Kecskemét, 1889. július-december (18. [17.] évfolyam, 27-52. szám)

1889-07-07 / 27. szám

XVIII. évfolyam. 27. számi Kecskemét, 1889. julius 7. Előfizetési dij: helyben házhoz hordva, vidékre poétán küldve. Egész évre - - - - 5 frt 2 kr. Félévre.......................2 frt 50 kr. Negyedévre - - - - 1 frt 25 kr. Egy szám ára 10 kr. Előfizethetni a lapra a kiadóhivatal­ban, valamint a helybeli könyvke­reskedésekben. Egyes példányok kaphatók: a kiadó­­hivatalban, Gallia E., Scheiber József és Harkay József kereskedésében. Kéziratok vissza nem adatnak. Szerkesztői iroda, II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám.KECSKEMÉT A KECSKEMÉTI FÜGGETLENSÉGI ÉS 48-AS PÁET POLITIKAI ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI KÖZLÖNYE. MEGJELEN MINDEN VASÁRN­AP. Hirdetmények és „Nyílttéri“ közlemények jutányo­san számíttatnak. Hivatalos: u. m. városi és bíró­sági 3 frt. — egyházi, egyleti, társu­lati stb. hirdetmények minden egyes beigtatása 2 frt. Bélyegdij minden beigtatás után 30 kr. Előfizetési és hirdetési dijak fizeten­dők a kiadóhivatalnál Kecskeméten Kiadóhivatal , II. tized, Plebánia­ utcza 8. szám. E szerény név köré a hála s az elismerés font hervadhatlan koszorút. E név viselője ötven hosszú éven keresztül napról-napra, óráról-órára csepegtette az ifjúságba a tudo­mány alapelemeit. Mindig küzdött, sohasem fáradott. 50 év, nagy idő! Aki ezt becsületes, soha nem lankadó nemes munkával töltötte el be­csületesen, azzal szemben érezzük sze­génységünket! Mit adhatnánk, ami ez­zel fölér? És mégis! Ő mindent áldozott éret­tünk, mi is oda ajándékozzuk neki minden hálánkat, minden szeretetünket, ki-ki azt adhatja, amije van. Szegénye, gazdagja, örege, ifja üdvözlé a derék, hazafias tanitót, ki félszázad ifjúságát nevezi tanítványának. Ezek a tanítványok nem az Ő érdemei szerint, mert az lehetet­len, de tehetségük szerint igyekeztek háláju­kat kimutatni. Legyen ez az elismerés egy olyan hazal­i orvosszer, mely Böszörményi Mi­t jó egészségben és boldogságban meg­ír valamennyiünk örömére. És most áte­djük a szót az ő tiszteletére rendezett­ségekről tudósítónknak. * Ünnepély a városházán V­árosháza tanácsterme d. e. 11 órára zsü­­megtelt és valóságos gőzfürdőt képezett íróságban, ismételten újabb bizonyíté­­knak, hogy mily égető szüksége van ernét város közönségének egy díszes­e, ahol hasonló ünnepélyességek meg­­oluának és azt hisszük, hogy a jelen­­ forgott volna fenn semmi akadály hogy az ünnepély is és az azt ke­­éd is a kaszinó nagytermében tar­. ünnepély Pászh­y Károly igaz­tó beszédével vette kezdetét, amely rég menesztetett a jubiláns meghi­­t terembe felvezetésére. Zúgó és ii­­ízések között jelent meg az ünneplő­­önség között Böszörményi Mihály a zöld asztal fején helyet foglalván,­­ott komolysággal hallgatta végig az üd­­beszédeket. Első­sorban a városi dalárda elő lelkes üdvözlő énekét, majd Dr. Sze­i József, mint a jubileumi rendező bizottság nöke tartott emelkedett hangú, erőteljes szó­oki hévvel előadott alkalmi beszédet, átnyújtva gyszersmind a közadakozásból szerzett jubi­­leumi emléktárgyakat, nevezetesen két ezüst gyertyatartót és egy ezüst tintatartót, indítványt téve egyszersmind, hogy a szintén közadako­zásból begyűlt 200 frt alap ..Böszörményi Mi­hály alapítvány“ név alatt községi népiskolai czélokra fordittassék. Szűnni nem akaró lelkes éljenzés követte Dr. Szeless József szavait, amelynek lecsillapultával meghatóan mondott köszönetet a kitüntető meg­emlékezésért az ősz jubiláns. Ezután Zajzon Dénes, a félegyházi tanító­képző­ igazgatója, a megyei tanítótestület ré­széről, majd Varga Mihály nagykőrösi tanító Böszörményi Mihály szülőföldjének Mezőcsáth községének polgárai részéről mondottak üdvözlő beszédeket, amelyre Böszörményi Mihály szívből jövő rövid szavakban, folytonos éljenzések közt válaszolt. A lélekemelő ünnepélyt a városi dalárda a Hymnus elének­l­ésével zárta be. A diszlakoma. A fentlen­t ünnepély után fényes diszlakoma következett a Beretvás-szálló éttermeiben. E he­lyen 121 vendég jelent meg, közöttük Tóth József kir. tanácsos tanfelügyelő, Horváth Ádám orszgg. képviselő, Les­tár Péter kir. tanácsos polgármester stb. és a tanítónők szép se­rege. Az ebéd jó volt s Balogh Andris igen jól viselte magát, mert szépen, nagyon szépen húzta a remek hallgatókat. Sajnáljuk, hogy a helybeli fel­köszöntőkről általában elitélőleg kell nyilatkoznunk. Bizon-bizon akkor, midőn ilyen alkalom van s amidőn idegenek is vannak jelen, talán nem lehetne a szalma­csép­­léssel megelégedni, hanem jó volna egy kissé gondolkozni, hogy magja is legyen a beszédnek. Akinek nincs mondanivalója, az ne szóljon, aki beszél az mondjon is valamit! Az első poharat Les­tár köszöntötte a jubilánsra, másodikat szintén arra az iskola­szék nevében Dömötör Sándor, Zajzon Dé­nes félegyházi tanítóképző intézeti igazgató szép beszédben üdvözölte a kecskeméti közönséget. N­e­m­é­n­y­i (Újpestről) éltette Tóth József tanfelügyelőt, Mádi János humoros beszédben Böszörményit, Varga István (Nagy-Kő­­rös) a kecskeméti közönséget, Szeless József a tantestület ,,szebbik felét“ t. i. a tanítónőket, P­a­r­r­a­g­h Gedeon szellemes beszédben Bö­szörményi két szép leányunokáját, Ele­fánt­­ czeglédi tanító szép beszéddel köszönte fel a jubiláns nejét. Laukó Károly felköszön­tője méltó volt az ünnepélyhez s méltó elmon­­dójához. Az ő beszéde volt az egész diszlakoma fénypontja, igen helyesen hangsúlyozva a vallás­erkölcsi nevelés fontosságát. Ezután Kiss Jó­zsef Miklóstelepi tanító szavalta el e költeményét: ÜDVHANGOK Böszörményi Mihály félszázados tanítói jubileumára 1889. julius hó 3-án. Tapsoljatok ! Babért a Hős fejére! Im’ a palaestra már befutva van. Félszázadévi harcza véget éré, Győztes lévén Ő benne untalan, Mert rendíth­etlenül futotta azt meg, Mint birszomjas vezér csaták tü­zén, Vagy mint a vészes óczeáni hajós, bár Révaité szírt, vihar s ezer syrén . . Itt áll a Férfiú, a tisztes Ősz, Kit most taps és érdembabér tetőz. Nem ott, ahol Neptún, vagy bősz Mars ontja Az életet vakon s könyörtelen — Vívott­­ gyözedelmeket; porondja Nem vérmező volt: békés tanterem. Népiskolának volt keresztvitéze, A népműveltség fölkent bajnoka; Mi láttuk Öt nemes buzgalma közt, mint Égett veríték­ gyöngyös homloka ; Az ige és a könyv volt fegyvere, Szellemcsatát naponta itt nyere. Mi volt félszázad előtt e pálya ? Elképzelem .. . s orczámra pir­­osul, Hány elzü­llött kalandor lépe rája, Darab kenyérért csak — hívatlanul; S a nagy beteg, szegény közoktatásunk, Fáj tudnom, hogy miként gyógyittatott: Ki orvosának esküdé magát, hajh ! Legtöbbször éppen az kontárkodott. Ajkán vigasz a léha: „Quem dit ...“ S a szent közügy a szörnykint szenvedi. Ám e nehéz, vajúdó korban is még — Midőn a zsibbadásba dű­lt haza Kezdé lerázni százados bilincsét, Melyet tán ön bűnéért hordoza — Találkozának — elszánt — ravitalelkek, Kik­et, az elhagyottat ápolák Ép oly rajongva, mint szakismerettel, Követve hő szivük sugallatát, Habár a munkadij s elismerés Lett légyen gúny, nyomor, becsmérelés. Mi jól esik, ezek sorába’ látnunk, S ha méltó joggal Rád mutathatunk : Kedves, ifjúszivü, öreg Barátunk, Szeretve tisztelt Kortárs, Mentorunk ! Te, ötven éve múlt, hogy síkra szálltál, Szent hivatás vezérle utadon, „Előre!“ volt a jelszavad 8 szivedre Egy vágy forrott: legyen müveit a hón ! És küzdél­m e napig, hogy Rád talál : Nagy Veterán, jó harczot harczolál! Félszázadév ! S egy eszme védletére Áldozva : Istenemre, szép idő ! Silány a bér, mit a vilád ad érte, Ily érdem, mint Tiéd, nem mérhető ; Önzetlen és odaadó szerelmed Az oktatgattad gyermek-nyáj iránt, S a legtapintatosb vezérlet: egyként igényli, hogy diszitsen azoaránth. Te lől körünknek Pestalozzija ... S mosolyga ránk a Paedagógia. Hasonlitál a naphoz, fáradatlan’ Hintvén lelked meleg sugárait, Száz meg száz kis kebel gyűlt öntudatlan’, S hevültek jóra : tanítványaid, Ma már nemes gyümölcsöket teremve, Részben meg dús reményvirágokat. Büszkén tekinthetsz most saját művedre, Midőn az enyh tündére hívogat. Mert hisz’ Te a girát jól forgatod, S Urad ezért majd bő jutalmat ád. Példás erényedért dicső Aggastyán ! Hálát szavaz a művelt hon Neked, S e hű, magyar város rivaly, megosztván Szivhódolattal drága ünneped, Amért lankadni nem tudó erővel Magasztos érdekében fáradás; És végül vedd a tisztelet füzérét Tőlünk, kiknek bölcs Elnökünk valál; Fogadd el ajkunk búcsúszózatát: Ősz fürjeid eszményül veszszük át! És most, mint boldog Simeon pihenj meg! De mégse... oh ne­ légy, maradj velünk ; Tekinteted fölbátorit s megedzend, Ha a rögös úton elcsüggedünk. S még egy kegyet, oh ünnepelt Tanító ! Áldj meg, kik itt körödbe gyűltünk, áldj! •— Nézd, e sok tettre kész ifjú közmunkás Mind a Te nyáradokidba lépni vágy — Hogy koronád : az édes Öntudat Szentelje meg majdan nyugalmukat! A költemény s az érzéses előadás nagy ha­tást tett s mindenki sietett a derék ifjúval ke­zet szoritani. Majd Pásthy Károly olvasta fel a nagyszámú üdvözlő sürgönyöket. Dömö­tör Sándor poharat köszöntött a vendégekért s azért, hogy a félegyházi tanítóképző mielőbb Kecskemétre vándoroljon. Laukó Károly a tan­felügyelő egészségére emelte poharát, mire Tóth József meleghangú szavakban nyilatkozott a kecskeméti elemi iskolai ügy jóságáról s igen elismerőleg nyilatkozott a népiskolák jeles igaz­gatójáról Pásthy Károlyról. Végül Bö­szörményi Mihály egyszerű, de szíve mélyé­ből jövő felköszöntőben az őt üdvözlőknek száz­szorosan kivonta vissza azon jókivonatokat, ame­lyekkel őt elhalmozták. * Az ünnepelthez vidékről is számos üdvözlő levél és távirat érkezett, élénk bizonyítékául annak, hogy nemcsak a hálás tanítványok nagy tömege adott kifejezést érzelmének, mely szivé­ben mindég élt s élni is fog, nemcsak a város tisztelte meg a jubilánst, mint olyan embert, ki a város közművelődésének, szellemi életének fejlődésére annyi nehéz munkát áldozott, oly so­kat fáradt, hanem előtte mintegy nemes, köve­tésében nehéz, következményeiben áldásos esz­mének oly odaadó, ügy buzgó munkája előtt tisz­telettel hajol meg mindenki, hódolattal siet örömének, elismerésének adóját leróni mind­az, kit az emberiség érdekét előmozdító eszme lel­­kesítni tud. Nincs terünk, hogy a távolból ér­kezett üdvözleteket közöljük. De egyet, mint igazán örvendetesen meglepőt s nekünk, az ün­nepeltet ünneplőknek is nagyon jól eső távira­tot még is közlünk. S ez Schuster Konstantin váczi püspök távirata. Szövege így hangzik : „Püspöki atyai szeretetem egész melegével üdvözlöm Önt a népoktatás terén 50 éven át töl­tött munkálkodásában és további életére szent ál­dást kérek, szivem mélyéből kívánom. Konstantin váczi püspök.“ * Elhallgatott az ünnepség zaja. De nincs senki, aki feledné az ünnepelt érdemeit. Ott maradt a szívekben bevésve ez a jó kívánat: Éljen Böszörményi Mihály! A MEGYEI TANÍTÓIGYŰLÉS. E hó 2-án tartották meg a Pest-Pi­l­is-Solt- Kiskun-vármegyei közs.­és állami tanítók hiva­talos gyűlésüket II. kerületi iskolánk egyik csi­nosan feldíszített termében. Ez a gyűlés azon­ban sajnos, csak névleg volt a megyei tanítók gyűlése, tényleg pedig a félegyházi képezdei ta­nárok és a helybeli tanítók gyűlése volt, olyan kevés vidéki vendégünk jött, jöhettek volna vagy kétszázan és eljöttek húszan. Nem jöttek az új­pesti állami tanítók s nem jöttek, a­kiket oly igen vártunk, a halasiak, mert az állam, illetve a miniszter és immár utána a községek is meg­tagadják gyűlésre utazó tanítóiktól az 1872 szept. 2-án kelt s mindez ideig érvényben levő mi­niszteri szabályrendelet 9. §-ában biztosított utazási költségeket. Tehát maga az állam és utána a fenntartó testületek szegik meg a tör­vényt. Reményüjük, Kecskemét város nemesen gondolkozó elöljárósága nem fogja követni e pél­dát ; e reményünkben megerősít azon dicsére­tes tény, hogy ámbár a mi tanítóink most nem utaztak el, nem kellett elutazniok, mégis kiu­talványozta, az évi költségvetésben e czélra fel­vett összeget, ez­által a megyéből ide sereg­­lendő tanítókat a város a maga vendégeiül tekin­tette. Ez már igenis szép követésre méltó példa. Ily kedvező körülmények között a tanítótestület kebeléből alakult rendezőbizottság mindent el­követett, hogy a vidéki vendégek városunk ven­dégszerető, jó hirét-nevét vigyék magukkal. Hisz­­szüik, sőt nyilatkozataikból tudjuk s jól esik tud­nunk, meg voltak elégedve, el voltak ragadtatva. Magának az eseménynek, a melyet eseménynyé különösen a mi kedves Böszörményi Mihály bá­tyánknak félszázados jubileuma tesz, a lap teré­hez ígért leírása ez: A rendező bizottság elsején reggel főhadi­szállását Beretvás Pál vendéglőjében ütvén fel, onnan minden érkező vonathoz kiment a vendé­geket fogadni, oda várván a netán kocsin érke­zőket is. A vendégeket m­egérkezések után előre kijelölt szállásukra, leginkább kollégákhoz, ve­zette. A rendezőbizottság kimondta, hogy az ilyen alkalmakkal szokásos ismerkedési estélyt nem tartja meg, tekintettel az utasok fáradal­maira és a másnap reggel tartandó gyűlés hig­gadt komolyságára. A gyűlést kedden reggel 9 órakor Böször­ményi Mihály megyei tanítótestületi elnök, ki már ötször lett elnöknek megválasztva, mintegy száz tag jelenlétében nyitotta meg. Az öreg úr­tól már megszokott szép elnöki megnyitó beszéd­jében egyebek között különösen boldog emlékű Trefort Ágoston volt vallás és közoktatásügyi miniszter életével foglalkozott, hogy ki volt ő, mit tett és mit fáradozott kedves hazánk népne­velés ügyének felvirágzása érdekében. Az elnöki megnyitó után következett Zaj­zon Dénes félegyházi tanítóképezdei igazgató­nak kitűnő és a tudomány mai színvonalán álló értekezése e czímen: „Mit várhatunk jogosan a népiskolától.“ Ezen köztetszéssel és éljenzés­sel fogadott értekezés meggyőzött mindenkit ar­ról, hogy ő, mint a tanítók tanítója, nevelője egé­szen tisztában van az iránt, hogy a népiskola m­i­k­é­p­e­n, mi módon, hogyan felelhet meg legjobban feladatának, hogy mit várhat a nép­iskolától az egyház, az állam, a társadalom és a szülők és hogy a tanítónak milyen módszerrel kell bírnia, milyen módon kell egyik másik tan­tárgyat kezelnie, hogyan tanítsa az olvasást, a számtant, a földrajzot, hogy a népiskola a hozzá kötött várakozásnak megfelelhessen. Sajnáljuk, hogy e minden részletében értékes dolgozatot nincs módunkban közölhetni. A második felolvasó Fincziczki József puszta alpári tanítónk volt. Értekezett e tételről: „Mikép hathat a falusi és pusztai tanító a nép anyagi gyarapodására.“ Szép t­­éma, tág tere van az értekezőnek, és felolvasó bejárta ez egész tág mezőt, felsorolt minden tényezőt. Látszik, hogy tisztában van tárgyával s tudjuk, hogy ő mint pusztai tanító, e szerint cselekszik. Ajánlja a nép anyagi gyarapodásának előmozdítására a gyümölcsfan­ameitést, a faiskolát, a méhészetet, a selyemhernyó ~tenyésztést, a kertészetet, a biz­tosításokat stb.­ illetőleg mindezeknek okszerű kezelésére, használására a népet megtanítani. A h­^w.adik dolgozat — minthogy Szalay Zsigmondi hidasi tanító nem jelenhetett meg, sem a munkát'*de nem küldte — a napi­rend­ből kimaradt. Felolvastatott e helyett a halasiak levele, melyben­­kimentik magukat s megmonják az okot, mely miatt a gyűlésen meg nem jelen­hettek. Következett az igazgatóválasztmány jelentése, előterjesztette Pásthy Károly. A választmány ajánlja, hogy a megyei tantestület az Eötvös alapra és a „Tanítói Árvaházra“ évenként 25 írtot sza­vazzon meg; azután ajánlja, hogy a megyei tan­testület a „Mária Dorottya egyesületbe“ 50 írt­tal alapítótagnak lépjen be. Mind a három té­tel egyhangúlag s lelkesedéssel megszavaztatott. Továbbá előterjeszti, hogy a választmány a halasi közgyűlés 19. pontjára nézve — melyben Zajzon Dénes azon indítványa foglaltatik, hogy a megyei tanítótestület egy szaklapot adjon ki — kétszer tartott gyűlést és érintkezett indít­ványozóval is, és azon meggyőződésre jutott, hogy a lapot csak úgy lehetne megindítani, ha a tag­sági díj 50 kr. helyett 150 krra emeltetnék és ennek fejében aztán minden tag kapná a lapot. Evvel kapcsolatban szó volt a már szintén Hala­son Götsch József által inditványozot Évkönyv­ről is. Vita után ezen tárgy kérdése jövőre ha­­lasztatott. — Ezután olvastatott a Brassó vár-

Next