötvon éve múlt, hogy síkra szálltál, Szent hivatás vezérle utadon, „Előre!“ volt a jelszavad 8 szivedre Egy vágy forrott: legyen müveit a hón ! Es küzdél — e napig, hogy Rád talál : Nagy Veterán, jó harczot harczolál! Félszázadév ! S egy eszme védletére Áldozva : Istenemre, szép idő ! Silány a bér, mit a vilád ad érte, Ily érdem, mint Tiéd, nem mérhető ; Önzetlen és odaadó szerelmed Az oktatgattad gyermek-nyáj iránt, S a legtapinfatosb vezérlet: egyként Igényli, hogy diszitsen aroaránth. Te lől körünknek Pestalozzija ... S mosolyga ránk a Paedagógia. Hasonlitál a naphoz, fáradatlan’ Hintvén lelked meleg sugárait, Száz meg száz kis kebel gyűlt öntudatlan’, S hevültek jóra : tanítványaid, Ma már nemes gyümölcsöket teremve, Részben meg dús reményvirágokat. Büszkén tekinthetsz most saját müvedre, Midőn az enyh tündére hívogat. Mert hisz’ Te a girát jól forgatód, S Urad ezért majd bő jutalmat ád. Példás erényedért dicső Aggastyán ! Hálát szavaz a művelt hon Neked, S e hű, magyar város rivalg, megosztván Szivhódolattal drága ünneped, Amért lankadni nem tudó erővel Magasztos érdekében fáradál; És végül vedd a tisztelet füzérét Tőlünk, kiknek bölcs Elnökünk valál; Fogadd el ajkunk búcsúszózatát: Ősz fürteid eszményül veszszük át! És most, mint boldog Simeon pihenj meg! De mégse... oh ne; légy, maradj velünk ; Tekinteted fölbátorit s megedzend, Ha a rögös úton elcsüggedünk. S még egy kegyet, oh ünnepelt Tanító ! Áldj meg, kik itt körödbe gyűltünk, áldj! •— Nézd, e sok tettre kész ifjú közmunkás Mind a Te nyoradokidba lépni vágy — Hogy koronád : az édes Öntudat Szentelje meg majdan nyugalmukat! A költemény s az érzéses előadás nagy ha­tást tett s mindenki sietett a derék ifjúval ke­zet szoritáni. Majd Pásthy Károly olvasta fel a nagyszámú üdvözlő sürgönyöket. Dömö­tör Sándor poharat köszöntött a vendégekért s azért, hogy a íélegyházi tanítóképző mielőbb Kecskemétre vándoroljon. Laukó Károly a tan­felügyelő egészségére emelte poharát, mire Tóth József meleghangú szavakban nyilatkozott a kecskeméti elemi iskolai ügy jóságáról s igen elismerőleg nyilatkozott a népiskolák jeles igaz­gatójáról Pásthy Károlyról. Végül Bö­szörményi Mihály egyszerű, de szive mélyé­ből jövő felköszöntőben az őt üdvözlőknek száz­szorosán kiváuta vissza azon jókivánatokat, ame­lyekkel őt elhalmozták. * Az ünnepelthez vidékről is számos üdvözlő levél és távirat érkezett, élénk bizonyítékául annak, hogy nemcsak a hálás tanítványok nagy tömege adott kifejezést érzelmének, mely szivé­ben mindég élt s élni is fog, nemcsak a város tisztelte meg a jubilánst, mint olyan embert, ki a város közművelődésének, szellemi életének fejlődésére annyi nehéz munkát áldozott, oly so­kat fáradt, hanem előtte mintegy nemes, köve­tésében nehéz, következményeiben áldásos esz­mének oly odaadó, ügy buzgó muukása előtt tisz­telettel hajol meg mindenki, hódolattal siet örömének, elismerésének adóját leróni mind az, kit az emberiség érdekét előmozdító eszme lel- kesitni tud. Nincs terünk, hogy a távolból ér­kezett üdvözleteket közöljük. De egyet, mint igazán örvendetesen meglepőt s nekünk, az ün­nepeltet ünneplőknek is nagyon jól eső távira­tot még is közlünk. S ez Schuster Konstantin váczi püspök távirata. Szövege igy hangzik : „Püspöki atyai szeretetem egész melegével üdvözlöm Ont a népoktatás terén 50 éven át töl­tött munkálkodásában és további életére szent ál­dást kérek, szivem mélyéből kívánom. Konstantin váczi püspök.“ * Elhallgatott az ünnepség zaja. De nincs senki, aki feledné az ünnepelt érdemeit. Ott maradt a szivekben bevésve ez a jó kívánat: Éljen Böszörményi Mihály! A MEGYEI TANITÓIGYÜLÉS. E hó 2-án tartották meg a Pest-Pi 1 is-SoIt- Kiskun-vármegyei közs. és állami tanítók hiva­talos gyűlésüket II. kerületi iskolánk egyik csi­nosan feldíszített termében. Ez a gyűlés azon­ban sajnos, csak névleg volt a megyei tanítók gyűlése, tényleg pedig a félegyházi képezdei ta­nárok és a helybeli tanítók gyűlése volt, olyan kevés vidéki vendégünk jött, jöhettek volna vagy kétszázan és eljöttek húszán. Nem jöttek az új­pesti állami tanítók s nem jöttek, a kiket oly igen vártunk, a halasiak; mert az állam, illetve a miniszter és immár utána a községek is meg­tagadják gyűlésre útazó tanítóiktól az 1872 szept. 2-án kelt s mindez ideig érvényben levő mi­niszteri szabályrendelet 9. §-ábau biztosilott útazási költségeket. Tehát maga az állam és utána a fenntartó testületek szegik meg a tör­vényt. Reményijük, Kecskemét város nemesen gondolkozó elöljárósága nem fogja követni e pél­dát ; e reményünkben megerősít azon dicsére­tes tény, hogy ámbár a mi tanítóink most nem útaztak el, nem kellett elútazniok, mégis kiu­talványozta, az évi költségvetésben e czélra fel­vett összeget, ez által a megyéből ide sereg- lendő tanítókat a város a maga vendégeiül tekin­tette. Ez már igenis szép követésre méltó példa. Ily kedvező körülmények között a tanítótestület kebeléből alakult rendezőbizottság mindent el­követett, hogy a vidéki vendégek városunk ven­dégszerető, jó hirét-nevét vigyék magukkal. Hisz- szíik, sőt nyilatkozataikból tudjuk s jól esik tud­nunk, meg voltak elégedve, el voltak ragadtatva. Magának az eseménynek, a melyet eseménynyé különösen a mi kedves Böszörményi Mihály bá­tyánknak félszázados jubileuma tesz, a lap teré­hez Inért leírása ez: A rendező bizottság elsején reggel főhadi­szállását Beretvás Pál vendéglőjében ütvén fel, onnan minden érkező vonathoz kiment a vendé­geket fogadni, oda várván a netán kocsin érke­zőket is. A vendégeket inegérkezésök után előre kijelölt szállásukra, leginkább kollégákhoz, ve­zette. A rendezőbizottság kimondta, hogy az ilyen alkalmakkal szokásos ismerkedési estélyt nem tartja meg, tekintettel az útasok fáradal­maira és a másnap reggel tartandó gyűlés hig­gadt komolyságára. A gyűlést kedden reggel 9 órakor Böször­ményi Mihály megyei tanitótestületi elnök, ki már ötször lett elnöknek megválasztva, mintegy száz tag jelenlétében nyitotta meg. Az öreg úr­tól már megszokott szép elnöki megnyitó beszéd­jében egvebek között különösen boldog emlékű Trefort Ágoston volt vallás és közoktatásügyi miniszter életével foglalkozott, hogy ki volt ő, mit tett és mit fáradozott kedves hazánk népne­velés ügyének felvirágzása érdekében. Az elnöki megnyitó után következett Zaj­zon Dénes félegyházi tanitóképezdei igazgató­nak kitűnő és a tudomány mai színvonalán álló értekezése e czimen: „Mit várhatunk jogosan a népiskolától.“ Ezen köztetszéssel és éljenzés­sel fogadott értekezés meggyőzött mindenkit ar­ról, hogy ő, mint a tanítók tanítója, nevelője egé­szen tisztában van az iránt, hogy a népiskola m i k é p e n, mi módon, hogyan felelhet meg legjobban feladatának, hogy mit várhat a nép­iskolától az egyház, az állam, a társadalom és a szülők és hogy a tanítónak milyen módszerrel kell bírnia, milyen módon kell egyik másik tan­tárgyat kezelnie, hogyan tanítsa az olvasást, a számtant, a földrajzot, hogy a népiskola a hozzá kötött várakozásnak megfelelhessen. Sajnáljuk, hogy e minden részletében értékes dolgozatot nincs módunkban közölhetni. A második felolvasó Fincziczki József puszta alpári tanítónk volt. Értekezett e tételről: „Mikép hathat a falusi és pusztai tanító a nép anyagi gyarapodására.“ Szép tliéma, tág (ere vau az értekezőuek; és fololvasó bejárta ez egész tág mezőt, felsorolt minden tényezőt. Látszik, hogy tisztában vau tárgyával s tudjuk, hogy ő mint pusztai tanító, e szerint cselekszik. Ajánlja a nép anyagi gyarapodásának előmozdítására a gyümölcsfaiiamwitést, a faiskolát, a méhészetet, a selyemhernyó ^tenyésztést, a kertészetet, a biz­tosításokat stb.' illetőleg mindezeknek okszerű kezelésére, használására a népet megtanítani. A h|^w.adik^olgozat — minthogy Szalay Zsigmondi hidasi tanító nem jelenhetett meg, sem a muukát'*5e nem küldte — a napi rend­ből kimaradt. Felolvastatott e helyett a halasiak levele, melyben 'kimentik magukat s megmonják az okot, mely miatt a gyűlésen meg nem jelen­hettek. Következett az igazgatóválasztmány jelentése, előterjesztette Pásthy Károly. A választmány ajánlja, hogy a megyei tantestület az Eötvös alapra és a „Tanítói Árvaházra“ évenkint 25 frtot sza­vazzon meg; azután ajánlja, hogy a megyei tan­testület a „Mária Dorottya egyesületbe“ 50 írt­tal alapitótagnak lépjen be. Mind a három té­tel egyhangúlag s lelkesedéssel megszavaztatott. Továbbá előterjeszti, hogy a választmány a halasi közgyűlés 19. pontjára nézve — melyben Zajzon Dénes azon indítványa foglaltatik, hogy a megyet tanítótestület egy szaklapot adjon ki — kétszer tartott gyűlést és érintkezett indít­ványozóval is, és azon meggyőződésre jutott, hogy a lapot csak úgy lehetne megindítani, ha a tag­sági dij 50 kr. helyett 150 krra emeltetnék és ennek fejében aztán minden tag kapná a lapot. Evvel kapcsolatban szó volt amár szintén Hala­son Gótsch József által inditványozot Évkönyv­ről is. Vita után ezen tárgy kérdése jövőre ha- lasztatott. — Ezután olvastatott a Brassó vár-

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék